IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
A házasélet hangulata: ez a fejezet fontosabb, tisztelt kisasszonyok, mint Kegyetek leányos tapasztalatlanságukban hinnék. Ahogy komoly fejtegetéseim során már több ízben említettem, a szent házasság nem egészen hasonlít azokhoz az álmokhoz, amiket a leányszobák csöndjében az édes kis csacsik szőni szoktak. Óh, mily szép lenne ez a tökéletlen világ, ha az élet a naiv álmok, e színes képzelődések nyomán alakulna meg! „A házasság, - mondta nekem egy fiatal leány, aki még rövid szoknyát hordott és nem volt egészen túl a spájzban való titkos nyalakodások korszakán, - hitem szerint abból áll, hogy az ember fölkelés előtt csókolódzik, délelőtt kiadja a szakácsnőnek a hadiparancsot a déli ebédre vonatkozólag, délben forró csókkal üdvözli a kis urát, ebéd után még forróbbal búcsuzik el tőle, délután regényeket olvas és Gerbaud-cukrot szopogat, este színházba megy, színház után a dunaparti vendéglőbe, aztán hazafelé, a fiakkerben, újra csókolódzik, de óvatosan, nehogy a kocsis a bakon észrevegye.” Így szólott a rövidruhás, nyalakodó leány, aki még nem tudta, hogy a házaséletben a cukron, a regényeken, a dunaparti fogadón, meg a csókolódzáson kivül még sok egyéb motivum van; így például: a férj haragos ábrázata, a fiatal asszony idegessége, ha a szobaleány szemtelenkedik, egy-egy apró pörpatvarocska, egy-egy akut félreértés és sok-sok csunya próza is a csókok édes tengerén kivül. És főképpen nem tudta, hogy mindegyik házaséletnek az idők folyamán bizonyos állandó hangulata támad, kedves és poétikus az egyiknek, unalmas és közömbös a másiknak, ideges és puskaporos a harmadiknak. Ez a hangulat sok apró, majdnem jelentéktelen motivumból szövődik össze, s a dologban az a veszedelmes, hogy, ha egyszer megalakult, örökké ott lebeg a házasság fölött.
Hiába a jó szándék, hiába a bűnbánat, sőt hiába a szerelem is: vidám házasság az ideges házasságból sohase lesz többé s a családi fészek melegségének mindörökre vége van, ha egyszer az idegeskedés, a bizalmatlanság, a félreértések felhői ott lebegnek a hófehér abrosz fölött...
Kedves kisasszonyok, akik ártatlan hitükben most úgy képzelik, hogy ő, aki Kegyeteket a Riviérára, a párisi boulevárdokra, vagy Velence sötét vizeire elszökteti, mindig a gáncs nélkül való lovag, vagyis a leánykori udvarló marad, sirassák meg soha vissza nem térő álmukat és higyjék el, hogy ő is csak csontból és vérből, de főképp idegekből álló halandó, mint az első férfiu, akit az életben megismertek: az édesatyjuk. A felsőbb leányiskolában bizonyára tanulták, hogy minden élő lény más-más bánásmódot igényel: a mókus mást, mint a házinyúl, a kanári mást, mint a fülemüle s a papagály mást, mint a merinói kos. A férjjel való bánás művészete is speciális művészet, egészen más, mint amit az atyjukkal vagy az édesmamával való érintkezésükben megszoktak.
A férjet, - hogy egy csunya és prózai szót használjak, - idomítani kell, okosan, tudománynyal, sőt ravaszsággal is. Ez a fontos föladat az asszonyra vár, akinek megvan hozzá a legfontosabb kvalifikációja: az, hogy a tanítvány szeretettel közeledik feléje. És reá vár, ami ezzel összefügg, a másik föladat is, hogy: az otthon édes, finom, poétikus, meleg hangulatát megalkossa. A családi tűzhely tónusa ugyanis sohase a férfitől függ, hanem Kegyetektől, akik egy szép napon majd a lábasok és poroló-pálcák fölött a korlátlan egyeduralmat átveszik.
Kedves kisasszonyok, ne felejtsék el a legelső tanácsomat; már az egynapos menyecskének is vigyáznia kell arra, hogy a házasélet akkordját a kellő művészettel üsse meg. A nászúton is őrizze meg a maga egyénisége költői és tartózkodó báját, s óvatosan, félő gonddal ügyeljen arra, nehogy unalmassá és közönségessé váljék. Graciózus voltával hódítsa meg a férfit, finom kacérságával mindennap új lángot gyújtson a szívében, gyöngédségével a ragaszkodás édes kötelékeit alkossa meg. Asszonyosan puha, férfiasan korrekt legyen, engedékeny, amikor kell, erős, amikor tapintata és jó érzéke ezt sugallja. Szerelmében ne legyen az ura rabszolgája, s őrizkedjék attól, hogy a szívtelen asszonyok zsarnoki hajlamai ébredjenek föl a lelkében. Szerelmének szenvedélyes föllobbanását a meghittség drága pillanataira tartogassa s vigyázzon, nehogy e pillanatok megszokottakká, banálisakká, vagy túlsűrűekké legyenek. Az asszony nem mindig kedvese az urának, hanem a barátnője, a védőangyala, a gondviselése is.
