Rész

  1  1|                 Ha valaki azzal kezdi, hogy bizalmas vallomásokat akar
  2  1|           költő azt mondja a másiknak, hogy „pár bizalmas szót akarok
  3  1|              tesz, arról előre tudják, hogy kérni akar valamit, s igy
  4  1|                 s igy nem lenne célja, hogy tovább is kerteljek: én
  5  1|       vallomásaimat. Azzal a kéréssel, hogy ezt az irka-firkáló idegent,
  6  1|         őszinte bünbánattal vallja be, hogy most jár először a szőke
  7  1|            kiváltságait: engedjék meg, hogy ugy érezze magát itt, mintha
  8  1|              mindig készü­lődöm hozzá, hogy ide jőjjek, hanem azért
  9  1|   kiábrándulunk abból a tévedésünkből, hogy az olvasók nem értenek meg
 10  1|           firkáló azzal vigasztalódik, hogy ő magasan az olvasók fölött
 11  1|        hamarosan tisztába jövünk vele, hogy a nyájas olvasó többnyire
 12  1|         helyett. De ennél nagyobb baj, hogy az olvasók is kiábrándulnak
 13  1|         átkozottul gyorsan felismerik, hogy az életben cseppet se hasonlitunk
 14  1|        pincértől... Nem rémes dolog-e, hogy az irók is alá vannak vetve
 15  1|               történik ennél: kiderül, hogy az elmés elbeszélő, a lendületes
 16  1|              egy barátja azt kérdezte, hogy hova siet?~ ~- Hazamegyek,
 17  1|            megyek, hanem rohanok haza, hogy gyor­san elolvassam a Marmontel
 18  1|                borzalmasan unatkoztam, hogy csupán - a munkái segitségével
 19  1|     tulfinomakká teszik az idegeinket, hogy amikor egy szép asszonynak,
 20  1|           szinte delejesen megérezzük, hogy azt gondolja magában:~ ~-
 21  1|           megirandó memoire-jaimból, - hogy nem dicsekedés a célom,
 22  1|                A könyvből az derül ki, hogy a férfi, csekély kivétellel,
 23  1|          kivétellel, tökéletes lény, s hogy minden rossz házasságnak
 24  1|                szó - be kell ismernem, hogy a Férjek Országos Egyesületétől,
 25  1|               addig ne kivánja tőlünk, hogy tökéletesek legyünk... Kezdjék
 26  1|                Voltak, akik azt irták, hogy ők is korrekt asszonyok
 27  1|               a kérdést intézi hozzám, hogy nőtlen ember vagyok-e, mert
 28  1|                mert hajlandó lenne rá, hogy feleségül jöjjön hozzám,
 29  1|              hajam, s fogadalmat tesz, hogy hüségesen befogja tartani
 30  1|      világositott föl először a felől, hogy mit kivánnak tőlünk a férfiak...
 31  1|              édes anyám arra tanitott, hogy meg kell törni a férjeket,
 32  1|          mézesheteinkben kijelentette, hogy a jó asszonynak sohase lehet
 33  1|            azzal az eredménynyel járt, hogy most ott is sirok, ahol
 34  1|                már közel álltam ahhoz, hogy bucsut vegyek ettől a világtól...
 35  1|     személyesen.~ ~- De hiszen maga... hogy is mondjam csak?... maga
 36  1|                is volt, amit hittem... hogy magának a föllépésében is
 37  1|             talán olyanformát képzelt, hogy az irónak három szeme, két
 38  1|       impresszióval tekintettem utána, hogy nem sokat segitettem rajta;
 39  1|           volna irnom az utolsó lapra, hogy: vége: - egyszerre csak
 40  1|                fogott el; ugy éreztem, hogy nem tudok megválni a hősnőmtől.
 41  1|                még pedig oly komolyan, hogy sehogyse tudtam belenyugodni
 42  1|      arisztokrata, aki a fejébe vette, hogy magába bolonditja az én
 43  1|                 Töredelmesen bevallom, hogy én, a szerző, az arisztokrata
 44  1|             iránt, s már-már ugy volt, hogy meghallgatja szerelmi vallomását,
 45  1|              ünnepiesen félkörbe állt, hogy egy csinos, gesztenyeszinü
 46  1|            terve Lehmann Vilmával?~ ~- Hogy mi a tervem? - dadogtam
 47  1|               csodálkozva.~ ~- Igenis, hogy mi a terve?... A legutolsó
 48  1|             tárca ugyanis azt sejteti, hogy az a gőgös fráter sikerrel
 49  1|         mosolyogva, - a dolog ugy áll, hogy Lehmann Vilma asszony ő
 50  1|              tartozom beszámolni vele, hogy mik a jövendőbeli terveim...
 51  1|           ritkán jut abba a helyzetbe, hogy egy szép asszony sorsával
 52  1|                szólott:~ ~- Elég hiba, hogy egy ilyen ember szeszélyétől
 53  1|          megjegyzést, látszott rajtuk, hogy méltatlannak tartanak Lehmann
 54  1|             tartanak Lehmann Vilmához, hogy egyáltalában fölháboritónak
 55  1|               a szerzőnek azt a jogát, hogy korlátlanul rendelkezhessenek
 56  1|           prog­rammjukba azt a pontot, hogy a védtelen regényhősnőket
 57  1|         becsületszót követeltek tőlem, hogy a Lehmann Vilma élete derüs
 58  1|         Annyira a sarokba szoritottak, hogy már szinte félénken kockáztattam
 59  1|              eddig jogosan remélhette, hogy az udvarlását meghallgatják?~ ~-
 60  1|           leány fitymálva. - Irja meg, hogy hajnalig kártyázott a kaszinóban,
 61  1|      valamennyien Szentgróthy grófról, hogy a bátorságom végre is cserben
 62  1|           hagyott... Megigértem nekik, hogy ugy fogok vigyázni Lehmann
 63  2|              amikre husz-huszonöt éve, hogy nem gondoltam... Éjjel,
 64  2|           volna: hirtelen ugy tetszik, hogy még mindig az ablakdeszkára
 65  2|             berregése... Szinte várom, hogy az ajtó egyszerre megnyilik
 66  2|          hatalmába kerit a képzelődés, hogy tisztán hallom a becsipett
 67  2|          völgyéig ér...”~ ~Csodálatos, hogy a vén Viszloczky Lázár most
 68  2|      cselédsége különben azt beszélte, hogy sohase alszik... Ott heverész,
 69  2|               Olykor az is eszébe jut, hogy a számadásait átvizsgálja,
 70  2|             öreg Neczpály fiskálisért, hogy jöjjön fel a kastélyba és
 71  2|              aztán leballag a pincébe, hogy a bort felhozza... Hamrák
 72  2|             azt a célt tüzte maga elé, hogy a kosztosai életét rövid
 73  2|            megfeledkeztek volna arról, hogy mivel tartoznak az anyaföldnek...
 74  2|             nem tartotta vissza attól, hogy a Walterné leveseit mennyei
 75  2|                reménységét fejezte ki, hogy szeretett, öreg barátjuk,
 76  2|      cselédlányok ilyenkor jól tudták, hogy a ravasz indzsellér barátfülét
 77  2|            vékony hangon. Ugyis tudom, hogy meglopsz... hogy mindnyájan
 78  2|                tudom, hogy meglopsz... hogy mindnyájan megloptok...
