Negyedik óra.
Mikor kezdődhetik a féltékenység?

Amikor azt a kérdést vetem föl, hogy mikor kezdődhetik a féltékenység, jól tudom, hogy mai előadásom nagyrészben akadémikus jellegü. Vagyis: csak elméleti haszna van. Akibe a hatal­mas istenek beleplántálták a féltékenység bacillusait, az ugyancsak nem lesz közömbös vér­alkatuvá, ha az én, professzori fejtegetésemet végighallgatja. A beszéd itt nem igen több, mint a gyönge szellő; mert, ahol ősérzésekről van szó, ott mindenféle tanács csak üres malaszt. De mégis, nem állhatom meg, hogy a féltékenységről is ne beszéljek, amikor a tanítványaim jövendő boldogságáról van szó; hátha akad mégis köztük egy, aki az élet valamely súlyos pillanatában a tapasztalatokban megőszült tanítómester szavaira visszagondol.

Azt tanácsolni, hogy az okos feleség végképp letegyen a féltékenység hibájáról, majdnem annyi, mintha a pisztrángtól azt kívánnók, hogy a torony csúcsára fölrepüljön. A legbölcsebb asszony szívében is ott van egy morzsányi ebből az érzésből, s nem kell éppen, hogy a nő - mi­ként a regények mondják - a szenvedélyek rabja legyen, hogy ez a morzsa úgy megnöve­ked­jék, mint az Ararát hegye. Elvégre is, a vonzódás, vagy hogy messzebb menjünk: a szere­lem nem a műveltség kérdése, valamint a temperamentumot, az önérzetet, a jogos felhábo­rodást se fújja el a női szívből az a körülmény, hogy valaki esetleg sikerrel tette le az érettségi vizsgát a zöldfa-utcai leánygimnáziumban. A grófné, aki harisnyás inassal, a saját mailcoach-án kocsizik ki a Stefánia-útra, épp úgy elveszti az önuralmát, mint a mosónéja, ha arról értesül, hogy a t. méltóságos úr lámpagyújtás után egy idegen kisasszonynál látogatást tett. Sőt: ő is elsír néhány fejezetet a grófi palota egyik zugában, s ő is azon fogja törni a fejecskéjét, hogy öt krajcárért mérget hozasson a patikából. Pointe-okra a valóságos élet nem dolgozik; s csak a francia, vagy a franciát majmoló hazai regényekben történik, hogy Claire grófné, megtudván, hogy a gróf egy ballettáncosnőnél tölti az estéit, hidegvérrel becsöngeti a komornyikját s finom nonchalence-szal így szól hozzá:

- Jerôme, hozzon föl az utcáról egy udvarlót!

Valamint az se tartozik éppen a mindennapi események közé, hogy a grófné, a férje hűtlen­ségéről értesülve, teázás közben hideg méltósággal ezt mondja:

- Barátom, mától fogva csak a világ előtt vagyunk férj és feleség... Én ezentúl a kastély bal­szárnyában fogok lakni, Ön pedig átköltözik a jobbszárnyba...

Tisztelt kisasszonyok, ne üljenek föl a francia tárca-regényíróknak: azok az urak elfelejtik, hogy az asszony akkor is csak húsból és vérből való asszony marad, ha a bölcsője fölött kilenc- vagy tizenegyágu korona ragyogott. A szenvedély vagy a közömbösség nem a szárma­zástól függ, hanem kizárólag attól, hogy a feleség szerelmes-e, avagy érzéstelen az ura iránt? Amelyik érzéstelen, attól kitelik, hogy ezen a műnyelven beszéljen; de a szerelmes asszony bizonyára nem fog átköltözni a kastély balszárnyába, nem csönget Jerôme-ért, a komornyikért, hanem alkalom adtán, ha különben a véralkata ösztökéli rá, épp úgy kikaparja a méltóságos úr szemét, akárcsak az igás kocsisné az igás kocsisét.

A kérdés tehát, kortól, rangtól és származástól eltekintve, ez: melyik az a stádium, amelyikben az asszonynak már joga van ahhoz, hogy féltékeny legyen s mikor cselekszik viszont elsietve és oktalanul, ha a féktelen érzést a maga szívében uralomra engedi?

Tisztelt kisasszonyok, egy ismeretlen portugál közmondás azt mondja: a házasság nem kolostor. A férj tehát, amikor legényélete függetlenségéről lemond, még nem kötelezte magát arra, hogy ezután a ferencrendi gvárdiánok programmja szerint fogja berendezni az életét. A férj, a házasság után is, szívesen hódol a maga megszokott kedvteléseinek: szereti a csinos ruhát, a szép nyakkendőt, a baráti együttlétet, a rendes kártyapartieját s a könnyed csevegést elmés és szeretetreméltó asszonyokkal. A feleség tehát épp oly kevéssé cselekszik helyesen akkor, ha férjétől azt kivánja, hogy rendetlenül öltözködjék, mint akkor, ha azt is rossz néven veszi tőle, hogy egy idegen, bájos nővel szóba áll. Ha a férj a felesége barátnőinek bókokat mond, ez még nem ok a féltékenységre; mert habár nem is színigazság, hogy ezt csupa udva­­rias­­­ságból teszi, - a kujonnak, hiába tagadja, jól esik, ha egy szép asszonynyal tréfálhat, - de attól is ugyancsak távol áll, hogy rossz fát tegyen a tűzre; csak az örök férfi nyilatkozik meg benne, a hódításnak szinte öntudatlan vágya, az ártatlan hiuság, hogy kedvesnek és ragyogó szellemünek tartsák. Ezt a férjben épp oly kevéssé szabad hibáztatni, mint a feleségben azt, hogy többnyire nem a hites ura, hanem az idegen világ kedveért csináltatja a szenzációs toilettjeit.

