IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
| Alphabetical [« »] avatkozhatnának 1 avatkozik 1 axiómát 1 az 779 azaz 1 azelott 1 azért 28 | Frequency [« »] ----- ----- 2368 a 779 az 735 hogy 347 s 346 nem | Szomaházy István Aranyköd Concordances az |
Rész
1 I| I.~ ~Az öreg komédiás, ahogy a híres 2 I| szőnyeges fészkében, amikor az előszoba fölött megszólalt 3 I| megszólalt a csöngetyü, s Adél, az agglegény-háztartás gazdasszonya, 4 I| háborgat, hát maga is mehet az Isten hirével. Vigye az 5 I| az Isten hirével. Vigye az ördög a sok dologtalan tolakodóját...~ ~ 6 I| hogy szavai kihallatszottak az előszobába is. A „fiatal 7 I| ajtaját, s vérvörös arccal, az izgatottságtól csillogó 8 I| fuldoklott a sietségtől, az arcán könyek folytak végig, 9 I| elpárolgott a haragja, amellyel az imént a bejelentést fogadta. 10 I| feketeszemü gyermek volt, az angol leányokéhoz hasonló, 11 I| most ijedten kuporodott meg az egyik fauteuil mellett. 12 I| mellett. Látszott rajta, hogy az előkelő társasághoz tartozó 13 I| aztán engedelmesen leült az egyik fauteuilba.~ ~- A 14 I| A leány lehajtotta fejét az asztalra s szégyenkezve, 15 I| férjhez adjanak, hogy ahhoz az emberhez adjanak, akit teljes 16 I| Apának nem merem megmondani az igazat, s azért jöttem ide, 17 I| hát maga azt hiszi, hogy az életben is az vagyok, aki 18 I| hiszi, hogy az életben is az vagyok, aki a kulisszák 19 I| talán éhenhalnék, - de az életben ötvenhárom év nyomja 20 I| csak a jó teában találja az egyetlen örömét... Ha a 21 I| fáradtan sietek haza, mert még az is kimerít, ha emberi szót 22 I| maga ifjúsága nem illik az én cinikus vénségemhez, 23 I| fog élni... Nem maga lesz az első, aki nevetve fog visszagondolni 24 I| makacsságával susogta:~ ~- Vagy az ön felesége leszek, vagy 25 I| ahhoz sohase elég öreg az ember, hogy az efféle vallomás 26 I| elég öreg az ember, hogy az efféle vallomás rosszul 27 I| beszélik, hogy a legjobb partie az egész városban... Bizonyosan 28 I| föllépett?~ ~- Igen.~ ~- Hiszen az tudtommal többszörös milliomos...~ ~ 29 II| nyomorúságos truppot vezetett végig az Alföld kocsiszínein, s amikor 30 II| születésnapját ünnepelte, már az egész Budapest róla beszélt. 31 II| nemes ifjúval csalt könyeket az asszonyok szemébe; s harmadik 32 II| a tizenötszörös kihivás, az igazgató nagyszerü szerződést 33 II| keresték a szinlapon s ha az ünnepelt művész résztvett 34 II| ünnepelt művész résztvett az előadásban, a belépőjegyek 35 II| szinte szédületes siker volt az oka, hogy a kényeztetett 36 II| színész némileg megundorodott az emberiségtől. Mi lehetett 37 II| sivárnak és unalmasnak találta az életét. Miben keresett volna 38 II| pillanatig is gyötrődjünk az élettel...~ ~A posta olykor 39 II| Lászlóffy még messze járt az ötvenedik évétől, amikor 40 II| volt, mint a makk; csak az unalom tette beteggé és 41 II| beteggé és keserűvé. Aki az utcán vagy a színpadon látta, 42 II| meghatották-e a vén komédiást az ártatlan leány szavai, a 43 II| hosszu cikket írt arról az érdekes és izgató fölfogásról, 44 II| könyvtárszobája szőnyegén. Utóbb az íróasztalához ült és levelet 45 II| íróasztalához ült és levelet írt az öreg Caudersnek, a hires 46 II| érkezett. Livrés inas hozta, s az állott benne:~ ~„Kedves 47 II| Lászlóffy ez estén is azzal az érdekes és izgató fölfogással 48 III| látszik, de amikor a portás az üvegajtót fölnyitja s az 49 III| az üvegajtót fölnyitja s az ember a szőnyeges, ragyogó 50 III| öltözött komornyik tárta ki az emeleti csarnok üvegszárnyait, 51 III| válláról a prémes bundát. Az egyik hajlongva megszólalt:~ ~- 52 III| ismeri a magyar fővárosban. Az egyszerü kis könyvvivőből, 53 III| pénzügyi kapacitása lett. Az is közismert dolog volt, 54 III| hizelkedéssel szerezte. Az érzékenységig jószivü, de 55 III| legutolsó gyakornoknak. Az igazságérzet valami félelmetes 56 III| rábeszélés kellett hozzá, hogy az udvari tanácsosságot elfogadta, - 57 III| lakásában húzza meg magát, de az egyetlen leánya kedvéért 58 III| udvariasan félre állt. A neszre az öreg Cauders vidáman fölugrott 59 III| olyan boldogság ér, hogy az olvasásra is jut időm... 60 III| megölelgette Lászlóffyt, az egészséges, jó idegzetü 61 III| találják és tudják élvezni az életet. A színész gourmand 62 III| tudta élvezni a szép lakást, az otthon melegét és kényelmét. 63 III| dohányrudakhoz nincs meg az egészségem, tudja, a gégém 64 III| csakugyan érdemes, hogy az ember a nyolcvanadik évét 65 III| s jó színész-arca, amely az érzelmeket sokkal inkább 66 III| rágyújtott egy szivarra, - az ő gégéje megtűrte valahogy 67 III| ábrándozva szólott:~ ~- Lássa, ez az egy, amiért önöket, gazdagokat, 68 III| ramsteaknál többet... De az ilyen tea már csakugyan 69 III| már csakugyan megéri, hogy az embert a csőcselék uzsorásnak 70 III| bólintott:~ ~- Igaza van, - ez az egyetlen élvezetünk... A 71 III| meg, hiszen szerencsére az egész dolog nem komoly. 72 III| fiatal leányokat, ugyebár? Az ilyen bájos kis teremtés 73 III| Nincs veszedelem, mert az a valaki, szerencsére, én 74 III| házasságról, - legalább az idei farsangban ne. A fürdőszezon 75 III| egyszerü, mint gondolja, mert az a gyermek nem hasonlít a 76 III| hóbortos gyermekkel is, akinek az egész jövendője kockán forog... 77 III| Csak nem akarja, hogy ez az ártatlan gyermek valami 78 IV| állott benne:~ ~„Hivatkozom az igéretére: pénteken lesz 79 IV| igéretére: pénteken lesz nálunk az első nagyobb társaság. Remélem 80 IV| tündéri világosságban uszott az egész ház: a márványfalak, 81 IV| a déli növények között s az inasok egész ármádiája bókolt 82 IV| inasok egész ármádiája bókolt az érkező vendégek előtt. Lászlóffy, 83 IV| megcsapta, meglehetősen izgatta az idegeit. Amíg fiatal volt, 84 IV| érdekli és imponál neki, hogy az életben mégis vannak még 85 IV| még árnyalatok, amelyek az idegeit izgalomba hozzák.~ ~ 86 IV| szögletek asztalkái mellett, az alacsony puffokon, vagy 87 IV| vagy politikai eszméket, az asszonyok mosolyogva hallgatták 88 IV| harmóniájába öltöztette volna az egész, soktagu társaságot. 89 IV| örömmel közelített feléje az egyik női szalon küszöbéről.~ ~- 90 IV| a miniszternek, mielőtt az asszonyok elfognák...~ ~ 91 IV| Különben a miniszter már az imént azt az óhajtását fejezte 92 IV| miniszter már az imént azt az óhajtását fejezte ki, hogy 93 IV| Csak a párt humoristája, az anekdotáiról híres képviselő 94 IV| parlagi kedélyességet, melyet az ujságok karcolatírói emlegetni 95 IV| Egy-egy fiatalember, idegen az intim társaságban, csillogó 96 IV| dúsfürtü fejét, s nagyot szíva az ajkai közt tartott havannából, 97 IV| csodáltam a színpadon. Most is, az új darabban - ej no, hogy 98 IV| hogy is hívják? - amit az ősz elején játszottak... 