Rész

  1  1|          mellől, s a kasszába sietett, hogy a napi bevételt össze­szá­mítsa,
  2  1|               hiszem, a legfőbb ideje, hogy hazamenjünk!~ ~Megitták
  3  1|               márványlapján itták meg, hogy a kávéssal koccinthassanak, -
  4  1|             Most képtelen lennék arra, hogy elaludjam, de különben is
  5  1|            visszafordult a főtér felé, hogy a Klastromutcán át bekanyarodjék
  6  1|            amelyeknek az a sajátságuk, hogy nyomtalanul eltünnek a nappal
  7  1|          telepedett le a kis városban, hogy édesatyjának, egy ósdi,
  8  1|       fürdőjében, s négy évvel azután, hogy dús örökségét átvette, egy
  9  1|              kellemetlen körülménynek, hogy mindössze vagy háromszáz
 10  1|           tisztán. Csak annyit tudott, hogy a kártyán régi idők óta
 11  1|                nem volt szerencséje, s hogy a roulette meg a trente
 12  1|              igen kedvezett neki... De hogy ennyire jutott, azt még
 13  1|       Minden­esetre becsületére válik, hogy a csapás nem verte le a
 14  1|               más tudományom, mint az, hogy türhetően tudok zongo­rázni...
 15  1|     megtanítottak... Arra kérem tehát, hogy taníttassa velem a kisleányát,
 16  1|     természetesnek találták nemsokára, hogy a borzavölgyi uradalom fiatal
 17  1|                Hiába: csak meglátszik, hogy finom ember...~ ~Most, hogy
 18  1|            hogy finom ember...~ ~Most, hogy vagy tíz-tizenöt percig
 19  1|                     Előbb azt mondtad, hogy bizalmasan akarsz beszélni
 20  1|             velem... Nos, halljuk hát, hogy mi az a szörnyűséges titok?...~ ~
 21  1|          sóhajtott.~ ~- Ha azt hiszed, hogy ezt egy-két szóban el lehet
 22  1|         szerelmes vagyok... Ez az oka, hogy már közel állok szinte a
 23  1|       hallottam?... Hát te azt hiszed, hogy olyan rettenetesen ritka
 24  1|         rettenetesen ritka esemény az, hogy valaki a te korodban szerelmes?~ ~-
 25  1|              Oh nem, nagyon jól tudom, hogy ez nem tartozik a ritkaságok
 26  1|            magad is azt fogod mondani, hogy erre még nem igen volt példa
 27  1|               mint a másikat, annyira, hogy némelykor komolyan meg vagyok
 28  1|         állapotom miatt... És ne hidd, hogy ez talán képzelődés; mindkettőt
 29  1|          szeretem. Belátod-e már most, hogy van okom a kétségbeesésre?~ ~
 30  1|                     Azért hívtalak el, hogy bizalmasan beszéljek veled,
 31  1|       beszéljek veled, nincs hát okom, hogy bármit is eltitkol­jak előtted...
 32  1|               sem kérem, hiszen tudom, hogy becsületes ember vagy...
 33  1|               szemébe: látszott rajta, hogy nem veszi a dolgot valami
 34  1|         magyarán mondva annyit jelent, hogy semmi-szerelem...~ ~- Azt
 35  1|               hát én azt mondom neked, hogy az összes regényírók hazudnak;
 36  1|                emberi szív képes arra, hogy egyszerre két nagy sze­rel­met
 37  1|         töprengés miatt... Azt hiszed, hogy képzelődöm? Szó sincs róla.
 38  1|               Addig talán föl se tünt, hogy Lénártné csinosabb a többi
 39  1|        megtetszett nekem; észrevettem, hogy aranyszőke haja, rózsás
 40  1|        elváltunk, megdöbbenve éreztem, hogy a lusta közömbösségemnek
 41  1|                sétatéren... Nem tudom, hogy mi történhetett velem, de
 42  1|                És nem egyszer történt, hogy míg fennhangon a legközömbösebb
 43  1|              hirtelen elfogott a vágy, hogy mindent bevalljak neki...
 44  1|            neki... Nem igen tudom már, hogy miket mondottam, de annyit
 45  1|            mondottam, de annyit tudok, hogy később mind a ketten könnyeztünk...
 46  1|           vagyok fiatal leány és arra, hogy jellemtelenné legyek, sohasem
 47  1|             szerény vidéki asszonytól, hogy úgy visel­kedjék, mint Bourget
 48  1|           széléig szenvedünk, anélkül, hogy a lelkünkbe pillantást engednénk
 49  1|         beszélt...~ ~- Akkor beláttam, hogy igaza van, de később rájöttem,
 50  1|               van, de később rájöttem, hogy nincs erőm a lemondáshoz...
 51  1|               összetett kezekkel kért, hogy ne tegyem még boldogtalanabbá,
 52  1|                  Ekkor már bevallotta, hogy nem szereti az urát, mert
 53  1|              igazán... Azt se tagadta, hogy engem szimpatikusnak talál,
 54  1|                szimpatikusnak talál, s hogy az egész boldoggá teszi
 55  1|              mindig ragaszkodik ahhoz, hogy nem követi Bourget vagy
 56  1|                Jobban, mint valaha. De hogy viszontszeret, az iránt
 57  1|         bizonyítékom...~ ~- Mi az?~ ~- Hogy már többször sírva borult
 58  1|              nyakamba, s kijelentette, hogy én vagyok az egyetlen férfi,
 59  1|          következtetésre jut az ember, hogy ez nem az ellenszenv vagy
 60  1|                     Elhiszed most már, hogy igazán szeretem Lénártnét?...
 61  1|              mert az a gondolat kínoz, hogy talán ebben a pillanatban
 62  1|             ölelését... Ha nem félnék, hogy kinevetsz, hát olyasmiket
 63  1|                olyasmiket mesélhetnék, hogy bizonyosan megsajnálnál...
 64  1|        elfacsarodik arra a gondolatra, hogy az én szőke csillagom most
 65  1|             Csak egy hajszál hiányzik, hogy mindent összetörjek körülöttem,
 66  1|           miatt történik, hanem azért, hogy az ő jó hírét megkíméljem...~ ~-
 67  1|           tünetek... Halljuk most már, hogy a kis Sárikával hogy áll
 68  1|              már, hogy a kis Sárikával hogy áll a dolog?~ ~Az ügyvéd
 69  1|       elevenebbé lett; látszott rajta, hogy ez a téma távolról sem szomorítja
 70  1|               már gyerekkorában tudta, hogy szerelmes vagyok bele...
 71  1|             félóráig könyörögtem neki, hogy karonfogva sétáljon velem...~ ~
 72  1|           megszoktam azt a gondolatot, hogy a komoly, finom kis leány
 73  1|                 abbeli boldogságomban, hogy Sárikát a piaci emeletes
 74  1|           gondo­latnak éltem, anélkül, hogy valaha szerelemről szólottam
 75  1|                oly jól tudta, mint én, hogy mi ketten nem élhetünk egymás
 76  1|              talán tizenöt esztendeje, hogy ismerem, s ugyanannyi, hogy
 77  1|            hogy ismerem, s ugyanannyi, hogy egész szivemmel szerelmes
 78  1|               szerelmes vagyok bele... Hogy a gesztenyehaju, szürkeszemü
 79  1|           magát feleségül. Azt hiszem, hogy nagyon boldogok leszünk.
