Hatodik óra.
A férjek jelleméről

A féltékenység - mondta egy ó-egyiptomi bölcs, akit a felesége minden második napon össze­kar­molt - a legelsőbbrendü ostobaságok egyike; mert vagy van ok rá, s akkor hiábavaló min­den beszéd, vagy nincs s akkor mi szükség arra, hogy egymás életét megkeserítsük? A króni­kák, tette hozzá a nagyeszü thébai, még nem emlékeztek meg eddigelé olyan férfiuról, akit a felesége féltékenysége térített volna az istenes és jóravaló életre.

Az ó-egyiptomi bölcsnek sok tekintetben igazsága van, de mivel axiómákkal mégse lehet kormányozni a világot, szerény tehetségemhez képest ki fogom fejteni Kegyetek előtt azokat az irányelveket, amelyek egy önzetlen, vén ember lelkében, hosszu évek tapasztalásai után megérlelődtek. Uri kastélyok parkettjén és egyszerü ó-német ebédlőkben - az ilyen öreg világ­csavargó hol meg nem fordul? - szomoru, fiatal asszonyok néha sírva öntötték ki előttem a szivüket, mert csalhatatlan bizonyságuk volt arról, hogy a férjüknek egy idegen asszony meg­tetszett. Viszont mások, nem kevésbbé szépek és fiatalok, szikrázó szemmel fogadkoztak, hogy követni fogják a Francillon példáját, aki tudvalevőleg a „fogat fogért” elvét vallotta. Akadtak, akik visszaköltözködtek az édes mamához, mert a garderobe rendezése közben, egy nyári mellény zsebében, gyürött cédulát találtak, ezzel a szöveggel: „Édes mutczigám, biztos­san várom 9-cz órakkor”. Egy temperamentumos asszony akképpen oldotta meg a csomót, hogy ártatlan gyufatartókat, majolikavázákat és egyéb műtárgyakat vagdosott alávaló hitves­társa fejéhez. Szóval a mód, amelylyel az asszonyok a szomoru esetet fogadják, ideg­­rend­szerükhöz és a véralkatukhoz képest nagyon különböző; de bizvást állithatom, hogy egyik se célravezető és tökéletes. A túlontúl tragikus alapjában meggyöngíti a házasélet építményét, a nagyon is enyhe viszont elbizakodottá és vakmerővé teszi a szörnyeteget, aki elég lelketlen ahhoz, hogy egy szép és hűséges teremtésről, hacsak ideig-óráig is, megfeledkezzék.

Mielőtt azokra a módozatokra áttérnék, amelyek az úgynevezett hódításokra vágyakozó férjek ellenében ajánlatosak, engedjék meg kisasszonyok, hogy a férjeket általában a következő kategóriákba oszszam:

a) idegen nők után futkosó férjek;

b) olyanok, akiket csak az alkalom tesz gazemberekké;

c) olyanok, akik gyávaságból hűségesek a feleségükhöz;

d) akik elvileg hűek, de azért minden szép asszonyt megnéznek;

e) akik csak az asszony direkt acquisja folytán változnak át hüllőkből forróvérü állatokká.

Amint látják, azt a hatodik kategóriát, amely minden körülmények közt hűséges marad, amely még a gondolatától is irtóznék annak, hogy egy idegen nővel holmi szerelmi kalandokba bocsátkozzék: én, az öreg és tapasztalt professzor, nem ismerem. Mint a nép ajka oly talpra­esetten zengi: alapjában véve bizony egyikük se különb a Deákné vásznánál.

Azokhoz az ideálistákhoz, akik az abszolut hű férjek létezését vitatják, bátor vagyok a követ­kező kérdést intézni:

Tegyük föl, hogy az abszolut hű férjnek véletlenül dolga akad az ausztráliai szigettenger vala­me­lyik kereskedelmi kikötőjében. Hajóra ül, s szomorodott szívvel gondol elhagyott felesé­gé­re, akit csak hét vagy nyolc hónap múlva fog viszontlátni. Aztán egy éjjel, amikor a kabinjé­ben nyugodtan álmodik, a hajó hirtelen sziklához ütődik, s mielőtt csak gondolni is lehetne arra, hogy a léket betömjék, az egész alkotmány, utasostul és patkányostul, a víz alá merül. Csak ketten menekülnek meg: az abszolut hű férj és egy gyönyörü, rózsásarcu, istennői termetü angol nő. Hogyan, hogyan nem, az mellékes, de ez a két utas egy lakatlan szigetre vetődik, amely csupa buja, kábítóan illatos, délszaki növény; a levegőben ultramarinszínü madarak röp­ködnek, a mennyboltozat ragyogóan verőfényes, s a fákról ismeretlen, de csodásízü gyü­möl­csök kínálkoznak a boldogtalan hajótörötteknek. Szóval, egyszerre csak belecsöppennek az ó-testamentum első fejezetébe, a paradicsomba, amelynek bájos idilljét még nem zavarta meg az emberi önzés és gonoszság. Mivel nem igen van reményük, hogy valami hajó hama­rosan a sziget alá vetődik, loncokból és levelekből pompás kunyhót építenek, s miként a mese­beli Robinzon, gyönyörü kis gazdaságra tesznek szert. Reggeltől estig és estétől reggelig együtt vannak, ha emberi szóra vágyakoznak, azt csak egymás ajkáról hallgathatják, s éjsza­kánkint, amikor távolról az oceán hullámai mormolják fülükbe az altató dalt, aggódva lesik egymás pihegését, mert ah, oly végtelenül jól esik nekik, hogy a másik oly közel van... Minden áldott éjjel egy födél alatt vannak, amíg csak a nap korongja a távol vizekből föl nem bukkanik. A bájos angol asszony észbontó pillantással néz a holdvilágnál a férfi szemébe s mámorosan, szerelmi láztól remegve susogja:

- Egyedül vagyunk és körülöttünk a végtelenség... Majdnem bizonyos, hogy sohase kerülünk vissza oda, ahol téged egy türelmetlen asszony, engem egy epedő férj vár... Szeretlek és boldog lennék, ha te is szeretnél... Egyedül vagyunk, s fölöttünk csupán a néma, a bizalmas, a szikrázó csillagok lobognak... Óh, borulj reám és szoríts magadhoz... Égő ajkam eleped a vágytól, hogy a tiédre tapadhasson... Nézdd, a nyári éjszaka is azt súgja a fülünkbe, hogy szeressük egymást...

Igy fog szólni minden nap, minden éjjel, s királynői termete szeretkezésre vágyódva kúszik a bánatos férfi lába elé... És a férfi -

Kedves kisasszonyok, most eljutottam ahhoz a kérdéshez, amelyet az abszolut férfihűség vitatóihoz intézni akarok. Vajjon akad-e az egész világon egyetlen férj, föltéve, hogy még innen van azon koron, amelynek határai a szerelmi érzéseket magukba fogadják, hogy ebben a helyzetben, a föntebb vázolt körülmények között, így fog szólani a ragyogó szemü asszony­hoz:

- Bocsánat, kedves Nagysád, de én férj vagyok és a feleségemnek sírigtartó hűséget fogad­tam... Igaz, hogy talán sohase látom többé az én távollevő cicámat, igaz, hogy ön nemcsak szép, de bájos, ennivaló, sőt úgyszólván ellentállhatatlan, de az oltár előtt tett fogadalom se túri bögre ám, amit csak úgy egyszeribe összetör az ember... S mivel én hűséges, szótartó és korrekt férj vagyok, hát holmi csókokról és ölelésekről abszolute nem vagyok hajlandó eszmecserékbe bocsátkozni... Ha Nagysádnak úgy tetszik, hát szívesen csevegek Önnel az Ibsen drámáiban található misztikus elemről, de a szerelmet, ha kérnem szabad, hagyjuk ki a játékból...

Mit gondolnak, van-e olyan férj, aki így válaszol? Hacsak egy van, azért az egyetlen pél­dányért szívesen elismerem, hogy a férjek kilencven százaléka hűséges... De ha egy sincs, akkor senkise beszéljen nekem az abszolut férji hűségről, mert hiszen - amint láttuk - minden csak attól függ, hogy akad-e olyan alkalom, amelynél még a legkitartóbb hűség is agonizál...

