A GLABELLA-ELMÉLET.

Dömjén doktor, az egyetem világhirü anatómus-tanára, egy téli estén különös dolgot müvelt: fütyörészve, táncoló lépésekben távozott a klinikai boncoló-teremből. A folyosó végén elővett egyet az ő közmondásos szénfekete szivarjai közül s derült, szinte ravasz arckifejezéssel gyujtott meg egy kénes gyujtót a klinika falán. Aztán átsétált a tanársegédek pavillonjába, s hangosan megkopogtatta a nagy dióbarna szárnyasajtót.

- Szabad! - kiáltozták az asszisztensek, akik szenvedélyesen kalábriászoztak odabenn.

- Itt van Szénás? - kiáltotta be az öreg professzor jókedvüen.

- Igenis, tanár ur, szolgálatára, - szólott ki egy fiatal férfihang.

Dömjén doktor vidám bonhomiával nézte végig a megzavarodott játékosokat, de pár pillanat mulva mosolyogva intett:

- Ne zavartassák magukat, uraim, hanem folytassák a kontráikat és a rekontráikat. Szénás, - fordult aztán egy szőke, pápaszemes fiatalemberhez, - ha estére nem akad jobb dolga, nézzen föl hozzánk egy szivarra és egy csésze fekete kávéra...

- A legnagyobb örömmel, tanár ur, - szólott a tanársegéd hajlongva.

A vén anatómus ezzel távozott az asszisztensek szobájából, de az ajtóban még egyszer meg­fordult:

- Olyat fog hallani ma este, - mondta a kezét dörzsölve, - hogy a szeme-szája is eláll bele. De most már szervusztok, gyerekek...

Dömjén doktor fölült egy villamosra és régi jénai nótákat dudolgatva, ment el az Erzsébet-tér sarkáig. Innen csak pár lépés volt a lakásához és a hires anatómus már néhány pillanat mulva az előszobája villamos csöngetőjén motorászott.

Az ajtót egy menyecskés fejkendőjü, olajbarna, fiatal asszony nyitotta föl, aki kezében nagy poroló seprővel nézett ki előbb a sárgarézzel diszitett leselkedő lyukon. Dömjén doktor hizelkedve simogatta meg a buzgólkodó háziasszonyt.

- Teringettét, itt még mindig a reggeli tisztogatás járja! Pedig jó lesz végezni a szobákkal, mert estére vendéget hivtam.

- Ugyan kit? - kérdezte a fiatal asszony durcásan.

- Szénást, az asszisztensemet... Itt fogja meginni a feketekávéját, mert szenzációs dolgokat akarok közölni vele...

Dömjén doktorné neheztelve vállat vont.

- Vendéget, mikor azt sem tudom, hogy a trumeaut és az ebédlő-asztalt hová állitsam. Minden szék az asztal tetején van odabenn, a könyves szekrényt pedig most surolja a szobaleány. Szeretném tudni, hova fogja leültetni a vendégét ebben a bibliai kaoszban...

- Le fogja rakni a székeket az asztal tetejéről és csinál majd annyi helyet, amennyire három fekete­kávés csésze elfér... Szénás elvégre nem valami idegen, aki előtt szégyenkeznünk kellene...

Dömjén doktor ezzel bemenekült a laboratóriumába, ahol néhány őskori állat és néhány emberi csontváz különös toalettben fogadta. Egy kőkorszakbeli masztodon bordacsontjára himzett partelli volt akasztva, ezzel a furcsa fölirással: A papa kedvence. Egy XVI. századbeli harcos vállperecéről kék pargetrongyok csüggtek le, az iróasztal félelmetes csontkoponyája pedig tele volt smirglivel és ezüstszappannal. Dömjén doktor borzadozva állt meg e sajátságos látnivalók előtt s mély meggyőződéssel dörmögte:

- Nincs rosszabb a tisztogató fehérnépnél...

