Rész

  1  1|           egymagában élt apái kuriáján s a szintelen, ellapuló, alacsony
  2  1|             kötekedő pecérek tanyáztak s az öblös batár bakjáról,
  3  1|              virraszt a kancelláriában s a posta­mester néha violapecsétes
  4  1|        befejezetlen verseit hozta haza s téli hóesések idején, búbos
  5  1|             kertet, a távoli erdő fáit s a láthatatlan eget is, mely
  6  1|               most kiugrott az ablakon s karjára kapva királynőjét,
  7  2|              III. Endre korából valók, s bár dédapáim kitatarozgatták
  8  2|            kiugrott az izgatottságtól, s regényes álmaimtól szinte
  9  2|              esett a pesti háztetőkre, s a kéményen át romantikus
 10  2|             századbeli vércsefészekbe, s mohos bástyák tetején libegtetem
 11  2|        konviktusában, a Theréziánumban s a klubja karosszékében,
 12  2|                a klubja karosszékében, s megint, mind mindig, az
 13  2|              emlékeztet a királynékra, s ha van valami csinos rajtam,
 14  2|              vezetett a kezénél fogva, s aki most pironkodva rámbizza
 15  2|               föl pálcáját a levegőbe, s diadalmas elképedéssel szóltam
 16  2|             paripáik­kal az erdőszélén s festői menetben kisértek
 17  2|          kigyulladtak a szurokfáklyák, s tarka tüzkigyókként lepték
 18  2|              mozdulattal a fövegeiket, s távolról egy láthatatlan
 19  2|            haju öreg ember hajlongott, s fantasztikus inasok, vadászok
 20  2|             tömlöcből hatol föl hozzám s hogy a hatalmas bajuszu
 21  2|                aludtak a lábaim alatt, s a gyolcsfőkötős öreg asszony
 22  2|         melyben rózsaszin lámpa égett, s ahonnan egy drága kicsike
 23  2|           haladnak föl a titkáraikkal, s odakünn a nagy boulevard
 24  2|                a keresztvizre tartott, s másfélóra mulva elbüvölt
 25  2|              selyembe burkolt alakomon s pompás gyémánt­jai­mon,
 26  2|           öltözött komornyikok seregét s oly szer­tartásosan lépkedett
 27  2|            fekete kávét fölszolgálták, s a dohányzóasztalt begör­ditették,
 28  2|               diszkréten visszavonult, s én végre egyedül maradtam
 29  2|               gesztenyeszinü fürtjein, s finom, vékony, szinte átlátszó
 30  2|                leselkedtek az utszélén s bortól piros arccal nézték
 31  2|              már minden ember egyenlő, s a kalmárnak épp oly joga
 32  2|        meggyőződéses demokrata vagyok, s az emberi jogokat, épp ugy
 33  2|          Átment a szomszédos szalonba, s pár perc mulva halkan és
 34  2| operettmelódiát játszott ősei várában, s rubinköves kis gyürüje rokokó
 35  2|             figyel­mes uram meglepett, s a lelkem vágyakozva, mondhatatlan
 36  2|                át besütött a holdvilág s én még egy utolsó, kiváncsi
 37  2|         alattam koporsóikban feküdtek, s ugy rémlett, hogy sok-sok
 38  2|            derüjével pihent mellettem, s aki perfidül idetolakodott
 39  3|              szerint korán reggel kelt s most jószabásu bársonykabátban
 40  3|                Peély letette a könyvét s öreges okuláréját, mely
 41  3|                Jákóy Zsuzsának hivják, s hogy a nagyságos ur már
 42  3|             uri kisasszonynak látszik, s egy öreg angol dáma is vele
 43  3|            erkölcstelen társadalom elé s egy keresztes lovag szivósságával
 44  3|                 hogy szinésznővé lesz, s a fiatalság meggondolatlan
 45  3|           magát az öreg faun karjaiba, s mire borzalmas könnyelmüségének
 46  3|              az édesapja altatószerét, s két héten át élet és halál
 47  3|         közvélemény neki adott igazat, s az igazgató, némi habozás
 48  3|         elkerüli a rendes társasá­gát, s hogy az öreg Jákóy százezrei
 49  3|             iskolában tölti az idejét, s négykor egyedül megy haza
