Rész

  1  1|            hogy tovább is kerteljek: én is kéréssel kezdem az intim
  2  1|         asszony, - ha ez tudná, amit én tudok...~ ~Egy fiatal leány
  3  1|               annyira felviditott az én bájos ismeretlenemmel való
  4  1|       kitanitásával foglalkozik?~ ~- Én, nagyságos asszonyom, én,
  5  1|             Én, nagyságos asszonyom, én, személyesen.~ ~- De hiszen
  6  1|      akármelyik közön­séges ember... Én azt hittem... istenem, talán
  7  1|       köszönte meg a tanácsaimat, de én azzal az impresszióval tekintettem
  8  1|              rajta; ez az asszony az én kedvemért többé nem fog
  9  1|              saját Galatea-szobrába: én a piszeorru, ravasz, bájos
 10  1| meghatottsággal:~ ~- Kicsike Vilmám, én ezután is hü maradok hozzád...~ ~
 11  1|            hogy magába bolonditja az én Lehmann Vilmámat... Töredelmesen
 12  1|          Töredelmesen bevallom, hogy én, a szerző, az arisztokrata
 13  1|    méltóságának a sorsa kizárólag az én kezembe van letéve, s igy
 14  1|         hűséges maradt az urához, és én - ha csak tiz bolondos,
 15  2|       jelenik meg előttem, holott az én emlékezetem óta mindig az
 16  2|              járt le még a piacra és én is meggyógyulok te gaz siheder,
 17  3|          pillantásokat vetett rám.~ ~Én is jól megnéztem: magas,
 18  3|            Szomoruan bólogattam.~ ~- Én csak amiatt bukdácsolok,
 19  3|           előre sietett a lépcsőkön, én izgatottan követtem. Az
 20  3|           leg­kinosabb jajgatás - de én a féluton elfogtam.~ ~-
 21  3|           doktornak semmi se fáj, de én olykor fél-éjjeleken át
 22  3|              a csodabalzsam, mely az én sebemet meggyógyitja? -
 23  3|     születésnapi ajándékul került... Én is husz évig szolgáltam
 24  4|          szólott:~ ~- Ez a szivar az én gyáramban készült. Szivja
 25  4|       nyolckrajcáros szivarra...~ ~- Én mindig csak könnyü szivarokat
 26  4|        őszintén szólva, nem... De az én millióim, tessék meghinni,
 27  4|       kitüntetés, kérem? Ő is ember, én is ember vagyok, nincs hát
 28  4|              kellene... Ő uralkodik, én szivarokat gyártok: mind
 29  5|           volna haza a lányaidnak... Én ugyan egy fabatkát se adnék
 30  5|             megrázta a fejét.~ ~- Ha én lennék a rendőrkapitány,
 31  6|            fiatalemberhez, - hallja, én tizenkét év óta várom türelemmel
 32  6|          végre itt van az alkalom, s én alaposan el fogom intézni
 33  6|          őrnagyok pedig, legalább az én tudtom szerint, nem előzik
 34  7|           fölemelkedett a magasba... Én harmincöt év óta tisztában
 35  7|        esztendővel ezelőtt. Egy este én is a szivemre hallgattam,
 36  7|         szivemre hallgattam, vagyis: én is oly ostoba, naiv és csapnivaló
 37  7|            fiatal leány várakozik, s én megigértem neki, hogy bebocsátom
 38  7|       izgatottnak látszott, hogy még én, a vén embergyülölő is megsajnáltam.~ ~-
 39  7|              mester, hallgasson meg: én a szegény Oszkárnak a menyasszonya
 40  7|              szegény Oszkárnak, hogy én vagyok az, aki ellentállok,
 41  7|                A „Fekete hétfő”, meg én, aki a menyasszonya vagyok...