 79  2|           talpra, becsületemre mondom, hogy szétütök köztetek...~ ~Hamrák
 80  2|          szenteskedel... Azt hiszitek, hogy a vén embert könnyen elbolondithatjátok,
 81  2|                siheder, hiába kivánod, hogy a föld alá menjek...~ ~Péter
 82  2|            gazdasszonyt - azt mondtad, hogy egy köteg sárgarépa kilencvenöt
 83  2|              Mered-e szemembe mondani, hogy a sárgarépáért kilencvenöt
 84  2|             szóval közel állott ahhoz, hogy elpityeredjék.~ ~- Oh, édes
 85  2|               hát ezért öregedtem meg, hogy vén koromra tolvajnak nézzenek?...
 86  2|       nyelvedet, majd holnap megtudom, hogy miben áll a dolog... Hallod-e, (
 87  2|         megmondod az indzsellér urnak, hogy ne terheltessék neki benézni
 88  2|     házigazdánál, de csak annak utána, hogy előbb Walternével konferált.
 89  2|                  Nem tudom bizonyosan, hogy csakugyan megérte-e Viszloczky
 90  2|         századik évét és azt se tudom, hogy miképpen bukkant föl egyszerre
 91  2|                előtt s megfenyegetett, hogy barackot ad, ha a Szent-Benedek-hegy
 92  2|             több egy negyedszázadánál, hogy a székesegyház alá, a nagy
 93  2|                el a régi életmódjától, hogy most nem az ágyban fekszik,
 94  2|          födele alatt... Meg annyiban, hogy most nem ad többé ebédeket...~ ~ ~
 95  3|                 nem tud maga vigyázni, hogy az ember lábujját le ne
 96  3|     Ellenkezőleg. De előbb mondja meg, hogy ön hová bukdácsol itt a
 97  3|                az ispotály. Nem látja, hogy még az összes ablakok világosak?~ ~
 98  3|               az ispotály kapuját.~ ~- Hogy van a betegünk? - kérdezte
 99  3|              fájdalomtól. Azt mondják, hogy a doktornak semmi se fáj,
100  3|                 annyi a rossz gyermek, hogy ragadós betegség nélkül
101  3|             biró - de mondhatom önnek, hogy mindig szerettek és megbecsültek...
102  3|                édes uram, attól félek, hogy az se éli tul ezt a nagy
103  3|      imádkozott. Meg lehetett ismerni, hogy valaha szintén ballettáncosnő
104  4|                Felix és majd meglátja, hogy milyennek kell lennie az
105  4|                  Co. Annyira megijedt, hogy szinte elsápadva dadogta:~ ~-
106  4|              vagyok. Elhiszi most már, hogy értek valamit a nikotinhoz?~ ~
107  4|              már az egész fürdő tudta, hogy az apró, összetöpörödött
108  4|               boldog­nak érezte magát, hogy a sokszoros amerikai milliomost,
109  4|                   Különben azt hiszem, hogy alaposan megváltoznék az
110  4|            Call ur, nem nagyon ártott, hogy az emberek dohányoznak? -
111  4|        kifejtette előttük.~ ~- Tudják, hogy mit csodálok leginkább? -
112  4|              szivarozó uraktól. - Azt, hogy önöknél Európában még mindig
113  4|             azt a hasznukat nem nézem, hogy az általános pénzforgalmat
114  4|               Nem röstellik ezt kérem, hogy ilyen tétlenségben töltenek
115  4|              egyáltalában miért élnek? Hogy egy ággal több legyen a
116  4|             Oly alázatosan mondta ezt, hogy az urak nem haragudtak meg
117  4|                 Szavamra mondom, Call, hogy maga kolosszálisan nagyszerü
118  4|             főudvarmestere.~ ~- Tudja, hogy ez hallatlan kitüntetés? -
119  4|             amit gondol, s nem hiszem, hogy a király előtt hazudnom
120  4|         egyformán megdol­gozunk azért, hogy a társadalom eltartson bennünket...~ ~
121  4|               ő felsége a fejével int, hogy elbocsátja, hát akkor minden
122  4|             megszólalt:~ ~- Hallottam, hogy itt van és élni akartam
123  4|            élni akartam az alkalommal, hogy személyesen meglássam...
124  4|          annyira erőt vett már rajtam, hogy élőszóval is megóhajtottam
125  4|              egyszer magyarázni önnek, hogy mit szeretnék: hátha kitalálnánk
126  4|         felséged körülirja valamiképp, hogy mit kiván: hát bizonyára
127  4|          bizonyára törekedni fogok rá, hogy a kivánságát kielégitsem...~ ~
128  4|             Annyiban mindenesetre jól, hogy a fürdő, úgy ahogy, minden
129  4|          gondolkodásmód... Azt hiszem, hogy Európában még nem nagyon
130  4|              férfias önérzet divatja s hogy az idevaló emberek többnyire
131  4|               ur nagy lélegzetet vett, hogy az elméletét minél jobban
132  4|              mozdulattal tudtára adta, hogy a kihallgatásnak vége. Mire
133  4|                a homályos sejtelemmel, hogy az őszinteségnél még nagyobb
134  4|                tökéletlen földgömbön s hogy az igazmondás voltaképpen
135  4|         embernek alkalma is van hozzá, hogy igazat mondjon.~ ~ ~ ~
136  5|               igen támadt kedve ahhoz, hogy négy vagy öt forintot dobjon
137  5|           homályosan célozgatott arra, hogy a müvelt ember nem lehet
138  5|           korát is megérheti a nélkül, hogy ilyen ostobaságokkal foglalkozzék...~ ~
139  5|             később, mikor már belátta, hogy a feleségéhez képest nagyon
140  5|     célzásokról, s belenyugodott abba, hogy a békességes férj már este
141  5|                csak elhitette magával, hogy ebben a szörnyüség­ben megnyugszik,
142  5|             rászánta volna magát arra, hogy egy oroszlánketrecbe benyisson,
143  5| oroszlánketrecbe benyisson, mint arra, hogy a feleségének ellentmondjon,
144  5|               csak kisérletet se tett, hogy az igazi érzéseit elárulja.~ ~
145  5|          Bőkezüségét azzal okolta meg, hogy Komlóssyék régóta rokoni
146  5|       elmondott előtte. Az a gondolat, hogy ő csupasz vállal mutatkozzék
147  5|      megszéditették, de volt jó dolga, hogy a gyönyörüségét ne sejtesse
148  5|               volt, annyira féltékeny, hogy a szerencsétlen Komlóssy
149  5|                   Nem sül ki a szemed, hogy folyton az asszonyokat fixirozod? -
150  5|               ezerszer is elhatározta, hogy csak azért is meg fogja
151  5|               de ha arra került a sor, hogy a szándékát megvalósitsa,
152  5|              megtudná, képes lenne rá, hogy egy éjjel, amig nyugodtan
153  5|            olyan szójátékokat mondtak, hogy Komlóssyné csaknem elsülyedt
154  5|           felháboritóan illetlen volt, hogy Komlóssyné ijedten kérte
155  5|              el az urától a szinlapot, hogy az arcát szégyenkezve eltakarja
156  5|         végiggondolt magában, anélkül, hogy az ajakát beszédre nyitotta
157  5|               megőrül, ha arra gondol, hogy ezzel az édes leánynyal
158  5|          meglökte az urát.~ ~- Láttad, hogy fölemelte a lábát? - kérdezte
159  5|           elhallgattak, de csak azért, hogy a férj tovább folytathassa
