Rész

  1    I|          Bocsánat, mester, bocsánat, de ne utasítson el... Csak
  2    I|        arcszínnel, nem nagyon magas, de igen graciózus kis teremtés,
  3    I|        tanácstalan részvéttel nézte. De csakhamar közelebb húzódott
  4    I|           Egy pillanatig csönd volt, de Lászlóffy, - így hívták
  5    I|       játszanám, talán éhenhalnék, - de az életben ötvenhárom év
  6    I|            ráncokkal és gödrökkel, - de a leány szinte átszellemülve
  7    I|           van és ugyanannyi frakkja, de én akkor se megyek hozzá,
  8    I|          beszél­gethetünk egymással. De most: Isten vele...~ ~Kezet
  9   II|        közben szivesen mondta magát, de nagy, szinte tüneményes
 10   II|             olvasgatott Carlyle-ben, de mielőtt lefeküdt, vagy két
 11   II|        megyek önhöz, ha úgy óhajtja, de ha nincs ellenére, hát nálam
 12  III|        közönséges bérháznak látszik, de amikor a portás az üvegajtót
 13  III|              sokat a pénz­ügyek­hez, de a Cauders poziciójával ő
 14  III|            Az érzékenységig jószivü, de nyers, szókimondó ember
 15  III|           lakásában húzza meg magát, de az egyetlen leánya kedvéért
 16  III|               nem mindig olvashatok, de ez csak addig lesz így,
 17  III|            is, - semmi csecse­becse, de igazi angol fauteuilok,
 18  III|             a nehéz szivart szereti, de ha könnyüt akar, azt is
 19  III|            egy ramsteaknál többet... De az ilyen tea már csakugyan
 20  III|      pillantást vetett a szivarjára, de aztán kissé zavartan sütötte
 21  III|       kicsiny leányom sorsa iránt... De a dolog nem olyan egyszerü,
 22  III|        lángolóbb lesz a szenvedélye, de a sűrü érintkezés - ugy-e,
 23  III|              Otthonülő medve vagyok, de ha úgy akarja, hát Isten
 24   IV|             kelletlenül vállat vont, de azért előadás után magára
 25   IV|       egy-egy gyermekesen naiv arcu, de graciózus asszony meglepetve
 26   IV|       Odabenn már igen sokan voltak, de a színészt meglepte a diszkrét
 27   IV|         hajló frakkos urak beszédét, de nyoma sem volt annak a parvenü
 28   IV|    sokaságban...~ ~- Egy ember igen, de Lászlóffy Sándor aligha.
 29   IV|            ideig unatkozva ődöngött, de a zongoraszobába érve, hirtelen
 30   IV|              hogy magát megismeri... De azt hiszem, nemcsak a leányok,
 31   IV|        sohase volt úri leányok közt, de akinek szíve még épen megőrizte
 32   IV|       lázával sütötte le a szemét, - de nem volt ideje, hogy valami
 33   IV|            szállító üzletét vezette, de éjszaka a tökéletes bohémet
 34   IV|              ujságíró kompániák­nak, de mindig óvatosan ügyelt arra,
 35   IV|          hogy nőorvos és magántanár, de emellett egyuttal híres
 36   IV|             színészt nézte, gyöngéd, de diadalmas pillantással,
 37   IV|            megdobogott bele a szíve. De mivel tisztességes ember
 38   IV|         vörösesszőke, kissé rácsoló, de egyébként nagyon bájos teremtés,
 39   IV|            néven, ha ez a véleménye, de maga Lászlóffy, szavamra,
 40   IV|      megrökönyödés, kissé elpirulva, de cinikusan folytatta:~ ~-
 41   IV|             az ilyen leányt szereti, de hogy a modern férfi az efajta
 42   IV|              a Zola Emil, vagy a Guy de Maupassant nevét hallja...
 43   IV|            hóbortosnak híreszteljék, de őt a közvélemény nem bántotta;
 44   IV|              rosszakat mondanak rám, de bánom is én... Leánylétemre
 45   IV|          zeneszerzővel beszélgetett, de látszott rajta, hogy a gondolatai
 46   IV|  házikisasszony nyájasan bólogatott, de Lászlóffy észrevette rajta,
 47   IV|            női lelkek útvesztőjében, de öregedő szíve mégis egyszerre
 48   IV|          megronta­nom a pihenését... De a házigazdai kötelességem
 49   IV|    indiszkrét és tapintatlan vagyok, de mit tegyek, ha a vendégeim
 50   IV|           illetlenség, amit kérek, - de ezt, belátja úgy-e, hogy
 51   IV|     megütődve.~ ~- Nemcsak ő akarja, de az egész társaság... A többi
