IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
| Alphabetical [« »] automobilok 1 automobilon 1 avagy 1 az 993 azaz 1 azé 1 azelott 3 | Frequency [« »] ----- ----- 3169 a 993 az 645 hogy 370 és 359 egy | Szomaházy István Estétol-Reggelig Concordances az |
Rész
1 1| vallomásokat akar tenni, az mindig aggasztó jelenség. 2 1| akarok váltani veled”, - az a másik savanyu arccal válaszolja:~ ~- 3 1| kerteljek: én is kéréssel kezdem az intim vallomásaimat. Azzal 4 1| Azzal a kéréssel, hogy ezt az irka-firkáló idegent, e 5 1| irók ritkán találkozunk az intelligens olvasóinkkal. 6 1| abból a tévedésünkből, hogy az olvasók nem értenek meg 7 1| vigasztalódik, hogy ő magasan az olvasók fölött áll - s hamarosan 8 1| lelkünkbe, s a hamis pénzt még az irodalomban se hajlandó 9 1| irodalomban se hajlandó elfogadni az arany helyett. De ennél 10 1| ennél nagyobb baj, hogy az olvasók is kiábrándulnak 11 1| gyorsan felismerik, hogy az életben cseppet se hasonlitunk 12 1| köszvényes filiszter jelenik meg az iró képében, egy kicsinyes 13 1| Nem rémes dolog-e, hogy az irók is alá vannak vetve 14 1| történik ennél: kiderül, hogy az elmés elbeszélő, a lendületes 15 1| Marmontelnek, a hires meseirónak az a rajongója, akitől egy 16 1| gyakran tapasztaljuk, mikor az olvasóinkkal összetalálkozunk. 17 1| érzékenyekké és tulfinomakká teszik az idegeinket, hogy amikor 18 1| nem dicsekedés a célom, az a végén ugy is kiderül. 19 1| kellemesek... A könyvből az derül ki, hogy a férfi, 20 1| rossz házasságnak kizárólag az asszonyok az okai... (Zárjel 21 1| házasságnak kizárólag az asszonyok az okai... (Zárjel kell - hiszen 22 1| kaptam ezért a munkáért.) Az asszonyok érdeklődve, sőt 23 1| mint a könyv szerzője, de az övék, fájdalom, sötét gazember, 24 1| hüségesen befogja tartani az összes §§-aimat. Egy másik 25 1| összes §§-aimat. Egy másik az iránt érdeklődött, melyik 26 1| érdeklődött, melyik utcában van az általam igazgatott Feleségképző 27 1| feleségek számára gondoskodik-e az intézet megfelelő férjekről?~ ~ 28 1| még egyszer boldog leszek az életemben - irta - ezt csak 29 1| kivánnak tőlünk a férfiak... Az édes anyám arra tanitott, 30 1| különben egytől-egyig bestiák, az uram már a mézesheteinkben 31 1| A kétféle tanács azzal az eredménynyel járt, hogy 32 1| sirok, ahol senki se lát... Az uram elhanyagol és más, 33 1| elérzékenyitett, annyira felviditott az én bájos ismeretlenemmel 34 1| kissé idegenkedve állt meg az iróasztalom mellett:~ ~- 35 1| kedvetlenül - maga lenne az, aki a feleségek kitanitásával 36 1| szelid fenség, ami imponál az asszonyoknak... valami magasztos 37 1| olyanformát képzelt, hogy az irónak három szeme, két 38 1| tanácsaimat, de én azzal az impresszióval tekintettem 39 1| sokat segitettem rajta; ez az asszony az én kedvemért 40 1| segitettem rajta; ez az asszony az én kedvemért többé nem fog 41 1| többé nem fog másképp bánni az urával...~ ~Röviddel ennek 42 1| napilapban, ezzel a cimmel: Mesék az irógépről. Egy huncut és 43 1| szédületes karrierjét irtam le, az aranyszőke Lehmann Vilmáét, 44 1| pénzintézetben mindenkit az orránál fogva vezet, s végül 45 1| azt kellett volna irnom az utolsó lapra, hogy: vége: - 46 1| hogy magába bolonditja az én Lehmann Vilmámat... Töredelmesen 47 1| bevallom, hogy én, a szerző, az arisztokrata pártjára állottam; 48 1| nélkül igy szólott:~ ~- Mi az ön terve Lehmann Vilmával?~ ~- 49 1| ugyanis azt sejteti, hogy az a gőgös fráter sikerrel 50 1| méltóságának a sorsa kizárólag az én kezembe van letéve, s 51 1| kedélyhangulatban leszek, s hogyan izlik az ebédutáni szivarom... Elvégre 52 1| ebédutáni szivarom... Elvégre az ember ritkán jut abba a 53 1| jogosan remélhette, hogy az udvarlását meghallgatják?~ ~- 54 1| kártyázott a kaszinóban, s ott az egész vagyonát elveszitette... 55 1| és Vilma bünbánólag borul az ura keblére... A Marlitt 56 1| méltóságos asszony hűséges maradt az urához, és én - ha csak 57 2| nem gondoltam... Éjjel, az iróasztal fölött kuksolva, 58 2| egyszerre csak eltünik, az utcán járó tivornyázók 59 2| tetszik, hogy még mindig az ablakdeszkára dőlve olvasgatom 60 2| mühelyből behallatszik hozzám az esztergapad berregése... 61 2| berregése... Szinte várom, hogy az ajtó egyszerre megnyilik 62 2| becsipett bádogos dikciózását s az öreg Tóth borvirágos ábrázata 63 2| elém bukkant a sötétségből az öreg Viszloczky Lázár, akire 64 2| pesti földet... De itt áll, az iróasztalom előtt, s kicsike 65 2| jelenik meg előttem, holott az én emlékezetem óta mindig 66 2| én emlékezetem óta mindig az ágyban feküdt... Odafönn, 67 2| félszázadig is, a beteg kanonok... Az udvaron egész baromfi-köztársaságok 68 2| Walterné, a gazdasszony, az emeleti folyosón kötögette 69 2| vihogtak, hancuroztak, az istállóban két jámbor paripa 70 2| szünet nélkül ott heverészett az ágyában... A lábaiban volt-e 71 2| néha a pipáját kéri, néha az öreg Magyar Sajtó-t olvassa 72 2| pápaszemén keresztül... Olykor az is eszébe jut, hogy a számadásait 73 2| éjszakának idején, leküld az öreg Neczpály fiskálisért, 74 2| vendégei... Szilvássy János, az árvaszéki ülnök, Neczpály 75 2| komornyik, diszesen fölteriti az asztalt a tölgyfaburkolatos 76 2| kövér Walterné is elkészül az ebéddel s a levest, mikor 77 2| kezeltek egymással, rögtön az asztalra állitja... E pontnál 78 2| Talán nem is leves volt az, amit az asztalra adott, 79 2| nem is leves volt az, amit az asztalra adott, hanem valami 80 2| alchimisták receptjeiben maradt az utókorra... A leves után 81 2| arról, hogy mivel tartoznak az anyaföldnek... A legfiatalabb 82 2| benne volt a hetvenben, mig az öreg Peternák állitólag 83 2| szavakban emlékezett meg az illusztris házigazdáról, 84 2| ebéd után rendet csinált az ebédlőben, aztán vidám pipaszó 85 2| kiitta a maradék bort... Az asztalon négy-öt pohár is 86 2| barátait...~ ~Igy folydogált az élet a bástyára dülő kanonoki 87 2| negyedévenként pontosan elhozta az illetményeket s Hamrák Péter 88 2| a magamhoz való eszem... Az apám százéves korában is 89 2| elszörnyedve emelte fel az ég felé a kezét, a kanonok 90 2| sértődötten vállat vont, az orra remegni kezdett, a 91 2| holnap ebéd után megmondod az indzsellér urnak, hogy ne 92 2| árfolyama iránt érdeklődött, az indzsellér elgondolkodva 93 2| félvállról állnak szóba az emberrel... A sárgarépa 94 2| délben olyan barátfüle került az asztalra, amelyikért a római 95 2| minap ott állott előttem, az iróasztalom előtt s megfenyegetett, 96 2| kosztosai is békén porladnak az anyaföldben... Miről álmodnak 97 2| Bizonyára a pompás levesekről, az aranysága somlyai borról 98 2| életmódjától, hogy most nem az ágyban fekszik, hanem a 99 3| álomként csillog feléjük az ablak világossága. Csáját 100 3| gázoltam a süppedő hóban s az Üllői-ut végén, a nedves 101 3| össze.~ ~- Hopp, - mondta az idegen - hopp, nem tud maga 102 3| tud maga vigyázni, hogy az ember lábujját le ne tapossa?~ ~- 103 3| Doktor Oxigén megnézte az óráját.~ ~- Suridum-buridum, 104 3| numerusra. Sietnem kell az ispotályba, mert egy betegemet 105 3| ispotályba, mert egy betegemet az este negyvenfokos lázban 106 3| s igy törtettünk kifelé az Üllői-uton, a Tisztviselő-telep 107 3| Micsoda épület ez?~ ~- Hát az ispotály. Nem látja, hogy 108 3| ispotály. Nem látja, hogy még az összes ablakok világosak?~ ~ 109 3| gnóm-szakállal, gyorsan kinyitotta az ispotály kapuját.~ ~- Hogy 110 3| szegényke aligha el nem pusztul az éjjel...~ ~Oxigén doktor 111 3| én izgatottan követtem. Az emelet nagy szárnyasajtaja 112 3| Ma-ma!~ ~A doktor kinyitotta az ajtót, s e pillanatban oly 113 3| szemem elé, amelyet soha az életben nem fogok elfelejteni. 114 3| ráncos homlokkal közelitett az egyik vaságy felé - onnan 115 3| kiváncsian.~ ~- Hát nem látja? Ez az a hely, ahol a beteg babákat 116 3| uram, nagyon szomoru, mert az ember szive sokszor meg 117 3| közt? - susogtam félénken az Oxigén doktor fülébe.~ ~- 118 3| ágyához, s a szivem megdermedt az iszonyattól; a Paprika Jancsi 119 3| nagyszakállu baba-ezredes, aki az ágy szélén ült, némán egy 120 3| mondta neki szomoruan, de az ezredes lehajtotta fejét.~ ~- 121 3| lehajtotta fejét.