Rész

  1    I|           graciózus kis teremtés, aki most ijedten kuporodott meg az
  2    I|         amitől a bátorsága visszatér. Most pedig mondja el, hogy miért
  3    I|           apát mindenki ismeri... Még most is remegek arra a gondolatra,
  4    I|                    Kedves kisasszony, most a kenyér után kell néznem, -
  5    I|        beszél­gethetünk egymással. De most: Isten vele...~ ~Kezet nyujtott
  6    I|                    Mit csinál?~ ~Ella most ráfordította gyémántként
  7   II|               izgatta, hiszen annyija most már biztosítva volt, hogy
  8  III|            mellé. Ha tőle függ, talán most is háromszobás, másod­emeleti
  9  III|           sütötte le a szemét.~ ~- És most térjünk át arra, amiért
 10   IV|              mondani mogorván s ime - most úgy érezte, hogy a komédia
 11   IV|        gyakran csodáltam a színpadon. Most is, az új darabban - ej
 12   IV|               más kifejezést öltött - most igazán olyan volt, mint
 13   IV|               ezek az édes teremtések most nem az ötven­három évére
 14   IV|               a sánta Stern mesternek most hallotta legelőször a hirét -
 15   IV|             pillantását. Rábainak nem most hallotta először a hírét;
 16   IV|              mint egy havasi medve.~ ~Most csodálkozva látták, hogy
 17   IV|            nem tudnám bizonyosan...~ ~Most, hogy Lászlóffy végre ünnepiesen
 18   IV|         szinte affektálva emlegetett, most mintha lefujták volna a
 19   IV|      zongorából feléje suhantak: csak most érezte egész gyönyörét és
 20   IV|        csillogó szemü kis rajongóval, most bizonyára nem habozott volna,
 21   IV|            korából (a nagy művész­nek most hallotta először a hírét),
 22   IV|              szédületes áradata, mint most. Anélkül, hogy jóformán
 23   IV|          sohase volt ily fiatal, mint most és sohase fogta még el ennyire
 24   IV|            örve alatt lopództam be, s most az jár az eszemben, hogy
 25   IV|         mindmostanáig öreg voltam, de most egyszerre föltámadt bennem
 26    V|       szamár­ságok az ember eszébe... Most, hogy alig bírom a derekamat,
 27    V|             ellentmondtak volna neki. Most is haragosan dörgött a légvonat
 28    V|            találta az orromat. Az övé most rövidebb valamivel, mint
 29    V|              föláldozza érettük. Lám, most is, - apropos, nem jön el
 30    V|           halok... A régi makacsságom most is megvan: vagy meghalok,
 31    V|              a fejét, de a leány keze most a pad alatt az övéhez ért,
 32    V|              úgy fogom szeretni, mint most. Nem hirtelen föllobbanás
 33    V|             gondviseléstől, hogy csak most hozza magát elém, most,
 34    V|           csak most hozza magát elém, most, amikor már mindennel leszámoltam...~ ~
 35    V|          elmondani, mert az esküvőnek most egyszerre vége szakadt és
 36    V|             oly tökéletesnek tetszett most előtte: a déli napsugár,
 37    V|             valami rossz álom... Csak most találtam meg magamat és
 38    V|     összevissza az édes apját.~ ~- Én most magukra hagyom az urakat,
 39    V|               mernék, hogy a lelkében most valami új, valami érdekes
 40    V|        reményünk... A szegény gyermek most jobban szeret, mint valaha...
 41    V|             szólott:~ ~- Bocsánat, de most már mennem kell, mert a
 42    V|               tagjait...~ ~Nem akarok most arról beszélni, hogy a maga
 43    V|        szegény kis Ellám, úgyse hinné most el, - csupán egy keserves
 44    V|            Bármit kíván is tőlem, már most megigérem, hogy teljesíteni
 45    V|              befejezte az előadást, s most már könyek nélkül, majdnem
 46    V|             az ujságban, hogy Grácban most a híres Norde játszik, Németország
 47    V|            meglehet, kis angyalom. De most már csakugyan itt az ideje,
 48    V|          összehajtogatott színlappal. Most jöhetett, de már őt is hatalmába
 49    V|           miképp kerülök ide, - szólt most a leány csodálatos higgadtsággal. -
 50    V|             Ha sohase volt szerelmes, most bizonyosan az, s csupán
 51    V|        zavarják meg az öregségemet, s most ijedten tapasztalom, hogy
 52    V|     szívtelenül elrabolnám tőle... De most már kérem, hogy ne kinozzon,
 53    V|             tapsolva így szólott:~ ~- Most hármacskán el fogunk menni
 54    V|          holnapután és később?... Már most is remegek arra a gondolatra,
 55    V|                Akárhogy ki is eszelem most, hogy bátran, elszánt arccal
 56    V|          szólott:~ ~- Lesz, ami lesz, most már mindegy... Őszintén
 57    V|            hogy kiteszi a szűrömet... Most már mindegy, történjék,
