A karzaton.

A jó isten tudja, hogyan kerülte ki Saáry figyelmét a sajó-eörsi választás ügye, - peres dolgai ezidőben gyakran hazahívták a kerületébe - annyi bizonyos, hogy egy februári reggel váratlan meglepetés érte: a Ház folyosóján, a buffet előtt, a jókedvü óriással találkozott... Laczházy harangalaku redingot-t viselt, az arca sugárzott a boldogságtól, kezében pedig hosszukás paksa­métát szorongatott... Saáryt, aki gyanútlanul jött szembe vele, oly heves örömmel szorí­totta keblére, hogy a fiatal képviselő minden csontja megroppant bele.

- Hát mit szólsz hozzám? - kiáltotta harsogó hangon, noha egyáltalában nem voltak eddig tegeződő viszonyban.

A képviselő fürkészve nézett végig új barátja hatalmas szálfa-alakján, de nem látott rajta sem­miféle változást. Zavartan hümmögött tehát egy-két szót, de Laczházy nevetve félbeszakította:

- Hát nem tudod? - kérdezte, míg piros arcán mennyei derültség jelent meg.

- Mit, kérlek?

- Hogy tegnap óta kollégák vagyunk, amennyiben a tisztelt nép engem is megbizott, hogy ötödfél évig képviseljem. Te elvileg nem szoktál ujságot olvasni? Talán azt se olvastad, hogy az öreg Csóthy Ábrahám mandátuma harmincöt esztendő után lejárt végre?

Saárynak most valami derengeni kezdett az agyvelejében.

- Csóthyról beszélsz, a vén kurucról, aki a hetvenes évek óta képviselte állandóan a sajó-eörsi kerületet?

- Úgy van, ez volt az a kerület, mely harmincöt évig nem ismerte az ellenjelöltek intézményét. Most azonban, fájdalom, megszünt ez a paradicsomi állapot, legalább tegnap négyen is akadtak, akik ki akarták tépni kezemből a szabadelvüség lobogóját.

A fiatalember elképedve emelte föl pillantását a magasba, ahol az óriás hatalmas fejét sejtette.

- Eszerint te? - kiáltott föl csodálkozva.

- Úgy van, kedves barátom, én vagyok az, akiben az öreg úr halála után a nemzet bizalma összpontosult. Mindeddig csak annyit tudtam a politikáról, mint a fácán a gyorsírásról, vezércikket még sohase olvastam életemben, de most fölvilágosítottak róla, hogy a hazának az én kipróbált tehetségemre a lehető legsürgősebben szüksége van. Három héttel ezelőtt, egy esős napon, kicibáltak pusztai tanyámról a fórumra, s azóta - tegnap estéig - nem is engedtek vissza többé. Ez idő alatt két hektoliter bort ittam meg, s olyan beszédeket mondtam, hogy a vén Gladstone - ha ugyan él még szegény - bátran elsápadhat az irigységtől. Meglátszik az arcomon, hogy ilyen cudar nagy tehetség lakik bennem? Akár látszik, akár nem, a sajó-eörsi kerület meg van győződve róla, hogy Deák Ferencnek végre utódja akadt a képviselőházban... Nem hiszed?... Édes fiam, annyit mondhatok neked, hogy Napoleont, mikor Olaszországból visszatért, távolról se fogadták olyan lelkesedéssel, mint engem, mikor az Arany oroszlán erkélyén megjelentem...

- És milyen programmal választottak meg? - kérdezte Saáry, mikor végre egy pillanatra szóhoz juthatott.

Laczházy gyöngéden két keze közé fogta a barátja arcát.

- Óh, mennyei ártatlanság, hát még azt se találod ki? Láttál már kövér embert, aki nem a nagy­méltóságu kormány híve? A kövér ember attól hízik meg, hogy teljesen meg van elégedve a közállapotokkal, csak természetes tehát, hogy a magas kormány lobogójával indultam a küzdelembe...

Áhítatosan nézett a plafond felé és ünnepies hangon folytatta:

- Különben is szent kötelességünk, hogy a hazáért a legnagyobb áldozatot is meghozzuk!... Én a hazámért mindenre kész vagyok, még arra is, hogy a kormányt támogassam...

Vastag, kaszinói cigarettát dugott - félig erőszakkal - a Saáry szájába, majd karonkapta a fiatal­embert és magával cipelte a szőnyeges folyosón. Jókedvtől ragyogó arca e közben titok­zatos kifejezést öltött.

- Még egy ujság van! - mondta ravaszkodva.

- És pedig?

- Valaki odafönn van a karzaton és mindenáron azt akarja, hogy fölvigyelek hozzá...

- Kicsoda? - kérdezte Saáry és a szíve egyszerre kalimpálni kezdett.

- Egy fiatal és szeretetreméltó hölgy, aki szemtanuja akar lenni annak a lélekemelő lát­ványnak, mikor Sajó-Eörs bizalmának letéteményese a históriába, illetve a t. Ház üléstermébe bevonul... És ugyanezt az alkalmat arra is föl akarja használni, hogy a te munkától megőszült jobbodat megszorítsa...

Kedélyesen hátbaütögette Saáryt és ingerkedve kérdezte:

- Nos, kitalálod, hogy kiről beszélek?

Egy pillanatig várakozó arccal tekintett a fiatalember szemébe, aztán így folytatta:

- Úgy van, jól sejted, igazad van: az a lelkes, fiatal hölgy csakugyan nem más, mint Masa ő nagy­sága... De most már gyere, szedd a lábaidat, mert megigértem, hogy sürgősen elő­állíta­lak...

