Rész

  1    I|             gazdasszonyra. Megmondtam, hogy a római pápa számára se
  2    I|           kiáltotta ezt, oly hangosan, hogy szavai kihallatszottak az
  3    I|                  Csak azt engedje meg, hogy elmondjam, miért jöttem...~ ~
  4    I|               mellett. Látszott rajta, hogy az előkelő társasághoz tartozó
  5    I|           modorából is látnivaló volt, hogy nem igen ismeri a nyomo­ruságot
  6    I|       visszatér. Most pedig mondja el, hogy miért jött.~ ~Ujra pepecselni
  7    I|           gondolatra, ha apa megtudná, hogy itt jártam...~ ~- Micsoda,
  8    I|             vérhullám, látszott rajta, hogy szinte remeg a felindu­lástól,
  9    I|              kétségbeesetten zokogott, hogy a cinikus öreg színész egy
 10    I|              baja? Mondja el őszintén, hogy mi bántja s legyen meggyőződve,
 11    I|           bántja s legyen meggyőződve, hogy mindenre kész vagyok, amit
 12    I|               susogta:~ ~- Arra kérem, hogy mentsen meg, ha azt nem
 13    I|                meg, ha azt nem akarja, hogy még ma este a Dunának menjek...
 14    I|           menjek... Mentsen meg attól, hogy férjhez adjanak, hogy ahhoz
 15    I|           attól, hogy férjhez adjanak, hogy ahhoz az emberhez adjanak,
 16    I|            igazat, s azért jöttem ide, hogy segítsen rajtam, védelmezzen
 17    I|           kicsike, hát maga azt hiszi, hogy az életben is az vagyok,
 18    I|            önmaga is nevetni fog azon, hogy ilyen bolondságra gondolt...
 19    I|        vállamat. Harmincöt esztendeje, hogy színpadon élek, tudja-e,
 20    I|               színpadon élek, tudja-e, hogy mit jelent a harmincöt éven
 21    I|       komédiá­zás?... Tévútra vezette, hogy a frakk még megáll valahogy
 22    I|              rózsás arcocska arra való hogy a boldogságtól kipiruljon...
 23    I|             sohase elég öreg az ember, hogy az efféle vallomás rosszul
 24    I|      ügyvédjéhez, akiről azt beszélik, hogy a legjobb partie az egész
 25    I|         többire nézve pedig megigérem, hogy nem felejtem el a látogatását.
 26    I|        látogatását. Azt is meg­igérem, hogy be fogom magam vezettetni
 27   II|              sajtó egyaránt elismerte, hogy megszületett a legelső magyar
 28   II|           színész. Csodálatos is volt, hogy a koplaló, rövidnadrágos
 29   II|          szédületes siker volt az oka, hogy a kényeztetett színész némileg
 30   II|              most már biztosítva volt, hogy nem kellett többé félnie
 31   II|              igazán nem lenne érdemes, hogy csak egy pillanatig is gyötrőd­jünk
 32   II|          szerzett a nedves éjszakában, hogy időváltozás előtt meg se
 33   II|          balkezét. Azóta úgy képzelte, hogy a szerelem ostoba és veszedelmes
 34   II|                ő csakugyan úgy érezte, hogy vén. Szentül meg volt győződve,
 35   II|             Szentül meg volt győződve, hogy gyomorbaj bántja, hogy a
 36   II|                 hogy gyomorbaj bántja, hogy a veséje nem egészséges
 37   II|                veséje nem egészséges s hogy pár év mulva megkapja a
 38   II|            Jelöljön ki helyet és időt, hogy a holnapi este folyamán
 39   II|               Csábításképp megjegyzem, hogy a teát magam hoztam Londonból,
 40  III|     előcsarnokban körülnéz, azt hiszi, hogy valami főhercegi kastély
 41  III|          nagyságodat... Nem szükséges, hogy bejelentsem...~ ~A szárnyas
 42  III|               is közismert dolog volt, hogy Cauders mindig példányképe
 43  III|               nem vethették a szemére, hogy hatalmát és vagyonát stréberséggel,
 44  III|              rábeszélés kellett hozzá, hogy az udvari tanácsosságot
 45  III|                is rászánta magát arra, hogy helyzetének megfelelő palotába
 46  III|                 ha olyan boldogság ér, hogy az olvasásra is jut időm...
 47  III|           Negyven év után, azt hiszem, hogy jogom is van hozzá...~ ~
 48  III|             egyetlen nyomásra eltünik, hogy Havanna egész multévi termése
 49  III|              Nem is csoda, hatvan éve, hogy szolgál s mondhatom, hogy
 50  III|              hogy szolgál s mondhatom, hogy nem könnyü munkát végez.~ ~
 51  III|            szól hozzá?~ ~- Azt mondom, hogy mindeddig a sötétben tapogatóztam...
 52  III|          teáért már csakugyan érdemes, hogy az ember a nyolcvanadik
 53  III|           valami?... Büszke vagyok rá, hogy önnek izlik, mert tudom,
 54  III|               önnek izlik, mert tudom, hogy egész a japán határszélig
 55  III|              tea már csakugyan megéri, hogy az embert a csőcselék uzsorásnak
 56  III|              sikerült frakk neki elég, hogy álmokat szőjjön és naplójegyzeteket
 57  III|          leánya is azt vette a fejébe, hogy hozzám jön feleségül...~ ~-
 58  III|             feleségül...~ ~- Mit mond? Hogy önhöz megy feleségül?~ ~-
 59  III|            engem tiszteltek meg azzal, hogy szerelmi életük legelső
 60  III|                gondoljanak. A fődolog, hogy gyöngéd és tapintatos legyen
 61  III|                elején, - biztosítom... hogy kiheverte már ezt a bárányhimlőt...~ ~
 62  III|           színész kezét.~ ~- Köszönöm, hogy személyesen elfáradt hozzám
 63  III|            elfáradt hozzám s köszönöm, hogy ennyire érdeklődik a bolondos,
 64  III|               Én, fájdalom, jól tudom, hogy nagyobb a baj, mint ön hiszi,
 65  III|              is. Ezért gondoltam arra, hogy ilyen fiatalon férjhez adjam...~ ~
 66  III|                  talán meggyőzi arról, hogy nem egymáshoz valók. Tiszteljen
 67  III|           valók. Tiszteljen meg azzal, hogy gyakrabban fölnéz hozzánk, -
 68  III|            hozzá:~ ~- Csak nem akarja, hogy ez az ártatlan gyermek valami
 69  III|              nem teszi, arra is képes, hogy a Dunának menjen...~ ~Lászlóffy
 70  III|               lesz valami nehéz munka, hogy a kisasszonyt kiábrándítsam
 71  III|            felé eltávozott, megigérte, hogy föl fog nézni a Caudersék
 72  III|         csöppet se fog azon igyekezni, hogy fiatalabbnak lássék a koránál.~ ~ ~ ~
 73   IV|             Remélem még nem bánta meg, hogy oly jólelküen igen-t mondott.”~ ~
 74   IV|                A színésznek jól esett, hogy ennyire ismerik, s hiába
 75   IV|                 nem igen jutott ahhoz, hogy a társadalom nagyságaival,
 76   IV|          gondja is nagyobb volt annál, hogy efféle ismeretségek után
 77   IV|               s ime - most úgy érezte, hogy a komédia érdekli és imponál
 78   IV|               érdekli és imponál neki, hogy az életben mégis vannak
 79   IV|                körül, rögtön meglátta, hogy a szép Cauders-palota valóban
 80   IV|              küszöbéről.~ ~- Köszönöm, hogy eljött, igazán nagy örömet
 81   IV|                talán nem is szükséges, hogy bemutasson neki. Annyian
 82   IV|              neki. Annyian vannak itt, hogy egy ember bátran eltünhetik
 83   IV|               az óhajtását fejezte ki, hogy önt azonnal bemutassam neki...~ ~
 84   IV|             véve részt a társalgásban, hogy gyermekes hízelgéssel kacagtak
 85   IV|            Engedje meg kegyelmes uram, hogy Lászlóffyt, a nagy művészt
 86   IV|                az új darabban - ej no, hogy is hívják? - amit az ősz
 87   IV|               Egyáltalában azt tartom, hogy a művészet...~ ~A kegyelmes
 88   IV|        beszédén világosan meglátszott, hogy Lászlóffyt, a francia gavallérok
 89   IV|         szomszédjához:~ ~- Csodálatos, hogy a művészethez is épp úgy
 90   IV|            Bámulatos elme, azt mondom, hogy bámulatos elme...~ ~Lászlóffy
 91   IV|           hálásan rebegte:~ ~- Tudtam, hogy eljön, apa már tegnap ujságolta,
