Rész

  1  1|               darabig a házak között, de az egyik hirtelen megállott.~ ~-
  2  1|          lennék arra, hogy elaludjam, de különben is nagyon szeretnék
  3  1|            ugyan zárva volt ilyenkor, de a rácskerítés mellett gyönyörü
  4  1|              a kellemes, kissé tunya, de édesen szomoru lelkiállapotnak,
  5  1|               ember nem részeg többé, de lelkesedésében a keblére
  6  1|             se igen kedvezett neki... De hogy ennyire jutott, azt
  7  1|               föl nevetve Gyurka.~ ~- De igen, édes fiam, szerelmes
  8  1|              aligha esném kétségbe... De az én esetem egészen más;
  9  1|       nevetnék, ha más mesélne ilyet, de így, fájdalom, nincs kedvem
 10  1|              eddig a poéták megírtak, de ráadásul még az összes civilizált
 11  1|          válnának egyszerre ósdiakká, de a szent házasság intézménye
 12  1|             az európai formá­jában... De szerencsére, nincs ekkora
 13  1|              beszélgettünk egymással, de egy napon, ha jól emlékszem,
 14  1|         csinosabb a többi asszonynál, de akkor egyszerre csak megtetszett
 15  1|           hogy mi történhetett velem, de az asszony, aki mellett
 16  1|    eltitkoltam előtte az érzelmeimet, de egy őszi délután, valami
 17  1|            már, hogy miket mondottam, de annyit tudok, hogy később
 18  1|          lopva szögezte rám a szemét, de utóbb ő is úgy elérzékenyült,
 19  1|     boldogtalanok vagyunk, mint azok, de mi egészen a sír széléig
 20  1|             beláttam, hogy igaza van, de később rájöttem, hogy nincs
 21  1|                  Jobban, mint valaha. De hogy viszontszeret, az iránt
 22  1|      Bevallotta?~ ~- Nem vallotta be, de van rá egy csalhatatlan
 23  1|           vagy öt-hat év óta ismerem, de Jablonszky Sáriba már gimnázista
 24  1|              szerelmes vagyok bele... De mivel komoly és nagyon jólnevelt
 25  1|               szólottam volna neki... De minek is szóltam volna?...
 26  1|               ebben megnyugodjam...~ ~De most már, ha akarnám, se
 27  1|          Isten tudja, hogyan történt, de az utcán, tizenöt év óta
 28  1|             neki valami nagy ujságot, de ő mégis igen elhalványodott,
 29  1|              becsület­ér­zé­sem is... De elvehetem-e tiszta lelkiismerettel?...
 30  1|          forró ajkát megcsókolhassam, de viszont afelől sincs kétségem,
 31  1|               aztán kissé irigykedve, de kénytelen elismeréssel szólottak:~ ~-
 32  1|              fogta az édesapja arcát, de a szerelmi vallomását már
 33  1|       ilyenkor engedelmesen távozott, de előbb perfidül súgott valamit
 34  1|      budapesti műhelyekben dolgozott, de időnek előtte elpusztult
 35  1|             több verést a segédektől, de mindez, alapjában véve,
 36  1|         cserélnék a római pápával se, de hol vegyem én azt a pénzt,
 37  1|             megtakargatott pénze?~ ~- De van főnök úr... Van négy-
 38  1|              fölösleges krajcárt sem! De mi az a négy- vagy ötezer
 39  1|  pénzesládájára, egy krajcár nem sok, de annyit se engedett ki a
 40  1|              kaszinóba ugyan följárt, de a pincérnek, aki eleintén
 41  1|       szakított az agglegény-élettel; de csodálatos: a házasságában
 42  1|         reménységekkel iratkozott be, de ahonnan, a pályatársnői
 43  1|            citromot és a kockacukrot, de másnap reggel, a vonat indulása
 44  1|         Lénárt, - iskolába se jártam, de a szivem és az eszem azért
 45  1|               az földerítetlen titok, de annyi bizonyos, hogy a fiatal
