Rész

  1  1|             Sajnálom, édes öregem, de magamnak sincs...~ ~Aki
  2  1|        elfogadni az arany helyett. De ennél nagyobb baj, hogy
  3  1|     hétköznapi gyönge­ségeknek?... De akárhányszor még nagyobb
  4  1|    megfizetni a maga taná­csait... De amig a husból és vérből
  5  1|             mint a könyv szerzője, de az övék, fájdalom, sötét
  6  1|           bolondos levelek voltak, de jött egy komoly és megható
  7  1|    asszonyom, én, személyesen.~ ~- De hiszen maga... hogy is mondjam
  8  1|           mint Némo kapitányban... De maga - ne vegye rossz néven -
  9  1|        köszönte meg a tanácsaimat, de én azzal az impresszióval
 10  1|          fog udvarolni neki...~ ~- De bocsánat, kedves kisasszonyok, -
 11  1|          forditani a beszélgetést, de ők makacsul visszatértek
 12  1|           meg egy megjegyzést.~ ~- De mit csináljak Szentgróthy
 13  2|            tudja, hogyan történik: de mostanában, szürkülő fejjel,
 14  2|          taposta a pesti földet... De itt áll, az iróasztalom
 15  2|            vagy másutt, nem tudom, de hatvan éves korától kilencven
 16  2|            káromkodik, ha veszit), de nappal egyszerre fölélénkül
 17  2|       kanonoki táblánál ebédelnek, de majdnem mindig akad egy-két
 18  2|            ebéd után a kanonokhoz, de többnyire csak a mogorva
 19  2|            mindnyájan megloptok... De keljek csak még egyszer
 20  2|           még elhiszem, ha akarom, de a sárga­répa hazugság, annyi
 21  2|      tisztelkedett a házigazdánál, de csak annak utána, hogy előbb
 22  2|        elibém a multak ködéből?... De a minap ott állott előttem,
 23  3|      OXIGÉN DOKTOR BETEGEI~ ~Brrr, de hideg van odakünn a havas
 24  3|           és meleg puncsot isznak, de szivük tele van keserüséggel:
 25  3|         Oxigén a nevem.~ ~- Ejnye, de furcsa név! Uraságod orvos-doktor?~ ~-
 26  3| páciensétől jön?~ ~- Ellenkezőleg. De előbb mondja meg, hogy ön
 27  3|          se gyermekem, se macskám. De ön miért tölti itt a karácsony
 28  3|         gyermektől eredt, monotón, de szivettépő fájdalommal kiáltotta:~ ~-
 29  3|            leg­kinosabb jajgatás - de én a féluton elfogtam.~ ~-
 30  3|            doktornak semmi se fáj, de én olykor fél-éjjeleken
 31  3|             mondta neki szomoruan, de az ezredes lehajtotta fejét.~ ~-
 32  3|          gazdám most kuriai biró - de mondhatom önnek, hogy mindig
 33  3|            kigyó szoritotta össze. De az egykori star most csunyául
 34  4|           Már ne tessék haragudni, de akkor uraságod nem sokat
 35  4|         csakugyan nem értek sokat, de ehhez konyitok valamicskét...~ ~
 36  4|      mondani a dohányzásról...~ ~- De önnek, Call ur, nem nagyon
 37  4|            őszintén szólva, nem... De az én millióim, tessék meghinni,
 38  4|          az amerikai őszinteségét, de még inkább elbámultak a
 39  4|          esznek, isznak, alusznak, de az életükből senkinek semmi
 40  4|            kérem, bocsássanak meg, de ez bizony léha és állati
 41  4|    szakértelem és tudomány kell... De ha felséged körülirja valamiképp,
 42  4|         király helyeslőleg intett, de nem beszélt rögtön a szivarok
 43  4|      valamiképp az egészségemet... De ami az embereket illeti,
 44  4|          minél jobban kifejthesse, de szavait nem fejez­hette
 45  5|         föltétlenül szükség van... De a szinház, az fölösleges
 46  5|        lázadásra való hajlandóság. De mivel sokkal bátrabban rászánta
 47  5|     vendégszeretettel bánnak vele, de az asszony mégis rossz néven
 48  5|      elragadták és megszéditették, de volt jó dolga, hogy a gyönyörüségét
 49  5|          fogja csalni a feleségét, de ha arra került a sor, hogy
 50  5|            elsülyedt a hallatukra. De ez még nem volt minden:
 51  5|           kijelentéssel véget ért, de az olvasót talán érdekelni