 92   IV|              apa már tegnap ujságolta, hogy itt lesz... Már valamennyi
 93   IV|             oda van az izgatottságtól, hogy magát megismeri... De azt
 94   IV|           Kisasszonyok, boldog vagyok, hogy megismerhetem önöket...
 95   IV|                   Remélem, megengedik, hogy helyet foglaljak a körükben...~ ~
 96   IV|               kacérkodást abbahagyták, hogy a szívét öröm és büszkeség
 97   IV|              volt annyira pesszimista, hogy a megilletődést, melyet
 98   IV|                is bizonyos volt benne, hogy ezek az édes teremtések
 99   IV|                  Igazán boldog vagyok, hogy a medvebarlangomból kimozdultam...
100   IV|          mogorva fenevad nem is hiszi, hogy ennyi bájos virág van odakünn...~ ~
101   IV|           szemét, - de nem volt ideje, hogy valami bókot mondjon, mert
102   IV|            udvariasan odalépett hozzá, hogy bemutatkozzék. A frakkos
103   IV|           fejtegetést. Ez volt az oka, hogy általában nagyon okos embernek
104   IV|             akiről csak annyit tudott, hogy a házi­kisasszony kezére
105   IV|           mindig óvatosan ügyelt arra, hogy ez a passziója ne kerüljön
106   IV|           először a hírét; tudta róla, hogy nőorvos és magántanár, de
107   IV|                óta azt vette a fejébe, hogy a vallása miatt üldözik.
108   IV|             Ugy-e, azt akarja mondani, hogy görbe az orrom? No csak
109   IV|               azt szuggerálva magának, hogy társadalmi hivatást tölt
110   IV|      prakszisának.~ ~Nem kell mondani, hogy rajtuk kívül is egész sereg
111   IV|                a leányok szobájában, s hogy a közfigyelem jó darabig
112   IV|         fordult, aki híres volt arról, hogy nem jár semmiféle társaságba,
113   IV|               Most csodálkozva látták, hogy Lászlóffy az asszonyok közt
114   IV|           pillantással, mint aki érzi, hogy e kitünő ember csak érette
115   IV|         szemeit. Lászlóffy úgy érezte, hogy valami hidegség fut át öregedő
116   IV|             mondhatat­lanul édes volt, hogy egyszerre megdobogott bele
117   IV|           szemtelenül éreztette velük, hogy nem veszi őket valami sokba.
118   IV|           tartozott a ritkaságok közé, hogy Spitzer Lesbia így szólott
119   IV|              gavallérhoz:~ ~- Érdekes, hogy maga mégis meg birta szerezni
120   IV|           tudnám bizonyosan...~ ~Most, hogy Lászlóffy végre ünnepiesen
121   IV|                Hát maga is azt mondja, hogy a fiatal leányoknak nem
122   IV|        bámulatba ejt... Hát azt hiszi, hogy előttünk valami nagy ujság,
123   IV|         barátom, értse meg: mindent... Hogy Feydeau vagy Lavedán rontana
124   IV|             különbség mindössze annyi, hogy mi csupán a zsúrokon hallunk
125   IV|           vetni már annak a babonának, hogy a fiatal leány ostobább,
126   IV|                ki azt az együgyüséget, hogy a férfiak nem is szerethetik
127   IV|               a szükséges naivsággal s hogy a vonzalom fölkeltéséhez
128   IV|      fölkeltéséhez okvetlen szükséges, hogy a kis csacsi pirulva bujjék
129   IV|            szoknyája mellé. Meghiszem, hogy valami pusztai ispán az
130   IV|               ilyen leányt szereti, de hogy a modern férfi az efajta
131   IV|               nem teszi gazemberré az, hogy a büntetőtörvénykönyvet
132   IV|      fejtegetéseit fogadta. Megszokta, hogy hóbortosnak híreszteljék,
133   IV|                barátnőihez:~ ~- Tudom, hogy rosszakat mondanak rám,
134   IV|       beszélgetett, de látszott rajta, hogy a gondolatai nem ott járnak,
135   IV|           gondolatai nem ott járnak, s hogy féltékenyen figyel a Lesbia
136   IV|             abszolute nem vette észre, hogy süket füleknek beszél...
137   IV|            Lászlóffy észrevette rajta, hogy hirtelen elszomorodik...
138   IV|        ingerlően édes volt a sejtelem, hogy ez a rózsás, fiatal teremtés
139   IV|           vállairól: úgy rémlett neki, hogy a pályája elején áll, amikor
140   IV|        gyönyörét és boldogságát annak, hogy egy ártatlan, finom, tizennyolcéves
141   IV|          bizonyára nem habozott volna, hogy térdreboruljon előtte...
142   IV|                  szerencsétlen vagyok, hogy egy kéréssel kell megronta­nom
143   IV|           kötelességem nem engedi meg, hogy kíméletes legyek... Arról
144   IV|               nem is merem megmondani, hogy mit kívánnak öntől...~ ~-
145   IV|           könnyelmü igéretet... Tudom, hogy indiszkrét és tapintatlan
146   IV|           kegyelmes úr a fejébe vette, hogy távozása előtt még hallani
147   IV|                 Bizonyos vagyok benne, hogy illetlenség, amit kérek, -
148   IV|                 de ezt, belátja úgy-e, hogy nem mondhatom meg a miniszternek?~ ~-
149   IV|                A miniszter azt akarja, hogy én monológot szavaljak? -
150   IV|   természetesen nem számít s elhiheti, hogy nem is szólnék, ha a kegyelmes
151   IV|                tehetem... Az az elvem, hogy a színész csak a színpadon
152   IV|                a költőtől se kívánják, hogy verset írjon, ha társaságba
153   IV|              nem tehet okosabbat, mint hogy egyszer elfárad a színházba...~ ~
154   IV|             csinált, - látszott rajta, hogy helyesli a vendége fölfogását, -
155   IV|              meg legyen a színe annak, hogy a kegyelmes úr óhajtását
156   IV|          szólalt meg:~ ~- Én is kérem, hogy tegyen boldoggá és szavaljon
157   IV|         szavaljon valamit... Ha tudná, hogy milyen örömet szerez vele,
158   IV|             épp a kedvemre való dolog, hogy a miniszterek emésztését
159   IV|       deklamált, hanem mesélt, de úgy, hogy minden asszony szeméből
160   IV|               Bravo, mindig hallottam, hogy ön utolérhetetlen csevegő...
161   IV|            volt ilyen élvezetem azóta, hogy ifjukoromban a nagy Sárhalmi
162   IV|               Abban az időben történt, hogy a pusztainotai tiszttartó
163   IV|            éreztem magam... Mondhatom, hogy régen nem mulattam ilyen
164   IV|                     Mondhatom, mester, hogy ön még nálam is különben
165   IV|            dobogó szívvel vette észre, hogy a leány szemében könycseppek
166   IV|        történik vele; csak azt érezte, hogy valami mondhatatlanul édes
167   IV|         fájdalom költözik a szívébe, s hogy a büszkeségnek, a megindulásnak,
168   IV|           áradata, mint most. Anélkül, hogy jóformán tudta volna mit
169   IV|                mint ma este. És tudja, hogy mi tett ennyire boldoggá?~ ~-
170   IV|             boldoggá?~ ~- Nos?~ ~- Az, hogy ennyire büszke lehettem
171   IV|                önnek, kedves művészem, hogy elfáradt hozzánk. Sohase
172   IV|              Sohase fogom elfelejteni, hogy mit tett értünk, akkor se,
173   IV|         Cauders-palotából, úgy érezte, hogy közönséges kalandor. Vajjon
174   IV|              amidőn arra vállalkozott, hogy a fiatal leány előtt öregnek,
175   IV|           volna? A színész úgy érezte, hogy sohase volt ily fiatal,
176   IV|               most az jár az eszemben, hogy ezt a szegény, naiv gyermeket
177   IV|           amikor azt mondtam magamról, hogy öreg vagyok; születésem
178   IV|              jogon követelhetik tőlem, hogy a boldogságom elől kitérjek?
179   IV|               embernek joga van ahhoz, hogy a hitvány kis életét kiélvezze,
180   IV|          egyedül én lennék oly ostoba, hogy erről az odaadó pillantásról
181   IV|        föltétlenül a becsületére vált, hogy mikor későbben a könyvtárszobájában
182   IV|              olyasmi derengett előtte, hogy egy merész fordulattal lekanyarodott
183    V|           sietett át a fürdőszobájába, hogy a zuhanyt magára bocsássa.
184    V|         szólott magában:~ ~- Nemhiába, hogy pezsgőt ittam, - igazán
