Tizenhatodik óra.
A nyaralás

Tisztelt hallgatóim, ne legyünk optimisták: egy napon, - mondjuk a második vagy harmadik évben az után, hogy az anyakönyvvezető színe előtt a boldogító igen kimondották - az édes­mama forgószél módjára fog berontani az ebédlőjükbe, a napernyőjét harciasan a kezébe fogja, s így szól a ház nyugodtan kávézó urához:

- Maga talán azt hiszi, hogy a szegény leányomat az utcáról szedtem föl, s hogy tetszése szerint halálra gyötörheti az ártatlan feleségét? Mondhatom, hogy nagyon téved, mert míg egy porcikám él, mindig meg fogom védelmezni ezt az együgyü és boldogtalan teremtést...

A ház ura erre nyugodtan föl fogja hörpinteni a kávéját, még a cukrot is gondosan kikanalazza a csészéből, - hiába, az alpesi vihart is megszokja az ember, ha mindennap része van benne, - aztán mosolyogva ezt mondja:

- Ha jól látom, a kedves mama haragszik valamiért. Úgy-e, nem vagyok indiszkrét, amikor megkérdezem, hogy miért haragszik?

Az édesmama ekkor jeanne d’arci bátorsággal áll majd a közömbösséget affektáló férfiu elé, s azon a hangon, amelyet Jászai Mari szokott használni a tragédiák második fölvonásában, ezt feleli:

- Ha az a terve, hogy a feleségét a halálba üldözi, nagyon téved... Margit akkor se marad nyáron Budapesten, ha rögtön el is kell válnia magától... Leánykorában megengedhette magá­nak azt a fényüzést, hogy fürdőhelyen töltse a nyári hónapokat, s asszonykorában nem lesz bolond, hogy a szaharai forróságban tespedjen... Ha magának nincs pénze a nyaralásra, akkor micsoda szemtelenség volt, hogy egy úri kisasszonyt feleségül vett?

Ime, ezennel megjósolom, hogy szerető férjük az édesmama e szavai után, hidegvérüen cigarettára gyújt, s az összes vicomteokat megszégyenítő nyugalommal így válaszol:

- Először is: ma csak junius tizenkettedike van, amikor Budapesten még híre sincs a szaharai forróságnak. Másodszor: én a házassági szerződésben nem írtam alá olyan pontot, amely engem arra kényszerítene, hogy a feleségemet nyaralni küldjem. Harmadszor: az oknyomozó világtörténelem megemlékezik egy-két olyan hölgyről is, aki messze a kilencvenedik életévén túl húnyta le a szemeit, anélkül, hogy valaha fürdőhelyen üdült volna. És negyedszer: az édes­mamának ebbe alig van több beleszólása, mint abba, hogy az abessziniai négus kinél vásárolja a turbánját.

Tisztelt férjük e nyilatkozat után el fog sétálni a kaszinóba, mi pedig, hatszemközt maradván, bevallhatjuk, hogy a kőszívü zsarnoknak ez esetben föltétlenül igaza van. A fürdőzést, mint a boldog élet conditio sine qua non-ját, se Mózes, se Jézus Krisztus, se Mohamed, se Confucius nem említi a könyveiben. A fürdő a jómódu emberek fényűzése; persze, csak az a fürdő, ahová az unatkozó pestiek járnak, nem pedig a másik, az áldott és csodatevő, ahol csakugyan a meghibbant egészséget reparálják. Nem állítom, hogy a fürdőbejárás divatja talán esztelen divat; mert hiszen a modern embernek, aki egész éven át a nagyváros izgalmai közt rongálja amúgy is züllött idegeit, tényleg jól esik, ha pár boldog hetet tölthet el munkátlanul a kék tavak és a zöld hegyek világában. Aki megteheti, okosan is teszi, ha a forró napok beköszön­tésével a rendes életmódjának búcsút mond; s evez, uszik, hegyeket mászik, hogy a meg­csökkent energiáját visszanyerje. De arról, hogy a fürdőzés elengedhetetlen kelléke a házasélet boldogságának, már szó sincs; s az édesmama, aki ama nézetének ad kifejezést, hogy a szegény, fiatal asszonyka a sír felé közeledik, ha nyáron is Budapesten marad, célzatosan ki engedi siklani a lába alul az objektiv igazság talaját. A viruló, egészséges menyecske, aki Istennek hála nem szenved semmiféle bajban, még attól, hogy juliusban is Budapesten marad, nyugodtan oltár elé kisérheti annak idején a legfiatalabb dédunokáját.

Mindezekkel azonban még a legtávolabbról sem akarom azt állítani, hogy a nyaralás divatját elitélendőnek vélem. Sőt ellenkezőleg: az a meggyőződésem, hogy a fiatal házaspárok, - pláne, ha egy-két bájos fióka is csipeg a fészekben, - okosan cselekszik, ha egy nyári reggel angol zárt tesznek a naftalinos lakás ajtajára, s gyerekestül, bonnostul és szakácsnéstul kihaj­tat­nak a keleti-, a nyugati- vagy a déli pályaudvarra, azzal az eltökélt szándékkal, hogy augusztus vége előtt nem teszik be a lábukat a budapesti aszfaltra.