 46  1|               Egy födél alatt laktak, de csak igen ritkán állottak
 47  1|          Huppinger özvegy ember volt, de a leányai, - Ilka és Róza, -
 48  1|              tizenegy óra között?~ ~- De hiszen, ha jól tudom, tizenkettőig
 49  1|          kilenctől tizenkettőig tart. De tíz és tizenegy között Huppinger
 50  1|              az éjszakai kószálástól, de azért nagy örömmel üdvözölték
 51  1|             egy alkalmas asztal után. De a Szent Péter-templomban,
 52  1|               zavarják az embert...~ ~De Szamosi Gyurka mély meggyőződéssel
 53  1|            vagyok, talán igazad lesz, de ez már egyszer így van és
 54  1|              páros napokon a másikon. De ezt a bölcs elintézést nálunk
 55  1|       szenvedélyesebbeket talán igen, de oly tisztákat, mint az az
 56  1|     kívánatossá teheti az életedet... De az általános szabály nem
 57  1|            egészen...~ ~Elhallgatott, de a szemében őszinte szeretet
 58  1|             dolgával volt elfoglalva; de este zsufolásig megtelt
 59  1|             asztalfutóikat horgolták, de este, ah, este, véget ért
 60  1|         leányok látszólag közömbösen, de voltaképpen dobogó szívvel
 61  1|                szívesen hallgatlak... De előbb álljunk meg és tegyünk
 62  1|               Pethő nagyot sóhajtott, de csakhamar összeszedte veszedelmesen
 63  1|             nem is merek belefogni... De mivel tudom, hogy pólyáskorom
 64  1|             megdöbbenve nézett reá... De aztán hirtelen ellágyultak
 65  1|              magamat...~ ~Mosolyogva, de azért látható elfogultsággal
 66  1|              jutni a meglepetéstől... De aztán szeliden rázta a fejét
 67  1|        szereztél nekem...~ ~Tréfásan, de elérzékenyülten bólintott,
 68  1|       cicámnak jó dolga lesz nálad... De mivel az ilyen dolog mégis
 69  1|               milyen hálás vagyok!... De most megyek, doktor bácsi,
 70  1|     tizennyolc esztendeje volt ennek, de a fiskális úgy érezte, hogy
 71  1|              szó az ajkadat elhagyta; de azt, hogy a lelkem mélyén
 72  1|           gyermeke mindenkinek drága; de a mienket még drágábbá tették
 73  1|               vagyunk, és igazad van; de mit tehetünk róla, hogy
 74  1|                 Megállott beszédében, de nem engedett időt a fiatalembernek,
 75  1|              amikor ilyenné neveltük, de ezen most már nem lehet
 76  1|       meghatottan ölelgették egymást, de az öreg ember vonásai egyszerre
 77  1|             kísértetiesen fölvillant, de hirtelen megenyhültek a
 78  1|         kinyitott. És akkor hangosan, de a szívében mérhetetlen szeretettel
 79  1|         legelső szerelmében csalódik, de azért leányos félénkséggel
 80  1|               magában szégyenkezve.~ ~De aztán fölnézett a sötét
 81  1|         Hiszen csak sírni tudok most, de a beszédhez nincs erőm...~ ~
 82  1|    függesztette. Jókedvünek látszott, de Pethő gyakorlott tekintetét
 83  1|        érkezik a lakodalmas házhoz... De a lépcsőház most egyszerre
 84  1|             mosolyogva rázta a fejét, de a mosolya is kissé fájdalmas,
 85  1|   tisztességes állapotban maradt meg; de otromba bástyái mögött most
 86  1|             senki sem tudta pontosan, de még Ács úr, a püspöki levéltáros
 87  1|             gyerekeket ne háborgassa, de most már talán a szemét
 88  1|             hogy talán nem is igaz... De mivel amúgy is dolgom volt
 89  1|          egyenesen hozzátok jöttem... De nehogy a mama előtt eláruljatok!...