Az anatómia hires tanára utóbb szenvedélyesen udvarolni kezdett egy feketeszemü, piszeorru teremtésnek: Dömjén Erzsike kisasszonynak, aki a szomszédos gyermekszobában éppen zsurt tartott a szőkehaju és beszélő babáival. Innen vonult be később szepegve az ebédlőbe, ahol Dömjénné már csinos pongyolaruhában várta a hófehér ebédlő-asztalnál...

*

- Gyerekek, - mondta a világhirü anatómus, amikor Szénás doktor már szerényen kanalazta az ebédlőben a fekete kávéját, - gyerekek, most nyissátok föl a fületeket: a vén Európa összes anatómusai meg fognak pukkadni irigységükben. Ma délután megtaláltam azt, amit tizenöt év óta hasztalanul kerestem: az átöröklés csalhatatlan törvényét, amelyhez képest a Darwin fejtegetései még egyszerü, ábrándos gyermek-álmok. Én az abszolut bizonyosság vagyok, Darwin a ködös, bizonytalan találgatás. Tizenöt hosszu éve keresem az emberi testen azt a pontot, amelyen a leszármazást pozitive konstatálni lehessen. Mit tudtatok eddig, mi volt az a pontos törvény, amely itélkezésteket vezette? Csupa teória, csupa üres, légbemenő semmiség. Végigolvashattátok az egész orvosi irodalmat s mégsem tudjátok megtalálni azt a közös külső vonást, amely az apát és gyermekét láthatólag egybekapcsolja. Ma még igy van, - holnaptól kezdve tizezer főnyi sokaság közül is könnyüszerrel kiválasztom azt a gyermeket, aki a neveteket a természet jogán fentartja. Mily perspektivája a társadalmi élet változásainak, rombadőlése a csalás, a hazugság, a házassági cselszövések ezer bonyodalmas furfangjának és szineskedésének. A megcsalt férjeket csak a Sardou drámáiból fogja ismerni a szerencsés utókor és az utolsó hütelen asszony akár holnap reggel bevonulhat a kolostor cellájába...

Dömjén tanár lelkes mámorban emelte ajkához a feketekávés csészéjét, Szénás doktor pedig kissé megilletődve kérdezte:

- És melyik az a pont?

- A glabella, tisztelt barátom, a glabella, vagyis a homlokcsont sajátságos dudorrendszere. A glabella kétség nélkül való bizonyossággal elárulja előttem a törvényes leszármazást. Néhány ügyes mérés a glabellán - és tizezer idegen poronty közül kiválasztom nektek azt a gyermeket, aki a véreteket és az idegrendszereteket örökölte...

- Maga ismét álmodik! - szólott Dömjén tanárné kissé fázósan.

- Álmodom? Tizenötéves lankadatlan kutatás bizonyitja a teóriám helyességét. A glabella nem csal, tisztelt barátom, a glabella bizonyos, mint a halál. Nyolcszáztiz pozitiv eset közül nem volt eddig egyetlenegy, amely átöröklési elméletemet nem igazolta volna...

- És kiken próbálta ki az elméletét? - kérdezte a szép asszony kiváncsian.

- Kiken? Tengeri nyulakon, tisztelt asszonyom, becsületes, önfeláldozó tengeri nyulakon. És elhiheti, hogy a tengeri nyulak büszkék lehetnek a házaséletükre, mert a glabella himnuszokat zeng a nyulasszonyok moráljáról.

Szénás doktor zavart mosollyal babrált a szőke bajusza körül.

- Ha a tanár ur nem venné arroganciának: azt mondanám, hogy egy tudományos mesével mulatott tizenöt éven keresztül...

- Mesével? - kiáltott föl Dömjén tanár jókedvüen. - A tudományban nincsenek mesék, bará­tom, mert az igazi tudósnak csak egy komoly jeligéje lehet, ez: Bizonyits vagy retirálj! Én a magam részéről szivesen bizonyitok - és ezzel büszkén tüzöm ki a glabella-elméletre a győzelem lobogóját. Egyébként hagyjuk a fölösleges szóbeszédet; most szivjon el egy jó szivart a tudomány haladásának örömére...