~ ~- Hol az a csodabalzsam, mely az 122 3| az a csodabalzsam, mely az én sebemet meggyógyitja? - 123 3| szerette és megbecsülte az öregeket... És ennek a legjobbnak 124 3| kacagott fel félelmetesen az ezredes. - Nem, uram, a 125 3| kell kimulnia... Nézze meg az anyját, édes uram, attól 126 3| uram, attól félek, hogy az se éli tul ezt a nagy csapást...~ ~ 127 3| ezt a nagy csapást...~ ~Az ágy másik felén egy összetöpörödött 128 3| kigyó szoritotta össze. De az egykori star most csunyául 129 3| fiacskám...~ ~Elfordultam az ágytól, mert a látvány belemarkolt 130 3| szivembe. A doktor kezet fogott az öregekkel és komoran susogta:~ ~- 131 3| elhiheti...~ ~Körüljártunk az ispotály nagy termében, 132 3| ispotály nagy termében, ahol az egyik tragédia fölváltotta 133 3| lehelte ki a lelkét. Még az éjjel elföldeljük a baba-temetőben...~ ~ 134 3| szememet könyek boritották el: az ispotály levegője egyszerre 135 4| őrizni szigoru inkognitóját. Az ebédlő terrászán őt is csak 136 4| mint a többi vendéget, az ideges kártyázók elnézték 137 4| megforgatta, majd közelebb vitte az orrához, aztán szerényen 138 4| szólott:~ ~- Ez a szivar az én gyáramban készült. Szivja 139 4| hogy milyennek kell lennie az igazi havannának...~ ~Felix 140 4| Felix megnézte a szivart és az aranyvörös szalagról, legnagyobb 141 4| szivargyáros?~ ~- Igenis, Felix, az vagyok. Elhiszi most már, 142 4| nikotinhoz?~ ~Másnap már az egész fürdő tudta, hogy 143 4| egész fürdő tudta, hogy az apró, összetöpörödött emberke, 144 4| források között, nem más, mint az amerikai Call, a milliomos 145 4| hogy alaposan megváltoznék az idegbajok és halálozások 146 4| nem nagyon ártott, hogy az emberek dohányoznak? - mondta 147 4| őszintén szólva, nem... De az én millióim, tessék meghinni, 148 4| vetnek valami dicső fényt az emberek okosságára és józan 149 4| okosságára és józan eszére...~ ~Az urak igen kedvesnek találták 150 4| igen kedvesnek találták az amerikai őszinteségét, de 151 4| dohánygyáros a következő napokban az ő egyéb principiumait is 152 4| hasonlithatatlanul magasabb lény, mint az a férfi, aki a porrá lett 153 4| hasznukat nem nézem, hogy az általános pénzforgalmat 154 4| esznek, isznak, alusznak, de az életükből senkinek semmi 155 4| hasznossá tudja tenni magát az emberi társadalomban?... 156 4| találmányokkal nem gazdagitják az emberiséget: azt kérdem 157 4| alázatosan mondta ezt, hogy az urak nem haragudtak meg 158 4| barátságosan megmutatta az asztaltársaság tagjainak.~ ~- 159 4| oly fontos, mint nekem.~ ~Az urak nevetve rázták meg 160 4| végigkocsizott a fürdő főutcáján, az emberek földig hajolva lóbálták 161 4| mint velünk? - kérdezte az orosz herceg érdeklődve.~ ~- 162 4| magyarázat után bocsátotta be. Az amerikai jelentkezett d’ 163 4| végignézte, aztán kitanitotta az udvari etikett elemeire.~ ~- 164 4| a második komornyiknak, az továbbitotta az első komornyikhoz, 165 4| komornyiknak, az továbbitotta az első komornyikhoz, majd 166 4| pillanatra állva maradt az ajtónál, ahonnét, a sárgás 167 4| világosságában, rögtön megismerte az uralkodót, akit már annyi 168 4| képzelte... XIV. Róbert az iróasztal előtt álldogált, 169 4| mig cilindere ott hevert az egyik fauteuilben... Nyájas 170 4| pillanatig jóságosan pihent az amerikain, aztán a fejével 171 4| itt van és élni akartam az alkalommal, hogy személyesen 172 4| volna a szolgálatot, ha az itteni vizet nem használnám.~ ~- 173 4| használnám.~ ~- És jól érzi magát az ó-világban?~ ~Call ur fitymálva 174 4| évben megfoltozza valamiképp az egészségemet... De ami az 175 4| az egészségemet... De ami az embereket illeti, azok őszintén 176 4| igen tetszenek nekem... Se az emberek, se a viszonyok, 177 4| emberek, se a viszonyok, se az általános gondolkodásmód... 178 4| férfias önérzet divatja s hogy az idevaló emberek többnyire 179 4| hizelkedők és szolgalelküek... Az iparos a kereskedőt csodálja, 180 4| a mágnást, mig a mágnás az uralkodót nézi valami félistennek... 181 4| nagy lélegzetet vett, hogy az elméletét minél jobban kifejthesse, 182 4| homályos sejtelemmel, hogy az őszinteségnél még nagyobb 183 4| tökéletlen földgömbön s hogy az igazmondás voltaképpen csak 184 4| csak akkor ér valamit, ha az embernek alkalma is van 185 5| elmentek a szinházba. Ez az élvezet meglehetősen ritka 186 5| meglehetősen ritka volt az életükben, mert Komlóssynénak, 187 5| lehet meg szinház nélkül, az asszony mindig haragosan 188 5| veszek azért a pénzért, mert az evésre föltétlenül szükség 189 5| szükség van... De a szinház, az fölösleges pazarlás, s az 190 5| az fölösleges pazarlás, s az ember a Matuzsálem korát 191 5| kisérletet se tett, hogy az igazi érzéseit elárulja.~ ~ 192 5| váratlan ajándékhoz jutott: az asszony egy unokaöcscse, 193 5| vendégszeretettel bánnak vele, de az asszony mégis rossz néven 194 5| egy fabatkát se adnék ki az efféle léhaságért...~ ~A 195 5| helyet a nézőtéren, miközben az asszony pirulva nézte a 196 5| nyugodtsággal tekintgettek az alattuk hullámzó közönségre. 197 5| megjegyzést elmondott előtte. Az a gondolat, hogy ő csupasz 198 5| teremtésekhez? - kérdezte halkan az urától, amikor a támlásszékeiken 199 5| sejtesse a feleségével. Az asszony ugyanis egész a 200 5| tányérjára, ha a mindenesleány az ebédet vagy a vacsorát behozta. 201 5| a feleségével ment, még az utcán is állandóan az aszfaltot 202 5| még az utcán is állandóan az aszfaltot nézegette, mert 203 5| ki a szemed, hogy folyton az asszonyokat fixirozod? - 204 5| asszonyokat fixirozod? - kérdezte az ártatlan embertől, ha az 205 5| az ártatlan embertől, ha az egy szembejövő hölgyet, 206 5| mint amennyit eltakart. Ez az öltözék oly felháboritóan 207 5| Komlóssyné ijedten kérte el az urától a szinlapot, hogy 208 5| urától a szinlapot, hogy az arcát szégyenkezve eltakarja 209 5| suttogta később, mikor az ijedtségéből valahogyan 210 5| szeméhez emelte a gukkerét.~ ~Az eszmecsere e kijelentéssel 211 5| kijelentéssel véget ért, de az olvasót talán érdekelni 212 5| olvasót talán érdekelni fogja az a monológ, melyet Komlóssy 213 5| monológ, melyet Komlóssy ur, az utóbbi megjegyzés után, 214 5| végiggondolt magában, anélkül, hogy az ajakát beszédre nyitotta 215 5| a lelke mélyén, miközben az arca változatlanul szigoru 216 5| rosszakat beszélni erre az isteni teremtésre, akinél 217 5| sohasem láttam életemben. Az ember egyszerüen megőrül, 218 5| arra gondol, hogy ezzel az édes leánynyal négyszemközt 219 5| egyhavi keresetemet, ha az életéből egy rövid órácskát 220 5| Komlóssyné ismét meglökte az urát.~ ~- Láttad, hogy fölemelte 221 5| cselédre, két hétig elkeseriti az életemet, s ha az utcán 222 5| elkeseriti az életemet, s ha az utcán nem sütöm le a szemem, 223 5| számonkéri, de most megvan az elégtételem: gondolatban 224 5| szőke fejétől kezdve egészen az édes, a kicsiny lábahegyéig... 225 5| hanem egyszerüen szétolvadok az élvezettől...~ ~- És ilyesmiért 226 5| És ilyesmiért dobnak ki az emberek három forintot - 227 5| csábitó pillantással tekintett az előtte álló pásztorra, miközben 228 5| nézőtér is eltünik, s mig az erdőre titokzatos homály 229 5| egyedül vagyok veled, itt, az erdőség közepén... Szorits 230 5| fizikai fájdalmat érzett. Az arca annyira elváltozott, 231 5| szemérmetlen perszónát...~ ~Az asszony helyeslőleg biccentett 232 6| januári reggelen, mikor az ablakon át csillogó fehérséggel 233 6| felszolgáló pincérnőjéhez:~ ~- Ki az a fehérbajuszu, öreg ur, 234 6| öreg ur, aki a sarokban az „Innsbrucker Tageblatt”- 235 6| Tageblatt”-ot olvassa?~ ~- Az Wechsler generális, a nyugalmazott 236 6| pedánsan összehajtogatta az ujságját, érdeklődve körülnézett 237 6| érdeklődve körülnézett az étteremben, s megpillantva 238 6| Karolin kisasszonyt:~ ~- Az a nyápic fiu uj vendég?~ ~- 239 6| szenzációs meglepetést keltett: az ujságiró is, a generális 240 6| pillantásával találkoznia kelljen, az öreg ur mérgesen megigazitotta 241 6| belerémült, - úgy, tehát ez az a jómadár... No, gazfickó, 242 6| jómadár... No, gazfickó, most az egyszer a karmaim közé kerültél...~ ~ 243 6| melyek pár évvel ezelőtt az egész magyar közvéleményt 244 6| akkor még őrnagy, - volt az a hirhedt katona, aki egy 245 6| lekaszabolt, s Hámori volt az az ujságiró, aki az afférról 246 6| lekaszabolt, s Hámori volt az az ujságiró, aki az afférról 247 6| volt az az ujságiró, aki az afférról négykolumnás tudósitást 248 6| majd csaknem elsöpörte, s az őrnagyot, állitólag büntetésből, 249 6| péterhegyi hiéna bünét, mert az őrnagyból tizenegy év leforgása 250 6| magyar nemességet is megkapta az uralkodó kegyelméből.