Tizenharmadik óra.
A cselédek

Bizonyára megütődve csóválták a fejüket kedves kisasszonyok, amikor mai előadásom címét meghallották. Mi érdekeset lehet mondani a cselédekről, akik a Kegyetek szemében mind­eddig arról voltak nevezetesek, hogy néha az édesmamájuk életét elkeserítették, néha durcásan elkisérték Kegyeteket Zsófi, Mili, Leontine, vagy Mariska nénihez, amikor az édesmamát a háztartás gondjai a gardirozás kötelességében megakadályozták. A szobaleány akkor két lé­pés­nyi távolságban baktatott Kegyetek után, unottan és rosszkedvüen, legföljebb akkor derül­ve föl egy szempillanatra, amikor egy nyalka tűzoltó vagy a helyőrség egyik csinosabb köz­vitéze jött szembe az Andrássy-úton. Minő összefüggés lehet a házasélet boldogsága és a léha Julcsa vagy Teréz között? Látszik, kisasszonyok, hogy e kérdést nem vizsgálták meg köze­lebbről, mert ha megtették volna, igen értékes tapasztalataik lennének a Julcsák és Terézek fontos és éppen nem kicsinylendő szerepéről. Azt merném mondani, hogy boldogságuk nagy része nem is ama hetykebajuszu úrtól függ, aki Kegyeteket a szülői háztól elvitte, hanem a könnyelmü vagy szorgalmas teremtésektől, akik családi tűzhelyüknek oly elválaszthatatlan tartozékai.

Azok a cikkek, amiket olykor - főképp a nyári hónapokban - a napilapokban a cselédkérdésről olvasni szoktak, tagadhatatlanul nem tartoznak a mulatságos olvasmányok közé, de a cseléd­kér­dés maga fontosabb, mint a fiatal leányok gondolják. A férj reggel a hivatalába, az üzle­tébe, a dolgai után megy, vagy bevonul az irodájába, hogy az ügyeit végezze, s a fiatal asszony egyedül marad a három-négy-öt- vagy hatszobás lakásban. Azaz, hogy nem egész egyedül: Julcsa, a szakácsnő, a reggeli edényt mosogatja a konyhában, Teréz, a szobaleány pedig a rendes vikszelő táncot lejti az ebédlő parkettjén. Az élet harcába induló férj nagyképüen azt hiszi, hogy a feleségének otthon nem igen van egyéb dolga, mint hogy a konyhapénzét el­költse. Pedig mily súlyos föladatok várakoznak a háztartás kormányát kezelő ujdonsült me­nyecs­kére! Nem lehet tagadni, hogy lánykorában csak félfüllel hallgatta a háztartásra vonat­kozó intim részleteket, s az esze inkább a Kisfaludy-Társaság ülésén, a déli korzón, az új kala­pon, vagy - mondjuk ki bátor őszinteséggel - ama Bandikon, Pistákon, Gyurikon és Miskákon járt, akiket a bakfisek gondviselése a közelébe vezetett. Mihály bácsi, aki a vőlegénynyel a hivatalos megkérés előtt a leendő menyasszonyról csevegett, imponáló stilusban festette le a fiatal lány házias nevelését, szakácsnői tudományát, fényes gazdasszonyi kiválóságait; de mi magunk közt megvallhatjuk, hogy Mihály bácsi jólelküen tódított.

Mert a gazdasszonyi erények - néhány csakugyan háziasan nevelt, falusi lányt kivéve - többnyire a házasság után nőnek nagyra a fiatal asszony lelkében. Mennyit kell tanulnia a gyámoltalan kis teremtésnek, amíg a háztartás ezer aprólékos részletében megszerzi a kellő jártasságot! A férfiak nem tudják, hogy minden asszony egy kicsike állam, vagyis a saját gaz­da­sága élén jóformán a miniszterelnöki teendőket végezi. Az igazán ambiciózus asszonynak, aki nem elégszik meg azzal, ha a takarítás csak úgy a külső látszat kedvéért történik, aki nem tűri, hogy a szekrény felső részein évtizedes por rakódjék le, akinek kutató szeme, miként a jó Istené, az ágy alatti világ rejtelmeibe is belelát, aki gondot akar fordítani arra, hogy az ura a fogadó kosztja után ne áhítozzék, aki a fehérnemüs szekrényt épp úgy számon tartja, mint az éléskamra polcain egybegyüjtött kincseket, aki néhanapján a mosókonyhába is leszáll, a pad­lás lépcsőin is fölmegy, aki a szakácsnő vásárcsarnoki műveleteit is a kellő ellenőrzéssel kisé­ri, s később - óh boldog álom! - azt is ambicionálja, hogy a babái a legcsinosabb és leg­tisztább gyerekek legyenek az egész városrészben: az ilyen asszony majdnem annyira el van foglalva reggeltől estig, mint a miniszterelnök ő excellenciája, aki az ország gondjait és ügyeit intézi.

