IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
| Alphabetical [« »] automobiljuk 1 automobillal 1 axiómát 1 az 901 azé 1 azért 24 aznap 2 | Frequency [« »] ----- ----- 2610 a 901 az 628 hogy 330 és 309 s | Szomaházy István A Kétszivu Petho Concordances az |
Rész
1 1| mulatott, fejcsóválva mutatott az ablakra, amelyen már átvilágított 2 1| Terringettét, szépen elmult az idő. Odakünn virrad...~ ~ 3 1| idő. Odakünn virrad...~ ~Az egyik vendég, aki éppen 4 1| bámulva nézett kifelé.~ ~- Az, Isten ugyse... Mindjárt 5 1| pincérek fölrakták a székeket az asztalok tetejére, a cigányok 6 1| kávéház hátulsó ajtaján. Az asztalnál csak a két mulató 7 1| áldását és menjünk, - szólott az egyik. - Reggel nyolckor 8 1| zavartalan álmát alussza. Az állomásról idehallatszott 9 1| darabig a házak között, de az egyik hirtelen megállott.~ ~- 10 1| félóra most már ide vagy oda, az úgyse számít... Ne menj 11 1| amely akkor jelentkezik, ha az ital első, brutális hatása 12 1| hatása már eloszlott. Ez az a pillanat, amikor az ember 13 1| Ez az a pillanat, amikor az ember nem részeg többé, 14 1| lelkesedésében a keblére tudná ölelni az egész világot; ilyenkor 15 1| nagy tervek, amelyeknek az a sajátságuk, hogy nyomtalanul 16 1| értelmiség elitjéhez tartoztak; az egyik, a csöndesebb, másfél 17 1| egy ósdi, öreg ügyvédnek az irodáját átvegye. A másik 18 1| holdas dominiumot örökölt az apjától. A fiatal gavallér 19 1| többi? A birtok, a fogatok, az ékszerek, a lovak, az értékpapirok? 20 1| fogatok, az ékszerek, a lovak, az értékpapirok? Ezt ő maga 21 1| mindössze kétszáz forint az egész vagyonom... A többi 22 1| támogatására, bátyám...~ ~- Az én támogatásomra? - szólott 23 1| nézett a fiatal úrra, mintha az épp most szabadult volna 24 1| Lipótmezőről.~ ~- Úgy van. Az égen és a földön nincs más 25 1| nincs más tudományom, mint az, hogy türhetően tudok zongorázni... 26 1| a kisleányát, s ajánljon az ismerőseinek is a jóindulatukba...~ ~ 27 1| aki a kisvárosiak szemében az utólérhetetlen bontont képviselte, 28 1| Szamosi Gyurka - így hívták az új zongoramestert - valóságos 29 1| nyugalommal törődött bele az új és megváltozott életébe.~ ~- 30 1| Nos, halljuk hát, hogy mi az a szörnyűséges titok?...~ ~ 31 1| szerelmes vagyok... Ez az oka, hogy már közel állok 32 1| rettenetesen ritka esemény az, hogy valaki a te korodban 33 1| aligha esném kétségbe... De az én esetem egészen más; ha 34 1| hercegnőbe vagy szerelmes?~ ~Az ügyvéd belekarolt a barátjába, 35 1| vagyok egyszerre szerelmes... Az egyiket épp úgy szeretem, 36 1| komolyan meg vagyok ijedve az állapotom miatt... És ne 37 1| akkor tűzbe kellene dobni az összes könyveket, amiket 38 1| megírtak, de ráadásul még az összes civilizált államok 39 1| divatból... Legalább így, az európai formájában... De 40 1| szerencsére, nincs ekkora veszély; az emberi szív, hála Isten, 41 1| vívmányai... Aki igazán szeret, az ma is csak egyetlen nőre 42 1| én azt mondom neked, hogy az összes regényírók hazudnak; 43 1| regényírók hazudnak; mert az emberi szív képes arra, 44 1| ideálomat igazán szeretem, az egyiket épp úgy, mint a 45 1| Szívesen megmondom... Az egyiket Lénárt Bandinénak 46 1| szívesen szolgálok.~ ~Leültek az egyik sétatéri padra, s 47 1| narancsszínü színfoltok ütköztek ki az éjszaka sötétségéből, Gyurka 48 1| kipirulva tovább beszélt.~ ~- Az asszonyt vagy négy év óta 49 1| óta szeretem, még abból az időből, amikor mint jogász 50 1| haja, rózsás teintje van, az ártatlan kék szeme pedig 51 1| mi történhetett velem, de az asszony, aki mellett mindeddig 52 1| mosolya, a beszéde, sőt az alakja is, mintha mássá 53 1| így szóltam magamhoz: Ez az asszony lesz az átkod vagy 54 1| magamhoz: Ez az asszony lesz az átkod vagy a jó szerencséd...~ ~- 55 1| darabig eltitkoltam előtte az érzelmeimet, de egy őszi 56 1| félóráig egyedül voltam vele az emeleti szalónban, hirtelen 57 1| a ketten könnyeztünk... Az asszony csak lopva szögezte 58 1| többé sohasem beszél nekem az érzéseiről... Mi célja volna 59 1| bevallotta, hogy nem szereti az urát, mert ez a rideg számjegyember 60 1| szimpatikusnak talál, s hogy az egész boldoggá teszi és 61 1| De hogy viszontszeret, az iránt semmi kétségem többé...~ ~- 62 1| csalhatatlan bizonyítékom...~ ~- Mi az?~ ~- Hogy már többször sírva 63 1| kijelentette, hogy én vagyok az egyetlen férfi, aki igazán 64 1| arra a következtetésre jut az ember, hogy ez nem az ellenszenv 65 1| jut az ember, hogy ez nem az ellenszenv vagy gyűlölség 66 1| odahaza, félőrülten ugrom ki az ágyamból, mert az a gondolat 67 1| ugrom ki az ágyamból, mert az a gondolat kínoz, hogy talán 68 1| mártirszelídséggel kénytelen eltűrni az ura ölelését... Ha nem félnék, 69 1| Hányszor kószálok hajnalig az ablakuk alatt! Amikor néha 70 1| arra a gondolatra, hogy az én szőke csillagom most 71 1| összetörjek körülöttem, s az öklömmel megdöngessem a 72 1| És ha nem teszem, hát az nem magam miatt történik, 73 1| történik, hanem azért, hogy az ő jó hírét megkíméljem...~ ~- 74 1| Sárikával hogy áll a dolog?~ ~Az ügyvéd szeme felvillant, 75 1| életvidámabbnak látszott, mint az imént, amikor titokban átélt 76 1| kilestem a fehérruhás Sárikát az angol kisasszonyok templomában, 77 1| gyakran én kisértem haza... Az öreg doktor, az édesapja, 78 1| haza... Az öreg doktor, az édesapja, mindennapos vendég 79 1| sohasem vette tudomásul az érzéseimet... Egyszer, - 80 1| alanyi költeményt... Ez volt az életem legelső, igazi bánata... 81 1| kezét, - a kapuban, amikor az esti séták után az öregek 82 1| amikor az esti séták után az öregek búcsuzkodtak, - s 83 1| tudja, hogyan történt, de az utcán, tizenöt év óta most 84 1| bizonyosan nem számított. Az ijedtsége azonban nem tartott 85 1| így csak ő tud nézni az egész világon, - s egyszerüen 86 1| kezemet, s eltünt a lépcsőn, az üvegajtó mögött... Ez az 87 1| az üvegajtó mögött... Ez az egész...~ ~- Éppen elég.~ ~- 88 1| boldogtalanná lennék, ha ezzel az okos és bájos kis teremtéssel 89 1| II.~ ~Az öreg Jablonszky doktor harmincnyolc 90 1| értette a mesterségét.~ ~Az orvos később megnősült és 91 1| ambicióval gyógyította betegeit, az asszony egész az önfeláldozásig 92 1| betegeit, az asszony egész az önfeláldozásig élt a férjének 93 1| tehetetlenül nézték, amint az ártatlan kicsikék rémes 94 1| győzedelmesen suhant ki az emeletes piaci házból; a 95 1| negyvennegyedik évében járt, az asszony túl volt harminchármon; 96 1| túl volt harminchármon; az áldást régen nem várták 97 1| sokáig szótlanul nézte az alvó leánykát; aztán megindult 98 1| rebegte, anélkül, hogy az ajka megmozdult volna, - 99 1| ezt a kicsike lelket, aki az elveszett hitemet visszaadta...~ ~ 100 1| leányt nem kivánták vissza az égiek. Bájos, egészséges 101 1| hízelkedve kuporodott föl az édesapja ölébe, s forró 102 1| Sári ilyenkor ledobta az asztalfutóját vagy a tálcakendőjét, 103 1| cica módjára kuporodott az édesapja ölébe. És a doktor, 104 1| ilyenkor a két keze közé fogta az édesapja arcát, de a szerelmi 105 1| Jablonszkyné megbotránkozva nézett az urára, s szigorúan, korholó 106 1| így szólott:~ ~- Igaza van az édesanyádnak, a legfőbb 107 1| perfidül súgott valamit az édesapja fülébe. Ezt súgta:~ ~- 108 1| ha tovább is itt ülnék az öledben...~ ~A doktor ekkor 109 1| a lakásba, ahol Sárika, az édesanyja parancsából, az 110 1| az édesanyja parancsából, az éjjeliszekrények fiókjait 111 1| tárgyalt:~ ~- Te mondtad, hogy az a kis leány a hálószobát 112 1| ellene, ha én mondtam?