Utazás Sajó-Eörsre.

A sajó-eörsi Gulliver - így hívták Laczházyt a képviselőházban - egy délelőtt átlátogatott Saáry­hoz a baloldali folyosóra.

- Hol fogod tölteni az első farsangi estét? - kérdezte a barátjától.

A fiatal képviselő közömbösen vállat vont.

- Ugyanott, ahol az első őszi estét töltöttem, s ahol alkalmasint az utolsó téli estét is tölteni fogom. Vagy egy pesti kávéházban, vagy a falumbeli Arany korona éttermében, vagy Eötvös-utcai fényes lakosztályomban, ahol Josephine és Zsófia kisasszonyok szoktak mesélgetni nekem bátyjukról, a magyar szinpad Napoleonjáról.

Az óriás furfangosan elnevette magát.

- Fogadsz velem, hogy egyik helyen se fogsz lenni a három közül? - mondta titokzatos hangon.

- Hanem?

- Farsang első napján felülsz a gyorsvonatra és hetven kilométeres sebességgel robogsz a sajó-eörsi állomásig. Innen viszont negyven lóerős autón száguldasz el a sajó-eörsi kastélyig, mely előtt fehérruhás leányok, önkéntes tűzoltók és Rákóczi-indulót játszó cigányok várakoznak rád, nem is szólva szegény barátodról, aki vendégei élén, magyar díszruhában fogja elmondani az üdvözlő szónoklatot...

Saáry oly ostobán nézett maga elé, mintha arról lett volna szó, hogy Laboréba vagy a Kanári-szigetekre kell elutaznia a legelső farsangi estén.

- Mit keresek én Sajó-Eörsön? - kérdezte csodálkozva.

- Ezt, édes fiam, ne tőlem kérdezd, hanem a zsarnok gondviseléstől, akinek szőke haja és édes kék szeme van, s akit a halandók idelenn egyszerűen Masá-nak hívnak. Ez a bájos, kokett és rakoncátlan kis tündér most úgy rendelkezett, hogy te is részt fogsz venni a híres sajó-eörsi vadászatokon, s szeretném látni, van-e merszed hozzá, hogy a parancsának ellentmondj...

Saáry, aki némileg furcsának találta, hogy az elvált feleség a volt ura házában a szeretetre­méltó háziasszony szerepét játssza, nem kérdezősködött tovább, hanem hálásan köszönetet mondott a meghívásért, s megigérte, hogy minden valószínüség szerint elutazik Sajó-Eörsre. Később azonban összetalálkozott az öreg Nyitray Ádámmal, aki a pszichológiai rejtélyt kész­ségesen megmagyarázta neki.

- Csodálkozol, hogy nem gyűlölik egymást? - kérdezte nevetve a jókedvü szakállember. - Legelőször is jegyezd meg magadnak fiacskám, hogy igazi barátság csak akkor kezdődhetik a házastársak között, ha már törvényesen elváltak egymástól. Másodszor nem szabad elfeled­kezned róla, hogy itt két éretlen gyerkőcről van szó, mert az a cigányképü óriás csak a világ megtévesztésére játssza a komoly és felnőtt férfit. Amíg szerelem volt köztük, addig habozás nélkül kikarmolták volna egymás szemét, most azonban tisztelik és megbecsülik egymást, mert pajtási viszonyukat nem zavarja meg semmiféle önző és kellemetlen motivum. Laczházy szent fogadalmat tett, hogy ő keres méltó férjet a Masa számára, Masa pedig most is eljár édes­anyjával a volt ura házába, hogy a lakását és a garderobeját rendben tartsa... Igaz, ami igaz, hogy az én időmben a férfiak nem igen barátkoztak önzetlenül a szép asszonyokkal, de ez a mostani kor, úgy látszik, hasonlíthatatlanul tökéletesebb a réginél...

Saáry január elején szeretetreméltó levelet kapott Masa asszonytól. Ez állott benne:

„Kedves barátom, személyesen akartam fölkeresni magát a képviselőházban, de a szabók és divatárusnők miatt, akik életemet legalább húsz évvel megrövidítik, kénytelen vagyok egyelőre lemondani a politikáról. Két hét óta egyebet se teszek, mint ruhát próbálok, mert most ujabban az az ötletem támadt, hogy minden férfit magamba fogok bolondítani, s aztán kegyetlenül kinevetem őket... Az ember úgy áll bosszút a férfiakon, ahogy lehet... Ahhoz azonban, hogy ez a bosszú fényesen sikerüljön, rengeteg ruhára, kalapra, cipőre, selyemharisnyára van szükség, - maga tehát bizonyosan megbocsátja sze­gény Masájának, hogy így, rideg levélben, figyelmezteti multheti igéretére... Laczházy átadta nekem a maga becsületszavát, mellyel megfogadta, hogy résztvesz a sajó-eörsi vadászatokon, s én ezennel ünnepiesen fölszólítom, hogy kezdjen hozzá sür­gő­­sen a csomagoláshoz. Tudom, hogy megveti a világi hiuságokat, s hogy a perrendtar­tás és a váltójog sokkal jobban érdekli a divatlapoknál és az öltözködés codexénél, ezért külön is fölhívom szives figyelmét arra a körülményre, hogy Sajó-Eörs, minden látszat ellenére, kulturhely, s hogy itt rövid vadászzekében vagy babszínű kabátban nem ülhet le a vacsorázó asztalhoz... Hozzon tehát magával egy becsületes smokingot (de ne a vá­lasztókerületében csináltassa, hanem egy pesti szabónál) s tegyen le, ha fájdalommal is, arról a gondolatról, hogy este puha flanelingeket viselhet. Legjobb, ha e tekintetben a nagyapámmal tanácskozik, ő ugyanis, a közbeszólásokon kívül, egyedül csak a comme il faut öltözködéshez ért. Ugy-e nem haragszik, hogy ilyen impertinensül őszinte vagyok magához? Mondhatom, csunya dolog lenne, ha megharagudnék, mert én most is csak a maga javát akarom: itt ugyanis egész sereg szebbnél-szebb asszonyt fog találni, s nekem az a kivánságom, hogy valamennyit meghódítsa... Ha csak rólam lenne szó, akkor őriz­kedném tőle, hogy ilyen indiszkrét legyek, hiszen magát én a durva darócban is rokon­szenvesnek találnám... De itt - higyje meg nekem - én leszek a legcsunyább... Szóval siessen, dobja sutba a politikát, vásároljon be néhány csinos nyakkendőt, s ötödikén délben üljön föl a gyorsvonatra, de vigyázzon, nehogy rossz kocsiba szálljon, mert a maga szórakozottságától még az is kitelik, hogy Sajó-Eörs helyett Grácba vagy Szakáll­hőgyészre viteti magát. Ugy-e nem fog influenzát szimulálni, csak azért, hogy az igére­tét megszegje? Ha ilyesmire vetemednék, nagyon megszomorítana, s akkor a kezem mindörökre levenném magáról.

Tehát viszontlátásra a sajó-eörsi kastély terraszán, ahol falusi ártatlanságnak öltözködve, türelmetlenül vár magára -

Masa”.

Saáry Géza, - aki engedelmesen mértéket vétetett egy új smokingra, - ötödikén délben csak­ugyan helyet foglalt a Sajó-Eörs felé induló gyorsvonaton, s miután ötödfél óráig hasztalanul törte a fejét azon a problémán, hogy mit fog csinálni, ha véletlenül puskát adnak a kezébe, egy sötét estén megérkezett a kis vidéki állomásra. A perronon egy bundába öltözött, ijesztő óriás nyujtogatta feléje boldogan a karjait: a vendégszerető Laczházy volt, aki borzongva mutatott az állomás mögött elterülő hósivatagra.

- A fehérruhás szűzek otthon maradtak, mert megfagytak volna szegénykék az átlátszó tarlatán-ruhácskájukban... Szibéria ugyanis most valóságos klimatikus hely a sajó-eörsi síksághoz képest... A tűzoltóbandát se hoztam el, mert a diadalmi induló belefagyott a trombitájukba... De ha üdvözlő szónoklatot akarsz, ebben készségesen a szolgálatodra állok...

Saáry gavallérosan kijelentette, hogy kivételesen lemond az üdvözlő-beszédről, s egy hatalmas bundába burkolózva helyet foglalt Laczházy mellett a vörös automobilban, mely ott vára­ko­zott az állomási épületek mögött. A gyönyörü kocsi veszett gyorsasággal röpítette végig őket a havas országúton és az ámuló vendég tizenöt perc mulva elképedve meresztette szemét a sö­tét­­ségből kicsillogó álomképre. A zuzmarás rengetegben, ezer és ezer, dértől csipkés kará­csony­fa között, mesebeli palota ragyogott a villamos ívlámpák fényében... Száz ablak világított tüzes pirossággal az éjszakába, köröskörül pedig hóval borított fenyvesek álltak őrt komor fenséggel a kastély körül. Oly csodálatosan szép volt ez a látvány, hogy a cinikus Saáry dideregve ragadta meg a barátja karját.

- Itt lakol? - kérdezte megdöbbenve, szinte valami gyermekes félelemmel, mely egy pillantás alatt összes anarkista-elveit szétfujta...

Laczházy jókedvüen bólintott.

- Itt, - mondta. - Ha az ember már nem lehet állandó pesti lakós, akkor ebben a viskóban is megélhet valahogy...

