Rész

  1  1|              a márványasztal mellől, s a kasszába sietett, hogy
  2  1|           több hajnali három óránál, s ilyenkor a kisváros lakossága
  3  1|                    Hát menjünk!...~ ~S a két jóbarát, egymásba
  4  1|          körül; szivarra gyujtottak, s élvezték a pom­pás, hajnali
  5  1|        ragyogó fényűzéssel nevelték, s amikor harminchat éves korát
  6  1|    tengerpart valamelyik fürdőjében, s négy évvel azután, hogy
  7  1|              frank, ugyanannyi lira, s vagy százhúsz forint hazai
  8  1|            óta nem volt szerencséje, s hogy a roulette meg a trente
  9  1|          vont, cigarettára gyujtott, s így szólott:~ ~- Hát jó,
 10  1|       kifizette a szállodai számlát, s a legközelebbi vonattal
 11  1|        délben fölnézett a kaszinóba, s a polgármesternek, aki tárt
 12  1|          emberségéből kell megélnem, s e végből szükségem van a
 13  1|       taníttassa velem a kisleányát, s ajánljon az ismerőseinek
 14  1|         csoda csak három napig tart, s így a bakonyváriak is természetesnek
 15  1|           mindenütt szívesen látták, s Szamosi Gyurka - így hívták
 16  1| megőrülés­hez...~ ~Gyurka megállott, s mind a két kezét rátette
 17  1|              belekarolt a barátjába, s míg a fiatalembert bizalmasan
 18  1|             okom a kétségbeesésre?~ ~S míg Gyurka csodálkozva nézett
 19  1|             az egyik sétatéri padra, s mialatt a levegő mindinkább
 20  1|                Sokáig beszélgettünk, s amikor hajnal felé elváltunk,
 21  1|     kószáltam Lénárték boltja körül, s este hozzájuk csatlakoztam
 22  1|             vitatkoztunk a dologról, s Lénártné összetett kezekkel
 23  1|          engem szimpatikusnak talál, s hogy az egész boldoggá teszi
 24  1|             sírva borult a nyakamba, s kijelentette, hogy én vagyok
 25  1|              összetörjek körülöttem, s az öklömmel megdöngessem
 26  1|            valami kerti mulatságról, s én félóráig könyörögtem
 27  1|          velem...~ ~Nem karolt belém s én mérhetetlen szomorúságomban
 28  1|            az öregek búcsuzkodtak, - s én féléjszakán át mámorosan
 29  1|            esztendeje, hogy ismerem, s ugyanannyi, hogy egész szivemmel
 30  1|        felolvasóestéiről beszéltünk, s én a Hartmann divatkereskedése
 31  1|            nézni az egész világon, - s egyszerüen ezt mondotta: „
 32  1|             megszorította a kezemet, s eltünt a lépcsőn, az üvegajtó
 33  1|          három- és négyéves fiúcska, s egy másfélesztendős, édes,
 34  1|              mérhetetlen bánatukban; s a gyász hosszu időkön át
 35  1|    kuporodott föl az édesapja ölébe, s forró kezecskéit a megindult
 36  1|         szemét elfutották a könnyek, s halkan, hálától kicsorduló
 37  1|            selyem­szalag volt kötve: s aztán kissé irigykedve,
 38  1|             gyermekszoba parkettjén, s selypítve, gügyögő szóval
 39  1|       szekrénynél volt elfoglalva.~ ~S megfeledkezve apai tekintélyéről,
 40  1|  asztalfutóját vagy a tálcakendőjét, s hizelkedő kis cica módjára
 41  1|      megbotránkozva nézett az urára, s szigorúan, korholó hangon
 42  1|            szokatlanul korán végzett s a rendelőszobából átnézett
 43  1|               idejében fölszabadult, s tisztességesen megtanulta
 44  1|    császárkabátban tisztelgett nála, s az évi mérleg egy kaligrafikus
 45  1|           fuldokolva rebegett hálát, s hat héttel később már az
 46  1|          Endre jól értette a dolgát, s ugyancsak föllendítette
 47  1|        emberfölötti módon dolgozott, s fáradságának meg is volt
 48  1|           róla, hogy vagyonos ember; s a respektust, amellyel polgártársai
 49  1|            megállott a boltja előtt, s hosszan mesélt neki Budapestről,
 50  1|              a szülői szegénységről, s a sziniiskoláról, amelybe
 51  1|              tanitónői diplomája is, s így arra, hogy éhen haljon,
 52  1|             nélkül jött be a boltba, s citromot meg kocka­­cukrot
 53  1|           hogy az urával kacérkodik, s fölmondás nélkül kitette
