Rész

 1  2|            hogy feleségül, vesz? Nem tudom. Az bizonyos, hogy mindig
 2  3|      gépirásra és a szteno­grafiára. Tudom, hogy vezekelnem kell a
 3  6|            jobban szereti, mégis meg tudom érteni valahogy...~ ~Ismeri
 4  6|                Meddig sirhattam, nem tudom, de egyszerre az az érzésem
 5  7|        vágyakozó, szerelmi partnerré tudom átalakitani, aki egy tudatlan
 6  8|              közt szólva, nem nagyon tudom megérteni, hogy a művészi
 7  8|             A libát és a csirkét fel tudom tranchirozni, de az egyéniségem
 8  8|   kegyetlenül a máglyára vetnek. Nem tudom, képzelődöm-e, de nekem
 9  9|              a szivén fekszik... Jól tudom, hogy a fülem hallatára
10 10|                    És miért nem?~ ~- Tudom is én... Nem lesz, mert
11 11|          édes mamád... Pedig, ha jól tudom...~ ~Kolnay György szomoru
12 12| tisztaságomat kedvesnek találja? Nem tudom. Ezt már magának kell megfejtenie,
13 14|              feleségül vette? Azóta, tudom, hogy megvénült és kama­rássá
14 14|          érzett akkor, most biztosan tudom, hogy jó barátom. Maga is
15 14|              öreg és cinikus vagyok. Tudom, hogy szereti az urát s
16 15|             Az a bogara, hogy én nem tudom megérteni a lelkét. Minthogy
17 17|               de azt se lehet... Nem tudom tovább nézni azt a nyomoruságot,
18 17|              azt a nyomoruságot, nem tudom, jaj, nem tudom... Oh istenem,
19 17|    nyomoruságot, nem tudom, jaj, nem tudom... Oh istenem, hogy vacog
20 20|         legutolsó az életemben, mert tudom, hogy nem viszem már soká.~ ~-
21 22|              Vendéget, mikor azt sem tudom, hogy a trumeaut és az ebédlő-asztalt