A kapuboltozat előtt medvebőrbe bujt portás segítette ki őket az automobilból, a fütött elő­csarnokban pedig borotvált komornyik sietett eléjük, aki méltóságos hajlongással szedte el a fiatal képviselő podgyászát. Saáry csak futólagos pillantást vethetett az előcsarnok nehéz, régi módi butoraira, az óriási nyitott kandallóra, melyben hatalmas hasábfák lobogtak, a nagy bőr karosszékekre, az ezüsttel kivert dohányzóasztalokra, a kétoldalt fölfelé kanyargó lépcső­házra, mely misztikus folyosóban veszett el, mert házigazdája most barátságosan így szólott hozzá:

- Azt hiszem, szívesen veszed, ha magadra hagylak, hogy a hosszú utazás után kissé kipihend magadat... Másfélóra hosszat nyugodtan lustálkodhatsz, de akkor hozzá kell fognod az öltöz­kö­déshez, mert a vacsorát pont nyolckor tálalják... Különben félórával a vacsora előtt csönget­ni fognak, s akkor még mindig elég idő marad, hogy kicsinosíthasd magadat...

- Sok vendéged van? - kérdezte Saáry, aki most épp oly elfogultnak érezte magát, mint öt évvel ezelőtt, mikor az ügyvédi vizsga cenzorai előtt helyet foglalt.

- Oh, a vendégek zöme még csak holnap reggel érkezik, de azért nem kell attól tartanod, hogy ma este unatkozni fogsz. Sok jókedvü urat és még több szép asszonyt fogsz itt találni, akik mind égnek a vágytól, hogy a kitünő szónokot megismerhessék...

Laczházy fölkisérte vendégét a szobájába, ahol már egy nyájas tekintetü, fiatal legény sürgö­lődött nagy buzgalommal a kandalló és a mosdóasztal körül. Saáry utóbb egy fejedelmi moz­dulattal elbocsátotta a komornyikot, aztán körülnézett ideiglenes fészkében. Ilyen szobákat eddig csak lelki szemeivel látott, a régi Scott Walter-féle regényekben, melyeket valaha a piaristák könyvtárából kikölcsönzött. A tölgyfabutorok egyike se volt százévesnél fiatalabb; massziv, megfeketült subládok álltak a falak mentén, az ágy fölé sötétvörös mennyezet borult, a kandallóban mohos fatörzsek égtek, melyeknek lángja ott táncolt előtte a padozat medve­bőrein... A bástyába vágott ablakmélyedésből, mely tágas szobának is beillett volna, festői ki­lá­tás nyilt a téli álmukat alvó fenyvesekre, melyeknek ágai gyémántos hótömegtől görnye­deztek... Régi századévek hangulata lebegett itt, mintha az idő nyomtalanul haladt volna el a sirbatért asztalosok remekein, akik egy gőgös despota szolgálatának szentelték nyomorult földi életüket... Saáry félve nézett a dióbarna szárnyasajtóra, mert az az érzése támadt, hogy a nyusztprémes nagyúr, aki csak az imént távozott innen, hirtelen lángoló homlokkal tér majd vissza, hogy a szemtelen tolakodót kiverje... Nagyfejü, vérbeborult szemü zsarnokok árny­képei lebegtek körülötte a levegőben, s egy bársonyruhás, himzettgalléros lovag hideg gúnnyal nézett farkasszemet vele megkopott aranyrámájából... Oly ijesztő volt ez a tekintet, hogy a Davidicum egykori árvája félénken kuporodott össze a kandalló előtt álló karosszékben, s egy pillanatig úgy érezte, hogy az erdők egész hótömege a lelkére nehezedik...

De most megszólalt a csöngetyü, s a régi Laczházyak, akik ily kegyetlenül ráijesztettek kései unokájuk vendégére, egyszerre visszatértek kriptájukba. Saáry tetőtől-talpig átöltözködött, aztán félénk és kiváncsi pillantást vetett az ezüstkeretes tükörbe, mely ott függött a három­száz­esztendős sublád fölött. A fényes üveglapról egy idegen úr tekintett rá, aki ragyogó mell­vértet és selymes smokingot viselt, s akiben sehogyse birt ráismerni a poros pertárakat bujó, szürke és igénytelen vidéki ügyvédre...

- Vajjon mit szólna az öreg praefektus, ha így kerülnék a szeme elé? - kérdezte magától elgon­dolkodva.

Lassan lefelé haladt a lépcsőkön, s egy kékfrakkos komornyikkal elvezettette magát az ebéd­lőbe. És amíg a zegzúgos folyosókon, az ódon képek közt végigment, mindegyre az a kérdés izgatta: milyen lehet a patinás keretben a Masa friss és eleven szépsége, s milyen visszhangot verhet föl a századéves kövek közt az édes és ezüstös gyermekhang, mely szünetlenül a fülében csengett?