Rész

 1  2|     diszkréten visszavonult, s én végre egyedül maradtam a háromnapos
 2  3|       himzett zsebken­dőjével, de végre mégis elszánta magát arra,
 3  6|  beszéljek magának sokat: az uram végre beleegyezett, hogy egyedül
 4  8|        most, ötéves házasság után végre eszembe jut az az igéretem,
 5 10|           a szerelmes király, mig végre Aloyzia Amáliának, az özvegy
 6 10|          sze­mélyét kisebbitette. Végre tehát egy férfias cselekedet,
 7 15|        eltelt, amikor az uzsonnát végre föltálalták a buja pázsitra (
 8 15| reménységet kelt a szivében, hogy végre megtalálja az igazit. De
 9 16|      forint bizonyosan csöppen és végre ez a summácska is valami!...~ ~
10 16|         lármája hallatszik föl... Végre itt az ideje, hogy az előadást
11 18|      felől, s a hosszu tárgyalást végre azzal a rezümével fejezte
12 18|          Türelem, türelem, hiszen végre is minden jóra fordul! Másfélórai
13 18|           szárnyasajtót kinyitja. Végre azonban érzi, hogy beszélnie
14 18|     fantáziámból, nagy nógatásra, végre előkerült a szerelmes vezér­igazgató,
15 18|           aztán ujra fölugrott, s végre - miközben nagy szivdobogással
16 20|           S mikor éjjel megláttam végre a kolostor tornyát, igy
17 21|     vasárnap dél­előtt mise után, végre kinyiltak az ebédlőbe vezető
18 21|     sokáig töpreng, habozik, amig végre elszánja magát, hogy a tettek
19 22|        mint félóráig számolt, mig végre nehéz sóhajtás tört ki egyszerre
20 23|        egész Goethe-muzeumot...~ ~Végre csöngettek az ebédhez, -