 90  1|            apám, milyen édes vagy!... De most már, akármit szól is
 91  1|          arcot ölt, a fejét is rázza, de ér is ezzel valamit a konok
 92  1|               hogy egy falat nem sok, de annyit sem eszik, ha az
 93  1|             szepegve így szólott:~ ~- De vacsora után elkisértek
 94  1|           leszel valamikor az utódja, de most már, édes fiam, azt
 95  1|    legénykorodban jártál Lénártékhoz, de meg különben is jól tudod,
 96  1|    össze­állí­tottuk, mondottam neki, de a csacsi uracskámnak az
 97  1|          szorgalmas emberek lehettek, de a fotografustól úgylátszik
 98  1|              hogy várattam Önöket?... De hiszen tudják, hogy így
 99  1|         Sárika élénken ellentmondott, de a beszélgetést most megszakította
100  1|               kicsit édes pálinkát... De nini, becsületszavamra mondom,
101  1|              Zsuzsa igen jó teremtés, de az ilyenben nem érti a tréfát...~ ~-
102  1|         nyájasan megcsókolta Sárikát, de Pethőnek csak az ujja hegyét
103  1|            feleségéhez, aki tréfásan, de a szemében az őszinte hála
104  1|        szemében kissé idegenszerűnek, de csodálatosan ingerlőnek
105  1|           neki... Pethő nem udvarolt, de úgy érezte, mintha hirtelen
106  1|              Megcsókolta a feleségét, de a csók közben dobogó szívvel
107  1|             is szívesen lement volna, de ő még, az esküvője óta,
108  1|             akinek sohase volt pénze, de aki mindig a leghangosabb
109  1|           asszonnyal az asztal alatt; de Lénártné most óvatosan vissza­húzta
110  1|           tekintett Pethő szeme közé, de az ügyvéd arca vérvörös
111  1|           jogosan elvárhatta volna... De ha meghallgatna, bizonyosan
112  1|              szeretem, mint valaha... De hogyan is képzelheti, hogy
113  1|           vígan, hangosan fölkacagva, de a kacagásából kiérzett a
114  1|                 Nevetve mondotta ezt, de a szeme elárulta, mit érez,
115  1|     veszedelmesen vonaglani kezd­tek. De mivel még mindig nem válaszolt
116  1|             verte a cigány nótájához, de Pethő jól látta, hogy az
117  1|        lesznek hűtelenekké egymáshoz. De az asszony egy erélyes mozdulattal
118  1|         félórát magának szenteljek... De figyelmeztetem, hogy a legelső
119  1|              bambán engedelmeskedett, de pár percnyi hallgatás után
120  1|        rémlett, hogy az a becsület... De most borzadva látom, hogy
121  1|             édes és áldott terem­tés, de ha magáról le kell mondanom,
122  1|           gonosz és szívtelen vagyok, de ez az igazság. És abból
123  1|           visszafojtott könnyekkel... De nem szabad, hogy még egyszer
124  1|             közt, forró pillantással, de alig hallható hangon susogta
125  1|            asszony behunyta a szemét, de a karjai szorosabban kulcsolódtak
126  1|               hogy haragudni fogsz... de hidd el, hogy nem bírtam
127  1|             szemét, s nevető ajakkal, de már félálomban gügyögte:~ ~-
128  1|    szobalányokkal és a szakácsnőkkel, de ahol hétköznaponkint a jómódu
129  1|      meglehetősen üres szokott lenni, de Pethő most megállott a rozzant
130  1|             húzódott ugyan egy kissé, de azért engedelmesen követte
131  1|           forintba is kerül a lakoma, de ma úgy akarunk élni, mint
132  1|              elbújnak a világ elől... De rosszul számítottak, mert
133  1|            fiatal asszonykát, halkan, de azért érthető hangon szólva
134  1|                   Hé, söröket kérünk, de minél gyorsabban... Aztán
135  1| megbotránkozva, ütött az ura karjára, de azért mindnyájan koccin­tottak...
