Rész

1001 20|                 éjnek évadján hagyja oda az ő nyugalmas ágyasházát.~ ~
1002 20|                    Kié ez a gyermek?~ ~- Az enyém, Borbála asszony,
1003 20|                  enyém, Borbála asszony, az én véremből való vér. A
1004 20|                 meg a kérésemet... Talán az utolsó lesz, a legutolsó
1005 20|                 utolsó lesz, a legutolsó az életemben, mert tudom, hogy
1006 20|                kezét a szeme elé.~ ~- De az Isten szerelmére, mit gondol?
1007 20|           tetszett, hogy a kép megszólal az éjszakában:~ ~- Anya voltam
1008 20|                 között. A zongorásterem, az olvasmányok, a park fehér
1009 20|    fejedelemasszony éjjeli köntösben ült az egyik karosszékben s csodálkozva
1010 20|              tétovázva alakja jelent meg az ajtóban.~ ~- Hogy kerül
1011 20|                akarok meghalni ezek közt az áldott falak között...~ ~-
1012 20|             szegény gyermek?~ ~Leültette az egyik fauteuilbe, haját
1013 20|                 év előtt mentem el innen az atyám falusi kastélyába.
1014 20|         vasajtaján át beszélhettem vele. Az atyám másodszor is megnősült,
1015 20|                  másodszor is megnősült, az uj asszony gyorsan urrá
1016 20|                  velem? Magam kóboroltam az erdőben, órákig elüldögéltem
1017 20|            elhagyott helyein, Mihállyal, az öreg kertészszel beszélgetve.
1018 20|    tengerészeknél. Gyuri hozzámszegődött az erdőben és gyakran könnyezve
1019 20|                  lasponyákat hozott neki az éléskamrából és házakat
1020 20|                egy tavaszi napon, amikor az erdőben már langyos hóviz
1021 20|                 hagy el. Egy este, mikor az édesatyám nem volt otthon,
1022 20|              mindent és lopva elutaztunk az éjjeli gyorsvonattal. Meg
1023 20|          hajnalban egy fiatalembert, aki az erdőnek vette utját, de
1024 20|            két-három mindenese átkutatta az erdőt, de Gyurinak teljesen
1025 20|                    Gyalog indultam tova, az erdőn át. Néha szembetalálkoztam
1026 20|                 Sokszor azt hittem, hogy az utfélen hunyom le mindörökre
1027 20|               ahol egyszer csak véget ér az én passzióm? Tovább kergetnek-e
1028 20|                    Bizzék a jó Istenben, az nem hagyja el...~ ~Csöngetett
1029 20|                mert egyszerre szétfutott az éjjeli látogatás hire. És
1030 20|             mellett nyomtalanul suhan el az élet minden piszkossága,
1031 20|               nagy büne, hanem mindannyi az ártatlan babára gondolt,
1032 20|             kissé és akkor visszaküldjük az édesatyjához.~ ~A nővérek
1033 20|             fehér capuchon fölibe hajolt az alvó gyermeknek, aki álmában
1034 20|                  szentképecskéknek. Néha az előadó kisasszony hirtelen
1035 20|               mindennapi ájtatosságukat, az apácák kiváncsian kérdezték
1036 20|              amikor a baba végig megette az édes, omlós süteményt.~ ~
1037 20|                  erős és egészséges lett az Isten mérhetetlen jóvoltából.
1038 20|              héten utnak fogjuk inditani az édesatyja kastélyába.~ ~-
1039 20|                    És a baba? - kérdezte az egyik nővér.~ ~- A baba
1040 20|              hideg elhagyott folyosókra. Az apácák imájuk végeztével
1041 20|           lehajtott fővel jártak ide-oda az apácák. Ilyenkor aggódva
1042 20|               magából kikelve jelentette az egyik nővérnek:~ ~- A méltóságos
1043 20|                  gyereksirás hallatszott az imádkozó egyház­nagy fülébe.
1044 20|                  hajoltak össze félénken az apácák hófehér fejkötői.
1045 20|               tündöklő fényességbe vonta az aranykeresztet, amely az
1046 20|                 az aranykeresztet, amely az egyháznagy nya­kában lógott.