99 IV| összetéveszti Pajorral, az apaszínésszel... A képviselők 100 IV| úriember, aki nemrég még az ellenkező párton ült, félhangosan 101 IV| Lászlóffy fölhasználta az első kedvező pillanatot, 102 IV| vérvörösen sietett eléje az ajtóhoz. Cauders Ella volt, 103 IV| valamennyi leány oda van az izgatottságtól, hogy magát 104 IV| nemcsak a leányok, hanem az asszonyok is...~ ~S rózsás 105 IV| valami édes mámor fogta el, az öregedő férfi mámora, aki 106 IV| bizonyos volt benne, hogy ezek az édes teremtések most nem 107 IV| édes teremtések most nem az ötvenhárom évére gondolnak, 108 IV| hódító gavallérokra, akiket az ő alakjában ismertek meg, 109 IV| kiegyenesedett, s valóban az érett fiatalság benyomását 110 IV| odakünn...~ ~Közelébb hajolt az egyik leányhoz, aki a homlokáig 111 IV| Grünhut!~ ~- Kovács!~ ~Az utóbbi névre Lászlóffy kiváncsian 112 IV| valami gúnymosoly játszott az ajkai körül. Az ismerőseinek, 113 IV| játszott az ajkai körül. Az ismerőseinek, a millióján 114 IV| doktor fitymálva vonta félre az ajkát, mintha egész sereg 115 IV| további fejtegetést. Ez volt az oka, hogy általában nagyon 116 IV| embernek tartották, sőt az asszonyok szerint tanácsos 117 IV| volt a legrosszabb nyelve az egész társaságban.~ ~A színész 118 IV| úgy-e mester, azt gondolja? Az nem baj, a fődolog az általános 119 IV| gondolja? Az nem baj, a fődolog az általános szavazati jog, 120 IV| általános szavazati jog, meg az önálló vámterület...~ ~Lászlóffy, 121 IV| dilettáns zeneszerző, aki nappal az édesapja európaihírü szállító 122 IV| Grünhut rendes tagja volt az éjjeli ujságíró kompániáknak, 123 IV| címszerepében látta.~ ~- Ki az a Stern mester?~ ~- A sánta 124 IV| akarja mondani, hogy görbe az orrom? No csak mondja ki, 125 IV| nem használt túlságosan az orvosi prakszisának.~ ~Nem 126 IV| a közfigyelem jó darabig az elegáns színész felé fordult, 127 IV| semmiféle társaságba, s az esti két-három órát nem 128 IV| csodálkozva látták, hogy Lászlóffy az asszonyok közt is megállja 129 IV| volt s eszébe jutott, amit az öreg Caudersnek igért, hát 130 IV| nagyon bájos teremtés, aki az urakat gentrysen a keresztnevükön 131 IV| Spitzer Lesbia így szólott az előtte hajlongó gavallérhoz:~ ~- 132 IV| mégis meg birta szerezni az ügyvédi oklevelét... Igazán 133 IV| a francia erkölcsdráma? Az apámtól, aki egy multszázadbeli 134 IV| tesznek vagy beszélnek?... Az ártatlan kis pofikánk ne 135 IV| zsúrokon hallunk egyet-mást az új darabok felől, az udvarlóinktól, 136 IV| egyet-mást az új darabok felől, az udvarlóinktól, akik ostobán 137 IV| pedig, akinek hízelgett az általános megrökönyödés, 138 IV| kenyerünket, s ha éppen csak az kell, még költeményeket 139 IV| férfiak, - bizony isten furcsa az a mesterséges köd, amivel 140 IV| vezércikkezők találták ki azt az együgyüséget, hogy a férfiak 141 IV| férfiak nem is szerethetik az olyan leányt, aki nem rendelkezik 142 IV| kis csacsi pirulva bujjék az édes mamája szoknyája mellé. 143 IV| hogy valami pusztai ispán az ilyen leányt szereti, de 144 IV| de hogy a modern férfi az efajta libuskáért rajongana, 145 IV| efajta libuskáért rajongana, az nevetséges. A férfi nem 146 IV| pedig nem egyértelmü ám az ostobasággal... Az a leány, 147 IV| egyértelmü ám az ostobasággal... Az a leány, aki nagyszerüen 148 IV| leány, aki nagyszerüen érti az anatómiát, vagy férfi módjára 149 IV| ügyészt nem teszi gazemberré az, hogy a büntetőtörvénykönyvet 150 IV| leányt tisztességtelenné, ha az életnek azokkal a részleteivel 151 IV| büszke mosollyal nézett körül az udvarlóin. Őt ugyan nem 152 IV| én... Leánylétemre több az eszem, mint az egész pereputtynak...~ ~ 153 IV| Leánylétemre több az eszem, mint az egész pereputtynak...~ ~ 154 IV| szórakozottan válaszolt az udvarlójának, aki az ujjaival 155 IV| válaszolt az udvarlójának, aki az ujjaival rajzolt különféle 156 IV| életerő... A zene volt-e az oka, vagy a leányok fehér 157 IV| keringő-motivumok-e, amelyek az egyik zongorából feléje 158 IV| hirtelen eltávolítja mellőle az egész sokadalmat, s e pillanatban 159 IV| Nemcsak ő akarja, de az egész társaság... A többi 160 IV| kedvéért sem tehetem... Az az elvem, hogy a színész 161 IV| kedvéért sem tehetem... Az az elvem, hogy a színész csak 162 IV| a zongorák becsapódtak s az egész társaság visszafojtott 163 IV| fiucska történetét, aki az anyja koporsója mellett 164 IV| társaságban beszélgetne, az asztal mellett, bizalmas 165 IV| Sárhalmi Józsefet hallottam az Othello címszerepében...~ ~ 166 IV| egy kisgulyást... Abban az időben történt, hogy a pusztainotai 167 IV| fészerbe, ahol a nagy művész az öreg Leart játszotta...~ ~ 168 IV| csodálattal vette körül az ünnepelt művészt. A leányok 169 IV| csillogó szemmel bámultak rá, az urak kissé irigykedve szemlélték 170 IV| keltett s még a cinikusok is az elismerés mormogásával adóztak 171 IV| ennyire boldoggá?~ ~- Nos?~ ~- Az, hogy ennyire büszke lehettem 172 IV| Vajjon nem becsülte-e túl az erejét akkor, amidőn arra 173 IV| egyáltalában áldozat, amely az övénél nagyobb volna? A 174 IV| alatt lopództam be, s most az jár az eszemben, hogy ezt 175 IV| lopództam be, s most az jár az eszemben, hogy ezt a szegény, 176 IV| egyszerre föltámadt bennem az elnyomott fiatalság... Mi 177 IV| lennék oly ostoba, hogy erről az odaadó pillantásról lemondjak? 178 V| juthatnak ilyen szamárságok az ember eszébe... Most, hogy 179 V| vagyok... Szeretem, mikor az ilyen taplószívü, vén komédiás, 180 V| direktor gyorsan fölmenekült az irodába, a kollégái behúzták 181 V| méltóztatik tudni, hogy az ember itt akárcsak a falnak 182 V| tudta, hogy nincs igaza, s az ilyen helyeslés még jobban 183 V| ordítom, hogy csukják be az ablakokat... De addig, amíg 184 V| színpadi munkásokra, de az ideges színészt ez még annál 185 V| légvonat sincs itt, mint az üvegbura alatt, amelyből 186 V| nagyot nézett volna, amikor az elegáns színész ajakáról 187 V| mennyire imádom, - hogy az istennyila csapna ebbe a 188 V| forintot kérnek kölcsön az egykori hordárjuktól. Tudja 189 V| enyelegtem, aki hosszunak találta az orromat. Az övé most rövidebb 190 V| hosszunak találta az orromat. Az övé most rövidebb valamivel, 191 V| gyógyítottam biz én, mert az asszony valamennyi gyógyíthatatlan. 192 V| Sala esküvőjére?~ ~- Ki az a Dömjén Sala?