 52   IV|           Sajnálom, méltóságos uram, de ezt még a miniszter kedvéért
 53   IV|              a vendége fölfogását, - de a klub híres anekdotázója,
 54   IV|         haragosan rázta meg a fejét, de a kis Cauders Ella ekkor
 55   IV|             deklamált, hanem mesélt, de úgy, hogy minden asszony
 56   IV|           valami lipótvárosi zsúron, de engem a monológ közepén
 57   IV|          zavartan motyogott valamit, de mikor hajnal felé távozott
 58   IV|           mindmostanáig öreg voltam, de most egyszerre föltámadt
 59   IV|            nagy jellemek ösvényéről. De ez a gondolat hirtelen elrebbent
 60    V|          alapjában véve igaza van... De hiszen méltóztatik tudni,
 61    V|           csukják be az ablakokat... De addig, amíg el nem csapok
 62    V|     ráförmedt a színpadi munkásokra, de az ideges színészt ez még
 63    V|         színészek már föl se vették, de idegen ember, ha véletlenül
 64    V|            teázott a hajnali órákig. De a negyedik nap - épp vasárnap
 65    V|          valamennyi gyógyíthatatlan. De azért mégis mindig akad
 66    V|         Dömjén Sala hígvelejü fickó, de mivel az apja a Délnyugoti
 67    V|   nyolcvanforintos utcai ruhát hord, de ha az esze után kéne megélnie,
 68    V|        menten lekaszabolja az orrát, de önmaga folyton a maga fajtáját
 69    V|      révedezett a szokatlan miliőben de a Rábai suttogása csakhamar
 70    V|            mert a képére mászok...~ ~De ahogy megfordult, s a Rábai
 71    V|            fogok találkozni magával, de azt biztosra vettem, hogy
 72    V|     valamelyik hang­versenyen...~ ~- De hiszen se a Műcsarnokba,
 73    V|         beszélek a kor­különbségről, de a vagyona, szegény kis barátnőm,
 74    V|        nagyon tisztelem és szeretem, de abba, hogy ki lesz a férjem,
 75    V|                 Ha fiatal is vagyok, de megvan e felől a nézetem
 76    V|        önmagam kiválasztottam...~ ~- De édes kicsikém - súgta Lászlóffy
 77    V|       Szomoruan hajtotta le a fejét, de a leány keze most a pad
 78    V|              gyűlöltem az embereket, de ezután utolsó percemig csak
 79    V|            pedig kissé szégyenkezve, de frivol mosollyal, az izgalomtól
 80    V|           ember bizalmával visszaél. De Ella, miközben az édes apjába
 81    V|             széles angol fauteuilbe, de aztán egyszerre összeszedte
 82    V|             érdemetlenül kitüntet, - de érzem, hogy kötelességem
 83    V|      kiábrándul, ha jobban megismer, de fájdalom, hiu volt a reményünk...
 84    V|           szenvedni mind a hárman... De akárhogy is lesz, egy dolgot
 85    V|           boldogságát elősegítsem... De nincs egy ötletem, egy gondolatom...
 86    V|            válaszolni akart valamit, de e pillanatban az Ella nevető
 87    V|         hangon, tréfásan mondta ezt, de látszott rajta, hogy belsőleg
 88    V|           így szólott:~ ~- Bocsánat, de most már mennem kell, mert
 89    V|         kémlelte a tanítványa arcát, de a leány vonásaiban semmi
 90    V|            holnap mindent meggyónok, de igérje meg, hogy velem tart,
 91    V|       Lászlóffy úr hova utazott?~ ~- De kedves kisasszony, hiszen
 92    V|         tartott remegő ujjai között. De egyszerre csak örömmel csapott
 93    V|          fölbukkanó kételyeinek.~ ~- De bizonyos-e, hogy a művész
 94    V|          pillanatig mély csönd volt, de a kis leány hangja csakhamar
 95    V|          percig, ismét elhallgattak, de az Ella susogó hangocskája
 96    V|              meglehet, kis angyalom. De most már csakugyan itt az
 97    V|            csakugyan elszenderültek, de nem alhattak többet másfél-
 98    V|             leány szörnyen elpirult, de azért nem árulta el magát,
 99    V|     polgármester idevetődik ma este. De ha számítanék arra, hogy
100    V|       majdnem száraz hangon beszélt, de szavaiból egy ismeretlen,
101    V|        könyes szemét a színész felé. De a fölvonásnak még a közepén
102    V|           színlappal. Most jöhetett, de már őt is hatalmába kerítette
103    V|                 Mindenki megcsalhat, de a szívem, elhiheti, nem