 80  1|                a szívem kényszerít rá, hogy a kezét megkérjem, hanem
 81  1|                 Bizonyos vagyok benne, hogy száz kilo­mé­tert is képes
 82  1|         viszont afelől sincs kétségem, hogy mindörökre boldogtalanná
 83  1|             Azt hiszem, te is belátod, hogy - ha valamikor, - hát most
 84  1|            fiút is.~ ~Kevéssel azután, hogy a fiatalember a doktori
 85  1|             csak azzal törődött benne, hogy a környezete boldog legyen.
 86  1|               Már-már lemondtak arról, hogy valaha még gyermekkacagást
 87  1|          rajtuk; tizenöt évvel azután, hogy a kis Erzsike lázas teste
 88  1|              elég, - rebegte, anélkül, hogy az ajka megmozdult volna, -
 89  1|            volt írva a sors könyvében, hogy mi is boldogok legyünk...~ ~
 90  1|    kereskedőnék kifutottak a bolt elé, hogy egy pillantást vessenek
 91  1|                szülőknek úgy tetszett, hogy még tegnap rövid szoknyács­kájában
 92  1|    szivarozgató édesapjára.~ ~- Ugy-e, hogy gyönyörü? - sugta oda a
 93  1|              tekintélyéről, gyöngéden, hogy szíve csak úgy nevetett
 94  1|                 Mégis csak szörnyüség, hogy el hagynál epedni egy csókod
 95  1|             doktor, elfeledkezve róla, hogy nagy, eladó kisasszonnyal
 96  1|      pólyásbaba lenne... Inkább hagyd, hogy a kézimunkájával végezzen,
 97  1|         édesanyádnak, a legfőbb ideje, hogy a tálcakendőket bevégezzed...~ ~
 98  1|                 Na már csakugyan igaz, hogy elbizakodott vagy... Haszontalan
 99  1|              tárgyalt:~ ~- Te mondtad, hogy az a kis leány a hálószobát
100  1|           mondtam?~ ~- Az a kifogásom, hogy nem akarom, hogy a kezeit
101  1|            kifogásom, hogy nem akarom, hogy a kezeit feltörje... Mirevaló
102  1|           menni, aki azt kívánja tőle, hogy a lakását tisztogassa...~ ~
103  1|                évvel ezelőtt lehetett, hogy a Schober Péter fia cég
104  1|       Bakonyvárra azzal a szán­dékkal, hogy a gyereket a füszerüzletében
105  1|         dominózás közben, elme­sél­te, hogy az új inas szerződésével
106  1|              lett, attól kezdve pedig, hogy ifjabb Schober Károly kizárólag
107  1|              ilyen alkalommal történt, hogy Schober, aki akkor is a
108  1|          elsápadt; nem lehetett tudni, hogy az örömtől, vagy a meglepetéstől-e?
109  1|               vállára.~ ~- Maga tudja, hogy nem vagyok barátja a sok
110  1|                 csakhamar be­ismerték, hogy tévedtek; Lénárt Endre jól
111  1|                 Ekkor már tudták róla, hogy vagyonos ember; s a respektust,
112  1|               körülvették, még emelte, hogy a leendő virilista a hírneves
113  1|              diplomája is, s így arra, hogy éhen haljon, mégse került
114  1|           vásárolt. Lénártnak föltünt, hogy a szemei ki vannak sírva,
115  1|                bőbeszédüen elmondotta, hogy mi történt vele; az elnökné
116  1|                azzal gyanusította meg, hogy az urával kacérkodik, s
117  1|          szólna hozzá, ha arra kérném, hogy ne menjen vissza Budapestre?~ ~-
118  1|              titok, de annyi bizonyos, hogy a fiatal asszony a házasság
119  1|              azt a diadalt is megérte, hogy a törvényszéki elnökné egy
120  1|                  Igen örülök kedvesem, hogy örökre hozzánk került...
121  1|               tisztán. Annyi bizonyos, hogy a férj gúnyosan ujságolta
122  1|                a jólelkü gólyát abban, hogy a Lénárt-házban időnkint
123  1|             lojálisan el nem ösmernők, hogy Terka asszony még bájosabb
124  1|          rendezőség őt szólította föl, hogy a Szép Helénát eljátssza...~ ~
125  1|          telhetőleg gondoskodtak róla, hogy édesapjok öregségét megaranyozzák.
126  1|               azt kivánták volna tőle, hogy igya ki az Óceánt.~ ~- A
127  1|                   Fiam, ha azt akarod, hogy okosan beszéljek, hát ne
128  1|                központi szolgabirónak, hogy a főispán a hivatalában
129  1|               az a rossz szokásom van, hogy reggel három óra után csak
130  1|               tudok elaludni... Mondd, hogy filiszter vagyok, talán
131  1|        fetrengtem, s így volt rá időm, hogy a te problémáddal foglalkozzam...
132  1|        fiacskám, örömmel jelent­hetem, hogy rájöttem az egyetlen elképzelhető
133  1|                csakugyan lehetséges-e, hogy a normális idegzetü em­ber
134  1|            mondottál; vagyis elhiszem, hogy épp oly lángoló szenvedéllyel
135  1|             arra a baráti szivességre, hogy a feleségétől elváljon.
136  1|             módnak az ellen­kezője is: hogy tudniillik egyiket se veszed
137  1|                tehát egyéb hátra, mint hogy az egyiket feleségül veszed,
138  1|                cinizmusod?~ ~- Persze, hogy nincs...~ ~- Fönmarad tehát
139  1|           életre magadhoz csatolsz?... Hogy erre a kérdésre a kellő
140  1|         dominálnak. Megengeded, úgy-e, hogy az a mámor, amellyel Jablonszky
141  1|            talán még arra se gondolsz, hogy a kezecskéjét megszorítsad...
142  1|                a szivedé. Beismered-e, hogy az eddigi fejtegetéseim
143  1|            azon a borzalmas valóságon, hogy egyikről se tudok lemondani...~ ~-
144  1|           hiányzik-e a képesség ahhoz, hogy az asszonnyal, szerelem
145  1|               lesz. Megérted most már, hogy melyik az a tanács, amit,
146  1|        fejtegetés csak arra való volt, hogy a logika fegyverével is
147  1|          keserves viharai bizonyítják, hogy az első férfi emléke sohasem
148  1|            csillogott; látszott rajta, hogy érzi is azt, amit mond.
149  1|         vállalni a felelősséget azért, hogy a másik szerelem emléke
150  1|              körül elhúzódó sétatéren, hogy a friss levegőt élvezze
151  1|            be-beszaladtak a kávéházba, hogy egy pohár forró feketét
152  1|                ki-kinéztek a konyhába, hogy a főzés titkait elsajá­títsák,
153  1|       életkedvvel siettek a sétatérre, hogy másfél órán át kedvükre
154  1|               nap nem volt elég ahhoz, hogy a bakonyvári utcákat fölöntözzed?...