~ ~- A montenegrói 193 V| templomban együtt fogja látni az egész pénzarisztokráciát, 194 V| notabilitásokból is mindazokat, a kiket az előkelő zsidó esküvőkre 195 V| a mester semmit sem tud az E N Sz I-ről?~ ~- Mi az?~ ~- 196 V| az E N Sz I-ről?~ ~- Mi az?~ ~- Az Előkelő Notabilitásokat 197 V| Sz I-ről?~ ~- Mi az?~ ~- Az Előkelő Notabilitásokat 198 V| pénzgrófnak és pénzhercegnek az az ambiciója, hogy a leánya 199 V| pénzgrófnak és pénzhercegnek az az ambiciója, hogy a leánya 200 V| célokra nagyszerüen megfelel az E N Sz I.~ ~- Mit csinál 201 V| E N Sz I.~ ~- Mit csinál az E N Sz I?~ ~- Rendes tarifa 202 V| menyasszonynak legjobb barátnője. Épp az imént láttam az angolnőjével, 203 V| barátnője. Épp az imént láttam az angolnőjével, amint kocsin 204 V| hígvelejü fickó, de mivel az apja a Délnyugoti Vasut 205 V| Pedig minden vizsgáját, még az első elemit is, protekcióval 206 V| utcai ruhát hord, de ha az esze után kéne megélnie, 207 V| gyönyörü leányt is kap s az esküvőjén a legokosabb emberek 208 V| arccal gratulálnak neki. Az embernek bizony elmegy 209 V| a szent házasságtól: ez az egészséges, szép, ragyogóeszü 210 V| teremtés nyugodtan hozzáköti az egzisztenciáját egy ilyen 211 V| azt vitatják, hogy éppen az ilyen házasság szerencsés... 212 V| hogy a boldog házasélet az ostobaságban is gyökerezhetik... 213 V| különb mulatság talán, ha az ember a feleségével úgy 214 V| Nos?~ ~- Azt mondom, hogy az efféle ízléstelenséget csak 215 V| családoknál tapasztalhatja az ember. A keresztény leány 216 V| demokráciáról szavalnak, mindig az úgynevezett jó családot 217 V| annak menten lekaszabolja az orrát, de önmaga folyton 218 V| dohány-utcai zsinagógáig. Az utca zsufolásig tele volt 219 V| állottak a templom előtt, s az udvaron cilinderes, feketerozettás 220 V| mátkapár már ott állott az oltár előtt, s a magasból 221 V| Teringettét, mégse bolondság, ha az ember világhírü művész.~ ~- 222 V| Nézzen csak jobbfelé, - az egész leánycsapat majdnem 223 V| keresett: Cauders Ella, az öreg angol missz mellett, 224 V| megremegett.~ ~- Nem mehetnék oda az asszonyok közelébe? - kérdezte 225 V| Mindent lehet, amit az ember akar, kedves művészem... 226 V| meg tudták csinálni, akkor az se valami nagy mesterség, 227 V| valami nagy mesterség, hogy az ember a dohány-utcai zsinagógában 228 V| furakodjék... A fő, hogy az ökleinknek hasznukat vegyük...~ ~ 229 V| mivel a krakéler tempóiról az egész városrész ismerte, 230 V| szerencsésen odafurakodtak az asszonyok mellé, akik égő 231 V| fogom... Ha itt nem, hát az utcán, a Műcsarnokban, vagy 232 V| hangversenyekre nem járok!~ ~- Oh, az mindegy. Kellett, hogy fölkeressen, 233 V| sohase gyanította, hogy az ember ilyen délelőttöket 234 V| hihetetlen is volt mindez: az orgonaszó, mely misztikus 235 V| zsolozsmaként suhant végig az aranycirádás falak közt, 236 V| napsugárban, a virágok illata, az izgatott suttogás, a kóruson 237 V| Csak nem képzeli, hogy az édes apja egy vén komédiáshoz 238 V| hogy magam választom meg az uramat... Mi jogon is avatkozhatnának 239 V| jogon is avatkozhatnának az apák a leányaik ízlésébe, 240 V| porcikámmal utálok?... Nem az apa fog vele élni, hanem 241 V| vele élni, hanem én, s így az ő ízlése ebben a kérdésben 242 V| bennem annyi makacsság, hogy az elveimet meg is tudjam védelmezni... 243 V| lehetetlenséggel határos: hogy az édes apja igent mondana, 244 V| maga nem bánná meg másnap az elhatározását s hogy én 245 V| leány keze most a pad alatt az övéhez ért, s érezte a gyöngéd 246 V| minden újabb diadala után, az enyém legyen... Ha ezt elérem, 247 V| gyönyörűségében a szemét. És míg az orgona újra megszólalt s 248 V| megszólalt s a menyasszony, az oltár előtt, lehajtott fővel 249 V| nyugodtan éltem, mert gyűlöltem az embereket, de ezután utolsó 250 V| arra fogok gondolni, amit az imént mondott... Milyen 251 V| magát ilyen kevésre? Hát az ország első művésze talán 252 V| leánygeneráció bolondul...~ ~Az utolsó szavakat már csak 253 V| alig tudta elmondani, mert az esküvőnek most egyszerre 254 V| egyszerre vége szakadt és az oltár elől hófehér csipkébe, 255 V| sokaság özönlött nagy zajjal az ajtó felé. Az ismerősök 256 V| nagy zajjal az ajtó felé. Az ismerősök ragyogó arccal 257 V| szégyenkezve, de frivol mosollyal, az izgalomtól szinte ostobán 258 V| szinte ostobán haladt kifelé az eleven sorfalon át. Látszott 259 V| pillantottak utána, mikor az ötperces menyecskével a 260 V| foglalt.~ ~Cauders Ellát és az angol misszt szintén kifelé 261 V| pozicióját a leány oldalán. Az ajtóban összetalálkoztak 262 V| gavallérosan odasietett az irodájából, hogy a leányát 263 V| elkísérje.~ ~- Ni csak, maga az, kedves művészem, - kiáltott 264 V| visszaél. De Ella, miközben az édes apjába karolt, komolyan 265 V| feljön hozzánk ebédre... Az olyan agglegény-háztartásban, 266 V| a telefonhoz sietek?... Az efféle kalmárember jóformán 267 V| apa nevében a bókot... Ezt az elismerést, a maga ajkairól, 268 V| gondoltam, miért küzködtem?... Az eddigi életem nem is volt 269 V| találtam meg magamat és az igazi lelkemet...~ ~- Lászlóffy, - 270 V| lélegzett, - ez a mai nap lesz az, amelyen a sorsunk eldől... 271 V| csak mi ránk tisztesség, ha az ország legnagyobb művészével 272 V| házigazdát nyomon követte az inas, aki szertartásosan 273 V| többnek nézem harminc évesnél! Az a keresztlevél, azt hiszem, 274 V| csodaszerü, s Lászlóffy az ebéd végén még egy nevezetes 275 V| nyárspolgár életébe...~ ~Amikor az inas zajtalanul elszedte 276 V| inas zajtalanul elszedte az asztalról a porcellánt, 277 V| hévvel csókolta összevissza az édes apját.~ ~- Én most 278 V| Én most magukra hagyom az urakat, mert tudom, hogy 279 V| magát. Remegve hátradőlt, az arca sápadttá lett az izgalomtól, 280 V| hátradőlt, az arca sápadttá lett az izgalomtól, aztán a Cauders 281 V| érzem, hogy kötelességem az őszinteség. Csak arra kérem, 282 V| ennél...~ ~- Micsoda?~ ~- Az, hogy én is szeretem őt... 283 V| harmincadik évemet, mintha az élet szebbik része még előttem 284 V| pillanatban. Oly megható volt az izgatott, vén gyermek viselkedése, 285 V| melankólikusan bólintott.~ ~- Az én viselkedésem... oh, hiszen 286 V| viselkedésem... oh, hiszen az nem számít... Szívesen megtennék 287 V| mulva szólalt meg:~ ~- Talán az egyetlen mód az lenne, ha 288 V| Talán az egyetlen mód az lenne, ha ön elutaznék Budapestről... 289 V| készséggel. Még ma beszélni fogok az igazgatómmal, s akár holnap 290 V| valamit, de e pillanatban az Ella nevető arca bukkant 291 V| aludtam, álmodtam is, sőt az angol misszel is beszéltem 292 V| zavartan hallgattak, míg végre az öreg Cauders magához tért 293 V| katonatisztről beszélgettünk... Ebben az új genreben szinte nagyobbnak 294 V| Ella csudálkozva nézett az édesapjára, míg Lászlóffy, 295 V| gyorsasággal rázott kezet az öreg Cauderssel és a leányával. 