 58    V|          megegyeztünk egymással... De most, de most, vajjon mi lesz
 59    V|              egymással... De most, de most, vajjon mi lesz velünk?...
 60    V|         csúnya és ügyetlen volt s lám most csupa grácia és bájosság...
 61    V|               a művész iránt is... De most Isten vele, én elmegyek
 62   VI|               abba a gondolatba, hogy most már jöjjön, aminek jönnie
 63   VI|         harminckilenc fokos lázzal, s most itt fekszem az ágyban s
 64   VI|         nagyot sóhajtva mormogta:~ ~- Most még csupa barátság és jóindulat,
 65   VI|              a fonnyadó pálmák alatt. Most is, hogy az éljenzés fölhangzott,
 66   VI|             cigány mellett s életében most történt először, hogy könnyüvérü
 67   VI|           társaságában... Értem, hogy most is csak a vasúti útjára
 68   VI|            célzatosan egy bántó szót, most a helyéből fölugorva, rekedten
 69   VI|               vissza egy jottát se... Most is kijelentem, hogy pökhendi
 70   VI|            akinek (a színpadon kívül) most volt először kard a kezében,
 71   VI|       egyszerűséggel így szólott:~ ~- Most pedig ünnepiesen bocsánatot
 72   VI|           barátok maradunk?... Hiszen most már megkötöttük a vérszerződést...~ ~
 73   VI|       klasszikusokat végigolvastam, s most már ugyancsak kívánkozom
 74   VI|              lesütötte a szemét; csak most, hogy a Cauders hálálkodását
 75   VI|         korrekt volt az eljárásom, de most...~ ~Cauders tágranyílt
 76   VI|              szemekkel folytatta:~ ~- Most nemcsak ő szeret engem,
 77   VI|               el­tünt egy pillanatra: most igazán elveszítette a komédiás
 78   VI|          némán intett, Cauders pedig, most már magához térve, folytatta:~ ~-
 79   VI|             Cauders fölkapta a fejét: most aztán nem volt többé az
 80   VI|               becsületes emberek, még most is vannak, Lászlóffy úr...
 81   VI|     meg­csal­jon. Az igazi arcát csak most mutatja meg, amikor azt
 82   VI|           mondott volna, de a színész most magánkívül ugrott föl a
 83  VII|          utolsó kitünőségét bámultak, most szinte egy csapással átpártolt
 84  VII|               nem akartam zavarni, de most engedje meg, hogy én is
 85  VII|         jóbarátom eljött, ámbár igaz, most jut eszembe, hogy a premiér-társa­ság
 86  VII|        kiadták az utját...~ ~- És még most is ott vannak?~ ~- Oh nem,
 87  VII|            magányos estéim idilljének most már mindörökre vége van...
 88  VII|               űz?... Ha sohase látom, most békén olvasnám a könyveimet,
 89 VIII|               Hát Ella kisasszony még most is odalenn van a pusztán? -
 90 VIII|           jövő farsangon fölhozom!... Most lovagol, kocsikázik, sőt
 91   IX|               beengedte?~ ~- Nem, még most is odakünn áll a folyosón...
 92   IX|         ajtaját óvatosan bezárta.~ ~- Most pedig mondja meg, hogy miképp
 93   IX|            dobogni kezdett.~ ~A leány most fölemelte rá könyekben uszó
 94   IX|           síró hangon gőgicsélte:~ ~- Most jöttem egyenesen a vasútról...
 95   IX|               sejtették is volna, hát most nem lehetnék itt... Ebédután,
 96   IX|         Istenre kérem, legyen esze... Most rögtön kocsira fog ülni
 97   IX|           célja, százszor okosabb, ha most szépen hazatér az édesatyjához...
 98   IX|               megoldás lehetetlen, de most, mindenre kérem, menjen
 99   IX|               tudott válaszolni rá... Most már nem a síró gyermek volt
100    X|      agyonütöttük a drága éjszakát... Most már csak pihenjen le, ha
101    X|               szunyókálást...~ ~- Hát most hány óra van?~ ~- Épp az
102    X|              az édesatyja lábaihoz... Most még senki se tud a dolog
103    X|           senki se tud a dolog felől, most még nem kompromittálta magát
104    X|            halál, vagy a boldogság, - most már mindegy: örökre elvetettem
105    X|          módjára így szólt hozzá:~ ~- Most pedig, egy-kettő, vesse
106   XI|           szín alatt se akarom. Nincs most már olyan dolog a világon,
107   XI|               felugrott a helyéből és most már omló könyekkel szólott:~ ~-
108   XI|           annyira kétségbeessék... Ha most nem is beszélhet az édesatyjával,
109   XI| legboldogtalanabb teremtése legyek... Most már mindenem csak maga lesz
110  XII|                ilyen jószívü ember... Most már igazán sajnálom, hogy
111  XII|             doktor naiv izgalommal. - Most pedig tisztelettel jelentem,
112  XII|  irigységükben.~ ~Nagyot nevettek, de most a kapus hangosan jelentette,
113 XIII|         influenza... Ha nem csalódom, most is itt a hiba; a derekam