 52  5|              Szegény ember vagyok, de azt hiszem nyugodtan odaadnám
 53  5|               Megint elhallgattak, de csak azért, hogy a férj
 54  5|       minden lépésemet számonkéri, de most megvan az elégtételem:
 55  5|        hideg is kirázná ijedtében, de ha megpukkad, akkor se tudja
 56  5|            szemét, s szégyenkezve, de a szenvedélytől lihegve
 57  5|             felelte Komlóssy ur, - de már nézni se tudom azt a
 58  6|            is nyakig elvörösödött, de amig a fiatalember zavartan
 59  6|            egy erdélyi garnizonba. De nagyon komolynak mégse találhatták
 60  6|         két külön világban jártak, de most a közös baj mindkettőjüket
 61  6|           testileg kissé megtörve, de lelkileg épp abban a kondicióban,
 62  6| kiváncsisággal nézegették egymást, de egy estén, mikor a penzió
 63  6|          is szivesen lekaszabolna, de a penzióbeli vacsorákhoz
 64  6|            valamit a gorombaságra, de a gyereket most egyszerre
 65  6|           verőfényben sütkéreztek, de délben, az ebédlő virágos
 66  6|            elakadtak a hóviharban, de itt napsugaras tavasz simogatta
 67  6|          cigarettára rágyujtson... De e pillanatban az öreg tábornok
 68  7|            darabját kidicsérjétek, de otthon, az intim családi
 69  7|       alázatos, amig tőletek függ, de nagyképü, impertinens, elbizakodott,
 70  7|       elgondolkodva bólintott.~ ~- De volt, egyetlen eset volt,
 71  7|            mi történt akkor velem, de bizonyos, hogy elfogott
 72  7|       vágjon semmit se a fejemhez, de odakünn egy fiatal leány
 73  7|         érdeklik a fiatal leányok, de olyan szomorunak és szenvedőnek
 74  7|       tiltakoztam a betörés ellen, de mivel tudtam, hogy a gazdasszonyommal
 75  7|           szomoru, kis egérszemét, de engem ugyan hiába akart
 76  7|       Nyugodtan végignéztem rajta, de a leány nem mozdult a helyéből;
 77  7|    sze­retem, mint magát mester... De habozás nélkül beleegyeztem
 78  7|      vagyok valami érzékeny lélek, de most éreztem, hogy van szivem,
 79  8|           ne hagyjon el bennünket, de ugy áll a dolog, hogy az
 80  8| pillanatban meghaljanak a hazáért, de a királyasszonyt semmiféle
 81  9|           a szerződésem kötelez... De a magánéletembe ne szóljon
 82  9|           tudták, hogy ott Matilde de Monbleu kisasszony lakik,
 83  9|            ugyan ilyen franciásan, de aki a divatos, nyári fürdőkben
 84  9|     valamikor szenzációs sikereit, de azért mindenki csak ugy
 85  9|     elővette a névjegyes tárcáját, de aztán mást gondolt, s a
 86  9|         ajakkal nézve a vendégére. De Wallried, akit még a Cleopatra
 87  9|         fogadja az isteni művészt, de közel az idő, amikor rothadt
 88  9|        ehhez igazán nincs jogom... De akármi történt, bizonyos
 89 10|            kalandorok bankjegyeit, de volt idő, mikor én se tartoztam
 90 10|           apám. Büszke, indulatos, de alapjában jószivü ur, aki
 91 10|      házasságom hirét meghallotta, de szavait nem fejezhette be,
 92 10|            járhatott, mint a Hotel de Paris harmadik szobaasszonya,
 93 10|       kiölt belőlem minden érzést, de ah, azért vannak néha pillanataim,
 94 10|         nyomoruságát elfelejtse, - de azért unottan, hidegen perditjük
 95 10|          nyerő arcának ne essem... De alkalmasint mindennek ellenére
 96 10|   életemért egy könyet se ejtenék, de hogy titeket itt hagylak,
 97 11|          futott át a háta közepén, de amikor eszébe jutott, hogy
 98 11|       ostobán bámult a feleségére. De az asszony rögtön megnyugtatta:~ ~-
 99 11|            nagyságos asszonyról... De most talán térnénk át a
100 11|              Ne vegye rossz néven, de mindig kárörömmel néztem
101 11|          pórázon tartja a jólelkü, de kissé egyszerü eszü urát...