160  5|           sütöm le a szemem, képes rá, hogy otthon teáscsészéket vagdosson
161  5|                attól a gyönyörüségtől, hogy ugyszólván a szeme láttára
162  5|              teremtést... Ha megtudná, hogy most mire gondolok, hát
163  5|             meg, mert van annyi eszem, hogy álmos és haragos arcot vágok,
164  5|             háborodva... Pedig nemcsak hogy nem vagyok felháborodva,
165  5|         Komlóssy ur most ugy képzelte, hogy a pásztor egyszerre eltünik,
166  5|          kábitó pillan­tással néz reá, hogy aztán egyszerre lehunyja
167  5|                 még pedig oly hevesen, hogy szinte fizikai fájdalmat
168  5|              arca annyira elváltozott, hogy a felesége, aki mellette
169  6|               Johann-Kogel havas orma, hogy egy zilált külsejü, csontosarcu
170  6|                és ujságiró.~ ~Érdekes, hogy a Karolin kisasszony felvilágositása
171  6|             mondta aztán olyan hangon, hogy a szelid Karolin kisasszony
172  6|     lamentálására se mondott le arról, hogy napjában tiz virginiát elszivjon,
173  6|        elszivjon, hirtelen észrevette, hogy a gégéje megunta a hetvenéves
174  6|           impertinenciával mondta ezt, hogy a fehérbajuszos generális
175  6|        nyugodtan folytatta:~ ~- Tudom, hogy a méltóságos ur engem is
176  6|             most tért annyira magához, hogy a hangjának egyáltalában
177  6|             akarja mondani méltóságod, hogy a kardját mint gyorsárut
178  6|           fogja lehozatni ide Tirolba, hogy csekélységemet gulyáshussá
179  6|                annyira megdöbbentette, hogy ijedten hátrált a dohányzószoba
180  6|            égbekiáltó igazságtalanság, hogy a verebet tartják a legszemtelenebb
181  6|        katonától.~ ~- A kardom? Ahhoz, hogy magát felkoncoljam, a kés
182  6|               jogot mer váltani ahhoz, hogy egy korrekt katonába belekössön...~ ~-
183  6|                gallérját - úgy érezte, hogy meg kell fulladnia ennyi
184  6|                   Majd lesz gondom rá, hogy legalább utólag becsülettel
185  6|            aggodalmas arccal beszélte, hogy éjjelenként nagy láz kinozza -
186  6|        szemmellátható nyomaival annak, hogy az állapota ugyancsak rosszabbra
187  6|                végighuzta a skatulyán, hogy egy cigarettára rágyujtson...
188  6|             gyerekhez, s olyan hangon, hogy szinte az ablakok is reszketni
189  6|               csak kisérletet is tesz, hogy azt a hitvány tüdejét még
190  6|               becsületszavamra mondom, hogy leütöm a derekát.~ ~Hámori
191  7|             azzal hitegette a világot, hogy a vesebaja rövidesen elviszi
192  7|          hozakodjatok elő nekem azzal, hogy az embernek a meleg és érző
193  7|          megfordul. Azt mondom nektek, hogy ez kislányos szentimenta­liz­­mus;
194  7|             ezek a fickók megérdemlik, hogy maróluggal és husánggal
195  7|               egyebet se tesztek, mint hogy ezekkel az emberekkel töltitek
196  7|               nek, amig arról van szó, hogy a darabját kidicsérjétek,
197  7|               nem kell attól tartania, hogy a kiejtett szó messzire
198  7|           csirke, s azt mondom nektek, hogy a szinpadi szerző a legborzasztóbb
199  7|              megnyugtató érzés fog el, hogy ma a jó Isten kegyelméből
200  7|          viszont arról volt nevezetes, hogy a legszeré­nyebb megrovást
201  7|    lelkifurdalás nélkül engeditek meg, hogy egy-egy furfangos analfabéta
202  7|            kerekedjék... Nem is tudom, hogy mi történt akkor velem,
203  7|              akkor velem, de bizonyos, hogy elfogott a szentimentálizmus,
204  7|            szentimentálizmus, annyira, hogy még ma is belepirulok, ha
205  7|              gazdasszonyom, aki tudja, hogy senkit se fogadok otthon,
206  7|       várakozik, s én megigértem neki, hogy bebocsátom ide az oroszlánbarlangba...
207  7|               nem kell attól tartania, hogy szerelmet akar vallani magának...
208  7|          Elküld­tem volna, mert tudom, hogy magát már nem érdeklik a
209  7|                és szenvedőnek látszik, hogy nem volt hozzá szivem...
210  7|             szivem... Ugy-e megengedi, hogy bebocsás­sam?... Ha megengedi,
211  7|            kabátját, mert nem illenék, hogy egy ilyen fiatal teremtést
212  7|          fogadjon...~ ~Gondolhatjátok, hogy az első percben tiltakoztam
213  7|                ellen, de mivel tudtam, hogy a gazdasszonyommal mégse
214  7|               és izgatottnak látszott, hogy még én, a vén embergyülölő
215  7|             aztán az orrát is kifujta, hogy egészen magához térjen,
216  7|                most már meg­mon­danom, hogy miért jöttem ide?~ ~Esdeklően
217  7|          gömbölyüséghez.~ ~- Nem kell, hogy megmondja, ugyis kitalálom:
218  7|               abban a véleményben van, hogy engem, a vén szamarat, le
219  7|               meg a szegény Oszkárnak, hogy én vagyok az, aki ellentállok,
220  7|                fogom konstatálni róla, hogy nem tud leirni egy egyszerü,
221  7|           kisasszony, biztositom róla, hogy minden kisérlete kárbavesznék
222  7|                hiszen ön nem tudhatja, hogy miről van szó... Oszkár
223  7|         szeren­csét­lent, s ez az oka, hogy az ön jó és nemes szivéhez
224  7|              nélkül beleegyeztem abba, hogy a menyasszonyának tekintsen,
225  7|              ne kellene áldozni azért, hogy egy haldokló ember életét
226  7|                lélek, de most éreztem, hogy van szivem, s melegen megszori­tot­tam
227  7|               csak az járt a fejemben, hogy a kulisszák között egy szegény
228  7|            öltött, amikor hire futott, hogy az ismeretlen szerző sulyos
229  7|          valamennyi ujság konstatálta, hogy a drámairó, akire oly régen
230  7|              És valóban nincs rá okod, hogy szégyenkezzél miatta, -
231  7|                rá okom? Megérdemelném, hogy a szemem kisüljön szégyenletemben,
232  7|               már tizenkét esztendeje, hogy életem legnagyobb ostobaságát
233  7|            Miért nevezed ostobaságnak, hogy jószivü voltál? - kérdezte
234  8|                 aki még arra is ügyel, hogy indiszkrét hirek ki ne kerüljenek
235  8|         bennünket, de ugy áll a dolog, hogy az öreg Nickelsdorffal történt
236  8|               a konyhájában, a nélkül, hogy az alantasai közül szót
237  8|             volna valakivel, a nélkül, hogy viharedzett kebléből a sóhajtáson
238  8|           férfiut arra kényszeritette, hogy kanalát és tranchirozó kését
239  8|             időre letegye a kezéből, s hogy itt üljön naphosszat a boltozatos