~ ~- Az a kifogásom, hogy nem akarom, 113 1| Jablonszkyné ilyenkor összeszidta az apát, - az ő szidása egyébként 114 1| ilyenkor összeszidta az apát, - az ő szidása egyébként nem 115 1| törődött a hálószobával és az éjjeliszekrények fiókjaival.~ ~ 116 1| közben, elmesélte, hogy az új inas szerződésével tulajdonképp 117 1| aki húsz éven át szolgált az öregebb Schober-család szentkép-utcai 118 1| előtte elpusztult hektikában. Az asszony most, öreg napjaira, 119 1| ugyanabba a hajlékba, ahol az édesanyja negyedszázadon 120 1| szőlőgazdaságnak szentelte az idejét és a tehetségeit, 121 1| császárkabátban tisztelgett nála, s az évi mérleg egy kaligrafikus 122 1| váratlanul így szólott az üzletvezetőjéhez:~ ~- Az 123 1| az üzletvezetőjéhez:~ ~- Az inventáriumot persze az 124 1| Az inventáriumot persze az idén is pontosan megcsinálták?~ ~- 125 1| tehát tiszta képünk van az összes aktivákról és passzivákról?~ ~- 126 1| főnök úr.~ ~Schober erre az ablak felé tartott egy borral 127 1| mintaüvegecskét, jól megnézte az aranysárga folyadékot, aztán 128 1| át tőlem a saját nevére az üzletet.~ ~Lénárt e szavakra 129 1| nem lehetett tudni, hogy az örömtől, vagy a meglepetéstől-e? 130 1| mondotta:~ ~- Én vegyem át az üzletet, főnök úr? Hiszen, 131 1| vegyem én azt a pénzt, ami az ilyen vállalkozáshoz szükséges?~ ~- 132 1| fölösleges krajcárt sem! De mi az a négy- vagy ötezer forint?... 133 1| forint?... A Schober-üzlethez az annyi, mint egy félkrajcár...~ ~ 134 1| mintapalackot, aztán ráütött az üzletvezetője vállára.~ ~- 135 1| részletekben törleszti... Áll az alku?... Ha fölcsap, hát 136 1| menjen el a közjegyzőhöz, az majd megcsinálja magával 137 1| s hat héttel később már az ő cégtáblája függött a történelmi 138 1| fáradságának meg is volt a jutalma: az új ember vagyonhoz, tekintélyhez 139 1| megalapították, ő is bekerült az igazgatóságba. Ekkor már 140 1| amikor Lénárt Endre szakított az agglegény-élettel; de csodálatos: 141 1| elmondotta, hogy mi történt vele; az elnökné azzal gyanusította 142 1| azzal gyanusította meg, hogy az urával kacérkodik, s fölmondás 143 1| Ezt mondotta neki:~ ~- Az éjjel sokat gondolkodtam 144 1| se jártam, de a szivem és az eszem azért helyén van... 145 1| hónap mulva megtörtént. Az elcsapott nevelőnő mint 146 1| elégedve a választásával, az földerítetlen titok, de 147 1| a cukrászda terraszán, az idők folyamán barátnőket 148 1| megvolt a titkos magyarázata: az elnök úr ő méltósága igen 149 1| egymásnak. Honnan származott ez az elkeseredett gyűlölködés? 150 1| még bájosabb lett, amióta az anyakönyvvezetőnél megfordult. 151 1| délelőtt tizenegy óra felé az összes boltok, hivatalok 152 1| módjára kisikló leányokkal. Az idegent, akinek ez időtájt 153 1| volna tőle, hogy igya ki az Óceánt.~ ~- A fogalmazó 154 1| bácsihoz vannak áthelyezve az összes hivatalok... Uraságod 155 1| Mindaketten álmosak voltak kissé az éjszakai kószálástól, de 156 1| egy félórára... Ott ebben az időben ugyancsak nem zavarják 157 1| időben ugyancsak nem zavarják az embert...~ ~De Szamosi Gyurka 158 1| hazamentünk, jó ideig hánykolódtam az ágyamban, mert az a rossz 159 1| hánykolódtam az ágyamban, mert az a rossz szokásom van, hogy 160 1| már kettőkor, félháromkor az ágyba kell bújnom, mert 161 1| jelenthetem, hogy rájöttem az egyetlen elképzelhető megoldásra...~ ~- 162 1| megoldásra...~ ~- És mi az?~ ~- Nem vitatkozom veled 163 1| ragaszkodással csüggnél az egyiken, mint a páros napokon 164 1| Mindakét hölgyet tehát még az esetben se vezethetnéd oltárhoz, 165 1| Itt lenne ennek a módnak az ellenkezője is: hogy tudniillik 166 1| tehát egyéb hátra, mint hogy az egyiket feleségül veszed, 167 1| Fönmarad tehát annak az eldöntése, melyik legyen 168 1| eldöntése, melyik legyen az a kettő közül, akiről lemondasz, 169 1| kétségbevonhatatlan igazságot.~ ~- Mi az?~ ~- Analizálnunk kell kissé 170 1| Analizálnunk kell kissé az érzéseket, amelyek a két 171 1| Megengeded, úgy-e, hogy az a mámor, amellyel Jablonszky 172 1| amellyel Lénártnét körülveszed. Az első a desztillált szerelem, 173 1| másodikban viszont sokkal több az idegen elem, mint a tulajdonképpen 174 1| Amikor Lénártnét látod, az ereidben lázasan kering 175 1| ismét egyedül lehetsz vele az emeleti szalonban... A Sárika 176 1| fájdalmas izgalomtól, ha az asszonyt, akit már a karjaidban 177 1| látod viszont. Lénártné az érzékeid királynője, Sárika 178 1| szivedé. Beismered-e, hogy az eddigi fejtegetéseim közel 179 1| fejtegetéseim közel járnak az igazsághoz?~ ~- Hiába ismerem 180 1| jutottam el a konkluzióhoz. Az az érzés, amellyel Lénártné 181 1| jutottam el a konkluzióhoz. Az az érzés, amellyel Lénártné 182 1| látásakor a szívedbe áramlik? Az asszonyból sohase lehet 183 1| de oly tisztákat, mint az az ártatlan gyermek, soha... 184 1| de oly tisztákat, mint az az ártatlan gyermek, soha... 185 1| hiányzik-e a képesség ahhoz, hogy az asszonnyal, szerelem dolgában, 186 1| leány is rendelkezhetik az asszony egész arzenáljával, 187 1| lesz. Vagyis a különbség az: asszonyból sohasem lehet 188 1| magadhoz, a szívednek is, az érzékeidnek is a királynőjévé 189 1| Megérted most már, hogy melyik az a tanács, amit, ha a lelkiismeretemre 190 1| különben amúgy is elibéd szabja az igaz útat: boldoggá csak 191 1| akkor lehetsz, ha ezzel az édes, elragadó ártatlansággal 192 1| sincs róla, nem lehetetlen, az asszony, aki egy idegen 193 1| szintén kívánatossá teheti az életedet... De az általános 194 1| teheti az életedet... De az általános szabály nem ez; 195 1| viharai bizonyítják, hogy az első férfi emléke sohasem 196 1| sohasem pusztul ki végképpen az asszonyok szívéből... Ez 197 1| asszonyok szívéből... Ez az első kegyetlen kísértetként 198 1| kísértetként jelenik meg az új házasságban, kísértetként, 199 1| lehet tökéletesen nyugodt; az asszony csak azé a férfié 200 1| távozott a sörcsarnokból. Az utcán belekarolt barátjába, - 201 1| mindaddig ott ragadtak, amíg az elálmosodó familia karhatalommal 202 1| szórakozása; belül, a parkban, az aranyos rácskerítés mögött 203 1| este, ah, este, véget ért az egyhangu rabszolga-élet! 204 1| udvarlóik trécselését, míg az okos mamák, az asszony barátnőikkel 205 1| trécselését, míg az okos mamák, az asszony barátnőikkel beszélgetve, 206 1| aggódó pillantások kémlelték az esti órákban az égbolton 207 1| kémlelték az esti órákban az égbolton felgyülemlő felhőket! 208 1| felgyülemlő felhőket! Ha az idő váratlanul rosszra fordult, 209 1| váratlanul rosszra fordult, ha az ég csatornái hirtelen megeredtek, 210 1| durcásan, rosszkedvüen, - hát az egész nap nem volt elég 211 1| kell esőt küldened, amikor az ember egy picurkát szórakozhatnék?...