185    V|               az ember eszébe... Most, hogy alig bírom a derekamat,
186    V|               nem áltatom magam azzal, hogy fiatal vagyok... Szeretem,
187    V|                 hanem jó meleg tricot, hogy meg ne fázzék... Szegény
188    V|              már jól ismerték; tudták, hogy ilyenkor nem tanácsos ingerelni
189    V|              hiszen méltóztatik tudni, hogy az ember itt akárcsak a
190    V|         beszélne...~ ~Lászlóffy tudta, hogy nincs igaza, s az ilyen
191    V|              teszek, mint azt ordítom, hogy csukják be az ablakokat...
192    V|                gazembert, úgyis tudom, hogy nem lesz rend ebben a butikban.~ ~
193    V|               a szerencsétlenek arról, hogy én ma ballábbal keltem föl.
194    V|                Lehetne annyi önérzete, hogy ne adna igazat nekem, amikor
195    V|           ember volna, hát megmondaná, hogy vén szamár vagyok...~ ~A
196    V|             grófnő, mennyire imádom, - hogy az istennyila csapna ebbe
197    V|             karjait.~ ~- Épp ezer éve, hogy nem láttam, kedves mester.~ ~-
198    V|               magától is furcsa dolog, hogy nőorvosnak hivatja magát,
199    V|              ki szoktak bérelni...~ ~- Hogy érti azt, hogy kibérlik
200    V|          bérelni...~ ~- Hogy érti azt, hogy kibérlik őket?~ ~- Hát a
201    V|       pénz­herceg­nek az az ambiciója, hogy a leánya esküvője után a
202    V|              esküvőjén fogadni mernék, hogy eleven gróf is lesz...~ ~
203    V|              mert rólam is azt hinnék, hogy megfizettek. Még pedig a
204    V|               van már húsz esztendeje, hogy esküvőt nem láttam.~ ~Rábai
205    V|                van, amikor azt mondom, hogy a nők nagyrésze méltatlan
206    V|              filozófusok azt vitatják, hogy éppen az ilyen házasság
207    V|                akarja elhitetni velem, hogy a boldog házasélet az ostobaságban
208    V|                   Nos?~ ~- Azt mondom, hogy az efféle ízléstelenséget
209    V|              se valami nagy mesterség, hogy az ember a dohány-utcai
210    V|            előbbre furakodjék... A fő, hogy az ökleinknek hasznukat
211    V|              háttal állván, nem látta, hogy ki löki meg, dühösen fölkiáltott:~ ~-
212    V|              ez érdekes, - azt hittem, hogy valami templomszolga lökött
213    V|                     Csodálkozik úgy-e, hogy itt vagyok? - kérdezte Lászlóffy
214    V|            susogta:~ ~- Nem gondoltam, hogy itt fogok találkozni magával,
215    V|                de azt biztosra vettem, hogy ma vagy holnap látni fogom...
216    V|               Oh, az mindegy. Kellett, hogy fölkeressen, bizonyosan
217    V|        fölkeressen, bizonyosan tudtam, hogy fölkeres...~ ~A színész
218    V|          vándorolt, sohase gyanította, hogy az ember ilyen délelőttöket
219    V|                 Bizonyos voltam abban, hogy találkozunk - ismételte
220    V|             halkan, - és elhatároztam, hogy mondok önnek valamit. Nagyon
221    V|             dologról van szó és kérem, hogy ne habozzék, ha a boldogtalanságomat
222    V|               van szó?~ ~- Arra kérem, hogy keresse föl mielőbb apát
223    V|               tőlem tud... Mondja meg, hogy szeretem és nem élném túl,
224    V|         Dunából fognának ki?... Pedig, hogy ez lenne a vége, azt ő éppen
225    V|             folytatta:~ ~- Azt akarom, hogy kérje meg a kezemet... Holnap
226    V|          vagyona!... Csak nem képzeli, hogy az édes apja egy vén komédiáshoz
227    V|        tisztelem és szeretem, de abba, hogy ki lesz a férjem, ő se fog
228    V|                s bizonyos lehet benne, hogy magam választom meg az uramat...
229    V|            engem arra kényszeríthetne, hogy húsz-harminc-negyven évig
230    V|                bennem annyi makacsság, hogy az elveimet meg is tudjam
231    V|            akartak arra kényszeríteni, hogy bocsánatot kérjek a francia
232    V|            bocsánatot és elhatároztam, hogy éhen halok... A régi makacsságom
233    V|              lehetetlenséggel határos: hogy az édes apja igent mondana,
234    V|               édes apja igent mondana, hogy maga nem bánná meg másnap
235    V|              másnap az elhatározását s hogy én elég könnyelmü lennék
236    V|                könnyelmü lennék ahhoz, hogy a maga viruló életét magaméhoz
237    V|         beteges férj... Én azt hiszem, hogy magamtól is mihamarabb megundorodnám,
238    V|               nem lennék képes. Tudom, hogy mit teszek és a jövőmért
239    V|              annyit kívánok a sorstól, hogy mindig a maga közelében
240    V|              maga közelében lehessek s hogy este, minden újabb diadala
241    V|               oly komolyan mondta ezt, hogy Lászlóffy behunyta gyönyörűségében
242    V|         kegyetlenség a gondviseléstől, hogy csak most hozza magát elém,
243    V|              ügyvéd?... Én azt hiszem, hogy maga partienak is van olyan
244    V|           sorfalon át. Látszott rajta, hogy nem jól érzi magát, pedig
245    V|              odasietett az irodájából, hogy a leányát elkísérje.~ ~-
246    V|           meglepetve. - Sohase tudtam, hogy Montenegróval olyan jó viszonyt
247    V|           olyan jó viszonyt tart fönn, hogy még a konzulja esküvőjén
248    V|                oly rosszul esett neki, hogy a derék ember bizalmával
249    V|         meghozom azt a nagy áldozatot, hogy Budapest legjobb francia
250    V|                 Oly csinos itt minden, hogy akár naphosszat elnézném...
251    V|              ezt gondolta magában:~ ~- Hogy éltem eddig, hová gondoltam,
252    V|             átmennek, mondja meg neki, hogy szeretem és maga is szeret
253    V|              Mondja meg apának bátran, hogy feleségül akar venni, -
254    V|                venni, - meglátja majd, hogy ő se tartja ezt olyan különösnek,
255    V|              keresztlevél, azt hiszem, hogy szemérmetlenül hazudik...~ ~
256    V|           nevezetes tapasztalást tett: hogy a Cauders-palota nemcsak
257    V|              félszázad óta azt hiszem, hogy mindennap kávét iszom...
258    V|          hagyom az urakat, mert tudom, hogy egy jó szivart többre becsülnek,
259    V|             színészre, aki úgy érezte, hogy valami ördöngős kényszerűség
260    V|            holott igazán azt se tudta, hogy miről van szó. A szórakozottsága
261    V|               innen... Fogadni mernék, hogy a lelkében most valami új,
262    V|     érdemetlenül kitüntet, - de érzem, hogy kötelességem az őszinteség.
263    V|           őszinteség. Csak arra kérem, hogy ne ítéljen el, - legyen
264    V|              Beszéljen, boldog vagyok, hogy a bizalmával kitüntet...
265    V|          bizalmával kitüntet... Tudja, hogy nemcsak szeretem, hanem
266    V|         szólott:~ ~- Említettem úgy-e, hogy a kis leánya szerelmes belém?...
267    V|        szerelmes belém?... Azt hittük, hogy kiábrándul, ha jobban megismer,
268    V|                       Micsoda?~ ~- Az, hogy én is szeretem őt... Úgy
269    V|              vagyok forgatva magamból, hogy szinte félek... Mi lesz
270    V|              lesz ennek a vége? Tudom, hogy őrültség, amit beszélek
271    V|               vén gyermek viselkedése, hogy Cauders, a várható fölindulás
272    V|            döbbenve, mert attól félek, hogy még nagyon is sokat fogunk
273    V|          dolgot el kell ismernem: azt, hogy ön korrekt és becsületes
274    V|            Hazudnám, ha azt állítanám, hogy erős, hideg és okos tudok
275    V|               is azon töröm a fejemet, hogy a kivezető utat megtaláljam...
276    V|          megtaláljam... Mondja meg ön, hogy mit tegyek, - és én szívesen