296 V| Cauderssel és a leányával. Az előszobában, míg a házigazda 297 V| után nézett, hogy a vendég az utiszivarját meggyujthassa, 298 V| válaszolt:~ ~- Tudassa vélem az angol kisasszonya címét, 299 V| kisasszonya címét, majd az ő nevére megírom, hogy mi 300 V| perc mulva a színész már az Erzsébet-tér tájékán járt 301 V| legelső fiakkerbe, ami az útjába akadt. Nem igen tudta, 302 V| Ma reggel levelet kaptam az ön számára...~ ~Mikor a 303 V| Mikor a szobaleány kiment, az angol nő - aki vén leány 304 V| szinte lélegzet nélkül rohant az ablakhoz, s dobogó szívvel, 305 V| vagyok Budapesten, - s az a tervem, hogy nem is térek 306 V| többé.~ ~Kötelességem, hogy az elhatározásomat megokoljam, 307 V| megtalálta... Pedig nem az ideálját találta meg, hanem 308 V| csak gyermekes visszfénye az igazi szerelemnek, - ezt 309 V| ez természetesebb, mintha az ellenkezőt állítanám... 310 V| kényelmes lakásom, a jó ebédem, az esti teám, hallhassak néha 311 V| a tapsok zenéje: többet az élettől én nem kívánok és 312 V| kifárasztana, a terhemre lenne és az egész idegrendszeremet fölborzolná...~ ~ 313 V| gyermeksége legvégső szép álmát, az utolsó beszélő bábut, amelyikben 314 V| eddig csak a könyvekből és az ujságokból hallottam valamit... 315 V| embert, aki méltó arra, hogy az életét neki szentelje, aki 316 V| fiatalságáért, a meleg szívéért, az aranyos lelkéért az ő saját 317 V| szívéért, az aranyos lelkéért az ő saját fiatalságát, lelkét, 318 V| Isten vele!~ ~Lászlóffy.~ ~Az angol nő, aki sejtette, 319 V| kérdésre Ella megragadta az angol nő kezét, arcát elöntötte 320 V| tart, a pártomon lesz...~ ~Az angol nő, aki a természettől 321 V| Ella egyedül ült délben az asztalnál, s ebéd után, 322 V| szólott a szobaleányhoz és az inashoz:~ ~- Elszaladok 323 V| Elszaladok egy félórára az angol misszhez, aki megigérte, 324 V| Magára kapta a kalapját és az óráját, s meg sem állt, 325 V| állott. A művész gazdasszonya az izgatott csöngetésre sietve 326 V| csöngetésre sietve nyitotta ki az előszoba ajtaját.~ ~- Ni 327 V| bámulva.~ ~Ella belépett az előszobába, gondosan körülnézett, 328 V| megmondhatom, hiszen magam hoztam az egylovast a Rákóczi-út sarkáról...~ ~- 329 V| A gazdasszony bezárta az ajtót, s megzavarodva, őszinte 330 V| a furcsa kis vendéget az utca sarkára. A Rákóczi-úton 331 V| ott a sárga hintó bakján? Az volt, aki a gazdámat a vasúthoz 332 V| hálásan szorongatta meg az öreg asszonyság kezét, aztán 333 V| felelet nélkül ott hagyta az utca közepén. A következő 334 V| előtt, aki megriadva nézett az előkelő úri kisasszonyra.~ ~- 335 V| hogy hova utazott tegnap s az aranyat szívesen magának 336 V| Nagybecskerekre. A nagyságos urak az ilyesmit nem igen szokták 337 V| igen szokták a kocsisuknak az orrára kötni...~ ~Mohón 338 V| kötni...~ ~Mohón nézett az aranyra, melyet az úri kisasszony 339 V| nézett az aranyra, melyet az úri kisasszony még mindig 340 V| utasra.~ ~- Stimmt, tudom, az a komédiás, vagy mi a jó 341 V| rendezkedést, mikor mrs. Black, az angol nő, a szobába lépett.~ ~- 342 V| helyett görcsösen ráborult az öreg nőre.~ ~- Oh, mrs Black, 343 V| aztán hevesen megszorította az angol nő karját.~ ~- Üljön 344 V| legénylakásban, Lászlóffy vizitjét az édesapjánál, az estélyi, 345 V| vizitjét az édesapjánál, az estélyi, az esküvői találkát, 346 V| édesapjánál, az estélyi, az esküvői találkát, s a váratlan 347 V| végig, sürün spékelve meg az előadást efféle fölkiáltásokkal:~ ~- 348 V| Ella végre befejezte az előadást, s most már könyek 349 V| férfias energiával nézett az angol nőre. És elszántan 350 V| én nem mondok le róla, s az övé akarok lenni... Hiába 351 V| szíve ösztökélte rá, meg az az elhatározása, hogy engemet 352 V| szíve ösztökélte rá, meg az az elhatározása, hogy engemet 353 V| nem akar talán megszökni az apai háztól? - kiáltott 354 V| nőszemélye gardiroz...~ ~- Hát ki az, aki gardirozza?~ ~Ella 355 V| pajzánul a nyakába ugrott az angol nőnek, s kacagva szólott:~ ~- 356 V| kora reggel, útra kelünk, az első vonattal, amelyik egy 357 V| Black sopánkodva emelte az ég felé a karjait, többször 358 V| sütnivalóm... Éppen ma olvastam az ujságban, hogy Grácban most 359 V| beszédet, ha a szobalány vagy az inas bejött, az utikönyveket 360 V| szobalány vagy az inas bejött, az utikönyveket és menetrendeket 361 V| Végre valahogy megállapodtak az uti podgyász tekintetében, 362 V| podgyász tekintetében, s az angol nő is hazaszaladhatott 363 V| regénye mellett. Amikor az angol nő cókmókostól a szobába 364 V| elhagyta értem három napra az öt neveletlen árváját? Sohase 365 V| Jóformán ébren töltötték az egész éjjelt, bár hosszu 366 V| ismét elhallgattak, de az Ella susogó hangocskája 367 V| tört megint a sötétségen át az angol nő ágyáig:~ ~- Drága 368 V| gráci szállodában.~ ~- Nekem az a sejtelmem, hogy még az 369 V| az a sejtelmem, hogy még az est folyamán találkozunk 370 V| Majd meglátja, hogy ő lesz az első ember, akit a színházban 371 V| színházban megpillantunk.~ ~- Az meglehet, kis angyalom. 372 V| De most már csakugyan itt az ideje, hogy a jó tündérke 373 V| ideje, hogy a jó tündérke az álomport a szemünkbe hintse...~ ~ 374 V| amikor Ella ijedten kiugrott az ágyából.~ ~- Szent Isten, 375 V| utazóköpennyel, huzta föl az előszobában a keztyűjét, 376 V| előszobában a keztyűjét, míg az inas az ezüsttel kivert 377 V| a keztyűjét, míg az inas az ezüsttel kivert kofferokat 378 V| pályaudvarból. Csak akkor, hogy az állomás üvegteteje alól 379 V| állomás üvegteteje alól az aranyos napsugárba értek 380 V| ki a jámbor mrs. Blackból az eddig szunnyadozó rémület.~ ~- 381 V| Ella pajkosan megölelgette az aggodalmaskodó öreg dámát, 382 V| elérzékenyülten folytatta:~ ~- És az én boldogságom, az én jövendő 383 V| És az én boldogságom, az én jövendő sorsom, az semmi?... 384 V| boldogságom, az én jövendő sorsom, az semmi?... Azt hiszem drága 385 V| hiszem drága mrs. Blackem, az is csak megér annyit, hogy 386 V| ugyancsak mohó szemekkel nézték az ennivaló kis utast. Ella 387 V| mindig azt hallottam, hogy az angol nők végtelenül bájosak... 388 V| Grácba, lakást béreltek az „Erzherzog Johann”-ban, 389 V| tele volt, a nagyhírü Norde az egész stájer fővárost lázba 390 V| színpadán körutat tett már, hogy az ismeretlen kis muszka hivatalnokot, 391 V| jövendő élvezet mámorától, az asszonyok kipirulva csevegtek 392 V| asszonyok kipirulva csevegtek az udvarlóikkal, a földszinten 393 V| nincs itt, - mondta suttogva az angol hölgyhöz.