Rész

  1  1|     puskalövésnyire feküdt a falutól, de a fiatal földes­urat nem
  2  1|         reggel, talán egy téli estén, de bizonyosan ott termek magánál!
  3  1|             eltünök az emlékezetéből, de ott leszek és letörlesztem
  4  1|          egész világra. - Itt vagyok, de mindjárt elolvadok a záporban,
  5  1|             nekivágni merészkednék?~ ~De a szeme most hirtelen kitágult
  6  1|             lett Zsomboryak pihennek. De a vén testőr ravaszul mosolygott,
  7  1|              örök sötétség kapujából. De csak ő látja, senki más
  8  2|           isten bocsássa meg bünömet, de eleintén az volt az impresszióm
  9  2|              kanállal a bölcseségből; de később rájöttem, hogy csak
 10  2|        körülveszi. Akármilyen furcsa, de Tom - bár huszon­hete­dik
 11  2|          borosvedreket üritgette...~ ~De nem jött senki, a várurak
 12  2|               volna borzong­ni tőle), de szegény kis uracskám csöndesen
 13  2|            merithette meg a vödröt, - de nekem ugy tetszett, hogy
 14  3|              ha kora reggel zavarják, de a szerep, amelyet az életben
 15  3|             hitvány szinházigazgatót, de természetesen óvakodott
 16  3|              himzett zsebken­dőjével, de végre mégis elszánta magát
 17  3|        kisleány megnyugodva távozott, de előbb meleg, ragaszkodó
 18  3|           pedig egy nagy, komolykodó, de aranyszivü kamaszt fedezett
 19  3|             ültem a regényem mellett, de hirtelen az az ötletem jött,
 20  3| megleckéztesse szeszélyes barátnőjét, de most ijedten vette észre,
 21  3|          nyugodtságával ült a székén, de az arca veszedelmesen égett.
 22  4|            romantikus sziklái fölött, de a kegyelmes ur, amig szivbaja
 23  4|          forognak, a küllők működnek, de ama pillanatban, amikor
 24  4|         magukban rögtön hozzáteszik: „De mi lesz holnap, ha e kitünő
 25  4|             Nos, remélhetünk-e még?~ ~De az orvos, aki most a hálótermet
 26  4|         haldokló egyháznagy életéből. De mind, akik itt állanak,
 27  4|              érzelmes asszonyi lélek, de ebből mi sem hallatszik
 28  4|              utolsó csepp cognacot... De im! a harangok megszólalnak
 29  5|             uram régóta betegeskedik, de senkise gondolta volna,
 30  5|            kisasszony zongorajátékát, de éjféltájban egyszerre rosszul
 31  5|            egyikét magammal vigyem... De az is lehet, hogy már késő
 32  5|           volna a majorság udvarán... De a jó Isten, szerencsére,
 33  5|       részeteket az élet örömeiből... De mivel a spékelést annyira
 34  5|             hát Isten bünül ne vegye, de behunyom a félszememet...~ ~
 35  5|             Senki se tudta, mit akar, de a következő évben kitudódott
 36  5|             összevonta a szemöldökét, de a ráncok mindjárt elsimultak
 37  5|              félig-meddig éjjel volt, de távol, a fenyveserdő fölött,
 38  5|             szolgái ellen törtél...~ ~De rögtön el is szégyelvén
 39  6|              a banális szólásmódokon, de mielőtt a turistaházhoz
 40  6|         kérdésem jóval illetlenebb... De maga, Emma hercegnő, aki
 41  6|             miatt megsértődött volna, de különben is régóta megszoktuk,
 42  6|             barátom, - és igy is van. De ezt maga aligha érti, hiszen
 43  6|           barátom, hogy soha sincs, - de annak a feleségnek a bünét,
 44  6|              legkisebb hivatalnoka -, de vajjon lelkemre vehet­tem-e
 45  6|       forgatta kezében a telegrammot, de én hősiesen a nyakába borultam:~ ~-
 46  6|             lelkünkben buvárkodjék, - de arról a fájdalomról, mely
 47  6|               kabinomból kimozduljak, de másnap este - hiszen asszony
 48  6|           elbizakodott, kis ördögöké, de azt hiszem, igy se voltam
 49  6|           okozott nekem semmi örömet, de azért később se vonultam
 50  6|          Meddig sirhattam, nem tudom, de egyszerre az az érzésem
 51  6|          véletlen megismerkedéseknek, de most, itt a véghetetlen
 52  6|            pihenőre térjek s aggódva, de gyöngéd mosollyal tekintett