~ ~ 212 1| többnyire fölszáradt, mintha az örök gondviselés kútfeje, 213 1| újra meg lehet kezdeni az esőzést... Inkább reggel 214 1| fiatal úr járt türelmetlenül az akác-sorban: Pethő Géza 215 1| nyugtalan pillantást vetett az órájára, Vagy félórán át 216 1| elveszteni egymást. Középen az öreg doktor, a vacsora utáni 217 1| egyszerü toalettjükben; az asszony fekete pongyolájában, 218 1| Nagyon is megszoktam abból az időből, amikor sehogyse 219 1| házában. Géza úrfi szinte az ő felügyelete alatt nőtt 220 1| pedig ő is odatelepedett az asztal mellé, amikor a doktor 221 1| mellé, amikor a doktor és az édesapja vacsora után néha 222 1| S nyájasan belekarolt az ügyvédbe, elengedve kissé 223 1| aztán így szólott halkan az öreg úrhoz:~ ~- Ha megengedné 224 1| és szorongva pillantott az öreg doktorra, aki egy pillanatig 225 1| fogok vallani... Hiszen az ő beleegyezése nélkül nem 226 1| látható elfogultsággal állott az öreg doktor előtt, aki úgy 227 1| fejét és így szólott:~ ~- Az ilyen bolond apa, mint én, 228 1| Ha már minden apának az a szomoru sors jut osztályrészül, 229 1| Jól ismerlek fiam, és az a hitem, hogy az olyan apának, 230 1| fiam, és az a hitem, hogy az olyan apának, amilyen a 231 1| bizonyos vagyok benne, hogy az én édes kis cicámnak jó 232 1| dolga lesz nálad... De mivel az ilyen dolog mégis némi formaságokkal 233 1| érzékenyülni, halkan szólott az öreg úrhoz:~ ~- Már azt 234 1| jóformán semmit se aludt, az álom most is makacsul elkerülte, 235 1| Pethő dobogó szívvel lépett az ismerős szobába, amelyre 236 1| amikor még a labdázás volt az egyedüli szenvedélye! Jóformán 237 1| a hatalmas pipatóriumot, az íróasztalt, a bőrbekötött 238 1| hiúzt, amely ott állott az ódon almáriom tetején.~ ~ 239 1| régi időkben, s jóságosan, az egykori szelid pillantásával 240 1| világosan hallotta, amint az üvegszemü állat így szól 241 1| történnek a világban, ha már az a hangos kis betyár is a 242 1| hirtelen megnémultál? - szólott az öreg doktor nyájasan. - 243 1| ismersz, hogy a legelső szó az ajkadat elhagyta; de azt, 244 1| veszítettük el a hitünket az isteni gondviselésben... 245 1| Te még nem tudod, mi az: három kicsike koporsót 246 1| adni át megtört szívvel az anyaföldnek... Az Isten 247 1| szívvel az anyaföldnek... Az Isten ne adja, hogy azt 248 1| neki, csak érette éltünk, s az volt az ünnepünk, amikor 249 1| érette éltünk, s az volt az ünnepünk, amikor az apró 250 1| volt az ünnepünk, amikor az apró lábacskáival először 251 1| tipegett, selypítő ajkával az első szót kimondotta... 252 1| tagjaira a láz forrósága, én, az orvos, aki tudtam, hogy 253 1| Amióta él, megszokta, hogy az imádástól könnyes szemek 254 1| hogy egyszer majd elérkezik az a nap, amikor a kacagás 255 1| bennünket?... Ez a gyermek az életünk és a boldogságunk; 256 1| életünk és a boldogságunk; ő az öröm, a béke, a szeretet, 257 1| történik a szívünkben, amikor az ő sorsát másra bízzuk?... 258 1| annyi megbocsátás, hogy ezt az érzékeny lelket az élet 259 1| hogy ezt az érzékeny lelket az élet minden körülményei 260 1| meghatottan ölelgették egymást, de az öreg ember vonásai egyszerre 261 1| szólott:~ ~- Most, ebben az ünnepies pillanatban mondom 262 1| pillanatban mondom neked: az Isten óvjon meg attól, hogy 263 1| egyaránt lesz erőm hozzá, hogy az érdemed szerint megfizessek 264 1| szólott, amely a vendégét az imént annyira meghatotta:~ ~- 265 1| VI.~ ~Az orgona mégegyszer megszólal, 266 1| lakodalmas menet kikanyarodik az angolkisasszonyok kápolnájából, 267 1| pironkodó, fiatal asszonnyá lett az egykori kolostor-növendék. 268 1| földresütött szemmel halad kifelé az új házaspár, a gyertyák 269 1| üdvözlése mellett, a szelíd, az édes nyári alkonyatba. 270 1| édes nyári alkonyatba. Az ajtóban jókedvü sokaság 271 1| polgármester, Szelestey, az öreg vicispán, körülöttük 272 1| a kíváncsiak százai.~ ~Az orgonaszó kiárad az akácfák 273 1| százai.~ ~Az orgonaszó kiárad az akácfák közé, amelyek most 274 1| aki a vőlegényt még abból az időből ismeri, amikor a 275 1| amíg a katonák szalutálnak, az urak a kalapjukat emelgetik, 276 1| a kalapjukat emelgetik, az asszonyok a csipkefelhőbe 277 1| menyasszonyt kritizálják: az új férj fölsegíti a feleségét 278 1| családi tűzhelye mellett, amíg az emeleti ablakokból a hópihékbe 279 1| kissé szomoru fiu járt az eszében, aki majdnem sírva 280 1| hogy karoljon belé, amikor az erdei mulatságról hazafelé 281 1| néha tréfálkozva ültette az ölébe, ha anyuska szigorúan 282 1| zongoratudományát ellenőrizze, az ő gondolatai ott jártak 283 1| távol jövőben, amely majd az álmait valóságra váltja... 284 1| hirtelen elpirult; ilyenkor az öreg doktor gyöngéden simogatta 285 1| gyöngéden simogatta meg az arcocskáját.~ ~- Mi bajod? 286 1| egyszerre?~ ~- Semmi, apa... Az imént lehajoltam a pamutomért, 287 1| amely minden előzmény nélkül az eszébe ötlött: az, hogy 288 1| nélkül az eszébe ötlött: az, hogy egyszer ő is mint 289 1| olvassa a házikabátjában az ujságot... Szinte félt, 290 1| ilyenkor a tálcakendője vagy az asztalfutója himzését, amíg 291 1| csóválta fehéredő fejét az ujság fölött.~ ~Hány évig 292 1| szőtte, színezgette ezt az édes álmot? A jó Isten tudja. 293 1| a kacérságnak pedig még az árnyéka se volt meg benne. 294 1| ha a hangja megremegett az érzéstől, ha a szemét majdnem 295 1| majdnem elfutották a könnyek; az ő lelke mindig büszke és 296 1| otthon, amikor a doktor, az esti séták után, a kaput 297 1| szíve? - gondolta Pethő Géza az esti séták után, mialatt 298 1| A lány pedig, ugyanabban az időben, szeretettel ölelte 299 1| anyuska tudná, hogy mi jár az eszemben! - gondolta magában 300 1| szerelem tehát nem ártott meg az idegzetének; öt perc alatt 301 1| idegzetének; öt perc alatt az egész hosszu éjszakát végigaludta...~ ~ 302 1| gyalogjárón megállottak az emberek, a boltokból kifutottak 303 1| Sárika úgy érezte, hogy az orgonaszó elkisérte az oltár 304 1| hogy az orgonaszó elkisérte az oltár mellől, s mindenünnen 305 1| Hányszor korhelykedtem át az éjszakát, abbeli fájdalmamban, 306 1| A batár most befordult az Iskola-utcába, s Pethő szíve 307 1| amely kiváncsian várakozott az esküvőről visszatérő fogatokra. 308 1| szivarozó férfiak között az új férj csakhamar fölfedezte 309 1| vezethette volna... Amíg a kocsi az üzlet előtt elrobogott, 310 1| a cilinderét megemelte, az asszony izzó, szenvedélyes, 311 1| másodpercre összetalálkozott az övével... Ő volt az egyetlen, 312 1| összetalálkozott az övével... Ő volt az egyetlen, aki ezt a pillantást 313 1| Pethő visszanézett, hogy az óvációt megköszönje, az 314 1| az óvációt megköszönje, az asszony már eltünt a boltajtóból...~ ~ 315 1| üggyel-bajjal tudtak átvergődni az összegyült tömegen, amely 316 1| kiváncsisággal tolongott, hogy az új asszonyt közelebbről 317 1| gondjai miatt nem mehetett el az esküvőre, sírva borult a 318 1| ennivalóan bájos vagy!... Mintha az édesanyádat látnám, tizennyolcéves 319 1| Nyájasan parolázott az új menyecskével, akit egyszerre 320 1| elszakítottak a feleségétől, az ebédlő ajtajában szembe 321 1| magát Jablonszky doktorral, az apósával. Az öreg úr kimerülve 322 1| doktorral, az apósával. Az öreg úr kimerülve támaszkodott 323 1| magamat. Ez azonban nem baj, az öreg ember hozzá van szokva 324 1| rossz pillanata se legyen az életben?... Most, ebben 325 1| életben?... Most, ebben az ünnepies órában, igérd meg 326 1| tegyed...~ ~Pethő odaborult az apósa keblére és a következő 327 1| énekelte vontatott hangon az esti imádságot. A vidéken 328 1| vidéken sokáig a török volt az úr, s bár Bakonyvár tanácsurai 329 1| püspöki palota átellenében az öreg Óhidy János fúrt-faragcsált 330 1| vármegyei nemes hadnak. Az udvar, amelynek lejtős kert 331 1| házaikban, a patak partján. Az emeleti ablakokból a játszadozó 332 1| csinos cselédleány ment át az úton, zöld cserépkorsóval 333 1| sarokszobában született az ükapám, meg a szépapám is, 334 1| szépapám is, odalenn pedig, az udvaron, húsz évig ült minden 335 1| el nem készült. És emitt, az ebédlőben, láttam legelőször 336 1| aki boldogan odaborult az ura vállára. Oly szép, oly 337 1| nyugalmas volt minden, ami ebben az öreg házban körülvette! 