~ ~Mrs Black 394 V| kilométert utazni, hogy az ember esetleg összetalálkozzék 395 V| Fogadni? Azt nem. Utóvégre az se lehetetlen, hogy a manchesteri 396 V| is fogadni mernék, hogy az előérzetem nem csal meg... 397 V| hátakon hidegség futott végig az első szavakra, melyek a 398 V| művész ajakát elhagyták. Az egész közönség egyszerre 399 V| zsebkendőjével a gukkerét törli...~ ~Az angol nő odafordította a 400 V| Nos, kinek volt igaza? Az életemet is föl mertem volna 401 V| selymes gérokkjában, térdén az összehajtogatott színlappal. 402 V| lesz kifogása ellene...~ ~Az angol nő kezébe vette a 403 V| proszcénium-páholyból.~ ~Az öreg asszony szolgálatkészen 404 V| szolgálatkészen sietett el az összehajtott cédulácskával, 405 V| hogy a méltóságos úr volt az, aki oly jószívűen mellém 406 V| forintot adott egyszerre, hogy az ágyneműimet a zálogházból 407 V| zálogházból kiválthassam, s az a köszönet érte, hogy a 408 V| fölkacagott, aztán megszorította az angol nő kezét.~ ~- Ne féljen, 409 V| három perc mult el, amíg az egyenruhás szolga a cédulát 410 V| keresztet vetett magára.~ ~Az ajtó halkan fölnyílt s a 411 V| Budapesten, s én fölhasználtam az alkalmat, hogy meglátogassam 412 V| tudta, hogy itt vagyok?~ ~- Az mellékes, a fődolog, hogy 413 V| Nem gondolta úgy-e, hogy az ostoba kis leány erre is 414 V| minden betüje egyenesen az ellenkezője volt az igazságnak... 415 V| egyenesen az ellenkezője volt az igazságnak... Azt írta, 416 V| szerelmes, most bizonyosan az, s csupán azért menekült, 417 V| Nyugodtan tűrtem eddig az öregséget, s ha nem is voltak 418 V| bánat se keserítette meg az életemet... Miért került 419 V| életemet... Miért került az utamba?... Mit kíván tőlem?... 420 V| Lászlóffy szó nélkül dőlt hátra az ülésén, a fejét lehorgasztotta, 421 V| szenvedélyek zavarják meg az öregségemet, s most ijedten 422 V| Talán azt hiszi, hogy az én ereimben nem vér folyik 423 V| én le tudok mondani arról az óriási boldogságról, amit 424 V| lennék a banditánál, ha az egyetlen, édes, jó kis leányát 425 V| hogy ne kinozzon, mert az én erőmnek is megvan ám 426 V| fog és mégis meg lesz ez az öröme... Csak rám gondoljon 427 V| gondoljon és ne veszítse el az energiáját, akkor biztosítom, 428 V| fogunk...~ ~Szinház után - az előadásból többé nem hallottak 429 V| sopánkodva.~ ~- Haza? No még csak az kellene! Feküdjék le a kis 430 V| magunkat...~ ~S látva, hogy az angol nő még mindig élénken 431 V| szerelmeseket a városba... Az egyik kivilágított vendéglő 432 V| Ella finnyásan húzta föl az orrocskáját.~ ~- Oh, ez 433 V| erőszakkal behúzta maga után az Arany Komlóhoz címzett vendéglőbe.~ ~ 434 V| föl a vállát.~ ~- Étlap? Az kérem nálunk nem szokás. 435 V| mondani, hogy mit kaphatnak az uraságok, ha vacsorázni 436 V| kényelmesen elhelyezkedett az asztal mellett, a szalvétát 437 V| Látom.~ ~- Úgyebár, az a kedvese annak az úrnak, 438 V| Úgyebár, az a kedvese annak az úrnak, akivel olyan boldogan 439 V| volt, a sör jéghideg, s az a hiedelem is babonának 440 V| bizonyult, hogy a rossz bortól az ember zsebében ijedten kinyílik 441 V| hallgatta.~ ~- Érdekes, hogy az ilyen ember kis korcsmában 442 V| Jó darabig némán néztek az egymás szemébe, de Lászlóffy 443 V| nem is attól tartok, hogy az érzéseim megváltoznak... 444 V| bátran, elszánt arccal fogok az édesatyja elé lépni, akkor, 445 V| jogon kérhetem tőle, hogy az egyetlen leányát nekem adja?~ ~- 446 V| jogon, tisztelt uram, hogy az egyetlen leánya önt szereti...~ ~ 447 V| Őszintén fogok beszélni az atyjával, még ha biztosan 448 V| hogy süttesse el hajnalban az ajtaja előtt a hotelágyút...~ ~- 449 V| megint körülcirógatta az öreg dámát, s hizelkedve 450 V| mikor a nagy előcsarnokban az utiruhás hölgyeket megpillantotta. 451 V| elhelyezése iránt, megváltotta az utijegyeket, s titokzatosan 452 V| tárgyalt a kalauzzal, hogy az egyetlen külön kupét megszerezhesse.~ ~ 453 V| a pályaudvarból. Amikor az állomás épületei egymásután 454 V| kényelmesen helyet foglaltak az ablak melletti sarokban, 455 V| közelébb jutott egy lépéssel... Az istenért, csak nem fél talán?~ ~- 456 V| jaj, ha eszembe jut, hogy az édesatyja komoly pillantásával 457 V| talán jobban szeretem, hogy az irántam való érzései ennyire 458 V| én, kicsi szívem, hanem az előzményektől... Ha már 459 V| csárdást táncolnék...~ ~Az idő mesés gyorsasággal múlt, 460 V| gyorsasággal múlt, még jóformán az első témájukat se merítették 461 V| kupéjukba, aki éles szemével az ablakon keresztül is csakhamar 462 V| indult...~ ~- Tudja, hogy az ujságok mindig hazudnak, - 463 V| micsoda nagy esemény volt az, ami magát Budapestről kimozdította?~ ~- 464 V| dologban különben nem ez az érdekes...~ ~- Hát micsoda?~ ~- 465 V| Hát micsoda?~ ~- Az, hogy a párbaj után váratlan 466 V| Megtudtam ugyanis, hogy az ellenfeleimnek aligha lehetett 467 V| nevetésében sokkal több volt az udvariasság, mint a jókedv. 468 V| Rábai dr. később átsétált az étkezőkocsiba, hogy a segédeivel 469 V| Miből?~ ~- Hogy ez az elsőrangu pletykahordó együtt 470 V| van, úgy-e, hogy ma este az egész Lipótváros rólunk 471 V| jövünk valahonnan, amikor az édesatyja - mint az ujságok 472 V| amikor az édesatyja - mint az ujságok személyi hírei a 473 V| Nos hát legföljebb meglesz az az örömük, hogy pletykázhatnak 474 V| hát legföljebb meglesz az az örömük, hogy pletykázhatnak 475 V| amúgy is meg fogják tudni az igazat... Hogy maga egy 476 V| egyszerre vége lesz, ha az eljegyzési hírünk az ujságokban 477 V| ha az eljegyzési hírünk az ujságokban megjelenik...~ ~ 478 V| méltóságos úrnak bizonyosan az lesz az első dolga, hogy 479 V| úrnak bizonyosan az lesz az első dolga, hogy engem kitiltson 480 V| doktor, kissé becsipve, az Elláék kupéjába visszatért. 481 V| némiképp elpalástolja.~ ~- Az, édes mester, hogy minden 482 V| mózeshitünek születik...~ ~- Az istenért, csak nem volt 483 V| a kedvemre leszidtam azt az antiszemita kutyát...~ ~- 484 V| kutyát...~ ~- Kit megint?~ ~- Az étkezőkocsi pincérét... 485 V| pincérét... Még ez is érezteti az emberrel, hogy nem tartozik 486 V| Nekem mondja? Már amikor az asztal mellé leültünk, szemtelenül 487 V| fürkésző pillantást vetett az orromra... No de azt hiszem, 488 V| Még egyszer megszorították az egymás kezét, aztán - huszonnégy 489 VI| ma este fölkeresném, ha az átkozott influenza, mely 490 VI| lázzal, s most itt fekszem az ágyban s a szoba menyezetét 491 VI| jóindulat, de mi lesz holnap, ha az őrült kérésemet meghallja?...