240  8|                   Parancsolja, felség, hogy felolvassak valamit? - kérdezte
241  8|              leüzenjek Nickelsdorfnak, hogy valami ujfajta piskótát
242  8|             akarok... Az a kivánságom, hogy aludhassam, hogy mindig
243  8|           kivánságom, hogy aludhassam, hogy mindig csak aludhassam...~ ~
244  8|              teljes hét mult el azóta, hogy a beteg királyasszony befordult
245  8|               s ugyanennyi ideje volt, hogy a szerencsétlen Nickelsdorf
246  8|          majdnem reménye nélkül annak, hogy hadvezéri pálcáját, a főzőkanalat,
247  8|               még álmából is felriadt, hogy valami uj, ingerlő fogást
248  8|            ahhoz a gondolathoz képest, hogy a királyasszony az ujonnan
249  8|              maga körül, s ugy érezte, hogy maga is a sirjába dől, ha
250  8|                elé...~ ~Két hete mult, hogy a Nickelsdorf ereje rohamosan
251  8|                s már-már ugy látszott, hogy az agg művész, - a háznak
252  8|             néked, oh jóságos istenem, hogy ezt a napot mégegyszer megérnem
253  8|             eseménynek a jelentőségét, hogy a királyné huslevest akar
254  8|          ismételték a boldogitó tényt, hogy a királyné husleves után
255  8|                röviden azt jelentette, hogy a határszélen ismét kilencezer
256  8|            katonákat esküjök kötelezi, hogy minden pillanatban meghaljanak
257  8|           törvény se kényszeriti arra, hogy huslevest egyék... És mégis
258  9|                     Ha maga azt hiszi, hogy ez tovább is igy fog menni,
259  9|              semmi kedvem sincs hozzá, hogy esténként ötezer forinttal
260  9|  szerénytelenségemért - én azt hiszem, hogy ezzel a megoldással maga
261  9|                       Talán azt hiszi, hogy milliókat keresek magán?~ ~-
262  9|           Fredi kinyult a takaró alól, hogy az éjjeli szekrényről egy
263  9|               arra szoritkozott tehát, hogy még egyszer haragosan vállat
264  9|           ujságiró gyerekek is tudták, hogy ott Matilde de Monbleu kisasszony
265  9|                   Csak annyit mondjon, hogy az öreg Duval van itt...
266  9|              Az inasom azt jelentette, hogy az öreg Duval van itt, -
267  9|       idehoztak... Én is azért jöttem, hogy összekulcsolt kezekkel kérjem
268  9|        legpiszkosabb lebujokban iszik, hogy nagy boldogságát, melyet
269  9|            holtrészegen támolyog haza, hogy késő este álmosan, gyürődötten
270  9|          másfél óráig azon fáradozott, hogy letargikus álmából felébreszsze...
271  9|     felébreszsze... El tudja képzelni, hogy mi történik ezek után a
272  9|             kérem, még pedig sürgősen, hogy adja vissza a nagy Fredit
273  9|     háromhónapos turnéra lekötöttem, s hogy az előleget folyósithassam
274  9|           torkában, s most ott tartok, hogy mindennap a matróz-korcsmákból
275  9|                 hacsak azt nem akarom, hogy valami csatornában megfulladjon...
276  9|             nem hálálható szivességet, hogy Fredi urat irgalmatlanul
277  9|              az az erkölcsi elégtétel, hogy jót cselekedtem valakivel...~ ~
278  9|           csöngetett a szobaleányának, hogy hozza be a tintát a dolgozószobája
279  9|                szánalmas arcot vágott, hogy a jószivü impresszárió meghatottan
280  9|         történt, bizonyos lehet benne, hogy együttérzek önnel, mert
281 10|      pályafutása. Tiz perccel azelőtt, hogy az örök megsemmisülés utjára
282 10|             adom neked azt a tanácsot, hogy sohase házasodjál meg. És
283 10|              beavatottak tudni fogják, hogy hazádnak egyik legkiválóbb
284 10|        gőgö­sen azt az elvet vallotta, hogy a mi fajtánk nem szorul
285 10|            vagy, hát meg fogod érteni, hogy huszonkétéves koromban feleségül
286 10|              jobbommal esküszöm neked, hogy egész multamból csak arra
287 10|              vettem...~ ~Akarod tudni, hogy mi történt az ősi vagyonunkkal,
288 10|          darabig jól esett az a tudat, hogy sokkal nagyobb pénzbe játszom,
289 10|      eszeveszett küzdelmet folytattam, hogy elveszett milliómat vissza­szerezzem.
290 10|           mindössze annyi pénzem volt, hogy a vasuti jegyemet Beaulieube
291 10|             megválthattam...~ ~Még jó, hogy a kaszinói urak könyörületesek
292 10|               s arra való tekintettel, hogy a veszteségem közismert
293 10|          kezeli...~ ~Tudod-e kis fiam, hogy mennyi pénz száznyolcvan
294 10|            Nekünk csak arra volt elég, hogy éhen ne haljunk. Az édesanyád
295 10|                  Most másféléve annak, hogy mindennap ott ülök a zöld
296 10|                perditem a csontgolyót, hogy aztán előkelő hanyagsággal
297 10|    akárhányszor biztosak vagyunk róla, hogy egy-egy „ügyfelünk” innen
298 10|           ahonnan csak egy ugrás kell, hogy az ember minden földi nyomoruságát
299 10|            szolgálatába?~ ~Megtörtént, hogy néha százezreket fizettem
300 10|               Isten mentett meg attól, hogy a körmeimmel egy-egy szerencsés
301 10|              jelentkeztem, azt mondta, hogy világgá kerget, ha még egyszer
302 10|           körülállók suttogni kezdték, hogy a szerencsés játékos nem
303 10|               én arra se vagyok képes, hogy a beteg feleségem számára
304 10|                ma reggel is megmondta, hogy erre égető szükség van...
305 10|        félórával ezelőtt elhatároztam, hogy meghalok. Minek éljek tovább?
306 10|             valószinüleg jut annyihoz, hogy téged, szegény kis fiam,
307 10|    csatangolnék, igy nincs hozzá erőm, hogy mindentől bucsut vegyek...
308 10|              egy könyet se ejtenék, de hogy titeket itt hagylak, az
309 11|        asszonynak, melyben arra kérte, hogy egy fontos örökségi ügyben
310 11|             udvariasan, - engedje meg, hogy én legyek az első, aki a
311 11|               rakáson tizezer koronát. Hogy jutott Rédeyné az öreg Földy
312 11|           annyira megrázta az örömhir, hogy csak nagynehezen tudott
313 11|             urára, aki nem igen tudta, hogy mit szóljon: a nagy vagyon
314 11|               de amikor eszébe jutott, hogy a nagylelkü­ség­nek valami
315 11|               nem érdemeltem meg tőle, hogy ilyen jó legyen hozzám...
316 11|               voltak benne bizonyosak, hogy miből fedezik az idén a
317 11|              pedig csak tőlük függött, hogy Európa legelőkelőbb fürdőjében
318 11|           megbizást ruházott rám: azt, hogy egy lezárt boritékot adjak
319 11|              éppen negyven esztendeje, hogy nagyságos asszony, mint
320 11|            kissé gőgösen kijelentette, hogy nem akar a feleségem lenni...