104    V|        beszéde, a levele hazudhatik, de a szeme nem képes arra,
105    V|        tekintett a Lászlóffy arcába, de a férfi sápadtan fordította
106    V|          magába mélyedve hallgatott, de aztán egyszerre kitört belőle
107    V|                 Hogy szeretem-e? Oh, de mennyire! Úgy szeretem,
108    V|       szívtelenül elrabolnám tőle... De most már kérem, hogy ne
109    V|             hitte, hogy összeesik... De csakhamar magához tért a
110    V|             le a kis cica, ha álmos, de mi a kedvünkre kilum­poljuk
111    V|            nem járt ugyan ingujjban, de kék kötényt hordott - nagy
112    V|       szakasztott ilyen korcsma van, de ott hordárok és fiakkeresek
113    V|              Három korsó friss sört, de a csapról legyen!... Jó
114    V|       puntigami vagy feldbachi sört, de egy­szeribe itt legyen!~ ~-
115    V|            büszke nevére hallgatott, de amely nem a gallok vidám
116    V|              rossz és émelygős volt, de Ellának nagyszerűen izlett.~ ~-
117    V|       tremolázó bariton hangja volt, de Ella szinte áhitattal hallgatta.~ ~-
118    V|             szemét a zsebkendőjével, de Ella és a színész pompásan
119    V|            néztek az egymás szemébe, de Lászlóffy utóbb melankólikusan
120    V|         mindörökre itt ülhetnénk!... De mi lesz holnap, holnapután
121    V|           fájdalom, szó sem lehet... De reggelre kialuszom a ma
122    V|             elmúlt, mire hazatértek, de a szálloda kapujában még
123    V|         magukat arra, hogy elválnak, de előbb még egy utolsó, gyöngéd
124    V|         színész - tréfás gesztussal, de belsőleg igen komolyan -
125    V|            megegyeztünk egymással... De most, de most, vajjon mi
126    V|   megegyeztünk egymással... De most, de most, vajjon mi lesz velünk?...
127    V|            Ella jóízüen fölkacagott, de a Lászlóffy nevetésében
128    V|          rólunk... Előbb vagy utóbb, de végre amúgy is meg fogják
129    V|   megilletődve bólogatott a fejével, de Ella jókedvüen fordult mrs.
130    V|             Azt nem lehetne mondani. De legalább a kedvemre leszidtam
131    V|              vetett az orromra... No de azt hiszem, hogy tisztességesen
132    V|         mester, a művész iránt is... De most Isten vele, én elmegyek
133   VI|         csupa barátság és jóindulat, de mi lesz holnap, ha az őrült
134   VI|       Lászlóffy leült a karosszékbe, de Kemény doktor, az egyik
135   VI|           székén s gépies mosollyal, de bensőleg az egész társaságtól
136   VI|          szándéka nélkül mondta ezt, de Lászlóffy arcát egyszerre
137   VI|             művészt torkonragadja-e, de a következő percben hirtelen
138   VI|       köteles­ségem alól fölmentene, de mit csináljak, ha egyszer
139   VI|            látja, bocsánatot kérhet, de én minden betüjét fönntartom
140   VI|            tegnapi szavaimnak...~ ~- De bocsánat, az ember kénytelen
141   VI|              akinek kedve van hozzá, de én nem vonok vissza egy
142   VI|             akart fogni a varrásnak, de Rábai udvariasan félretolta:~ ~-
143   VI|           magában Lászlóffy aggódva. De azért energikus lépésekkel
144   VI|         tetszik neki, hát kikosaraz, de akkor se veheti rossz néven
145   VI|           nélkül föláll és elszalad, de aztán eszébe jutott, amit
146   VI|           hozzám való jóindulatát... De ha tovább is titkolóznám,
147   VI|       hazakísértem a kedves leányát, de nem ám azért, hogy kiábrándítsam
148   VI|           korrekt volt az eljárásom, de most...~ ~Cauders tágranyílt
149   VI|              nemcsak ő szeret engem, de én is őt... Annyira szeretem,
150   VI|            erőmmel küzdöttem ellene, de végre is gyarló ember vagyok...
151   VI|           megtettem, ami tőlem telt, de bibliai szentek a mai korban
152   VI|           Bibliai szentek nincsenek, de becsületes emberek, még
153   VI|        színész szólni akart valamit, de Cauders komoran leintette.~ ~-
154   VI|             többet is mondott volna, de a színész most magánkívül