338 1| tündérszigetére került. Az álombéli szigetre, amelyet 339 1| földi emberek világától, az önző vásártól, ahol láthatatlan, 340 1| idei rántott csirke kerül az asztalunkra.~ ~- Na hallja, 341 1| Na hallja, még csak az kellene, hogy a konyhai 342 1| meg a konyhába bejönni, ha az élete kedves...~ ~Pethő 343 1| megint bemegyek a konyhába, s az összes fedőket leszedem 344 1| pillanatban ki nem nyilik az utcai kapu, s egy kémlelődő, 345 1| Drága, jó apuskám, hozott az Isten! - kiáltja a menyecske, 346 1| egész a homlokáig kipirulva az örömtől. Mert a látogató 347 1| két oldalt belekarolnak az öreg úrba, majd versenyt 348 1| Nagyon jól tudom, hogy az ilyen mézeshetes házaspárt 349 1| vacsorálj szépen egyedül az uraddal, aminthogy én is, 350 1| de annyit sem eszik, ha az apja a meghívását el nem 351 1| alapra helyezkedik, csakhogy az apósát a lábáról levegye.~ ~- 352 1| huszonnégyórás menyecske sírva ülne az asztalnál... A családi boldogságunk 353 1| fogunk vacsorázni...~ ~Ez az érv hatott. Az öreg úr, 354 1| vacsorázni...~ ~Ez az érv hatott. Az öreg úr, nagy sóhajtva, 355 1| ugyebár a kliensed?~ ~- Az, - szólott Pethő, aki most 356 1| innen-onnan meg fog üresedni az ügyészi állás, mert az öreg 357 1| üresedni az ügyészi állás, mert az öreg Veress József, aki 358 1| öreg Veress József, aki az én korombeli ember, aligha 359 1| hogy te leszel valamikor az utódja, de most már, édes 360 1| látogattátok meg őket is, mindjárt, az első héten? Tudod, hogy 361 1| sorrend is határoz, hát még az olyan figyelmetlenség, amikor 362 1| tökéletesen megfeledkezik az ember... Már két-három napja 363 1| Lénárt tüntetőleg fölkelt az asztaltól s egymagában lökdösni 364 1| mindenkinek hízelegni kell, aki az emelkedésünk érdekében tehet 365 1| Sárika azonban válaszolt az édesapja kérdésére.~ ~- 366 1| de a csacsi uracskámnak az a nézete, hogy Lénártné 367 1| látogatást?... Nohát én, az apai hatalmamnál fogva, 368 1| gérokkban, sárgakeztyüsen, az asszonyka mille fleur selyemruhában, 369 1| ajtócsapkodás hallatszott az egész épületben; az emeleti 370 1| hallatszott az egész épületben; az emeleti ablakokból hirtelen 371 1| perccel ezelőtt még valahol az ágy alatt tartott hajtóvadászatot 372 1| szobaleány mögött bezáródott az üvegajtó, gyerekes grimászokat 373 1| úgylátszik túlságosan féltek...~ ~Az albumot kétszer is végiglapozták, 374 1| tudják, hogy így délelőtt az ember nem igen számít látogatókra... 375 1| szaladj csak le gyorsan az úrért és mondd meg neki, 376 1| leszaladt a boltba, Lénártné az új menyecskét kedveskedve 377 1| világoskék szalaggal járna az angolkisasszonyok kolostorába... 378 1| már egész komolyan adja az asszonyt... Mondja csak, 379 1| már igazán nem csoda, hogy az uracskája végképp visszavonult 380 1| ez már valami, ugy-e?... Az ilyen korban már csupán 381 1| ilyen korban már csupán az az ambiciója az embernek, 382 1| ilyen korban már csupán az az ambiciója az embernek, hogy 383 1| már csupán az az ambiciója az embernek, hogy a lakása 384 1| lakása rendben legyen, nem az, hogy szépnek tartsák és 385 1| szívem, majdnem kicsattan az egészségtől... Nagyságos 386 1| mindig kellemesen izgatta az a tudat, hogy a pozicióját 387 1| egy fali polcból, s míg az asszonyok belemártogatták 388 1| belemártogatták a nyelvöket az illatos italba, a férfiak 389 1| Zsuzsa igen jó teremtés, de az ilyenben nem érti a tréfát...~ ~- 390 1| Sárikát, de Pethőnek csak az ujja hegyét nyújtotta, hidegen, 391 1| venne a jelenlétéről. Miután az asszonyok kölcsönösen megigérték 392 1| kultiválni fogják a jó viszonyt, az új pár karonfogva távozott, 393 1| ami éppen jól esik... Az ember elvégre is társas 394 1| pedig jókedvüen szólott az urához:~ ~- Még mindig milyen 395 1| tréfásan, de a szemében az őszinte hála és boldogság 396 1| csillogásával legyintette meg az uracskája arcát. Pedig ha 397 1| szívébe láthatott volna! Amíg az álnok férj ilyen lesújtó 398 1| szép volt ma megint! Ez az igazi asszony: csupa kisértés, 399 1| testületileg tisztelkedtek az új házaspárnál. Lénártné 400 1| Sárika elbájolva szólott az urához:~ ~- Most is azt 401 1| Kérlek, - válaszolta Pethő, - az ilyen ruhában minden asszony 402 1| vejét:~ ~- Nincs semmi baj, az asszony vérszegény, ez az 403 1| az asszony vérszegény, ez az egész... Mindezt jórészben 404 1| valahova a délvidékre... Az kell szegénykének, hogy 405 1| napsugárral süttesse magát...~ ~Az ügyvédnek, aki az irodája 406 1| magát...~ ~Az ügyvédnek, aki az irodája miatt nem igen tudott 407 1| lement volna, de ő még, az esküvője óta, sohase hagyta 408 1| óta, sohase hagyta magára az urát.~ ~Pethő tehát lekísérte 409 1| Pethő tehát lekísérte az asszonyokat a tengerpartra, 410 1| Ne gondolj egyébre, mint az ebédre meg a vacsorára és 411 1| ebédre meg a vacsorára és az erős vörös borra, amit délben, 412 1| fájdalmas melanchóliával gondolt az elhagyott kis feleségére... 413 1| Otthon azonban, amikor az első vacsora után, amelyet 414 1| elköltött, tíz óra felé az utcára lépett és kinyújtózkodott, 415 1| Nem csoda, ha a kávéház az utolsó zúgig megtelt, hiszen 416 1| neki a pezsgős poharakkal, az asszonyok nyájasan viszonozták 417 1| zavartan nézett szét, míg az egyik árvaszéki ülnök, akinek 418 1| lelkesedéssel udvaroltak neki. Az asztalnál kívülök még egy 419 1| Pethő, aki egyenesen e felé az asztal felé tartott.~ ~Lénártné 420 1| bizalmas közelségbe kerüljön az új vendéggel. Valaha, a 421 1| folytatott a szép asszonnyal az asztal alatt; de Lénártné 422 1| intésére pezsgőt hoztak, az asszony leereszkedőleg ütötte 423 1| jókedvében, szintén odahuzatta az asztalát. A társaság így 424 1| a csókok, a fogadalmak, az esküvések, amelyekkel szerelmüket 425 1| őrületesnek tetszett neki az a gondolat, hogy mindörökre 426 1| volt, hogy Lénártné még az ő házassága után se szándékozik 427 1| szándékozik belebolondulni az urába...~ ~- Haragszik rám? - 428 1| suttogja újra, mivel az asszony első ízben nem válaszolt 429 1| tekintett Pethő szeme közé, de az ügyvéd arca vérvörös lett 430 1| hogy másképp lenne?... Az ilyen szerelem nem változik 431 1| reggelig, hiszen a szivéből az ember a legdrágább emlékeit 432 1| Akármi történt, én most is az vagyok, aki voltam, s a 433 1| Kérem, jelölje hát ki az időt, amikor a nyakába borulhatok, 434 1| tisztában volt vele, hogy ez az asszony majdnem engesztelhetetlenül 435 1| semmi okos dolog nem jutott az eszébe, hanem azért se, 436 1| Tüntetőleg megcirógatta az asszony rózsás arcát, míg 437 1| nagyon is meglátszott rajta az izgatottság, amely e pillanatban 438 1| Nekem? Legföljebb talán az, hogy álmos vagyok kissé, 439 1| álmos vagyok kissé, mert az utóbbi időben meglehetősen 440 1| filisztert... Mit tagadja, hogy az elhagyott kis feleségére 441 1| nincs abban szégyen, ha az embernek olyan felesége 442 1| betyárnótával próbálkozott meg, az egyik tiszt ambiciózus füttyszava 443 1| ambiciózus füttyszava után. Az ügyvéd tehát ismét folytathatta 444 1| tehát ismét folytathatta az előbb abbahagyott párbeszédet.~ ~- 445 1| abban a nézetben van, hogy az ember máról-holnapra kitörölheti 446 1| máról-holnapra kitörölheti a szívéből az olyan asszonyt, mint maga?... 447 1| fogott el, amikor azzal az eshetőséggel számoltam, 448 1| felindulva beszélt, míg az asszony ajkai veszedelmesen 449 1| egyetlenegyszer ad még alkalmat, hogy az eljárásomat kimagyarázzam...