A párbaj.

Röviddel a sajó-eörsi vadászatok után Saárynak lovagias ügye támadt, mely meglehetős port vert föl s a fiatal képviselő nevét a nyilvánosság előtt egy csapásra népszerűvé tette. A lapok nagy cikkeket írtak róla, ezzel a címmel: A purifikáló Saáry. Egy ujság kijelentette, hogy ez az ember, akit tegnap még senkise ismert, voltaképp a parlament lelkiismeretét képviseli...

A lovagias ügy előzményei a pártklubban játszódtak le, ahol e napokban eleven élet folyt; az ellenzék szokatlanul kemény ostromot intézett a kormány ellen s esténkint gondbaborult hadvezérek és hangos közkatonák töltötték meg a kivilágított termeket. Arról volt szó, hogy a kabinet dolga Bécsben se áll a legjobban, hogy az uralkodó már elejtette a miniszterelnököt, s hogy az okos és erélyes akciónak most okvetlenül kormánybuktatás lesz a vége. Az ellenzék vezérkara ragyogó optimizmussal ült haditervei fölött, a kormány feje pedig, aki fáradtabb volt, mint valaha, erőltetett és természetellenes jókedvvel védte megingott pozicióját.

A vitarendező bizottság, mely az ellenzék parlamenti hadjáratát vezette, hivatalosan négy tagból állt, de mindenki tudta, hogy tulajdonképp csak egyetlen férfi dolgozik láthatatlanul a kulisszák között. Ez a férfi Vereczkey Sándor volt, a bodrogközi képviselő. Kifelé éleseszü, lelkes és makulátlan hazafinak tartották, intimusai azonban rég tudták róla, hogy politikai kalandor. Csavartagyu, ravasz és mindenre elszánt ember hírében állt, akit halandó aligha tudna zavarba hozni, de akit legjobb barátai is képesnek tartottak arra, hogy a kövéren termő, buja völgyek kedvéért minden lelkifurdalás nélkül leszálljon a hideg elvek magaslatáról... A lángoló hazafi, köznyelven szólva, perfid és közönséges panamista volt. Beszédeit borongó fájdalommal olvasták a perifériákon, de talán ugyanabban az időben, mikor a vidéki olvasó­körök egyhangu lelkesedéssel választották dísztagjaik sorába, s mikor a lakomákon öblös kupákat ürítettek egészségére, ő titokban a miniszterekkel konferált, akiket pár órával azelőtt még lelketlen hazaárulóknak minősített. A klubban az a misztikus babona keringett, hogy Vereczkey Sándor legalább öt példányban egzisztál; ez a különös hit onnan eredt, hogy a bodrogközi képviselőt állítólag ugyanabban a pillanatban meg lehetett találni öt különböző miniszter várótermében. A kedélyes csevegők közt, akik a déli órákban a parkettes miniszteri társalgókat megtöltötték, mindig ott lehetett találni a véresszáju ellenzéki képviselőt, aki anekdotákat mesélve, jóízü szivarfüst mellett várakozott arra, hogy a kegyelmes úr színe elé kerüljön. És mikor a párnázott ajtó kinyílt s a miniszter honfibútól megkopaszodott feje egy pillanatig láthatóvá lett a délelőtti napfényben, a kegyelmes úr mindig őt, a modern Petur bánt vette, legelsőnek észre s nyájas gesztussal, bizalmasan hunyorítva így szólott hozzá:

- Parancsolj!

A szegény szabadjegykérők, a vidéki tanítók ügyefogyott pártfogói, az idétlen Ferenc József-kabátot viselő falusiak, akik vörös kezüket szűk glacé-keztyűkbe bújtatták s reszketve gondoltak arra, hogy pár pillanat mulva egy eleven miniszter színe előtt fognak állani, ilyenkor bámulva és megzavarodva tekintgettek a barnaruhás kis öreg után, aki a kegyelmes úr karján tünt el az impozáns szárnyas-ajtók mögött. Mi keresni valója van egy ellenzéki kép­viselőnek a kereskedelmi miniszternél? Ezeknek az árkádiai pásztoroknak még sejtelmük se volt róla, hogy a Vereczkey Sándor aktatáskájában láthatatlan kincsek hevernek; finom kis szubvenciók, nagyszerü vasúti engedélyek, dúsan jövedelmező patikák irományai, melyek egy éjszaka alatt súlyos ezresbankókká változnak...

A pártvezér, aki maga féltékenyen óvakodott minden inkorrektségtől, idegesen legyintett a kezével, ha képviselőtársa dolgait néha futólag szóba hozták előtte.

- Mindenkit megrágalmaznak - mondta kedvetlenül, - akinek a közélet körül érdemei vannak. A mosóné-pletykák nem fognak rávenni arra, hogy pártom legértékesebb harcosát elejtsem...

