III.

A grófkisasszony férjhez ment egy soknevü nemeshez, aki a távol madridi udvarban képvi­selte a bécsi udvart, a magyar testőr pedig egy nyáreleji napon bevonult ősei udvarházába. A császárvárosból csupán csöndes fájdalmát, aranyos gárdista-kardját és befejezetlen verseit hozta haza s téli hóesések idején, búbos cserépkályhája mellett ülve, néha elgondolkodva tette le kezéből a pennát, hogy hosszan nézzen az aranyozott facsillár lángjaiba.

- Vajjon ébren van-e még a kékszemü szerelmem? - gondolta tünődve, mig odakünn nehéz csizmák tapodták a végeláthatatlan hószőnyeget.

Egy nap odahivatta magához az öreg ispánt, aki már az apját és a nagyapját is szolgálta.

- Veér, - mondta keményen, - öreg Veér András, itt holnaptól fogva más lesz a rend, mint eddig volt. A megholt püspök ur francia szakácsmestere mihozzánk költözködik és öt kuktá­val, öt falusi lánynyal egyetemben ő veszi át reggeltől fogva uriasztalom gondját. Belső szol­gálatomra négy inas jön Bécs városából és velük érkezik a parádéskocsis és a komornyik is, akik eddig a megboldogult Kolowrat herceget szolgálták. És az első tavaszi napon kőmüve­seket fog rendelni a kastélyba, hogy külön házat épitsenek a pecéreknek, akik a jövőben az angol vadászkutyáimat gondozzák.

A vén embernek nyitva maradt a szája ijedtében.

- Mivégből lesz mindez, urfi? - kérdezte elhülve és titokban keresztet vetett magára, mert bizonyosra vette, hogy szerencsétlen gazdája megbolondult.

Zsombory gőgösen felkacagott.

- Csak avégre, mert ezentul a rangomhoz képest akarok élni, öreg Veér András! A Zsomboryak Árpád vezérrel együtt jöttek az országba és azóta is megmaradtak olyan uraknak, akár az idegenben csavargó, birodalmi grófok!

Egy kézlegyintéssel elbocsátotta magától a vén embert és tünődve nézett ki az ablakai alatt el­terü­lő parkra, melynek fái most farsangi ezüstköntösbe voltak öltözve. És ekkor halkan ismé­telte magában a szavakat, melyeket kékszemü kis hercegnője intézett hozzá egy ibolyaillatos tavaszi napon:

- Az életem egy éjszakája a magáé lesz, - még ha utána minden éjszakámat a hálószobám imazsámolyán térdelve virrasztanám is át hátralévő életem alatt! Szegény kis lovagom, itt a kezem rá, hogy megtartom az igéretemet!

Vajjon mikor érkezik el az az éjszaka, mely egy élet minden fájdalmát jóváteszi?

Zsombory szeme megvillant, mint harcos őseié, akiket a király szava fegyverbe szólitott.

- Akármikor jön, - ugy jön ide, mint a hercegnő, akire egy királyi kastély kényelme vár! A tündér­mesék ragyogása fogja bevilágitani az éjszakát, melyet végzetem a tündérmesékből ellop a számomra!