~ ~ 251 6| uralkodó kegyelméből.~ ~Az affér két hőse: a generális 252 6| két hőse: a generális és az ujságiró egyáltalában nem 253 6| a generálist pedig, aki az asszonyok minden lamentálására 254 6| amidőn a péterhegyi hiéna az ország minden ujságolvasóját 255 6| ajtajában összeütközött az ujságiróval. Az öreg ur 256 6| összeütközött az ujságiróval. Az öreg ur felbőszült tigris 257 6| a pillantását.~ ~- Maga az a hires legény, ugy-e? - 258 6| tábornok, aki katona létére az őszinte szókimondás barátja 259 6| kaphatom... Most végre itt van az alkalom, s én alaposan el 260 6| alaposan el fogom intézni azt az affért, melynek csak az 261 6| az affért, melynek csak az első része játszódott le 262 6| Örüljön, ha belebujhat az ágyába, nemhogy itt éjfélig 263 6| sütkéreztek, de délben, az ebédlő virágos asztalánál, 264 6| tábornok ur kardja? - kérdezte az őszhaju katonától.~ ~- A 265 6| ellenséges pillantással szemlélte az ide-odatolt figurákat. Mikor 266 6| ide-odatolt figurákat. Mikor az első partie az ujságiró 267 6| figurákat. Mikor az első partie az ujságiró győzelmével véget 268 6| ujságiró győzelmével véget ért, az öreg ur váratlanul igy szólott:~ ~- 269 6| váratlanul igy szólott:~ ~- Az ilyen tacskó mer hiénának 270 6| a futárját előre tolta. Az őrnagyok pedig, legalább 271 6| őrnagyok pedig, legalább az én tudtom szerint, nem előzik 272 6| hallatára - aztán megfenyegette az ujjával a hepciáskodó ujságirót.~ ~- 273 6| hepciáskodó ujságirót.~ ~- Mielőtt az ördög elviszi innen, még 274 6| rászolgáljak a hiéna névre...~ ~Az ujságiró a jelenet után 275 6| a jelenet után két napig az ágyban feküdt - a szanatórium 276 6| szemmellátható nyomaival annak, hogy az állapota ugyancsak rosszabbra 277 6| ugyancsak rosszabbra fordult. Az ebédlőben rajta kivül csak 278 6| tábornok ült, aki megint az innsbrucki ujságot olvasta, 279 6| rágyujtson... De e pillanatban az öreg tábornok vérvörös arccal 280 6| arccal dobta le a kezéből az ujságot, odaugrott az ijedten 281 6| kezéből az ujságot, odaugrott az ijedten elhalványuló gyerekhez, 282 6| olyan hangon, hogy szinte az ablakok is reszketni kezdtek 283 6| rá - mérgesen kisietett az ebédlőből, s igy szólott 284 7| nekem a szivről - mondta az öreg szinházi kritikus, 285 7| hozakodjatok elő nekem azzal, hogy az embernek a meleg és érző 286 7| tesztek, mint hogy ezekkel az emberekkel töltitek az időtöket, 287 7| ezekkel az emberekkel töltitek az időtöket, nyugodt arccal 288 7| akiknek igazuk van, a mikor az együgyüségtekre számitanak... 289 7| kidicsérjétek, de otthon, az intim családi asztal mellett, 290 7| tisztában vagyok ezzel, s az egész emberiség nevében 291 7| nevében boszut állok ezeken az élősdieken... Amikor a 292 7| zsölleszékemet elfoglalom, mindjárt az a megnyugtató érzés fog 293 7| gyönge vagy rossz darabot ir; az a leggyönyörübb estém, amikor 294 7| cukrozott pilulában adta be.~ ~Az öreg ember elgondolkodva 295 7| délfelé, éppen ingujjban ültem az asztalnál, s az ebédre várakoztam, 296 7| ingujjban ültem az asztalnál, s az ebédre várakoztam, amikor 297 7| zavartan nyitott be hozzám az ebédlőbe.~ ~- Mi az? - kérdeztem 298 7| hozzám az ebédlőbe.~ ~- Mi az? - kérdeztem tőle.~ ~- Nézze, - 299 7| tőle.~ ~- Nézze, - mondta az öregasszony, aki tizenhatéves 300 7| igy egyáltalában nem fél az embergyilkoló hangulataimtól. - 301 7| neki, hogy bebocsátom ide az oroszlánbarlangba... Bájos, 302 7| Gondolhatjátok, hogy az első percben tiltakoztam 303 7| lehetett jóvátenni a hibát; az ebédlő ajtaja felnyilt, 304 7| szemét megtörülte, aztán az orrát is kifujta, hogy egészen 305 7| Oszkárnak, hogy én vagyok az, aki ellentállok, s aki 306 7| most még sürübben hullottak az arcocskájára, a tekintetét 307 7| Oszkár halálos beteg, s ami az életet tartja benne, egyedül 308 7| csak pár hete van még hátra az életből, talán csak annyi 309 7| a szerencsétlent, s ez az oka, hogy az ön jó és nemes 310 7| szerencsétlent, s ez az oka, hogy az ön jó és nemes szivéhez 311 7| drága mester... Hiszen ön az egyetlen, aki a kialudni 312 7| menyasszonyának tekintsen, legalább az utolsó óráit megédesitem 313 7| óráit megédesitem ezzel az álommal... Ugyebár ön se 314 7| vagyok?... Hiszen nincs az az igazság, amit föl ne 315 7| vagyok?... Hiszen nincs az az igazság, amit föl ne kellene 316 7| végighallgattam, mindig csak az járt a fejemben, hogy a 317 7| amikor hire futott, hogy az ismeretlen szerző sulyos 318 7| óta - fejezte be szavait az öreg kritikus, - ez volt 319 7| öreg kritikus, - ez volt az egyetlen eset, amikor egy 320 7| jószivü voltál? - kérdezte az előbbi fiatalember.~ ~A 321 8| lélekzettel hallgatóztak az ajtó előtt, sőt Petrik, 322 8| nyomasztó sulylyal nehezedett rá az egész kastélyra, a park 323 8| a park fáira, sőt talán az aranyos, rokokó termekre 324 8| három hét óta dühöngött az ország határszélén?... Talán 325 8| vereségek hire?... Talán az alattomos betegség, mely 326 8| a betegszoba csöndjéből. Az elesettek halálhörgése nem 327 8| elválasztják...~ ~Hát vajjon ki az akkor, aki e derék és becsületes 328 8| visszafojtott lélegzettel az ajtó előtt?... Kinek a sorsa 329 8| félelemmel és remegéssel?...~ ~Az ég kegyelme ne hagyjon el 330 8| de ugy áll a dolog, hogy az öreg Nickelsdorffal történt 331 8| konyhájában, a nélkül, hogy az alantasai közül szót váltott 332 8| kitört volna... Mi történt az öreg Nickelsdorffal, a világhirü 333 8| éjszakán egyaránt...~ ~ ~Az öreg Nickelsdorfnak, negyven 334 8| érdemes, vén adeptusát?... Az öregség kegyetlen homálya 335 8| minderről még nem lehetett szó. Az öreg Nickelsdorf még kedvence 336 8| Nickelsdorf még kedvence volt az isteneknek, akik oly csillogó 337 8| sikerét köszönhette, még most, az öregség derekán se hagyták 338 8| hagyták cserben. És mégis: az agg müvész mozdulatlanul, 339 8| ugy bizonyára megértitek az öreg Nickelsdorfot is, akinek 340 8| mely a park fái között az előző napon végigsöpört? 341 8| meredek sziklák között, az idegen rablók golyóitól, 342 8| valamit? - kérdezte tőle az a szőke grófné, aki eddig 343 8| azt a választ kapta, amit az előbb.~ ~- Vagy leüzenjek 344 8| semmise kell, aludni akarok... Az a kivánságom, hogy aludhassam, 345 8| álmadozó szemmel bámult az aranyos menyezetre, mintha 346 8| a király gyöngéd szavai, az udvari orvos szelid korholása, 347 8| orvos szelid korholása, az udvarhölgyek nedves és könyörgő 348 8| tizennégy napja tartott az a kétségbeejtő apátia, s 349 8| ismét a kezébe vehesse... Az öreg ember, aki azelőtt 350 8| gyerkőc izgatottságával leste az ebédlőből hozzája érkező 351 8| képest, hogy a királyasszony az ujonnan feltalált liliomperfait 352 8| kukták, a konyhalányok, az alszakácsok, ha lábujjhegyen 353 8| lábujjhegyen odamerészkedtek az ajtaja elé...~ ~Két hete 354 8| már-már ugy látszott, hogy az agg művész, - a háznak leghivebb 355 8| csésze huslevest kért tőlem az imént... Huslevest, vén 356 8| pillantása vetekedhetett volna az öreg Nickelsdorféval, aki 357 8| megérnem engedted...~ ~És az agg művész felgyürte a kabátja 358 8| kukták, a konyhalányok, az alszakácsok, maguk is félig 359 8| is megérezték volna annak az eseménynek a jelentőségét, 360 8| enni... És a komornyikok, az ajtónállók, a katonák, az 361 8| az ajtónállók, a katonák, az udvari méltóságok, sőt a 362 8| volna e pillanatban arra az ostoba táviratra, mely röviden 363 8| kilencezer katonát mészároltak le az ellenség csapatai?... A 364 9| AZ UJ DUVAL~ ~ 365 9| impresszárió, aki a nagy, az isteni, az utolérhetetlen 366 9| aki a nagy, az isteni, az utolérhetetlen Fredit az 367 9| az utolérhetetlen Fredit az egész müvelt világon végighordozta, 368 9| ötezer forinttal fizessem meg az ön kolosszális kudarcait. 369 9| tenorista fütyörészve hallgatta az erélyes beszédet, nagyot 370 9| nagyon is belebocsátkozott az előlegbe... Ha a hatvanezer 371 9| nem tud lemondani erről az alávaló életről? - kérdezte 372 9| kinyult a takaró alól, hogy az éjjeli szekrényről egy cigarettát 373 9| se tudta, vajjon a tánc, az énekmüvészet, vagy az irodalom 374 9| tánc, az énekmüvészet, vagy az irodalom terén aratta-e 375 9| legbájosabb papnőjéről. Az impresszárió megnyomta a 376 9| aranygombos lakáj jelent meg az aranyvégü rácskerités előtt.