AZ AUDIENCIA

SZEMÉLYEK:
Az államtitkár
A kis leány
A titkár

A titkár (belép az ajtón, ünnepiesen megáll, majd jelenti): Tihanyi Erzsike!

Az államtitkár (int, hogy jöhet).

A titkár (el).

Az államtitkár (szertartásos pózban megáll az iróasztala mellett. Várakozik.)

A kis leány (belép az ajtón, amelyet egy szolga feltár előtte. Rövid prémkabátot, prémsipkát, prémes muffot visel. Az ajtóban zavartan megáll és pukkerlizik.)

Az államtitkár (kissé megbiccenti a fejét, aztán várakozó állásban marad).

A kis leány (zavartan, akadozva): Méltóságos uram... méltóságos államtitkár ur... a nevem... az én nevem Tihanyi Erzsi... az édesapám pedig könyvelő a gummigyárban...

Az államtitkár (mosolyog és helyeslőleg int).

A kis leány: Azzal az alázatos kéréssel voltam bátor fölkeresni méltóságos államtitkár urat, hogy a vőlegényemet, aki mint dijtalan segédfogalmazó szolgál itt a minisztériumban, kegyes­kedjék kinevezni valóságos segédfogalmazóvá...

Az államtitkár (kérdőleg néz rá, de a kis leány nem engedi szóhoz jutni).

A kis leány: A nevét méltóztatik kérdezni... a neve Pogány Sándor... Már két éve szolgál itt, mint dijtalan segédfogalmazó, s minél tovább kell várakoznia arra, hogy kinevezzék, annál később vehet el engem feleségül... Nagyon kevésből meg fogunk élni mi kettecskén, de azt ugyebár a méltóságos államtitkár ur is beláthatja, hogy semmiből nem élhetünk meg...

Az államtitkár (helyeslőleg int).

A kis leány: Ezért jöttem, mert az az utolsó reményünk... (Majdnem sirva.) A méltóságos államtitkár urtól függ, hogy végre boldogok legyünk egymással...

Az államtitkár (türelmetlen mozdulatot tesz).

A kis leány (hirtelen közelebb jön): Ez a mozdulat ugyebár azt jelenti, hogy a méltóságos államtitkár ur tanulmányozni fogja az ügyet, s mindent meg fog tenni, amit csak a kérdéses fiatalember érdekében megtehet? Óh, én előre tudtam, hogy ezt fogja mondani, hiszen mindig ezt mondják, akkor is, ha egyáltalában nem is gondolnak többé arra a kérdéses fiatalemberre... Megigérik, hogy tanulmányozni fogják a kérdést, ami annyit jelent, hogy kegyesen el vagyunk bocsátva... Igy szokott lenni... jól tudom, hogy igy szokott lenni... de én nem elégszem meg ezzel a válaszszal... mert én nem egy frázist akarok kicsikarni a méltóságos államtitkár urtól, hanem a boldogságomat...

Az államtitkár (felhuzza a vállát).

A kis leány: Megvan annak az oka, hogy miért jöttem ide a vőlegényem tudta nélkül... sőt az édesapám tudta nélkül is, aki bizonyosan elájulna ijedtében, ha megtudná, hogy én a csitri fejemmel idemerészkedtem... De nekem megvan ám a magamhoz való eszem, s ha igy minden garde nélkül beállitottam egy olyan hatalmas urhoz, mint a méltóságos államtitkár ur... ez azért történt... azért történt...

Az államtitkár (kérdőleg néz rá).

A kis leány: Mert mindenki tudja, még mi leányok is, hogy a méltóságos államtitkár ur nagyon szigoru a kinevezések dolgában, s csupán akkor hajlandó némi jóindulatra, ha szép asszonyok vagy szép leányok jönnek ide kegyes szine elé a kérésükkel... A multkor az is meg volt irva a krajcáros ujságban...

Az államtitkár (haragosan fölkapja a fejét).

A kis leány: Óh, hiába haragszik a méltóságos államtitkár ur... ezt egész Budapest épp ugy tudja, mint én... Mindenki a szép feleségét, vagy a szép hugát küldi ide... sőt a krajcáros ujságban az is meg volt irva, hogy valaki bérbevett valahol egy szép hugot, akit azelőtt nem is ismert, s annak a kérésére nevezett ki a méltóságos államtitkár egy számgyakornokot számtisztté... Ez az oka annak, hogy én titokban idejöttem... mert lány is vagyok... szép is vagyok... szép is vagyok... a méltóságos államtitkár ur tehát bizonyosan teljesiteni fogja az én kérésemet is...

Az államtitkár (jókedvü megbotránkozással rázza meg a fejét).

A kis leány: Igaz, azt mondták nekem, hogy a méltóságos államtitkár ur nem elégszik meg a puszta kéréssel... hanem azt akarja, hogy a szép asszonyok és leányok körülcirógassák... dédelgessék... meg is csókolják... azt akarja, hogy rosszak legyenek a kedvéért, mert csak a rossz asszonyok és a rossz leányok hozzátartozóit nevezi ki... Ezt mondták és meg is vannak győződve róla, hogy igy van... de én nem hiszem... nem akarom elhinni... hiszen olyan jó... olyan tisztességes külseje van...

Az államtitkár (tréfásan bókol).