~ ~ 450 1| hibás valaki, hát én vagyok az... Hiszen előre is elképzelhettem 451 1| hogy ez lesz a vége...~ ~Az ujjával a taktust verte 452 1| de Pethő jól látta, hogy az ajka szélén ott leselkedik 453 1| majdnem elfacsarodott attól az édes fájdalomtól, hogy ez 454 1| hévvel mondta ezt, hogy az asszony egy pillanatra bámulva 455 1| tekintet hatása alatt, s az arca kigyulladt az izgalomtól.~ ~- 456 1| alatt, s az arca kigyulladt az izgalomtól.~ ~- Csak még 457 1| társaság már készülődni kezdett az asztalbontáshoz, még egyszer 458 1| egyszer a közelébe lopózott az asszonynak.~ ~- Hát megengedi, 459 1| Pár perc mulva Pethő már az elhagyott vár meredek utcáján 460 1| egymagában a lakása felé. És amíg az ódon, vaskosaras házak mellett 461 1| mosolyogva tette a mutatóujját az ajakára, s halkan szólott 462 1| ajakára, s halkan szólott az ismerős szobaleányhoz:~ ~- 463 1| szobaleányhoz:~ ~- Egyedül van az asszonya?~ ~- Igenis, a 464 1| Igenis, a tekintetes asszony az ebédlőben olvassa az ujságot... 465 1| asszony az ebédlőben olvassa az ujságot... Csak tessék bemenni, 466 1| dobogó szívvel belépett az ebédlőbe. Lénártné, aki 467 1| lustálkodott a kanapén, s az ujság tárcáját olvasta, 468 1| ahogy meglátta...~ ~- Maga az? - szólott megdöbbenve, 469 1| hűtelenekké egymáshoz. De az asszony egy erélyes mozdulattal 470 1| kedveskedést.~ ~- Mi jut az eszébe?... Ha azt akarja, 471 1| idebenn...~ ~Helyet foglalt az egyik bőrszékben, s Pethőnek 472 1| is intett, hogy üljön le. Az ügyvéd kissé bambán engedelmeskedett, 473 1| szenvedély.~ ~- Komolyan az a szándéka, hogy most már 474 1| megnyugszom, amit maga kíván, csak az az egy óhajtásom van, hogy 475 1| amit maga kíván, csak az az egy óhajtásom van, hogy 476 1| végighallgasson. És ha azután is az lesz a véleménye, hogy jellemtelen 477 1| magammal... mert hónapokig az volt a hitem, hogy két nőt 478 1| nekem úgy rémlett, hogy az a becsület... De most borzadva 479 1| A két szerelem közül az volt az erősebb, amit maga 480 1| két szerelem közül az volt az erősebb, amit maga iránt 481 1| szívtelen vagyok, de ez az igazság. És abból a nagy 482 1| fájdalomból ítélve, ami az én szívemet eltölti, bizonyos 483 1| mint én...~ ~Megragadta az asszony kezét és szenvedélyes 484 1| Elhiszem, hogy szenved, hiszen az én szívem is csordulásig 485 1| most már másnak tartozik az életével... Akármilyen nehezére 486 1| elviselhetőbbé fogja tenni az a tudat, hogy az én sorsom 487 1| fogja tenni az a tudat, hogy az én sorsom se rózsásabb, 488 1| tudok lemondani rólad... Az enyém fogsz maradni, még 489 1| fogsz, mert úgy akarom...~ ~Az asszony behunyta a szemét, 490 1| kulcsolódtak a férfi nyaka köré, az arca pedig lángolt a belső 491 1| visszaérkezett Bakonyvárra. Az ura csak a következő hétre 492 1| fiatal asszonyka jelent meg az iroda ajtajában.~ ~- Nem 493 1| férjecskéje nyakába.~ ~- Az egész úton féltem, hogy 494 1| miért adják férjhez manapság az elemi iskolás leányokat...~ ~- 495 1| asszony szégyenkezve rejtette az arcát az ura vállára és 496 1| szégyenkezve rejtette az arcát az ura vállára és behunyt szemmel 497 1| benézett a spájzba, a konyhába, az ebédlőbe, ahol Sárika megható 498 1| Aki a pénzt nem sajnálja, az március végén is ehetik 499 1| Sárika megbotránkozva nézett az urára, aztán komolyan szólott:~ ~- 500 1| adott kifejezést, hogy ebben az állapotban minden asszony 501 1| sokat sétálj vele, mert az nagy hasznára válik ám a 502 1| jövendőbeli trónörökösnek...~ ~Az ügyvéd, aki pár nappal ezelőtt 503 1| úgy dédelgette, becézgette az asszonyt, hogy még az öreg 504 1| becézgette az asszonyt, hogy még az öreg doktor is hálásan ölelte 505 1| gyermek módjára, elaludt az asztal mellett, Pethő, akár 506 1| dünnyögő asszonykát vigyázva az ágyba fektette, halkan, 507 1| Aludjál szépen és álmodj az angyalokról, akik a fejed 508 1| meg!~ ~Pethő meggyujtotta az éjjeli lámpát, s a tompa, 509 1| össze a kacsóját, amikor az álomistenke közeledik, s 510 1| nem tud, nem gyanít semmit az élet lesújtó piszkosságaiból. 511 1| megcsalni ezt a szelid, ezt az ártatlan teremtést?... Mint 512 1| megfeledkezzem róla?... Igen, igen, az egész életemet arra fogom 513 1| néha csintalanul szólott az anyósához:~ ~- Mit gondol 514 1| csak akkor jött ki, amikor az édesapja válogatott hizelkedésekkel 515 1| ilyen bolondságokon jár az eszed, pedig ideje volna, 516 1| korban már komollyá legyen az ember...~ ~- Helyes, szívem, 517 1| nyelv tanulásához...~ ~Aztán az ölébe ültette a feleségét, 518 1| csókolta meg, ahol érte. Az öregek pedig titokban boldog 519 1| kisétáltak a malmok felé. Az idő már tavasziasan enyhe 520 1| megállott.~ ~- Ugy-e, hogy szép az élet, kis bolondom? - susogta 521 1| szép.~ ~A malmokon túl volt az öreg Moysinger korcsmakertje, 522 1| Már pedig, amit apa mond, az szentírás...~ ~Sárika húzódott 523 1| el a konyhaajtó mögött, az asszony is izgatottan futkosott 524 1| Pethőék pedig helyet foglaltak az egyik asztal mellett. Pár 525 1| Pethőék kiváncsian tekintettek az ajtó felé, ahonnan Lénárt 526 1| csodálkozással. Amíg a tiszt meg az asszony kissé hátramaradt, 527 1| és lovagja is megjelent az asztal mellett. A tiszt 528 1| És ezek a gödröcskék az arcán... akárcsak egy dundi 529 1| Igazán nem is csodálhatja az ember, ha az irigy ura ilyen 530 1| csodálhatja az ember, ha az irigy ura ilyen féltékenyen 531 1| snitlinget, sok snitlinget, mert az a fődolog... Persze csak 532 1| és új terítéket hozott, az ozsonna is nemsokára az 533 1| az ozsonna is nemsokára az asztalra került, s Lénárt 534 1| olyan eszes, legyen, mint az édesapja, s olyan szép, 535 1| szép, olyan bájos, mint az édesanyja...~ ~Sárika elpirult, 536 1| Lénártné megbotránkozva, ütött az ura karjára, de azért mindnyájan 537 1| szenvedéllyel kezdte ostromolni az ártatlan fabábukat, míg 538 1| ártatlan fabábukat, míg az asszonyok Pethő társaságában 539 1| járt és miképp töltötte az idejét?... És ha tudja, 540 1| ott még ahhoz is lusta az ember, hogy a helyéből kimozduljon... 541 1| sziklákon megtörő vizet nézi, az megborzad ám attól, hogy 542 1| tollat fogjon a kezébe... Még az uramnak se írtam mást, mint 543 1| tízszavas levelezőlapokat... és az is rettenetes fáradságomba 544 1| látszólag közömbösen figyelt az asszonyok trécselésére, 545 1| szégyenkezve mert megjelenni az idegenek társaságában... 546 1| idegenek társaságában... Az összehasonlítás nagyon 547 1| néha félénken pillantott az urára, mintha segítséget 548 1| szánalom van a szívében, az a másik tetszése szerint 549 1| helyeslő fejbólintással kisérte az asszonyok beszédét, így 550 1| diadalkiáltással tért vissza az asztalhoz... A győzelem 551 1| sört bontatott, de mivel az alkony egyszerre csak hűvössé 552 1| kabátodat is fölveszed, mert az ilyen esték a legveszedelmesebbek 553 1| szinte magánkivül tekintett az asszony szemébe, mely mámorral 554 1| nyújtva, csöndesen megindult az ajtó felé. És odakünn, mintha 555 1| most már nem fog megártani az esti hűvös levegő... És 556 1| a Pethő csapodár szívét az ő szelid és tulboldog kis 557 1| jóformán ott tartott, hogy az egész napja súlyos tehernek 558 1| akkor lélegzett föl, amikor az ebédet bevégezve, gyorsan 559 1| Mert tulajdonképp ez volt az az idő, amikor huszonnégy 560 1| tulajdonképp ez volt az az idő, amikor huszonnégy órai 561 1| kellemes félhomályában, amíg az utcán, a rekkenő nyári melegben, 562 1| nagytermében kibicelt zajosan az ismerőseinek.