A nagyfejűek barátsága kiváltságos poziciót teremtett Vereczkey számára a pártkörben, s bár mindenki tudta róla, hogy jó pénzért akár az édesapját is eladná, senkise követte el azt a meg­gondolatlanságot, hogy véleményét nyílt színen éreztesse vele. Saáry Géza volt a legelső, aki a bálványt egy téli estén le akarta dönteni trónusáról...

A fiatal képviselő az öreg Nyitray Ádám előtt szóba hozta, hogy másnap, - interpellációs nap lévén, - kérdést akar intézni a kormányhoz a kivándorlási botrány ügyében, mely a sajtót napo­kon át foglalkoztatta. Félórával a bizalmas beszélgetés után Vereczkey elfogta képviselőtársát az olvasószobában.

- Hallom, hogy holnap interpellálni készülsz! - mondta kissé impertinens hangon, miután Saáryval leereszkedőleg kezet fogott. - Igaz ez?

- Igaz.

- Nem gondolod, hogy már maga ez a kijelentésed is illojális?

- Amennyiben?

- Amennyiben vannak bizonyos formaságok, amelyektől még a legzöldebb fiatalság örve alatt se lehet eltérni. Ezek közé tartozik az is, hogy a képviselők csak pártjuk tudtával szólalhatnak föl a Ház plénumában. Kinek jelentetted be, hogy a kivándorlás ügyében interpellálni akarsz?

Saáry szelíden megrázta a fejét.

- Senkinek, - mondta csöndes hangon.

- Ez esetben légy kegyes tudomásul venni, hogy interpellációd most egyáltalában nem aktuális s hogy holnap minden fölszólalástól tartózkodnod kell. Ez a kérdés nem tartozik azok közé, melyekben a párt a nyilvános pertraktálást szükségesnek tartaná. Ennyit a holnapi tervedről. A jövőre vonatkozólag pedig szerényen arra kérlek, hogy lángoló, szónoki temperamentumodat, melyet különben nagyra becsülök, akkorra tartogasd, mikor abban pártod is gyönyörködni akar. Rendben vagyunk?

A fiatalember gúnyosan bólintott.

- De mennyire! Holnap el fogom mondani interpellációmat, de neked viszont szabadságodban áll, hogy beszédem elől a folyosóra menekülj.

Vereczkey arca szinte eltorzult a haragtól.

- Azt mondod, hogy figyelmeztetésem dacára is beszélni akarsz? - kérdezte elképedve.

- Azt mondom, hogy mindig föl fogok szólalni, ha erre a lelkiismeretem kényszerít. A lelkiismeretemet épp oly kevéssé rendelem alá a pártfegyelemnek vagy taktikázásnak, mint annak a szempontnak, hogy valamelyik miniszter megharagszik.

- Kit vádolsz azzal, hogy a miniszterek haragjával törődik?

- Legfölebb azokat, akik a miniszterek előszobáiban őszüljek meg. Azokat, akik nyílt színen véres haditerveket eszelnek ki, de titokban az ellenséggel paktálnak. Azokat, akik a színpadon a jellemeket ábrázolják, de a kulisszák mögött jövedelmező üzleteken törik a fejüket. Meg­bo­csáss, nekem ilyen régimódi elveim vannak, de tekintetbe kell venned, hogy mindeddig falun éltem, ahol az emberek még kissé ostobák és elmaradtak...

- Úgy látszik, nemcsak ostobák, de meglehetősen arrogánsak is... A te példád legalább ezt bizonyítja...

A kis dialog, melynek híre már félóra mulva érthetetlen módon kiszivárgott a politikusok és ujságírók közé, jelentőségénél sokkal nagyobb port vert föl; az elhangzott gorombaságokat merész fantáziával kiszínezték, sokan biztosan tudták, hogy Saáry vén panamistának nevezte képviselőtársát, sőt annak a pletykának is akadtak hivői, hogy a kiváló férfiakat csak a klubszolgák energiája akadályozta meg a tettlegesség elkövetésében. Néhány kormánypárti lap a közélet purifikátoraként emlegette Saáry Gézát, de a pártbeli ujságok mindenáron való okvetetlenkedésnek bélyegezték a fiatal képviselő eljárását. Utóbb kiderült, hogy Vereczkey­nek elszánt hívei vannak a pártban, akik - Isten tudja miért? - habozás nélkül síkra szálltak érte. Maga a vezér is elkeseredve vett tudomást a szégyenletes belviszályról s a lesújtó nyilat­ko­zatok, melyekkel a csúf epizódot kommentálták, arra kényszerítették Saáryt, hogy egy udvarias, de rövid levél kapcsán bejelentse kilépését a pártkörből. Mielőtt azonban a dolgok idáig fejlődtek volna, a két fél meztelen karddal állt szemben egymással a vívóterem porond­ján... Mindketten sápadt dühvel támadtak, de a sors az öregebb gladiátornak kedvezett; Saáry jókora sebet kapott s vagy két hétig fájdalmas lázzal hevert elhagyott hónapos szobájában.