~ ~ 492 VI| kérésemet meghallja?...~ ~Az éjjelt igen nyugtalanul 493 VI| írtózott attól, hogy ebben az állapotában ágyba feküdjék, 494 VI| ra, vagyis inkább, hogy az éjszaka selyemblúzos királynőivel 495 VI| pálmák alatt. Most is, hogy az éljenzés fölhangzott, mindenki 496 VI| éljenzés fölhangzott, mindenki az ajtó felé tekintett s a 497 VI| egyszerre megérezte, hogy az üzlet rohamosan föl fog 498 VI| közelebb a mulató kompániához, az urakkal udvariasan kezet 499 VI| kezet szorított, fogadta az ismeretlenek hódolatát, 500 VI| leányokra, akik a fiatalsággal az éjszaka unalmát megosztották. 501 VI| megilletődve súgták jó hangosan az udvarlóik fülébe:~ ~- Milyen 502 VI| Milyen szép ember, így az életben is, ha a polgári 503 VI| karosszékbe, de Kemény doktor, az egyik szóvivő fiatal gentleman ( 504 VI| asszonyától) nagyot csapott az asztalra.~ ~- A vén betörőnek - 505 VI| Zajos helyeslés fogadta az inditványt, a társaság, 506 VI| füstös helyiség fölött, s az aranyifjuság oly féktelen 507 VI| kurjongatott, mintha legalább is az orosz cár adta volna meg 508 VI| volna meg összes népeinek az esengve várt szabadságot...~ ~ 509 VI| gépies mosollyal, de bensőleg az egész társaságtól megundorodva, 510 VI| nevét ilyen társaságban az ajkára veszi...~ ~Rábai 511 VI| hogy elégtételt adjak... Ha az urak közül oly szíves lesz 512 VI| szerencsétlen affért.~ ~- Mit ért az alatt, hogy jegyzőkönyvileg 513 VI| szavaimnak...~ ~- De bocsánat, az ember kénytelen ragaszkodni 514 VI| Ragaszkodjék hozzájuk az, akinek kedve van hozzá, 515 VI| pökhendi fráternek tartom azt az urat...~ ~A fiatal úr kedvetlenül 516 VI| ízben látták már verekedni az országos krakélert, csodálkozva 517 VI| Nyájasan közelebb lépett az öltözködő színészhez, szertartásosan 518 VI| akinek, higyje meg, hogy az esze sincs a helyén némelykor...~ ~ 519 VI| sebesült végre visszatért az orvosához, Lászlóffy pedig 520 VI| amikor hazaért és délben már az egész város tudta, hogy 521 VI| lesz olyan szíves, mint az üdvözlés, - gondolta magában 522 VI| egy perzsa portiére mögül az Ella francia babaarca mosolygott 523 VI| szívdobogva folytatta útját, amíg az ötödik szoba küszöbén meg 524 VI| hálótermében, s a milliomos, az ágyában felülve, nyájasan 525 VI| türelmetlenül várom... Öt nap óta az összes klasszikusokat végigolvastam, 526 VI| megrázta a színész kezét, az inassal széket hozatott 527 VI| inassal széket hozatott az ágy mellé, aztán - mikor 528 VI| elhalványodva.~ ~- Igen, az angol nő mindent elmondott... 529 VI| elmondott... Tudom, hogy az a forgószél-kisasszony első 530 VI| szemében beszélt a jóságáról és az önfeláldozásáról...~ ~- 531 VI| csodálkozva hallotta, hogy az angol hölgy milyen különös 532 VI| Ő mesélte el, amikor az ebédutáni aktákkal nálam 533 VI| ebédutáni aktákkal nálam járt, az egész lovagias történetet...~ ~- 534 VI| mi volt a párbaj oka?~ ~- Az, hogy Rábai úrnak maliciákat 535 VI| igazán nem lenne semmi köze az egész dologhoz... Tudom, 536 VI| arccal mondja ezek után, hogy az Ella kezére pályázik... 537 VI| kiutasítaná a házából?... Az ötvenhárom esztendős komédiás, 538 VI| nem tiszta őrültség-e ez az óhajtás?... Egy pillanatig 539 VI| amit tettem, egészen más az oka, mint amit méltóságod 540 VI| becsületes és korrekt volt az eljárásom, de most...~ ~ 541 VI| kapkod, a karja remegett, az arcából minden vér eltünt 542 VI| még növelte, élesztette az oktalan szenvedélyét? Volt 543 VI| magába bolondítsa, hogy az együgyü érzéseivel visszaéljen? 544 VI| okol, én semminek se vagyok az oka... Minden erőmmel küzdöttem 545 VI| igazságos, s képzelje magát az én helyzetembe: le tudna-e 546 VI| helyzetembe: le tudna-e mondani az egész élete boldogságáról, 547 VI| most aztán nem volt többé az a kedves, mosolygó, csupaszív 548 VI| ismerte. A harag elöntötte az arcát, a vér a fejébe tódult 549 VI| És aki becsületes ember, az - én mondom önnek - nem 550 VI| barátomat, a testvéremet és az a köszönet, hogy ezt az 551 VI| az a köszönet, hogy ezt az anyátlan árvát boldogtalanná 552 VI| akarnak. Ön a barátság, az önzetlenség álarcával jött, 553 VI| szívtelenül megcsaljon. Az igazi arcát csak most mutatja 554 VI| tudom, hogy nem a szerelem az, amire áhitozik... A szerelem, 555 VI| tisztában vagyok vele, hogy mi az, ami a kihült szívét így 556 VI| tudja, hogy a vagyonomat az egyetlen leányom örökli, 557 VI| eltűröm; majd eljön még az idő, amikor bocsánatot kér, 558 VI| félórámat sem áldozom föl az egész vagyonáért, elhiheti...~ ~ 559 VI| Legyen nyugodt, ez volt az utolsó látogatásom a házában... 560 VII| VII.~ ~A sajtó, az Úri Koldusok előadása után, 561 VII| Lászlóffy önmagát múlta fölül az elszegényedett és kölcsönpénzből 562 VII| fiatal urat, aki mindenéből, az utolsó hitelezőjéből is 563 VII| fejbelövi magát. Ez a jelenet az egész nézőtér ereiben megdermesztette 564 VII| megdermesztette a vért; az öngyilkosságot oly iszonyatos 565 VII| szerepét tanulta; s mikor az előadás napján a kulisszák 566 VII| szétmarcangoljon valakit...~ ~Az emlékezetes diadal alkalmából 567 VII| József-rend keresztjét. Az est folyamán vagy negyven 568 VII| legtalentumosabb színinövendék számára, az asszonyok össze-vissza-csókolták, 569 VII| kivilágított nagytermétől...~ ~Az est hőse jóformán nem is 570 VII| tósztokat, hanem folyton arra az üres páholyra gondolt, mely 571 VII| üres páholyra gondolt, mely az egész előadás alatt ott 572 VII| elkeseredett szívvel távozott az öreg Cauders betegszobájából 573 VII| színészt majdnem őrültté tette az a titokzatos hallgatás, 574 VII| Mindennap összerezzent, mikor az előszoba csöngetyűje megszólalt, 575 VII| majdnem napos vendég volt az Elláék házában. A fiatal 576 VII| is jól kisírtam magamat az Úri Koldusok premiérjén.~ ~ 577 VII| magamfajta vén komédiásnak ez az elismerés a legszebb jutalma... 578 VII| Caudersék... A páholyuk az egész estén át üres volt...~ ~ 579 VII| jókedvüen bólintott.~ ~- Oh, az világos, hogy nem szándékosan 580 VII| utazott Puszta-Gógánfára... Az édesatyja maga kísérte le, 581 VII| édesatyja maga kísérte le, mert az angol nőnek kiadták az utját...~ ~- 582 VII| mert az angol nőnek kiadták az utját...~ ~- És még most 583 VII| este hazatért... De Ella az egész télen át Gógánfán 584 VII| László, nagyon szeretné, ha az öreg Cauderset az apósának 585 VII| szeretné, ha az öreg Cauderset az apósának mondhatná...~ ~ 586 VII| Legalább miféle ember az a szerencsefi?... Ismeri?...