 53  7|             óvatosan fejezi ki magát, de mivel a jóhiszemüség nem
 54  7|          gondolkodtam a dolog fölött, de becsületesen bevallom, hogy
 55  7|         asszonyiságával hóditott meg, de ez a meghatározás aligha
 56  7|             maga előtt az érzéseimet, de mivel az orvos még a szerelmet
 57  7|              mondta lemondó hangon. - De mivel szorgalmas és tanulékony
 58  7|                A férfi kissé ostobán, de látható jóindulattal nézett
 59  7|             lobbantja az érzékeinket, de ez a vágyunk szánalmasan
 60  7|              a kis dohányzó-asztalon, de aztán nevetve megrázta magát,
 61  7|         természettudományos szerelem, de ha őszinte akarok lenni,
 62  8|      gyógyithatatlan zónában szenved. De mivel érzem, hogy beteg
 63  8|              kardoskodott mellette?), de sajnos, csakhamar meg kellett
 64  8|      megszereztem az orvosi diplomát, de egy hirtelen tébolyrohamomban
 65  8|       metiér-jébe tartozik, néha két, de néha három té-vel irja,
 66  8|                ha személyesen nem is, de jól ismered; hiszen az ujságok
 67  8|          valami Napoleonná növekszik, de a polgári életben bizony
 68  8|     maszkirozott férfi-hisztérikának. De azt az epizódot, melynek
 69  8|      elfelejtette, hogy orvos vagyok. De utóbb, ugy látszik, meggondolta
 70  8|             és elbájoló asszony vagy, de Korányi tanár, mint orvos,
 71  8|          diplomás asszonyok hiuságát. De ugyancsak nagyot nézett
 72  8|             kilincsére tette a kezét, de a kilincs egyáltalában nem
 73  8|               fel tudom tranchirozni, de az egyéniségem feltranchirozásához
 74  8|              ment és festeni kezdett; de nem a megkezdett képén dolgozott
 75  8|              Nem tudom, képzelődöm-e, de nekem ugy rémlik, a fiatal
 76  8|              pedig némán mosolygok, - de nem adok neki három napot
 77  9|               heve többnyire untatta, de vére szinte lázasan keringett,
 78  9|               félelmetesen ropo­gott, de azért jókedvüen nyujtogatott
 79  9|       Természetesen asszonyirás volt, de a szokott szerelmes sóhajtások
 80  9|            kellett volna nagy virtus, de Sárkány még tréfából sem
 81  9|            nézett körül a műteremben, de a vázlatok, perzsa szőnyegek,
 82  9|            mese­be­li nagybácsitól, - de a szegény Sárkánynak nem
 83  9|               terveken törte a fejét, de végül dühösen verte lábával
 84  9|           egészen tisztességes árért, de - hitelbe. A Beer ur pénzét
 85  9|          fölöttébb dühösek voltak rá, de általában nem igen tudtak
 86  9|         komolyan megharagudtak volna. De Sárkány, akire most rettentő
 87  9|          futott föl s alá a szobában, de Sárkány legendás hidegséggel
 88  9|            kerékbe töretik magukat, - de igéretüket még a vérpadon
 89  9|              Ön pénzét adtam kölcsön, de Ön is csak gavallér, mint
 90  9|           hogy a szaván fogják...~ ~- De ez különben egészen mindegy, -
 91  9|      fehérnemüs szekrényem kigyuladt. De aki akarja, bármikor megnézheti
 92  9|            megütődve nézett maga elé, de aztán haragosan az asztalra
 93 10|             kell neked, azt mondod... De hiszen ez lehetetlen, százszor
 94 10|           Elfrida hercegnő dacosan, - de hogy az én uram nem lesz,
 95 10|             palota könyvtárszobájába, de a dacos kis hercegnőt, mikor
 96 10|          Inkább ma este apáca leszek, de nem megyek hozzá feleségül...~ ~
 97 10|               elcipelték a poroszlók, de ez a kegyetlenség nem igen
 98 10|               Óh, ha csak az volna... De akit szeretek, maga is egy
 99 10|             Hiszen, ha azt tudnám!... De nincs senki, senki, aki
100 10|              vagy az egész világon... De lehet, hogy csak az anyai
101 10|           sebére orvosságot találjon. De hiába volt minden töprengése
102 10|               XIX. Tivadar szomoruan, de azért bágyadtan intett Hoys-Hopp
103 10|         másnak látja, mint amilyen... De aki a csodapápaszemet az
104 10|         gyermek módjára kapott utána, de mielőtt a csodálatos pápaszemet