321 11|      boldogtalan voltam, s azt hittem, hogy nem érem meg a másnapot...~ ~
322 11|               is élek és ahhoz képest, hogy nem vagyok már fiatal ember,
323 11|            hála, arra se volt szükség, hogy valamit, ami jól esett,
324 11|             ember elmondhatja magáról, hogy jól töltötte el az életét,
325 11|            vagyok. Azt merném mondani, hogy minden zavaró diszharmónia
326 11|          Kedves barátnőm, engedje meg, hogy most, az életem alkonyán,
327 11|            volnék, ha el nem ismerném, hogy a boldogságomat és a lelki
328 11|                 Sokszor gondoltam reá, hogy milyenre fordult volna az
329 11|              nem kosaraz? És rájöttem, hogy ugyanaz lett volna a sorsom,
330 11|       hivatalába, s bizonyosra vettem, hogy ön ugyancsak kemény pórázon
331 11|         oldalán, szinte remegve attól, hogy egy szembejövő szép asszonyt
332 11|      kétszeresen jól esett az a tudat, hogy mindenkit ugy megnézhetek,
333 11|                Ha néha eszembe jutott, hogy ez a haragos, vén asszony
334 11|            lennék, ha el nem ismerném, hogy önnek köszönhetem a boldogságomat...
335 11|                Nem kötelességem-e hát, hogy önre, mint legnagyobb jóltevőmre,
336 12|               le először az öregekhez, hogy ott töltsék a nyári szabadságukat.
337 12|     lelkifurdalások gyötörték a miatt, hogy az apja sajószentjánosi,
338 12|            fölöttébb büszke volt arra, hogy doktor és igazi uri ember
339 12|         előkelő házasság, de bizonyos, hogy a Sándor apja félt és huzódozott
340 12|     szomszédolta az összes ismerőseit, hogy a drága, szép pesti asszonykáról
341 12|          kezébe fogta a kampós botját, hogy a rozsvetésekre kiballagjon.
342 12|               nap ugy tüz le ilyenkor, hogy keresztülfurja a kis szalmakalapját...
343 12|              Laci most a fejébe vette, hogy a mezőre megy és a nagyapja
344 12|                  Nem igaz, mert tudom, hogy a nagyapa igen gazdag...
345 12|                    Ejnye beste kölyke, hogy mersz engem meghazudtolni?~ ~-
346 12|              fenhéjázással mondta ezt, hogy az öreg lókupec gyönyörködve
347 12|        teremtette az istenke a számat, hogy beszéljek vele...~ ~ ~A
348 12|           napszámosai dolgoztak, azaz, hogy dolgoztak volna, ha a rekkenő,
349 12|                  Félénken körülnézett, hogy nem hallja-e valaki, aztán
350 12|              számu alattvalója maradt, hogy bátran hadat üzenhetett
351 12|               Ha szépen el nem árulod, hogy kitől hallottad, nem kapsz
352 12|              öreg emberhez:~ ~- Látod, hogy nem árultalak el! De holnap
353 13|          uralkodó herceg nevében jött, hogy a vendégszereplő müvészt
354 13|        kecskeszakállas, - engedje meg, hogy egy szerény kollegája lelkesedve
355 13|          vagyok. De azért engedje meg, hogy megszoritsam a kezét, amely
356 13|          kérdezte szolgálatkészen.~ ~- Hogy az oroszlán milyen szinü,
357 13|             tökéletesen mindegy. A fő, hogy meg­moshassam a kezemet,
358 13|           Csöpp kedvem sincs ám ahhoz, hogy a körutam elején náthát
359 13|               Vegye tudomásul, mester, hogy a legmakacsabb nátha is
360 13|                szolgálatkész Lenckkel, hogy a sondersbergi nevezetességeket
361 13|                öt órára készüljön föl, hogy indulhassunk. Háromnegyedkor,
362 13|                Haha! Még csak az kéne, hogy a mester átizzadva érjen
363 13|            klimával? Azt mondom önnek, hogy tiz évvel meg­ifjodva fogjuk
364 13|               Én meg azt mondom önnek, hogy veszettül fázom, - szólott
365 13|                meghuzódott.~ ~- Tudja, hogy kié ez a csónak? - kérdezte
366 13|                   Nos?~ ~- Azt mondom, hogy az orrom baljóslatulag viszket...
367 13|  kirándulá­sával... Az ördög hallotta, hogy valaki március derekán egy
368 13|            mormogása:~ ~- Nem engedte, hogy a havelockomat elhozzam,
369 13|         magában:~ ~- Azért jöttél ide, hogy a más szegény ember kenyerét
370 14|               ide - cognacozva várták, hogy az ünnep megkezdődjék, az
371 14|             padjaiban. Nem volt csoda, hogy őket az általános öröm még
372 14|          elhelyezkedett a padok előtt, hogy a gyermekeknek a hálaadó
373 14|         szer­kesz­tője, aki megigérte, hogy részt vesz az ünnepen, épp
374 14|             ünnepen, épp most értesit, hogy közbejött akadályok miatt
375 14|         Akkorra majd gondoskodom róla, hogy a sajtó mindenesetre megjelenjék.~ ~
376 14|             szabad megsértenünk azzal, hogy egy ilyen szép ünnepen mellőzzük...~ ~
377 14|            fölvették városi bundáikat, hogy a dolguk után siessenek.~ ~
378 14|               nem volt tisztában vele, hogy miből fog ajándékot venni
379 14|             Kétségbeesve gondolt arra, hogy a gyermekeit semmivel se
380 14|                megfeledkeztem... Igaz, hogy te voltál a szegény apám
381 14|         öröksége, de ha arról van szó, hogy a gyermekeimet megörvendez­tessem,
382 14|               de én mégis bizom benne, hogy egyszer magadba térsz és
383 14|              és megjavulsz. Ez az oka, hogy most megjelentem nálad,
384 14|             tudott megállapodni benne, hogy mit kérjen. Az angyal végre
385 14|               Nem.~ ~- Hát gondolkozz, hogy mi az, ami a legnagyobb
386 14|                 olyan oddsot kapok rá, hogy az összes iskolatársaim
387 15|                 tórium 1546.~ ~Tudják, hogy mi volt a szelencében? Nem
388 15|              hordozza. Nem lehetetlen, hogy néha a mellényzsebében is
389 15|              jól esik neki az a tudat, hogy a drága teremtést, aki minden
390 15|               megszoktuk a gondolatot, hogy drága halottainkat átadjuk
391 15|             kétségbeejtő bizo­nyosság, hogy az elköltözöttet, testi
392 15|           pillanatig megint ugy érzem, hogy a mi kegyeletünk, melylyel
393 15|                csontokkal.~ ~- Tudják, hogy mi ez? kérdezte mosolyogva.~ ~-
394 15|           végrendeletükben meghagyták, hogy itt Milánóban együtt égessük
395 15|                volt a végső óhajtásuk, hogy ne falazzuk el őket a fali
396 15|            bácsi gondosan megszemlélt, hogy aztán a szállitólevelet
397 15|                Most Brindisibe utazik, hogy holnap az indiai gőzösre
398 15|                  És ekkor ugy éreztem, hogy a mi kegyeletünk hazug és
399 15|      kegyeletünk hazug és affektált, s hogy voltaképpen mi vagyunk szivtelenek,
400 16|         egyáltalában nem emlékszem rá, hogy a halászati resszortban
401 16|         mindenesetre jogositva van rá, hogy a feleségén elkövetett sérelmet
402 16|            előbb engedjék meg az urak, hogy egy nagy szivességet kérjek
403 16|           urnak.~ ~- Miért?~ ~- Azért, hogy ennek az urhölgynek az oldalán
404 16|                udvariasan arra kértem, hogy ne zavarjon a munkámban,
405 16|               munkámban, kijelentette, hogy gulyáshussá fog aprittatni
406 16|              igen valószinünek tartom, hogy a magány pillanataiban keserü
407 16|             két segéd pedig - érezvén, hogy ez a hang nem szokásos a
408 16|                  engem azzal vádoltak, hogy az ön tisztelt nejét meg­bán­tot­tam.
