Egy csésze fekete kávé.

A bakonytamási parasztok jóvoltából, akik az ország tanácsába fölküldték, Saárynak most már ahhoz is joga volt, hogy a király asztalánál megjelenjék, - de ez a jog nem változtatott a tényen, hogy mindeddig a főszolgabíró asztala volt a legelőkelőbb hely, ahol életében megfor­dult. A fiatal, vidéki ügyvéd, aki nem volt barátja az ünnepies viziteknek, s aki a járásorvos tölgyfa-ebédlőjét még képviselő korában is mesebeli fényüzésnek tartotta, kissé elfogultan nézett tehát körül az előszobában, ahol egy mosolygó, feketebóbitás szobaleány segítségével a télikabátját levetette. A filigrán butorok, a csillogó tükrök, a rokokó-jeleneteket ábrázoló acél­metszetek között, melyeket egy ezüstveretü ampolna tejfehér világosságában úsztak, egy pilla­natig úgy érezte magát, mint a királyi palotába tolakodó, falusi látogató. A nappali fénnyel együtt, mely a lakkozott szárnyasajtókon kívül maradt, a hangját, a bátorságát is maga mögött hagyta és míg a szobaleány a jólnevelt cseléd diszkrét szolgálatkészségével sürgölődött körülötte, szinte suttogva kérdezte:

- Nem kell, hogy bejelentsen? Csak annyit mondjon, hogy Saáry képviselő van itt, vagy talán mégis jobb lesz, ha a névjegyemet beviszi...

A bóbitás leány most még kedvesebben mosolygott.

- A nagyságos asszony már várja a nagyságos urat, - mondta nyájasan, miközben a lakásba vezető főajtóra mutatott.

Saáry kopogott, de nem kapott választ; félénken megnyomta tehát az ajtó kilincsét. Az első szo­bá­ban, melynek berendezéséből, nagy elfogultságában, semmit se látott, egy teremtett lelket se talált. A zajra azonban, amit belépése okozott, egyszerre mozgolódás támadt a szom­széd szobában s a következő percben egy himzett kötényes, kipirult bakfis jelent meg ragyogó arccal a küszöbön. Ez a bakfis - mint utóbb meglepetve konstatálta - Masa asszony volt.

Saáry szertartásosan kezet csókolt, de a himzettkötényes kis hölgyet ez az udvariasság nem vesztegette meg; komolyan fölhúzta az orrocskáját s egy pásztorjelenetet ábrázoló faliórára mutatott.

- Tudja, hogy hány óra van most? - kérdezte szigorúan.

- Négy óra mult tíz perccel...

- Igen? És ha szabad tudnom, mikorra igérte, hogy a látogatásával megtisztel? Maguknál talán négy óra után szokták inni a fekete kávét?

Megbotránkozva rázta meg szőke fejét, majd hirtelen nevetve vállat vont.

- Különben elérte a jó istenke büntetése, mert most meg kell elégednie az én társaságommal... A drága nagyapám pont négyig várt magára, de tíz perccel ezelőtt dühbe jött és elszaladt... Most magára vessen, ha hideg kávét kap, vagy ha unatkozni fog, de úgy kell magának, leg­alább hozzászokik a pontossághoz...

Csöngetett a szobaleánynak, hogy a kávét behozza, - és Saáry csak most jutott hozzá, hogy alaposabban körülnézzen. Hogyan került ide? Egyszerre úgy tetszett neki, hogy öntudatlanul maga mögött hagyta egész eddigi életét, a szürke nyárspolgárokat, akik emberemlékezet óta körülvették, a pénzszerzés gonosz és szívtelen munkáját, a foltos íróasztalokat, a cinikus emberszólást, a legénylakások és a hónaposszobák lealázó prózáját s egy eldugott, virágos ösvényre tévedt, melyet a sors csak boldog kiválasztottjai számára tartogat... Ez nem az a világ volt, melyet ő ismert... Az ablakokat selyemfüggönyök zárták el az utcától, a zöld lombok közül hófehér márványszobrok pillantottak rá, könyvek és nippek selyme csillogott a meleg lámpafényben s a japáni párnák finom gyűrődésén még ott látszottak egy karcsu asszonyi test körvonalai... Ismeretlen színek és illatok kábították el érzékeit s az a furcsa impressziója támadt, mintha a hétköznapi élet durva szögletei, melyek annyiszor belevágtak odakünn a lelkébe, itt egyszerre elveszítették volna élességüket... Az asszonyi finomságnak valami megvesztegetően édes poézise fogta körül, melyről mindeddig semmit se tudott s mely csodaszép és melódikus dallamként zengett körülötte az intim és világos fészekben... Félig behunyta a szemét és szinte álomképen látta maga előtt a Masa karcsú blúzát és aranyos hajfürtjeit, melyek harmonikus lágysággal libegtek ide-oda a gyémántként tündöklő csillár alatt... És halkan, szentimentális érzékenységgel, mely mostanáig távol állott lelkétől, így szólott magában:

- Hát csakugyan élnek az édes kis tündérek, akikről az akaratos gyermekeknek a havas téli estéken mesélni szoktak?... Hát csakugyan hazugság, hogy az élet csupa piszkos és gonosz küzdelmek láncolata?...

Nem töprenghetett tovább, mert a szobaleány most begördítette a szalonba az ezeregyéjszaka asztalkáját, mely görnyedésig tele volt rakva mindenféle kivánatos holmival; két hajszál­vékony csészécskében forró fekete kávé párolgott, az apró aranytálakban exotikus édességek csillogtak, egy sötét tölgyfaszekrényben pedig, mely a falusi templomok évszázados padjaira eml­ékeztette, vastag, kanonok-öves szivarok s aranyos egyiptomi cigaretták kinálgatták magu­kat... Masa eléje tette az egyik csészét, - gyűrűs kis keze ott motoszkált a Saáry szeme körül, - majd nevetve rágyujtott egy cigarettára.

- Egyszer már elcsábítottam, remélem, most se adja a szigoru aszkétát... Gyujtson rá, mert én csak akkor vagyok jó hangulatban, ha szivarfüstöt érzek magam körül...

Megitták a kávét, nagy füstfelhőket fújtak maguk elé, majd Masa kisleányos rakoncátlan­sággal rakta egymásra a lábait, miközben selyemharisnyája kivillant a szoknyája alól... Aztán egy mozdulattal megigazította vállán hímzett kötényét s komolyan, de bájos kiváncsisággal tekintett a vendége szeme közé.

- Akarja, hogy jó pajtások legyünk, hogy mindig legyen valakije, akinek az örömeit és a szo­moruságát elmondhatja? Meg van róla győződve, hogy nem valami felületes, elkényeztetett kis perszónával van dolga, hanem egy érett nővel, akit az élet tapasztalatai már sok mindenre megtanítottak? Elhiszi, hogy nem kisleány vagyok többé, hanem komoly asszony, aki rég túl van a fiatalkor bolondságain? Igen? Vagy a látszat szerint itél és derogál magának, hogy egy magamfajta, csitri teremtést a barátságával kitüntessen?

Saárynak eszébe jutott az aranyhaju, francia baba, melyet valamikor egy játékkereskedés kirakatában látott s egy pillanatig úgy tetszett neki, hogy ez a csipkés, finom kis hercegkis­asszony elevenedett meg előtte a mesebeli szobácska világosságában... De ezt a gondolatát óvatosan eltitkolta.

- Azt hiszem, hogy maga az egész világon a legkomolyabb nő, - mondta képmutató arccal.

Masa helyeslőleg bólintott.

- Helyes, most nagy örömet szerez nekem, mert látom, hogy nem itél a külsőségek szerint... A léha világ elkényeztetett kisbabának tart, de maga más, mint a többi, maga belelát a lelkem­be... Itt a kezem rá, hogy hűséges kis pajtása leszek, de ehhez szükséges, hogy én is úgy ismer­jem magát, mint maga engem...

Bizalmasan közelébb húzódott Saáryhoz, s pisze orrocskáját nagyképü pózzal szegezte a képviselőre.

- Mindeddig csak azt tudom magáról, hogy csunya fiú és kitünő szónok s hogy elvileg a rossz szabóknál dolgoztat, mint minden zseniális ember... Azt is tudom, hogy tíz év előtt készült gallé­rokat hord s hogy a kacér asszonyokat épp úgy megveti, mint a sikkasztó bankpénz­tárost... Ennyi azonban, beláthatja, nem elég... Megengedi, hogy én is vethessek egy pillantást a lelkébe? Lesz szíves föllebbenteni kissé azt a függönyt, mely érzéseit és gondolatait eltakarja előlem?...

Saáry tünődve nézett maga elé.

- Attól félek, hogy csalódni fog, ha a függönyt fölhúzom... Nem gondolja, hogy üres szinpadot fog látni, ahol nincsenek szereplők és díszletek?...

Masa asszony lebocsátotta a szempilláit.