155  1|             tovább vagy másfél órával, hogy a gazdáknak se lehessen
156  1|               amikor sehogyse akartad, hogy a torkodba belenézzek...~ ~
157  1|             csak ilyenkor látom, fiam, hogy milyen öreg ember vagyok...
158  1|               valóm... Talán hagynánk, hogy a hölgyek előre menjenek
159  1|                    Nos tehát, halljuk, hogy miről van szó?~ ~Pethő nagyot
160  1|           doktor bácsi, olyan nagyról, hogy szinte nem is merek belefogni...
161  1|           belefogni... De mivel tudom, hogy pólyáskorom óta szeret,
162  1|                róla... Sejti már most, hogy mi a kérésem?... Ha becsületes
163  1|              kérdezte:~ ~- Sári tudja, hogy most erről beszélsz velem?~ ~-
164  1|            minap együtt beszéltük meg, hogy mindent őszintén be fogok
165  1|                volna bátorságom hozzá, hogy ilyen merészségre elszánjam
166  1|               előtt, aki úgy látszott, hogy nem tud szóhoz jutni a meglepetéstől...
167  1|            mint én, szentül azt hiszi, hogy a kis leánya örökké csak
168  1|              csak ijedten veszi észre, hogy a kis leányá­ból nagy kisasszony
169  1|                   Na, fiam, mondhatom, hogy csinos meglepetést szereztél
170  1|                sors jut osztályrészül, hogy a drága szemefényét egy
171  1|          ismerlek fiam, és az a hitem, hogy az olyan apának, amilyen
172  1|            mert bizonyos vagyok benne, hogy az én édes kis cicámnak
173  1|         választ... Csak annyit mondok, hogy máris úgy szeretlek, mint
174  1|           ketten közel állottak ahhoz, hogy sírva fakadjanak... Pethő,
175  1|       fakadjanak... Pethő, aki érezte, hogy mindjárt nagyon el fog érzékenyülni,
176  1|             eddig mondott... Ha tudná, hogy milyen boldog, milyen hálás
177  1|            volna elég nyugalmam hozzá, hogy Sárikával közömbös dolgokról
178  1|     beszélgessek... Kérem, mentsen ki, hogy így búcsúzatlanul eltávoztam...~ ~
179  1|                csak tegnap lett volna, hogy a doktor bácsi barackot
180  1|              de a fiskális úgy érezte, hogy csak tegnap járt itt utoljára...
181  1|               és Pethőnek úgy rémlett, hogy a kis bestia a fejét csóválja.
182  1|        kérésedre válaszolnék, óhajtom, hogy a szívembe láss... Még talán
183  1|            kincsemet... Azóta ismersz, hogy a legelső szó az ajkadat
184  1|              ajkadat elhagyta; de azt, hogy a lelkem mélyén mit szen­vedtem,
185  1|       anyaföldnek... Az Isten ne adja, hogy azt vala­mikor megértsd!
186  1|              én, az orvos, aki tudtam, hogy nem lehet szó komoly bajról,
187  1|              imádkoztam a jó Istenhez, hogy legyen könyörületes hozzánk...
188  1|                 És a szíve meg­érezte, hogy mennyire remegünk érette;
189  1|                  Amióta él, megszokta, hogy az imádástól könnyes szemek
190  1|          álmunkban se gondoltunk arra, hogy olyan idő is jöhet, amikor
191  1|         kicsikénket elviszik tőlünk; s hogy egyszer majd elérkezik az
192  1|         házunkból... Azt mondod, fiam, hogy öreg gyerekek vagyunk, és
193  1|             van; de mit tehetünk róla, hogy a gondviselés ilyeneknek
194  1|               vállalni a felelősséget, hogy bennünket akkor is kárpótolni
195  1|        engedett időt a fiatalembernek, hogy válaszoljon, hanem aggodalmasan
196  1|     aggodalmasan folytatta:~ ~- Lehet, hogy bűnt követtünk el, amikor
197  1|          Érzesz-e magadban annyi erőt, hogy a kedvéért mindenről le­mondani
198  1|                 Bizonyos vagy-e benne, hogy épp úgy fogod szeretni,
199  1|         gyöngédség, annyi megbocsátás, hogy ezt az érzékeny lelket az
200  1|         válaszolt:~ ~- Itt a kezem rá, hogy jó és szerető férje leszek
201  1|              az Isten óvjon meg attól, hogy azt a gyermeket boldogtalanná
202  1|              egyaránt lesz erőm hozzá, hogy az érdemed szerint megfizessek
203  1|                nem vagy te képes arra, hogy a szívünket összetörjed...~ ~
204  1|             szavakban kifejezni lehet. Hogy boldog-e? Tíz év óta, amikor
205  1|              amikor először tudta meg, hogy a majálisi táncosa szerelmes
206  1|               aki majdnem sírva kérte, hogy karoljon belé, amikor az
207  1|          szigorúan állott a háta mögé, hogy a zongoratudományát ellenőrizze,
208  1|          Hogyan merte volna bevallani, hogy a pirulásában nem a pamut
209  1|           nélkül az eszébe ötlött: az, hogy egyszer ő is mint szorgal­mas
210  1|                ujságot... Szinte félt, hogy aggódó apa a lelkébe láthat,
211  1|               A jó Isten tudja. Lehet, hogy talán belehalt volna, ha
212  1|           titkolta még Pethő előtt is, hogy mi történik a szívében.
213  1|            elrejteni hosszu éveken át, hogy a fiatal ügyvédet szereti!
214  1|           fájdalmat is szereztem neki, hogy megint ilyen hideg voltam
215  1|             meg merte vallani magának, hogy csakugyan szerelmes.~ ~-
216  1|       szerelmes.~ ~- Ha anyuska tudná, hogy mi jár az eszemben! - gondolta
217  1|               hogyne tehetnéd hát meg, hogy Pethő Géza örökre szeressen?~ ~
218  1|            volt ez! Sárika úgy érezte, hogy az orgonaszó elkisérte az
219  1|             álmodnék, így szólott:~ ~- Hogy boldog vagy-e?... Ne kérdezd...
220  1|              kis feleségem, ha tudnád, hogy mennyire imádlak! Emlékszel
221  1|              Akkor tudtam meg először, hogy szeretlek, azon a hajnalon,
222  1|               akartál belém fogózni... Hogy el voltam keseredve, mennyire
223  1|           délután csak arra gondoltam, hogy vacsora után látni foglak...
224  1|         éjszakát, abbeli fájdalmamban, hogy olyan hidegen bántál velem!...
