Rész

 1  1|           először gyermekkora óta - halkan, magába térve, mondott el
 2  1|             elfutották a könnyek, s halkan, hálától kicsorduló szívvel
 3  1|        ideig maga elé bámult, aztán halkan szólott:~ ~- És el mered
 4  1|           volt, - aztán így szólott halkan az öreg úrhoz:~ ~- Ha megengedné
 5  1|         nagyon el fog érzékenyülni, halkan szólott az öreg úrhoz:~ ~-
 6  1|  függesztette a házi­gazdára. Aztán halkan, a saját hangjától megindulva,
 7  1|           után, a kaput becsukta, s halkan, szótlanul haladtak fölfelé
 8  1| odakul­cso­lódott a férje kezére, s halkan, mintha álmodnék, így szólott:~ ~-
 9  1|         megremegett a boldogságtól, halkan rebegte:~ ~- Drága kis feleségem,
10  1|           Haragszik rám? - kérdezte halkan, miközben a hátán átfutott
11  1|      teremtés ő miatta boldogtalan, halkan, szenvedélyesen szólott:~ ~-
12  1|              hogy eljőjjek? - súgta halkan.~ ~Lénártné fölvette a kabátját,
13  1|           mutatóujját az ajakára, s halkan szólott az ismerős szobaleányhoz:~ ~-
14  1|  felindulástól. És mintha álmodnék, halkan, szakgatottan, szinte lázban
15  1|         vigyázva az ágyba fektette, halkan, megindultan susogta:~ ~-
16  1|          nézte a fiatal asszonykát, halkan, de azért érthető hangon
17  1|          lábujjhegyen közelített, s halkan, könnyes szemmel susogta:~ ~-
18  1|         szorongatta a Sárika kezét, halkan szólott:~ ~- Édes fiam,
19  1|            mégis, elsápadt kissé, s halkan így szólott magában:~ ~-
20  1|            napsugaras tájék fölött, halkan szólott:~ ~- Milyen gyönyörü
21  1|            tisztán hallhatta, amint halkan, szinte susogva mondja neki:~ ~-
22  1|        arcát elöntötte a boldogság, halkan szólott:~ ~- Csókolj meg...~ ~
23  4|        nincs többé szükség, - szólt halkan, míg a nők jajveszékelve
24  5|          lenéző pillantással, hanem halkan, könnyektől fátyolos hangon