 54  1|     kisasszonynak nem volt kifogása, s a házasság két hónap mulva
 55  1|     méltósága igen el volt adósodva, s legutóbb a Bakonyvári Népbanknál
 56  1|            állottak szóba egymással; s mindketten akkor voltak
 57  1|            ember hátán szo­ron­gott, s nekihevült, hangos, jókedvü
 58  1|          örömmel üdvözölték egymást, s kutatva néztek körül egy
 59  1|               Huszthy János meghalt, s most új választásra készülődött
 60  1|        káromkodások között távozott, s így a sarokasztalt Pethő
 61  1|             kettétört egy sóskiflit, s nagyot szippantott Huppinger-gazda
 62  1|         ideig álmatlanul fetrengtem, s így volt rá időm, hogy a
 63  1|        Elfogadom a te álláspontodat, s készpénznek veszem, amit
 64  1|         vennéd mind a két ideálodat, s a páratlan napo­kon épp
 65  1|             közül, akiről lemondasz, s melyik, akit egy hosszu
 66  1|             amit tegnap kaptál tőle, s aminek a párját holnap fogod
 67  1|       pillanatban asszonnyá lehet.~ ~S akkor egy kézben egyesül
 68  1|              lélekzettel figyelt rá. S karját a fiatal ügyvéd vállára
 69  1|            általános szabály nem ez; s száz meg száz házasság titkolt
 70  1|            forró feketét megigyanak, s rendesen mindaddig ott ragadtak,
 71  1|             a leányok rózsás kacsói, s a kisasszonyok zúgolódva
 72  1|            voltak tartós esőzések... S ha jött is egy kis hirtelen
 73  1|            át lovagolhatott már föl- s alá a sétáló tömegben, amikor
 74  1|           neked is diplomád van...~ ~S nyájasan belekarolt az ügyvédbe,
 75  1| Nagyon-nagyon szerelmes vagyok bele, s talán túl se tudnám élni,
 76  1|         Gyorsan elment a sétatérről, s a lakására érve eloltotta
 77  1|          most is makacsul elkerülte, s csak reggel felé, amikor
 78  1|           nyughatatlan álmai voltak, s ahogy fölébredt, jó időbe
 79  1|           barackot nyomott a fejére, s jóságosan így szólott hozzá:~ ~-
 80  1|              valaha, a régi időkben, s jóságosan, az egykori szelid
 81  1|             közelebb húzódott hozzá, s a fiatalember kezét szeretettel
 82  1|            neki, csak érette éltünk, s az volt az ünnepünk, amikor
 83  1|            mennyire remegünk érette; s épp úgy megtelt szeretettel
 84  1|         szemek virrasztanak fölötte, s ő is épp úgy féltett bennünket,
 85  1|         kicsikénket elviszik tőlünk; s hogy egyszer majd elérkezik
 86  1|      egyszerre csak meg­keményedtek, s a hangja fenyegetővé vált,
 87  1|              megenyhültek a vonásai, s ismét a hangján szólott,
 88  1|            gyönyörü nászinduló után, s a lakodalmas menet kikanyarodik
 89  1|             lehajoltam a pamutomért, s a vér egy kissé a fejembe
 90  1|         aggódó apa a lelkébe láthat, s elrejtett álma vá­rat­lanul
 91  1|              és közömbös volt hozzá, s némelykor valósággal kétségbeejtette
 92  1|              után, a kaput becsukta, s halkan, szótlanul haladtak
 93  1|            kicsike caprice-vánkosát, s amíg a szülei szabályos
 94  1|      annyinak tetszett, - fölébredt, s ime, a zöld zsalugátereken
 95  1|             már besütött a napvilág, s a feje fölött, a szentkép
 96  1|           elkisérte az oltár mellől, s mindenünnen megragadó himnuszok
 97  1|    odakul­cso­lódott a férje kezére, s halkan, mintha álmodnék,
 98  1|             Pethő behúnyta a szemét, s míg a keze megremegett a
 99  1|          befordult az Iskola-utcába, s Pethő szíve hangosan megdobbant:
100  1|              üzlet előtt elrobogott, s ő zavartan, a fölindulástól
101  1|              ruháját összecsókolják, s Pethő csak a karjai ügyességével
102  1|            frakkos urak sokaságával, s Juhász ezredes katonás nyerseséggel
103  1|      kimerülve támaszkodott a falnak s a kezeivel végigsimította
104  1|           sokáig a török volt az úr, s bár Bakonyvár tanácsurai
105  1|         lányok pletykáznak a piacon, s anekdotázó férfiak enyelegnek