225  1|              is lehetett szíved hozzá, hogy ilyen kegyetlen légy hozzám!?...~ ~
226  1|             Amikor Pethő visszanézett, hogy az óvációt megköszönje,
227  1|              kiváncsisággal tolongott, hogy az új asszonyt közelebbről
228  1|         cselédei nekiálltak Sárikának, hogy a kezét és a ruháját összecsókolják,
229  1|             néni inkább arra ügyeljen, hogy éhen ne vesszünk valamennyien...~ ~
230  1|                hozzá van szokva ahhoz, hogy a halál ő felsége néha leadja
231  1|                a névjegyét... És abba, hogy egyszer meg kell halni,
232  1|        nyughatatlanná tett a gondolat, hogy egyszer csak búcsut kell
233  1|              épp úgy ügyelsz, mint mi, hogy egy rossz pillanata se legyen
234  1|               órában, igérd meg nekem, hogy sohase lesz más törekvésed,
235  1|              lesz más törekvésed, mint hogy boldog és elégedett asszonnyá
236  1|                esküvéssel fogadta meg, hogy jó és hűséges ura lesz a
237  1|               édes mámorában hitte is, hogy meg fogja tartani a fogadalmát...~ ~
238  1|              meg volt győződve felőle, hogy a Pethő-kuria közvetetlenül
239  1|               a hallgató házak mentén, hogy rendes, egészségi sétáját
240  1|              cserépkorsóval a kezében, hogy a püspöki kastély márványos
241  1|             ugyancsak nem hitte volna, hogy ötszáz lépésnyire innen
242  1|          kisasszonyokkal.~ ~- Nos, hát hogy tetszik itt, szívem? - kérdezte
243  1|                   Lásd, én azt hiszem, hogy meg se tudnék élni más fedél
244  1|               Ki gondolta volna akkor, hogy a tréfás doktor bácsit valaha
245  1|               körül­vette! Úgy érezte, hogy a gyermekkori meséi elevenednek
246  1|           hallja, még csak az kellene, hogy a konyhai dolgokba spicliskedjék...
247  1|                 Ugy-e, maga azt hiszi, hogy megijedek a fenyegetésétől?
248  1|  fenyegetésétől? El tetszik felejteni, hogy egy tarta­lé­kos tüzérhadnaggyal
249  1|                   Holnap lesz a napja, hogy megint bemegyek a konyhába,
250  1|              óráig vitézül kitartotta, hogy a gyerekeket ne háborgassa,
251  1|             szaladnak, ki ide, ki oda, hogy karosszéket, szivart és
252  1|                  Nehogy azt higyjétek, hogy miattatok jöttem föl...
253  1|               föl... Nagyon jól tudom, hogy az ilyen mézes­hetes házaspárt
254  1|                ámbár olyan régen volt, hogy talán nem is igaz... De
255  1|              ha így van, hát bevallom, hogy egyenesen hozzátok jöttem...
256  1|                  Ő megigértette velem, hogy legalább három napig békén
257  1|           odahaza... Csak nem kívánod, hogy öreg napjaimra összeszidjanak?~ ~
258  1|                könnyezve esküszik meg, hogy egy falat nem sok, de annyit
259  1|                     Ha nem akarja apa, hogy a házi békénket elrontsa,
260  1|              marad... Biztosítom róla, hogy sírás lenne a dologból,
261  1|      boldogságunk érdekében szükséges, hogy a rántott csirkénket és
262  1|                elfogadja...~ ~S látva, hogy a doktor még habozik, gentleman
263  1|         Viszont ime, mi is megigérjük, hogy holnap este apáéknál fogunk
264  1|          sóhajtva, belenyugodott abba, hogy a felesége összeszidja.
265  1|                nincs bátorságom hozzá, hogy a feleségem színe elé kerüljek...~ ~
266  1|          magadnak, édes fiam... Tudod, hogy a kisvárosi ember egész
267  1|               akivel érdekedben lenne, hogy jó viszonyban légy vele...~ ~-
268  1|        viszonyban légy vele...~ ~- Már hogy én? Ha csak álmomban nem
269  1|              Eddig úgy állott a dolog, hogy te leszel valamikor az utódja,
270  1|                 édes fiam, azt hiszem, hogy keresztet húzhatsz erre
271  1|        mindjárt, az első héten? Tudod, hogy Bakonyvárott a sorrend is
272  1|           két-három napja észrevettem, hogy Lénárt csak úgy immel-ámmal
273  1|             meg különben is jól tudod, hogy manapság mindenkinek hízelegni
274  1|               apa, nem mondottam neki, hogy menjünk el?... mindjárt,
275  1|               uracskámnak az a nézete, hogy Lénártné kacér asszony,
276  1|               ezennel megparancso­lom, hogy holnap délben menjetek el
277  1|         szoba­leány, akin meglátszott, hogy két perccel ezelőtt még
278  1|                   Ugy-e megbocsátanak, hogy várattam Önöket?... De hiszen
279  1|           Önöket?... De hiszen tudják, hogy így délelőtt az ember nem
280  1|               úrért és mondd meg neki, hogy jőjjön föl. Kedves vendé­geink
281  1|               Na már igazán nem csoda, hogy az uracskája végképp visszavonult
282  1|              az ambiciója az embernek, hogy a lakása rendben legyen,
283  1|                rendben legyen, nem az, hogy szépnek tartsák és udva­rol­janak
284  1|               kezét... Már azt hittük, hogy rólunk, szegény emberekről,
285  1|               becsületszavamra mondom, hogy a doktor úr hízott vagy
286  1|         kellemesen izgatta az a tudat, hogy a pozicióját mindenki elismeri,
287  1|        pozicióját mindenki elismeri, s hogy a diplomás urak is kötelességüknek
288  1|               kötelességüknek tartják, hogy viziteljenek nála. Lénártné
289  1|               mit hallanunk Zsuzsától, hogy tizenkettőre pontosan otthon
290  1|               nem vagyunk... Jaj, jaj, hogy össze fog szidni bennünket...
291  1|      kölcsönösen megigérték egymásnak, hogy ezután kultiválni fogják
292  1|        segédlete mellett.~ ~- Remélem, hogy a hosszu, téli estéken gyakran
293  1|               csupa számítás... Látta, hogy majdnem fölfalom a szememmel
294  1|             mint rendesen, úgyannyira, hogy Pethő szemében kissé idegenszerűnek,
295  1|              oldalán... Oly szép volt, hogy a tisztek eleintén megzavarodtak,
296  1|                    Most is azt mondod, hogy nem találod szépnek?...~ ~-
297  1|               aligha lesz ereje hozzá, hogy a folytatásról mindörökre
298  1|              pedig olyan rosszul lett, hogy elájult. Jablonszky doktor,
299  1|                elhoz... Ha azt akarod, hogy a feleséged hamarosan magához
300  1|                 Az kell szegény­kének, hogy egész nap a tengerparton
301  1|          ezredorvosné is készülő­dött, hogy Abbáziába utazik, s kész
302  1|               örömmel vállalkozott rá, hogy Sárikát gardirozza. Jablonszkyné
303  1|          feleségét.~ ~- Azt megmondom, hogy vigyázz magadra, mert nagy
304  1|             róla, oly jól fog mulatni, hogy még álmában se gondol magára...~ ~
305  1|              magát... Kissé megállott, hogy a nyakkendőjét megigazítsa,
306  1|            aztán belépett a kávéházba, hogy cigánymuzsikát hallgasson...~ ~
307  1|             megszokott események közé, hogy a diplomáciai kar tagjai
308  1|            Isten hozott komám, tudtam, hogy visszajössz közibénk...
