Rész

 1    I|             aki jól ismerte a vénülő ember idegességét, félénken benyitott
 2    I|             miért jöttem...~ ~A nagy ember bámulva nézett különös látogatójára,
 3    I|     derekamon, - pedig öreg, rokkant ember vagyok, aki már csak a jó
 4    I|            ahhoz sohase elég öreg az ember, hogy az efféle vallomás
 5   II|             a koplaló, rövidnadrágos ember, aki életében se beszélt
 6  III|             üvegajtót fölnyitja s az ember a szőnyeges, ragyogó előcsarnokban
 7  III|        jószivü, de nyers, szókimondó ember volt, aki a miniszternek
 8  III|           csakugyan érdemes, hogy az ember a nyolcvanadik évét megérje...~ ~
 9   IV|         Annyian vannak itt, hogy egy ember bátran eltünhetik a sokaságban...~ ~-
10   IV|              a sokaságban...~ ~- Egy ember igen, de Lászlóffy Sándor
11   IV|         kissé hanyag eleganciáju úri ember volt, a Lipótváros ismert
12   IV|              aki érzi, hogy e kitünő ember csak érette áldozta föl
13   IV|         szíve. De mivel tisztességes ember volt s eszébe jutott, amit
14    V|      juthatnak ilyen szamár­ságok az ember eszébe... Most, hogy alig
15    V|           méltóztatik tudni, hogy az ember itt akárcsak a falnak beszélne...~ ~
16    V|          igazam sincs. Ha szókimondó ember volna, hát megmondaná, hogy
17    V|             föl se vették, de idegen ember, ha véletlenül idekerül,
18    V|         különb mulatság talán, ha az ember a feleségével úgy beszélgethet,
19    V|        családoknál tapasztalhatja az ember. A keresztény leány nem
20    V|               mégse bolondság, ha az ember világhírü művész.~ ~- Miért
21    V|               Mindent lehet, amit az ember akar, kedves művészem...
22    V|              nagy mesterség, hogy az ember a dohány-utcai zsinagógában
23    V|           sohase gyanította, hogy az ember ilyen délelőttöket is megérhet.
24    V| összetalálkoztak Cauderssal; a híres ember gavallérosan odasietett
25    V|             esett neki, hogy a derék ember bizalmával visszaél. De
26    V|             ön korrekt és becsületes ember módjára viselkedett.~ ~A
27    V|        meglátja, hogy ő lesz az első ember, akit a színházban megpillantunk.~ ~-
28    V|           kilométert utazni, hogy az ember esetleg összetalálkozzék
29    V|            Ha Lászlóffyval nyolcszáz ember jelenlétében beszélgetek
30    V|              Oh, tudom, - becsületes ember akart maradni, s félt attól,
31    V|            jogom ahhoz, hogy e ritka ember életét tönkretegyem?...
32    V|               hogy a rossz bortól az ember zsebében ijedten kinyílik
33    V|               Érdekes, hogy az ilyen ember kis korcsmában énekel...
34    V|              se ér meg két szerelmes ember boldogsága?... Egész életén
35    V|             édes mester, hogy minden ember ostoba, aki mózeshitünek
36   VI|              fülébe:~ ~- Milyen szép ember, így az életben is, ha a
37   VI|              ez a sok ostoba, részeg ember...~ ~Ártatlanul, a sértés
38   VI|    szavaimnak...~ ~- De bocsánat, az ember kénytelen ragaszkodni bizonyos
39   VI|             kívánkozom valami eleven ember társasága után...~ ~Hatalmasan
40   VI|             Nem átallotta, hogy öreg ember létére egy ostoba kis terem­tés
41   VI|           ellene, de végre is gyarló ember vagyok... Legyen igazságos,
42   VI|          kedves, mosolygó, csupaszív ember, akinek eddig Lászlóffy
43   VI|              úr... És aki becsületes ember, az - én mondom önnek -
44  VII|             Elláék házában. A fiatal ember nagy tisztelettel üdvözölte
45  VII|              üres volt...~ ~A fiatal ember jókedvüen bólintott.~ ~-
46  VII|          szokták?... Legalább miféle ember az a szerencsefi?... Ismeri?...~ ~-
47  VII|    találkozom vele... De hogy miféle ember, azt, őszintén szólva, nem
48  VII|             e csöndesen szivarozgató ember lelkében milyen rémületes
49 VIII|        molettebbé lett...~ ~A vidéki ember naiv bizalmával karolt Lászlóffyba,
50 VIII|            is megszorította a fiatal ember kezét.~ ~- Nagyon örülök,
51   XI|       végtelenül szenved. Maga a vén ember is megsajnálta s részvevően
52  XII|           ilyen derék, ilyen jószívü ember... Most már igazán sajnálom,
53 XIII|              beteges, kimerült, öreg ember... Még a pillantása is más,