1047 20|            Azután nyájasan bucsut intett az apácáknak és titkárával
1048 21|                 A téli fürdőhelyen, ahol az öreg Paloznaky Mihály a
1049 21|             egész sereg munkás dolgozik, az ablakokat surolják, a déli
1050 21|                tölt itt a gyerekeivel és az udvartartásával. Paloznaky
1051 21|           délelőtt a térzenénél hallotta az ujságot, mely ugy látszik,
1052 21|                 kéne, hogy mit csináljon az ember!~ ~Mit érdekelte Paloznaky
1053 21|                  több is valamivel, mint az ismerőse. Akkoriban történt
1054 21|               amikor a fiatal Paloznaky, az egyetemi éveit elvégezve,
1055 21|             jókedvében, szivesen fogadta az ifju embert, sokáig elbeszélgetett
1056 21|                 élőszóval tudósitja...~ ~Az az ötlet, hogy a nagyhirü
1057 21|              élőszóval tudósitja...~ ~Az az ötlet, hogy a nagyhirü minisztert
1058 21|                  sétálgatott föl meg alá az ódon butorok között s a
1059 21|              Paloznakyt kissé kioktatták az udvari etikett felől, aztán -
1060 21|            hercegnőnek, a tanitványának. Az első találkozás a vörös
1061 21|               dobogó szivvel leült, hogy az óráját megkezdje...~ ~Két-három
1062 21|              esemény nem történt (hacsak az nem, hogy Emma hercegnő
1063 21|                  pajkosan elfintoritotta az orrát... Mi történt vele,
1064 21|                  olvasott, s nem figyelt az előadásra, a kis fenség
1065 21|             mindig a kiegészitőkről vagy az állapot-határozókról szóló
1066 21|                pedig hirtelenül megakadt az előadásban... És otthon,
1067 21|                csendben hallgatta azokat az érdekes intimitásokat, melyeket
1068 21|         intimitásokat, melyeket tanitója az ugynevezett közbe­vetett
1069 21|            remegő térdekkel nézett utána az összehajló portiére mögé.~ ~
1070 21|                  akit a családi politika az Emma hercegnő férjéül rendelt.
1071 21|           részleteket, mikor har­mad­nap az ujságot elolvasta...~ ~Több
1072 21|               mult el a szomoru nap óta, az egykori nevelő csinos karriert
1073 21|                 érkezésének hire futott, az öreg Paloznaky dobogó szivvel
1074 21|            furcsán nézett maga elé, hogy az érdemrendes karmester csodálkozva
1075 21|        pillantását...~ ~Két nappal utóbb az Izabella-nyaralóra kitüzték
1076 21|               mise után, végre kinyiltak az ebédlőbe vezető üvegajtó
1077 21|                 arcu dáma foglalt helyet az egyik pirosra festett kerti
1078 21|           regényével a kezében nézegette az ultramarinkék öblöt és a
1079 21|              kiváncsi rajokban tolongott az Izabella-nyaraló rács-keritése
1080 21|             fejükön, elragadtatva sugták az udvarlóiknak:~ ~- Milyen
1081 21|                    Álmodozó bakfislányok az izgalomtól elhalványodva
1082 21|                szinte megindulva szólott az angol nőjéhez:~ ~- Nézze,
1083 21|                  a szeme elé tartanám?~ ~Az öreg ember sokáig töpreng,
1084 21|              katonás léptekkel indul meg az Izabella-nyaraló felé...
1085 21|                 kastély sárga falai...~ ~Az öreg ember ugy érzi, hogy
1086 21|          mosolyog... De a mosoly eltünik az arcáról, a szeme könnybe
1087 21|              kezéből. Aztán sug vala­mit az udvarhölgyének, aki viszont
1088 21|                  szárnyas ajtó mögött.~ ~Az öreg ember mindebből semmit
1089 22|       GLABELLA-ELMÉLET.~ ~Dömjén doktor, az egyetem világhirü anatómus-tanára,
1090 22|              folyosó végén elővett egyet az ő közmondásos szénfekete
1091 22|                     Szabad! - kiáltozták az asszisztensek, akik szenvedélyesen
1092 22|               van Szénás? - kiáltotta be az öreg professzor jókedvüen.~ ~-
1093 22|                  anatómus ezzel távozott az asszisztensek szobájából,
1094 22|             asszisztensek szobájából, de az ajtóban még egyszer meg­fordult:~ ~-
1095 22|              nótákat dudolgatva, ment el az Erzsébet-tér sarkáig. Innen
1096 22|                már néhány pillanat mulva az előszobája villamos csöngetőjén
1097 22|               csöngetőjén motorászott.~ ~Az ajtót egy menyecskés fejkendőjü,
1098 22|           asszony durcásan.~ ~- Szénást, az asszisztensemet... Itt fogja
1099 22|                tudom, hogy a trumeaut és az ebédlő-asztalt hová állitsam.