 50  3|       alkonyatig a ligetben kószáltak, s este halálra­fáradtan és
 51  3|              Bécsbe utazott a hugához, s én egyedül maradtam itthon
 52  3|           később friss feketét főzött, s pókhasu, hollandi flaskókat
 53  3|        flaskókat állitott az asztalra, s mire Peély a szivarjáig
 54  3|              szobában mély csönd volt, s az ártatlanok védője, aki
 55  4|        csillogtak a déli verőfény­ben, s a várhegy meredek oldalát
 56  4|                kastély elzárt ablakait s a gimnázista diákok hazafelé
 57  4|               a keres­kedők boltjaiban s a kis kofasátorok alatt
 58  4|         töltött itt évenkint pár napot s a városka lakóit nem igen
 59  4|         többször, mint a két főünnepen s a lakosság előtt szinte
 60  4|                székesegyház kapuja elé s a főpap áldást osztva vonult
 61  4|         főispán, a törvényszéki elnök, s az összes helybeli notabilitások
 62  4|     notabilitások évente meg­jelentek, s a kis székváros mitsem élvezett
 63  4|         elfojtottabbá válik a suttogás s a folyosókon összebujnak
 64  4|               mint tegnap, tegnapelőtt s mint nyolc éve már, amióta
 65  4|                varrni fog a páholyában s odafönn az emeleten mélységes
 66  4|          amelyekből minden élet kihal. S ezt a nagy változást csupán
 67  4|           okozni, meg néhány lágytojás s egy pohárka tokaji bor;
 68  4|              szegény püspök haldoklik. S mig ő függönyös ágyában
 69  4|         papirok, az aranypénzek között s egy becsületes rokoni kéz
 70  4|           nyomni az elhagyott termekre s a temetési elő­készületek
 71  4|                az egyházi szentségeket s meggyón, meg­áldoz, mielőtt
 72  4|            most hagyta el a hálótermet s szomoruan halad végig a
 73  4|                 Óh, szegény jó Urunk!” S magukban rögtön hozzáteszik: „
 74  4|           valami kiválóbb szemé­lyiség s keztyüs kézzel beirja nevét
 75  4|              föl a maga olaszos nevét, s a főispán olvashatatlan
 76  4|           violába játszó kartonpapirt. S mialatt a titkárral - aki
 77  4|              szegény püspök haldoklik. S mig a kopasz megyei főorvos,
 78  4|             lépések nesztelen suhanása s az a rémületes tudat, hogy
 79  4|                fogja megsiratni igazán s hogy a nagy gyász, melylyel
 80  4|               szomoruan rázza a fejét. S a kis titkár, az egyház­megye
 81  4|             áll, a viola kanonoki övre s a nagy fénylő aranykeresztre,
 82  4|             erre a neve­ze­tes állásra s ebben a kilátásban kisérte
 83  4|               ur!~ ~Alant a folyosókon s az előcsarnok nagy kőkockáin,
 84  4|             fenye­gető katasztrófáról, s anekdotákat, részleteket
 85  4|                inasok, a két szakácsnő s az összes konyhai személy­zet,
 86  4|           seprőbajuszu parádéskocsisok s a halzsiros majorságbeli
 87  4|       ravatalra, a temetésre gondolnak s összehasonlitásokat, jövendöléseket
 88  4|       pillanatban, hanem a fantáziájuk s lelki szemeik előtt már
 89  4|              alatt négy irgalmas nővér s négy ferencrendi barát fog
 90  4|        kisasszonyok kékruhás leánykáit s hallják a harangzugást,
 91  4|                circum-dederunt-ját!... S mind­annyit már előre valami
 92  4|            temetési menet közeledik.~ ~S mialatt a szegény püspök
 93  4|              köny sem gördül le érette s a női szivek szánalmát,
 94  4|          cerimoniásan fonódnak együvé, s az egyházmegye örökös gyászát
 95  4|               személyét is találgatják s a nyomdász, aki a gyászjelentés
 96  4|            való kiáltása csendülne meg s amaz érzéketlen fabábu helyett,
 97  4|                a harangok megszólalnak s a vár összes papsága megrendülve