277    V|            elhitethetnők szegénykével, hogy közömbös iránta, s hogy
278    V|                hogy közömbös iránta, s hogy a kisebb gondja is nagyobb
279    V|              lemondjon...~ ~- Kívánja, hogy elutazzam? A legnagyobb
280    V|           Budapesttől. És itt a kezem, hogy nem is térek vissza addig,
281    V|              Sohase fogom elfelejteni, hogy milyen nemesen viselkedett
282    V|                ezt, de látszott rajta, hogy belsőleg csupa izgalom,
283    V|                a helyéről. És anélkül, hogy a pillantását fölemelte
284    V|                rám, akinek megigértem, hogy műkedvelői előadást rendezek
285    V|          házigazda gyujtó után nézett, hogy a vendég az utiszivarját
286    V|         kérdezte:~ ~- Elmondta apának, hogy mi a tervünk?~ ~Lászlóffy
287    V|              majd az ő nevére megírom, hogy mi történt... Tudassa már
288    V|         történt... Tudassa már holnap, hogy azonnal értesíthessem...~ ~
289    V|          útjába akadt. Nem igen tudta, hogy mit beszél, csak ennyit
290    V|         Buda­pes­ten, - s az a tervem, hogy nem is térek vissza ide,
291    V|         sohasem többé.~ ~Kötelességem, hogy az elhatározásomat megokoljam,
292    V|            bolondságot vette a fejébe, hogy a szívét, a fiatal szívét,
293    V|           kevesebb alkalma volt ahhoz, hogy a piszkos, a csunya, a prózai
294    V|         regényes álmaiban úgy képzeli, hogy gyermekkora ideálját megtalálta...
295    V|             fölruház... Még nem tudja, hogy a bábu akkor is csak hideg,
296    V|            akarok most arról beszélni, hogy a maga érzése is csak gyermekes
297    V|             keserves vallomást teszek: hogy én nem szeretem és sohase
298    V|              szeretni...~ ~Higyje meg, hogy ez természetesebb, mintha
299    V|                  nem képes többé arra, hogy a szerelem boldog ujjongását,
300    V|              ne kérdezze. Régi tervem, hogy néhány évet a külföldön
301    V|           ragyognak...~ ~Fáj a szívem, hogy fájdalmat kell okoznom magának
302    V|           magának és mégis, úgy érzem, hogy becsü­letes dolgot cselekszem...
303    V|                embert, aki méltó arra, hogy az életét neki szentelje,
304    V|                angol nő, aki sejtette, hogy a levélben a szív örök érzései
305    V|              meggyónok, de igérje meg, hogy velem tart, a pártomon lesz...~ ~
306    V|             tőlem, már most megigérem, hogy teljesíteni fogom...~ ~Másnap,
307    V|      asztal­nál, s ebéd után, anélkül, hogy a rendes szokása szerint
308    V|               misszhez, aki megigérte, hogy estére velem jön a színházba...
309    V|                mindenáron tudnom kell, hogy Lászlóffy úr hova utazott?~ ~-
310    V|                 hiszen magam se tudom, hogy hova ment... Csak annyit
311    V|                   Csak annyit mondott, hogy minden holmiját csomagoljam
312    V|         csomagoljam össze, mert lehet, hogy hónapokig se tér vissza
313    V|            később fogja közölni velem, hogy a leveleit hova küldjük...~ ~
314    V|              kissé sápadtan, - akarja, hogy ezt a huszkoronás aranyat
315    V|               urat, a színművészt?~ ~- Hogy ismerem-e? Meghiszem azt,
316    V|     pályaudvarhoz.~ ~- Hát mondja meg, hogy hova utazott tegnap s az
317    V|                 Ujjé, - honnan tudjam, hogy hova utazott? Én csak a
318    V|          csudája volt... Velem pörölt, hogy nincs a bécsi gyorsvonatnak
319    V|              Mintha én tehetnék arról, hogy neki át kell szállnia Győrben,
320    V|                      Bizonyosan tudja, hogy Grácba utazott?~ ~- Persze,
321    V|            Grácba utazott?~ ~- Persze, hogy tudom, hiszen ostoba fajankónak
322    V|         zokogásba tört ki, úgyannyira, hogy a szegény mrs Black ijedten
323    V|              nem volt elég erős ahhoz, hogy a mások zokogását végignézze,
324    V|                sejtelme se volt arról, hogy a kis tanítványa boldogtalanságát
325    V|               hiszen szükségem van rá, hogy maga megértsen, támogasson...~ ~
326    V|            Szegény kicsikém, képzelem, hogy mennyit szenvedett!~ ~Ella
327    V|             Hiába minden, úgyis tudom, hogy csak kénytelenségből utazott
328    V|                meg az az elhatározása, hogy engemet megmentsen...~ ~-
329    V|              Mit? Azt édes mrs. Black, hogy utána utazom és visszahódítom
330    V|           magamnak. Szerencsére tudom, hogy hol van, s így huszonnégy
331    V|          élőszóval mondhatom meg neki, hogy hazudott, amikor azt írta,
332    V|             hazudott, amikor azt írta, hogy nem szeret...~ ~- Jézusom,
333    V|           hiszem, elegendő biztosíték, hogy a földkerekség legtisztességesebb
334    V|             Csak nem engedi meg talán, hogy boldogtalan kis tanítványa
335    V|                neki, belenyugszom hát, hogy vele utazom, nehogy valami
336    V|        kételyeinek.~ ~- De bizonyos-e, hogy a művész Grácban maradt,
337    V|         tanusága szerint?... Ki tudja, hogy hova ment onnan s hol lesz,
338    V|               ma olvastam az ujságban, hogy Grácban most a híres Norde
339    V|           bizonyosan nem mulasztja el, hogy ünnepelt kollégáját megnézze.~ ~
340    V|             hazaszaladhatott estefelé, hogy a maga holmiját is sietve
341    V|               elhozza. Úgy határozták, hogy mrs Black ma itt fog aludni
342    V|            aludni a Cauders-palotában, hogy korán reggel együtt hajtassanak
343    V|               s komolyan elhatározták, hogy aludni fognak. Néhány pillanatig
344    V|              ilyenkor?~ ~- Azt hiszem, hogy valamelyik gráci szállodában.~ ~-
345    V|                  Nekem az a sejtelmem, hogy még az est folyamán találkozunk
346    V|     találkozunk vele... Majd meglátja, hogy ő lesz az első ember, akit
347    V|                csakugyan itt az ideje, hogy a jó tündérke az álomport
348    V|            megjönne, tudathatják vele, hogy mrs Black-kel Szent-Gelemérre
349    V|                   Egyébként valószínü, hogy mi előbb itthon leszünk,
350    V|            Csupán annyi idejük maradt, hogy a jegyet megválthassák,
351    V|             pályaudvarból. Csak akkor, hogy az állomás üvegteteje alól
352    V|         aranyos napsugárba értek ki, s hogy a gyorsvonat teljes sietséggel
353    V|       megenged­nem azt a szörnyűséget, hogy ez a bolond kis leány apai
354    V|          sohase lesz bátorságom ahhoz, hogy a méltóságos úr színe elé
355    V|              én, hála Isten, a módját, hogy a haragját eloszlassam...~ ~
356    V|              eloszlassam...~ ~S látva, hogy mrs. Black még mindig nyugtalanul
357    V|               az is csak megér annyit, hogy néhány szemrehányó szót
358    V|           hiába, mindig azt hallottam, hogy az angol nők végtelenül
359    V|                közönsége is berándult, hogy a nagy, német komédiást
360    V|            színpadán körutat tett már, hogy az ismeretlen kis muszka
361    V|            négyszáz kilométert utazni, hogy az ember esetleg összetalálkozzék
362    V|                    Akar velem fogadni, hogy Lászlóffy itt lesz még ma
363    V|             Utóvégre az se lehetetlen, hogy a manchesteri polgármester
364    V|                 De ha számítanék arra, hogy ma a gráci színházban találkozom
365    V|                hát legyen meggyőződve, hogy nem volnék valami okos teremtés...~ ~
366    V|                arra is fogadni mernék, hogy az előérzetem nem csal meg...
367    V|               Black, és így jól tudja, hogy a szerelmesek előérzete
368    V|          közönség egyszerre megérezte, hogy kiváló genievel van dolga,