1100 22|               hová állitsam. Minden szék az asztal tetején van odabenn,
1101 22|                Le fogja rakni a székeket az asztal tetejéről és csinál
1102 22|               pargetrongyok csüggtek le, az iróasztal félelmetes csontkoponyája
1103 22|              tisztogató fehérnépnél...~ ~Az anatómia hires tanára utóbb
1104 22|                vonult be később szepegve az ebédlőbe, ahol Dömjénné
1105 22|                  már szerényen kanalazta az ebédlőben a fekete kávéját, -
1106 22|                óta hasztalanul kerestem: az átöröklés csalhatatlan törvényét,
1107 22|               ábrándos gyermek-álmok. Én az abszolut bizonyosság vagyok,
1108 22|               Tizenöt hosszu éve keresem az emberi testen azt a pontot,
1109 22|                  tudtatok eddig, mi volt az a pontos törvény, amely
1110 22|             semmiség. Végigolvashattátok az egész orvosi irodalmat s
1111 22|                közös külső vonást, amely az apát és gyermekét láthatólag
1112 22|           ismerni a szerencsés utókor és az utolsó hütelen asszony akár
1113 22|                  kérdezte:~ ~- És melyik az a pont?~ ~- A glabella,
1114 22|            gyermeket, aki a véreteket és az idegrendszereteket örökölte...~ ~-
1115 22|                     És kiken próbálta ki az elméletét? - kérdezte a
1116 22|          nincsenek mesék, bará­tom, mert az igazi tudósnak csak egy
1117 22|               tanár szenzációs elméletét az orvosi lapok világgá bocsátották,
1118 22|               lapok világgá bocsátották, az öreg Häutler, az orvosok
1119 22|            bocsátották, az öreg Häutler, az orvosok másik pártjának,
1120 22|                 szokott. Hogy a tudós és az ujságiró mit beszéltek egymással,
1121 22|                 mit beszéltek egymással, az valószinüleg örökös titok
1122 22|               most igen sokat beszélnek. Az európai hirü tudós ugyanis
1123 22|            ugyanis a minap megteremtette az ugynevezett tudományos virág­regét,
1124 22|            életről megfeledkez­zenek.”~ ~Az ujdonság nagy szenzációt
1125 22|            keltet a klinika termeiben és az orvosnövendékek izgatottan
1126 22|                  tünődve afölött, vajjon az abcug vagy éljen lenne-e
1127 22|                lenne-e helyesebb formája az egyetemi ifjuság magatartásának.
1128 22|                     mondta neki, kezében az ujságlapot lobogtatva, -
1129 22|               amikor ismét együtt voltak az ebédlőben. - Ki fogom mérni
1130 22|             tanár aztán számitani kezdte az eredményeket és ugy látszik,
1131 22|                  nagyot káromkodott.~ ~- Az a fráter, - mondta aztán
1132 22|                  mondta aztán komoran, - az a skribler többet tud, mint
1133 22|               embereknél nem válik be... Az Erzsike glabellája inkább
1134 22|               glabellája inkább hasonlit az önére, mint az enyémre...