~ ~- 377 9| rácskerités előtt.~ ~- Itthon van az urnője? - kérdezte Wallried, 378 9| Wallried, még pedig azzal az impertinenciával, mely a 379 9| Kit szabad jelentenem?~ ~Az impresszárió elővette a 380 9| Csak annyit mondjon, hogy az öreg Duval van itt... Az 381 9| az öreg Duval van itt... Az öreg Duval, a „Kaméliás 382 9| márványos medencéből.~ ~- Az inasom azt jelentette, hogy 383 9| inasom azt jelentette, hogy az öreg Duval van itt, - mondta 384 9| Igen, kisasszony, én az öreg Duval vagyok, a kit 385 9| Nem a nevem szerint vagyok az, mert a Dumas ur öreg gentlemanjét 386 9| vidéki szinházakban, hanem az érzelmeim szerint, melyek 387 9| Én egy fiut elszakitottam az ön apai kebléről? - kiáltott 388 9| ön elrabolta tőlem azt az embert, akit mindenkinél 389 9| tenoristák tenoristáját, az überművészt, az archiénekest, 390 9| tenoristáját, az überművészt, az archiénekest, a királyok 391 9| nagy boldogságát, melyet az ön szerelme okoz neki, megoszsza 392 9| hordárokkal és a kocsisokkal... Az istenáldotta talentum mindennap 393 9| megbotránkozott hallgatással fogadja az isteni művészt, de közel 394 9| isteni művészt, de közel az idő, amikor rothadt narancsokat 395 9| kipisszegik, sőt leköpik azt az embert, akit még két hónappal 396 9| juthatott:~ ~- Maga talán az édesapja Fredinek? - kérdezte 397 9| hitetlenül.~ ~- Több vagyok, mint az édesapja, kedves kisasszony: 398 9| közepén... Magyarán: én vagyok az a szerencsétlen impresszárió, 399 9| turnéra lekötöttem, s hogy az előleget folyósithassam 400 9| ahogy gondolom: én fütyülök az ön veszendőnek indult százezer 401 9| hangja kell, hanem ő maga, az az édes, buta, érzékeny 402 9| hangja kell, hanem ő maga, az az édes, buta, érzékeny szemforgatása, 403 9| érzékeny szemforgatása, az az ügyetlen, szögletes ölelése, 404 9| érzékeny szemforgatása, az az ügyetlen, szögletes ölelése, 405 9| kikötőből hozott magával, abból az időből, mikor reggeltől 406 9| Ez kell nekem, nem pedig az az erkölcsi elégtétel, hogy 407 9| kell nekem, nem pedig az az erkölcsi elégtétel, hogy 408 9| magával, mint annak idején az isteni Fredivel. Mibe kerülne, 409 9| kérdezte aztán habozva.~ ~Az impresszárió boldogan tárta 410 9| Fredi nagyot sóhajtott, az impresszárió pedig egy fájdalmas 411 9| Nem akarok betolakodni az ön titkába, mert ehhez igazán 412 9| együttérzek önnel, mert az életemet is szivesen feláldoznám, 413 10| LEVELE~ ~Két lépésnyire az asztaltól, ahol az utolsó 414 10| lépésnyire az asztaltól, ahol az utolsó levelemet irom, az 415 10| az utolsó levelemet irom, az egyetlen szobácskánkban - 416 10| jöttem haza a játékbankból... Az asztalfiókban a revolver, 417 10| megéred azt a kort, amikor már az eszednek is hasznát veheted, 418 10| bizonyára tanulságos lesz rád az édesapád pályafutása. Tiz 419 10| Tiz perccel azelőtt, hogy az örök megsemmisülés utjára 420 10| méltatlan utód viselem. Az apám még dusgazdag volt, 421 10| megfordult, s aki gőgösen azt az elvet vallotta, hogy a mi 422 10| aztán én is ur lettem, mint az apám. Büszke, indulatos, 423 10| legnagyobb emberbarátok...~ ~Az én vérem vagy, hát meg fogod 424 10| vettem egy vidéki szinésznőt. Az apám, aki akkor a hetvenedik 425 10| vissza gyönyörüséggel, amikor az édesanyádat feleségül vettem...~ ~ 426 10| Akarod tudni, hogy mi történt az ősi vagyonunkkal, melyet 427 10| magyarázata. Egy darabig jól esett az a tudat, hogy sokkal nagyobb 428 10| elég, hogy éhen ne haljunk. Az édesanyád még olyan ruhában 429 10| adnom, nappal ugy ődöngtem az utcán, mint a jobbfajta 430 10| jobbfajta koldus. A bank azonban az ilyesmivel nem törődik; 431 10| hanyagsággal seperjem be az unatkozó gazdagok, a merész 432 10| csak egy ugrás kell, hogy az ember minden földi nyomoruságát 433 10| fájdalmat szerzett nekem, mint az a borzalmas látvány, amelyikről 434 10| borzalmas látvány, amelyikről az imént beszéltem. Ilyenkor 435 10| világra jöttél, öt sous volt az összes földi vagyonunk, 436 10| szerencsés játékos nem más, mint az archangelszki herceg, a 437 10| ötszázezer frankot elvitt az asztalunktól, s aztán oly 438 10| vad keserüség fogott el: az a semmittévő félmilliót 439 10| nagyurak is könyörületesek. Az olyan botránytól, melynek 440 10| mindentől bucsut vegyek... Az a részvét és fájdalom visz 441 10| édesanyád iránt érzek... Az életemért egy könyet se 442 10| hogy titeket itt hagylak, az elfacsarja a szivemet... 443 10| nehogy a finom, a mulató, az ideges vendégek véletlenül 444 11| AZ ÖRÖKSÉG~ ~Rédeyéket egy 445 11| közjegyző hivatalos levelet irt az asszonynak, melyben arra 446 11| kérdezte Rédeyné, miközben az összes rokonain végigfutott 447 11| összes rokonain végigfutott az elméjében.~ ~Mivel az egész 448 11| végigfutott az elméjében.~ ~Mivel az egész családban senkise 449 11| ötezerkoronás örökség kitelt volna, az öreg asszonyság abbahagyta 450 11| ruhát vett magára, aztán az ura kiséretében fölment 451 11| engedje meg, hogy én legyek az első, aki a szerencséjéhez 452 11| valósággal párját ritkitja ebben az önző korban. A boldogult 453 11| nagyságos asszonyra hagyta az összes vagyonát...~ ~A következő 454 11| koronát. Hogy jutott Rédeyné az öreg Földy eszébe? Hiszen 455 11| se füzte őket össze, sőt az utolsó négy esztendőben, 456 11| jóformán nem is látták. Az asszonyt annyira megrázta 457 11| asszonyt annyira megrázta az örömhir, hogy csak nagynehezen 458 11| Nedves szemmel tekintett az urára, aki nem igen tudta, 459 11| bámult a feleségére. De az asszony rögtön megnyugtatta:~ ~- 460 11| végrendelet felolvasására...~ ~Az öreg házaspár helyet foglalt 461 11| készpénz került váratlanul az ezüsthaju Rédeyné birtokába. 462 11| bizonyosak, hogy miből fedezik az idén a nyaralási költségeiket, 463 11| egy ablakmélyedésbe, s mig az ura értelmetlen arccal bámult 464 11| feltépte a boritékot. Ime, az agglegény levele:~ ~*~ ~„ 465 11| még arra a délutánra, ott az iskola-utcai kis szobában?...~ ~ 466 11| se volt okom a panaszra. Az egészségem egy pillanatig 467 11| magáról, hogy jól töltötte el az életét, én bizvást elmondhatom 468 11| engedje meg, hogy most, az életem alkonyán, köszönetet 469 11| hogy milyenre fordult volna az életem sora, ha akkor, azon 470 11| jámbor birkaként ballagott az ön oldalán, szinte remegve 471 11| mindig kétszeresen jól esett az a tudat, hogy mindenkit 472 11| lépcsőjén lefelé baktattak.~ ~Az asszony megindult pillantással 473 11| engem szeretett a legjobban az egész világon...~ ~ ~ 474 12| AZ ÖREG TAKÁCS ÉS AZ UNOKÁJA~ ~ 475 12| AZ ÖREG TAKÁCS ÉS AZ UNOKÁJA~ ~Takácsék tavaly 476 12| tavaly mentek le először az öregekhez, hogy ott töltsék 477 12| gyötörték a miatt, hogy az apja sajószentjánosi, falusi 478 12| a keleti pályaudvarba.~ ~Az öreg Takács a sajószentjánosi 479 12| hangos kiáltással borult az édes apa kebelére, a fiatal 480 12| magas, fehér homlokát. Mikor az illedelmes gyermekek később 481 12| türelmetlenül a kocsik előtt.~ ~Az öreg Takács különös karakter 482 12| kapcsolat majdnem kizárólag az öreg Takács pénzesleveleinek 483 12| igazi uri ember kerül ki az ő sürü parasztvéréből. A 484 12| amelyekért máskülönben az egész vármegyével hajba 485 12| leányát vezette Budapesten az oltár elé...~ ~Nem lenne 486 12| miért szomoritotta meg az öreg parasztot az előkelő 487 12| szomoritotta meg az öreg parasztot az előkelő házasság, de bizonyos, 488 12| mögé, mikor a fiatal leány az eljegyzésen kezet csókolt 489 12| Sándor és a felesége az első kocsiba kapaszkodtak 490 12| apróságot.~ ~- Le fog esni az urfi, - mondta a nyolcesztendős 491 12| gyerek rózsaszinü térde, az urias, aranyszegélyes matrózgallért. 492 12| matrózgallért. Ez lenne az ő vére, ez a nyápic, finomkodó 493 12| kedvetlenül a menyét meg az unokáit, s két hét óta sorra 494 12| hét óta sorra szomszédolta az összes ismerőseit, hogy 495 12| hüvös nappali szobában, az öreg Takács pedig kezébe 496 12| alvást, belecsimpaszkodott az öregapja térdébe:~ ~- Vigyen 497 12| mondta neki könyörögve.~ ~Az öreg Takács kelletlenül 498 12| botjával a szoba padlóját.~ ~- Az urfinak megártana a meleg, 499 12| megártana a meleg, mert az urfi nem szokta meg a mi 500 12| lesz, ha szépen lefekszik az urfi a hideg, árnyékos szobában...