 98  4|                az ágy mellett zokog... S mindig szélesebben, mint
 99  5|              portás kinyitotta a kaput s a következő pillanatban
100  5|             láthatólag meg volt ijedve s az öltözetén is látszott,
101  5|              miután nagyot lélegzett - s azért jöttem, hogy valamelyik
102  5|     éjféltájban egyszerre rosszul lett s pár perc mulva elveszitette
103  5|              késő lesz, mire hazaérünk s szegény gazdám a halotti
104  5|           Kezébe vette a gyertyatartót s lassan fölbotorkázott az
105  5|           csillagos éjszaka ragyogott, s kivülről, a kolostor udvaráról,
106  5|              zöldség és rántott leves, s a kakas­kukorékolás rég
107  5|                hirnévhez, dicső­séghez s dus anyagi javakhoz juttatta
108  5|           gyönyörü kolostort épitettek s konyhájuk, pincéjük hire
109  5|               ápolásával foglalkozott, s egy duplatokás atya már
110  5|         odakanyarodott a kolos­tor elé s miközben a barátoktól kisérve
111  5|               épittetett a hegyoldalon s két esztendő mulva uj pálinkafajjal
112  5|        esztendő mulva uj pálinkafajjal s mesébe illő reklámmal árasztotta
113  5|               csöppjei-nek keresztelte s bár a barátok tiltakoztak
114  5|              betelepitette a kastélyba s a vig francia asszony, meg
115  5|        pöfögött ide-oda a hegyi utakon s kacagásuk fölverte a fenyveserdők
116  5|             Szent Péter életitalá-val; s ha a barátok koktuma nem
117  5|              az alávaló konkurrenciát; s bár az éhenhalás veszedelme
118  5|                kastélya hálószobájában s remegve várta a gvárdiánt,
119  5|            hallatszott le az emeletről s a gvárdián a következő percben
120  5|          bágyadtan fölemelte a szemét; s pillantásában megvillant
121  5|           gvárdián odalépett az ágyhoz s a beteg ajkához tartotta
122  5|         ibolyaszinbe olvadt az ég alja s a sürüségben egy-egy koránébredő
123  5|                hátradőlt a kocsiülésen s mig a lovak vigan ügettek
124  5|            mindig eszeveszetten bugott s ez a zaj erősen tulharsogta
125  5|                Szent Péter csöppjeiből s a kövér kappanok, a kotkodácsoló
126  5|            kövér ujjait egymásba fonta s behunyt szemmel mondott
127  6|     tizenötéves barátság csatolt hozzá s bár csak egy magasabbrangu
128  6|              legméltóbb képviselője, - s szavaimból, ugylátszik,
129  6|           minden percben meghalt volna s a másodikhoz volt hüséges,
130  6|              amikor menyasszony voltam s az ősz embert egy jókedvü,
131  6|      mindannyian kiköltöztek Amerikába s a megtört, hatvan­hétesztendős
132  6|             hogy apa halá­lo­san beteg s hogy engem, a régi kis pajtását,
133  6|        ügyeiben is tőlem kért tanácsot s azon a rettenetes napon,
134  6|           nélkül áthajóznak a tengeren s annyiba veszik az egész
135  6|            nekem a magamhoz való eszem s oly nyugodtan utra bocsájthatsz,
136  6|              Károly elkisért Hamburgig s negyednap, kora reggel,
137  6|            egyik csinosabb toilettemet s szótalanul feltámolyogtam
138  6|              minden szem rajtam pihent s én a nagy fájdalmam ellenére
139  6|              meleg és szimpátikus volt s szeméből őszinte szánalom
140  6|         sugárzott felém... Ismer ugy-e s jól tudja, hogy sohase voltam
141  6|          viszontlátni néhány hét mulva s a szegény édes apja talán
142  6|    kényszeritett, hogy pihenőre térjek s aggódva, de gyöngéd mosollyal
143  6|          szivemet, mint az előző napon s valami hátborzongató félelem
144  6|                arcomat is megsimogatta s én reszketve, borzongva,
145  7|                a székében himbálózott, s az ablakon át jókedvüen
146  7|                hetilapban lapozgatott, s néha kiváncsian hajolt egy-egy
