Rész

 1    I|              kicsi leány, nem vagyok én olyan emberevő, amilyennek
 2    I|                  És miért jött éppen én hozzám?~ ~- Azért... Azért...
 3    I|           maga ifjúsága nem illik az én cinikus vénségemhez, hiszen
 4    I|            Nem bánom, akárhány éves; én szépnek és fiatalnak látom...~ ~
 5    I|            és ugyanannyi frakkja, de én akkor se megyek hozzá, ha
 6  III|           akar, azt is adhatok, mert én trabukkóval élek... A nagy
 7  III|             alszik jobb ágyban, mint én, s ön se ehetik vacsorára
 8  III|            az a valaki, szerencsére, én vagyok. Ne tartson szerénytelennek,
 9  III|             minden fiatal leányá­nak én vagyok a szerelmi kisérleti
10  III|              komolyan a fejébe vett. Én, fájdalom, jól tudom, hogy
11   IV|              megnéz­niök... Nos hát, én röviden azt mondom...~ ~
12   IV|            mondanak rám, de bánom is én... Leánylétemre több az
13   IV|           miniszter azt akarja, hogy én monológot szavaljak? - szólt
14   IV|         rajongással szólalt meg:~ ~- Én is kérem, hogy tegyen boldoggá
15   IV|        Sárhalmi József, meghiszem... Én még akkor találkoztam vele,
16   IV|            életét kiélvezze, egyedül én lennék oly ostoba, hogy
17    V|          szerencsétlenek arról, hogy én ma ballábbal keltem föl.
18    V|           nem sokat gyógyítottam biz én, mert az asszony valamennyi
19    V|            éppen oly jól tudja, mint én...~ ~Lászlóffy rémülten
20    V|             nem gondolja ezt igazán? Én a maga kezét, - őrültség!
21    V|             apa fog vele élni, hanem én, s így az ő ízlése ebben
22    V|              az elhatározását s hogy én elég könnyelmü lennék ahhoz,
23    V|         képzelődő és beteges férj... Én azt hiszem, hogy magamtól
24    V|             fülébe:~ ~- Ne aggódjék: én mindig úgy fogom szeretni,
25    V|              öregedhetik meg soha... Én csak annyit kívánok a sorstól,
26    V|           vagy egy gazdag ügyvéd?... Én azt hiszem, hogy maga partienak
27    V|           Igen, igen, föl fog jönni, én hívom meg... Ha kosarat
28    V|          ruganyos! Akármi legyek, ha én is többnek nézem harminc
29    V|     elkeseredéssel dörmög­te:~ ~- És én szerencsétlen majdnem félszázad
30    V|       összevissza az édes apját.~ ~- Én most magukra hagyom az urakat,
31    V|                Micsoda?~ ~- Az, hogy én is szeretem őt... Úgy szeretem,
32    V|          adjon valami tanácsot, mert én nem tudom megtalálni a kivezető
33    V|     melankólikusan bólintott.~ ~- Az én viselkedésem... oh, hiszen
34    V|            ön, hogy mit tegyek, - és én szívesen teljesítem, legyen
35    V|         Elszívták már a szivarjukat? Én aludtam, álmodtam is, sőt
36    V|              Mire e sorokat olvassa, én már nem vagyok Buda­pes­ten, -
37    V|      keserves vallomást teszek: hogy én nem szeretem és sohase tudnám
38    V|            zenéje: többet az élettől én nem kívánok és nem kívánhatok.
39    V|      nagyságos kisasszony. Tegnap is én vittem ki a keleti pályaudvarhoz.~ ~-
40    V|           tudjam, hogy hova utazott? Én csak a pályaudvarig vittem
41    V|         egészen megfeledkeztem... Ha én nem is tudom, van valaki,
42    V|             kocsija Grácba... Mintha én tehetnék arról, hogy neki
43    V|            ki:~ ~- Akárhogy is lesz, én nem mondok le róla, s az
44    V|             előbb is érne, hát értem én, hála Isten, a módját, hogy
45    V| elérzékenyülten folytatta:~ ~- És az én boldogságom, az én jövendő
46    V|             És az én boldogságom, az én jövendő sorsom, az semmi?...
47    V|            pár nap óta Budapesten, s én fölhasználtam az alkalmat,
48    V|           épp oly kevéssé hitt, mint én...~ ~- Hogy érti azt, hogy
49    V|            megnyugszom... Lászlóffy, én bizonyos vagyok benne, hogy