*

Mikor a Dömjén tanár szenzációs elméletét az orvosi lapok világgá bocsátották, az öreg Häutler, az orvosok másik pártjának, fanatikus és kikiáltott feje, magához hivatta azt a fiatal riportert, akivel a veszedelmesebb pillanatokban konferálni szokott. Hogy a tudós és az ujságiró mit beszéltek egymással, az valószinüleg örökös titok marad, de bizonyos, hogy a Budapesti Hirmondó következő ujdonságot adta ki egyik közelebbi számában:

„Dömjén tanárt, a hires anatómust, dicséret illeti meg amaz uj irodalmi műfaj meg­alkotásáért, amelyről - különösen orvosi szakkörökben - most igen sokat beszélnek. Az európai hirü tudós ugyanis a minap megteremtette az ugynevezett tudományos virág­regét, mert hogy a glabella-elméletnek aligha van több tudományos értéke, mint a Tompa Mihály Virágregéinek, azt tudós és laikus egyaránt jól tudja. Azt mondják, hogy a tisztes öreg ur nyolcszáz tengeri nyulon próbálta ki szenzációs elméletét. De vajjon jutott-e már eszébe, hogy emberen kipróbálja? Mi, a magunk részéről, aligha hisszük. Hiszen a nagy tudósoknak ősidők óta van arra joguk, hogy a reális életről megfeledkez­zenek.”

Az ujdonság nagy szenzációt keltet a klinika termeiben és az orvosnövendékek izgatottan várták hires tanárukat, élénken tünődve afölött, vajjon az abcug vagy éljen lenne-e helyesebb formája az egyetemi ifjuság magatartásának. Dömjén tanár, aki rendes időben kopogott végig a folyosó kőkockáin, előadása előtt magához intette a vászonzubbonyban lézengő Szénás doktort.

- Ha estére eljön, - mondta neki, kezében az ujságlapot lobogtatva, - a való értékére fogom redukálni ezt a horribilis ostobaságot...

*

- Tehát figyeljen ide, - szólott a vén professzor amikor ismét együtt voltak az ebédlőben. - Ki fogom mérni a saját magam glabelláit s aztán Dömjén Erzsike kisasszonyról készitek hiteles méreteket. És hogy a leszármazás külömbsége szembetünő legyen, a kegyed idegen glabelláit is bevonom a vizsgálat keretébe...

Dömjén doktorné, aki mindeddig figyelmesen hallgatott, most idegesen fölugrott.

- Csak nem nézed tengeri nyulnak a saját gyermekedet! - kiáltotta izgatottan.

- Teringettét, - szólott Dömjén tanár közömbösen, - csak nem gondolod, hogy a méréssel fájdalmat szerzek neki!

A szép asszony durcásan kiszaladt, a professzor pedig ügyesen kimérte a három különböző glabellát, Erzsike pompásan mulatott a műtét alatt, de Szénás doktor kinosan fölszisszent.

- Csak nem szurtam meg a homlokát, - szólott a tanár aggódva.

- De igen... beleszurt a körzővel...

Dömjén tanár aztán számitani kezdte az eredményeket és ugy látszik, különös dolgokra akadt; mert a homlokán nehéz verejtékcsöppek gyöngyöztek. Több mint félóráig számolt, mig végre nehéz sóhajtás tört ki egyszerre a kebléből.

- Nos? - kérdezte Szénás doktor megdöbbenve.

A vén tanár nagyot káromkodott.

- Az a fráter, - mondta aztán komoran, - az a skribler többet tud, mint én. A glabella-elmélet a kétlábu embereknél nem válik be... Az Erzsike glabellája inkább hasonlit az önére, mint az enyémre... Teringettét, ugy látszik, ujra kell kezdenem megint a hosszu tizenöt év munkáját... Pedig az oltár előtt is meg mertem volna esküdni arra, hogy a teóriám helyes.

Pár percnyi kinos csönd állott be, Szénás doktor gyors tempóban lovagoltatta a térdein Erzsike kisasszonyt, Dömjén tanár pedig hirtelen vállat vont:

- Utóvégre, - mondta azután rezignáltan, - utóvégre nem ez volt az első eset, hogy a tudomány férfia is tévedett...