Nem hiába mondtam el ezt a hosszu mesét, mert a tanulság, amit le akarok szűrni belőle, szerény véleményem szerint tisztázhatja némiképp az asszonyi féltékenység problémáját... Mivel ugyanis tökéletes férfiak nincsenek a világon, s mivel a legöregebb akadémiai tagok is pödörgetni kezdik a bajuszukat, ha észreveszik, hogy egy csinos nő fixirozza őket, az okos feleség kiegyezik a sorssal, s bölcs rezignációval így szól magában:

- Vigye el a kánya, elégedjünk meg annyival, ha kedves urunk, a címeres gazember, a lelke mélyén igazán szeret bennünket és erős, hogy ne mondjuk: kényszerítő okok nélkül még álmában se gondol arra, hogy hűtelenné legyen hozzánk... Vagyis: ha szubjektiv érzéseinek kizárólag mi vagyunk a tárgyai, ha láttunkra még tízéves házasság után is fölmelegszik, ha a gyermekeit szereti és dolgozik értük, s ha lelke előtt a családi tűzhely az az oltár, ahova minden nemes és derék gondolatát elhozza... Ha egyszer, valami nagyon is erős kisértéssel szemben, megtalálna esni vele az a szerencsétlenség, hogy az ellentálló ereje elhagyja: ez, ha bűnnek föltétlenül bűn is, még mindig nem elég ok arra, hogy az ember a Dunának menjen vagy az édesmama istenitéletét provokálja...

A bölcs feleség - föltéve persze, hogy az ura szerelméről és tisztességéről bizonyos - nem kiált mindjárt tüzet, ha:

1. t. férje az utcán nem hunyja be a szemét, amikor egy bájos leánynyal vagy asszonynyal találkozik;

2. ha ugyanaz az úr a színházban nem fordítja visszafelé a gukkerjét, amikor a primadonna kissé túlzásba viszi a színésznői decolletage szabadalmát;

3. ha társaságban más nőkkel is foglalkozik, mint a feleségével;

4. s végül: ha nyáron, a szalmaözvegység szomoru idejében, esetleg meg talál feledkezni arról, hogy a balatonfüredi platánok mögött egy szende hölgy alszik, aki az ő nevét viseli.

Ez utóbbi ponttal kapcsolatban sokat tudnék beszélni a téli és a nyári hűtelenség közt való különbség erkölcsi hordereje felől, s ki tudnám fejteni, hogy juliusban például még maga a jó Isten is más szempontokból nézi a férjek viselkedését, így szólván a könyveket vezető angya­lokhoz:

- Az a szegény halandó kokett nőcskékkel csevegett, mielőtt elhagyott családi fészkébe hazatért volna? Hiba, mindenesetre hiba ez is, de a szalmaözvegyekre nézve, mint tudjuk, az erkölcsi törvényekhez külön pótfüzetet adtam ki... Juliusban és augusztusban ugyanis a rendes törvények nincsenek érvényben...

Bizonyára tudnék erről még mondani egyet-mást, de ezt akkora hagyom, amikor már Kegye­tek asszonyokká lettek, s a francia bohózatokat is bátran megnézhetik... Addig csupán még­egyszer a figyelmükbe ajánlom, hogy: abszolut tökéletes férjek nincsenek is a világon. Egy volt, Barbarossa Frigyes idejében, de az se nősült meg soha és már kilencéves korában elhalt... A maiaknál csak a rosszaságban vannak fokozatok... Ha az, akit a sors rendelni fog, önöket igazán szereti s ha komoly és megbízható támasza lett a családjának, a féltékenykedéssel nem érdemes, hogy az életüket keserítsék... Ha félre is néz egyszer vagy másszor, majd vissza­fordítja pillantását mihamarább oda, ahonnan egy bájos, hűséges szempár pillant reá válto­­­zatlan szeretettel... Ha azonban - ne adja az Isten - azt vennék észre valamikor, hogy nem öt, tíz vagy száz, hanem egyetlen nő érdekli állandóan a t. férjüket, akkor én is azt mondom, ideje lesz, hogy az édes mamával ama bizonyos haditanácsot megtartsák.