147  7|               és gyönyörü tanitványába s ezt az impresszióját minden
148  7|          néztek a jobb mellékutcákban, s vidáman készülődtek arra
149  7|             csakugyan szerelmes belém, s hogy nem csupán egy félévig,
150  7|           évezredek óta a rendes utja, s melynek stációin édes kis
151  7|           találkozótól elválasztottak, s a lázasan várt légyott után
152  7|          legöregebb udvari tanácsosok, s aki a légyott előtt és után
153  7|              temperamentummal beszélt, s most kissé kimerülve dőlt
154  7|           gyönyörü termete megfeszült, s izmos kezével elgondolkodva
155  7|              eligazi­totta szép fején, s keztyüs kezével gyengén
156  7|          faképnél hagyta a vőlegényét, s eltünt a betegszobába vezető
157  8|              percre a receptkönyvemet, s töredelmesen megirom neked
158  8|        bonctermet, Korányi professzort s a fizikális vizsgálati módszereket,
159  8|               az illusztrált lapokban, s képeit a gazdag lipótvárosiak
160  8|              szin­érzéke csodálni való s ami a szorgalmát illeti,
161  8|                néha paralizise is van, s amióta egy­szer az ágyban
162  8|             heves szivdobogás kinozza, s jól felépitett térdkalácsában
163  8|            ájulási rohamok környékezik s reggel oly bágyadtan és
164  8|                egy érthető emberi szót s legutóbb - Isten tudja,
165  8|        meggondolta magát; vállat vont, s rezignáltan igy szólott:~ ~-
166  8|              akármelyik más betegemet; s te tudod, hogy valamicskét
167  8|                hogy nincs komoly baja, s ostobaság, ha ily aggodalmaskodva
168  8|               délután volt Korányinál, s a hires professzor is biztositotta
169  8|         félóráig dörömbölt az ajtómon, s tőle szinte szokatlan logikával
170  9|            minden este velük kódorgott s csak jóval éjfél után vált
171  9|               utnak inditják Jerome-ot s rövid uton kétezer louis
172  9|               is magánkivül futott föl s alá a szobában, de Sárkány
173  9|   bugyellárisában huszezer forint volt s a gróf épp dühösen panaszolta
174  9|          összeköttetésben állok vele - s bizalmasan igy szólott hozzám:~ ~-
175  9|              Sárkány kitette az óráját s türelmetlenül dobolni kezdett
176  9|                huszonhat éve, jó uram, s még eddig nem virradt rám
177 10|          iródiák felolvasta a levelet, s ekkor különös meglepetés
178 10|            nagyot csapott az asztalra, s magától kikelve orditotta:~ ~-
179 10|              Tivadar sápadtan járt föl s alá a királyi park fái alatt,
180 10|                királyi park fái alatt, s az olasz költők szonettjeit
181 10|            belekarolt az édes anyjába, s mig a hervadó park magányos
182 10|                alázatosan elsomfordált s pár perc mulva - mialatt
183 10|               intett, hogy távozhatik, s tekintetével Lázsiás herceghez
184 10|        vékonypénzü konyhai diplomatát, s kegyesen intett Joannes
185 10|           szomoruan rázta meg a fejét, s a kezével kétségbeesve intett.~ ~-
186 10|               kulcscsal elzárt lakatot s egy fényesre csiszolt, drágamivü
187 10|         leemeli az aranyos trónszékről s odahelyezi a hajlongó udvaroncok
188 10|          pillantást vetett a trónusra, s ime: saját magát látta ott
189 10|               megborzadt a látványtól, s mig a többivel együtt ő
190 10|            meg­tartották a lakodalmat, s a király csakhamar hazahozta
191 11|             arányszá­mitást magyarázta s óra végén, kevéssel a csöngetés
192 11|              sors az ő nevét jelöli ki s a megkönnyebbülés hangos
193 11|               sápadt gyerekre szögezte s a megdöbbenés látható jeleivel
194 11|            végigsétált a katedra előtt s miközben az osztályban halálos