1135 22|                  hasonlit az önére, mint az enyémre... Teringettét,
1136 22|             tizenöt év munkáját... Pedig az oltár előtt is meg mertem
1137 22|                     utóvégre nem ez volt az első eset, hogy a tudomány
1138 23|              nagy tetralogiáját. Sauters az Arany Griff-ben szállt meg
1139 23|                Tiz órakor megvacsorázott az étteremben, s tizennégy
1140 23|                  s tizennégy felé, mikor az alabárdos éjjeli őr a piactéri
1141 23|       Szemtelenség éjnek idején fölverni az embert. Szeretném látni,
1142 23|              Szeretném látni, mit szólna az az ur, ha én küldözgetnék
1143 23|           Szeretném látni, mit szólna az az ur, ha én küldözgetnék neki
1144 23|             művészt, örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy a nagy Sauters
1145 23|                  lakáj betette maga után az ajtót, Sauters ezt dörmögte
1146 23|          dörmögte a vánkosába:~ ~- Tudja az ördög, ér-e valamit a Kék
1147 23|                  de egy rozettával több, az bizonyos...~ ~VII. Albert
1148 23|            lelkesen pártfogolta a zenét, az irodalmat és minden néven
1149 23|                elő­adásokat tartottak, s az ibolyakék udvari páholyból
1150 23|            nehány aranyos szőke hajfürt. Az első a nagyhercegi rózsás
1151 23|               árnyékolta be, a hajfürtök az Adél és Sophie nagyhercegnők
1152 23|                  szaba­dultak ki olykor, az Egmont vagy a Torquato Tasso
1153 23|             gyorsan megszilárdult felőle az a széditő vélemény, hogy
1154 23|             mélységes megvetéssel nézett az embereknek alatta hullámzó
1155 23|          leereszkedéssel nyujtotta kezét az uralkodóknak és a főhercegeknek
1156 23|                  köteles adóként fogadta az udvarias bókokat. Hazamenet
1157 23|                  fogatba, igy szólt néha az impresszáriójához:~ ~- Értenek
1158 23|                 elé, hogy ajtót nyisson. Az üvegajtón át Sauters egy
1159 23|              feszült érdeklődéssel várja az ön hang­verse­nyét, mester...~ ~
1160 23|               valami jóravaló darabot.~ ~Az előcsarnokban, ahol a sondersbergi
1161 23|              jókedvüen hunyorgatott.~ ~- Az öregek kissé értelmetlenül
1162 23|               termek fényes parkettjére. Az ötödik teremben egy rózsás
1163 23|              ember állt föl közeledtükre az iróasztala mellől: - VII.
1164 23|          arcképét mindannyian láttuk már az illusztrált lapokban: Adélt,
1165 23|             illusztrált lapokban: Adélt, az idősebbet, kombinációba
1166 23|          csillogott a napsugár­ban. Majd az ő hires, álmatag pózában,
1167 23|             intette Crailsthal grófot, s az ő ügyes zongorakisérete
1168 23|               mámorosan tapsoltak, Adél, az idősebb, álmadozva dőlt
1169 23|           köszönöm a szép kitüntetést.~ ~Az ajtónál a fülébe sugta Crailsthal
1170 23|            valami nagyon soká várni arra az ebédre. Pokolian éhes vagyok,
1171 23|                becsülnék e percben, mint az egész Goethe-muzeumot...~ ~
1172 23|    Goethe-muzeumot...~ ~Végre csöngettek az ebédhez, - délután hat óra
1173 23|                    délután hat óra volt. Az ebédlőben föl voltak gyujtva
1174 23|           nagyhercegnőt vezet­ve karjain az ebédlőbe.~ ~Összesen nyolcan
1175 23|                nyolcan vagy tizen voltak az ebéden és Sauters bizonyos
1176 23|                mellett jelölte ki helyét az asztalnál. Amig a lakáj
1177 23|                  asztalnál. Amig a lakáj az osztrigákat fölszolgálta,
1178 23|                császárné könnyezett azon az estén...~ ~Sauters kettétört
1179 23|                       Óh, persze, hiszen az öreg korhellyel együtt kóboroltunk
1180 23|            merészen, hosszasan tekintett az Adél nagyhercegnő gyermekes
1181 23|                  lényét, s anélkül, hogy az ajkai mozogtak volna, igy
1182 23|     szincerizálni. De most itt vagyok és az én koronám is ér annyit,
1183 23|               szerel­­mesen hajolnak meg az igazi férfiak akarata előtt.
1184 23|           óvatosan tépett le egy darabot az aranyszegélyes menülapról,
1185 23|             aranyszegélyes menülapról, s az óraláncán csüggő aranyos
1186 23|                  is ivott egy gyüszünyit az előtte álló pezsgőből.~ ~
1187 23|               VII. Albert Henrik fölkelt az asztaltól, s a többiek is