106  1|     januáriusi napon volt, hó esett, s nekem vastag törülközővel
107  1|   gyermekkori meséi elevenednek meg, s ő a lármás nagyvilágból
108  1|              feszítette ki a mellét, s nagy hősködéssel válaszolt:~ ~-
109  1|          megint bemegyek a konyhába, s az összes fedőket leszedem
110  1|            nem nyilik az utcai kapu, s egy kémlelődő, öreg bácsi
111  1|            salátánkat elfogadja...~ ~S látva, hogy a doktor még
112  1|           egész a túlzásig érzékeny, s mégis halálra sértesz valakit,
113  1|      tüntetőleg fölkelt az asztaltól s egymagában lökdösni kezdte
114  1|       villamos csöngetyü megszólalt, s a szalónban, ahova a vendégek
115  1|       leültek a kékselyem fotelekbe, s míg a szobaleány mögött
116  1|         szomszédos hálószoba ajtaja, s Lénártné, japán selyem kimonóban,
117  1|        pozicióját mindenki elismeri, s hogy a diplomás urak is
118  1|           vett elő egy fali polcból, s míg az asszonyok belemártogatták
119  1|        mulatságot, a nagy politikát, s a kávéházban föllépő budapesti
120  1|           tett a két asszony között, s a szívében hirtelen föllobbanó
121  1|         vizitelő ruhában jelent meg, s karcsu derekára kacérul
122  1|        viselkedett, keveset beszélt, s szerényen, mosolyogva ült
123  1|          tartott tovább tíz percnél, s mikor Lénártné a katonák
124  1|             tengerparton üldögéljen, s a jó, meleg napsugárral
125  1|               hogy Abbáziába utazik, s kész örömmel vállalkozott
126  1|           inkább ülj a tengerparton, s a vizet nézzed... Aztán...~ ~
127  1|       elbúcsúzkodott és hazautazott, s a vonaton fájdalmas melanchóliával
128  1|            épp Mentónba készülődött, s most tartotta Bakonyvárott
129  1|          arannyal díszített attilát, s festői kucsmát viseltek,
130  1|      csodamódra szép és pikáns volt, s a tisztek, akik a legutóbbi
131  1|           vissza­húzta a lábacskáit, s szenvedélyesen kacérkodni
132  1|            így nagyon megnövekedett, s Pethőnek végre alkalma nyilt
133  1|           mindörökre lemondjon róla; s hogy ezt a gyönyörü, kívánatos
134  1|               hogy nem vagyok bűnös, s hogy magát most épp úgy
135  1|            is az vagyok, aki voltam, s a szívem épp úgy tele van
136  1|         amikor a nyakába borulhatok, s meg lehet győződve róla,
137  1|            szeme elárulta, mit érez, s Pethő tisztában volt vele,
138  1|            sem változott meg bennem, s hogy még mindig meg tudnék
139  1|             a tekintet hatása alatt, s az arca kigyulladt az izga­lom­tól.~ ~-
140  1|              mutatóujját az ajakára, s halkan szólott az ismerős
141  1|              lustálkodott a kanapén, s az ujság tárcáját olvasta,
142  1|         foglalt az egyik bőrszékben, s Pethőnek is intett, hogy
143  1|             közelebb húzta a székét, s most már tajtékozó áradat
144  1|    energikusan ketté­vágom a csomót, s a köznapi morál törvényei
145  1|              hogy elfelejtsem magát, s most rémülten tapasztalom,
146  1|                Ne sírjon, - szólott, s a kezeit nem vonta vissza
147  1|         föltétlenül eredménnyel jár, s Pethő is bebizonyította,
148  1|          gyöngén ellenkező asszonyt, s míg a lélekzete gyorsabbá
149  1|             rohant ki a konyhájából, s a következő pillanatban
150  1|             megúnta a pityergésemet, s tegnap reggel szó nélkül
151  1|              lefekvés előtti órákat, s napjában tízszer-tizenötször
152  1|         nevetségesen el­érzékenyült; s úgy dédelgette, becézgette
153  1|       szívére.~ ~- Derék ember vagy, s a jó Isten meg fog áldani
154  1|  engedelmeskedve hunyta be a szemét, s nevető ajakkal, de már félálomban
155  1|       meggyujtotta az éjjeli lámpát, s a tompa, rózsaszínü fényben,
156  1|            az álomistenke közeledik, s még nem tud, nem gyanít
157  1|              be a sötét hálószobába, s csak akkor jött ki, amikor
158  1|           ölébe ültette a feleségét, s ott csókolta meg, ahol érte.