409 16|           semmi se akadályozhat abban, hogy ezennel ünnepiesen bocsánatot
410 16|          lovagias és én boldog vagyok, hogy egy ilyen tökéletes gentlemannel
411 16|  megismerkedhettem. Ha csakugyan igaz, hogy ön is örül az ismeretségnek,
412 16|    ismeretségnek, bizonyitsa be azzal, hogy nem veti meg a meghivásomat,
413 16|               nem az az élethivatásom, hogy a kezemben harci szablyával
414 16|                ma mégis boldog vagyok, hogy kardomat e kitünő férfiu
415 16|                adta meg a módot ahhoz, hogy ezt a nemes lovagot személyesen
416 16|           Vladár urat arra ösztönözte, hogy egy üveg pezsgőt felbontasson.
417 16|             Itt a nagy becsületszavam, hogy komolyan beszélek.~ ~- Akkor
418 16|             Akkor hajolj idébb hozzám, hogy egy bizalmas titkot eláruljak
419 16|             Micsoda gazságot?~ ~- Azt, hogy egész este ellened izgatott,
420 16|                sőt arra kényszeritett, hogy a legjobb barátommal megvivjak
421 17|              akarom, azt is mondhatom, hogy hivatalom van. Még pedig
422 17|                szalmaözvegyek barátja? Hogy érted ezt?~ ~- Ugy, ahogy
423 17|               lépésnyiről meglátszott, hogy szalmaözvegy. Hamarosan
424 17|                a legjobb módját annak, hogy juthat el az ember Helgoland
425 17|         koptatja, a lelkében ugy érzi, hogy máris megkezdte az utazását...
426 17|            megkezdi. Már-már ott tart, hogy csupán kétszáz, száz, vagy
427 17|             megdöbbenésére észreveszi, hogy szeptember legelső napja
428 17|        ragaszkodik ahhoz az ötletéhez, hogy levélpapirt meg boritékot
429 17|                a barátai kényszeritik, hogy koccintson velük, de ő mindez
430 17|          meg­cimezi s a zsebébe dugja, hogy aztán megkönnyebbült szivvel,
431 18|        suttogva.) Szent meggyőződésem, hogy ez az ember hamisan játszik.~ ~
432 18|               kezemben volna.~ ~Reöth: Hogy érted ezt?~ ~Tamássy: Hetek
433 18|             folyton az az impresszióm, hogy az előkelő flegmája alatt
434 18|                ők is ugy ismerték meg, hogy a barátaik barátai bemutatták
435 18|               egyszer figyelmeztetlek, hogy vigyázz!~ ~Mind a ketten
436 18|              Tamássy (egy játékoshoz): Hogy megy neked?~ ~Egy játékos:
437 18|              mintha kiváncsi lenne rá, hogy miképp alakult volna tovább
438 18|              arra lehet következtetni, hogy a holttestet elszállitották,
439 18|              is dobog a szivem! Félek, hogy mindjárt összeesem!~ ~1.
440 19|         Bazilikába ment a feleségével, hogy az ünnepi misét végighallgassa.
441 19|              Azt lehetett volna hinni, hogy az egész épületben nincs
442 19|               egész, nagy birodalomba, hogy az asszonyokat szépekké
443 19|                itt a kicsike irodában, hogy az ujévi mérlegen dolgozzék.
444 19|                az volt a meggyőződése, hogy az ilyesmi sokkal többe
445 19|       dorbézolja át az egész éjszakát, hogy holnap reggel fáradtan,
446 19|            aggódással:~ ~- Megeshetik, hogy a gaz János rosszul szegezte
447 19|                iráshoz, de ugy érezte, hogy a pillái mindinkább nehezebbekké
448 19|              tárcájába, de ugy érezte, hogy a füstölés se ér sokat;
449 19|         lezárják...~ ~- Nem is tudtam, hogy a mennyországba már be van
450 19|           tömzsi Mayer, aki azt hitte, hogy valaki ostoba csinyt követ
451 19|              oly szeliden és komolyan, hogy Mayer urnak egyszerre hidegség
452 19|        üzlettel foglalkozik, ahelyett, hogy a szegényekre és a gyermekekre
453 19|                   Nem szégyenli magát, hogy ma is a főkönyv előtt görnyed?...
454 19|              Mayer, Mayer, azt mondom, hogy rossz vége lesz ennek a
455 19|            eddig is nehezen állta meg, hogy a hosszu beszédet végighallgassa,
456 19|         törődnek olyan ostobaságokkal, hogy nekem örömet szerezzenek...
457 19|             kérdéseimre... Azt akarom, hogy saját maga belássa, milyen
458 19|                      Kikérem magamnak, hogy velem ilyen tónusban beszéljen, -
459 19|             világban hires volt arról, hogy a nyelve mindig a helyén
460 19|            éven át a boltjából?...~ ~- Hogy mennyit keresek?... Régente
461 19|                 tisztában vagyok vele, hogy az okos ember nemcsak megszerzi
462 19|              Annyira kereskedő vagyok, hogy már ezt a fecsegést is meguntam,
463 19|                nekem sokkal sürgősebb, hogy a mérlegemmel mielőbb elkészüljek...~ ~
464 19|                    Azt akarom mondani, hogy maga egy szegény, beteg
465 19|        szánalomraméltó ember... Tudja, hogy miért?... Azért, mert maga
466 19|             lángjánál eléget... Tudja, hogy mi az élet, Mayer ur?...
467 19|              ott ül a hajó fedélzetén, hogy a holdvilágban csillogó
468 19|              óta egyre arra várakozik, hogy egyszer már - majd ha a
469 19|        legszomorubb az egész dologban, hogy az összezsugorgatott, föl
470 19|               ébredt annak a tudatára, hogy az egész telefonbeszélgetést
471 19|             volt, Mayer ur ugy érezte, hogy ma nem birna tovább dolgozni
472 20|            magyarázta a körülállóknak, hogy az Adriában is vannak olyan
473 20|             legfélelmesebb a dologban, hogy a léleknek e vulkánikus
474 20|                a tudatára ébred annak, hogy nem is sejtett, ijesztő
475 20|          mélységeiben... Ezért vallom, hogy abszolut jó emberek egyáltalában
476 20|       legtöbben nem is figyeltek arra, hogy tulajdonképp mit mondott?
477 20|               mélyedve a gondolataiba, hogy egyáltalában nem is vette
478 20|            percben épp arra gondoltam, hogy mégis csak nehéz dolog ám
479 20|        teljesen tisztában vagyok vele, hogy ez az egyetlen megoldás.