105 10|           csakugyan ilyen vagy...~ ~- De még akkor se szabad megmutatnod,
106 11|               lépni a szemináriumból, de nagybátyja, a veszprémi
107 11|          bucsuzáskor, a kezébe adott. De a keserüszivü, korosodó
108 11|         Sokáig csend volt a szobában, de végtére a főtisztelendő
109 11|               főtisztelendő ur...~ ~- De hiszen... itt még... nagyon
110 12|          barátom és pályatársam volt, de korai halála gyorsan véget
111 12|           cikkeket irt az ujsá­gokba, de rendes álláshoz még régi
112 12|      takarékosan élt az édesanyjával, de közben ugy kivirult és megszépült,
113 12|       feleséget, egy szép, egzaltált, de már nem egészen fiatal leányt,
114 12|         harmadik napon észrevettem, - de tulajdonképpen még azt se
115 12|               se igen lehet szerezni, de ha az ember francia meg
116 12|            öltözködő, előkelő izlésü, de végleg elpuhult majmok sétálnak
117 12|      kétségtelenül Sáfár doktor volt, de ő rá - sajnos - nem lehetett
118 12|               egy pillanatra elborul, de a mosoly, ragyogó fiatalságának
119 12|            nem igen vetett ügyet rám, de a müvész áldott jó szive
120 12|            zavartan dadogott valamit, de a méltóságos asszony a következő
121 12|     forin­tomból telik a várakozásra. De most már isten vele és kérem,
122 13|             nézte a különös fölirást, de Róza kisasszony, az elhunyt
123 13|             is itt járt a mult héten, de az se tudott már segiteni
124 13|        harminchoz, mint a negyvenhez, de ő már megcsontosodott agglegénynek
125 13|   elszállásolták valahogy az őrházba, de az utasok között egy elő­kelő
126 13|             zavartan néztek egymásra, de a házigazdában csakhamar
127 13|            önnel együtt vacsorázzunk; de ha esetleg jobb szereti
128 13|        szomjuhozó vággyal gondolt rá, de a tamáshalmi kastély tündérének
129 14|           szememben még most is szép. De mivel az udvariatlan anyakönyv
130 14|              a gyerekes éretlenkedés, de a főhadnagy viselkedése
131 14|          volna, hogy magának szóljak, de attól kezdve lázas türelmetlenséggel
132 14|           semmi pozitiv bizonyitékot, de azért majdnem biztosra vettem,
133 14|   iskolatársak és szomszédok voltunk, de igazi, önfeláldozó jó barátok
134 14|            tudja láncolni a barátait; de az asszonyok kómikusnak
135 14|            véletlenül asszony vagyok; de maguk, - ojjé! Maguk a világ
136 14|           körül kódorgott?~ ~- Akkor. De nem a főhadnagyról volt
137 14|               volt valami nagy lumen, de tisztességes és becsületérző
138 14|         amikor a menyasszonya lettem, de akkor gyülöl­tem és megborzadtam
139 14|    tökéletesség. Nem volt szép férfi, de a jóság, a szelidség, a
140 14|                  Most már kinevethet, de akkor azt hittem, hogy Simi
141 14|             baja?” Semmit se szóltam, de még hevesebb zokogásba törtem
142 14|            most gyerekes tréfát üz, - de biztositom, hogy félreismert
143 14|                az nem sir, mint én, - de nem akarta, hogy valamikor
144 14|               mégse tudnám megcsalni. De ha Simi akkor nem viselkedik
145 15|               volt a csinytevéseiről, de később a legcsöndesebb nyárspolgárrá
146 15|    fürdőbiztos anekdotáira figyeltem, de bensőleg ezt gondoltam magamban:
147 15|               száját.~ ~- Szép, szép, de azért nem nagyon örülnék,
148 15|         mondom, ugy huszonnégy órára, de állandóan: attól mentsen
149 15|               nézem a különös idillt, de Gyurka közömbösen csevegett
150 15|           belefujt a havasi kürtjébe, de a szép asszony, ugy látszik,
151 15|         hangja ütötte meg a fülünket, de Gyurka óvatosan intett a
152 15|              következő pillanatban!), de a Gyurka arcáról a különös
153 15|             beszédem van Lászlóval... De jó lesz sietni, mert nem
154 15|        pillantottam a barátom arcába, de még mielőtt szólhattam volna,
155 15|           teremtés a föld kerekségén, de neki is megvan a maga bogara.