369    V|               mertem volna tenni arra, hogy még ma este találkozunk
370    V|             Azt hiszem, gyámanyácskám, hogy nem lesz kifogása ellene...~ ~
371    V|                a cédulát s mondja meg, hogy innen küldték a proszcénium-páholyból.~ ~
372    V|           Isten elvette a kis eszemet, hogy ilyesmire vállalkoztam...
373    V|         vállalkoztam... Megérdemelném, hogy a legsötétebb tömlöcbe csukjanak,
374    V|          bizalmával... Ha meggondolom, hogy a méltóságos úr volt az,
375    V|              forintot adott egyszerre, hogy az ágyneműimet a zálogházból
376    V|    kiválthassam, s az a köszönet érte, hogy a leányát rossz útra térítettem.~ ~
377    V|             ült, s szívdobogva lesték, hogy Lászlóffy micsoda arccal
378    V| bársony-ridiküljükkel.~ ~- Azt hiszem, hogy meglepte kissé a levelem, -
379    V|               komolyan megszólalt:~ ~- Hogy kerül ide ilyen váratlanul?~ ~
380    V|               féljen, azt is megtudja, hogy miért jöttem?~ ~A színész
381    V|          nyárfalevél.~ ~- Azt kérdezi, hogy miképp kerülök ide, - szólt
382    V|             fölhasználtam az alkalmat, hogy meglátogassam magát s magyarázatot
383    V|                      Hát honnan tudta, hogy itt vagyok?~ ~- Az mellékes,
384    V|                Az mellékes, a fődolog, hogy itt vagyok. Nem gondolta
385    V|            vagyok. Nem gondolta úgy-e, hogy az ostoba kis leány erre
386    V|              erre is képes? Azt hitte, hogy egy hazug levéllel mindent
387    V|           kevéssé hitt, mint én...~ ~- Hogy érti azt, hogy a levél hazug
388    V|               én...~ ~- Hogy érti azt, hogy a levél hazug volt? - szólott
389    V|              igaz­ság­nak... Azt írta, hogy nem szeret, hogy öregnek
390    V|             Azt írta, hogy nem szeret, hogy öregnek érzi magát, s föltette
391    V|               magát, s föltette rólam, hogy a kijelenté­sében megnyugszom...
392    V|              én bizonyos vagyok benne, hogy nem beszélt őszintén; mert
393    V|                a szeme nem képes arra, hogy hazudjék... Látom, hogy
394    V|                hogy hazudjék... Látom, hogy szeret, s tudom, hogy épp
395    V|           Látom, hogy szeret, s tudom, hogy épp annyit gondolt rám,
396    V|               a fejét. Látszott rajta, hogy a szíve csordultig tele
397    V|           szíve csordultig tele van, s hogy ha nem szégyelné, talán
398    V|             színész keze után nyúlt, - hogy nehéz szívvel, sírva utazott
399    V|           szívvel, sírva utazott el, s hogy maga is épp úgy szenvedett,
400    V|           akart maradni, s félt attól, hogy egy bolond kis leányt boldogtalanná
401    V|                tesz... Pedig esküszöm, hogy csalódik: épp azzal tenne
402    V|              miért akarja minden áron, hogy becstelenné legyek?... Nyugodtan
403    V|             hát, ha elégtétel magának, hogy nem csupán egyedül szenved,
404    V|         egyedül szenved, hát bevallom, hogy nekem se volt azóta, egy
405    V|          utaztam el, abban a tudatban, hogy a nyugodtsá­gomnak mindörökre
406    V|    nyugodtsá­gomnak mindörökre vége... Hogy szeretem-e? Oh, de mennyire!
407    V|                mennyire! Úgy szeretem, hogy szinte magam előtt is szégyellem,
408    V|                   Évek óta azt hittem, hogy semmi se érdekel többé a
409    V|               már rég lemondtam arról, hogy szenvedélyek zavarják meg
410    V|              most ijedten tapasztalom, hogy húszéves vagyok, vagyis:
411    V|           kényszerít rá, hát kimondom, hogy már a becsületemmel is megalkudni
412    V|              is megalkudni készültem s hogy nevetség tárgyává is odadobnám
413    V|        sütkérezzem... Talán azt hiszi, hogy az én ereimben nem vér folyik
414    V|              ereimben nem vér folyik s hogy én le tudok mondani arról
415    V|         sajnálom... Van-e jogom ahhoz, hogy e ritka ember életét tönkretegyem?...
416    V|             tőle... De most már kérem, hogy ne kinozzon, mert az én
417    V|              színész nagy szenvedélye, hogy szinte ő is képtelen volt
418    V|       mámorosan fogja a fülébe súg­ni, hogy szereti... A vér a fejébe
419    V|              egy pillanatig azt hitte, hogy összeesik... De csakhamar
420    V|     hallhatólag rebegte:~ ~- Nem kell, hogy meghaljon, - élni fog és
421    V|          energiáját, akkor biztosítom, hogy győzedelmeskedni fogunk...~ ~
422    V|    kilum­poljuk magunkat...~ ~S látva, hogy az angol nő még mindig élénken
423    V|          ajánlatom...~ ~- Micsoda?~ ~- Hogy maga, édes mrs Black, feküdjék
424    V|         Kivülről is meg tudom mondani, hogy mit kaphatnak az uraságok,
425    V|            kisleány koromban tanított, hogy a büszkeség igen csunya
426    V|                is babonának bizonyult, hogy a rossz bortól az ember
427    V|                hallgatta.~ ~- Érdekes, hogy az ilyen ember kis korcsmában
428    V|             remegek arra a gondolatra, hogy holnap, mire fölébredek,
429    V|               valamikor azt hallottam, hogy a szerelem még a sírban
430    V|               Oh, nem is attól tartok, hogy az érzéseim megváltoznak...
431    V|                 s megint csak belátom, hogy boldogságunk beláthatatlan
432    V|           Akárhogy ki is eszelem most, hogy bátran, elszánt arccal fogok
433    V|               ott állok előtte, tudom, hogy füstbe megy minden bátorságom...
434    V|                Mi jogon kérhetem tőle, hogy az egyetlen leányát nekem
435    V|                a jogon, tisztelt uram, hogy az egyetlen leánya önt szereti...~ ~
436    V|              még ha biztosan is tudom, hogy kiteszi a szűrömet... Most
437    V|            inkább maga vigyázzon arra, hogy szokása szerint ne alukáljék
438    V|          portásnak, mielőtt lefekszik, hogy süttesse el hajnalban az
439    V|              gyalogjárón.~ ~- Fogadok, hogy még náthát fogok kapni a
440    V|     csacsiskodása miatt... Nekem elég, hogy öt percig egy helyen álljak,
441    V|                rászánták magukat arra, hogy elválnak, de előbb még egy
442    V|    titokza­tosan tárgyalt a kalauzzal, hogy az egyetlen külön kupét
443    V|             velünk?... Ha meggondolom, hogy ebéd után Budapesten leszünk...~ ~-
444    V|              kéne sikoltania örömében, hogy a céljához közelébb jutott
445    V|           Persze.~ ~- Akkor megvallom, hogy úgy félek, mint gyermekkoromban,
446    V|              Jaj, jaj, ha eszembe jut, hogy az édesatyja komoly pillantásával
447    V|        Lászlóffy, sohase hittem volna, hogy maga ilyen gyáva!... Azt
448    V|            ilyen gyáva!... Azt hittem, hogy valami görög gladiátor,
449    V|             gladiátor, s lám, kiderül, hogy valóságos elemi osztálybeli
450    V|       osztálybeli tanuló...~ ~- Úgy-e, hogy lassankint kiábrándul belőlem?~ ~-
451    V|             Még talán jobban szeretem, hogy az irántam való érzései
452    V|             némelykor, látszott rajta, hogy minél közelebb jut Budapesthez,
453    V|           akiről a minap azt olvastam, hogy féléves tanulmányútra indult...~ ~-
454    V|     tanulmányútra indult...~ ~- Tudja, hogy az ujságok mindig hazudnak, -
455    V|                 Inkább azt mondja meg, hogy micsoda nagy esemény volt
456    V|                   Hát micsoda?~ ~- Az, hogy a párbaj után váratlan dolog
457    V|               ki... Megtudtam ugyanis, hogy az ellenfeleim­nek aligha
458    V|             átsétált az étkezőkocsiba, hogy a segédeivel a diadalmi
459    V|                ijedten.~ ~- Miből?~ ~- Hogy ez az elsőrangu pletykahordó