 42  7|              Megragadta a kezemet és én most már tétovázva kérdeztem:~ ~-
 43  7|             leány lehajtott fővel, - én Oszkárt épp oly kevéssé
 44  7|            ön se lesz rosszabb, mint én vagyok?... Hiszen nincs
 45  9|           szavaira:~ ~- Édes öregem, én ezután se fogok jobban énekelni,
 46  9|             a szerénytelenségemért - én azt hiszem, hogy ezzel a
 47  9|         gavallérosan elengedi nekem, én, bizony Isten, nem ragaszko­dom
 48  9|        előtte.~ ~- Igen, kisasszony, én az öreg Duval vagyok, a
 49  9|            bájos hölgy, idehoztak... Én is azért jöttem, hogy összekulcsolt
 50  9|   megfosztott a józan eszétől...~ ~- Én egy fiut elszakitottam az
 51  9|         édesapja, kedves kisasszony: én Wallried vagyok, a világszerte
 52  9|          Balkán közepén... Magyarán: én vagyok az a szerencsétlen
 53  9|         szegény, beteg hajadon volt, én azonban egy egészséges nő
 54  9|            őszintén, ahogy gondolom: én fütyülök az ön veszendőnek
 55  9|    kisasszony, - mondta nyugodtan. - Én nem szentimentális jeleneteket
 56 10|      bankjegyeit, de volt idő, mikor én se tartoztam a becstelen
 57 10|          most is megvan, amikor csak én, a méltatlan utód viselem.
 58 10|           elvégeztem valahogy, aztán én is ur lettem, mint az apám.
 59 10|      legnagyobb emberbarátok...~ ~Az én vérem vagy, hát meg fogod
 60 10|              harmadik szobaasszonya, én pedig, akinek este a comme
 61 10|              megvacsorált volna, mig én arra se vagyok képes, hogy
 62 11|      udvariasan, - engedje meg, hogy én legyek az első, aki a szerencséjéhez
 63 11|      iskola-utcai kis szobában?...~ ~Én nagyon jól emlékszem rá,
 64 11|           jól töltötte el az életét, én bizvást elmondhatom ezt.~ ~
 65 11|   gorurmandot talált e hazában, mint én vagyok. Azt merném mondani,
 66 11|                 Nagyságos asszonyom, én a világ legháládatlanabb
 67 12|           káromkodni?~ ~- Nem tudtam én, mert odahaza illedelmesen
 68 12|             De keményen mondd, ahogy én...~ ~- Suridum-buridum,
 69 12|            édesapádnak... Te vagy az én igazi ivadékom, te cserfes,
 70 12|                Te vagy, nagyapa?~ ~- Én vagyok... Itt van egy pár
 71 13|         dicsőségének napjához képest én csak pislákoló mécs vagyok.
 72 13|      arzénikumot, mint hideg sört... Én mondom ezt önnek, a ki kerek
 73 13|       elkölteni a vacsoránkat...~ ~- Én meg azt mondom önnek, hogy
 74 13|       Vacsorázhatik, akivel akar, de én nem kérek belőle... Menjen
 75 13|          belőle... Menjen a pokolba, én nem akarok tudni maga felől...~ ~
 76 14|         kegyetlenül megkinozod, - de én mégis bizom benne, hogy
 77 15|        eltünt a temető fái alatt, de én, mig a nyugodni készülő
 78 16|         mondta aztán vállatvonva, de én egyáltalában nem emlékszem
 79 16|           sérelmet megtorolja...~ ~- Én megsértettem egy férjes
 80 16|            ne vegyék rossz néven, de én igazán nem irigylem a halak
 81 16|           szerencsétlen intendánsát. Én csak öt percig voltam szerencsés
 82 16|             tartozik a dologra, mert én - mondanom se kell - minden
 83 16|       kijelentése nagyon lovagias és én boldog vagyok, hogy egy
 84 16|       lovagias küzdelmek porondjára. Én egyszerü és becsületes hivatalnok
 85 17|            hivatalom.~ ~- Mi az?~ ~- Én, kedves öregem, a szalmaözvegyek
 86 17|              akad. Nos, édes öregem, én junius végétől szeptember
 87 17|     gondoskodom az esti programmról. Én állitom össze a menüt, én
 88 17|            Én állitom össze a menüt, én csinálom barátaimnak a reklámot
 89 17|      reklámot a kicsike nők előtt, s én ütöm be a cigány nagybőgőjét,
 90 17|    felbontatja. A barátom jól mulat, én ingyen vacsorázom, s mindennap
 91 17|             a kezét.~ ~- Tudod, mit, én majd bedobom a leveledet,
 92 18|             oly kevésbbé tudod, mint én. A barátaid barátai egy
 93 18|              annyit se törődik, mint én a szivarom hamujával. Itt
 94 18|             ember hamisan játszik és én le fogom leplezni őt.~ ~
 95 19|             és a gyermekekre?... Hát én rám ugyan ki gondol, ha
 96 19|      feleségükre... Miért vegyek hát én hintalovakat a maszatos
 97 19|            kávéházi fő­pincérnek?... Én, mint szolid kereskedő,
 98 19|           nagyon kevésből kikerül... Én kávéházba egy­általában
 99 19|           óta nem láttam belülről... Én nem életember vagyok, hanem
100 19|        tekint a porontyaira, mint az én anyám tekintett valaha én
101 19|            én anyám tekintett valaha én reám, amikor a szobában
102 19|         sípot a kis gyerekének... Az én anyám is sípot vett nekem,
103 20|              mondani a világnak?~ ~- Én. Most már teljesen tisztában
104 20|           vidámsággal mondta ezt, de én hirtelen megéreztem, hogy
105 20|             a „Fremdenblatt”-ot...~ ~Én már a hirdetéseket és a
106 20|        beszélt az öreg katonáról, de én nem igen hallgattam rá többé...