~ ~- 587 VII| szerencsével, mert többnyire az egész kompániáját megkopasztja...~ ~ 588 VII| pillanatban - angolosan távozott az őt ünneplő társaságból. 589 VII| lakásom, a biztos jövőm, ha az életemet ennyire fölforgatták? 590 VII| napjaimra?... Hol van az erőm, a biztosságom, az 591 VII| az erőm, a biztosságom, az energiám, amellyel eddig 592 VII| tudtam lenni?... Miért került az utamba ez a nyafogó gyermek, 593 VII| ez a nyafogó gyermek, aki az embergyülöletemből, keserves 594 VII| és mirtuskoszoruval... És az öreg, haragos, kemény színész 595 VIII| A lábánál ott hevert az operáló táskája: a szanatóriumból 596 VIII| doktorság, kedves mester, az orvosi prakszis... Három 597 VIII| zsurokra; annyi a dolgom, hogy az operáló kést jóformán le 598 VIII| kezemből... Úgy vagdalom az emberhúst, hogy szinte már 599 VIII| ha már maga megsokallta, az valami, - szólt a színész 600 VIII| szolgált...~ ~- És már megvolt az eljegyzés is?~ ~- Azt mondják, 601 VIII| meg a tárcanovellákon jár az eszük, pedig ők kijátszanak 602 VIII| rendezett a könyvtárszobájában: az íróasztala egyik hátulsó 603 VIII| összehajtogatott levelet. Mikor az apróságokat összenyalábolta, 604 VIII| szemét; aztán fölnyitotta az ablakot, s a leveleken kívül 605 VIII| emlékét dühösen kidobta az utcára. A leveleket meggyujtotta 606 VIII| magyarázta meg a szavait; mikor az autodafével végzett, ismét 607 VIII| ismerős fiatal úr akadt az útjába. A dunaparti vendéglőből 608 VIII| higgadtan a kezét nyujtotta az idegen fiatal úrnak, aki 609 VIII| ajándék, amit viszek neki: az a hír, hogy személyesen 610 VIII| szerencsém volt megismerkedni az ideáljával...~ ~Oly könnyedén, 611 VIII| oly öregnek tartják, hogy az egész dolgot csak tréfának 612 VIII| de csakhamar visszatért az öntudata és a nyugodtsága.~ ~- 613 VIII| Igen, ott is marad egész az esküvőig. A leendő apósom 614 VIII| hogy Gógánfán maradjon, az édesanyámnál, akinek ugyancsak 615 VIII| legszenzációsabb termékeit. A lármára az ujságolvasók, a kártyázok, 616 VIII| egész udvar vette körül az ország legelső komédiását...~ ~- 617 VIII| többiek mesélték, - épp az imént veszített másfélezer 618 VIII| melankólikussá: ő volt az első, aki poharát a mesteréhez 619 VIII| így szólott magában:~ ~- Az én kicsike Ellámnak ez lesz 620 VIII| pokoli vágya támadt, hogy az udvarias Mayer Lászlót torkon 621 VIII| fojtogassa, gyötörje, amíg az öntudat utolsó szikrája 622 VIII| létére nem engedte át magát az indulatainak, hanem mosolyogva, 623 VIII| részletesen elmesélte, hogy az esküvőt csak két hónap mulva 624 VIII| országába mennek, hanem föl az északi vidékekre, a fjordok 625 VIII| abba, hogy komolyan vegyék az életet... A világra jönnek, 626 VIII| Igen, bizony ilyen az élet, tisztelt mester... 627 VIII| mester... A kis lányoknak az a sorsuk, hogy a fejüket 628 VIII| elegendő volt arra, hogy még az emlékemet is elmossa... 629 VIII| elgondolkodva nyitotta ki az előszoba ajtaját...~ ~ ~ 630 IX| nesztelen léptekkel benyitott az ebédlőbe.~ ~- Nagyságos 631 IX| mutatóujját titokzatosan az ajkára tette, - nagyságos 632 IX| nagyságos úr...~ ~- No, mi az? - kérdezte a színész idegesen.~ ~ 633 IX| kérdezte a színész idegesen.~ ~Az öregasszony odasompolygott 634 IX| öregasszony odasompolygott az asztal mellé, egészen közel 635 IX| izgatottan így szólott:~ ~- Az imént megzörgette valaki 636 IX| valaki a konyha ajtaját, azt az ajtót, amelyik a folyosóra 637 IX| Micsoda fiatal lányt?~ ~- Azt az úri kisasszonyt, aki már 638 IX| járt... Nem nyitottam föl az ajtót, mert nagyon megdöbbentem, 639 IX| nagyon megdöbbentem, hanem az ablakon keresztül megkérdeztem 640 IX| tudott ennyit mondani: „Az Istenre kérem, nyissa ki 641 IX| kérem, nyissa ki gyorsan az ajtót... Okvetlen beszélnem 642 IX| színész sápadtan ugrott föl az asztal mellől.~ ~- És beengedte?~ ~- 643 IX| félretaszította útjából az öreg anyót, lélegzet nélkül 644 IX| pillanatig komolyan nézte az izgatottságában elhalványuló 645 IX| elfelejtenie, hogy fájdalom, az én idegeim sincsenek ám 646 IX| ám acélból... Képzelje el az én lelkiállapotomat, amikor 647 IX| Pénzem se volt, de megkértem az állomásfőnököt, hogy adjon 648 IX| Lászlóffy rémülten hallgatta az elbeszélést, aztán magánkívül 649 IX| fölugrott a helyéből.~ ~- Ella, az Istenre kérem, legyen esze... 650 IX| hogy itt járt... A jövőjét, az egész életét teszi tönkre, 651 IX| apját így megkeserítse, az öreg édesapját, akinek maga 652 IX| öreg édesapját, akinek maga az egyetlen boldogsága a világon?~ ~ 653 IX| A leány arca kipirult az indulattól.~ ~- Mivel keserítem 654 IX| örökös szomoruság lenne az életem? Mi jogon kívánhatja 655 IX| életem? Mi jogon kívánhatja az édesapám, hogy érette az 656 IX| az édesapám, hogy érette az egész jövőmet föláldozzam?... 657 IX| azért megyek férjhez, hogy az ismerőseim tetszését és 658 IX| ha most szépen hazatér az édesatyjához... Majd holnap 659 IX| hangon válaszolt:~ ~- Csak ez az egy módom van, hogy a magáé 660 IX| aki ég a vágytól, hogy az imádott férfi keblére borulhasson... 661 IX| Maradjon itt, hadd történjék az, amit a sors akar... Majd 662 IX| reggelig ott fog virrasztani az ágya mellett...~ ~ ~ 663 X| X.~ ~Ella egész éjjel az öreg gazdasszonnyal beszélgetett, 664 X| már világosodni kezdett az ablak, az álmos anyóka nagyot 665 X| világosodni kezdett az ablak, az álmos anyóka nagyot sóhajtott:~ ~- 666 X| nap már vigan sütött be az ablakon.~ ~- Vajjon meddig 667 X| kibotorkált a konyhába.~ ~Odakünn az öreg asszonyság már javában 668 X| most hány óra van?~ ~- Épp az imént mult tizenkettő. De 669 X| imént mult tizenkettő. De az ebédig még jócskán várhatunk, 670 X| fölcsönget, hogy a leves az asztalon legyen, mire az 671 X| az asztalon legyen, mire az előszoba ajtaján kopogtat...~ ~- 672 X| aztán kérő hangon fordult az öreg asszonyhoz.~ ~- Nem 673 X| Esküszöm neked, hogy innen csak az anyakönyvvezető elé megyek, 674 X| szörnyűségbe, hiszen ez az egyetlen megoldás! Nem jobb-e, 675 X| jókedvvel kapta derékon az öreg asszonyt és míg a könyei 676 X| összeférünk mi kettecskén, amíg az úr a színházban lesz és 677 X| kályha melletti sarokban...~ ~Az öreg gazdasszony, bár nem 678 X| Mi jót kaptunk ebédre? Mi az úr kedvenc étele? Drágám, 679 X| gesztenyehabos tortát, mert az úr, amikor nálunk volt, 680 X| dobogó szívvel várva, hogy az ura hazatérjen a hivatalból...~ ~ 681 X| félkettőkor csöngetés hallatszott az előszobából, s amikor a 682 X| s amikor a gazdasszony az ajtót fölnyitotta, ketten 683 X| hogy én sietve kiszaladtam az inasért s beletelt vagy 684 X| Akkor fölkelt s intett az inasnak, hogy vezessen ki...