460    V|            azzal tisztában van, úgy-e, hogy ma este az egész Lipótváros
461    V|              rólunk?~ ~- Hát nem elég, hogy egy kupéban jövünk valahonnan,
462    V|       legföljebb meglesz az az örömük, hogy pletykázhatnak rólunk...
463    V|              fogják tudni az igazat... Hogy maga egy kicsit udvarol
464    V|     bizonyo­san az lesz az első dolga, hogy engem kitiltson a házából.~ ~-
465    V|             sohase fogjuk elfelejteni, hogy a bánatunkban, a küzdelmeinkben
466    V|               kérdezte tőle a színész, hogy zavarát némiképp elpalástolja.~ ~-
467    V|     elpalástolja.~ ~- Az, édes mester, hogy minden ember ostoba, aki
468    V|               is érezteti az emberrel, hogy nem tartozik a gentry közé...
469    V|    javíthatatlan... Fogadni mernék rá, hogy annak a pincér­nek még csak
470    V|           orromra... No de azt hiszem, hogy tisztességesen megkapta
471    V|                este... Majd írok neki, hogy színház után meglátoga­tom...~ ~
472   VI|         beletörődve abba a gondolatba, hogy most már jöjjön, aminek
473   VI|           művészem, mondanom sem kell, hogy mindíg boldog vagyok, ha
474   VI|      menyezetét bámulom... Azt hiszem, hogy öt-hat nap előtt nem igen
475   VI|            akar velem, hanem azért is, hogy egy szegény betegnek legalább
476   VI|              óta először történt vele, hogy késő éjszakáig a kávéházakat
477   VI|                járta), írtózott attól, hogy ebben az állapotában ágyba
478   VI|       szörnyü­ségre is elszánta magát, hogy egyik ismert mulatóhelyre
479   VI|        schlaftrunk”-ra, vagyis inkább, hogy az éjszaka selyemblúzos
480   VI|        fonnyadó pálmák alatt. Most is, hogy az éljenzés fölhangzott,
481   VI|               aki egyszerre megérezte, hogy az üzlet rohamosan föl fog
482   VI|       Illusztris vendégünk megérdemli, hogy egy tisztességes murit csapjunk
483   VI|           talán húsz esztendejénél is, hogy nem mulatott cigány mellett
484   VI|         életében most történt először, hogy könnyüvérü nők társaságában
485   VI|             felé... Meglátszott rajta, hogy nem járja át a többiek jókedve
486   VI|           járja át a többiek jókedve s hogy a lelke Isten tudja mily
487   VI|               annyira szembetünő volt, hogy Rábai doktor tréfásan a
488   VI|        hercegnő társaságában... Értem, hogy most is csak a vasúti útjára
489   VI|           veszekedőnek:~ ~- Megtiltom, hogy ezen a helyen beszéljen
490   VI|      Izléstelen pökhendiségnek tartom, hogy a nevét ilyen társaságban
491   VI|              azon törte volna a fejét, hogy a nagy művészt torkonragadja-e,
492   VI|            velem... Annyira tisztelem, hogy még ha arcul üt is, én kérek
493   VI|            elől, amelyek azt kivánják, hogy Rábai barátunk nevében elégtételt
494   VI|           Helyes, ne fáradjanak azzal, hogy a dolgot sokáig cifrázgassák...
495   VI|                 hát kutyakötelességem, hogy elégtételt adjak... Ha az
496   VI|                oly szíves lesz valaki, hogy a segédséget elvállalja...~ ~-
497   VI|           elintézni... Csak azt kérem, hogy kora reggel szíveskedjenek
498   VI|          affért.~ ~- Mit ért az alatt, hogy jegyzőkönyvileg intézik
499   VI|                készségesen kijelentik, hogy a felük még csak gondolatban
500   VI|           kapcsán szintén kijelentjük, hogy a bántó megjegyzéseket visszavonjuk...~ ~
501   VI|           oroszlánja.~ ~- Azt akarják, hogy én valamit visszavonjak?
502   VI|              se... Most is kijelentem, hogy pökhendi fráternek tartom
503   VI|                értesítette Lászlóffyt, hogy kardpárbajban állapodtak
504   VI|        kardpárbajban állapodtak meg, s hogy a duellum idejét másnap
505   VI|              csodálkozva tapasztalták, hogy Rábai doktor szinte nyájasan
506   VI|           bocsánatot kérek... Remélem, hogy nem haragszik rám s hogy
507   VI|               hogy nem haragszik rám s hogy ezentúl is a régi, jó barátok
508   VI|            doktort.~ ~- Én kérem arra, hogy bocsásson meg s ne tartson
509   VI|            vagyok, akinek, higyje meg, hogy az esze sincs a helyén némelykor...~ ~
510   VI|              már az egész város tudta, hogy Rábai doktorral a Cauders
511   VI|               kérdezte a komornyiktól, hogy nem volt-e itt a nagyságos
512   VI|            nagyságos úr?... Meghagyta, hogy a nagyságos urat bejelentés
513   VI|             Utóvégre nincs joga hozzá, hogy megharagudjék rám... Nem
514   VI|              veheti rossz néven tőlem, hogy kérőképp állítottam be hozzá...~ ~
515   VI|            mindent elmondott... Tudom, hogy az a forgószél-kisasszony
516   VI|       keserű­ségében Grácba utazott, s hogy maga, kedves művészem, tapintatos
517   VI|              aki csodálkozva hallotta, hogy az angol hölgy milyen különös
518   VI|             volt a párbaj oka?~ ~- Az, hogy Rábai úrnak maliciákat méltóztatott
519   VI|                utazása felől... Tudom, hogy lovag módjára bosszút állt,
520   VI|                módjára bosszút állt, s hogy hosszú időre elvette annak
521   VI|         tisztelt úrnak a kedvét attól, hogy a nyelvét ártatlanokon köszörülje...~ ~
522   VI|             Nem is tudom, mit mondjak, hogy a nemeslelkűségét megháláljam?
523   VI|              óta egyebet se tesz, mint hogy egy ostoba kis teremtés
524   VI|               egész dologhoz... Tudom, hogy csupán a jó szívénél és
525   VI|         lesütötte a szemét; csak most, hogy a Cauders hálálkodását végighallgatta,
526   VI|               arccal mondja ezek után, hogy az Ella kezére pályázik...
527   VI|               pillanatig arra gondolt, hogy szó nélkül föláll és elszalad,
528   VI|            őszinte vallomást... Tudom, hogy mivel tartozom a barát­sá­gáért,
529   VI|               a barát­sá­gáért, tudom, hogy érdememen felül jó hozzám
530   VI|              mégis szent kötelességem, hogy mindent elmondjak... Lehet,
531   VI|            mindent elmondjak... Lehet, hogy kockára teszem, ami a legdrágább
532   VI|              Cauders ijedten.~ ~- Azt, hogy nem vagyok méltó a hálájára,
533   VI|             vagyok méltó a hálájára, s hogy mindannak, amit tettem,
534   VI|             méltóságod gondol... Igaz, hogy hazakísértem a kedves leányát,
535   VI|              leányát, de nem ám azért, hogy kiábrándítsam magamból,
536   VI|                őt... Annyira szeretem, hogy meghalnék inkább, semmint
537   VI|              meghalnék inkább, semmint hogy lemondjak róla... Méltóságodtól
538   VI|            róla... Méltóságodtól függ, hogy mind a kettőnket boldoggá
539   VI|           Cauders szinte magánkívül. - Hogy maga is szerelmes a leányomba,
540   VI|               leányomba, s tőlem függ, hogy mindkettőjüket boldoggá
541   VI|           folytatta:~ ~- Hát nem igaz, hogy gyöngéd apa módjára bánt
542   VI|        szenvedélyét? Volt lelke ahhoz, hogy magába bolondítsa, hogy
543   VI|                hogy magába bolondítsa, hogy az együgyü érzéseivel visszaéljen?
544   VI|            visszaéljen? Nem átallotta, hogy öreg ember létére egy ostoba
545   VI|             elkeseredéssel mondta ezt, hogy Lászlóffy szinte megrendült
546   VI|                volt annyi nyugodtsága, hogy válaszolni tudjon, s csak
547   VI|                van hozzá?... Esküszöm, hogy mindent megtettem, ami tőlem
548   VI|            tódult s nem törődve azzal, hogy a szolgák esetleg meghallhatják,
549   VI|          testvéremet és az a köszönet, hogy ezt az anyátlan árvát boldogtalanná
550   VI|            mint a többi... Azt hittem, hogy csupa nemes érzés, csupa
551   VI|            önzetlenség álarcával jött, hogy rútul, szívtelenül meg­csal­jon.