107 22|              éjszaka csöndességében. Én sokszor azon kapom maga­mat,
108 22|        gondolnak-e ők is reám, ahogy én elálmodozom róluk, itt,
109 22|         Szentandrássy Géza alakja, s én, mint minden gyerek, akit
110 22|          akarsz irni, fiam, akkor ne én hozzám fordulj, mert a mi
111 22|              kaput és bebocsátott, s én a következő percben ott
112 22|         mellett lévő házikójába, mig én, a komornyik után pillantva,
113 22|            közöttük a kedve szerint, én imádkozni fogok a jó Istenhez,
114 22|   kézmozdulattal félbeszakitott.~ ~- Én vagyok hálás, amiért ezt
115 22|            ezüstsarkantyujukat, - és én csak az emlékük fölött virrasztok,
116 22|             amig egy boldog napon az én koporsómat is oda nem helyezik
117 22|           cserépkályha mellett ülve, én is ott lebzseltem álmaimban
118 22|              amikor ezeket mondta, s én zavartan, meg­döbbenve néztem
119 22|            miközben igy szólott:~ ~- Én lehetek csak hálás, amiért
120 22|             amiért a testőrökről ir, én mondhatok csak köszönetet,
121 22|         tetszett, mint rendesen.~ ~- Én, méltóságos uram, ezer bocsánat,
122 22|     dolgokról elbeszélgethet... Mert én csak a régi dolgokat szeretem,
123 22|    világosság ki nem gyulad... Ők az én barátaim, akik az életem
124 22|    fantáziáját, érzéseit helyezte az én törékeny testem­be... A
125 22| pillantásukkal találkoznám... És nem én vagyok az egyedüli, kis
126 22|       pajtásaimmal...~ ~Igy szólt és én nem tudtam, hogy mit válaszoljak
127 22|            az egész sokaságban talán én voltam az egyedüli ember,
128 23|      államtitkár ur... a nevem... az én nevem Tihanyi Erzsi... az
129 23|              érdekében megtehet? Óh, én előre tudtam, hogy ezt fogja
130 23|              igy szokott lenni... de én nem elégszem meg ezzel a
131 23|           ezzel a válaszszal... mert én nem egy frázist akarok kicsikarni
132 23|         ijedtében, ha megtudná, hogy én a csitri fejemmel idemerészkedtem...
133 23|         Budapest épp ugy tudja, mint én... Mindenki a szép feleségét,
134 23|                Ez az oka annak, hogy én titokban idejöttem... mert
135 23|      bizonyosan teljesiteni fogja az én kérésemet is...~ ~Az államtitkár (
136 23|             róla, hogy igy van... de én nem hiszem... nem akarom
137 23|               mert az utolsók... Ezt én, a kis leány, mondom a méltóságos
138 23|       kisujjában is többet tud, mint én... És én mondom, hogy egy
139 23|            többet tud, mint én... És én mondom, hogy egy fiatal
140 23|             hatva, - mindjárt tudtam én, hogy magának jó szive van,
141 23|          esküszöm, hogy ha valaki az én jelenlétemben ezentul rosszakat
142 23|        méltóságos államtitkár urról, én kikarmolom mind a két szemét,
143 23|             A kis leány: Ne szóljon, én nem kivánom, hogy nekem