Rész

  1  1|      el­terü­lő parkra, melynek fái most farsangi ezüstköntösbe voltak
  2  1|            tőlem!~ ~A szürke testőr most kiugrott az ablakon s karjára
  3  1|       tartoztam magának tiz év óta, most eljöttem, hogy az adósságomat
  4  1|       eltörött sétakocsizás közben? Most kénytelen vagyok ezen az
  5  1|          merészkednék?~ ~De a szeme most hirtelen kitágult és szinte
  6  2|             épült, az alapfalak még most is III. Endre korából valók,
  7  2|            tudja, hogy a Bardóczyak most is a tarjánkői kápolnában
  8  2|           ősanyám ágyasházában...~ ~Most már nem tudtam megállni
  9  2|       örökké éhes kis hamupipőkéje, most a Bardóczy grófnék diadémjával
 10  2|     vezetett a kezénél fogva, s aki most pironkodva rámbizza magát,
 11  2|           mint egy mezei tücsöknek. Most eszembe jutottak a szinház
 12  2| vérbengázoló Bardóczyak dédunokája? Most egyszerre megjelentek képzeletemben
 13  2|             már itt valamikor, mint most, várva a trombitaszót, mely
 14  3|         szerint korán reggel kelt s most jószabásu bársonykabátban
 15  3|             gardedámja kiséretében, most a könyvtárszoba függönye
 16  3|         öreg Jákóy százezrei dacára most örökre szakitani készül
 17  3|           szeszélyes barátnőjét, de most ijedten vette észre, hogy
 18  3|             remetének érezte magát, most egy­szerre érett, öntudatos,
 19  3|      bolondos kis Zsuzsám! - mondta most egyszerre szikrázó szemmel,
 20  4|             inasok. A kulcsárné még most is vigan csörgeti kulcsait,
 21  4|      életben. E csésze teáért fütik most a konyhák nagy tüzhelyeit,
 22  4|    szolgálattevő inas ezért jár-kel most a folyosókon, a pincemester
 23  4|      káptalan legöregebb kanonokja, most hagyta el a hálótermet s
 24  4|             még?~ ~De az orvos, aki most a hálótermet elhagyta, szomoruan
 25  5|    főtisztelendő atyák orra alá! Ha most meg is adják neki az abszo­luciót,
 26  5|     beteljesedett fölötte a végzet: most ott feküdt haldokolva a
 27  5|         halotti szentségeket? Hátha most áll boszut mindazért, amit
 28  5|           És a gvárdián szeme előtt most ismét megjelentek a palackokkal
 29  6|           asszonyt, aki okos szemét most kiváncsian felém forditotta:~ ~-
 30  6|         beszélgessünk egymás­sal... Most se hagyott hát megbántott
 31  6|        nevetve.~ ~- Miért?~ ~- Mert most azt szeretné, hogy én mulattassam
 32  6|        izgató történetekkel... Maga most nem pszichológus, kedves
 33  6|        áradt ki, mert Emma hercegnő most már komolyabban folytatta:~ ~-
 34  6|           szóval, mert amint tudja, most másodszor vagyok férjnél.