~ ~ 501 12| csak nem szólitja urfinak az unokáját?... Tegezze és 502 12| a látóhatár széle felé. Az öreg szemére huzta a pörge 503 12| A vén Takács odamutatott az ujjával:~ ~- Látja az urfi, 504 12| odamutatott az ujjával:~ ~- Látja az urfi, az a szegény nagyapja 505 12| ujjával:~ ~- Látja az urfi, az a szegény nagyapja szántóföldje...~ ~ 506 12| fenhéjázással mondta ezt, hogy az öreg lókupec gyönyörködve 507 12| tegeződve.~ ~- Arra teremtette az istenke a számat, hogy beszéljek 508 12| nagyapó egy barackot nyomott az unokája fejebubjára és most 509 12| lókupec dühösen bökte meg az egyik pihenő parasztot.~ ~- 510 12| mindig itt alusszátok át az uristen szép napját?... 511 12| pajtából, ő is utánuk szaladt az ajtófélfáig.~ ~- Szedte-vette 512 12| Meg, nagyapuskám...~ ~Az öreg a földhöz vágta a zsiros, 513 12| ugyse, több a véred, mint az édesapádnak... Te vagy az 514 12| az édesapádnak... Te vagy az én igazi ivadékom, te cserfes, 515 12| Tanitalak, de el ne árulj az édesanyádnak!... Majd igy 516 12| mézeskalácsot...~ ~Elvitte az unokáját a templom elé, 517 12| szólott:~ ~- Miért nincs viz az asztalon, azt a füzfán fütyülő 518 12| Mit mondtál? - kérdezte az édesanyja ijedten.~ ~- Csipje 519 12| miért nem tesz ivóvizet az asztalra?...~ ~Félelmes 520 12| Félelmes csönd állt be, az öreg Takácsné csudálkozva 521 12| mikor a vizsgát letettem az iskolában...~ ~- Nem mondasz 522 12| édes lelkem, csak nem fog az a szegény gyerek éhesen 523 12| koplalta végig a vacsoraidőt, az emeletes tyukketrecnek támaszkodva...~ ~ 524 12| Tiz óra felé, mikor az egész ház elcsendesült, 525 12| és gyümölcsöt csempészett az unokája ágyába. Laci szepegve 526 12| és tele szájjal szólott az ágyán üldögélő öreg emberhez:~ ~- 527 12| Fogunk ám, - kurjantott az öreg vidáman, - még pedig 528 12| csontokat és megcsókolta az álmosodó gyereket.~ ~- Most 529 13| XVII. Frigyes Keresztély, az uralkodó herceg nevében 530 13| nevében!~ ~- Kollega ur szinte az énekmüvészet apostola? - 531 13| Ugy van, mester, bár az ön dicsőségének napjához 532 13| szolgálatkészen.~ ~- Hogy az oroszlán milyen szinü, az 533 13| az oroszlán milyen szinü, az nekem, barátom, tökéletesen 534 13| szinházba. Mikor Petterson az igazgatóval végzett, a kecskeszakállas 535 13| tenorista csodálkozva.~ ~Lenck az ég felé emelte a kezét.~ ~- 536 13| egész Európában... Kék, mint az olvasztott zafir, a levegője 537 13| harminc esztendőt töltöttem el az énekmüvészet szolgálatában...~ ~ 538 13| Posztóbéléssel? Haha! Még csak az kéne, hogy a mester átizzadva 539 13| viszünk, ami nem fog megártani az egészségünknek...~ ~A következő 540 13| Lenck a kezébe fogta az evezőket, s a csónak csakhamar 541 13| kecskeszakállas megkerülte az öblöt s merész evezőcsapásokkal 542 13| mulva elnyelte a sötétség az egész vidéket, csak valami 543 13| Nos?~ ~- Azt mondom, hogy az orrom baljóslatulag viszket... 544 13| baljóslatulag viszket... Verjen meg az Isten, ha ez nem az orosz 545 13| meg az Isten, ha ez nem az orosz nátha előjele...~ ~- 546 13| mester kissé képzelődő, ennyi az egész... Olyan ember még 547 13| csillogott ki a messzeségből az utasok felé.~ ~- Hová megyünk? - 548 13| Petterson.~ ~- Poggauba, az öreg Péter apó korcsmájába... 549 13| maga kirándulásával... Az ördög hallotta, hogy valaki 550 13| elhozzam, pedig majdnem megvesz az Isten hidegje... Ha most 551 13| soha...~ ~Kilenc felé járt az idő, mikor a csónak az öbölben 552 13| járt az idő, mikor a csónak az öbölben kikötött. A tenorista 553 13| megengedi, hát együtt tölthetjük az esténket... Jó kis vacsorát 554 13| rekedt fogsz lenni, mint az ágyu, - énekelhetsz a paplan 555 14| valamilyen szerepe jutott. Az asztaltársaság tagjai - 556 14| cognacozva várták, hogy az ünnep megkezdődjék, az elnök 557 14| hogy az ünnep megkezdődjék, az elnök izgatottan futott 558 14| izgatottan futott ide-oda, az énektanár, akinek a hálaadó 559 14| kezeit dörzsölve settenkedett az anekdotázó urak körül, - 560 14| Nem volt csoda, hogy őket az általános öröm még egyelőre 561 14| családi tüzhelyükhöz.~ ~Mikor az óra tizet ütött, s az énektanár, 562 14| Mikor az óra tizet ütött, s az énektanár, dirigáló pálcájával 563 14| versike előadására jelt adjon, az elnök kipirulva rontott 564 14| megigérte, hogy részt vesz az ünnepen, épp most értesit, 565 14| Egyszerüen elhalasztjuk az ünnepet a jövő hét szerdájára. 566 14| mindenesetre megjelenjék.~ ~Az urak helyeslőleg bólintottak, 567 14| kapják meg a téli ruhát?~ ~Az elnök bosszusan nézett a 568 14| pénzekkel honorált volna.~ ~- Mi az, a mit még becsaphatnék? 569 14| szegény ember szomoruan. Az ingeim, a zsebkendőim, 570 14| ingeim, a zsebkendőim, az alsónadrágjaim már rég ott 571 14| becsapni, amivel esténkint az ujságot olvasgatni szoktam...~ ~ 572 14| öregebb Kenéz vásárolt.~ ~- Az órára két forintot kapok 573 14| hirtelen megállott.~ ~- Az ajándékokra elég lesz a 574 14| fejtörés ellenére se jutott az eszébe, Kenéz betért a zálogüzletbe, 575 14| kivül-belül megtekintette az öreg jószágot, megforgatta, 576 14| szédülő fejjel támolygott ki az utcára, s ott igy szólott, 577 14| kijut néha egy sugárnyi az ünnep öröméből és boldogságából.~ ~ 578 14| előtt, megjelent álmában az a jó angyal, aki a gyermekeknek 579 14| angyal, aki a gyermekeknek az ajándékokat hozni szokta.~ ~- 580 14| Fiacskám, szólott jóságosan az angyal, te tulzás nélkül 581 14| fekete, mint a kongó-négeré, az ártatlan macskákat és kutyákat 582 14| térsz és megjavulsz. Ez az oka, hogy most megjelentem 583 14| Meg, válaszolta mosolyogva az angyal.~ ~A fiucska sokáig 584 14| benne, hogy mit kérjen. Az angyal végre jóságosan a 585 14| Hát gondolkozz, hogy mi az, ami a legnagyobb örömet 586 14| ragyogó szemmel fordult az angyalhoz.~ ~- Megvan! kiáltotta 587 14| olyan oddsot kapok rá, hogy az összes iskolatársaim megpukkadnak 588 15| gyanusitott ember podgyászát is. Az egyik kofferben több értéktárgyon 589 15| élő alakjában, hanem abban az állapotban, a melyben a 590 15| kofferjébe, magával hozta az oceánon át, s azóta állandóan 591 15| pillanatokban, mikor jól esik neki az a tudat, hogy a drága teremtést, 592 15| A szinmüvész urnak ez az eljárása meglehetősen groteszknek 593 15| drága halottainkat átadjuk az anyaföldnek, s a fájdalmas 594 15| bennünket, lényeges alkotó része az a kétségbeejtő bizonyosság, 595 15| kétségbeejtő bizonyosság, hogy az elköltözöttet, testi alakjában, 596 15| felületes és affektált...~ ~Az öreg, ezüstsipkás bácsi, 597 15| kiváncsiak (akiknek elég erős az idegzetük hozzá) végignézhetik, 598 15| végignézhetik, s a körutunk végén, az egyik üvegszekrényből egy 599 15| Közös akarattal váltak meg az életüktől és a végrendeletükben 600 15| égessük el mindnyájukat. Az volt a végső óhajtásuk, 601 15| visszatette a magyar családot az üvegszekrénybe. Időközben 602 15| tüzdelt néhány szál virágot az ura tiz centiméternyi szélességü 603 15| ládát cipelt be, amelyet az ezüstsipkás bácsi gondosan 604 15| foyerjébe, csöndesen bólintott az ezüstsipkás öreg felé, s 605 15| intett, aztán felnyitotta az üvegszekrényt, melyben a 606 15| uram, - mondta csöndesen.~ ~Az idegen a kezébe fogta a 607 15| husz lira borravalót adott az ezüstsipkás bácsinak, a 608 15| a különös jelenetet, mig az öreg meghatottan simogatta 609 15| Brindisibe utazik, hogy holnap az indiai gőzösre fölszálljon, 610 15| nyugodtabban fog átkelni az oceánon, ha az éjszaka csöndjében 611 15| fog átkelni az oceánon, ha az éjszaka csöndjében az asszonyát 612 15| ha az éjszaka csöndjében az asszonyát is ott érzi majd 613 15| de bele tudunk nyugodni az örök elválás gondolatába...~ ~ ~ 614 16| pálmáját.~ ~A két urat azonban az agressziv hang nem hozta 615 16| értelmetlen arccal tekintett az idegenekre, de egyszerre 616 16| feketeruhás urhölgyről beszélnek az urak, aki a szentpáli gyógyszerész 617 16| gunyosan a kezét nyujtotta az egyik segédnek, aki ostoba 618 16| áttérnék, előbb engedjék meg az urak, hogy egy nagy szivességet 619 16| Miért?~ ~- Azért, hogy ennek az urhölgynek az oldalán töltötte 620 16| hogy ennek az urhölgynek az oldalán töltötte el reményteljes 621 16| kétszeresen érezheti, mi az: a csöndes, szimpatikus 622 16| borzongás fog el, ha arra az öt percre visszagondolok. 