156 15|           végre megtalálja az igazit. De mert alapjában hüséges és
157 15|            türöm, ha udvarolnak neki? De most jó lesz sietni, mert
158 16|               géniuszát szolgálhassa. De a nyomor nem ölte ki lelkéből
159 16|         kenyérért is viaskodnom kell. De én mégis boldog vagyok,
160 16|            koszorut kéne csináltatni, de hol vegyen az ember tizenöt
161 16|         átengedett az előadás végéig, de azzal a világos kikötéssel,
162 16|               sor meg­telik valahogy, de a többiről szomoruan merednek
163 16|          lassankint eléri a hét órát, de több vendég nem jelenik
164 16|       meghosszabbitják tiz perccel, - de Raksányinak, a jegyszedőnek
165 17|                AZ EGYIK SZALMAÖZVEGY: De nem férfi-vendégre...~ ~
166 17|         derekad.~ ~ELSŐ SZALMAÖZVEGY: De esküszöm, hogy szeptemberben
167 17|   szeptemberben kipihenem magam. Jaj, de jókat fogok aludni! (Kéjesen
168 17|           ledől egy karosszékbe): Jaj de finomakat fogok aludni szeptem­ber­­ben!~ ~
169 17|             Már zsákot is horda­­nék, de azt se lehet... Nem tudom
170 17|     méltóságtok előtt ugrott a vizbe. De ha az öngyilkossági kisérlete
171 17|         SZALMAÖZVEGY (bóbiskol): Jaj, de finomakat fogok aludni szeptemberben!~ ~ ~ ~
172 18|             az elméletemet kifejtsem; de mivel nem vagyok irigy teremtés
173 18|               mérhetetlen kincseiből, de aki mindennek dacára hat­szobás
174 18|               alá sülyedhetett volna. De nem tette; nyugodtan ott
175 18|             még sejtelmed sincs róla, de én akár holnap körül­nézhetek
176 18|          hencegnem külső előnyeimmel, de annyit szerénytelenség nélkül
177 18|           mosolykirálynő szere­pében, de van egy pillantásom, melylyel
178 18|              megtisztelésre elfogott; de biztos lehetsz róla, hogy
179 18|            egy karácsonyi angol baba; de szemem komoly áhitattal
180 18|          fenyeget hasonló veszedelem; de bátran és vitézül kiálltam
181 18|                hogy férjhez menjek, - de én inkább százszor meghalok,
182 18|               a vállaim reszketnek, - de egy pillantás a tükör­be
183 18|            közt babrált s fölényesen, de most már kissé meghatva
184 18|             édes vagy és jó fiu vagy; de mered-e azt mondani, hogy
185 19|         öntözte néhány kertészlegény, de a matrózok, a halászok,
186 19|              félszigetet megkerüljük. De félórányira a füredi parttól
187 19|        vitorlákkal csináljon valamit, de később lemondólag intett:~ ~-
188 19|        unalmas volt, mint egy lévita, de mi mégis megörültünk neki.