102 11|           koromban okoztam neki... De a vagyonát azért mégis reám
103 12|          éven át pórázon tartotta, de a fiától nem igen vont meg
104 12|   szenzálokkal kaszinózni szokott. De a hiusága jelentékenyen
105 12|     parasztot az előkelő házasság, de bizonyos, hogy a Sándor
106 12|        fejét a vánkosok közül.~ ~- De édesapám, csak nem szólitja
107 12|           Kegyetlen forróság volt, de a falu portengerén keresztül
108 12|         szeme-szája.~ ~- Hallod-e, de jól megtanultad egyszeri
109 12|    illedelmesen kell beszélnünk... De ugy-e édes, jó nagyapuska,
110 12|  Suridum-buridum rontom-bontom...” De keményen mondd, ahogy én...~ ~-
111 12|         káromkodni?~ ~- Tanitalak, de el ne árulj az édesanyádnak!...
112 12|      zavartan sütötte le a szemét, de Laci hajlithatatlanul ismételte:~ ~-
113 12|          odaállsz a sarokba...~ ~- De édes lelkem, csak nem fog
114 12|     gyümölcsöket. És Laci komoran, de egy martir hidegségével
115 12|             hogy nem árultalak el! De holnap délután aztán megint
116 13|        csak pislákoló mécs vagyok. De azért engedje meg, hogy
117 13| kirándu­lásról visszatérünk...~ ~- De a hidegség, tisztelt barátom,
118 13|       sondersbergi tó vizén...~ ~- De talán mégis jobb lenne,
119 13|           még téliesen hideg volt, de a hegyi barlangokból már
120 13|         alkonyat borult a habokra, de a Kogel még fázékonyan a
121 13|            kollégája kifakadására, de a sötétben pokoli elégtétellel
122 13|        Vacsorázhatik, akivel akar, de én nem kérek belőle... Menjen
123 13|        énekelhetsz a paplan alatt, de nem a szinházban...~ ~ ~
124 14|            apám egyetlen öröksége, de ha arról van szó, hogy a
125 14|          utját a havas utcákon át, de ekkor hirtelen megállott.~ ~-
126 14|            elég lesz a két forint, de honnan kerül elő a karácsonyesti
127 14|           gunnyal elnevette magát, de aztán hirtelen gondolt valamit,
128 14|          kegyetlenül megkinozod, - de én mégis bizom benne, hogy
129 14|      fiucska sokáig törte a fejét, de sehogyse tudott megállapodni
130 15|           balkézről való felesége, de nem élő alakjában, hanem
131 15|          itt érezni a közelünkben. De vajjon csakugyan meg kell-e
132 15|           csont-etuis födelét...~ ~De csakhamar fölszáritotta
133 15|            egész szivével imádott. De boldogsága csak félesztendeig
134 15|        indiai gőzösre fölszálljon, de magával viszi a holt feleségét
135 15|         eltünt a temető fái alatt, de én, mig a nyugodni készülő
136 15|         akik - ha fájdalommal is - de bele tudunk nyugodni az
137 16|          mondta aztán vállatvonva, de én egyáltalában nem emlékszem
138 16|    felesége, Vladár Jánosné ellen. De meg­bizónk, mint férj, mindenesetre
139 16|           tekintett az idegenekre, de egyszerre elnevette magát.~ ~-
140 16|            ügyében volt nálam?~ ~- De igenis, róla. A szentpáli
141 16|        Mert ne vegyék rossz néven, de én igazán nem irigylem a
142 16|            lehetni Vladár urnővel, de még most is borzongás fog
143 16|           Nem ismerem Vladár urat, de igen valószinünek tartom,
144 16|            agresszivitás mezejére? De mivel a titkár veszedelmes
145 16|       tudomásom erről a tettemről, de ha igy volna, semmi se akadályozhat
146 16|        falatoztak és kocintgattak, de Vladár ur egyszer csak megindult
147 16|           nándorfejérvári ütközet. De ma mégis boldog vagyok,
148 16|          sohase szerettem a halat, de most azt mondom: szervusz,
149 16|         életemet megkeseritheti... De mindezt még szivesen elviseltem
150 17|          iskolatársam jókedvüen, - de azért nincs okom panaszra.