159  1|             partján rügyeztek a fák, s a veteményes-kertek, a folyó,
160  1|              százszorszépek nyiltak, s egy-egy álmos, korán­ébredő
161  1|        szorította a felesége karját, s szerelmes pillantással tekintett
162  1|           meg­győződéssel bólintott, s áhítattal így felelt:~ ~-
163  1|             kenyér, a hónapos retek, s Moysinger apó nagy buzgalommal
164  1|       szottyant, hogy kirándul­junk, s lám, ilyen váratlanul összetalálkozunk
165  1|        nemsokára az asztalra került, s Lénárt úr, aki tapintatlan
166  1|            legyen, mint az édesapja, s olyan szép, olyan bájos,
167  1|         hadnagyot egy kugli-partira. S mivel Novák hadnagy élénken
168  1|     időközben befejezték a kuglizást s Lénárt úr, akivel a perfid
169  1|     udvariasan megemelte a kalapját, s karját feleségének nyújtva,
170  1|        fölgyűrte a Sárika gallérját, s apai gyöngédséggel szólt:~ ~-
171  1|            tehernek tünt föl előtte, s akkor lélegzett föl, amikor
172  1|          gyorsan megcsókolta Sárikát s gaz alattomossággal így
173  1|              kedvetlen arcot vágott, s lemondólag sajnálattal válaszolt:~ ~-
174  1|            gúnyosan elkacagta magát, s titkos pillantást váltva
175  1|      jókedvvel tért haza az ebédhez, s kedveskedve vitt egy-egy
176  1|          végig a vár csöndes utcáin, s míg a déliesen kihalt városon
177  1|          gyereksírás hallatszott ki, s az egész ház szinte meg­bomlott
178  1|  besompolygott a felső helyiségekbe, s olvadékony, megindult pillantást
179  1|              délelőtti álmát aludta. S amíg Sárika bágyadt, de
180  1|             lábujjhegyen közelített, s halkan, könnyes szemmel
181  1|             kikapta fiát a kocsiból, s dicsekedve szólt Zsuzsánnához:~ ~-
182  1|             fölnézett az unokájához, s egész késő estig ott maradt,
183  1|            csodamódra, elhallgatott, s kék szemével, amely annyira
184  1|         némán állott az ágy mellett, s ellágyulva szorongatta a
185  1|         Pethő érzéki föllobbanásait, s a szilaj szerelmes, aki
186  1|        rózsaszínernyős éjjeli lámpa, s ő egy csókkal elbúcsúzott
187  1|        amikor a zaj újólag elnémult, s végre, teljesen ki­fárad­va
188  1|           édes nyugalommal telt meg, s a sötétben, amely az ágya
189  1|         fontos beadványon dolgozott, s munka után, amikor a dolgát
190  1|     katonatiszt, egy fiatal asszony, s egy kis leány. Pethő, akinek
191  1|         Pethő mégis, elsápadt kissé, s halkan így szólott magában:~ ~-
192  1|         Novák főhadnagy úr helyében, s heteken át hasztalanul ostromolta
193  1|           hirtelen a szemébe nézett, s szokatlan komolysággal így
194  1|          senkisem háborgat bennünket s nyugodtan elmondhatja, hogy
195  1|         felől zord, éjszaki szél fú, s ez megárthatna neked, kis
196  1|       fizetésükből kénytelenek élni, s így sokkal alaposabban foglalkoznak
197  1|        hajlamokat az aszkéta-életre; s voltaképp csak akkor élt
198  1|       ballettet csak hírből ismerik, s színtársulat csak minden
199  1|     befordult a püspöki palota felé, s a kanonok-házakat megkerülve,
200  1|             hogy Sárika elálmosodjék s végre egyedül lehessen a
201  1|            Sokáig föl- meg alá járt, s amikor nagysokára rászánta
202  1|            Lénártné gúnyos nevetését s a főhadnagy diadalmas pillan­tását
203  1|        diadalmas pillan­tását látta, s nyughatatlan fantáziája
204  1|         gyümölcsöt hozzon a piacról, s a szép asszony fölhasználta
205  1|             elballagott a piac felé, s Lénártné csak akkor tért
206  1|              látogatóban van nálunk, s más az én kis fejemnek ugyancsak