136  1|           hogy figyelmetlen voltam... de higyje meg, ott még ahhoz
137  1|            gépiesen intett a fejével, de voltaképp nem igen hallotta,
138  1|            Becstelen gazember vagyok, de nem tehetek róla... Sohase
139  1|           néhány üveg sört bontatott, de mivel az alkony egyszerre
140  1|           pillantást vetett Sárikára, de közben észrevétlenül megszorította
141  1|            szenvedéllyel tapadt rá... De a következő pillanatban
142  1|         csodálkozó arccal szólva:~ ~- De édesem, hiszen ezeknél sohase
143  1|                S amíg Sárika bágyadt, de büszke pillantást vetett
144  1|        egészen a tekintetes asszonyé, de az álla körül inkább az
145  1|           hogy a gyereket fölkelti.~ ~De aztán, apai büszkeségtől
146  1|              doktor nem igen beszélt, de órák hosszáig nem vette
147  1|             arcocskáját is, tréfásan, de szent meg­győződéssel szólva:~ ~-
148  1|            eléggé szeretlek, ugyebár? De azt az apróságot még százszorta
149  1|       tartozik a különös dolgok közé, de azért Pethő mégis, elsápadt
150  1|        lábatlankodik a társaságukban. De Pethő nagyon jól tudta,
151  1|           gúnyos mosollyal hallgatta, de egy estén hirtelen a szemébe
152  1|         mondani még a szerelemről is, de abban sohasem tudnak megnyugodni,
153  1|            elkényszeredve mosolygott, de a gondolatai egészen másutt
154  1|             legközönségesebb arcával, de voltaképp a felindulástól
155  1|             délután... Akármiképp is, de úgy kell intéznie a dolgot,
156  1|             akár egy megyés-püspök... De még ez egyszer bele kell
157  1|        barátom, ne vegye hízelgésnek, de maga bolond... Csak nem
158  1|            nem jár valami nagyon jól, de még mindig sokkal jobban
159  1|          asszonyra, mint én vagyok... De különben mi szükség rá,
160  1|        tisztáson, holdfény mellett... De mindegy, még utóljára meg
161  1|       várakozzék reám a malom mögött, de előre kikö­töm, hogy nem
162  1|   Megszorította a szép asszony kezét, de tovább nem beszélhettek
163  1|               rövidíti az életemet... De most már nem volna értelme,
164  1|       dolgozott, fáradt és küzködött, de most úgy érezte, hogy meg
165  1|      gondolnak erre a változás­ra!... De te, vén pajtás, nem félsz
166  1|              Sárika hálószobájában... De aztán egyszerre csak magához
167  1|           hogy egy virágot szakítson, de közben vigyázva levett egy-egy
168  1|               sűrűségben kémlelődjék, de hirtelen visszahátrált;
169  1|             kedves idillt megzavarja, de egyszerre csak ijedten megállt;
170  1|            tartotta maga elé a kezét, de aztán meglankadt az ereje,
171  1|            jövendőt feláldozni képes. De részegségükből most hirtelen
172  1|             görcsösen meg-megrándult, de szó nem hagyta el az ajkát.