Az otthon hangulata: ez az, ami a legtöbb házasságból hiányzik. Amikor az oltár elől eltávoznak, nem csupán a sírig tartó együttélésre kötelezték magukat, hanem arra is, hogy a szerelemnek, a barátságnak, a családi érzéseknek új oltárt emelnek, vagyis új tűzhely lángjait gyújtják meg a házukban. E tűzhely melegét, bizalmas voltát, enyhe világát ápolni: ez az asszony gyönyörü feladata. Az asszony szívéből, okosságától, intelligenciájától függ mindig, hogy a ház kedves és vonzó tanyájává lesz-e az egészséges jókedvnek és a szívderítő költészetnek.
Minden háznak más a hangulata, már tudniillik, ha a kellemetlenkedés és az idegesség levegőjét is hajlandók vagyunk bizonyos tekintetben hangulatnak mondani. Nem tapasztalták-e kisasszonyok, hogy némely födél alatt egyszerre a nyugalom szelid harmóniája költözködik a szívükbe, a családi lámpa világossága jóságos érzéseket költ életre Kegyetekben, s hirtelen megsejtik, hogy itt olyan emberek laknak, akik szeretik és becsülik egymást. Miből sejtik meg? A jó Isten tudja. Nem a butorok elhelyezéséből, nem a férj udvariasságából, az asszony mosolyából, - hiszen ha vendég van, minden férj udvarias s minden asszony mosolyog, - hanem a láthatatlan, csupán megérezhető szimptomák sokaságából, amelyeket szinte lehetetlen volna analizálni. Fogadást mernének tenni, hogy akik itt laknak, tökéletesen egymáshoz valók s egymáson kivül aligha van egyéb gondolatuk... A levegőből érzik-e ki ezt, vagy valami titokzatos hangulatból, amely mindenütt ott lebeg?... Nem tudom...
Másutt egy megmagyarázhatatlan sejtelem rögtön elárulja, hogy a nyugalom, a boldogság, az együttérzés csak külső látszat s hogy a plüssbutorok között állandó vendég a keserü panasz és a rosszindulatu félreértés... A háznak nincs meg a maga hangulata, az asszony elégedetlen, a cselédek alattomosak, a férj csak ebédelni jár haza s az alkonyi órák nem kínálnak bizalmas örömöket; itt csak a látszatnál fogva élnek együtt s nem a szív és a szeretet törvényei szerint... Az együttlét órái kénytelen szomoruságban mulnak el, az esthangulat nem lopja a szívekbe az egymáshoz való simulás vágyát, egyik szempár nem mélyed a másikba, egyik kéz nem szorítja meg a másikat... Nem az édes, a derült, a mindenért kárpótlást nyujtó otthon ez, hanem rideg penzió, amelyben két közömbös idegen együtt él...
A tűzhelyben égnek a hasábok, de lángjuk nem világít a szívekbe, nem kelti föl a boldog érzést: milyen jó itt, egymás mellett, a rossz és érzéketlen világtól távol... E szerencsétlenek nem hozták magukkal az oltár mellől az otthon szeretetének tiszta poézisét s az érzéki föllobbanást összetévesztik a szerelemmel, amely baráti kapcsolatnak is erősebb kell, hogy legyen, mint valamennyi, amit ennek előtte kötöttünk... Ez a tűzhely nem ébreszti föl bennünk a vágyat, hogy magunk is melléje telepedjünk s nem fáj, ha tőle a rideg éjszakába eltávozunk...
Ne csupán boldogságuk megőrzése lebegjen Önök előtt, amikor kicsiny gazdaságukban az uralkodást megkezdik, hanem az is, hogy családi életük hangulata az unalomba, a kedvetlenségbe, az idegesség posványaiba el ne merüljön. Ne csak férjükben keressék azt a fluidumot, amely az otthon levegőjét frisseséggel, jókedvvel mindig megújuló vonzóerővel látja el, hanem önmaguk is féltő gonddal vigyázzanak, nehogy a kelletlenség, az unalom bacillusai családi tűzhelyüknél megteremjenek. A türelmetlen, az álmos, a szürke hangulatban még a szerelem lángjai is kialusznak. Az otthon oltárán ne csak az érzéki vágyak tüzei égjenek, hanem a meghittség, a vidám kedv, a finom tréfa melege is szüntelenül áradjon ki belőle. A boldog házasságnak nem csupán az a kelléke, hogy két ember nagyon szeresse egymást, hanem az is, hogy mindig jókedvünek, frissnek, szinte gyerekesen naivnak érezze magát - négyszemközt a másikkal.