NYÁRI ALAKOK

I. A szalmaözvegyek barátja.

Egyik iskolatársam, aki évek óta a legbizonytalanabb állásokat tölti be, s állandóan hordárokat szokott küldeni hozzám kétkoronás kölcsönökért (néha a hordár öt-hat helyen keres, amig rám akadt, s igy az ő dija se kerül ki a kölcsönből), ma szembejött velem az Andrássy-uton. Csinos, szürke nyári ruha volt rajta, s az arca csakugy ragyogott a jókedvtől.

- Hát téged mi lelt? - kérdeztem tőle csodálkozva. - Talán megütötted az osztálysorsjáték főnyereményét?

- A főnyereményt nem ütöttem meg, - válaszolt iskolatársam jókedvüen, - de azért nincs okom panaszra. Nekem most, Istennek hála, nagyon jól megy.

- Valami uj hivatalba jutottál?

- Ahogy veszszük. Ha akarom, azt is mondhatom, hogy hivatalom van. Még pedig meg­lehetősen jól jövedelmező hivatalom.

- Mi az?

- Én, kedves öregem, a szalmaözvegyek barátja vagyok...

- A szalmaözvegyek barátja? Hogy érted ezt?

- Ugy, ahogy mondom. Budapesten most százezer szalmaözvegy van, akik közül, szerény számitással, legalább huszezer a személyes ismerőseim közé tartozik. Amint tudod, a szalma­özvegy a világ leggyámoltalanabb teremtése. Mikor a feleségét a vonathoz kiséri, a legfantasz­tikusabb terveket festi ki maga elé, de amikor egyedül marad, olyan, mint a hátára forditott teknősbéka: egyáltalában nem bir megmozdulni többé. Gyáva, ügyetlen és ostoba, - ha csak egy jóravaló mentora nem akad. Nos, édes öregem, én junius végétől szeptember elejéig a szalmaözvegyek mentora vagyok. Együtt vacsorázom velük a zöldben és a kültelkeken, bemu­tatok nekik egy sereg jószivü, kicsi nőt, s egyáltalában gondoskodom az esti programmról. Én állitom össze a menüt, én csinálom barátaimnak a reklámot a kicsike nők előtt, s én ütöm be a cigány nagybőgőjét, a mikor a szalmaözvegy az ötödik üveg pezsgőt felbontatja. A barátom jól mulat, én ingyen vacsorázom, s mindennap kötök néhány apróbb, pillanatnyi kölcsönt. Most már hála Isten check-számlám is van a Csak a véredényeket m. sz. nevü intézetnél.

Az iskolatársam itt abbahagyta a beszédet, mert a Dalszinház-utca táján egy tenniszruhás, kéköves uriember közelitett, akin hatvan lépésnyiről meglátszott, hogy szalmaözvegy. Hamarosan kezet rázott hát velem s miközben gyors léptekkel a kéköves ember felé sietett, harsány hangon kiáltozta feléje az utcán át:

- Szervusz, Lipi... várj csak rám egy pillanatra!