195 11|               alá sétált a tábla előtt s egyszerre csak a megindulás
196 11|            nézett a félelmetes tanárra s kipirulva bólogatott:~ ~-
197 11|               idelátogatott Veszprémbe s egy délután a negyedik malom
198 12|                Baróthy Mancinak hivják s ősnemességük még abból az
199 12|         Andrássy-uton és a Fürdő-utcán s a Lánchidon keresztül átgyalogolok
200 12|            husz év óta járja a világot s mivel átlagban egy kerek
201 12|              sincs több negyvenévesnél s mivel az életet gyermek
202 12|              adott a Drágffy-birtokért s azóta középkori oligarchaként
203 12|           Lovagol, vadászatokat rendez s fantasz­tikus ünnepélyekkel
204 12|              körülbelül tizesztendős - s a grófnő ma a harmincötödik
205 12|           ajánlott az impresszáriónak, s mivel a fizetés és az ellátás
206 12|          forint havi fizetést ajánlott s igy elképzelheti, hogy nem
207 12|               átvett családi könyvtárt s néha, változatosság okából,
208 12|               grófnő első komornájánál s határozottan rossz néven
209 12|               asztalánál kaptam helyet s hogy dolgaim végeztével
210 12|               alkirály estélyéről jött s igy szólott az egybegyült
211 12|          maradt a Tauchnitz-könyvekben s eszébe se jutott, hogy a
212 12|               sétálnak a hires parkban s a Neuraszténia istennője
213 12|              vizcsepp a tükör lapjáról s most képzelje el vele szemben
214 12|              könyvet, ingujjban ebédel s csizmában jár a falusi parasztokhoz,
215 12|               velem az édesanyámról is s mivel a minisz­terrel bizalmas
216 12|               professzor-bácsija lakik s fiatal barátnőm most már
217 12|              egy amsterdámi barátjához s mivel az egyik kifejezés
218 12|              grófnő a szobába nyitott, s eltorzult arckifejezéssel
219 12|                gyorsvonattal utazhatom s hogy a háromhónapos felmondási
220 12|                mint egy rossz cselédet s most várhatom, mig megint
221 13|             virágos boltban sem tudtak s igy a fehér napok igazi
222 13|            törvényszék inspiciálásával s mivel a vonat csak késő
223 13|         megakadt a tamáshalmi őrháznál s mivel a hóesés még mindjobban
224 13|             asszony kedvesen meghajolt s miközben keztyüjét bájos
225 14|             ezüstös szinbe csavarodtak s a régi fogadók, melyek nem
226 14|             egyet-egyet a vörös borból s a hogy az idő lassanként
227 14|                Takács megrázta a fejét s maga is elpirult kissé azon,
228 14|             hogy magának fog udvarolni s a legkisebb alkalmat is
229 14|       kivallattam titokban a cselédeit s a fiókját egyszer fel­nyitottam,
230 14|              év óta zaklat ez a kérdés s most, hogy a fiatalságunkat
231 14|     gyöngédséget szomjazó asszony volt s én se voltam különb a többi
232 14|              mondta, hogy tetszem neki s tulajdonképp inkább a jó
233 14|            éjszakát a városban töltött s hajnal felé, kivörösödött
234 14|             kedvetlen és brutális volt s én a távollétében nagyon
235 14|               A kezem a vállára tettem s a könyes szememet hirtelen
236 14|               majd sápadtan visszatért s igy szólott: „Asszonyom,
237 14|            Tudom, hogy szereti az urát s hogy velem most gyerekes
238 14|                egészen elmaradt tőlünk s mivel a rossz szellem magából
239 14|            nincs szükség a védekezésre s a veszélyes pontokat együgyüen
240 15|            pohár konyakra a kávéházba, s Gyurka elmondott egyet-mást
241 15|       szive­sen elfogadtam a meghivást s négy után ott vártam az
242 15|            urról elnevezett pihenőnél, s karonfogva magával vitte
243 15|      szalmaszálon a hideg narancslevet s most ugy éreztem, mintha