Saáry pár érthetetlen szót válaszolt, majd szeliden követte barátját a jobboldali karzatra, ahol Masa és Mariska asszony már türelmetlenül várakoztak rájuk. Mariska asszony harminc év körül járó pusztai szépség volt, aki feltünően hasonlított a bátyjára, de a fiatal képviselő ezt csak futólag konstatálta, mert a szeme kizárólag Masával volt elfoglalva. Laczházyné, aki meglehetősen lesült az olasz ég alatt, gyerekes jókedvvel nyujtotta neki a kezét, aztán nagy­képüen neki kezdett a kalandjai elbeszélésének. Előadásából kiderült, hogy Olaszországnak teljes négy hétig a bájos pesti asszony volt a központja, az események, kivétel nélkül, az ő szőke feje körül hullámzottak, a férfiak, a miniszterelnöktől a liftkezelőig, mind beléje voltak szerelmesek, s az utazó amerikai milliomosok közt vagy tizen is akadtak, akik mindenáron meg akartak ismerkedni Mariskával, hogy a „kis magyar leány” kezét megkérjék tőle. Masa szem­melláthatólag hencegett, de azért azt akarta elhitetni a társasággal, hogy sokkal kevesebbet mond a valóságnál.

- Nem hiszik, hogy leánynak néztek, s hogy minden férfit meghódítottam, aki az utamba akadt? Mariska beszélj már te is, mert ezek még azt találják gondolni, hogy valami hazug és dicsekedő perszónával van dolguk...

Mariska a legszentebb becsületszavára jelentette ki, hogy Masa az egész egyesült Olasz­orszá­got lázba hozta, de Laczházy egy fenséges mozdulattal elhallgattatta a lelkesült gardedámot.

- Azt hiszitek, valami nagy dolog, hogy egy férjes asszonyt leánynak néztek? Ez csak annyit jelent, hogy éretlen kis nőnek tartottak, aki még sokkal léhább és gyerekesebb, semhogy egy komoly férfi az anyakönyvvezetőhöz elvinné... Aki Masát látja, biztosra veszi, hogy ennek a hölgynek a háztartástan és az irodalomtörténet okozza még a legnagyobb földi gondot... Nem kérdezték tőled az amerikai milliomosok, hogy hányasod volt a magaviseletből, s hogy milyen volt az irásbeli dolgozataid külalakja?

Masa durcásan ütött a volt ura kezére, aztán hátat fordított neki és odafordult Saáry képviselő úrhoz.

- Hallja, voltakép borzalmasan unalmas ám a maguk parlamentje!... Azért csalják ide az asszonyokat, hogy csupa kétségbeejtő számjeggyel szórakoztassák őket?... Tulajdonképpen miről beszél az a cvikkeres úr ott a jobboldalon?

- A földmívelésügyi minisztérium költségvetéséről, illetve a belvizek szabályozásáról...

- Jé, nem szégyellik magukat, hogy ilyen sivár témákkal töltik az idejüket? Ha szív lenne magukban, hát szó nélkül megszavaznák ezeket az unalmas kiadásokat, s friss botrányokkal izgatnák a karzati közönség idegeit... Most az ülés végéig folyton csak a belvizekről fognak beszélni?

- Nem, nagyságos asszony, az ülés végén áttérnek az interpellációkra...

- És ki interpellál? Megint valami olyan száraz legény, mint az a cvikkeres úr?

- Sőt még sokkal szárazabb legény, nagyságos asszony.

- Kicsoda?

Saáry lesütötte a szemét, zavartan mosolygott, aztán kipirulva, mint az érettségi vizsga előtt álló diák, így szólott:

- Én...

A kurta szócskának hihetetlen hatása lett: Masa boldogan tapsolni kezdett, a szeme fölcsillant, s arca csakúgy ragyogott az izgatottságtól.

- Hallod, Mariska, az ülés végén nagyszerü élvezetben lesz részünk!... Saáry szenzációs beszédet fog mondani, még pedig egyedül az én kedvemért, mert ő is belátja, hogy meg kell előttem mentenie a képviselőház becsületét...

Hálásan megszorította a Saáry kezét, de a fiatal képviselő szemérmetesen elpirult.

- Óh, az én beszédem cseppet se lesz szenzációs, nagyságos asszony... Egy vidéki néptanító ügyében fogok interpellálni, akit nyomoruságos állásából elüldöztek... Attól félek, hogy ez épp olyan unalmas beszéd lesz, mint a belvizekről értekező cvikkeres úré...

Masa komolyan megrázta a fejét.

- Nem hiszem, - mondta - maga szívesen föl fogja használni az alkalmat arra, hogy egy bájos asszonyt meghódítson... Kitalálja, ugy-e, hogy magamról beszélek?... Ha szép beszédet mond, rögtön beleszeretek magába, - ez a kilátás csak megér talán annyit, hogy az ambiciója föl­támadjon...

Laczházy szívettépő sóhajjal fogadta ezt a kijelentést, Saáry pedig kijelentette, hogy a fejedelmi jutalomra, fájdalom, nem lehet reménye... Mikor később elváltak, a fiatal képviselő lopva besurrant a könyvtárba, s hosszasan elmerengett az írásai fölött... Reggel még az volt a szándéka, hogy csak tízperces beszédet mond, most azonban úgy érezte, hogy élete egy nagy fordulópontja előtt áll... A szögletes vidéki fiunak, aki még sohase beszélt nagyvilági asszonnyal, most hirtelen az az impressziója támadt, hogy a bolondos kis Masa csakugyan beleszeretne, ha fölszólalásával ezt a cinikus embertömeget lázba hozná... Vagy másfél óra hosszat szorgalmasan, jegyzett, aztán elgondolkozva, lehorgasztott fejjel járt föl s alá a legelhagyatottabb folyosón...

Csak arra riadt föl, mikor éles csöngetyüszó jelezte, hogy a Ház áttér az interpellációkra...