552   VI|         mutatja meg, amikor azt hiszi, hogy már bizonyos a dolgában.~ ~-
553   VI|        dolgában.~ ~- Hát azt gondolja, hogy előre megfontolt tervvel
554   VI|            tervvel történt mindez?~ ~- Hogy hiszem-e? Egészen bizonyos
555   VI|               hozta ide a fegyvereket, hogy egy naiv kis fruskát meghódítson...
556   VI|          meghódítson... Oh, ne higyje, hogy elbolondít, nagyon is jól
557   VI|       elbolondít, nagyon is jól tudom, hogy nem a szerelem az, amire
558   VI|         egészen tisztában vagyok vele, hogy mi az, ami a kihült szívét
559   VI|          öregség reménye... Jól tudja, hogy a vagyonomat az egyetlen
560   VI|         lehes­sen... Pedig biztosítom, hogy csalódik; nem azért éltem,
561   VI|            azért dolgoztam ötven évig, hogy a szegény leányom meg a
562   VI|           módon, mert van rá mentsége, hogy a nyugalmát elveszí­tette...
563   VI|                 amikor bocsánatot kér, hogy ennyire megbántott... Azt
564   VI|               megbántott... Azt hiszi, hogy a pénzére, a milliójára
565   VI|               miatt nem szorulok arra, hogy alávaló és jellemtelen legyek...
566   VI|              nekem adja, sem vehet rá, hogy még egyszer visszatérjek...~ ~ ~
567  VII|               egyhangúlag konstatálta, hogy Lászlóffy önmagát múlta
568  VII|        iszonyatos hűséggel követte el, hogy a színpadról szinte leérzett
569  VII|               magyarok öreg Istenének, hogy ezzel a nagy emberrel megajándékozott
570  VII|           számot adni róla, de érezte, hogy talán halálosan megbetegszik,
571  VII|               csak egyetlen vágya van, hogy szétmarcangoljon valakit...~ ~
572  VII|                  Tíz napja volt annak, hogy oly elkeseredett szívvel
573  VII|    foglalkozott-e azzal a gondolattal, hogy öngyilkossá lesz? Akármi
574  VII|             megnyugtatja, s kijelenti, hogy minden körülmények között
575  VII|          zavarni, de most engedje meg, hogy én is üdvö­zöljem... Nem
576  VII|            vagyok gyerek, de elhiheti, hogy én is jól kisírtam magamat
577  VII|           azzal a titkos aggodalommal, hogy ez a frakkos fiatal úr mindenről
578  VII|             csalhatatlanul meg­győzte, hogy tévedett...~ ~- Nagyon köszönöm, -
579  VII|            után, igazán boldog vagyok, hogy tetszettem magának... A
580  VII|           legszebb jutalma... Örültem, hogy minden jóbarátom eljött,
581  VII|                igaz, most jut eszembe, hogy a premiér-társa­ság mégse
582  VII|               játékközben észrevettem, hogy hiányzanak némelyek...~ ~-
583  VII|         bólintott.~ ~- Oh, az világos, hogy nem szándékosan maradtak
584  VII|         maradtak el... Bizonyos lehet, hogy szintén ott lettek volna,
585  VII|          sejtelem, de én azt gondolom, hogy valami parthieről van szó...
586  VII|                 hát el tudta titkolni, hogy mi történik a szívében -
587  VII|                    Azért fiatal leány, hogy neki is csak ez legyen a
588  VII|       kaszinóban találkozom vele... De hogy miféle ember, azt, őszintén
589  VII|            tudom... Csak annyit tudok, hogy igen kövér, nagyon egészséges,
590  VII|             látta volna, aligha sejti, hogy e csöndesen szivarozgató
591  VII|             gyötrődtem harminc év óta, hogy végre ez legyen a sorsom?...
592  VII|               fölfor­gatták? Bizonyos, hogy sohase lesz többé egy nyugodt
593  VII|             vétettem, mit követtem el, hogy ilyen együgyüvé és nevetségessé
594  VII|             nem lenne más gondom, mint hogy a teásdobozom, a szenespincém
595  VII|              ma este elpusztulok, mint hogy a holnap reggelt megérem...~ ~
596 VIII|                egyebet se teszek, mint hogy a mellékfoglalkozásomat
597 VIII|              zsurokra; annyi a dolgom, hogy az operáló kést jóformán
598 VIII|             Úgy vagdalom az emberhúst, hogy szinte már magam is megsokalltam...~ ~-
599 VIII|                   No, akkor mondhatom, hogy csodálkozni fog... A kis
600 VIII|                  Lászlóffy úgy érezte, hogy a kocsi egyszerre rémületesen
601 VIII|         eljegyzés is?~ ~- Azt mondják, hogy hétfőn este volt meg...
602 VIII|                talán még azt se tudta, hogy Mayer László a világon van,
603 VIII|          szólott hozzá:~ ~- Nem hiába, hogy megcsontosodott agglegények
604 VIII|              leányokat... Azt hisszük, hogy mindig csak a premiéreken
605 VIII|                Nem lehetett kitalálni, hogy kinek szól ez a különös
606 VIII|                  Engedje meg a mester, hogy a vendégünket, Mayer Lászlót
607 VIII|       visszautazik, s arról nevezetes, hogy a kedves, kicsike barátnőnknek,
608 VIII|           mesterről... No, azt hiszem, hogy ez lesz a legértékesebb
609 VIII|            amit viszek neki: az a hír, hogy személyesen is szerencsém
610 VIII|               mosolygással mondta ezt, hogy Lászlóffynak elcsavarodott
611 VIII|             tehát oly öregnek tartják, hogy az egész dolgot csak tréfának
612 VIII|              apósom ragaszkodik hozzá, hogy Gógánfán maradjon, az édesanyámnál,
613 VIII|               ugyancsak gondja van rá, hogy minél többet tartózkodjék
614 VIII|               Lászlóffy maga se tudta, hogy miért teszi, de ellenkezés
615 VIII|             sőt kissé bolondok voltak, hogy a nagy színészt magukkal
616 VIII|               vagyok abban a tudatban, hogy ezzel a kövér fiatalemberrel
617 VIII|           tengerpartra...~ ~Azt hitte, hogy nem bírja ki tovább ezt
618 VIII|        pillanatig pokoli vágya támadt, hogy az udvarias Mayer Lászlót
619 VIII|              úr részletesen elmesélte, hogy az esküvőt csak két hónap
620 VIII|                hamar beleegyezik abba, hogy asszonnyá legyen? - kérdezte
621 VIII|        jókedvűen. - Szinte hihetetlen, hogy ezek a picurka lányok milyen
622 VIII|         gyorsan beleélik magukat abba, hogy komolyan vegyék az életet...
623 VIII|             kis lányoknak az a sorsuk, hogy a fejüket bekössék... Ez
624 VIII|            bajusza elegendő volt arra, hogy még az emlékemet is elmossa...
625 VIII|               eszébe jutott valakinek, hogy innen-onnan lefeküdni is
626 VIII|              Végtelenül boldog vagyok, hogy a mestert megismertem, de
627 VIII|             Sokszor szinte azt hiszem, hogy még jobban szereti magát,
628 VIII|             hízelgés nélkül mondhatom, hogy én is szerelmes vagyok a
629 VIII|              kezét.~ ~- Nagyon örülök, hogy legalább egy estét együtt
630 VIII|                meg a menyasszonyá­nak, hogy sokat beszéltünk róla, s
631 VIII|               sokat beszéltünk róla, s hogy a szívem mélyéből nagyon
632   IX|           keresztül megkérdeztem tőle, hogy mit akar?... Szegényke úgy
633   IX|              áll a folyosón... Féltem, hogy a nagyságos úr megharagszik,
634   IX|            előbb meg akartam kérdezni, hogy mitévő legyek?...~ ~Lászlóffy
635   IX|          Lászlóffy annyira megdöbbent, hogy pár percre még a szava is
636   IX|                 Most pedig mondja meg, hogy miképp került ide? - szólott
637   IX|            fuldokló zokogásba tört ki, hogy Lászlóffy ijedten közelebb
638   IX|             nem szabad elfelej­te­nie, hogy fájdalom, az én idegeim
639   IX|            belenyugodtam a gondolatba, hogy pár hét mulva boldog, fiatal
640   IX|          kalandján... De tudja, ugy-e, hogy mennyire szeretem, s mennyire
641   IX|        beszéljen, no mondja el szépen, hogy mi történt? Ha még tovább
642   IX|                     Hát nem is tudják, hogy eljött? - kiáltott föl a
643   IX|           megkértem az állomásfőnököt, hogy adjon hitelbe egy elsőosztályu