244 15|               erdők, kopogó harkályok, s nagybajuszu, komoly cincérek
245 15|               hadnagy karjai alá füzte s kipirult arccal, ragyogó
246 15|      méternyire a tenger szine fölött) s az egyik balatoni tengernagy
247 15|       csakugyan ily ostobák a férjek?) s öntelt mosollyal szólott
248 15|             várának kapuboltjára esett s majd föl nem kiáltottam
249 15|            szemmel ült egy mohos kövön s napernyőjével álmodozva
250 15|          lábainál ott hevert a hadnagy s kipirulva csókolgatta a
251 15|             hadnagy hirtelen felugrott s mire egy-két perc mulva
252 15|          valamit a régi épitkezésekről s bennünket megpillantva,
253 15|             meglepetve fordult felénk, s boldogan szaladt a tréfásan
254 15|          kárpót­lással tartozik nekem, s két-három hétre ujra átéljük
255 16|            gentry-családból származott s édesapja határozott óhajtása
256 16|               diadalokban volt részem, s lám, mégis odajutottam öreg
257 16|          Tamásvár derék értelmiségével s az öreg müvész a lelkes
258 16|          vedlett volt már a régiségtől s melyet immár huszonkétszer,
259 16|              müvirágai megsárgultak, - s a direktor keserü mosollyal
260 16|       megtisztogatta az ura koszoruját s szomoruan tette le az ócska
261 16|             tölti be, szorgoskodva föl s alá jár a székek közt. Miska
262 16|                 hangosan cincogni kezd s a teremben a festék és petróleum
263 16|                ember dühösen néz körül s eközben hirtelen megpillantja
264 16|          ezüst­nemüek fekete bőrtokját s a kicsiny ember lábához
265 17|               bankban igazgatósági tag s né­hány szalmaözvegy, aki
266 17|     tisztelettel köszönti a társaságot s előresiet az üveges csarnokba,
267 17|        fejedelmi lakás fényárban uszik s a két inas oly frissen sürög-forog,
268 17|            kanonok-cingulusos havannák s a hüvelykujjvastagságu egyiptomi
269 17|              éjszaka! Nézzétek a Dunát s a százféle lángnüánszot,
270 17|        Néhányan össze-vissza kiabálnak s egy borizü hang megszólal:
271 17|                ember beleül a csónakba s a viz közepe felé evez.
272 17|              van cognac és puha kanapé s amig fölhozzák, telefonálok
273 17|         öngyilkost saroglyára fektetik s négy markos ember elhozza
274 17|               homlokára. Igen halavány s vagy öt percig teljesen
275 17|              lassan fölnyitja a szemét s ugy néz körül, mintha a
276 17|              tárnából kifogyott a szén s az üzem háromnegyed részét
277 17|     vendéglőben néhány üveg finom bort s valami jó kis harapni valót,
278 18|                áll a mi Balatonunkkal, s melyen félmeztelen, izmos
279 18|    vizcsobo­gás hallatszik a terraszra s a zafiros vizben feltünnek
280 18|           komolyan a levélpapirja fölé s mig arisztokratikusan tüskés
281 18|             háromnapos asszony vagyok, s nyugodt leányéletem ugy
282 18|        leányszoba, a meghatott rokonok s szegény apa vonagló szájaszéle,
283 18|              ért három nappal ezelőtt, s a titokzatos kulisszatologatók,
284 18|         hófehér vizpartot jelképeznek, s ahol statiszták­ként jókedvtől
285 18|                leánykori barátságodat, s fürkésző, talán kissé melankólikus
286 18|            heverő ruhák, nászajándékok s csecsebecsék közt egy furcsa
287 18|          siettek a korcsolyapálya felé s az Andrássy-uton át csengős
288 18|               pompás ebédlő levegőjébe s a zongorát néha ropogós
289 18|         beszédet mondott az alsóházban s most egy negyedórára megjelent
290 18|         becsüli az egész gyülekezetet, s szeme megbocsátó mosoly­lyal
291 18|              az aranykeretes csiptető, s a tengeralattjáróra emlékeztető
292 18|                kenderszinü hajfürtjeit s ezt gondolta magában:~ ~-