173  1|      Jablonszky doktor nem válaszolt, de az arca most hirtelen szederjessé
174  1|      megindultan nyúlt a keze után... De Jablonszky doktor most egyszerre
175  1|           maga... maga is távozzék... de azonnal... amíg ép csontokkal
176  1|              A szemétből szedtek föl, de te azzal hálálod meg tisztességes
177  1|       melléből hörgő zokogás tört ki, de a végső erejével még fölemelte
178  1|          fejével csöndesen bólintott, de ekkor egyszer csak elhagyta
179  1|               apa... az Istenért...~ ~De Jablonszky doktor semmitse
180  1|           nézte az alélt öreg embert, de egyszerre csak föl­ocsudott
181  1|           testi fájda­lomtól zihálva, de a lelkében megbékülve a
182  2|          járta néhány pár a csárdást, de a báli közönség nagyobb
183  2|          vitatta a maga filozófiáját, de egy másik úr izgatottan
184  2|            unciával, mint a másikban, de vajjon mit ér egy szalmaszál
185  2|                  Mindnyájan nevettek, de a kis párbajorvos hevesen
186  2|           kibővíteni az irodáját...~ ~De Kemény Gyuri bonhomiával
187  2|          ismernék Kemény Györgyöt?... De hiszen, hölgyeim, ő az,
188  2|            Banális irodai munka volt, de a kereskedők méltánylólag
189  2|               Maguk sem tudták miért, de a kollégák is irigykedve
190  2|        huszonötkrajcáros ebédekről... De hát terringettét, az a fő,
191  2|            tehetség sem megvetendő... De azt mondom nektek, fiúk,
192  2|           tisztességgel visszavonult. De a mérnök, akinek egyik unokahúga
193  3|            közt nem ugyanezt mondaná, de tenném csak próbára magukat,
194  3|           valamennyi meghalna értünk, de a valóságban még egy kis
195  3|               szerelemről beszélni... De jutna csak egyszer az eszembe,
196  3|               veszekedő fickó vagyok, de van egy bogaram: szívemből
197  3|           sárkányokkal nem vívok meg, de ha akarná, nem innám több
198  3|         Faragóné még mindig nevetett, de a nevetéséből már kiérzett
199  3|           kártyás, izgága, rendetlen, de azt hiszem, csakugyan van
200  3|             Most látogatásokat várok, de holnap még beszélünk a dologról...
201  3|            kávét és cognacot rendelt, de valószínü, hogy a málnaszörpöt
202  3|         papirosnak értéke is lehet, - de most a hátán végigborzongott
203  3|            föl az üres kávés­csészét, de később megint urrá lett
204  3|      Estrella-nyaraló bádog­tor­nya), de miközben sétapálcájával
205  3|   harmincegyedikén túl is megtalálom, de a kétszázezer forintot nem
206  3|             as helyett a 97-es volt - de a sorozatszám körülbelül
207  3|             egy darabig a sorsjegyre, de aztán egyszerre fölülkerekedett
208  3|        főnyereményekre szorúljak...~ ~De amíg sötét, naftalinos lakásán
209  4|             uram régóta betegeskedik, de senkise gondolta volna,
210  4|            kisasszony zongorajátékát, de éjféltájban egyszerre rosszul
211  4|            egyikét magammal vigyem... De az is lehet, hogy már késő
212  4|           volna a majorság udvarán... De a jó Isten, szerencsére,
213  4|       részeteket az élet örömeiből... De mivel a spékelést annyira
214  4|             hát Isten bűnül ne vegye, de behúnyom a félszememet...~ ~
215  4|              Senkise tudta, mit akar, de a következő évben kitudódott
216  4|             összevonta a szemöldökét, de a ráncok mindjárt elsímultak
217  4|              félig-meddig éjjel volt, de távol, a fenyveserdő fölött,
218  4|             szolgái ellen törtél...~ ~De rögtön el is szégyelvén
219  5|              a banális szólásmódokon, de mielőtt a turistaházhoz
220  5|         kérdésem jóval illetlenebb... De maga, Emma hercegnő, aki
221  5|             miatt megsértődött volna, de különben is régóta megszoktuk,
222  5|             barátom, - és így is van. De ezt maga aligha érti, hiszen
223  5|           barátom, hogy soha sincs, - de annak a feleségnek a bűnét,
224  5|              legkisebb hivatalnoka, - de vajjon lelkemre vehettem-e
225  5|       forgatta kezében a telegrammot, de én hősiesen a nyakába borultam:~ ~-
226  5|             lelkünkben búvárkodjék, - de arról a fájdalomról, mely
227  5|               kabinomból kimozduljak, de másnap este - hiszen asszony
228  5|          elbizako­dott, kis ördögöké, de azt hiszem, így se voltam
229  5|           okozott nekem semmi örömet, de azért később se vonultam
230  5|          Meddig sirhattam, nem tudom, de egyszerre az az érzésem
231  5|          véletlen megismerkedéseknek, de most, itt a véghetetlen
232  5|           pihenőre térjek, s aggódva, de gyöngéd mosollyal tekin­tett