~ ~ 685 X| hogy csak ketten maradtak az előszobában, egyszerre megnedvesedtek 686 X| lenne egy boldog napom többé az életben, ha a drága, egyetlen 687 X| és mindennek én vagyok az oka... Maga, a bolondos 688 X| hazatér, s bűnbánattal leborul az édesatyja lábaihoz... Most 689 X| megszakad fájdalmában, de még az apámért se volnék képes 690 X| a télikabátját, mert itt az ideje, hogy ebédhez üljünk... 691 X| ebédhez üljünk... Még csak az kellene, hogy a drága, jó 692 X| Kérem, uram, vezessen az asztalhoz...~ ~ ~ 693 XI| XI.~ ~Még nem végeztek az ebéddel, amikor az előszoba 694 XI| végeztek az ebéddel, amikor az előszoba felől ismét csöngetés 695 XI| Csak annyit mondott, hogy az öreg Goldschmied van itt, 696 XI| többit...~ ~- Istenem, ez az édesapa Goldschmiedje lesz, - 697 XI| harminc esztendeje, hogy az édesapa oldalán dolgozik...~ ~- 698 XI| télikabátos bácsi lépett az ebédlőbe, aki annyira meg 699 XI| elintéznivalókkal végezzek... Az ő utasítása folytán leszek 700 XI| anyai öröksége, - folytatta az öreg Goldschmied, anélkül, 701 XI| apa, - dadogta, miközben az ajkszélei lefelé görbültek, - 702 XI| csak két hónap múlva, mert az egészségi állapota megkívánja, 703 XI| tovább is szeressen...~ ~Az öreg Goldschmied összeszorította 704 XI| összeszorította egy pillanatra az ajkát, - látszott rajta, 705 XI| Ha most nem is beszélhet az édesatyjával, majd eljön 706 XI| édesatyjával, majd eljön még annak az ideje is, hogy az ő drága 707 XI| annak az ideje is, hogy az ő drága kedvencének megbocsát... 708 XI| megbocsát... Én mondom ezt, az öreg Goldschmied, akinél 709 XI| mindenem csak maga lesz az egész föld kerekségén: az 710 XI| az egész föld kerekségén: az atyám, a testvérem, a drága 711 XI| susogta:~ ~- Ne aggódjék: az én életemnek ezután nem 712 XI| sohase fogom elfelejteni azt az áldozatot, hogy az édes, 713 XI| elfelejteni azt az áldozatot, hogy az édes, a ragyogó fiatalságát 714 XII| XII.~ ~Az esküvő híre - bár a szertartás 715 XII| elterjedt; huszonnégy óra múlva az egész Lipótváros csak Cauders 716 XII| amennyiben még a köszvényesek, az influenzások se maradtak 717 XII| volt a hozományuk, mint az Elláé, affektált elismeréssel 718 XII| affektált elismeréssel szóltak az udvarlóikhoz:~ ~- Ki hitte 719 XII| kell ahhoz, hogy valaki az egész világot eltaszítsa 720 XII| magától?...~ ~Cauders csak az öreg Goldschmied táviratából 721 XII| táviratából tudta meg, hogy az esküvő megtörtént; valahol 722 XII| járandóságát azonnal fizesse ki!~ ~Az esküvőt csupán az anyakönyvvezető 723 XII| ki!~ ~Az esküvőt csupán az anyakönyvvezető előtt tartották 724 XII| azonban, mint férj és feleség, az anyakönyvvezető hivatalos 725 XII| városi bundás úr akadt az útjukba. Rábai doktor volt, 726 XII| engedje meg, hogy én legyek az első, aki a házasságához 727 XII| hülyék intézetében töltenék az idejüket, ha a szeszélyes 728 XII| kitünő emberismeret... De az már, szavamra, imponál nekem, 729 XII| szavamra, imponál nekem, hogy az ilyen dédelgetett, finom 730 XII| senki se csinálja maga után az egész Lipótvárosban...~ ~ 731 XII| kezét. S aztán, mielőtt az ajtó becsukódott volna mögöttük, 732 XII| ajánlatot. Úgy dukál, hogy az esküvőt nászlakoma is kövesse, 733 XII| asszony egészségére...~ ~Este, az indulási oldal foyerjében 734 XII| koccintottak, Rábai komolyan nézett az asszonyka szemébe, s ünnepiesen 735 XII| Olyan boldoggá, hogy az összes barátnői megpukkadjanak 736 XII| hangos robogással kiszaladt az üveges pályaházból...~ ~ 737 XIII| fogata várakozik, lenn, az ezüsttől csillogó étterem 738 XIII| meggondolva kavargatja a teáját.~ ~Az asszony (akiben természetesen 739 XIII| kora reggel nem tesz jót... Az Isten tudja, hiába mondják, 740 XIII| tudja, hiába mondják, hogy az előkelő szállodákban mindenütt 741 XIII| ez, úgy tetszik, még se az igazi... Nem hiába, hogy 742 XIII| Nem fogja elhinni: ezeknek az apró, olajos halacskáknak 743 XIII| látásuktól is rosszul leszek...~ ~Az asszony (előzékenyen húzza 744 XIII| asszony (előzékenyen húzza el az ura elől a halas tálat): 745 XIII| csupa égő, viruló rózsa az arca...~ ~Az asszony (kacérul): 746 XIII| viruló rózsa az arca...~ ~Az asszony (kacérul): Tetszem 747 XIII| Pár pillanatnyi csönd. Az asszonyka pompás étvággyal 748 XIII| csábító pillantásokat vet az urára. A férfi csak az üres 749 XIII| vet az urára. A férfi csak az üres teáját issza, s néhányszor 750 XIII| szenvedést titkolna el.~ ~Az asszony (aggódva néz rá): 751 XIII| tiltakozva): Nekem? Mi nem jut az eszébe? Oly egészséges vagyok, 752 XIII| csönget a pincérnek.)~ ~Az asszony: Istenem, rosszul 753 XIII| valami nagy szerepet játszom. Az orvos azt mondja, hogy puszta 754 XIII| szolgálatkészen megjelenik az asztalnál).~ ~A férfi: Hozzon 755 XIII| gyorsan egy cognacot.~ ~Az asszony (még mindíg nagyon 756 XIII| Különben azt hiszem, hogy az éjjel meghültem, az a baj; 757 XIII| hogy az éjjel meghültem, az a baj; sokáig csatangoltunk 758 XIII| meglehetősen friss volt a levegő. Az ilyen éjjeli kirándulást 759 XIII| mindíg megsinylettem...~ ~Az asszony (ártatlanul): Azt 760 XIII| hunytam be a szememet, mert az ablakon át is mindíg az 761 XIII| az ablakon át is mindíg az ezüstös víztükröt néztem...~ ~ 762 XIII| holdvilágos tengerparton... De az az átkom, hogy roppantul 763 XIII| holdvilágos tengerparton... De az az átkom, hogy roppantul kényes 764 XIII| szabálytalanság, s kész a nátha, meg az influenza... Ha nem csalódom, 765 XIII| homlokomat, hogy forró-e?~ ~Az asszony (megsimogatja a 766 XIII| kérdezteti, hogy készülhet-e?~ ~Az asszony: Talán jobb lenne, 767 XIII| eldobja a cigarettát. Aztán az úti szőnyeget gondosan a 768 XIII| hátradől, majd megszorítja az asszonyka kezét.~ ~Az asszony ( 769 XIII| megszorítja az asszonyka kezét.~ ~Az asszony (gyöngéden): Egészen 770 XIII| lassu trappban döcög tova az országúton. Mindketten elhallgatnak 771 XIII| úgy ragyog a verőfényben. Az asszonyt valami kimondhatatlan 772 XIII| bűbájos pillantással néz az urára.~ ~De e pillanatban 773 XIII| hangosan - lélegzik. Elaludt.~ ~Az asszony (megborzong. Magában): 774 XIII| volna... Mily különös ez: az oldalán nem az ő Lászlóffyja 775 XIII| különös ez: az oldalán nem az ő Lászlóffyja ül, hanem 776 XIII| botrányt, a szégyent, vagy az alattomos bujkálást, amellyel 777 XIII| kerekednék, amely a mesék, az álmok regényes aranyködét 778 XIII| könyörtelenül szétfujja... Az aranyködöt, melyen át regénynek 779 XIII| tépett hajó, melynek árbocait az élet viharai már letörték...~ ~