207  1|             a szállító-cég kocsisát, s most haragtól kipirulva
208  1|       megveregette a fiskális arcát, s nyájasan, baráti hangon
209  1|             veteményes ágyai között, s újra meg­gyújtotta a szivarját,
210  1|    visszakerült tehát a konyha felé, s a molnárnénak, aki épp rántott
211  1|    veteményes kerten és a majorságon s az öreg orvos ezt a rövid
212  1|              a múlt idők homályában, s a távol jövőben, amely most
213  1|         akiben gyermek módjára hitt, s hálásan rebegte:~ ~- A sok
214  1|        átfolyó kis csermely partján, s öreg szíve ragyogó álmokkal
215  1|             kövér káposztaleveleket, s a fűszálakon aranyos bogarak
216  1|            lármája hallatszott idáig s mindez a sok különféle álombaringató
217  1|        zsongó magányosság közepette, s a szemét végig­hordozta
218  1|       vizeken, az alacsony viskókon, s a kék hegye­ken, amelyek
219  1|              Milyen gyönyörü mindez, s milyen fájdalmas sokaknak
220  1|            esetben egy-két esztendő, s a napsugár melegére át­lát­hatatlan
221  1|        gyermekkor drága hangulatait, s egy baba ezüstös kacagá­sával
222  1|             tért az álmadozá­saiból, s könnyedén a vállát vonva
223  1|      átkerült a kis csermely hídján, s épp ki akart vágni a kocsiútra,
224  1|     madárcsicsergés hallatszott ide, s a doktor bácsinak az az
225  1|           sétát tesz az erdőcskében, s szed néhány szál erdei virágot
226  1|         szerette, mint a játékszert, s akárhányszor könnyeket hullatott,
227  1|              egy kis gyalogösvényen, s pár percig gyönyörködött
228  1|         amely a szirmokon rejtőzött, s óvatosan elhelyezte a fűben,
229  1|              a fák között egy férfit s egy asszonyt pillantott
230  1|         férfi végig­terült a földön, s a fejét odahajtotta az asszony
231  1|              elöntötte egy vérhullám s reszketve, megindulva figyelt,
232  1|          amit a bujkáló pár beszélt, s a kezével félájultan támaszkodott
233  1|           lopózott a szerelmesekhez, s míg a szeme előtt csodá­latos
234  1|              babrál a férfi hajában, s tisztán hallhatta, amint
235  1|              hogy minden kitudódnék, s a botrány mindkettőnket
236  1|          megragadta az asszony kezét s szenvedélyes csókokkal borította
237  1|              pecsételve... Szeretem, s inkább százszor meghalok,
238  1|           rám borul a sötét éjszaka, s hogy hidegen, mozdulatlanul
239  1|          maga se lesz örökké fiatal, s hogy egyszer csak visszavonhatatlanul
240  1|             kicsordultak a szeméből, s vad szenvedéllyel szorította
241  1|           hirtelen szederjessé vált, s az ajkáról borzasz­tó hörgés
242  1|              egyszerre megrázkódott, s míg a szemét undorral és
243  1| fölegyenesedett, a szeme szikrázott, s öles terme­te mintha megnövekedett
244  1|             fölemelte a mutatóujját, s dörgő hangon szólott:~ ~-
245  1|          földön fetrengő asszonyhoz, s a lábával megrúgta, mintha
246  1|             fölemelkedett a földről, s anélkül, hogy egyszer is
247  1|            ereje, térde megcsuklott, s egész hosszá­ban végigesett
248  1|              egész életét szentelte, s aki mégis árván, támasz
249  1|        föl­ocsudott a kábultságából, s rémülten kiáltozni kezdett
250  1|         emberek közeledtek a házból, s Antal, a Jablonszky doktor
251  1|         órára kidőltek az ápolásból, s Pethő egy éjjel virrasztva
252  1|           fájdalommal fölemelkedett, s ép balkezével megragadja
253  1|       gyöngédséggel nézett a vejére, s míg sápadt arcát elöntötte
254  1|           ráborult az öreg doktorra, s ajkát az apósa kezére szorította.