Bizonyára nem csekélység hát az a kérdés: kik azok a miniszterek, akik a háztartás miniszter­­elnökével egyetemben e fontos ügyeket intézik. Persze a fiatal asszony, aki a lányszoba szelíd idilljéből került tekintélyes poziciójára, eleintén nem igen járatos azokban a furfangokban, melyek a cselédügy állandó elintézéséhez szükségesek. Menyecskekora első heteiben vakon megbízik Samuban, a cselédszerző-intézet kifutójában, aki alázatosan kezet csókol neki s ravasz szemcsiptetéssel jegyzi meg, hogy a szende hajadon, aki odakünn a konyhában vára­kozik, az ó- és újvilág legügyesebb, legszorgalmasabb és főképp a leghűségesebb cseléde. A fiatal asszony átnézi a cselédkönyvet és naivul megkérdezi:

- De miért van, hogy mindeddig nem igen volt két hétnél tovább egy helyen? A legutóbbi helyén, Kardos ügyvédéknél, csak öt napig szolgált...

- Jé, hát nagysága nem tudja? - kiált föl Samu őszinte csodálkozással. - A szegény leánynak azért kellett távoznia, mert Kardosnét beszállították a szanatóriumba...

- Hát Pappék? Ott is csak tíz napig volt...

- Pappné, kezét csókolom, hirtelen elvált az urától...

A hathetes menyecske e megnyugtatásra szó nélkül átadja a foglalót s egyéb illetékeket, s csak három nap mulva ébred annak a tudatára, hogy rút csalás áldozata lett. A szende leányzó lusta, torkos, megbízhatatlan, sőt azon is rajt éri, hogy a konyhapénzből szemérmetlenül lop. És a családi boldogság derült egén ekkor megjelenik a legelső, vésztjósló felleg...

Ne higyjenek a férfiak felületességének: szó sincs róla, hogy az okos asszonyt az ilyen baj ki ne hozná a sodrából. Vajjon a tréfás férj, aki most gúnyolódva beszél a cselédváltozás vesze­­del­méről, mit szólna, ha az irodafőnökét sikkasztáson érné, vagy ha a helyettese csak úgy ímmel-ámmal írná meg a húszezer forintos pörben a fölebbezést? Pedig a rossz cseléd nem kisebb baj, mint a rossz irnok vagy a rossz segéd; sőt talán még nagyobb is, annyiból, hogy a családi élet intimitását érinti. De ő, aki csak a tiszta lakást látja és a jó ebédhez ül, férfiúi önzésében nem méltányolja kellőképp a súlyos fáradalmakat, amelyek e kép kellemességeit megelőzik.

Hosszu életem folyamán sok fiatal asszonyt volt alkalmam megismerni, s mondhatom, kis­­asszonyok, hogy több boldogtalanság fakadt a rossz cseléd nyomán, mint például az érzelmi változások kifolyásaképp. Hány nyugodt családi tűzhelyt dúlt már föl a lusta Teréz, a hamis és rosszindulatu Julcsa! A ház asszonya ideges arccal, olykor kisírt szemmel fogadja a munká­jából hazatérő férjet, az ebéd rossz, a lakás rendetlen, s a családi fészek levegőjében az ideges­ség villamos szikrái pattognak. Ez az a hangulat, amelyben minden kimondott szó félre­magyarázódik, minden megjegyzés maliciától gyanús, s amelynek hatása alatt az asszony duzzogva vonul be a legbelső szobába, a férj pedig dühös indulattal rohan el kártyázni a kaszinóba. Hány tragédiává fajult egyenetlenségnek volt szülőoka a rossz és megbízhatatlan cseléd, aki a családi élet édes idilljébe először vitte bele a rosszkedv és a keserűség bacillusait.

A cselédkérdés fontos fejezete a házaséleti boldogság kátéjának. Vegyék hát szívesen a tapasz­­talatokban megőszült professzor alábbi szakaszait, s függeszszék ki azokat a konyhába, a spájzba, s a toalett-tükör fölé, persze csak gondolatban, a lelkük mélyén:

1. §. Az új toilett nem olyan fontos, mint az új cseléd. Tízszer is gondolják meg egyhuzamban, hogy kit fogadnak a házukba!

2. §. Ne higyjenek Samunak, a kifutónak, mert neki az a mestersége, hogy cselédeket ajánljon. Ő, szegény, abból él.

3. §. A titkaikat ne mondják el a cselédnek, a férjükre vonatkozólag ne tőle kérjenek tanácsot, de azért sohase éreztessék vele azt a különbséget, mely az úrnő, a szakácsné és a szobaleány közt tátong. Bánjanak vele jólelküleg és szeretettel.

4. §. A cseléd hűségét százszor inkább növeli, ha úrnője a magánélete iránt is barátságos érdek­lődést mutat, mintha a fizetését fölemeli.

5. §. Ha a férj és a feleség között nézeteltérés támad, erről sohase tudjanak a konyhában, mert nincs, ami inkább tönkretenné a cseléd összes jó kvalitásait, mint a nyilvánosságra kerülő viszály és pörlekedés.

6. §. A gondos háziasszony jól teszi, ha a cselédjét kellőképpen ellenőrzi, de rosszul cselek­szik, ha gyanakodását a legparányibb jellel is elárulja.

7. §. Ha a cseléddel baj van, az okos asszony azt nem érezteti az urával. Sőt egyenesen eltit­­kolja előtte.

8. §. Amelyik asszony az urával akarja elintéztetni a függőben lévő cselédügyeket, s a férfi tekintélyét és szigorát küldi harcba a rossz cseléd ellen, az a saját gyöngeségét árulja el. A férjet csak a legvégső esetben szabad beavatni a szakácsnői és szobaleányi viharokba. Végül

9. §. Az asszony ne legyen büszke, de ne is üljön le a konyhában, hogy a cselédekkel eszméket cseréljen.