 35  6|         szive azt mondta neki, hogy most még sokkal jobban rászorulok
 36  6|         szülőföldjét... Higyje meg, most is akárhányszor sirva fakadok,
 37  6|             voltam a legcsunyább... Most már vén asszony vagyok,
 38  6|                Gondolhatja, hogy ez most nem okozott nekem semmi
 39  6|     véletlen megismerkedéseknek, de most, itt a véghetetlen viz fölött,
 40  6|             szerencsétlen vagyok és most hirtelen rámszakadt az egyedüllét
 41  7|             a kezét nyujtotta neki. Most jegyben jártak, már ki is
 42  7|            mondta nevető szemmel, - most valami furcsa és gyerekes
 43  7|             abba az állapotba, hogy most minden áron a feleségemmé
 44  7|         temperamentummal beszélt, s most kissé kimerülve dőlt hátra
 45  8|              AZ ORVOSNŐ FÉRJE.~ ~Ha most, ötéves házasság után végre
 46  8|         neked azt a levelet, melyre most már hosszu kétezer nap óta
 47  8|    táplálkozik: mert Gyurka - várj, most suttogóra forditom a beszédet -
 48  8|     szerelmesen a nyakadba borulni! Most pedig jó éjszakát, mert
 49  8|        hasonlit rám.~ ~Igy volt. És most - ötéves házasság után először -
 50  9| kétségbeejtően fekete szine volt, - most a szentpétervári Wolskinprospekt
 51  9|          soha ilyen bolondságra. És most, hogy a kék levelet elolvasta,
 52  9|           vagy mindennek az oka! Ha most itt lennél a kezem ügyében,
 53  9|            volna. De Sárkány, akire most rettentő sullyal nehezedett
 54  9|            mormolta magában:~ ~- Ha most is hazudni fog, megfojtom...~ ~-
 55  9|            egy dologról: kifizeti-e most azt az ötszáz pengőt, amit
 56  9|             átadom neki. A bankomat most már becsukták, az ismerőseimet
 57  9|             festő meghatottan -, Ön most ugy hazudott, mint a vizfolyás.
 58  9|                 Nem volt? Itt őrzöm most is a házassági levelünket,
 59  9|        tettem volna a sirhalmára... Most vagyok legelső izben megakadva,
 60  9|             hát a zsebkendőjével és most már halkabban suttogta:~ ~-
 61  9|             forintomat is kicsalta. Most már aztán igazán elviheti
 62 10|                 Ugy van.~ ~- És még most sem tudja, hogy miért kapta
 63 10|            kapta a kosarat?~ ~- Még most sem.~ ~- Akkor egy-kettő,
 64 10|                Azt hallom, hogy még most sem ismered az okokat, -
 65 10|        bajomon?~ ~Gärtnerius mester most egészen a király füléhez
 66 10|                    Álom volt-e, ami most egyszerre játszott vele?
 67 10|        tünteti föl...~ ~A poroszlók most előcipelték Gärtnerius mestert,
 68 10|            A levélben ez állott:~ ~„Most hallom, hogy Felséged a
 69 11|           ur -, Kolnay György, maga most szépen el fogja ismételni...~ ~
 70 11|           végig­simitotta.~ ~György most majdnem hangtalanul susogta:~ ~-
 71 11|             a gyermek rózsás arcát (most már rózsás volt az örömtől)
 72 11|           poézist... „Mit csinálhat most Haller Ida?” gondolta magában
 73 12|           Tudja maga, hogy ki lakik most a Drágffyak várában? - kérdezi
 74 12|     felesége...~ ~- Kedves barátom, most hagyjuk el egy pillanatra
 75 12|         vizcsepp a tükör lapjáról s most képzelje el vele szemben
 76 12|           kiütközik a vonásain.~ ~- Most át fogok térni arra a napra,
 77 12|    elképedve.~ ~- Várjon egy kissé, most mindjárt eljutunk ahhoz
 78 12|             lakik s fiatal barátnőm most már röviden befejezte az
 79 12|           mint egy rossz cselédet s most várhatom, mig megint egy
 80 12|             telik a várakozásra. De most már isten vele és kérem,
 81 13|             a boltba is bement.~ ~- Most halt meg az az urnő, akinek
 82 13|             Tatjána hófehér emlékét most ily váratlanul fölujitsa...~ ~
 83 13|             világon? A vén embernek most egyszerre eszébe jutott