189 19|               tartózkodással fogadta, de később barátságosan szóba
190 19|      olvasmá­nyokkal tölti az idejét; de kiderült, hogy a tanitó
191 19|        jegyese. Kétségbe voltam esve, de azért figyelmesen hallgattam
192 19|                Ez tavalyi, - szólt, - de akkor már alig csöppent
193 19|            csöppent egy-két hordóval. De tavaly mégis szüreteltünk
194 19|         paraszt volt minden ivadékom, de a venyige mindannyinak becsületes
195 19|              föl a présházak ajtaját, de az idén valamennyi zárva
196 19|        frányával, amerikai vesszővel, de ettől a bortól már nem lesz
197 19|               több egynéhány itcénél, de hozott, amennyit megittunk,
198 19|         valamit a Somogyi-familiáról, de én nem hallgattam rá. Lelkemben
199 20|            bizonyosan a halálom lesz, de hát lehet-e azért nem szeretni
200 20|              a kezét a szeme elé.~ ~- De az Isten szerelmére, mit
201 20|              beszélnem kell vele.~ ~- De kisasszony...~ ~- Nem teszi
202 20|         mitsem akartam hallani erről, de később a sirbolt vasajtajánál
203 20|               az erdőnek vette utját, de siető alakját hamar elnyelte
204 20|         mindenese átkutatta az erdőt, de Gyurinak teljesen nyoma
205 20|        egy-egy vad külsejű suhanccal, de senkisem emelte rám a kezét.
206 20|                Elszéledtek a nővérek, de senkisem evett ezen a napon.
207 20|               a szerencsétlen leányt, de hiszen nem tudunk megválni
208 20|              tovább is a kolostorban, de a jó Isten legyen velünk...
209 20|            belőle mind­nyájunkra...~ ~De a püspök nem jött és a baba
210 20|           összeráncolta szemöldökeit, de e pillanatban egy napsugár
211 20|    fejedelemasszony ijedten állt ott, de a püspök most tréfásan simogatta
212 21|           történt, egy nagyon sovány, de barátságos hölgy, Meerhäns
213 21|         hercegnő nagyszerüen haladt), de egy téli alkonyaton Paloznaky
214 21|     képviselőség után főispán lett, - de a kis hercegnőjét, meg a
215 21|         néhány sürgölődő komornyikot, de vasárnap dél­előtt mise
216 21|          szárnyai s egy hófehér haju, de még mindig rózsás arcu dáma
217 21|        aranyos szikrák táncolnának... De Paloznaky kihuzza magát
218 21|               módra reája mosolyog... De a mosoly eltünik az arcáról,
219 21|            zárkózik el a közönségtől, de kellemetlen neki, ha föltünően
220 22|            megzavarodott játékosokat, de pár pillanat mulva mosolyogva
221 22|             asszisztensek szobájából, de az ajtóban még egyszer meg­fordult:~ ~-
222 22|            szeme-szája is eláll bele. De most már szervusztok, gyerekek...~ ~
223 22|      valószinüleg örökös titok marad, de bizonyos, hogy a Budapesti
224 22|              ki szenzációs elméletét. De vajjon jutott-e már eszébe,
225 22|               mulatott a műtét alatt, de Szénás doktor kinosan fölszisszent.~ ~-
226 22|          szólott a tanár aggódva.~ ~- De igen... beleszurt a körzővel...~ ~
227 23| operettfejedelemnek a rendjelecskéit, de egy rozettával több, az
228 23|           Lipótváros csodagyermekeit. De a szerencse és tagadhatatlanul
229 23|             szólott, - nem valami fin de siècle legények - mi?~ ~
230 23|          főudvarmester mitsem felelt, de a lakáj most föltárta a
231 23|               kamarás és katonatiszt, de Crailsthal gróf intésére
232 23|        pillantást vetett a levelekbe, de utóbb türelmetlenül dobta
233 23|             meg ebben a csillogásban, de nem sok ideje maradt a csodálkozásra,
234 23|                mondta a nagyherceg, - de a császárné könnyezett azon
235 23|              a zsemlyét ropogtatva, - de dicsekedés nélkül legyen
236 23|      királyokkal fogok szincerizálni. De most itt vagyok és az én
237 23|               volna megmondani miért, de mámorában és müvészi lelkesedésében
238 23|           visszavonultak a termeikbe, de Adél nagyhercegnő előbb
239 23|              ostobán állt egy percig, de Crailsthal gróf most hizelkedve