~ ~Délelőtt, 563 1| rózsával, szintén lenézett az üzletbe, barátságosan kezet 564 1| Pöröljön a dohánygyárral, mert az tehet róla...~ ~Ez a kis 565 1| veri le oly szörnyen Pethőt az a végre is mindennapi tény, 566 1| napokon, amikor a britannikák az asszony szerint is világosak 567 1| ragyogó jókedvvel tért haza az ebédhez, s kedveskedve vitt 568 1| előtt. Ebéd után pedig, ha az utolsó falatot lenyelte, 569 1| gyereksírás hallatszott ki, s az egész ház szinte megbomlott 570 1| egész ház szinte megbomlott az örvendetes esemény következtében, 571 1| változás!~ ~A konyhában az öreg Jablonszkyné dirigált, 572 1| megcsappant üzemmel takarították, az irodában suttogva beszéltek 573 1| tekintetes asszonyé, de az álla körül inkább az urunkra 574 1| de az álla körül inkább az urunkra hasonlít...~ ~Sárika 575 1| ért véget, amikor Pethő, az irodai munkáját végezve, 576 1| majdnem több a haja, mint az édesapjának...~ ~Délután, 577 1| Jablonszky doktor is fölnézett az unokájához, s egész késő 578 1| Sárika ágya körül töltötték az estéjöket. Az öreg doktor 579 1| töltötték az estéjöket. Az öreg doktor nem igen beszélt, 580 1| fordulva, aki némán állott az ágy mellett, s ellágyulva 581 1| micsoda is tulajdonképp az élet... Ez a legényke, a 582 1| könnyes szemmel mosolygott. Az öreg doktor vigyázva megsímogatta 583 1| szeretlek, ugyebár? De azt az apróságot még százszorta 584 1| hajnalig virrasztva ült az íróasztal mellett, idegesen 585 1| meg, s a sötétben, amely az ágya fölé borult, így szólott:~ ~- 586 1| annak nem annyira ő volt az oka, mint inkább egy sajnálatraméltó 587 1| világot megpillantotta, az ifju apa egy este kalap 588 1| Szépen vagyunk!~ ~Mi volt az, ami annyira megdöbbentette? 589 1| hogy mitől ijed meg. Ez az esti séta a szőke Milkácska 590 1| is jól emlékezett azokra az időkre, amikor ő volt a 591 1| Fölszólt a szakácsnéjának az emeletre, aztán benézett 592 1| mentek föl a meredek úton, az asszony szeméből eltűnt 593 1| asszony szeméből eltűnt az irónikus pillantás, komolyan, 594 1| megkezdett beszélgetést...~ ~Az esti séta jelentősége felől 595 1| nem igen érzett hajlamokat az aszkéta-életre; s voltaképp 596 1| mögött a pezsgős palackkal. Az ilyen tobzódásban azonban 597 1| szerelemben a rokonszenves, katona az abszolut demokráciát képviselte...~ ~ 598 1| mindjárt megszakad a szíve... Az a gondolat, hogy ez a gyönyörü 599 1| már türelmetlenül várták; az öreg doktor kacagtató gyerekességeket 600 1| művelt a kis babával, míg az asszonyok csöndes boldogsággal 601 1| kalandok után jársz... És az ilyen embernek még van bátorsága 602 1| jártak... Alig várta, hogy az öregek eltávozzanak, hogy 603 1| sürgölődtek a vevők körül, az utcán fiatal leányok és 604 1| asszony, nyájasan fogadva az ismerősei köszöntését, míg 605 1| szép asszony fölhasználta az alkalmat, hogy a délutáni 606 1| tudakozódjék.~ ~- Végeztél az udvari ablakokkal is, te 607 1| Mert jól tudja, hogy az uram nagynénje látogatóban 608 1| látogatóban van nálunk, s más az én kis fejemnek ugyancsak 609 1| fogadjak... Aki a vízbe fullad, az nem jár valami nagyon jól, 610 1| Bakonyvár nem nagy város... ahol az ember kedve szerint elbújhat... 611 1| száz meg száz szem vigyáz az olyan szegény asszonyra, 612 1| egyedül lehetünk... Még az egyszer négyszemközt akarok 613 1| várni fogok magára...~ ~Az asszony nevetve megborzongott:~ ~- 614 1| XIV.~ ~Az öreg doktor elgondolkozva 615 1| meggyújtotta a szivarját, amelyet az imént óvatosan elhelyezett 616 1| kezdett, hirtelen megint az eszébe jutott valami. Ismét 617 1| Ne ijedjen meg, mert az most már, hála Istennek, 618 1| semmi rosszat se jelent... Az éjjelre mindenesetre tegyen 619 1| Priessnitz-kötést a kicsike mellére...~ ~Az asszony elérzékenyülve hálálkodott, 620 1| kerten és a majorságon s az öreg orvos ezt a rövid útat 621 1| megvilágosodott volna kissé az öreg ember sóvárgó pillantása 622 1| valami jótékony hatással az asztmámra... Doktor létemre 623 1| legalább egy nappal rövidíti az életemet... De most már 624 1| kicsike leányomat illeti, hát az ő sorsa miatt nincs miért 625 1| aki megengedte érnem azt az időt, hogy az én drága szememfényét 626 1| érnem azt az időt, hogy az én drága szememfényét boldognak 627 1| hogy meg lehet elégedve az élet sikerével: a munkája, 628 1| nagykerék munkája támasztott... Az öreg doktor tünődve állott 629 1| folyón, a távoli vizeken, az alacsony viskókon, s a kék 630 1| látóhatárt elzárták... És az isteni nyugalomban, amely 631 1| milyen fájdalmas sokaknak az a tudat, hogy egyszer búcsut 632 1| csak addig ijesztő, amíg az ittmaradó kedveseinkért 633 1| örömrepesve nyújtja feléje, míg az édesanyja büszke mosollyal 634 1| büszke mosollyal gyönyörködik az elbájoló idillben. A baba! 635 1| elbájoló idillben. A baba! Az öreg doktor szíve elfacsarodott 636 1| találta a gondolatot, hogy az ő csitri Sárikáját, aki 637 1| egy élő lény nagy komolyan az édes mamájának tekinti... 638 1| édes mamájának tekinti... Az ő naiv, ártatlan kislánya, 639 1| túlzott örömöket, amelyek az öreg embert mindenért kárpótolják, 640 1| élete alkonyán elveszített: az ifjúságát, a szerelmét, 641 1| beláthatatlan bölcsesség, amely az örök éjszaka küszöbén mégegyszer 642 1| szörnyetegeket, amelyek az ajtónk előtt leskelődnek...~ ~ 643 1| ajtónk előtt leskelődnek...~ ~Az öreg doktor csöndesen bólintott, 644 1| egyszerre csak magához tért az álmadozásaiból, s könnyedén 645 1| kocsiútra, amikor hirtelen az eszébe jutott valami. A 646 1| ide, s a doktor bácsinak az az ötlete támadt, hogy egy 647 1| s a doktor bácsinak az az ötlete támadt, hogy egy 648 1| hogy egy kis sétát tesz az erdőcskében, s szed néhány 649 1| kezdett örömében, amikor az édesapja egy szál rózsával, 650 1| nyári délutánban, amely az erdőt már átlátszó fátyol 651 1| Vajjon megérem-e azt az időt, hogy az unokámnak 652 1| megérem-e azt az időt, hogy az unokámnak is udvarolhassak?...~ ~ 653 1| földön, s a fejét odahajtotta az asszony ölébe... A doktor 654 1| ismerősnek tetszett neki... Az öreg doktor fölkapta a fejét, 655 1| doktor fölkapta a fejét, az arcát elöntötte egy vérhullám 656 1| szarvas, aki gyanus neszt hall az erdő tisztásán. A nagy nyári 657 1| félájultan támaszkodott az egyik fához, nehogy nagy 658 1| táncoltak, jól látta, amint az asszony keze gyöngéden babrál 659 1| tőlem?... Előbb vagy utóbb az lenne a vége, hogy minden 660 1| A férfi most megragadta az asszony kezét s szenvedélyes 661 1| vonta, oly hevesen, hogy az asszony fölsikoltott fájdalmában.~ ~- 662 1| magáról lemondjak... Mit érne az életem maga nélkül?... Nekem 663 1| visszavonhatatlanul elérkezik az az idő, amikor a dobogó 664 1| visszavonhatatlanul elérkezik az az idő, amikor a dobogó szíve 665 1| szíve kihül... És akkor, az alkonyat óráiban, keservesen 666 1| Majd csaknem sírva mondta az utolsó szavakat, míg az 667 1| az utolsó szavakat, míg az asszony megdöbbenve nézett 668 1| kezét, de aztán meglankadt az ereje, a könnyek kicsordultak 669 1| mennyire szeretlek!... Az életben nem volna egy nyugodt 670 1| elfeledkezve ölelték egymást, az ősemberek szilaj gyönyörüségével, 671 1| a tünő pillanat kedvéért az egész multat és az egész 672 1| kedvéért az egész multat és az egész jövendőt feláldozni 673 1| magukhoz térítette őket az a váratlan zaj, amely a 674 1| fuldoklásszerü zokogása... Az asszony megdöbbenve kapta 675 1| lombokat félrehajtsa. És akkor az ő arca is ónszínüvé vált; 676 1| arca is ónszínüvé vált; az öreg doktor ott állt az 677 1| az öreg doktor ott állt az egyik fatörzsnek támaszkodva, 678 1| meg-megrándult, de szó nem hagyta el az ajkát. A pillantása azonban, 679 1| baja van? - kérdezte, míg az öreg ember üveges szemeit 680 1| doktor nem válaszolt, de az arca most hirtelen szederjessé 681 1| hirtelen szederjessé vált, s az ajkáról borzasztó hörgés 682 1| föld alá... A jóságodnak, az egyenes lelkednek, a becsületes 683 1| a becsületes hűségednek az a jutalma, hogy megölnek, 684 1| mutatkozik... És mialatt az asszony meggörnyedve zokogott 685 1| kártékony állat volna. És az undorodástól szinte borzongva 686 1| hogy micsoda sors lett az osztályrészed... Pfuj, te 687 1| távozott a gyalogösvény felé... Az öreg doktor mozdulatlanul 688 1| ekkor egyszer csak elhagyta az ereje, térde megcsuklott, 689 1| földön... A fejét odavágta az egyik fatörzsbe, hófehér 690 1| Apa... édes apa... az Istenért...