Rész

1  1|            kissé tunya, de édesen szomoru lelkiállapotnak, amely akkor
2  1|         Ha már minden apának az a szomoru sors jut osztályrészül,
3  1|            mindig a csinos, kissé szomoru fiu járt az eszében, aki
4  1|          idejében is megőrizték e szomoru korszak emlékeit; a vár
5  1|       látott, nem lehetett valami szomoru dolog, mert a doktor bácsi
6  1| min­den­kinek megvan, aki ebben a szomoru siralomvölgyben a halálra
7  3|           végighaladt, a lelkében szomoru melankóliával szólalt meg
8  5|               Ismeri ugy-e, az én szomoru fiatalságom regényét? Édesapám
9  5|     feléről írt hozzám! Én voltam szomoru életének poézise, habozhattam-e