309  1|             végre alkalma nyilt ahhoz, hogy nagyobb feltünés nélkül
310  1|            hidegség arra a gondolatra, hogy ez a bájos teremtés valaha
311  1|           majdnem úgy tünt föl előtte, hogy minden, amit oly soká valóságnak
312  1|          délutánok csöndje, a félelem, hogy meglátják őket, a csókok,
313  1|                megpecsételték... Most, hogy megint mellette ült, szinte
314  1|           tetszett neki az a gondolat, hogy mindörökre lemondjon róla;
315  1|           mindörökre lemondjon róla; s hogy ezt a gyönyörü, kívánatos
316  1|         affelől egészen bizonyos volt, hogy Lénártné még az ő házassága
317  1|         jókedvüen elnevette magát.~ ~- Hogy haragszom-e? Ugyan miért?
318  1|           Tudtommal nem adott rá okot, hogy haragudjam magára... Hacsak
319  1|            magára... Hacsak azért nem, hogy a pezsgőjét a bluzomra öntötte...~ ~
320  1|            meghallják, - látom, tudom, hogy neheztel rám... A látszat
321  1|      meghallgatna, bizonyosan belátná, hogy nem vagyok bűnös, s hogy
322  1|               hogy nem vagyok bűnös, s hogy magát most épp úgy szeretem,
323  1|               De hogyan is képzelheti, hogy másképp lenne?... Az ilyen
324  1|            most a haragosat, én tudom, hogy maga is szeret...~ ~- Igazán? -
325  1|               kinek lenne ereje hozzá, hogy magának ellentállni tudjon?...
326  1|               meg lehet győződve róla, hogy pontosan eleget fogok tenni
327  1|             Pethő tisztában volt vele, hogy ez az asszony majdnem engesztelhetetlenül
328  1|              És még azt merik mondani, hogy a férjek sajná­latra­méltó
329  1|                ami szó, nincs okom rá, hogy panaszkodjam... Feleség
330  1|            kedve annyira feltünő volt, hogy Lénárt résztvevőleg feléje
331  1|            Nekem? Legföljebb talán az, hogy álmos vagyok kissé, mert
332  1|             filisztert... Mit tagadja, hogy az elhagyott kis feleségére
333  1|         párbeszédet.~ ~- Azt gondolja, hogy a házasságom ellenem bizonyít?
334  1|               És abban a nézetben van, hogy az ember máról-holnapra
335  1|             eshe­tő­ség­gel számoltam, hogy a maga szíve talán mindörökre
336  1|             Mert hihetett-e mást, mint hogy gyalázatosan visszaéltem
337  1|           látna, tisztában lenne vele, hogy még most is épp úgy szeretem,
338  1|            Csak egy szót, csak annyit, hogy nem gyűlöl... És hogy a
339  1|          annyit, hogy nem gyűlöl... És hogy a multak kedvéért legalább
340  1|       egyetlenegyszer ad még alkalmat, hogy az eljárásomat kimagyarázzam...~ ~
341  1|             végre elszánta magát arra, hogy válaszoljon. Míg látszólag
342  1|               is elképzelhettem volna, hogy ez lesz a vége...~ ~Az ujjával
343  1|         nótájához, de Pethő jól látta, hogy az ajka szélén ott lesel­kedik
344  1|             attól az édes fájdalomtól, hogy ez a gyö­nyörü teremtés
345  1|             vége?... Esküszöm magának, hogy semmi sem változott meg
346  1|                változott meg bennem, s hogy még mindig meg tudnék halni
347  1|                meg tudnék halni azért, hogy maga úgy érezzen irántam,
348  1|            meggyőző hévvel mondta ezt, hogy az asszony egy pillanatra
349  1|  egyetlenegyszer adjon alkalmat nekem, hogy maga előtt a szívemet kiönthessem...
350  1|      kiönthessem... Ugyebár megengedi, hogy eljőjjek?... A becsületszavamat
351  1|               A becsületszavamat adom, hogy sohase háborgatom többé,
352  1|                ha maga ki nem jelenti, hogy megbocsát...~ ~Majdnem remegve
353  1|         asszonynak.~ ~- Hát megengedi, hogy eljőjjek? - súgta halkan.~ ~
354  1|               aztán a tükörhöz lépett, hogy a kalapját megigazítsa.
355  1|          túlzásával esküdtek meg arra, hogy sohase lesznek hűtelenekké
356  1|              eszébe?... Ha azt akarja, hogy azonnal ki ne menjek a szobából,
357  1|             illik... Mivel megigértem, hogy egy félórát magának szenteljek...
358  1|       szenteljek... De figyelmeztetem, hogy a legelső illetlensége után
359  1|      bőrszékben, s Pethőnek is intett, hogy üljön le. Az ügyvéd kissé
360  1|                Komolyan az a szándéka, hogy most már mindig így fog
361  1|            velem?... Igazán azt hiszi, hogy becstelenséget követtem
362  1|               az az egy óhajtásom van, hogy nyugodtan végighallgasson.
363  1|                is az lesz a véleménye, hogy jellemtelen vagyok, akkor
364  1|             hónapokig az volt a hitem, hogy két nőt szeretek egyszerre.
365  1|           éjszakát töltöttem el azzal, hogy érzelmeimmel tisztába jöjjek!...
366  1|           hittem, nem lesz erőm ahhoz, hogy magáról lemondjak... másszor
367  1|            fakadtam arra a gondolatra, hogy Sárikát egy idegen férfi
368  1|               is abban állapodtam meg, hogy energikusan ketté­vágom
369  1|                   A becsü­let kívánta, hogy úgy tegyek, ahogy tettem,
370  1|            legalább nekem úgy rémlett, hogy az a becsület... De most
371  1|                De most borzadva látom, hogy hallatlanul könnyelmü voltam.
372  1|               hittem, lesz erőm hozzá, hogy elfelejtsem magát, s most
373  1|             most rémülten tapasztalom, hogy keservesen csalódtam...
374  1|                 bizonyos vagyok benne, hogy maga is csak annyit szenved,
375  1|              is kétségbeejt. Elhiszem, hogy szenved, hiszen az én szívem
376  1|           könnyekkel... De nem szabad, hogy még egyszer meghallgassuk
377  1|         nehezére is esik, kötelessége, hogy elfelejtsen, hogy mindörökre
378  1|         kötelessége, hogy elfelejtsen, hogy mindörökre lemondjon ró­lam...
379  1|             ró­lam... Ugyebár belátja, hogy igazam van?... És ugyebár
380  1|                fogja tenni az a tudat, hogy az én sorsom se rózsásabb,
381  1|           lenne a legjobb módja annak, hogy egy szép asszony egy szerelmes
382  1|                Csak most látszott meg, hogy mennyire érti a csábítás
383  1|           Legyen esze, mindenre kérem, hogy legyen esze...~ ~Ez a felhívás, -
384  1|               Pethő is bebizonyította, hogy van esze. Behunyt szemmel,
385  1|                nem is tett kísérletet, hogy ellenkezzék vele.~ ~
386  1|                   Nem kergetsz vissza, hogy ilyen váratlanul betoppanok?~ ~
387  1|                  Az egész úton féltem, hogy haragudni fogsz... de hidd
388  1|         haragudni fogsz... de hidd el, hogy nem bírtam már tovább. Annyit
389  1|             már tovább. Annyit sírtam, hogy Nedeczkyné végre megúnta
390  1|              fakadt arra a gondolatra, hogy unokája lesz, a kaszinóban
391  1|            nézetének adott kifejezést, hogy ebben az állapotban minden
392  1|                becézgette az asszonyt, hogy még az öreg doktor is hálásan
393  1|              Most már nem félek attól, hogy a kicsike leányom egyedül
394  1|              bájos volt ez a fejecske, hogy a Pethő szívébe imádságszerü
395  1|                szendergő asszony fölé, hogy homlokát megcsókolja...