Mikor az igazmondás mártirja - egy lap így nevezte Saáry Gézát - március elején, kissé megfogyva lábra állott, jó ideig elérzékenyülve és táguló tüdővel sétálgatott a napsugaras utcákon... Később, estefelé, egyszerre eszébe jutott a barátnője, aki betegsége alatt ibolya­bokré­­tákat küldözgetett neki s egy konflissal elhajtatott a Masa asszony lakására. Maga se tudta miért, de hirtelen kimondhatatlan vágy fogta el, hogy a fiatal asszony édes gyermek­hangját meghallja, s néhány órán át szótalanul üljön a zongora mellett, míg barátnője szeszé­lyesen és álmodozva kalandozza végig a melódiák birodalmát. Masa azonban nem borult a nyakába, mint ahogy betegágyán lázas fejjel elképzelte, hanem megdöbbenve csapta össze láttára a kezecskéit.

- Édes barátom, maga borzasztó színben van... Eddig se volt valami kövér legény, de most ijesztően lesoványodott... Most le fog ülni és megiszik egy csésze forró teát, reggel pedig - akár akarja, akár nem, - sietve leutazik a Quarneróra...

Masa asszony utóbb sajátkezűleg kiszolgálta cinikus vendégét, majd melléje ült és hosszu prédikációt tartott neki. Ezt mondta:

- Kedves fiam, maga még nem nőtt ki a gyerekcipőiből, hiába adja itt nekem a megállapodott politikust... Látszik, hogy nincs egy jó asszony az oldala mellett, aki megóvja attól, hogy ostobaságokat elkövessen... Hát maga még komolyan hisz a tanító bácsi oktatásában, hogy az őszinteség a legnagyobb erények egyike?... Nem tudja, hogy a tanító bácsik évezredek óta bolondítják a gyermekeket? Az őszinteséget, édes fiam, csupán az amerikai vasútkirályok, a kétéves bébék és a paralitikus öregek engedhetik meg maguknak... A többiek, - az okosak, az erősek, szóval az élet igazi művészei, - még tévedésből se vetemednek oly könnyelműségre, hogy őszinték legyenek valakihez, mert jól tudják, hogy ezzel a saját maguk halálos ítéletét írnák alá... Mi szüksége volt magának arra, hogy erkölcsbiróként lépjen föl egy oly országban, ahol az erkölcsbirák csekély kivétellel a hajléktalanok menhelyén végzik az életüket? Ha csak annyi gyakorlati esze lett volna, mint egy tizenöt éves bakfisnak, akkor mindennap ragyogó szemmel tudakozódott volna az öreg Vereczkey egészsége után, ahelyett, hogy meggondo­latlanul panamistának nevezze... Maga bízvást a saját útján haladhatott volna akkor is, ha csak gondolatban kritizálja meg ezt a mindenható, vén gazembert... A purifikátorok, szegény barátom, már a bibliai Ádám óta éhenhalnak... Mindezeket különben már a kilencéves fiúk is tudják, csak maga ragaszkodik konokul ahhoz az álomvilághoz, amelybe - vakon és siketen - begubózta magát...

Komolyan, anyai fontoskodással beszélt, míg Saáry bűnbánólag tette a kezét a szívére és így szólott:

- Igaz, csak szidjon össze, mert megérdemlem... Térdeltessen ki a sarokba, írassa le velem száz­szor, hogy az őszinte gyermek virgácsot érdemel, én belátom, hogy a legnagyobb bünte­tés­re is rászolgáltam... Fájdalom, még csak azt sem igérhetem meg, hogy hamarosan meg­­javulok...

Masa szigorúan fölhúzta az orrocskáját, a lábával pedig energikusan toppantott.

- Ha nem akarja, hogy örökre levegyem a kezemet magáról, akkor jó fiu módjára engedelmes­kedni fog nekem... A jövőben sohase fog többé saját gyerekfejére hallgatni, hanem mindenben kötelességtudólag tanácsot kér tőlem... Magának égető szüksége van egy jó kis nőre, akinek a kisujjában is több a tapasztalása, mint az ilyen éretlen és ideálista tacskóknak... Megértette?... Ezután ne halljam hát többé, hogy őszinte mer lenni valakihez, kivéve az okos és hűséges barátnőjét, akinek minden gondolatát bevallhatja... Így lesz, mert én akarom, punktum... És most haza fog menni és sietve becsomagol s addig vissza nem tér Budapestre, amíg legalább öt kilóval meg nem hízik... Nagyokat fog sétálni a tenger partján, hatfogásos lakomákat eszik végig, egy kicsikét minden este becsíp és semmire se gondol, csak arra, hogy a kis pajtásának sűrűen küldje a szebbnél-szebb anzikcokat... A hazára majd addig szívességből én fogok vigyázni...

Saáry behunyta a szemét és így válaszolt:

- Minden úgy lesz, ahogy parancsolja, kis anyácskám... Meg se állok a tengerpartig, engedel­mesen meghízom öt kilóval, s a panamistáknak alázatosan előre köszönök... Meg fogja látni, hogy a tanév végén egyest kapok a magaviseletből...