50    V|             annyit gondolt rám, mint én magára...~ ~Fürkészőleg
51    V|             épp úgy szenvedett, mint én... Oh, tudom, - becsületes
52    V|             Talán azt hiszi, hogy az én ereimben nem vér folyik
53    V|       ereimben nem vér folyik s hogy én le tudok mondani arról az
54    V|            hogy ne kinozzon, mert az én erőmnek is megvan ám a határa...~ ~
55    V|         tamburások játszanak és ahol én magam készíthetem el a saját
56    V|       társaság! Abban a házban, ahol én lakom, szakasztott ilyen
57    V|        gyorsan kiábrándul belőlem... Én valamikor azt hallottam,
58    V|              Nem a házasságtól félek én, kicsi szívem, hanem az
59    V|              ők is mózeshitüek, mint én...~ ~Ella jóízüen fölkacagott,
60    V|      Mindennek - előre tudom - úgyis én fogom meginni a levét...
61    V|            is... De most Isten vele, én elmegyek a kaszinóba, a
62   VI|          ütött:~ ~- Miért búsul?~ ~- Én? - riadt föl Lászlóffy a
63   VI|             hogy még ha arcul üt is, én kérek bocsánatot...~ ~Lászlóffy
64   VI|    oroszlánja.~ ~- Azt akarják, hogy én valamit visszavonjak? Abból
65   VI|         látja, bocsánatot kérhet, de én minden betüjét fönntartom
66   VI|           akinek kedve van hozzá, de én nem vonok vissza egy jottát
67   VI|            ölelte Rábai doktort.~ ~- Én kérem arra, hogy bocsásson
68   VI|           nemcsak ő szeret engem, de én is őt... Annyira szeretem,
69   VI|           válaszolt:~ ~- Hiába okol, én semminek se vagyok az oka...
70   VI|       igazságos, s képzelje magát az én helyzetembe: le tudna-e
71   VI|           aki becsületes ember, az - én mondom önnek - nem képes
72  VII|            de most engedje meg, hogy én is üdvö­zöljem... Nem vagyok
73  VII|            gyerek, de elhiheti, hogy én is jól kisírtam magamat
74  VII|             Csak puszta sejtelem, de én azt gondolom, hogy valami
75 VIII|              szólott magában:~ ~- Az én kicsike Ellámnak ez lesz
76 VIII|              tehát a hites ura... És én itt ülök és nyugodt vagyok
77 VIII|      hízelgés nélkül mondhatom, hogy én is szerelmes vagyok a mesterbe...~ ~
78   IX|    elfelej­te­nie, hogy fájdalom, az én idegeim sincsenek ám acélból...
79   IX|            acélból... Képzelje el az én lelkiállapotomat, amikor
80   IX|           jövőmet föláldozzam?... Ha én boldog leszek, hát neki
81   IX|              tapsait kiérdemeljem... Én magát választom, a magáé
82   IX|     kompromittálom magam... Másként, én mondom Lászlóffy, mindennek
83   IX|              Tegyen, amit jónak lát, én nem bánom. Maradjon itt,
84    X|             órára is, kisasszonykám, én úgyis a csarnokba megyek,
85    X|           vagyok Lászlóffyba és csak én tudom, csak én érzem, hogy
86    X|   Lászlóffyba és csak én tudom, csak én érzem, hogy boldog is leszek
87    X|             magunkat hagy idehaza... Én a hintaszékbe fogok ülni,
88    X|               Annyira elsápadt, hogy én sietve kiszaladtam az inasért
89    X|             dologból. Oh Istenem, ha én miattam megbetegednék!...
90    X|         Lássa, lássa, - és mindennek én vagyok az oka... Maga, a
91    X|            lakoma, ha megtudja, hogy én kevertem a rántást, még
92   XI|             kedvencének megbocsát... Én mondom ezt, az öreg Goldschmied,
93   XI|         susogta:~ ~- Ne aggódjék: az én életemnek ezután nem lehet
94  XII|      mosolyogva, - engedje meg, hogy én legyek az első, aki a házasságához
95  XII|       agyvelővel... Vagy a bátorság? Én, aki magam sem vagyok éppen
96  XII|    nászlakomát a pályaudvarban. Majd én telefonálok, hogy tisztességes
97  XII|            tegye oly boldoggá, ahogy én kívánom... Olyan boldoggá,
98 XIII|             ura elől a halas tálat): Én nem tudom, de nekem még
99 XIII|        sohase láttam még hasonlót... Én reggelig nem hunytam be