623 16| minden elégtételt megadok az önök szerencsétlen megbizójának...~ ~ 624 16| ha maguk is áttérnének az agresszivitás mezejére? 625 16| a módozatokat, melyekkel az affért elintézhetjük...~ ~ 626 16| tusát és a felek nekiláttak az öltözködésnek. Tóthfalvy 627 16| gallérját gombolta össze, mikor az egyik segéd izgatottan hozzája 628 16| engem azzal vádoltak, hogy az ön tisztelt nejét megbántottam. 629 16| borjuszemeivel végignézett az elegáns titkáron, aztán 630 16| csakugyan igaz, hogy ön is örül az ismeretségnek, bizonyitsa 631 16| eljön velünk reggelizni az „Arany dinnyé”-be...~ ~- 632 16| zömök emberke, - nekem nem az az élethivatásom, hogy a 633 16| emberke, - nekem nem az az élethivatásom, hogy a kezemben 634 16| üveg pezsgőt felbontasson. Az első üveget gyorsan követte 635 16| harangoztak, a segédek, az orvosok, sőt a vivómester 636 16| miniszteri titkártól.~ ~- Hol az a gazember, aki téged, kis 637 16| halászati felügyelő odanyomta az ajkát a Tóthfalvy fülére, 638 16| tudnád, micsoda boszorkány az a nő, akinek a kedvéért 639 16| akkor érzi jól magát, ha az életemet megkeseritheti... 640 17| keres, amig rám akadt, s igy az ő dija se kerül ki a kölcsönből), 641 17| kölcsönből), ma szembejött velem az Andrássy-uton. Csinos, szürke 642 17| nyári ruha volt rajta, s az arca csakugy ragyogott a 643 17| csodálkozva. - Talán megütötted az osztálysorsjáték főnyereményét?~ ~- 644 17| jövedelmező hivatalom.~ ~- Mi az?~ ~- Én, kedves öregem, 645 17| egyáltalában gondoskodom az esti programmról. Én állitom 646 17| a mikor a szalmaözvegy az ötödik üveg pezsgőt felbontatja. 647 17| sz. nevü intézetnél.~ ~Az iskolatársam itt abbahagyta 648 17| hangon kiáltozta feléje az utcán át:~ ~- Szervusz, 649 17| sztereotip kiáltás hangzik el az ajkáról. Ujságot, illusztrált 650 17| betütengerben. Megkeresi az összeköttetést Budapest 651 17| módját annak, hogy juthat el az ember Helgoland szigetére, 652 17| s pontosan följegyzi azt az összeget, a mibe egy nordkapi 653 17| érzi, hogy máris megkezdte az utazását... A menetrend 654 17| közül a svájci havasok, az éjszaki tengeri fürdők levegője 655 17| Lehár Ferenc melódiáit, az egyik ur hirtelen elkomorodik 656 17| a kicsikéhez, aki éppen az ölébe telepedett:~ ~- Nincs 657 17| boriték?~ ~- Levélpapir az nincs, - mondja a kicsike 658 17| konokul ragaszkodik ahhoz az ötletéhez, hogy levélpapirt 659 17| vendég ekkor félrevonul az egyik sarokba, s miközben 660 17| A lányok néha belenéznek az irásba a háta mögül, a barátai 661 17| felujuló jókedvvel üljön vissza az asztalhoz, amely szinte 662 17| Kinek irtál? - kérdezi az egyik jóbarát alattomosan.~ ~ 663 17| megfeledkeztem, - mondja tünődve.~ ~Az egyik jólelkü leány szolgálatkészen 664 17| veszett galoppban robog befelé az Andrássy-uton, mig a távoli 665 18| osztja le a kártyákat, mintha az egész ügy nem is nagyon 666 18| nem is nagyon érdekelné.~ ~Az urak diszkrét csöndben játszanak, 667 18| finom és előkelő.~ ~A szoba az ismert klub-kártyaszobák 668 18| Most huzták be hetedszer az összes tételeket.~ ~Reöth: 669 18| mondok neked valamit.~ ~(Az egész párbeszéd alatt sürüen 670 18| Szent meggyőződésem, hogy ez az ember hamisan játszik.~ ~ 671 18| Hetek óta figyelem ezt az embert s folyton az az impresszióm, 672 18| ezt az embert s folyton az az impresszióm, hogy az 673 18| ezt az embert s folyton az az impresszióm, hogy az előkelő 674 18| az az impresszióm, hogy az előkelő flegmája alatt lappang 675 18| konzekvensül. Honnan került ide ez az individuum? Nem tudom. Te 676 18| komornyikoknak, - ennyi az egész, amit a multjából 677 18| neuraszténikusok sokkal többet adunk az impresszióinkra, mint a 678 18| mint a pozitiv adatokra. Ez az ember hamisan játszik és 679 18| neked?~ ~Egy játékos: Ez az öt forint van az ezresemből. 680 18| játékos: Ez az öt forint van az ezresemből. A banknak félelmes 681 18| sohase láttam.” Néhányan az asztalra ütnek.~ ~A croupier ( 682 18| fizetni!~ ~2. játékos: Ez az isten csodája!~ ~(Amig a 683 18| a kendőt le akarja tenni az asztalra, de e pillanatban 684 18| Tamássy megragadja a karját. Az egész epizód halálos csendben 685 18| Gazember!~ ~A bankár: Az élő Istenre esküszöm!...~ ~ 686 18| mire a bankár támolyogva az ajtóhoz ütődik. De csakhamar 687 18| játékterembe.)~ ~Tamássy (fölrántja az ajtót): Megölte magát! A 688 18| mentőket!~ ~2. játékos (az egyik komornyikhoz): A mentőket! 689 18| Mindnyájan kirohannak s az ajtót becsukják maguk mögött. 690 18| látta, milyen véres volt az inge?~ ~1. játékos: Két 691 18| játékos: És mindennek a kártya az oka... a piszkos... a nyomorult 692 18| a croupier kérdőleg néz az egyik urra, aki a gomblyukában 693 18| szemét, végre megszólal az:~ ~1. játékos (halkan, szégyenkezve): 694 19| ment a feleségével, hogy az ünnepi misét végighallgassa. 695 19| csomagok hevertek, ugy, ahogy az előző estéről ott maradtak, 696 19| enyhitett a gyermekek lármája, az öregek vidámsága; ebben 697 19| lehetett volna hinni, hogy az egész épületben nincs egy 698 19| teremtett lélek, ha hátulról, az iroda ablakából, ki nem 699 19| fénysugár a hóesésbe. De az ablak - bár éjfél is elmult 700 19| sárgás fénynyel vált ki az udvar sötétségéből és a 701 19| valamennyinek mulatságon jár az esze, - mondta az a valaki 702 19| mulatságon jár az esze, - mondta az a valaki boszusan, a mig 703 19| kicsike vaskályhára, mert az iroda meglehetősen hideg 704 19| meglehetősen hideg volt.~ ~Az iroda olyan volt, mint a 705 19| és pénzszekrénynyel, mig az üvegajtón át, a villamos 706 19| kicsike részét lehetett látni az óriási üzletnek, ahol összepréselve 707 19| batiszt, mely innen röpül szét az egész, nagy birodalomba, 708 19| nagy birodalomba, hogy az asszonyokat szépekké és 709 19| a hatalmas polcokon, mig az üzlet feje, a tömzsi, őszszakállu 710 19| léhaságokon jár a fejük, pedig az egyik nagyobb koldus, mint 711 19| a kicsike irodában, hogy az ujévi mérlegen dolgozzék. 712 19| volt siránkozó porontya, az asszonyok régóta nem érdekelték, 713 19| elvileg nem fogadott el, mert az volt a meggyőződése, hogy 714 19| volt a meggyőződése, hogy az ilyesmi sokkal többe kerül, 715 19| annyival se - dorbézolja át az egész éjszakát, hogy holnap 716 19| fáradtan, kimerülve jöjjön be az üzletbe, amelyből a kenyerét 717 19| függönyt és óvatosan kinézett az udvarra: a hó még mindig 718 19| pehely tündériesen csillogott az ablakon át kivetődő világosságban. 719 19| mennek, tönkreáznak ebben az utálatos időben...~ ~Még 720 19| vaskályhába, s ujra hozzáfogott az iráshoz, de ugy érezte, 721 19| megszólalt a telefon.~ ~- Ki az ördög lehet, aki ilyen késő 722 19| ilyen késő éjszaka zavarja az embert? - kérdezte a tömzsi 723 19| Kiváncsian a füléhez illesztette az egyik kagylót, s idegesen 724 19| Pekinggel?~ ~- Nem Kina, hanem az igazi mennyei birodalom... 725 19| igazi mennyei birodalom... Az a birodalom, amelyben majd 726 19| forgatnak a szivükben és az elméjükben... Ön, Mayer 727 19| Ön, Mayer ur, ma éjjel is az üzlettel foglalkozik, ahelyett, 728 19| melyeknek szava odahallatszik az irodájába?... Nem látja 729 19| de most dühösen rázta meg az ártatlan telefont.~ ~- Mire 730 19| szerezzenek... Kinevetnek és az üzletüket egy éjszakán át 731 19| százalékra kell kiegyeznem az inzolvens adósaimmal?...~ ~ 732 19| inzolvens adósaimmal?...~ ~Az utóbbi szavakat már meglehetős 733 19| ijesztette meg a lármájával: az előbbi dallamos hang most 734 19| megkeresek...~ ~- És elkölti az egész jövedelmét?~ ~Mayer 735 19| tisztában vagyok vele, hogy az okos ember nemcsak megszerzi 736 19| Legfeljebb háromezer forintot, de az is sok... Mire költenék?... 737 19| ruhára meg kosztra kell, az nagyon kevésből kikerül... 