644   IX|          Gondolhatja, mennyire féltem, hogy meglát valaki, mielőtt magánál
645   IX|              mielőtt meg­tudja valaki, hogy itt járt... A jövőjét, az
646   IX|          Lászlóffy. Ha nem engedi meg, hogy itt maradjak, hát úgy is
647   IX|        édesanyám üdvösségére esküszöm, hogy még ma éjjel a Dunába ugrom,
648   IX|          éjszakán keresztül?... Tudja, hogy mibe fog, mit cselek­szik?...
649   IX|             cselek­szik?... Van lelke, hogy a szegény apját így megkeserítse,
650   IX|                kívánhatja az édesapám, hogy érette az egész jövőmet
651   IX|              nem azért megyek férjhez, hogy az ismerőseim tetszését
652   IX|              mindent meg fogunk tenni, hogy örökre egymáséi lehessünk,
653   IX|         lehessünk, meg fogjuk értetni, hogy minden más megoldás lehetetlen,
654   IX|               Hiszen nekem is érdekem, hogy senki se beszéljen rosszat
655   IX|              Csak ez az egy módom van, hogy a magáé lehessek, ha kompromittálom
656   IX|                És ha egyszer meglátja, hogy boldogabb leszek, mint ahogy
657   IX|         gondolta, meg fogja bocsátani, hogy könnyelmü és engedetlen
658   IX|               eltökéléssel mondta ezt, hogy a színész semmit se tudott
659   IX|             asszony, aki ég a vágytól, hogy az imádott férfi keblére
660   IX|      borulhasson... Lászlóffy belátta, hogy minden szó hiábavaló lenne
661    X|              úgyis a csarnokba megyek, hogy a délire valót bevásároljam...~ ~
662    X|            barátságosan. - Azt hittem, hogy majd csak ebéd idejére hagyja
663    X|                már alulról fölcsönget, hogy a leves az asztalon legyen,
664    X|               szivecském, csak annyit, hogy hagyjam békén aludni, amíg
665    X|            Kedves apám! Tudatom veled, hogy Budapestre érkeztem és tegnap
666    X|               lakásán. Esküszöm neked, hogy innen csak az anyakönyvvezető
667    X|               én tudom, csak én érzem, hogy boldog is leszek vele. Óh
668    X|             esedezem hozzád, ne akard, hogy szerencsétlen legyek, hogy
669    X|             hogy szerencsétlen legyek, hogy tizennyolc évemmel a halál
670    X|               sort, tudasd egy szóval, hogy megbocsátasz nekem s zokogva
671    X|           zokogva rohanok a karjaidba, hogy bocsánatot kérjek tőled.
672    X|            volt a levéllel.~ ~- Tudja, hogy hol van a Közgazdasági Bank? -
673    X|     vörössipkás férfiutól.~ ~- Persze, hogy tudom.~ ~- Akkor siessen
674    X|            rózsás arcát, úgy képzelte, hogy mint derék kis nyárspolgár-asszonyka
675    X|         mellett, dobogó szívvel várva, hogy az ura hazatérjen a hivatalból...~ ~
676    X|                 csak a kezével intett, hogy minél gyorsabban távozzam.~ ~-
677    X|          kanapéra... Annyira elsápadt, hogy én sietve kiszaladtam az
678    X|           fölkelt s intett az inasnak, hogy vezessen ki...~ ~Lászlóffy
679    X|             pillanatig a fejét. Aztán, hogy csak ketten maradtak az
680    X|       csacsinak, igazán kellett volna, hogy több eszem legyen. És ha
681    X|               előtt... Gondoljon arra, hogy egy öreg és jó embert ment
682    X|         megrázta a fejét.~ ~- Látszik, hogy nem ismer, Lászlóffy, ha
683    X|               Lászlóffy, ha azt hiszi, hogy megbántam, amit tettem...
684    X|          apámért se volnék képes arra, hogy a szerelemről lemondjak...
685    X|       télikabátját, mert itt az ideje, hogy ebédhez üljünk... Még csak
686    X|                   Még csak az kellene, hogy a drága, jó leves kihüljön...
687    X|             fog a lakoma, ha megtudja, hogy én kevertem a rántást, még
688    X|              oly buzgósággal kevertem, hogy még mostan is fáj tőle a
689   XI|               gazd­asszony jelentette, hogy egy ismeretlen, koros úr
690   XI|                fiatal nagyságával.~ ~- Hogy hívják? - kérdezte Ella
691   XI|                   Csak annyit mondott, hogy az öreg Goldschmied van
692   XI|            öreg Goldschmied van itt, s hogy a nagysága már bizonyosan
693   XI|               mint harminc esztendeje, hogy az édesapa oldalán dolgozik...~ ~-
694   XI|                dolgozik...~ ~- Akarja, hogy magára hagyjam? - szólott
695   XI|            annyira meg volt illetődve, hogy még a házigazdának dukáló
696   XI|                úr megbízásából jöttem, hogy a szükséges elintéznivalókkal
697   XI|              ugyebár nem tiltotta meg, hogy leüljön nálunk?~ ~- A kisasszony
698   XI|             öreg Goldschmied, anélkül, hogy a közbeszólásra reflektálna, -
699   XI|         egészségi állapota megkívánja, hogy alaposan kipihenje magát...~ ~
700   XI|          minden­áron, mert azt akarom, hogy megbocsásson, hogy tovább
701   XI|             akarom, hogy megbocsásson, hogy tovább is szeressen...~ ~
702   XI|           rajta, milyen nehezére esik, hogy a sírást elfojtsa, - aztán
703   XI|        cselédségnek is meg van tiltva, hogy a kisasszonyt bejelentse...~ ~
704   XI|               fejét, - látszott rajta, hogy milyen végtelenül szenved.
705   XI|               no, - azért nem kell ám, hogy annyira kétségbeessék...
706   XI|           eljön még annak az ideje is, hogy az ő drága kedvencének megbocsát...
707   XI|          szeretnie, ha azt nem akarja, hogy a világ legboldogtalanabb
708   XI|              nem lehet más célja, mint hogy magát, kicsike bolondom,
709   XI|          elfelejteni azt az áldozatot, hogy az édes, a ragyogó fiatalságát
710  XII|      udvarlóikhoz:~ ~- Ki hitte volna, hogy ebben a csöndes kis lányban
711  XII|                kis energia kell ahhoz, hogy valaki az egész világot
712  XII|     Goldschmied táviratából tudta meg, hogy az esküvő megtörtént; valahol
713  XII|               nagy áldozatukba került, hogy ilyen hajnali órákban talpon
714  XII|             mosolyogva, - engedje meg, hogy én legyek az első, aki a
715  XII|                   Becsületemre mondom, hogy még sohase imponált nekem
716  XII|           fickó, azt mondom kegyednek, hogy a nagy bátorság nem egyéb,
717  XII|               szavamra, imponál nekem, hogy az ilyen dédelgetett, finom
718  XII|            látszata nélkül mondta ezt, hogy a fiatal asszony hálásan
719  XII|                   Sohase hittem volna, hogy ilyen derék, ilyen jószívü
720  XII|              Most már igazán sajnálom, hogy valamikor, hacsak huszonnégy
721  XII|     szerénytelen ajánlatot. Úgy dukál, hogy az esküvőt nászlakoma is
722  XII|    pályaudvarban. Majd én telefonálok, hogy tisztességes vacsora várjon
723  XII|             kívánom... Olyan boldoggá, hogy az összes barátnői megpukkadjanak
724  XII|             kapus hangosan jelentette, hogy a trieszti gyorsvonat indulásra
725 XIII|            Isten tudja, hiába mondják, hogy az előkelő szállodákban
726 XIII|              se az igazi... Nem hiába, hogy itt szinte a levegőnek is
727 XIII|              van, mindíg úgy képzelem, hogy csupa olasz specialitással
728 XIII|          játszom. Az orvos azt mondja, hogy puszta idegesség...~ ~A
729 XIII|                   Különben azt hiszem, hogy az éjjel meghültem, az a
730 XIII|              oly gyönyörü volt minden, hogy sohase láttam még hasonlót...
731 XIII|              tudnék, ha arra gondolok, hogy magával együtt járhatok
732 XIII|        tengerparton... De az az átkom, hogy roppantul kényes a szervezetem;
733 XIII|            csak meg édes a homlokomat, hogy forró-e?~ ~Az asszony (megsimogatja
734 XIII|         Bocsánat, a kocsis kérdezteti, hogy készülhet-e?~ ~Az asszony:
735 XIII|                  A pincérhez.) Mondja, hogy azonnal jövünk...~ ~Megisznak