293 18|         csiptető kristályüvegje mögül, s akár hiszed, akár nem, az
294 18|          érdeklődött az izlésem felől, s a hosszu tárgyalást végre
295 18|             jégen, egyszer Gerbeaudnál s egyszer egy ugy­nevezett
296 18|              szépség vagy a gazdagság, s annak a nőnek, akit az istenek
297 18|             orfeumban töltött esztendő s néhány felületes zsurfecsegés
298 18|             mondott a képviselőházban, s én, aki szivből gyülö­lök
299 18|                otthagyta a háztartását s francia márkinőnek öltözködve
300 18|      kimerülten ivott egy pohár vizet, s néha szórakozottan turkált
301 18|          ütődtek rózsás fülecskéimhez, s kivánatosan piros ajkaim
302 18|            hőstettet készül elkövetni, s épp ugy el van készülve
303 18| gyer­mekágyacskája fölött virrasztott, s némán összeszoritott ajakkal
304 18|            kivilágitott szalonban áll, s ugy érzi, hogy a könyvek,
305 18|             föld megnyilt volna előtte s láva meg vulkán ömlött volna
306 18|               keservesen elsirja magát s remegve, fuldokolva, kissé
307 18|              mára kelengyémet késziti, s a kávés­­kanálnyi arzénikum,
308 18|           leült, aztán ujra fölugrott, s végre - miközben nagy szivdobogással
309 18|   fölemelkedett a helyzet magaslatára, s vakmerően kijelentette,
310 18|           fölborzolt haja közt babrált s fölényesen, de most már
311 18|              ülök a wörthi tó partján, s lopva egy pillantást vetek
312 19|               breviáriumokat forgatnak s a tél fehér világában mint
313 19|        szerelmes és boldogtalan voltam s hogy néha mitsem vártam
314 19|               sétáljak az eszplanádon, s néha ternót vagy quaternót
315 19|      spinacker-en, a main top sail-en, s kis cutterunk pár pillanat
316 19|             megkerül­tük a fürdőházat, s a zalai partok mentén siklottunk
317 19|               a szél hirtelen megállt, s a yacht mellé szórt papirszeletek
318 19|              feküdtem a vitorla mellé, s az eget bámultam, melyen
319 19|           magát a kis hullámkarikából, s vérvörös kopoltyuját izgatottan
320 19|             vessünk horgonyt a hajóval s menjünk ki csónakon a partra.
321 19|                partra. Ugy is tettünk, s valahol Arács tájékán kötöttünk
322 19|          soha­sem járt még Budapesten, s mióta a csurgói preparandiát
323 19|       századból lépett volna közibénk, s az én ideges, hangulatokban
324 19|           tudatát keltik életre bennem s néha ugy vagyok, mint a
325 19|             lát a hegyek körvonalaiban s az erdők homályba vesző
326 19|           részem asszonyi szeretetben, s hogy ő előtte, aki most
327 19|             paraszt ült mozdulatlanul, s Giovanni megkérdezte a segédtanitót,
328 19|                előhozta a pincekulcsot s pár perc mulva egy üveg
329 19|           lecammogott ismét a pincébe, s mint e környéken mondják,
330 19|          pirossága egészen körülfolyta s messziről olyan volt az
331 20|                öltött egy meleg kendőt s kicammogott a kapuig.~ ~-
332 20|                a lépcsőfeljárás kövére s nedves haját sirva rejtette
333 20|    félrecsuszott a leány havas kendője s Borbála asszony ijedten
334 20|              ült az egyik karosszékben s csodálkozva állott föl a
335 20|                mégis eljutottam idáig. S mikor éjjel megláttam végre
336 20|            gyermek édes ajkacskái közé s a nővérek tapsoltak, amikor
337 20|               A püspök titkárával jött s derülten hallgatta végig
338 20|               a folyosókat és szobákat s a kápolna bársony térdeplőjén
339 20|        Felnyitotta a sekrestye ajtaját s ime, a padló kőkockáin,
340 21|            művésziesen csoportositják, s a kandeláberek alatt a hatalmas
341 21|             kiséretével a fürdőbe jön, s körülbelül hat hetet tölt