738 19| kávéházi főpincérnek... Az a szegény fickó csak a nyomorult 739 19| garasainak hág a nyakára, de maga az életét fecséreli el, tisztelt 740 19| tisztelt Mayer ur... Pedig az élet sokkal drágább kincs, 741 19| sokkal drágább kincs, mint az, amit maga a Giró- és Pénztáregyletben 742 19| megdézsmálni a holta után, de az élete a magáé, egyedül csak 743 19| föl nem használ belőle, az mindörökre elveszett, amikor 744 19| használt élet ugyanolyan, mint az ezresbankó, amit valaki 745 19| eléget... Tudja, hogy mi az élet, Mayer ur?... Az, ami 746 19| mi az élet, Mayer ur?... Az, ami a lelkét és a szivét 747 19| a vasuti kupé ablakából az égbenyuló glecscser hósipkájára, 748 19| millió valóságnál is szebbek: az él, mert érezni és álmodni 749 19| tul is tovább folytathassa az éjszakai pihenését... És 750 19| éjszakai pihenését... És az a legszomorubb az egész 751 19| És az a legszomorubb az egész dologban, hogy az 752 19| az egész dologban, hogy az összezsugorgatott, föl nem 753 19| ébredt annak a tudatára, hogy az egész telefonbeszélgetést 754 19| kalapját, csöndesen távozott az irodájából. A nagy udvaron 755 19| feleségével, akik most jöttek haza az éjféli miséről... Mayer 756 19| miséről... Mayer ur ránézett az asszonyra, aki alázatosan 757 19| tekint a porontyaira, mint az én anyám tekintett valaha 758 19| sípot a kis gyerekének... Az én anyám is sípot vett nekem, 759 20| nagy kiránduló hajón, mely az osztrák hadikikötőbe vitte 760 20| osztrák hadikikötőbe vitte az abbáziai fürdővendégeket. 761 20| élettelen tárgyaknak tekintik az egész polgári osztályt, 762 20| térdet hajtva pukkerliznek az Angiolina előtt. Később 763 20| elméletekről - a tenger mélységéről az emberi lélek mélységeire 764 20| magyarázta a körülállóknak, hogy az Adriában is vannak olyan 765 20| állitott templomtornyot egész az utolsó gombig elnyelnének.~ ~- 766 20| Kedves barátom, - mondta az innsbrucki professzor, miközben 767 20| kristályüvegét megtisztitotta - az öreg Adria egy sekély, pocsolya 768 20| kulturember lelkében... - Az udvarias mosoly, a sima 769 20| alatt lejátszódnak... És az a legfélelmesebb a dologban, 770 20| Ugy van, csak éppen az alkalomra van szükség, mely 771 20| van szükség, mely ezeket az aknákat felrobbantja... 772 20| viharok nélkül élhetik le az életüket, de a legtöbb 773 20| csillogott a nyilt tenger, az ezer szinben tündöklő, örökéletü 774 20| tisztában vagyok vele, hogy ez az egyetlen megoldás. Mindössze 775 20| megválthatom a jegyemet arra az ismeretlen állomásra, ahonnét 776 20| szivesebben hallgatnám az asszonyok pletykáit, mint 777 20| török magamnak...~ ~- De az Isten szerelmére, hát mi 778 20| történt veled?~ ~- Csak az, ami már sok kártyással 779 20| megesett: két hónap alatt az utolsó hold földemet is 780 20| bőrszékeiben tölti a délutánjait és az estéit... Az ezredes összegyüjtött 781 20| délutánjait és az estéit... Az ezredes összegyüjtött negyven 782 20| hogy vissza fogom váltani az ezredestől a becsületszavamat, - 783 20| hogy nem tudom betartani az igéretemet...~ ~- Miért 784 20| Miért nem kéred meg az ezredest, hogy tovább várjon?~ ~- 785 20| előlegesen bejelentem, de az ilyen pillanatokban még 786 20| beszélgetést megakadályozta az ebédhez hivó csöngetyüszó, 787 20| barátom velem együtt lejött az étterembe, ahol már hangos 788 20| hogy meg fogom akadályozni az öngyilkosságot...~ ~ ~Pólában 789 20| szórakozni szoktak, végigjártuk az arzenált, a kikötőt, a hadihajókat, 790 20| a szemem majd leragadt az álmosságtól, - mikor egyszerre 791 20| ezt! - kiáltotta rekedten az izgalomtól.~ ~A cikkben, 792 20| kocsi szilánkká zuzódott, s az utasok közül tizenketten 793 20| közt van Leykam János is, az öreg, nyugalmazott huszárezredes...~ ~ 794 20| nem kell itt hagynom ezt az édes, ezt a ragyogó világosságot...~ ~ 795 20| pápaszemes innsbrucki tanár, aki az imént a kikutathatatlan 796 20| mélységekről beszélt, melyek az emberi lélekben tátonganak. 797 20| Gondviselésnek, amiért a jóltevőjét, az atyai barátját, ilyen borzalmasan 798 20| magát és meghatva beszélt az öreg katonáról, de én nem 799 20| igen hallgattam rá többé... Az ablakon át a sima tengert 800 21| esztendő óta gyülölt. Ez az ember mindenütt az utjába 801 21| gyülölt. Ez az ember mindenütt az utjába került: a párisi 802 21| svájci szállodában, ahol néha az uti fáradalmait kipihente.~ ~- 803 21| szögletes uriember volt, aki az édesapja rengeteg vagyonába 804 21| udvarához szegődnek. Elvégezte az iskoláit, unalomból három 805 21| tudta, hogy mit kezdjen az életével? A kártya nem érdekelte, 806 21| A kártya nem érdekelte, az asszonyok nyelvén nem értett, 807 21| kaszinója karosszékében. Az egyetlen gyönyörüség, mely 808 21| nélkül fejbelőhetné magát az ember, - gondolta magában 809 21| akárhányszor, mig vonatja az égbenyuló havasok alján, 810 21| volt ilyen cinikus legény: az ő arcán ugyancsak meglátszott, 811 21| ugyancsak meglátszott, hogy az élet apró örömei nem untatják. 812 21| virágcserepet se örökölt az őseitől, hogy munkával még 813 21| Őszintén szólva, nem csupán az erkölcsi érzék volt az, 814 21| csupán az erkölcsi érzék volt az, mely a puritán milliomost 815 21| merte volna bevallani, - az irigység is. Mert bár a 816 21| A ruhái, a nyakkendői, az utisapkája, a podgyásza 817 21| széditő magasságban lebegett az övéi fölött, a modora pedig 818 21| Egy augusztusi estén az unatkozó doktor sokáig kóborolt 819 21| sokáig kóborolt föl s alá az interlakeni faházak között, 820 21| Mont-Blankot is meggyülöltetik az emberrel, - mondta haragosan, 821 21| lodenköpenyegébe burkolózva, az esti sötétségben, a szállodája 822 21| szállodája felé igyekezett...~ ~Az ebéd ideje már elmult, a 823 21| gyerekes érzékenységgel, mig az elegáns portás, a hotelje 824 21| kék borszeszláng lobogott az ezüstös szamovár alatt. 825 21| tudta, hogy ötvenmillió az évi jövedelme - furcsa grimászokkal 826 21| világosságban uszó csarnok: az élet minden gyönyörüségét 827 21| papirja és készpénze, mikor az élnitudás nagy müvészetét 828 21| a lényeges kellék, hanem az a nagyszerü tudomány, hogy 829 21| legokosabb ember... A napsugár az ő lelkét aranyozza meg, 830 21| aranyozza meg, a lányok az ő kezét szorongatják, az 831 21| az ő kezét szorongatják, az asszonyok neki mutogatják 832 21| mily uton jut hozzá, amikor az élete csupa ragyogó és kellemes 833 21| mint ahogy ő, a nábob, az élet nagy müvészére, a gyanus 834 22| AZ UTOLSÓ GÁRDISTA~ ~Néha, 835 22| éjjelenként hirtelen fölriadok az álmomból, s órákig is elgondolkodom 836 22| hogy egy bizonyos koron tul az ember gyakrabban gondol 837 22| alakok rajzanak körülötte az éjszaka csöndességében. 838 22| gyermekcsatáink lefolytak, az utcákon, amelyek a mély 839 22| melegséggel, s egy pillanatra az a csalódás fogott el, hogy 840 22| fölbukkanik előttem, hanem az a husz-huszonöt év volt 841 22| Cserhát-utcában, s csak az este futott át a hidegség 842 22| hidegség a hátamon, amikor az egykori akasztófa-domb kövér, 843 22| malomkerekeket nézegettük, az Aranyosvölgy, ahol néha 844 22| belesüppedtünk a mocsárba, s amelyről az a mese járta, hogy onnan 845 22| nyitott szemmel ott feküdtem az ágyamban, ismét az a csalódás 846 22| feküdtem az ágyamban, ismét az a csalódás fogott el, hogy 847 22| kiváncsi pillantást vetve néha az aranyvégü rácskeritésre, 848 22| Szentandrássy-kastélyra, az angol parkra, amelynek lombjai 849 22| palotából, akkor, amidőn az alsóvárosi temető sötét 850 22| elvitték... Ki jár most vajjon az angol park homokos utjain, 851 22| vajjon megpihent-e végre az utolsó nemesi testőr szive, 852 22| kérésekre mindig megnyitotta az erszényét... A mai emberek 853 22| azt tudták felőle, hogy az ura a rengeteg Szentandrássy-vagyonnak, 854 22| embergyülöletének egy kacér asszony az oka, aki - mikor még a bécsi 855 22| regényhősről, aki fájdalmával, mint az erdők vadja, büszkén elvonult 856 22| kóboroltam a kastély körül, lesve az alkalmat, amikor a bánatos 857 22| a szürkeszemü hölgy volt az, akinek a kedvéért mindenáron 858 22| és távoztam, s még ezen az estén elhatároztam, hogy 859 22| fruskát, aki azt hiszi, hogy az egész világot lefitymálhatja...~ ~ 860 22| Somlár Piusz tanár urat, az egykori irodalom-professzoromat, 861 22| idejéből fönmaradt... Hiszen az ő nagyapja is tagja volt 862 22| s mondd meg neki, hogy az öreg piarista-pap küldte... 863 22| Benyujtottam a levelet az ajtó vasrácsán, mire a portás 864 22| csak ott pompázott előttem az óriási angolkert, mohos 865 22| sziveskedjék fölfáradni az emeletre, majd az udvarmester 866 22| fölfáradni az emeletre, majd az udvarmester ott eligazitja, 867 22| vigyorgással tartotta kezében az óriási kandellábereket... 868 22| arcát.~ ~- Maga, ugy-e, az a fiu, akit a főtisztelendő 869 22| mert szinte megdöbbentett az a tudat, hogy pár pillanat 870 22| pillanat mulva ott fogok állani az utolsó Szentandrássy előtt... 