Rész

 1  2|           a vőlegényemre, aki épp oly szelid pillantással ült
 2  2|    öltözött komornyikok seregét s oly szer­tartásosan lépkedett
 3  2|         tőlem kedveskedve, mig én oly meggyőződéssel fujtam magam
 4  2|      hazug álarc, mely mögött épp oly féktelen indulatok lobognak,
 5  2|        egyenlő, s a kalmárnak épp oly joga van a vagyonához, mint
 6  2| század­beli Tamások ágyasházában. Oly édesen és nyugodtan aludt,
 7  3|        levegőre és a mozgásra épp oly szüksége van az emberi szervezetnek,
 8  6|           a magamhoz való eszem s oly nyugodtan utra bocsájthatsz,
 9  6|           könyeim, melyeket eddig oly hősiesen visszafojtottam...~ ~
10  6|    szegény édes apja talán nem is oly sulyos beteg, mint ahogy
11  6|    órákban, mikor minden szeretet oly mérhetetlenül távol volt
12  7|            Az utszéli kalandoknak oly kevés közük volt a lelkemhez,
13  7|         tizennyolc éves korunkban oly merész ivben kanyarodik
14  7|    szépség iránt viseltetünk, épp oly alsórendü életfunkció, mint
15  7|         légyott előtt és után épp oly komoly és hideg, akár egy
16  8|       lobogót, melyet egy darabig oly fenhéjázón lobogtattunk.
17  8|           helyesirást illeti, ezt oly sajátságos egyéniséggel
18  8|   sulyokkal szórakozik ebéd után, oly kép­zelődő (vagy mint a
19  8|       vagy mint a régiek mondták: oly rásztkóros), mint egy vérszegény,
20  8|      rohamok környékezik s reggel oly bágyadtan és kedvetlenül
21  8|     tünetekkel szemben: voltaképp oly egészséges, mint a makk,
22  8|        találkoztunk az ebédlőben; oly elkeseredett arccal kente
23  9|           az olaszos kandallónak. Oly boldog volt, hogy megint
24  9|           ez időtájt ennyi pénz - oly nagymérvü huszonnyolcadika
25  9|            Az olasz lovagokat épp oly szivesen megvette, mint
26  9|         Bár a főnyereményem lenne oly biztos, mint hogy az ötszáz
27  9|       fuldokló zokogásba tört ki. Oly szivet­tépően zokogott,
28 11| jóindulatu kék szemmel. A gyermek oly bájosan nézett az öregedő
29 14|        örülésig féltékeny voltam. Oly féltékeny, hogy gyakran
30 14|           barátja...~ ~Az öreg ur oly ijedt mozdulatot tett, mintha
31 14|       hálás és ragaszkodó volt... Oly jósá­gos, hü és odaadó volt
32 14|     kérdeztem tőle, amig a szivem oly hevesen dobogott, hogy azt
33 15|        fiam, normális asszony épp oly kevés van a világon, mint
34 16|      léptem...~ ~- A szinháza épp oly üres marad, mint ma este...
35 17|      fényárban uszik s a két inas oly frissen sürög-forog, mintha
36 18|          a csodás kék vizre, mely oly közeli rokonságban áll a
37 18|        most is megrikatna még, ha oly végtelenül boldog nem lennék.
38 18|        legfölöslegesebb teremtés. Oly szemmellátható volt ez a
39 18|        fiatal lány, mint ti, akik oly fensőséggel lenéztek rá!~ ~
40 18|         arénája elterül. Én magam oly bájos voltam, mint egy karácsonyi
41 18|   bársonykabátos, szivarozó férfi oly tágra nyitja föl a szemét,
42 20|           édes Borbála asszony?~ ~Oly szomoruan nézett rá, hogy
43 21|        zenekari pavillon előtt... Oly furcsán nézett maga elé,
44 21|       egészen közel a verandához, oly közel, hogy a többi közönség
45 21|           jövőben ne méltóztassék oly közel jönni a nyaralóhoz,