Nemcsak az egészségük miatt cselekszik okosan, - fölteszem ugyanis, hogy egészség dolgában nem szorulnak a fürdőre, - hanem azért, hogy új és új benyomásokkal frissítsék föl kimerült lelküket, s humort, vígságot, vállalkozó kedvet, ruganyosságot hozzanak magukkal onnan, ahol mindennek gazdag és kiapadhatatlan forrása bugyog: a természet öléből. A nagyvárosi ember szinte rá van utalva arra, hogy pár hétig minden áldott esztendőben zöldelő fák alatt kóboroljon, kék vizek partján szívja magába az éltető levegőt s a vidék meg a falu naiv örö­mei­vel cserélje föl téli életének oktalan és raffinált élvezeteit. A nyári üdülés meghozza a maga dús kamatait: nem pénzben, nem anyagi javakban, hanem jókedvben, frisseségben, fiata­los erőben és energiában. A nyaralást bizonyára egy bölcs férfiu találta ki, de száz és száz bolond annyira elrontotta, hogy a mai formájában már puszta nagyzolássá és esztelenséggé vált.

Bájos hallgatóim, ha Kegyetek megtisztelnek azzal, hogy a tanácsaimat az emlékezetükbe vésik, hát az alábbi kis kátét van szerencsém a figyelmükbe ajánlani:

1. A nyaraláshoz még nem okvetetlen szükséges, hogy egy szerencsétlen nőiszabó egész ideg­rendszerét föláldozzuk érette. Vagyis: a nyaralás nem szükségképpen annyit jelent, hogy az ember naponkint ötször öltözködjék, s hogy a jó barátnők sárgaságot kapjanak irigységükben. A disztingvált asszony mindig csinosan öltözködik, de nem ambicionálja azt a dicsőséget, hogy az egész fürdőhely csak az ő toilettjeiről beszéljen. Némelykor egy bájos battisztblúz, - mint Budapest délnyugati részein mondani szokták, - sokkal hercigebb, mint a legdrágább grenadine-ruha vagy angol kosztüm.

2. Az ember nem azért megy a fürdőbe, hogy a pincérek s egyéb szolgálattevő személyek grófokként és hercegekként bánjanak vele, de tulajdonképpen naiv csacsinak nézzék. Igen előkelőek maradhatnak akkor is, ha a szegény férjük egyhavi jövedelmét nem osztják ki borra­valónak.

3. A fürdőhelynek sem törvény, sem miniszteri rendelet nem adta meg azt a privilégiumot, hogy a korrekt asszonyok, - ott mulatván, - szabadabban viselkedhessenek, mint a nagyváros falai között. A kacérság, a túlságos bizalmaskodás ott épp oly kevéssé faire dolog, akár Buda­pesten.

4. A szalmaözvegy-asszony ne kössön ismeretséget idegen urakkal, de az asszonyok közül is csak azokkal barátkozzék, akik egy ostoba bókért a férjük nyugalmát nem áldozzák föl.

5. A fürdőzés nem annyit jelent, hogy az ember reggeltől estig a gyógyudvarban, a zongora-teremben vagy az eszplanádon kószál. Mindennek megvan a maga ideje.

6. Cigánynak úriasszony még fürdőhelyen se integet, s a primással akkor se kacérkodik, ha szegény ura Budapesten, a hivatalában izzad.

7. Akinek az ura egyáltalában nem mozdulhat ki a fővárosból, az inkább lemond a fürdőzés­ről, semhogy élete társát az egész nyáron egyedül hagyja. Meg különben is: a férj nem tartozik ama szentek közé, akiket a nyári kisértések hidegen hagynak.

8. Nem okvetetlenül muszáj, hogy az ember olyan helyen töltse a nyári hónapokat, ahol a gyógydíj- és zenedíj intézményét ismerik. Némely falu, ahová a kultúra e vívmányai még nem hatottak el, ugyanazt a szolgálatot sokkal olcsóbb áron teszi meg. Az angol vagy a francia úri­család többnyire nem fürdőbe megy, hanem falura.

9. Ha valaki a férjét kénytelen-kelletlen, egyedül hagyja itthon, mindenesetre gondoskodni tartozik arról, hogy a szegény ember tisztességes lakásban sóvárogja át a szalmaözvegyi heteit. Aki az itthon maradt férj számára csak a legszükebb és legsötétebb szobát hagyja nyitva, a naftalin miatt megtiltja a szellőztetést, s a férj fehérneműit a konyhaszekrényben helyezi el, abszolute nem tarthat igényt arra, hogy gyöngéd és szerető feleségnek nevezzék.

10. Arról, hogy Budapest környékén, egy poros faluban töltsék a nyarat, s a férjüket arra kény­szerítsék, hogy naponként harmadfél órát a vasuti kupéban izzadjon, hasonlíthatatlanul többet ér, ha egyáltalában nem mozdulnak ki Budapestről.