Hasonlóképp nem ok a féltékenységre, ha a férj a színházban érdeklődve a szeméhez emeli a gukkerjét, amikor a primadonna, a naiva, a hősnő, avagy a női kar a színpadra lép. Miért ne találhatna ő élvezetet egy szép női termet, egy pisze orrocska, egy kicsike láb szemléletében? A feleség, aki az ilyesmiért hangos megjegyzéseket tesz, - vagy azt az édes titkot súgja az ura fülébe, hogy címeres gazember, - bizonyára megérett arra, hogy a Moravcsik Ernő Emil úr kezébe kerüljön. Mi természetesebb annál, hogy az ilyen férjből lesz a leggaládabb oppor­tunista; aki a szinházban, amikor a felesége mellett ül, ásítva hátat fordít a színpadnak, de annál többet lebzsel a színházak kis kapui körül, amikor őnagysága miatt tökéletes bizton­ságban érzi magát. Az asszony, akinek az az ambiciója, hogy az urából úgynevezett alattomos gonosztévőt faragjon, valóban nem cselekedhetik tehát célszerűbben, mintha a színházi néző­téren efelé kedveskedésekkel aposztrofálja a színpadot látcsövező szerencsétlent:

- Ugyan, nem ég ki a szeme, hogy a feleségét az egész világ szemeláttára megszégyeníti?

Ugyancsak nem tartozik éppen a Deák Ferenczi bölcsességek közé, ha a szende hitves azzal gyanúsítja a ház büszke oszlopát, hogy titokban a saját szobalányával kacérkodik. Az a férj, aki ilyen közönséges alávalóságra vetemedik, nem igen akad másutt, mint a német élclapok­ban, ott is csak nagyobbára az illusztráció kedvéért. Óh, tisztelt kisasszonyok, ha önök tudnák, mennyi alkalma van a rossz férjnek arra, hogy a feleségéhez hűtelenné legyen! Aki a házi tűz­helye boldogságával nem elégszik meg, s idült családapa létére is idegen csókokról és tör­vénytelen ölelésekről álmodik, az bizonyára nem szorul arra, hogy a maga fizetett cselédjével kikezdjen. Az ilyesmi több a jellemtelenségnél; s csak egyetlen szó van rá, az is a baka­termino­logiában: ez már közönséges ordénáréság. A feleségnek mindent föl szabad tenni a rossz férjről; de azt még róla se szabad föltennie, hogy a maga asszonyát, a cselédje szemében, megalázni tudná. Ez a részlet, tudom, hogy visszataszító; és mégis kell, hogy beszéljek róla, hiszen hány házasság tiszta harmoniáját zavarta már meg ez az oktalan gyanakodás.

Kedves kisasszonyok, önök alkalmasint még nem értik meg egészen, amit a következőkben mondani fogok. De ha rám hallgatnak, hát beírják a naplójukba ezt a passzust (majd asszony­korukban talán hasznát veszik): három hűtlenségi vétket minden asszony köteles elnézni a férjének, föltéve, hogy a hűtlenségek julius vagy augusztus havában történnek.

Ne gondolják, mintha ezzel azt akarnám mondani, hogy háromszor még a legjobb férj is vétkezik a hitvesi fogadalma ellen. Óh nem; a jó férj képtelen volna arra, hogy a feleségét megcsalja. De a rosszak közt is vannak ám kategóriák s akárhány akad soraikban, aki nem tartozik a megrögzött bűnösök közé. Vagyis: csak nyári, alkalmi bűnös. Esküjét csak olyankor szegi meg, amikor az asszony valahol a fenyvesek alatt hüsöl, s őt, az elhagyott szalma­özvegyet, ezer alkalom csábítja. Ebből a férfiuból még mindig válhatik derék férj; persze csak akkor, ha megtévelyedése csupán kivétel. Három ilyen nyári eset tehát még nem ok, hogy a menyecske visszaköltözzék a szüleihez. Sírja ki magát a spájzban (ahol a cselédek nem látják), de aztán jusson eszébe, amit egy ókori bölcs mondott: hogy egyik férfi se jobb a Deák­né vásznánál s hogy a jó, a derék, a komoly apa, akit ő leányos rajongásában a tisztesség mintaképének tartott, alkalmasint szintén helyet foglalt valamikor a nyári, alkalmi bűnösök táborában. Vagy ha nem is foglalt, hát bizonyára helyet foglalhatott volna.

Mikor kezdődhetik hát a feleség féltékenysége? Semmikor. Amikor komoly ok volna rá, hogy megkezdődjék, akkor az asszony már ne töltse az idejét eféle haszontalanságokkal, hanem hagyja a faképnél az urát. Mikor igazán van ok a féltékenységre, akkor már nem érdemes fél­té­kenynek lenni.