Rész

 1    I|       háborgat, hát maga is mehet az Isten hirével. Vigye az ördög
 2    I| beszél­gethetünk egymással. De most: Isten vele...~ ~Kezet nyujtott
 3  III|            fölugrott a helyéből.~ ~- Isten hozta, kedves művészem,
 4  III|              hozta, kedves művészem, Isten hozta... Humboldtot olvasgatom,
 5  III|            szivar... A többiben biz’ Isten nincsen köztünk különbség.
 6  III|        vagyok, de ha úgy akarja, hát Isten neki... Remélem, nem lesz
 7   IV|             mint a férfiak, - bizony isten furcsa az a mesterséges
 8   IV|             van szó, - lássa, bizony Isten, nem is merem megmondani,
 9   IV|             maga is úgy kívánja, hát Isten neki... Pedig nem épp a
10    V|       csinált, aztán így felelt:~ ~- Isten neki, meghozom azt a nagy
11    V|       adhatja cserébe magácskának.~ ~Isten vele, sírja ki magát és
12    V|              szívvel olvassa el...~ ~Isten vele, utoljára. Isten vele!~ ~
13    V|                Isten vele, utoljára. Isten vele!~ ~Lászlóffy.~ ~Az
14    V|             a komédiás, vagy mi a jó Isten csudája volt... Velem pörölt,
15    V|           nem szabad megengednem?... Isten neki, belenyugszom hát,
16    V|       kiugrott az ágyából.~ ~- Szent Isten, mindjárt hat óra... Amíg
17    V|             érne, hát értem én, hála Isten, a módját, hogy a haragját
18    V|  aggodalmasan fölsóhajtott:~ ~- A jó Isten elvette a kis eszemet, hogy
19    V|              a kezét.~ ~- Elsőbb is: Isten hozta Lászlóffy... Üljön
20    V|              akkor mi leányok bizony Isten nem lehetünk valami büszkék...
21    V|           művész iránt is... De most Isten vele, én elmegyek a kaszinóba,
22   VI|       többiek jókedve s hogy a lelke Isten tudja mily messzeségben
23   VI|            nyájasan intett neki.~ ~- Isten hozta, már türelmetlenül
24  VII|           mosolygott; mintha a lelke Isten tudja hány ezer mértföldnyire
25   IX|              sírjon már, mert bizony Isten magam is rákezdek...~ ~Gyöngéden
26  XII|     ünnepiesen így szólott:~ ~- A jó Isten tegye oly boldoggá, ahogy
27 XIII|            reggel nem tesz jót... Az Isten tudja, hiába mondják, hogy