- Kedves barátom, most már nemcsak azt tudom magáról, hogy ódivatu gallérokat visel, hanem azt is, hogy nem ellensége az asszonyos affektálásnak... Azt akarja velem elhitetni, hogy nincsenek érzései és gondolatai?... Ha így beszél, akkor mindjárt vissza is vonom azt az ajánlatot, mellyel az imént, királynői leereszkedésemben, megtiszteltem...

- Kérdezzen és én töredelmesen vallani fogok, - kiáltotta megdöbbenve a fiatal képviselő.

- Lássa, így már sokkal jobban tetszik nekem, mert látom, hogy nem tartozik a megrögzött bűnösök közé. Most szépen el fogja mesélni egész élete történetét, mert én tudni akarom, hogy mivel töltötte az idejét, addig, amíg szerencsés végzete a kis pajtásával meg nem ismer­­­tette. Természetesen semmit se szabad eltitkolnia előttem, még azt se, hogy kik voltak azok az asszonyok, akik kegyeikkel kitüntették...

Saáry, akinek elfogultsága úgy eloszlott, mint a novemberi köd a déli napsütésben, engedel­mesen meghajtotta a fejét.

- Az életem történetét akarja hallani? - kérdezte mosolyogva. - Elmondom dióhéjban az egész biografiámat, mert, azt hiszem, ennyi is elég hozzá. Pólyásbaba koromban naphosszat egy kuckóban sirdogáltam, anélkül, hogy bárki is ügyet vetett volna rám. Később egy fűtetlen szobában, rossz világítás mellett tanultam a leckémet s rántott levest kaptam estére, nehogy a gyomromat túlterheljem... Amíg az érettségi vizsgát le nem tettem, nem volt egyetlen jó barátom se, egy öreg, hetvenhatéves papot kivéve, aki nagyritkán barackot nyomott a fejemre s még sokkal ritkábban egy-egy fényes tízkrajcárossal is megörvendeztetett. Az első új ruhát húszéves koromban vettem magamra s az első nő, aki rám mosolygott, egy kanonok fogatlan gazdasszonya volt. Szerelmi kalandom még nem volt és az első pohár pezsgőt két hónappal ezelőtt ittam, mikor magukkal együtt mulattam a dunaparti fogadóban. Azon a napon, mikor diplomámat a kezembe kaptam, liptói túrót vacsoráztam, mert fényűzőbb lakomára nem telt volna. Ettől fogva öt esztendőn keresztül sommás keresetek és pertári jegyzőkönyvek fogal­mazásában merült ki összes szellemi energiám. Közben négy hétig átruccantam az alkoho­lizmus ösvényére, kocsmai félszerekben és üres hordók tetején ostobaságokat szavaltam az istenadta népnek, s egy este álmélkodva csíptem meg a karomat, mert fáklyások vonultak az ablakom alá, egy malacbanda a Rákóczi-indulót játszotta s egy atillás öreg úr messzecsengő hangon tudatta velem, hogy e pillanattól kezdve tagja vagyok az ország törvényhozásának. Ennyi történt velem október huszonharmadikáig, amikor életem egyetlen fordulópontjához jutottam...

- És ekkor? - kérdezte Masa asszony.

Saáry fölemelte a fejét, a cinizmus eltünt arcáról, s szemei épp oly csodálatos fényességben égtek, mint a minap, amikor képviselőházi interpellációját elmondta.

- E napon - folytatta - megismerkedtem magával s megtudtam, hogy poézis és melegség is van a világon...

Szégyenlős mosolyra fakadt, mikor idáig jutott beszédében, mintha hirtelen megrestelkedett volna a szentimentális szavaktól, melyek önkéntelenül kitörtek a lelkéből. És most megint a régi öngúnyolódással folytatta:

- Amint látja, még mindig törzsökös vidéki vagyok, aki úgy beszél, mint egy műveltebb pénz­ügy­őri szemlész... De maga az oka, miért provokált rá, hogy az életrajzomat elmondjam...

Masa pár percig hallgatott, aztán édes bakfisszemét, mely ugyancsak megcsúfolta előbbi hencegését, kiváncsian és megindulva szegezte különös vendégére. És olyan pillantással, mely­ben a gyerekleány naiv bájossága és az asszony anyáskodó nagyképüsége egyesült, egy picurkát elérzékenyülve, egy picurkát csúfolkodva, így szólott:

- Mégis csak hallatlan, hogy az ilyen éretlen nagy gyerek hoz törvényeket az országnak...