 84 14|            tanyájukon gazdálkodtak. Most, hogy már a legfiatalabb
 85 14|                 Az én szememben még most is szép. De mivel az udvariatlan
 86 14|         naphosszat a kastély körül. Most már azt is bevallhatom,
 87 14|        látszott.~ ~- És hogy jutott most az eszébe Fátra főhadnagy?~ ~-
 88 14|            óta zaklat ez a kérdés s most, hogy a fiatalságunkat megint
 89 14|            akármit is érzett akkor, most biztosan tudom, hogy jó
 90 14|            igaza is volt. Ki tudja? Most már minden mindegy, hisz
 91 14|       komolyan szerelmes volt? Maga most csak bolonddá tartja a vén
 92 14|           hozzám, mint egy kutya... Most már kinevethet, de akkor
 93 14|        szereti az urát s hogy velem most gyerekes tréfát üz, - de
 94 15| szalmaszálon a hideg narancslevet s most ugy éreztem, mintha ezer
 95 15|     mézesheteink boldogságát. Érted most már, hogy miért türöm, ha
 96 15|              ha udvarolnak neki? De most jó lesz sietni, mert csakugyan
 97 16|             össze, mert a diákoknak most más dolguk van, minthogy
 98 16|  napszámosaiért... Ha kiirjuk, hogy most lesz ötven éve annak, hogy
 99 17|          sürög-forog, mintha nem is most ébredt volna föl az álmából.~ ~
100 17|    csáklyások a csónakon! Ni, csak, most bukkan föl a viz alól! Szent
101 17|           az orvostanár ur, aki épp most biztositott bennünket, hogy
102 17|         hittem, hogy már vége... és most ujra kezdődik... Oh be szörnyen
103 17|        jövőjüket biztositsák... No, most már legyen nyugodt... ne
104 18|          szájaszéle, melynek emléke most is megrikatna még, ha oly
105 18|           azt, akinek ők tetszenek. Most nincs rá időm, hogy az elméletemet
106 18|             mondott az alsóházban s most egy negyedórára megjelent
107 18|            gyaloglás után, miközben most már minden direkt szándék
108 18|         szólni kezd. Oh, milyen más most a hangja, mint a multkor,
109 18|        barátja csakugyan nem lehet. Most szépen abba fogja hagyni
110 18|            babrált s fölényesen, de most már kissé meghatva is ezt
111 18|           politikus?~ ~Igy volt. És most, ahogy itt ülök a wörthi
112 18|            jó isten sugallta nekem. Most az a hitem, hogy ezt a nagy
113 19|   szeretetben, s hogy ő előtte, aki most egy árnyékos villa verandáján
114 19|             a csövek hosszu levelei most kezdtek sárgulni a hegyoldalon.
115 20|         Akkor tán jobban félt, mint most, ezen a borzadalmas éjszakán.
116 20|          boldog voltam egyszer - és most itt vagyok, itt vagyok,
117 20|             mérhetetlen jóvoltából. Most már nem szabad tovább itt
118 20|              Oh, kegyes asszonyunk, most légy velünk...~ ~A püspök
119 20|       ijedten állt ott, de a püspök most tréfásan simogatta meg a
120 21|            igy szólott magában:~ ~- Most aztán tudni kéne, hogy mit
121 21|          jóképü tábornoknak, akiből most ugyancsak nem lehetett volna
122 22|       szeme-szája is eláll bele. De most már szervusztok, gyerekek...~ ~
123 22|             könyves szekrényt pedig most surolja a szobaleány. Szeretném
124 22|         fekete kávéját, - gyerekek, most nyissátok föl a fületeket:
125 22|             fölösleges szóbeszédet; most szivjon el egy jó szivart
126 22|     különösen orvosi szakkörökben - most igen sokat beszélnek. Az
127 22|             figyelmesen hallgatott, most idegesen fölugrott.~ ~-
128 23|           mitsem felelt, de a lakáj most föltárta a nagy szárnyasajtókat,
129 23|  szomszédnőjéhez:~ ~- Fenséged csak most hallott első izben?~ ~-
130 23|        hallott első izben?~ ~- Csak most, legnagyobb sajnálatomra...~ ~
131 23|           hallgatóság bizonyára még most sem felejtette el azt a
132 23|             fogok szincerizálni. De most itt vagyok és az én koronám
133 23|          percig, de Crailsthal gróf most hizelkedve karolt bele:~ ~-