342 21|            nagy minisztert fölkeresse, s tőle - holmi szegről-végről
343 21|               nagyhercegi fogat várta, s Severin báró, akinek átöltözkö­dése
344 21|             alá az ódon butorok között s a csöngetyüre pillantva,
345 21|          kétóra hosszat száguldott föl s alá a szobában, aztán kimerülten,
346 21|               aki háttal ült hozzájuk, s valami regényt olvasott,
347 21|                égő arccal rohant haza, s amig a föntebb idézett konkluzióig
348 21|              megismétlődött a jelenet, s ettől fogva, ha Meerhäns
349 21|               grófnő regényt olvasott, s nem figyelt az előadásra,
350 21|               jött a rendes leckeórára s mosolygás nélkül, ünnepi
351 21|         visszavonult a belső termekbe, s a tanitó remegő térdekkel
352 21|      kastélyból a park fái közé suhant s néha látni vélte a hófehér
353 21|          kitüzték a vesztfáli lobogót, s a csinos vászonernyő körül,
354 21|               vezető üvegajtó szárnyai s egy hófehér haju, de még
355 21|               kis ezüstveretü asztalt, s egy nagy tablettán fölszolgálta
356 21|            előtt fénycsikok reszketnek s ugy rémlik neki, mintha
357 21|              megint a régi Jensen-etüd s a fák közül kibukkannak
358 21|                a szeme könnybe lábbad, s elérzékenyült pillantással
359 21|             Paloznaky behunyja szemét, s mire fölnyitja, megint ott
360 21|     rothmühleni kastély vörös termében s gyöngyszinü cilinderét lassan
361 21|            dobogó szivvel megy tovább, s szinte valami mély álomból
362 22|             szénfekete szivarjai közül s derült, szinte ravasz arckifejezéssel
363 22|             tanársegédek pavillonjába, s hangosan megkopogtatta a
364 22|            sajátságos látnivalók előtt s mély meggyőződéssel dörmögte:~ ~-
365 22|              az egész orvosi irodalmat s mégsem tudjátok megtalálni
366 22|               a saját magam glabelláit s aztán Dömjén Erzsike kisasszonyról
367 23|           sondersbergi nagyhercegségen s egy napra megállapo­dott
368 23|           Griff-ben szállt meg éjjelre s vacsora előtt bejárta a
369 23|          megvacsorázott az étteremben, s tizennégy felé, mikor az
370 23|             neki ilyenkor leveleket.~ ~S fenhéjázón tette hozzá:~ ~-
371 23|     fölszakitotta a cimeres boritékot, s mig a lakáj a hófehér függönyt
372 23|            napot a rezidenciában tölt, s ebéd előtt, három órakor,
373 23|                elő­adásokat tartottak, s az ibolyakék udvari páholyból
374 23|              felé egy barna körszakáll s nehány aranyos szőke hajfürt.
375 23|         ragadtatva a saját nagyságától s mélységes megvetéssel nézett
376 23|        uralkodóknak és a főhercegeknek s köteles adóként fogadta
377 23|             maga is gyönyörüen játszik s feszült érdeklődéssel várja
378 23|          fehérruhás gyermekleány volt, s mikor Sauters a ruha szelid
379 23|       nagyherceg bemutatta a hugainak, s egy öreg, fehérhaju dámának,
380 23|             intette Crailsthal grófot, s az ő ügyes zongorakisérete
381 23|              szomszédos szárnyas­ajtó, s a következő pillanatban
382 23|          tá­madt, a bor fejébe szállt, s merészen, hosszasan tekintett
383 23|           mámor fogta el egész lényét, s anélkül, hogy az ajkai mozogtak
384 23|              volt, vagy csak részeg, - s miközben a nagyherceg kissé
385 23|             aranyszegélyes menülapról, s az óraláncán csüggő aranyos
386 23|                a zöldessárga szőlőből, s maga is ivott egy gyüszünyit
387 23|           Henrik fölkelt az asztaltól, s a többiek is követték példáját.
388 23|       udvariasan megemelte cilinderét, s anélkül hogy a kezét nyujtotta
389 23|                visszament a vendéglőbe s egy félóra mulva elutazott