480 20|                én hirtelen megéreztem, hogy vérfagylalóan komoly dolgokról
481 20|                édes fiam, s elhiheted, hogy sokkal szivesebben hall­gatnám
482 20|              asszonyok pletykáit, mint hogy eféle szentimentális rémitgetésekkel
483 20|             fájdalom, ugy áll a dolog, hogy mostani helyzetemből nem
484 20|              nem lenne olyan nagy baj, hogy a szép, fiatal életemtől
485 20|                miatta. Van annyi erőm, hogy szükség esetén még munkával
486 20|            erről van szó, hanem arról, hogy a makulátlan tisztességem
487 20|                De azzal a gondolattal, hogy egy becsüle­tes, öreg ember
488 20|          Leykam ezredesről, aki azóta, hogy végleg leszállt a lováról,
489 20|               könyvét, mikor megtudta, hogy anyagi gondjaim vannak...
490 20|       becsületszavammal fogadtam neki, hogy a pénzét két hónap alatt
491 20|      visszafizetem... Ha azt kérdezed, hogy miben reménykedtem, csak
492 20|             csak annyit válaszolhatok, hogy a kártyás ember soha se
493 20|         reményről... Akkor azt hittem, hogy vissza fogom váltani az
494 20|             már bizonyos vagyok benne, hogy nem tudom betartani az igéretemet...~ ~-
495 20|             nem kéred meg az ezredest, hogy tovább várjon?~ ~- Inkább
496 20|                annyira zavarba hozott, hogy pár percig nem igen tudtam
497 20|              Tulajdonképp gyávaság is, hogy ezt előlegesen bejelentem,
498 20|        bennünket. Még nem igen tudtam, hogy mit fogok tenni, de mindenesetre
499 20|             mindenesetre elhatároztam, hogy meg fogom akadályozni az
500 20|               betértünk egy kávéházba, hogy a sok járás-kelés után kipihenjük
501 20|         részletességgel volt elmondva, hogy két kilométernyire a galánthai
502 21|                egyáltalában nem tudta, hogy mit kezdjen az életével?
503 21|       megmaradt a számára, abból állt, hogy néha végigszágul­dott a
504 21|           arcán ugyancsak meglátszott, hogy az élet apró örömei nem
505 21|            doktor tisztában volt vele, hogy a szőkeszakállas ember egy
506 21|   virágcserepet se örökölt az őseitől, hogy munkával még talán egy koronát
507 21|             Némelyek azt mondták róla, hogy jószivü, öreg hölgyek támogatják,
508 21|            abban a véleményben voltak, hogy müvészi tökéletességre emelte
509 21|                vallott, aki megszokta, hogy hajlongó derekak veszik
510 21|            megmagyarázni. De bizonyos, hogy a vasuti kalauz, a hálókocsiellenőr,
511 21|         teljesen tudatában volt annak, hogy föllépés és nagyuri modor
512 21|      globetrotterrel.~ ~Bizonyos volt, hogy Hétfáy is nagyon jól ismeri
513 21|               riasztotta vissza attól, hogy derékzsákokkal, szöges botokkal
514 21|                 s a doktor ugy érezte, hogy megfázott. Sok év óta talán
515 21|             most történt először vele, hogy a magányosság sulya egyszerre
516 21|         tobzódott abban a gondolatban, hogy embertársait gyülöli, s
517 21|                embertársait gyülöli, s hogy haragos üstökösként szeli
518 21|        bele­borzongott abba a tudatba, hogy egyedül van, s hogy sem
519 21|           tudatba, hogy egyedül van, s hogy sem itt, sem másutt nincs
520 21|                 akiről mindenki tudta, hogy ötvenmillió az évi jövedelme -
521 21|         pillanatban ugy tünt föl neki, hogy a földi komédiában, melynek
522 21|               az a nagyszerü tudomány, hogy a tünő perc minden örömét
523 21|               elmerült a gondolataiba, hogy hirtelen nekiütődött egy
524 21|               ur, ugyebár? Azt hiszem, hogy sok év óta jó ismerősök
525 21|          milliomos, s őszintén örülök, hogy most személyesen is megismerkedhetem
526 21|                ekkor ugy rémlett neki: hogy mindazok között, akikkel
527 21|            minden azért van a világon, hogy ő egy édes, szünetlen mámorban
528 21|            lesz vége... Nem mindegy-e, hogy mily uton jut hozzá, amikor
529 22|               mert lusta vagyok ahhoz, hogy a villamos lámpa gombját
530 22|           tudom: más is tapasztalta-e, hogy egy bizonyos koron tul az
531 22|           sokszor azon kapom maga­mat, hogy hosszu beszélgetéseket folytatok
532 22|               tudja... Néha ugy érzem, hogy a szivem elszorul és sirás
533 22|           torko­mat arra a gondolatra, hogy a világ, amelyben boldog
534 22|               az a csalódás fogott el, hogy nem most álmodom, amikor
535 22|                 amelyet azóta átéltem, hogy a Bakony lábától e lármás
536 22|                 Istenem, lehetséges-e, hogy a hajam fehér, s néha már
537 22|            most is ugy rémlik előttem, hogy csak tegnap jártam a Batrim-völgyben
538 22|          minden gyerekkori benyomásom, hogy majdnem a könnyeim kicsordultak...
539 22|              amelyről az a mese járta, hogy onnan hozzák a kisbabákat...
540 22|               az a csalódás fogott el, hogy mindaz, ami negyedszázad
541 22|                 csak egy rossz álom, s hogy még mindig maszatos kézzel,
542 22|         sodronykeritésen át, a nélkül, hogy mást láttak volna a park
543 22|              volt, azt beszélték róla, hogy husz év óta nem járt a kisváros
544 22|                csak azt tudták felőle, hogy az ura a rengeteg Szentandrássy-vagyonnak,
545 22|       végigolvasott, azt mesélte róla, hogy szerelmi csalódás miatt
546 22|             már nem voltak képesek rá, hogy rengeteg tudásszomjamat
547 22|            vissza girbe-gurba hazámba, hogy két hónapig a piactéri kávéház
548 22|                karambol-müvészetemmel, hogy ott lubickoljak megint a
549 22|            ezen az estén elhatároztam, hogy hires emberré leszek...
550 22|                fruskát, aki azt hiszi, hogy az egész világot lefitymálhatja...~ ~
551 22|     papirzacskóból.~ ~- Arról van szó, hogy pályázni akarok a Katona
552 22|                a kérdésre van kitüzve, hogy mit tanultak a magyar nemesi
553 22|         testőrök a francia iróktól?... Hogy a feladatomat megoldhassam,
554 22|            segédkönyvet fogsz találni, hogy akár egy tizkötetes munkát
555 22|            főtisztelendő ur azt hiszi, hogy bejuthatok a méltóságos
556 22|                   Talán azt gondoltad, hogy Szentandrássy kamarás valami
557 22|               menj el, - és mondd meg, hogy Somlár tanár ur küldött...
558 22|          küldött... Biztositalak róla, hogy minden ajtó megnyilik előtted...
559 22|            hugodnak, s mondd meg neki, hogy az öreg piarista-pap küldte...