~ ~De Jablonszky 691 1| szelíd kis mártirt, akinek az egész életét szentelte, 692 1| maradni a hideg világban, míg az apja, a jó pajtása, az egyetlen 693 1| míg az apja, a jó pajtása, az egyetlen igaz barátja, a 694 1| pillanatig tanácstalanul nézte az alélt öreg embert, de egyszerre 695 1| kezdett a ház felé:~ ~- Az Istenért... jőjjenek gyorsan... 696 1| Istenért... jőjjenek gyorsan... az apósom hirtelen rosszul 697 1| beszaladt a malom elől, ahol az urára várakozott... Pethő 698 1| asszonyok pár órára kidőltek az ápolásból, s Pethő egy éjjel 699 1| egy éjjel virrasztva ült az apósa ágya mellett, hajnal 700 1| ágya mellett, hajnal felé az öreg doktor hirtelen felült 701 1| öreg doktor hirtelen felült az ágyában... És béna nyelve, 702 1| minden átkával verjen meg az Isten, ha azzal a másikkal 703 1| esküszöm, hogy meg is tartom az ígéretemet...~ ~Jablonszky 704 1| meg...~ ~Pethő ráborult az öreg doktorra, s ajkát az 705 1| az öreg doktorra, s ajkát az apósa kezére szorította. 706 1| megkezdi:~ ~- Mindig csak az anyák szívéről beszélnek, 707 1| szívéről beszélnek, mintha az apa szíve nem ugyanebből 708 1| apa szíve nem ugyanebből az anyagból lenne... Lássátok 709 1| Lássátok ti bolondok, én az életemmel váltottam meg, 710 2| visszatértek még egy kissé az étterembe, hogy - miként 711 2| étterembe, hogy - miként az asszonyoknak mondták - a 712 2| eltávozott már a mulatságból. Az öt fiatalember, aki az egész 713 2| Az öt fiatalember, aki az egész estén át a lady patronesse 714 2| Balogh kisasszony révén az öreg Balogh Sándorra is 715 2| Bolondság arról beszélni, hogy az emberek a szerencsés véletlennek 716 2| Minden karriérnek egyszerűen az idegrendszerben van a kulcsa... 717 2| idegrendszerben van a kulcsa... Az erős és egészséges föltarthatatlanul 718 2| függ minden, hanem főképp az erőtől és az idegektől...~ ~ 719 2| hanem főképp az erőtől és az idegektől...~ ~Szabó Elemér 720 2| cigányképü párbajorvos, (aki az önök férjeinek, szép olvasónők, 721 2| emberben annyi erő, hogy az a milliófejü tömeggel szemben 722 2| vajjon mit ér egy szalmaszál az oceán hatalmas nyomásával 723 2| öten, akik e percben ezt az asztalt körülüljük, bárkit 724 2| akarjuk, s föltéve, hogy az illető nem váltóhamisító 725 2| forint évi jövedelme lesz az ügyvédi irodájából...~ ~ 726 2| nagy ember lesz, ugyanennél az asztalnál fogjuk megtartani 727 2| volt Szabó Elemérnek, s az ő révén az egész társaság 728 2| Elemérnek, s az ő révén az egész társaság ismerte. 729 2| apanage-t húzott hazulról, az erősek derült nyugalmával 730 2| redingotjában türelmesen olvasgatta az ott heverő revueket. Mindnyájan 731 2| vállalkozó viveurök közt, az ő kicsinységének tudatában. 732 2| nem kell még kibővíteni az irodáját...~ ~De Kemény 733 2| egyetlen váltót sem lát az ember... Hej, ha egy eleven 734 2| régi lovagkor föltámadását. Az Elemér barátai néha érdeklődve 735 2| Szabó Elemér ezeket mondta az asszonyoknak:~ ~- Válópörökben 736 2| György doktor?... Ugyan ki az?...~ ~- Hogyan, nem ismernék 737 2| De hiszen, hölgyeim, ő az, aki a Ruppmann-pörben azt 738 2| György beszédének hallatára az elnök zokogva kelt föl a 739 2| zokogva kelt föl a helyéből és az ügyész megtörve jelentette 740 2| alatt kénytelen visszavonni az egész vádat...~ ~Mikor a 741 2| levegőben:~ ~- Ugyan hagyják az ügyvédeket, valamennyi csak 742 2| arról csodákat beszélnek... Az ugyan könnyű szerrel kiforgatja 743 2| mindenható professzorhoz. Ha az írásokat otthagyhatták az 744 2| az írásokat otthagyhatták az asztalán, megnyugodva távoztak 745 2| Dejszen, most jó kezekben van az ügyecske...~ ~Mint egy nagy, 746 2| szóltak egymáshoz a leányok és az anyósok:~ ~- Ni csak, amaz 747 2| komolyan megszólították az igazságügyi bizottság ülésén:~ ~- 748 2| Már intézkedtem, hogy az ankétra meghívassék...~ ~ 749 2| ankétra meghívassék...~ ~Az ügyvédi kamara kitüntette 750 2| rész azt tartotta, hogy ez az előkelő jogász nem hiányozhatik 751 2| semmit a külsőre, mert ő is az igazi nagyságok közül való...~ ~ 752 2| meghajlását tetszéssel nézték az asszonyok:~ ~- Nem ért rá 753 2| Biarritz és Társa cég főnöke, az internacionális házasságközvetitő 754 2| Katinkát, habozva nézegette az arcképeket:~ ~- Ez az Imogén 755 2| nézegette az arcképeket:~ ~- Ez az Imogén nagyon csinos, - 756 2| szólt magában Kemény György, az irodai karosszékben ülve:~ ~- 757 2| Becsületemre, alig tudom, miért ez az általános forradalom? Úgy 758 2| mégis úgy kell lenni, mert az emberek nem bolondok...~ ~ 759 2| mikor egyszer megint elment az Andrássy-úti kávéházba, 760 2| De hát terringettét, az a fő, hogy az ember ne adja 761 2| terringettét, az a fő, hogy az ember ne adja be a derekát... 762 2| Könnyü volt önnek, az ön kivételes tehetségével...~ ~ 763 2| azt mondom nektek, fiúk, az erős akarat többet ér, mint 764 2| forintjánál...~ ~Hosszan beszéltek az esetről és a tavalyi ellenzék 765 2| hogy igazán nagy ember, ezt az irigység sem tagadhatja...~ ~ ~ 766 3| átellenben ült a szép asszonnyal az Estrella-nyaraló üveges 767 3| nem valami nehéz dolog az örök szerelemről beszélni... 768 3| De jutna csak egyszer az eszembe, hogy valami rendkívülit 769 3| tudja okosabban agyonütni az idejét. Budapesten kártyával 770 3| mint a karriérért, vagy az anyagi előnyökért való füllentések... 771 3| gyűlölném... Unalomból csak az ostobák udvarolnak, mert 772 3| szivart a számba... Körülbelül az lenne a legnagyobb hőstett, 773 3| nevetéséből már kiérzett az asszonyok szomjas szentimentálizmusa.~ ~- 774 3| sokat törődném, ha ebben az egyben nem tévednék... Most 775 3| olyan áldozatot, ami ezzel az órával fölérne!...~ ~ ~Juhász 776 3| ha a pincér azt állítja az asztalára. Öntudatlanul, 777 3| napra gondolva, lapozgatott az illusztrált ujságokban és 778 3| megindult arccal olvasta végig az élclapok legsikerültebb 779 3| szeme, végre ki nem zökkenti az álmadozásából. A napihírben 780 3| halotthalványan hajtotta föl az üres kávéscsészét, de később 781 3| messziről ide csillogott az Estrella-nyaraló bádogtornya), 782 3| miközben sétapálcájával az olajfákat ütögette, megint 783 3| olajfákat ütögette, megint az előbbi, bolondos gondolatok 784 3| nagyon is valószínü, hogy az övé a szerencsés sorsjegy? 785 3| hiszi, hogy egyszer beröpül az ablakán a kétszázezer forint? - 786 3| talán ő volt valamennyi közt az egyetlen, aki sorsjegyét 787 3| gazdag emberré lett. Míg az egyik padon fáradtan helyet 788 3| folytatta:~ ~- El fogok utazni az éjszakai gyorsvonattal...