A kis leány: Igazam volt, amikor nem hittem el ezeket a rágalmakat?

Az államtitkár (olyanformán int, mintha ezt mondaná: „Nem tudom”).

A kis leány: Hogyan... a méltóságos államtitkár ur azt mondja, hogy az lehetséges?... Igaz lenne, hogy csak a rossz nők kérését hallgatja meg?... (Dacosan néz az államtitkárra).

Az államtitkár (a fejét hátra veti, a lábát cinikusan táncoltatja).

A kis leány (még egy lépéssel közelebb megy az államtitkárhoz): Mondja, hogy csak tréfál velem... hogy azok az emberek mind hazudnak, amikor a méltóságos államtitkár urról ilyeneket mondanak... Ezzel a szép, ősz tiszteletreméltó fejével csak nem gondol talán olyan léhaságokra, mint valami fiatal jogász... Egy ilyen hatalmas nagy ur, aki még a királylyal is akkor beszélhet, amikor akar, akinek minden szavát az egész országban meghallják, ostoba asszonyokra fecsérelné az idejét és a gondolatait?... Hiszen ez az édes, öreg feje talán nemsokára a kis unokája bölcsője fölé fog hajolni, - és ebben a korban, ahelyett, hogy egy pólyásbaba pufók kezecskéjével dédelgettetné magát, rossz, haszontalan asszonyok cirógatása után kivánkoznék?... Mert a jó asszonyok és a tisztességes leányok ugyse jönnek ám ide azért, hogy a méltóságos államtitkár ur kedvéért haszontalanokká legyenek, - azok még a király ő felségével se csalnák meg azt, akit szeretnek... Akik idejönnek és mosolyognak és a szemük­kel kacsintanak, azok nemcsak a méltóságos államtitkár ur kedvéért térnek le a becsület utjáról, hanem egy utcai ismeretség kedvéért is épp ugy letérnek róla, mert rosszak, mert könnyelmüek, mert az utolsók... Ezt én, a kis leány, mondom a méltóságos államtitkár urnak, aki a kisujjában is többet tud, mint én... És én mondom, hogy egy fiatal teremtés a méltóságos államtitkár urat már nem szeretheti szerelemmel, és ha azt mondja, hogy szereti, hát csal, hát hazudik, hát komédiát játszik és később mulat azon, hogy egy ilyen őszhaju, öreg bácsi ugy viselkedett, mint valami huszonnégyéves segédfogalmazó...

Az államtitkár (elkomorodik és a tenyerével végigsimitja a homlokát).

A kis leány: Ezért jöttem ide, hogy mindezt elmondjam... és bizonyos vagyok benne, hogy nem hiába mondtam el... mert a méltóságos államtitkár ur gondolkodni fog azon, amit tőlem, együgyü, kis fruskától hallott, és amikor elmentem, igy fog szólani magában: Ez a kis zöldség... ez a penészvirág... aki megszületett... megreggelizett és aztán rögtön idejött hozzám... bizony Isten megmondta nekem az igazat... Csuf dolog, hogy azokkal a haszontalan jószágokkal szóba álltam... hogy nem az igazi érdemet néztem, hanem az asszonyok kék vagy fekete szemét... hogy csókokra meg ölelésre gondoltam, mikor a kis unokám nevetésére kellett volna gondolnom... Ez a fruska fölnyitotta a szememet, - és ezt azzal fogom meghálálni neki, hogy rögtön kinevezem azt a nagy mamlaszt, aki nem hogy ilyen kéréssel merne közeledni hozzám, de didereg a félelemtől, ha a lépcsőn véletlenül összetalálkozik velem... Kinevezem, - és ezzel bizonyitom be, hogy nem haragszom arra a szemtelen kis perszónára, aki még nekem, a hatalmas államtitkárnak is meg merte mondani a szemembe az igazságot...

Az államtitkár (merően néz a kis leányra).

A kis leány: Lássa, mennyire meg van hatva, - mindjárt tudtam én, hogy magának jó szive van, hiába beszélnek a rágalmazók. De esküszöm, hogy ha valaki az én jelenlétemben ezentul rosszakat fog mondani a méltóságos államtitkár urról, én kikarmolom mind a két szemét, olyan igaz, mint hogy Tihanyi Erzsike a nevem.

Az államtitkár (mondani akar valamit).

A kis leány: Ne szóljon, én nem kivánom, hogy nekem a méltóságos államtitkár ur köszönetet mondjon. Azt se kivánom, hogy igéreteket tegyen nekem, mert bizonyos vagyok benne, hogy Pogány Sándor urból most már valóságos segédfogalmazó lesz. A méltóságos államtitkár ur egy pillanatig se fog habozni, hiszen olyan jól, olyan pompásan kibeszélgettük magunkat egymással.

Az államtitkár (kezet nyujt a kis leánynak).

A kis leány: Csak most tudom, hogy milyen jó, milyen kedves, milyen elmés ember a méltó­ságos államtitkár ur. (Távozik, az ajtóban megáll és pukkerlit csinál, majd eltünik az ajtó mögött.)

Az államtitkár (csönget).

A titkár (bejön).

Az államtitkár: Hozzák be nekem kérem azonnal a Pogány Sándor ivét.

(Függöny.)