II.

Caudéran ur még élt, mikor a pap megérkezett. A hölgyek kigyuladt szemmel ültek ágya mellett, az orvos pedig, akit a szomszéd városkából hoztak, orvosságot kevert a kis szalonban; a gvárdiánt csönd és kétségbeesés fogadta. A haldokló az ajtó nyilására bágyadtan fölemelte a szemét; s pillantásában megvillant a boldog tudat, hogy jó keresztény módjára fog meghalni. A gvárdián odalépett az ágyhoz s a beteg ajkához tartotta a feszületet...

Kivülről halk döngés hallatszott a betegszobába; a gyár gőzgépe volt, mely bugva dolgozott az éjszaka csöndjében. A pap egy pillanatra haragosan összevonta a szemöldökét, de a ráncok mindjárt elsimultak a homlokáról; a beteg megtört szemeivel reája nézett... És az Isten szolgája ekkor hangosan igy szólott:

- Ego te absolvo, in nomine patris et filii et spiritus sancti.

Caudéran ur szemében szenvedő mosoly gyult ki, majd megszoritotta Blanche kisasszony kezét és egy gyönge sóhajtással visszadőlt párnáira. Egy pillanatig csönd támadt, majd az asszony hangosan fölsikoltott; az orvos pedig, aki a kis szalonból berohant, kezét a Caudéran ur szivére tette... Pár percig szótlanul állt az ágy mellett, aztán a fejével szomoruan bólintott...

- Miránk, szent atyám, nincs többé szükség - szólt halkan, mig a nők jajveszékelve az ágyra borultak.

A gvárdián még egy utolsó pillantást vetett Caudéran urra, aztán csöndesen távozott a halottas szobából. A kocsi, mely idáig hozta, a majorság udvarán várakozott rá; és a pap, aki meg­lehetősen fázott, borzongva beburkolózott a köpönyegébe.

Még félig-meddig éjjel volt, de távol, a fenyveserdő fölött, már ibolyaszinbe olvadt az ég alja s a sürüségben egy-egy koránébredő madár füttyentgetett...

A páter hátradőlt a kocsiülésen s mig a lovak vigan ügettek vele lefelé a hegyi uton, egyszerre csak megriadva hallgatózni kezdett... A gőzgép, mely a gyár küllőit és kerekeit hajtotta, még mindig eszeveszetten bugott s ez a zaj erősen tulharsogta a hajnal ébredő hangjait... És a gvárdián szeme előtt most ismét megjelentek a palackokkal megrakott podgyászkocsik, a szines reklámképek, amelyek egy barnacsuhás atyát ábrázolnak, ki mennyei kéjjel hörpint a Szent Péter csöppjeiből s a kövér kappanok, a kotkodácsoló tyukok, a tekintélyes ponty-virilisták, akik örökre bucsut készülnek mondani a kolostor ketrecének és halastavának... És a jó gvárdián keze ekkor haragosan ökölbe szorult, mig ajka kegyetlenül ezt dörmögte:

- Istentelen pogánya, megérdemelnéd, hogy a pokolba kerülj, amiért az Ur szegény szolgái ellen törtél...

De rögtön el is szégyelvén magát vétkes önzéseért, kövér ujjait egymásba fonta s behunyt szemmel mondott egy miatyánkot az elköltözött Caudéran ur lelkiüdvéért...