871 22| előtt... Vajjon hasonlit-e az ükapjára, akinek a portréját 872 22| unoka?... Egy pillanatig az az érzés fogott el, hogy 873 22| unoka?... Egy pillanatig az az érzés fogott el, hogy el 874 22| kérésemet elmondjam... De az udvarmester most egyszerre 875 22| tettem és fölnyitom: de az első percben nem láttam 876 22| fogott össze...~ ~- Maga az a fiatal ur, akiről az öreg 877 22| Maga az a fiatal ur, akiről az öreg Somlár páter irt nekem? - 878 22| nekem? - kérdezte most ujra az előbbi sipogó gyermekhang, 879 22| szét a dolgozószobában, s az egyik öblös karosszékben 880 22| remélem, meg fogom nyerni az egyetem kétszázforintos 881 22| testőrség dicsőitésének szenteli az idejét és a talentumát...~ ~ 882 22| sejtelmem se volt róla, hogy mi az, ami ennyire kihozza a sodrából, 883 22| fegyvertermen, a galériákon, az archivum polcai között, 884 22| egyszerre csak feltárta az egyik nehéz tölgyfaajtót, 885 22| pillanatig mozdulatlanul álltam az egyik oszlop mellett, arra 886 22| megilletődve közeledtem az egyik polchoz, hogy a könyvek 887 22| kalandjai, irodalmi müve, az egykori folyóiratok, a megyék 888 22| korszakban is ott éljen az Orczyak, a Bessenyeyek, 889 22| kiszemelt a számára?~ ~Ezen az estén nem mentem be a kávéházba, 890 22| Szentandrássy-könyveknek, s éppen az öreg generális verseit olvasgattam, 891 22| pedig valaha, - jó istenem, az övék volt ez az egész gyönyörüséges 892 22| istenem, az övék volt ez az egész gyönyörüséges világ... 893 22| nem ütik össze soha többé az ezüstsarkantyujukat, - és 894 22| ezüstsarkantyujukat, - és én csak az emlékük fölött virrasztok, 895 22| virrasztok, amig egy boldog napon az én koporsómat is oda nem 896 22| koporsómat is oda nem helyezik az öreg hadnagyé mellé, aki 897 22| Szentandrássy Ferencet gondolja, az egykori hires testőrhadnagyot? - 898 22| ideszállitani a kriptába, ahol az ősei csontjai pihennek... 899 22| pihennek... A nagyapám, az édesapám is gárdista volt, 900 22| ott lebzseltem álmaimban az aranyos ajtók mögött, amelyeken 901 22| királyasszony pihent éjjelenként az ő függönyös ágyacskájában... 902 22| történetekkel, amelyeknek az ükapám meg a dédapám voltak 903 22| De ő nem vette észre az ijedtségemet, s ragyogó 904 22| félénken kopogni kezdtem az ajtón, s mivel választ nem 905 22| titokzatos homály borult már az antik butorokra, amelyekből 906 22| butorokra, amelyekből csak az ezüst csillogása vált ki 907 22| egy-egy sarokban, s felülről, az ólomkarikás ablak vérvörös 908 22| öreg, istenfélő barát ülne az alacsony harmónium mellett... 909 22| felállott és körülnézett.~ ~- Ki az? - kérdezte csodálkozva, 910 22| sötétségben jól esik, ha az ember a régi dolgokról elbeszélgethet... 911 22| Megismerte, hogy mit játszottam az imént?~ ~- Nem tudom, méltóságos 912 22| zenekarát igazgatta... Abban az időben volt ez, amikor a 913 22| Hohenwarth grófnéval, akinek az arcképét a rózsaszin szalonban 914 22| megindulás fogott el, mintha az apámtól, vagy a legjobb 915 22| barátomtól bucsuztam volna... Az öregember pedig szeretettel 916 22| Te vagy, kis fiam, az egyetlen élő lény, akit 917 22| éjjelenként megjelennek az ágyam mellett, - és vidáman 918 22| világosság ki nem gyulad... Ők az én barátaim, akik az életem 919 22| Ők az én barátaim, akik az életem nagy tragédiájáért 920 22| látnak, mint a dédapámat, meg az ükapámat... Mert lásd kis 921 22| fantáziáját, érzéseit helyezte az én törékeny testembe... 922 22| asszonyok szalonjában, ahol az őseim annyi diadalt arattak, - 923 22| valóságban nem mehetek ki az emberek közé, mert megborzadnék 924 22| találkoznám... És nem én vagyok az egyedüli, kis barátom, akivel 925 22| egyedüli, kis barátom, akivel az élet ezt a rémületes tréfát 926 22| dicsőségben... Ezért kerülöm az embereket, mert reszketek 927 22| éjszakánként ébren virrasztok az ágyamban, velük lovagolok 928 22| lovagolok tüzes hajrában az Esterházy herceg brilliántos 929 22| táncommal bámulatba ejtem az asszonyokat, akik lelkesedve 930 22| lelkesedve megtapsolnak... És az álmom igazsággá lesz, mert 931 22| Somlár páteren kivül te vagy az első idegen, kis fiam, akivel 932 22| mintha rohamosan közelednék az az idő, amikor igazán találkozni 933 22| rohamosan közelednék az az idő, amikor igazán találkozni 934 22| igazán találkozni fogok az álombéli pajtásaimmal...~ ~ 935 22| válaszoljak neki: abban az időben még nem voltam járatos 936 22| sokaság várta a halottat, s az öreg püspök a harangok zugása 937 22| márványos lépcsőházon át az emeleti szalonba. Végre 938 22| tisztességet könyörögte ki magának az öreg honvédezredestől, aki 939 22| ezen a furcsa óhajtáson, s az egész sokaságban talán én 940 22| sokaságban talán én voltam az egyedüli ember, aki megértettem 941 23| AZ AUDIENCIA~ ~SZEMÉLYEK:~ 942 23| AUDIENCIA~ ~SZEMÉLYEK:~ Az államtitkár~ A kis leány~ 943 23| titkár~ ~ A titkár (belép az ajtón, ünnepiesen megáll, 944 23| jelenti): Tihanyi Erzsike!~ ~Az államtitkár (int, hogy jöhet).~ ~ 945 23| jöhet).~ ~A titkár (el).~ ~Az államtitkár (szertartásos 946 23| szertartásos pózban megáll az iróasztala mellett. Várakozik.)~ ~ 947 23| Várakozik.)~ ~A kis leány (belép az ajtón, amelyet egy szolga 948 23| prémsipkát, prémes muffot visel. Az ajtóban zavartan megáll 949 23| megáll és pukkerlizik.)~ ~Az államtitkár (kissé megbiccenti 950 23| államtitkár ur... a nevem... az én nevem Tihanyi Erzsi... 951 23| én nevem Tihanyi Erzsi... az édesapám pedig könyvelő 952 23| könyvelő a gummigyárban...~ ~Az államtitkár (mosolyog és 953 23| int).~ ~A kis leány: Azzal az alázatos kéréssel voltam 954 23| valóságos segédfogalmazóvá...~ ~Az államtitkár (kérdőleg néz 955 23| semmiből nem élhetünk meg...~ ~Az államtitkár (helyeslőleg 956 23| leány: Ezért jöttem, mert az az utolsó reményünk... ( 957 23| leány: Ezért jöttem, mert az az utolsó reményünk... (Majdnem 958 23| boldogok legyünk egymással...~ ~Az államtitkár (türelmetlen 959 23| államtitkár ur tanulmányozni fogja az ügyet, s mindent meg fog 960 23| hanem a boldogságomat...~ ~Az államtitkár (felhuzza a 961 23| kis leány: Megvan annak az oka, hogy miért jöttem ide 962 23| vőlegényem tudta nélkül... sőt az édesapám tudta nélkül is, 963 23| történt... azért történt...~ ~Az államtitkár (kérdőleg néz 964 23| kérésükkel... A multkor az is meg volt irva a krajcáros 965 23| krajcáros ujságban...~ ~Az államtitkár (haragosan fölkapja 966 23| sőt a krajcáros ujságban az is meg volt irva, hogy valaki 967 23| számgyakornokot számtisztté... Ez az oka annak, hogy én titokban 968 23| bizonyosan teljesiteni fogja az én kérésemet is...~ ~Az 969 23| az én kérésemet is...~ ~Az államtitkár (jókedvü megbotránkozással 970 23| tisztességes külseje van...~ ~Az államtitkár (tréfásan bókol).~ ~ 971 23| el ezeket a rágalmakat?~ ~Az államtitkár (olyanformán 972 23| államtitkár ur azt mondja, hogy az lehetséges?... Igaz lenne, 973 23| hallgatja meg?... (Dacosan néz az államtitkárra).~ ~Az államtitkár ( 974 23| néz az államtitkárra).~ ~Az államtitkár (a fejét hátra 975 23| egy lépéssel közelebb megy az államtitkárhoz): Mondja, 976 23| tréfál velem... hogy azok az emberek mind hazudnak, amikor 977 23| akar, akinek minden szavát az egész országban meghallják, 978 23| ostoba asszonyokra fecsérelné az idejét és a gondolatait?... 979 23| gondolatait?... Hiszen ez az édes, öreg feje talán nemsokára 980 23| mert könnyelmüek, mert az utolsók... Ezt én, a kis 981 23| huszonnégyéves segédfogalmazó...~ ~Az államtitkár (elkomorodik 982 23| bizony Isten megmondta nekem az igazat... Csuf dolog, hogy 983 23| szóba álltam... hogy nem az igazi érdemet néztem, hanem 984 23| igazi érdemet néztem, hanem az asszonyok kék vagy fekete 985 23| merte mondani a szemembe az igazságot...~ ~Az államtitkár ( 986 23| szemembe az igazságot...~ ~Az államtitkár (merően néz 987 23| esküszöm, hogy ha valaki az én jelenlétemben ezentul 988 23| Tihanyi Erzsike a nevem.~ ~Az államtitkár (mondani akar 989 23| kibeszélgettük magunkat egymással.~ ~Az államtitkár (kezet nyujt 990 23| államtitkár ur. (Távozik, az ajtóban megáll és pukkerlit 991 23| pukkerlit csinál, majd eltünik az ajtó mögött.)~ ~Az államtitkár ( 992 23| eltünik az ajtó mögött.)~ ~Az államtitkár (csönget).~ ~ 993 23| A titkár (bejön).~ ~Az államtitkár: Hozzák be nekem