II.

A párbaj, melyet Tóthfalvy miniszteri titkár és Vladár halászati felügyelő megvivtak egymás­sal, nem végződött tragikusan: Vladár két lapost kapott a hüvelykujjára és egy ötcentiméteres bőrhorzsolást a jobb mellére. A segédek e rövid vérengzés után egyhangulag bevégezték a tusát és a felek nekiláttak az öltözködésnek. Tóthfalvy éppen a gallérját gombolta össze, mikor az egyik segéd izgatottan hozzája lépett.

- Nincs kifogása Nagyságodnak a kibékülés ellen? - kérdezte a titkártól.

- Kifogásom? Éppen ellenkezőleg. Roppantul örülni fogok, ha tisztelt ellenfelemmel barátilag kezet szorithatok...

E szavak után, a segéd kiséretében, udvariasan közeledett Vladár urhoz, egy zömök, kövérke nyárspolgárhoz, aki éppen nagy szuszogások közt igyekezett belebujni viharokból megedzett trikóingébe.

- Uram, - szólt Tóthfalvy lovagiasan, - engem azzal vádoltak, hogy az ön tisztelt nejét meg­bán­tot­tam. Nincs ugyan tudomásom erről a tettemről, de ha igy volna, semmi se akadályozhat abban, hogy ezennel ünnepiesen bocsánatot kérjek.

A halak patrónusa egy merész rántással magára öltötte most a trikóinget, becsületes borju­szemeivel végignézett az elegáns titkáron, aztán elismerőleg igy szólott:

- Ez a kijelentése nagyon lovagias és én boldog vagyok, hogy egy ilyen tökéletes gentlemannel megismerkedhettem. Ha csakugyan igaz, hogy ön is örül az ismeretségnek, bizonyitsa be azzal, hogy nem veti meg a meghivásomat, s eljön velünk reggelizni az „Arany dinnyé”-be...

- Ha parancsolja, akár a gellérthegyi kioszkba is elmegyek önökkel, - felelte szolgálatkészen a titkár.

A kis társaság csakhamar összeszedelőzködött, s negyedóra mulva a segédek, a doktorok s a küzdő felek már együtt ültek a kurtakorcsma asztala mellett, a belváros egyik eldugott utcá­jában. Jó darabig csendesen falatoztak és kocintgattak, de Vladár ur egyszer csak megindult arccal állott föl a helyéből.

- Uraim, - mondta a zömök emberke, - nekem nem az az élethivatásom, hogy a kezemben harci szablyával röppenjek ki a lovagias küzdelmek porondjára. Én egyszerü és becsületes hivatalnok vagyok, akit sokkal inkább érdekel a sügérek ivási ideje, mint a catalauni, vagy a nándorfejérvári ütközet. De ma mégis boldog vagyok, hogy kardomat e kitünő férfiu kardjával összemérhettem, mert ez adta meg a módot ahhoz, hogy ezt a nemes lovagot személyesen is megismerhettem...

A sügérek barátja most koccintásra emelte a poharát, Tóthfalvy pedig röviden igy szólott:

- Életemben sohase szerettem a halat, de most azt mondom: szervusz, öreg kutya, borulj a keblemre!

A két fél erre görcsösen megölelte egymást, ami Vladár urat arra ösztönözte, hogy egy üveg pezsgőt felbontasson. Az első üveget gyorsan követte a második és a harmadik, s egy óra mulva, mikor a Ferenciek templomában delet harangoztak, a segédek, az orvosok, sőt a vivómester is épp ugy el voltak ázva, mint maguk a délelőtti küzdelem hősei.

- Szeretsz? - kérdezte ekkor a halászati felügyelő a miniszteri titkártól.

- Hol az a gazember, aki téged, kis gömböc, nem szeret? - válaszolta Tóthfalvy lelkesedve.

- Komolyan beszélsz?

- Itt a nagy becsületszavam, hogy komolyan beszélek.

- Akkor hajolj idébb hozzám, hogy egy bizalmas titkot eláruljak neked, - folytatta Vladár ur elérzékenyülve.

- Beszélj, ha ezzel könnyitesz a sziveden - szólott jóindulattal a miniszteri titkár.

A halászati felügyelő odanyomta az ajkát a Tóthfalvy fülére, s akkor egyszerre megeredtek a könyei.

- Öregem, - mondta, - édes öregem, hallgass ide... Tizennyolc éve vagyok házas, s ez idő alatt még nem volt egy boldog pillanatom... Oh, ha tudnád, micsoda boszorkány az a nő, akinek a kedvéért pár órával ezelőtt majdnem markolatig beledöftem a szivedbe a harci pengémet... Nem volt tizennyolc év óta egy nyugodt éjszakám, mert ez a bestia csak akkor érzi jól magát, ha az életemet megkeseritheti... De mindezt még szivesen elviseltem volna, ha azt a tegnapi gazságot el nem követi...

- Micsoda gazságot?

- Azt, hogy egész este ellened izgatott, sőt arra kényszeritett, hogy a legjobb barátommal megvivjak érte... Ezt még a halóporában se fogom megbocsátani neki...

E szavak után cuppanós csókot nyomott a Tóthfalvy arcára, miközben elkeseredve ismételte:

- A legjobb pajtásomat akartam legyilkolni ezért a hárpiáért...