155   VI|              a kalapját és távozott. De a küszöbről még egyszer
156  VII|              volna számot adni róla, de érezte, hogy talán halálosan
157  VII|    megindultan szorongatták a kezét, de Lászlóffy csak bágyadtan
158  VII|       sietett ki a levélhordó elé, - de a várva-várt sorok nem érkeztek
159  VII|            ült, nem akartam zavarni, de most engedje meg, hogy én
160  VII|    üdvö­zöljem... Nem vagyok gyerek, de elhiheti, hogy én is jól
161  VII|           fiatal úr mindenről tud... De a szomszédja őszinte pillantása
162  VII|            szintén ott lettek volna, de nem jöhettek, mert nem voltak
163  VII|              másnap este hazatért... De Ella az egész télen át Gógánfán
164  VII|                Csak puszta sejtelem, de én azt gondolom, hogy valami
165  VII|        kaszinóban találkozom vele... De hogy miféle ember, azt,
166  VII|          hajnal volt, mire lefeküdt, de álom akkor sem jött a szemére:
167 VIII|     hajtatott végig a Kerepesi-úton, de a színész láttára megállította
168 VIII|       rémületesen forogni kezd vele, de azért látszólag nyugodtan
169 VIII|        szerint huszonhét faluja van, de aki negyvenhatos gallért
170 VIII| megcsontosodott agglegények vagyunk, de mi már nem ismerjük a fiatal
171 VIII|            ez a különös megszólítás, de a művész nem magya­ráz­ta
172 VIII|            akit eddigelé nem ismert. De a nyugalma egyszerre elhagyta,
173 VIII|            kurtakabátos, darutollas, de azért igen elegáns fiatalemberre
174 VIII|            elállt ezekre a szavakra, de azért - mintha semmi különös
175 VIII|    szorongatta a Mayer László kezét, de csakhamar visszatért az
176 VIII|             tudta, hogy miért teszi, de ellenkezés nélkül elkisérte
177 VIII|         másfélezer forintot tartlin. De a veszteség nem tette melankóli­kussá:
178 VIII|     Lászlóffy mosolyogva koccintott, de mig a társaság hangosan
179 VIII|              ki nem alszik belőle... De kulturember létére nem engedte
180 VIII|          hogy a mestert megismertem, de a kis menyasszonyom, elhiheti,
181 VIII|           szereti magát, mint engem. De nem csoda, hiszen hízelgés
182   IX|        előtte a homályos konyhá­ban. De csakhamar visszatért a nyugodtsága,
183   IX|         bakfis­korabeli kalandján... De tudja, ugy-e, hogy mennyire
184   IX|             keresztül elmosolyodott, de aztán megint elgörbült a
185   IX|         állomásra... Pénzem se volt, de megkértem az állomásfőnököt,
186   IX|             jegyet... Nagyot nézett, de mivel a nénimet ismeri,
187   IX|           úgy is jó, el fogok menni, de nem a Nádor-utcába, hanem
188   IX|             más megoldás lehetetlen, de most, mindenre kérem, menjen
189   IX|     beleegyezni ebbe a házasságba... De így kénytelen lesz vele,
190    X|            az imént mult tizenkettő. De az ebédig még jócskán várhatunk,
191    X|                   Szívesen lemegyek, de a kisasszony akkor ügyeljen
192    X|            kis lány, nem tehet róla, de nekem, a vén csacsinak,
193    X|         talán megszakad fájdalmában, de még az apámért se volnék
194    X|              a homályos előszobában. De nyomasztó hangulata csakhamar
195   XI|    előterjesztéseket megtenni...~ ~- De apa ugyebár nem tiltotta
196  XII|          mint kitünő emberismeret... De az már, szavamra, imponál
197  XII|             hurrá!~ ~- A vers rossz, de a kívánság őszinte, - tette
198  XII|    irigységükben.~ ~Nagyot nevettek, de most a kapus hangosan jelentette,
199 XIII|          halas tálat): Én nem tudom, de nekem még a kavicskő se
200 XIII|          Dehogy. Egy kissé szédülök, de ennek nincs semmi jelentősége.
201 XIII|          holdvilágos tengerparton... De az az átkom, hogy roppantul
202 XIII|         Bizonytalanul): Nem tudom... de azt hiszem... mintha csakugyan
203 XIII|             előbb cigarettára gyujt, de csakhamar eldobja a cigarettát.
204 XIII|         pillantással néz az urára.~ ~De e pillanatban ijedten visszahőköl:
205 XIII|         sírni szeretne és nem tud... De a szíve azért mondhatatlan