~ ~ 789 3| végigaranyozta még egyszer az Estrella-nyaraló bádogtornyát 790 3| Faragóné, a holnapi légyott és az a komoly fogadalom, hogy 791 3| forintot nem találom még, ha az éjszaka útra nem kelek...~ ~ ~ 792 3| érintetlenül ott hevert az alsó fiókban és mikor Juhász 793 3| annyira magához tért, hogy az arabs számjegyeket fölismerte, 794 3| keresztes vitézek, akik az imádott nő egy szalagjáért 795 3| szalagjáért tették kockára az életüket?...~ ~ ~ 796 4| fráter, én vagyok. Dominique, az inas, a francia telepről. 797 4| látásból régóta ismert. Az inas láthatólag meg volt 798 4| láthatólag meg volt ijedve s az öltözetén is látszott, hogy 799 4| perc múlva elveszítette az eszméletét... Mivel teljes 800 4| jó keresztény volt, hát az úrnőm ideküldött, hogy az 801 4| az úrnőm ideküldött, hogy az atyák egyikét magammal vigyem... 802 4| egyikét magammal vigyem... De az is lehet, hogy már késő 803 4| ugy-e, hogy ő is rászorul az egyházra!... Hamarább rászorul, 804 4| s lassan fölbotorkázott az emeletre, míg az inas egyedül 805 4| fölbotorkázott az emeletre, míg az inas egyedül maradt a kis 806 4| sült kappanpecsenyéjük, az illatos dohányuk meglegyen. 807 4| keresztül egy pillantást vetett az udvarra, melynek mélyén, 808 4| magában:~ ~- Szegény, jó uram, az utolsó órájában ő is csak 809 4| Ha most meg is adják neki az abszoluciót, eddig bizonyosan 810 4| igen erőltették meg magukat az érette való imádkozásban...~ ~ 811 4| hogy kissé szégyenkezett: az ura nem nagyon érdemelte 812 4| érdemelte meg a barátoktól, hogy az éjszakai álmukban megzavartassák 813 4| szerencsére, nem hagyja el végképp az ő engedelmes szolgáit. A 814 4| száz év óta lobogó lángok s az igazi gourmet-k, az ebédutáni 815 4| lángok s az igazi gourmet-k, az ebédutáni hangulat kéjes 816 4| pincéjük híre messze elkerült az Úr istenfélő szolgái közé... 817 4| is kiveszítek részeteket az élet örömeiből... De mivel 818 4| gondosan tanulmányozta az idevaló viszonyokat... Rövid 819 4| évben kitudódott a szándéka: az okos francia kastélyt és 820 4| bár a barátok tiltakoztak az elnevezés ellen, a biróság 821 4| megtévesztés; mert a csöpp és az élet ital közt lényeges 822 4| csakhamar ismert alakokká lettek az egész felföldön; automobiljuk 823 4| kuksolt a kazánjai körül vagy az irodában a leveleivel bibelődött. 824 4| barátok koktuma nem is tünt el az igazi inyencek asztaláról, 825 4| szegény kolostor megérezte az alávaló konkurrenciát; s 826 4| alávaló konkurrenciát; s bár az éhenhalás veszedelme még 827 4| lépéseket nem hallja-e még, az inas elgondolkodva így szólott 828 4| léptek zaja hallatszott le az emeletről s a gvárdián a 829 4| következő percben így szólott az inashoz:~ ~- Egy szegény 830 4| szemmel ültek ágya mellett, az orvos pedig, akit a szomszéd 831 4| kétségbeesés fogadta. A haldokló az ajtó nyílására bágyadtan 832 4| meghalni. A gvárdián odalépett az ágyhoz s a beteg ajkához 833 4| volt, mely búgva dolgozott az éjszaka csöndjében. A pap 834 4| szemeivel rája nézett... És az Isten szolgája ekkor hangosan 835 4| pillanatig csönd támadt, majd az asszony hangosan fölsikoltott; 836 4| asszony hangosan fölsikoltott; az orvos pedig, aki a kis szalónból 837 4| Pár percig szótlanul állt az ágy mellett, aztán a fejével 838 4| míg a nők jajveszékelve az ágyra borúltak.~ ~A gvárdián 839 4| már ibolyaszínbe olvadt az ég alja s a sűrűségben egy-egy 840 4| a pokolba kerülj, amiért az Úr szegény szolgái ellen 841 4| szemmel mondott egy miatyánkot az elköltözött Caudéran úr 842 5| titokzatos birodalmában, messze az unalmas fürdőn túl, ahol 843 5| délelőtt csupán magam voltam az Emma hercegnő lovagja; a 844 5| éves vagyok?~ ~- Nem, nem, az fölösleges lenne, hiszen 845 5| maga örökké fiatal marad... Az én kérdésem jóval illetlenebb... 846 5| aki még a sir szélén is az asszonyokat tanulmányozza.~ ~- 847 5| asszonyokat tanulmányozza.~ ~- Az előjelek után itélve, valami 848 5| hogy volt-e valaha hűtelen az urához?~ ~A fehérhaju asszony 849 5| fehérhaju asszony rég túl járt az ötvenedik évén, tizenötéves 850 5| tréfásan megfenyegetett az ujjával:~ ~- Kifogytak a 851 5| lélektani szempontok birtak az indiszkrét kérdésre, hogy 852 5| kérdésre, hogy kizárólag az a bájos, finom, elragadó 853 5| hogy megcsaltam-e valamikor az uramat?~ ~- Azt.~ ~- Erre 854 5| másodszor vagyok férjnél. Az első uramhoz, aki huszonöt 855 5| Miért természetes?~ ~- Mert az elsőt szerettem, míg a másodikhoz 856 5| tisztelet és barátság fűz. Az első a kedvesem volt, akiért 857 5| irodalomról beszélgetnem az ebédlőben, ha odakünn havas 858 5| hercegnőre:~ ~- Azt mondja, hogy az elsőt csalta meg, akiért 859 5| lélektani hamispénzt, hogy az elhanyagolt asszony hűtlenséggel 860 5| rajta esett sérelmet. Ezt az axiómát nem a drámaírók 861 5| tekinti elégtételnek, ha az ura után önmaga is a sárba 862 5| hiszen a lelki bajok ellen az iszapfürdő nem használ. 863 5| hogy lop tőle valamit, az - higyje meg nekem - maga 864 5| feleségnek a bűnét, aki az urát mindenkinél jobban 865 5| valahogy...~ ~Ismeri ugy-e, az én szomoru fiatalságom regényét? 866 5| amikor menyasszony voltam, s az ősz embert egy jókedvü, 867 5| cipelték a börtönbe, öt perccel az után, hogy a vőlegényemmel 868 5| ez a rettenetes küzdelem az élettel, a kilencedikben - 869 5| akar, mielőtt szemét abban az idegen országban lehunyná...~ ~ 870 5| gondolni se lehetett, hogy az uram ilyen hosszu útra elkísérjen - 871 5| jutnak, amiket édesapám az oceán tulsó feléről írt 872 5| kivánságát teljesítsem?~ ~Az uram, szegény, tanácstalanul 873 5| tengeren, s annyiba veszik az egész utat, mintha egy vasárnapi 874 5| mintha Jánosékhoz mennék le az alföldi pusztájukra... Az 875 5| az alföldi pusztájukra... Az ilyen nagy, oceánjáró gőzös 876 5| beszéljek magának sokat: az uram végre beleegyezett, 877 5| csatorna partjára, ahol az uram összeszorított ajakkal 878 5| barátom, át tudja érezni az emberi szomorúságokat, hiszen 879 5| emberi szomorúságokat, hiszen az a hivatása, hogy a mi szegény 880 5| hiszem nem lehet fogalma... Az ilyen fájdalmakat csak mi 881 5| akik egy kicsikét mindig az idegeinkkel gondolkodunk... 882 5| idegeinkkel gondolkodunk... Emitt az uram, akitől eddig még egyetlen 883 5| napra se váltam el, odaát az édesapám, akinek talán már 884 5| minden zúgát betöltötte? Az első napon még ahhoz se 885 5| dekolletált ruhám, mint az amerikai hölgyeknek, az 886 5| az amerikai hölgyeknek, az arcom se ragyogott a csintalan 887 5| csintalan jókedvtől, mint ezeké az elbizakodott, kis ördögöké, 888 5| fölmentem a fedélzetre, melyet az oceáni éjszakák csodás miszticizmusa 889 5| nem tudom, de egyszerre az az érzésem támadt, hogy 890 5| nem tudom, de egyszerre az az érzésem támadt, hogy nem 891 5| kisleány koromban, amikor az édesanyám karjai között 892 5| akkor távolabb tőlem, mint az asszonyos kacérság, - és 893 5| asszonyos kacérság, - és lássa: az idegen férfit mégsem utasítottam 894 5| most hirtelen rámszakadt az egyedüllét érzése...~ ~És 895 5| van ennyire elkeseredve? Az urát jó egészségben fogja 896 5| hercegnőjével? Másnap este, mikor az éjszaka újra ráborult a 897 5| összeszorította szívemet, mint az előző napon, s valami hátborzongató 898 5| félelem fogott el, hogy az uramat sohase fogom látni 899 5| kedves barátom, aki ismerős az asszonyi lélek útvesztőiben, 900 5| mondhatatlan vágyakozás, melyet az uram iránt éreztem, szinte 901 5| szinte öntudatlanul kergetett az idegen férfi karjai közé,