GÄRTNERIUS MESTER A KIRÁLY ELŐTT.

I.

XIX. Tivadarral, a hatalmas schwarzwaldi uralkodóval egy napon különös baleset történt; a fejedelem bolondul beleszeretett Elfrida hercegnőbe, a skót király másodszülött leányába. Emberi bölcseség szerint fölöttébb könnyü lett volna az érdekes kis szerelmi kaland meg­ol­dása; XIX. Tivadar öt ország fölött uralkodott, kincsesháza hetedhét országon hires volt, ellenben Elfrida hercegnő, bármilyen filigrán és bájos is lett volna különben, aligha számit­hatott különb férjre egy szegény, incifinci hercegecskénél. Az emberi bölcseség azonban fölöttébb véges, óh, barátságos olvasóim; mert Elfrida hercegnő, ahelyett, hogy tuláradó szivvel borult volna a hatalmas uralkodó keblére, unottan igy szólott, mikor királyi atyja a nagy szerencsét közölte véle:

- Kell is nekem a koronája meg a birodalma... Ird meg neki, óh felséges atyám, hogy kikosa­razom...

A skót király, aki már is büszke volt arra, hogy a schwarzwaldi uralkodót a vejének nevezheti, elszörnyedve rázta meg ősz fejét.

- Nem kell neked, azt mondod... De hiszen ez lehetetlen, százszor is lehetetlen... Ő, aki öt ország ura...

- Én miattam száz ország ura is lehet, - mondta Elfrida hercegnő dacosan, - de hogy az én uram nem lesz, azt fogadom...

- És miért nem?

- Tudom is én... Nem lesz, mert nem akarom, és ezzel punktum. Inkább még ma este bevonu­­lok az Orsolya-szüzek zárdájába...

Mit lehetett tenni ilyen szomoru körülmények között? Elfrida hercegnőt félkosztra fogták, huszon-négy órára bezárták a királyi palota könyvtárszobájába, de a dacos kis hercegnőt, mikor másnap délben megint kibocsátották, akaratosan toppantott egyet a selyemcipellőjével és makacsul igy szólott:

- Inkább ma este apáca leszek, de nem megyek hozzá feleségül...

A skót király tehát föltette a pápaszemét, reggeltől estig bezárkózott az irószobájába és saját­­kezüleg megfogalmazta azt a levelet, amelyet a schwarzwaldi uralkodóhoz intézett. A levél­­ben kétségbeesve tudatta felséges barátjával, hogy a politikai viszonyok sulyos bonyodalmak­­kal terhesek, a horizonton nehéz fellegek usznak, a kis leánya pedig egy makacs kis perszóna, akit kenyéren és vizen fog tartani egy teljes éven keresztül... „Ez azonban ne riassza vissza Felségedet - irta bubánatos episztolája végén - mert az efajta siheder leányok szeszélye nem több a levegőben uszó pókhálónál...”

Az is lehet, hogy mire a hold megujul, már szerelmesen oda fog simulni a felséged viharedzett kebelére...