396  1|            Mint lehetett szívem hozzá, hogy csak egy pillanatig is megfeledkezzem
397  1|         életemet arra fogom szentelni, hogy a bűnömet jóvátegyem...~ ~
398  1|           különös kedvet talált abban, hogy Sárikát, aki a legtávolabbi
399  1|          doktor ilyenkor úgy kacagott, hogy szinte a könnyei folytak,
400  1|              eszed, pedig ideje volna, hogy ebben a korban már komollyá
401  1|       egyszerre meg­állott.~ ~- Ugy-e, hogy szép az élet, kis bolondom? -
402  1|               Csak nem gondolod talán, hogy sört iszom? - szólt Sárika
403  1|               határozottan megkívánom, hogy koccints velem. Apa szigoruan
404  1|              szigoruan rám­parancsolt, hogy ezentúl minden nap becsípesselek.
405  1|             szolgálatkészen megjelent, hogy a vendégeket üdvö­zölje.~ ~-
406  1|       hirtelenébeni kedvünk szottyant, hogy kirándul­junk, s lám, ilyen
407  1|               Mily pompás színben van, hogy megerősítette, kipirosította
408  1|                nincs kifogásuk ellene, hogy a magányukat megzavarjuk...~ ~
409  1|                tiszta szívből kívánom, hogy olyan eszes, legyen, mint
410  1|               Pethő rossz néven veszi, hogy időnek előtte emlegetem,
411  1|      foglalkozott azzal a gondolattal, hogy nemsokára egy váltócskát
412  1|           magát ezért a rosszaságáért, hogy még csak egy képes lapot
413  1|               Oh, nehogy azt gondolja, hogy figyelmetlen voltam... de
414  1|               ahhoz is lusta az ember, hogy a helyéből kimozduljon...
415  1|                 az megborzad ám attól, hogy tollat fogjon a kezébe...
416  1|           voltaképp nem igen hallotta, hogy miről van szó... Amíg látszólag
417  1|                a meggyőződésre jutott, hogy a szegény kis felesége szánalmasan
418  1|      bátortalan Sárikát, aki most már, hogy a kis baba látogatásának
419  1|             Pethő meg­döbbenve érezte, hogy amíg a felesége iránt csak
420  1|                Sohase lesz erőm hozzá, hogy erről a kacér és gyönyörü
421  1|             esik, magam is azt mondom, hogy most már menjen... Amire
422  1|             Oly hevesen megszorította, hogy Pethőnek hideg futott át
423  1|              már jóformán ott tartott, hogy az egész napja súlyos tehernek
424  1|          férfiak csak azért ebédelünk, hogy a feketekávé jól essék...~ ~
425  1|              végre is mindennapi tény, hogy a dohánygyár sötét szivarokat
426  1|               Akárhányszor megtörtént, hogy ő maga bontott ki egy új
427  1|               szemedet... Úgy látszik, hogy a legújabb időben színvakságban
428  1|               boldog­ságtól...~ ~Most, hogy a Sárika szobájából hangos
429  1|               a főzés után nézne, mint hogy a gyereket fölkelti.~ ~De
430  1|          mostantól kezdve fogod tudni, hogy micsoda is tulajdonképp
431  1|           méltóság oly boldoggá tette, hogy néha megölelte és megcsókolta
432  1|              képtelen lett volna arra, hogy a lemondás fogalmával megbarátkozzék,
433  1|            most már igazán megfogadom, hogy sohase vétek ellened...~ ~
434  1|              sohase vétek ellened...~ ~Hogy Pethő csak részben tarthatta
435  1|               perfidül megakadályozta, hogy a szavának ura maradhasson.
436  1|               Vagy négy héttel azután, hogy a kis baba a gyarló világot
437  1|             volna kivetni valót abban, hogy egy szép asszony meg egy
438  1|                Pethő nagyon jól tudta, hogy mitől ijed meg. Ez az esti
439  1|               s nyugodtan elmondhatja, hogy mit akar tőlem...~ ~Fölszólt
440  1|             keztyüshöz:~ ~- Megengedi, hogy Milkácskát sétálni vigyem?
441  1|             mondatot, mert úgy érezte, hogy mindjárt megszakad a szíve...
442  1|               szíve... Az a gondo­lat, hogy ez a gyönyörü asszony egy
443  1|            sohasem tudnak megnyugodni, hogy a szerelmesük másé legyen...
444  1|                mondhatom... A helyett, hogy a serdülő fiadat nevelnéd,
445  1|               még van bátorsága hozzá, hogy jó apának tartsa magát...~ ~
446  1|           másutt jártak... Alig várta, hogy az öregek eltávozzanak,
447  1|                az öregek eltávozzanak, hogy Sárika elálmosodjék s végre
448  1|             nagysokára rászánta magát, hogy lefeküdjék, hajnalig se
449  1|         jelenetek annyira fölizgatták, hogy szinte a foga is vacogni
450  1|        történik, nem fogom megengedni, hogy a másé legyen...~ ~
451  1|                kell intéznie a dolgot, hogy tanuk nélkül találkozhassunk...
452  1| találkozhassunk... Csak annyit mondok, hogy életre ki­ható dolgokról
453  1|               tíz percre... Ne higyje, hogy talán valami légyott után
454  1|              áhítozom, itt a kezem rá, hogy oly tisztességesen fogok
455  1|            egyszer bele kell egyeznie, hogy meghallgat...~ ~Lénártné
456  1|             boltajtóban... Pénzt kért, hogy friss gyümölcsöt hozzon
457  1|              fölhasználta az alkalmat, hogy a délutáni ablaktisztítás
458  1|               lustaság?... Azt mondom, hogy minden ragyogjon a tisztaságtól,
459  1|                Csak nem képzeli talán, hogy holnap délután meglátogathat?...~ ~-
460  1|         képzelném?~ ~- Mert jól tudja, hogy az uram nagynénje látogatóban
461  1|         ugyancsak nem hiányoznék, mint hogy most, titokban, ilyen urakat
462  1|                       Hát ki mondotta, hogy odahaza fogadjon?... Azt
463  1|                hát akárhol... Mondjuk, hogy... mondjuk, hogy...~ ~Tünődve,
464  1|              Mondjuk, hogy... mondjuk, hogy...~ ~Tünődve, zavartan nézett
465  1|         mosolyogva szólott:~ ~- Lássa, hogy maga se tud alkalmas helyet...
466  1|                különben mi szükség rá, hogy titokban találkozzunk?...