255  2|      átfordult később a beszélgetés, s a társaság egyik tagja mereven
256  2|        föltéve, hogy erősen akarjuk, s föltéve, hogy az illető
257  2|           fogja a Kemény Gyuri nevét s húszezer forint évi jövedelme
258  2|    iskolatársa volt Szabó Elemérnek, s az ő révén az egész társaság
259  2|         védőbeszédet elmondotta...~ ~S a maga szeretetreméltó fantáziájával
260  2|     gyanútlan Kemény György számára, s a hölgyek tetszőleg bólogattak.~ ~-
261  2|  király-utcai ház harmadik emeletére s Gyurit hivatalosan ügyvédjévé
262  2|    beláthatatlan rengeteget elborít, s melyet egy vézna kis pásztorgyerek
263  3|            meg a szép asszony kezét, s miközben a babérfák közt
264  4|            portás kinyitotta a kaput s a következő pillanatban
265  4|           láthatólag meg volt ijedve s az öltözetén is látszott,
266  4|            miután nagyot lélegzett - s azért jöttem, hogy valamelyik
267  4|   éjféltájban egyszerre rosszul lett s pár perc múlva elveszítette
268  4|            késő lesz, mire hazaérünk s szegény gazdám a halotti
269  4|         Kezébe vette a gyertyatartót s lassan fölbotorkázott az
270  4|         csillagos éjszaka ragyogott, s kívülről, a kolostor udvaráról,
271  4|            zöldség és rántott leves, s a kakaskukorékolás rég megszűnt
272  4|            száz év óta lobogó lángok s az igazi gourmet-k, az ebédutáni
273  4|              hírnévhez, dicső­séghez s dús anyagi javakhoz juttatta
274  4|        gyönyörü kolos­tort építettek s konyhájuk, pincéjük híre
275  4|             ápolásával foglalkozott, s egy duplatokás atya már
276  4|       oda­kanyarodott a kolostor elé s miközben a barátoktól kísérve
277  4|             építtetett a hegyoldalon s két esztendő múlva új pálinkafajjal
278  4|      esztendő múlva új pálinkafajjal s mesébe illő reklámmal árasztotta
279  4|             csöppjei-nek keresztelte s bár a barátok tiltakoztak
280  4|            betelepítette a kastélyba s a víg francia asszony, meg
281  4|      pöfögött ide-oda a hegyi útakon s kacagásuk fölverte a fenyveserdők
282  4|           Szent Péter életitalá-val; s ha a barátok koktuma nem
283  4|            az alávaló konkurrenciát; s bár az éhenhalás veszedelme
284  4|              kastélya hálószobájában s remegve várta a gvárdiánt,
285  4|          hallatszott le az emeletről s a gvárdián a következő percben
286  4|        bágyadtan fölemelte a szemét; s pillantásában megvillant
287  4|         gvárdián odalépett az ágyhoz s a beteg ajkához tartotta
288  4|       ibolyaszínbe olvadt az ég alja s a sűrűségben egy-egy koránébredő
289  4|              hátradőlt a kocsiülésen s míg a lovak vígan ügettek
290  4|              Szent Péter csöppjeiből s a kövér kappanok, a kotkodácsoló
291  4|          kövér ujjait egymásba fonta s behunyt szemmel mondott
292  5|              barátság csatolt hozzá, s bár csak egy magasabbrangu
293  5|           legméltóbb kép­viselője, - s szavaimból, úgylátszik,
294  5|        minden percben meghalt volna, s a másodikhoz volt hűséges,
295  5|           amikor menyasszony voltam, s az ősz embert egy jókedvü,
296  5|   mindannyian kiköltöztek Amerikába, s a megtört, hatvanhét­esztendős
297  5|            hogy apa halálosan beteg, s hogy engem, a régi kis pajtását,
298  5|              is tőlem kért tanácsot, s azon a rettenetes napon,
299  5|        nélkül áthajóznak a tengeren, s annyiba veszik az egész
300  5|         nekem a magamhoz való eszem, s oly nyugodtan útra bocsájthatsz,
301  5|           Károly elkísért Hamburgig, s negyednap, kora reggel,
302  5|         egyik csinosabb toilettemet, s szótalanul föltámolyogtam
303  5|            minden szem rajtam pihent s én a nagy fájdalmam ellenére
304  5|           meleg és szimpátikus volt, s szeméből őszinte szánalom
305  5|      sugárzott felém... Ismer ugy-e, s jól tudja, hogy sohase voltam
306  5|       viszontlátni néhány hét mulva, s a szegény édesapja talán
307  5| kényszerített, hogy pihenőre térjek, s aggódva, de gyöngéd mosollyal
308  5|       szívemet, mint az előző napon, s valami hátborzongató félelem
309  5|             arcomat is megsimogatta, s én reszketve, borzongva,