560 22|                    Két napig haboztam, hogy elvigyem-e a levelet, de
561 22|           aztán hüvösen, miután látta, hogy egy huszesztendős, tejfölösképü
562 22|      professzor, aki azt mondta nekem, hogy egészen bizonyosan eljuthatok
563 22|                 azon törtem a fejemet, hogy miért hivnak egy inast Louis-nak
564 22|            udvarmester ott eligazitja, hogy merre tartson...~ ~Mikor
565 22|          csodálkozástól: ugy tetszett, hogy valami francia royalista
566 22|              megdöbbentett az a tudat, hogy pár pillanat mulva ott fogok
567 22|              Még visszaemlékez­tem rá, hogy diákkoromban akárhányszor
568 22|      pillanatig az az érzés fogott el, hogy el kell menekülnöm innen,
569 22|              se lesz bátorságom hozzá, hogy a kérésemet elmond­­jam...
570 22|             Itt már nincs szüksége rá, hogy tovább kalauzoljam...~ ~
571 22|                   s ekkor ugy éreztem, hogy egyszerre megáll a szivverésem...
572 22|                      A páter azt irja, hogy valami tudományos munkán
573 22|               tértem annyira magamhoz, hogy értelmesen válaszolhattam
574 22|                tehát oly kegyes lenne, hogy könyvtárában való buvárkodást
575 22|              mondtam ezt, attól félve, hogy talán vissza fogja utasitani
576 22|             akar irni, és azt kérdezi, hogy akarom-e támogatni a munkájában?...
577 22|        köszönöm, a szivemből köszönöm, hogy a nemes testőrség dicsőitésének
578 22|                sejtelmem se volt róla, hogy mi az, ami ennyire kihozza
579 22|           könyvtárba, mert nem akarom, hogy egyetlen pilla­natot is
580 22|                ugyancsak sietnie kell, hogy a munkáját megkezdje...~ ~
581 22|         imádkozni fogok a jó Istenhez, hogy segitse és támogassa a munkájában....~ ~
582 22|             lárma: szinte ugy rémlett, hogy száz és száz mértföldnyire
583 22|                mellett, arra gondolva, hogy miért nevezte a furcsa öreg
584 22|           közeledtem az egyik polchoz, hogy a könyvek elhelyezése felől
585 22|              kimondotta: „Ugy kivánom, hogy testem körül fiatal magyar
586 22|                    Mi oka lehetett rá, hogy a XVIII. századot feltámaszsza,
587 22|              lefeküdtem, ugy tetszett, hogy a sötét szoba egyszerre
588 22|               hálálkodni kezdtem neki, hogy a ritka kincseit föltárta
589 22|          választotta... Boldoggá tesz, hogy a fiatalabb nemzedék is
590 22|            bekopogtattam a kamaráshoz, hogy a jóságáért köszönetet mondjak.
591 22|              ki a folyosóra. Haboztam, hogy bemenjek-e, de mivel bucsu
592 22|             nem volt bátorságom hozzá, hogy megszólaljak, de végre -
593 22|        méltóságos uram, ezer bocsánat, hogy zavarni bátorkodtam...~ ~
594 22|         kicsike gyermek... Megismerte, hogy mit játszottam az imént?~ ~-
595 22|           láthatta... Hát a munkájával hogy halad, kis barátom?...~ ~-
596 22|                 És éppen azért jöttem, hogy mégegyszer köszö­netet mondjak
597 22|               teljesitette.~ ~Éreztem, hogy rám néz a homályban, a hangja
598 22|             bele­szoktam a gondolatba, hogy mindennap itt látom körülöttem...~ ~
599 22|               reszketek a gondolattól, hogy sajnálkozó tekintettel néznek
600 22|              rajtam... Érted most már, hogy miért vonultam vissza a
601 22|                szólt és én nem tudtam, hogy mit válaszoljak neki: abban
602 22|          csöndjét, ugy tetszett nekem, hogy a pupos Szentandrássy lelke
603 23|                   Az államtitkár (int, hogy jöhet).~ ~A titkár (el).~ ~
604 23|           méltóságos államtitkár urat, hogy a vőlegényemet, aki mint
605 23|           tovább kell várakoznia arra, hogy kinevezzék, annál később
606 23|          államtitkár ur is beláthatja, hogy semmiből nem élhetünk meg...~ ~
607 23|                államtitkár urtól függ, hogy végre boldogok legyünk egymással...~ ~
608 23|          mozdulat ugyebár azt jelenti, hogy a méltóságos államtitkár
609 23|         megtehet? Óh, én előre tudtam, hogy ezt fogja mondani, hiszen
610 23|            fiatalemberre... Megigérik, hogy tanulmányozni fogják a kérdést,
611 23|            kérdést, ami annyit jelent, hogy kegyesen el vagyunk bocsátva...
612 23|            szokott lenni... jól tudom, hogy igy szokott lenni... de
613 23|            leány: Megvan annak az oka, hogy miért jöttem ide a vőlegényem
614 23|                ijedtében, ha megtudná, hogy én a csitri fejemmel idemerészkedtem...
615 23|              tudja, még mi leányok is, hogy a méltóságos államtitkár
616 23|          ujságban az is meg volt irva, hogy valaki bérbevett valahol
617 23|        számtisztté... Ez az oka annak, hogy én titokban idejöttem...
618 23|               Igaz, azt mondták nekem, hogy a méltóságos államtitkár
619 23|          kéréssel... hanem azt akarja, hogy a szép asszonyok és leányok
620 23|               csókolják... azt akarja, hogy rosszak legyenek a kedvéért,
621 23|               is vannak győződve róla, hogy igy van... de én nem hiszem...
622 23|             államtitkár ur azt mondja, hogy az lehetséges?... Igaz lenne,
623 23|             lehetséges?... Igaz lenne, hogy csak a rossz nők kérését
624 23|               államtitkárhoz): Mondja, hogy csak tréfál velem... hogy
625 23|              hogy csak tréfál velem... hogy azok az emberek mind hazudnak,
626 23|              ebben a korban, ahelyett, hogy egy pólyásbaba pufók kezecskéjével
627 23|             ugyse jönnek ám ide azért, hogy a méltóságos államtitkár
628 23|               mint én... És én mondom, hogy egy fiatal teremtés a méltóságos
629 23|         szerelemmel, és ha azt mondja, hogy szereti, hát csal, hát hazudik,
630 23|          játszik és később mulat azon, hogy egy ilyen őszhaju, öreg
631 23|               leány: Ezért jöttem ide, hogy mindezt elmondjam... és
632 23|              és bizonyos vagyok benne, hogy nem hiába mondtam el...
633 23|               az igazat... Csuf dolog, hogy azokkal a haszontalan jószágokkal
634 23|            jószágokkal szóba álltam... hogy nem az igazi érdemet néztem,
635 23|              kék vagy fekete szemét... hogy csókokra meg ölelésre gondoltam,
636 23|           azzal fogom meghálálni neki, hogy rögtön kinevezem azt a nagy
637 23|               a nagy mamlaszt, aki nem hogy ilyen kéréssel merne közeledni
638 23|                és ezzel bizonyitom be, hogy nem haragszom arra a szemtelen
639 23|           hatva, - mindjárt tudtam én, hogy magának jó szive van, hiába
640 23|               rágalmazók. De esküszöm, hogy ha valaki az én jelenlétemben
641 23|               szemét, olyan igaz, mint hogy Tihanyi Erzsike a nevem.~ ~
642 23|               szóljon, én nem kivánom, hogy nekem a méltóságos államtitkár
643 23|               mondjon. Azt se kivánom, hogy igéreteket tegyen nekem,
644 23|            mert bizonyos vagyok benne, hogy Pogány Sándor urból most
645 23|                leány: Csak most tudom, hogy milyen jó, milyen kedves,