467  1|               nem azt akarja ajánlani, hogy kettős öngyilkosságot kövessünk
468  1|         kövessünk el?~ ~- Mondtam már, hogy ne tréfáljon, mert igen
469  1|              egy gimnázista... Még jó, hogy nem éjfélkor akar talál­kozni
470  1|             mögött, de előre kikö­töm, hogy nem szabad erőszakosnak
471  1|     erőszakosnak lennie... Mert annak, hogy a régi bizalmasság helyre­álljon
472  1|              becsületszavamat adom rá, hogy korrektül viselkedem...~ ~
473  1|            Bakonyvárott meg nem érjük, hogy a nagytrafikos úrtól valaha
474  1|               Igaz is, megtörténhetik, hogy a bubukájának úgy alkonyattájt
475  1|               elindult a kocsija felé. Hogy a kapuhoz jusson, át kellett
476  1|              Doktor létemre tudhatnám, hogy minden szippantás leg­alább
477  1|          megengedte érnem azt az időt, hogy az én drága szememfényét
478  1|         küzködött, de most úgy érezte, hogy meg lehet elégedve az élet
479  1|              azért mérted reám, ugy-e, hogy a boldogság csak annál jobban
480  1|              most már nagyon is tudom, hogy milyen jó voltál hozzám...~ ~
481  1|           aranyos bogarak ringatóztak, hogy csakhamar zummogva tovább
482  1|         fájdalmas sokaknak az a tudat, hogy egyszer búcsut kell venni
483  1|          meghalhatok... Én azt hiszem, hogy jól fogok aludni, mert boldogoknak
484  1|                     A szemét lehúnyta, hogy jobban lássa a képet, amely
485  1|     megindítónak találta a gondolatot, hogy az ő csitri Sárikáját, aki
486  1|               maga elé a kis unokáját, hogy a megszokástól szinte enyelegni
487  1|          gyerekké lesz újra... Még jó, hogy nem leskelődött rám valaki,
488  1|          bácsinak az az ötlete támadt, hogy egy kis sétát tesz az erdőcskében,
489  1|             virágokat, annyira imádta, hogy már bakfis korában is valósággal
490  1|               között... Néha lehajolt, hogy egy virágot szakítson, de
491  1|          Vajjon megérem-e azt az időt, hogy az unokámnak is udvarolhassak?...~ ~
492  1|         Annyira elmerült a munkájában, hogy se nem látott, se nem hallott;
493  1|         Kiváncsian emelte föl a fejét, hogy a sűrűségben kémlelődjék,
494  1|              néha botorul azt hisszük, hogy már nincsenek is szerelmesek
495  1|             abba a szörnyü gondolatba, hogy ezek a fiatal csacsik talán
496  1|            vagy utóbb az lenne a vége, hogy minden kitudódnék, s a botrány
497  1|            magához vonta, oly hevesen, hogy az asszony fölsikoltott
498  1|               is megvan a jogom ahhoz, hogy boldog legyek, amire min­den­kinek
499  1|              várakozik. Azt a tudatot, hogy egyszer csak rám borul a
500  1|               borul a sötét éjszaka, s hogy hidegen, mozdulatlanul fogok
501  1|         ostobaság tartja vissza attól, hogy maga is a boldogság után
502  1|          törekedjék?... Jusson eszébe, hogy maga se lesz örökké fiatal,
503  1|               se lesz örökké fiatal, s hogy egyszer csak visszavonhatatlanul
504  1|             nézett rá; látszott rajta, hogy ő is csak úgy érez, mint
505  1|              egy­szerre talpra ugrott, hogy a lombokat félrehajtsa.
506  1|              meredt, oly ijesztő volt, hogy Pethő rémülten közelített
507  1|          szivecském te!... Azt hittem, hogy boldognak tudhatlak, ha
508  1|            hűségednek az a ju­tal­­ma, hogy megölnek, mert te, szegény
509  1|            kétségbeeséssel mondta ezt, hogy Pethő megindultan nyúlt
510  1|            vagy... arra se vagy méltó, hogy egy tisztességes ember cipője
511  1|             tisztességes urad jóságát, hogy a boldogságát, a becsületét
512  1|                tiprod... Van-e lelked, hogy két embert ilyen nyomorulttá
513  1|     szégyenletedben, ha arra gondolsz, hogy a kétségbeesésbe kergetsz
514  1|          reggelt és sohase tudnád meg, hogy micsoda sors lett az osztályrészed...
515  1|    fölemelkedett a földről, s anélkül, hogy egyszer is visszatekintene,
516  1|               Még annyi időm sem volt, hogy megfoghattam volna...~ ~ ~
517  1|              leányom életére esküszöm, hogy meg is tartom az ígéretemet...~ ~
518  1|               életemmel váltottam meg, hogy a szívemhez nőtt kis leányom,
519  2|                egy kissé az étterembe, hogy - miként az asszonyoknak
520  2|           tagja mereven kétségbevonta, hogy ez a jeles politikus a saját
521  2|              Bolondság arról beszélni, hogy az emberek a szerencsés
522  2|                egy emberben annyi erő, hogy az a millió­fejü tömeggel
523  2|          érvényesülhessen... Bizonyos, hogy egyik emberben több van
524  2|             emberré tehetünk, föltéve, hogy erősen akarjuk, s föltéve,
525  2|             erősen akarjuk, s föltéve, hogy az illető nem váltóhamisító
526  2|                annyira vinném egyszer, hogy Gál Katinkát elvehetnem...~ ~
527  2|    konszolidálva lesznek a viszonyaim, hogy föltétlenül számíthatok
528  2|                megtörve jelentette ki, hogy a hallatlan beszéd hatása
529  2|          kéjelegve bólintott:~ ~- Hej, hogy tüszkölhettek tőle a bíró
530  2|       munkálatot?~ ~- Már intézkedtem, hogy az ankétra meghívassék...~ ~
531  2|            túlnyomó rész azt tartotta, hogy ez az előkelő jogász nem
532  2|        irigykedve suttogták:~ ~- Tény, hogy kivételes tehetség...~ ~
533  2|        asszonyok:~ ~- Nem ért rá arra, hogy a jó modor kicsinyességeivel
534  2|                  mondta, - nem mondom, hogy elvileg kifogásaim lennének...~ ~ ~
535  2|       általános forradalom? Úgy érzem, hogy a tehetségeim nem növekedtek
536  2|              nem növekedtek meg azóta, hogy a tejcsarnokban költöttem
537  2|                Andrássy-úti kávéházba, hogy a régi pajtá­sokkal csevegjen
538  2|             hát terringettét, az a fő, hogy az ember ne adja be a derekát...
539  2|                  Tanuljátok meg ebből, hogy a csüggedés egyenlő a halállal
540  2|             Annyi azonban kétségtelen, hogy Kemény doktor fényes és
541  2|               szólottak:~ ~- Bizonyos, hogy igazán nagy ember, ezt az
542  3|              Miért higyjem el magának, hogy szeret? - szólt a szép asszony,
543  3|               csak egyszer az eszembe, hogy valami rend­kívülit kérjek
544  3|          gondol, mi érdekem van abban, hogy magával hazugságokat hitessek
545  3|                nemes egyszerüséggel, - hogy valami banális udvarlóval
546  3|                kény­szerít engem arra, hogy a szerelemről beszéljek
547  3|                jó barátok lehetnénk és hogy szeretem, erről épp oly
548  3|            ember egyéb témát is talál, hogy egy szép asszonnyal elcsevegjen...~ ~-
549  3|          komolyan meg tudná azt tenni, hogy áldozatokat hozzon értem?~ ~
550  3|               szeme közé.~ ~- Mondtam, hogy sohasem hazudom és sohasem
551  3|              mondta komolyan, - tudom, hogy léha, kártyás, izgága, rendetlen,
552  3|               van egy jó tulajdonsága: hogy a hazugság nem fér össze
553  3|        cognacot rendelt, de valószínü, hogy a málnaszörpöt is kávénak
554  3|                abból a szempontból is, hogy a kétforintos sorsjegyek
555  3|           vissza.~ ~Juhász ugy érezte, hogy minden vére a szívére tódul,
556  3|              álmában sem gondolt arra, hogy a cifra papirosnak értéke
557  3|            végigborzongott a sejtelem, hogy ő ütötte meg a kétszázezer
558  3|                engem szemelne ki arra, hogy a kabátomba kapaszkodjék...~ ~
559  3|             Nem-e nagyon is valószínü, hogy az övé a szerencsés sorsjegy?