151 17|        terveket festi ki maga elé, de amikor egyedül marad, olyan,
152 17|        kicsike aranyos humorral, - de ha szódabikarbónát akarsz,
153 17|             hogy koccintson velük, de ő mindez akadályok ellenére
154 18|      Tamássy: Neki kettője maradt, de a pointeur kilencet kapott
155 18|             A croupier néha fizet, de legtöbbnyire behuzza a tételeket.)~ ~
156 18|          akarja tenni az asztalra, de e pillanatban Tamássy megragadja
157 18|          hangon): Nem őrültem meg, de kérem, mutassa meg azt a
158 18|       ököllel akarnak nekirontani, de Tamássy megakadályozza őket):
159 18|      támolyogva az ajtóhoz ütődik. De csak­hamar összeszedi magát,
160 19|       vékony fénysugár a hóesésbe. De az ablak - bár éjfél is
161 19|            kivetődő világosságban. De Mayer, aki nem volt a hangulatok
162 19|            hozzáfogott az iráshoz, de ugy érezte, hogy a pillái
163 19|        délután eltett a tárcájába, de ugy érezte, hogy a füstölés
164 19|           beszédet végighallgassa, de most dühösen rázta meg az
165 19|        kiáltotta bele a telefonba, de a nyilvántartási hivatalt
166 19|          beváltották a trattáikat, de most, mióta a pénzpiacon
167 19|     Legfeljebb háromezer forintot, de az is sok... Mire költenék?...
168 19|     kezéből a telefon hallgatóját, de a rejtelmes hang most sietve
169 19|          garasainak hág a nyakára, de maga az életét fecséreli
170 19|        megdézs­málni a holta után, de az élete a magáé, egyedül
171 19|     melyeket talán sohase hallott, de amelyek millió valóságnál
172 19|           érezni és álmodni tud... De maga, szegény Mayer, nem
173 19|         valamit a hosszu beszédre, de e pillanatban fölnyitotta
174 20|            egész polgári osztályt, de a legkisebb főherceg előtt
175 20|            élhetik le az életüket, de a leg­több halandó előbb,
176 20|            tartotta nagy lumennek, de ami a jellemet, tisztességet
177 20|            vidámsággal mondta ezt, de én hirtelen megéreztem,
178 20|        rémitgetésekkel untatlak... De fájdalom, ugy áll a dolog,
179 20|         utat török magamnak...~ ~- De az Isten szerelmére, hát
180 20|           mindennapi kenyeremet... De nálam most már nem erről
181 20|           a halálba kergetnének... De azzal a gondolattal, hogy
182 20|         ezt előlegesen bejelentem, de az ilyen pillanatok­ban
183 20|      tudtam, hogy mit fogok tenni, de mindenesetre elhatároztam,
184 20|           Helyeslőleg bólintottam, de ekkor eszembe jutott a pápaszemes
185 20|         beszélt az öreg katonáról, de én nem igen hallgattam rá
186 21|          Győry müvelt, finomlelkü, de kissé savanyu és szögletes
187 21|         tudta volna megmagyarázni. De bizonyos, hogy a vasuti
188 21|        világgyülölő honfitársával. De a közeledés legdiszkrétebb
189 22|           e hirből, senkise tudta, de a kisvárosi asszonyok szivesen
190 22|  korszakról semmitse találhatsz... De menj el méltóságos Szentandrássy
191 22|         hogy elvigyem-e a levelet, de a harmadik napon győzött
192 22|            egy lovas kürasszier... De nem volt sok időm a töprenkedésre,
193 22|       sohase láttam életemben...~ ~De a hall emeleti részén már
194 22|           kérésemet elmond­­jam... De az udvarmester most egyszerre
195 22|     kilincsre tettem és fölnyitom: de az első percben nem láttam
196 22|           utasitani a kérésemet, - de legnagyobb csodálkozásomra
197 22|        ennyire kihozza a sodrából, de nem volt időm a további
198 22|           nak a magyar testőröket, de lassanként magamhoz tértem
199 22|         kincseit föltárta előttem, de ő egy kézmozdulattal félbeszakitott.~ ~-
200 22|         selymes butorai között?... De ő nem vette észre az ijedtségemet,
201 22|         Haboztam, hogy bemenjek-e, de mivel bucsu nélkül nem távozhattam
202 22|          hozzá, hogy megszólaljak, de végre - a homály mindinkább
203 23|      államtitkár (kérdőleg néz rá, de a kis leány nem engedi szóhoz
204 23|         fogunk élni mi kettecskén, de azt ugyebár a méltóságos
205 23|          hogy igy szokott lenni... de én nem elégszem meg ezzel
206 23|        fejemmel idemerészkedtem... De nekem megvan ám a magamhoz
207 23|     győződve róla, hogy igy van... de én nem hiszem... nem akarom
208 23|            merne közeledni hozzám, de didereg a félelemtől, ha
209 23|            beszélnek a rágalmazók. De esküszöm, hogy ha valaki