Rész

 1  5|             itt valaki?~ ~- Igenis, főtisztelendő fráter, én vagyok. Dominique,
 2  5|             jöttem, hogy valamelyik főtisztelendő atyát magammal vigyem a
 3  5|           majd mindjárt fölkeltem a főtisztelendő gvárdián urat...~ ~Kezébe
 4  5|       ugyan­csak elég borsot tört a főtisztelendő atyák orra alá! Ha most
 5 11|             mesélte, hogy Szedenich főtisztelendő ur Nyitrán huszonhárom fiut
 6 11|         akik tavaly a szelid Szalay főtisztelendő ur vezetése mellett járták
 7 11|         szeptember végén, Szedenich főtisztelendő ur épp az arányszá­mitást
 8 11|          György - szólott Szedenich főtisztelendő ur -, Kolnay György, maga
 9 11|            dolog történt; Szedenich főtisztelendő ur hirtelen megállott, szuró
10 11|                  Törvényszéki biró, főtisztelendő ur...~ ~Szedenich tanár
11 11| szeren­­csés Kolnayt, mig Szedenich főtisztelendő ur mélyen elgondolkodva
12 11|          szobájába...~ ~ ~Szedenich főtisztelendő ur mélyen elgondolkodva
13 11|           albumkönyv...~ ~Szedenich főtisztelendő ur elővette az albumkönyvet.
14 11|       arcképet és mialatt Szedenich főtisztelendő ur remegve az ablakhoz sietett,
15 11|            a szobában, de végtére a főtisztelendő megszólalt. Hangja remegett,
16 11|                  Igenis, az utolsó, főtisztelendő ur...~ ~- De hiszen... itt
17 11|                  Az utolsó arcképe, főtisztelendő ur... Ez még 1910-ben készült...
18 11|            ugy ugrott föl Szedenich főtisztelendő ur a gyermek szavára. És
19 11|       Meghalt?~ ~- Óh, már hét éve, főtisztelendő ur... Akkor halt meg, mikor
20 11|            született...~ ~Szedenich főtisztelendő ur ekkor leroskadt a karosszékbe,