560  3|               szegény ördög nem hiszi, hogy egyszer beröpül az ablakán
561  3|              lökte. Föl lehet-e tenni, hogy a kétszázezer forintnak
562  3|            gazdája? Juhász úgy érezte, hogy a tengerparti sziklák táncolnak
563  3|          egyszerre megcsapta a remény, hogy gazdag emberré lett. Míg
564  3|          véglegesen megnyugodva abban, hogy ő a nagy sorsjáték nyertese,
565  3|              és az a komoly fogadalom, hogy szerelméért minden áldo­zatra
566  3|            utóbb annyira magához tért, hogy az arabs számjegyeket fölismerte,
567  3|                szívvel győző­dött meg, hogy Fortuna istenasszony is
568  3|            vagyok még annyira együgyü, hogy főnyereményekre szorúljak...~ ~
569  3|            filozófus:~ ~- Azt mondtam, hogy minden áldozatra képes lennék
570  3|             asszonyát hagytam cserben, hogy egy félmilliomodrész valószínűség
571  4|              az öltözetén is látszott, hogy csak úgy hirtelen kapta
572  4|            lélegzett - s azért jöttem, hogy valamelyik főtisztelendő
573  4|                senkise gondolta volna, hogy a baj ilyen hirtelenül bekövetkezik.
574  4|               hát az úrnőm ideküldött, hogy az atyák egyikét magammal
575  4|              vigyem... De az is lehet, hogy már késő lesz, mire hazaérünk
576  4|                   Minden­esetre kérem, hogy keltsen föl valakit, aki
577  4|       megtévelyedett lélek, hát ugy-e, hogy ő is rászorul az egyházra!...
578  4|              pihenés nélkül dolgoztak, hogy a szegény pátereknek a mindennapi
579  4|              Dominique-nak igaza volt, hogy kissé szégyenkezett: az
580  4|            érdemelte meg a barátoktól, hogy az éjszakai álmukban megzavartassák
581  4|         hegyoldalt... Úgy hallatszott, hogy Guyenneből jött Magyarországba,
582  4|             ellen, a biróság kimondta, hogy a francia eljárása nem megtévesztés;
583  4|          Caudéran úr közel járt hozzá, hogy a pálmát a barátok elől
584  4|           Borzasztó még elgondolni is, hogy árva lelke föloldás nélkül
585  4|             megvillant a boldog tudat, hogy jó keresztény módjára fog
586  4|                pogánya, megérdemelnéd, hogy a pokolba kerülj, amiért
587  5|               barátságával, jól tudja, hogy nem a kiváncsi tolakodó
588  5|              van! Azt szeretném tudni, hogy volt-e valaha hűtelen az
589  5|         különben is régóta megszoktuk, hogy jó pajtások módjára beszélgessünk
590  5|                Mert most azt szeretné, hogy én mulattassam pikáns és
591  5|         Szívemre tett kézzel esküdtem, hogy csak lélektani szempontok
592  5|                az indiszkrét kérdésre, hogy kizárólag az a bájos, finom,
593  5|               Hát mit akar tudni? Azt, hogy megcsaltam-e valamikor az
594  5|            hercegnőre:~ ~- Azt mondja, hogy az elsőt csalta meg, akiért
595  5|                a lélektani hamispénzt, hogy az elhanyagolt asszony hűtlenséggel
596  5|            tolvajon azzal áll bosszut, hogy lop tőle valamit, az - higyje
597  5|           elnöknek...~ ~Van-e rá eset, hogy egy tisztességes asszony
598  5|                tartok, kedves barátom, hogy soha sincs, - de annak a
599  5|          börtönbe, öt perccel az után, hogy a vőlegényemmel koccintott.
600  5|               a szíve azt mondta neki, hogy most még sokkal jobban rászorulok
601  5|          legjobb embernek; képzelheti, hogy fiatalasszonykoromban mit
602  5|                 kábeltáviratot kaptam, hogy apa halálosan beteg, s hogy
603  5|            hogy apa halálosan beteg, s hogy engem, a régi kis pajtását,
604  5|              még gondolni se lehetett, hogy az uram ilyen hosszu útra
605  5|       vehettem-e azt a kegyetlenséget, hogy apa végső kívánságát megtagadjam?
606  5|   habozhattam-e hát egy pillanatig is, hogy utolsó kivánságát teljesítsem?~ ~
607  5|            nincs tehát semmi okunk rá, hogy ilyen siralmas ábrázatot
608  5|               uram végre beleegyezett, hogy egyedül elbocsájt a nagy
609  5|  szomorúságokat, hiszen az a hivatása, hogy a mi szegény lelkünkben
610  5|              már nincs is ereje hozzá, hogy a kis pajtását bevárja, -
611  5|                  el tudja-e kép­zelni, hogy mit éreztem ott a lármás,
612  5|                ahhoz se volt energiám, hogy a kabinomból kimozduljak,
613  5|               ellenére is észrevettem, hogy bájosnak találnak... Gondolhatja,
614  5|               találnak... Gondolhatja, hogy ez most nem okozott nekem
615  5|        egyszerre az az érzésem támadt, hogy nem vagyok egyedül. Ijedten
616  5|               rám, majd - mikor látta, hogy észrevettem - gyöngéden
617  5|              Ismer ugy-e, s jól tudja, hogy sohase voltam híve a véletlen
618  5|         leküzdhetetlen vágy fogott el, hogy szívemet kiönthessem valaki
619  5|              kiönthessem valaki előtt, hogy sajnáljanak és vígasztaló
620  5|               magamat... Maga elhiszi, hogy semmise állott akkor távolabb
621  5|                végig, engedelmet kért, hogy mellém ülhessen, szeré­nyen
622  5|               meg, semmi oka sincs rá, hogy ilyen borzasz­tóan kétségbe
623  5|                szeliden kényszerített, hogy pihenőre térjek, s aggódva,
624  5|          aludtam el, mert úgy éreztem, hogy nem vagyok egyedül többé...~ ~
625  5|             Sejti már, kedves barátom, hogy mi történt a maga szegény
626  5|       hátborzongató félelem fogott el, hogy az uramat sohase fogom látni
627  5|     hajókolosszus oldalát...~ ~Akarja, hogy elmondjam, ami ezután történt?
628  5|          kalandja. A második uram? Hát hogy lehettem volna hűtelen hozzá,