Rész

 1  1|      lánynak bemutatnak bennünket, szinte delejesen megérezzük, hogy
 2  1|      sarokba szoritottak, hogy már szinte félénken kockáztattam meg
 3  2|           esztergapad berregése... Szinte várom, hogy az ajtó egyszerre
 4  3|        fájdalomtól s öntudatlanul, szinte gépiesen ismételte:~ ~-
 5  4|             Annyira megijedt, hogy szinte elsápadva dadogta:~ ~- Ön
 6  4|           fürdő exkluziv társasága szinte boldog­nak érezte magát,
 7  4|           Európának, akit a fürdőn szinte legendás nimbusz vett körül:
 8  5|            pedig oly hevesen, hogy szinte fizikai fájdalmat érzett.
 9  6|            fehérbajuszos generális szinte meg­­döb­benve meresztette
10  6|    gyerekhez, s olyan hangon, hogy szinte az ablakok is reszketni
11  8|  boltozatos konyha karosszéké­ben, szinte együgyüen, kialudt pillantással
12 11|          nagy vagyon gon­do­latára szinte hidegség futott át a háta
13 11|           ballagott az ön oldalán, szinte remegve attól, hogy egy
14 13|            nevében!~ ~- Kollega ur szinte az énekmüvészet apostola? -
15 14|          gyerekek, akiknek a foguk szinte hallhatólag vacogott, lassan
16 17|         vissza az asztalhoz, amely szinte roskad a különböző palackok
17 17|               A levéliró ünnepies, szinte sértődött arcot vág.~ ~-
18 18|        bankár háta mögé s mereven, szinte kidülledt szemmel figyeli
19 20|       engem, még hadnagykorom óta, szinte apailag szeret, szó nélkül
20 20|          és váratlan izgalomtól... Szinte kihivólag, diadalmasan tekintett
21 21| rá­nehezedett a lelkére. Mindeddig szinte tobzódott abban a gondolatban,
22 21|            ültek, akiknek ékszerei szinte égtek a villámos csillárok
23 22|           ha­lad­tam, a lélegzetem szinte elállt a csodálkozástól:
24 22|   ezüstfehér hajfürtökkel, amelyek szinte bájossá tették komoly és
25 22|      láttam izgatottságomban, mert szinte megdöbbentett az a tudat,
26 22|      helyéből, s csillogó szemmel, szinte izgatottan tette kicsike
27 22|          zavarta meg profán lárma: szinte ugy rémlett, hogy száz és
28 22|       kérdez­­tem elfogultan, mert szinte megdöbbentett a különös