Rész

  1  1|           kérő hangon, - egy félóra most már ide vagy oda, az úgyse
  2  1|           még meg velem a parkot... Most képtelen lennék arra, hogy
  3  1|            kávéházban elfogta őket, most valami csöndes szentimentálizmusnak
  4  1|                A többi volt, nincs. Most tehát a magam emberségéből
  5  1|          fiatal úrra, mintha az épp most szabadult volna ki a Lipótmezőről.~ ~-
  6  1|   meglátszik, hogy finom ember...~ ~Most, hogy vagy tíz-tizenöt percig
  7  1|             szeretem. Belátod-e már most, hogy van okom a kétségbeesésre?~ ~
  8  1|          hideg unalommal mentem el, most hirtelen a leggraciózusabb
  9  1|         teszi és meghatja...~ ~- És most milyen stádiumban vagytok?~ ~-
 10  1|             folytatta.~ ~- Elhiszed most már, hogy igazán szeretem
 11  1|          hogy az én szőke csillagom most egy idegen férfival van
 12  1|       határozott tünetek... Halljuk most már, hogy a kis Sárikával
 13  1|           el annyira, mint a másik. Most szinte fiatalabbnak; életvidámabbnak
 14  1|     Bakonyvár holdvilágos utcáin... Most talán tizenöt esztendeje,
 15  1|          ebben megnyugodjam...~ ~De most már, ha akarnám, se tehetném,
 16  1|            az utcán, tizenöt év óta most először, mindezt őszintén
 17  1|           szólottam hozzá: „Sárika, most mondani fogok valamit, amit
 18  1|        egész...~ ~- Éppen elég.~ ~- Most már nemcsak a szívem kényszerít
 19  1|          hogy - ha valamikor, - hát most szükségem van a baráti tanácsodra...~ ~
 20  1|           okosodni a beszédedből... Most azonban feküdjünk le, mert
 21  1|   elpusztult hektikában. Az asszony most, öreg napjai­ra, dajkának
 22  1|        barátja a sok beszédnek, hát most is röviden fogok végezni...
 23  1|     furfangosan ezt válaszolta:~ ~- Most még ne, majd talán később...
 24  1|           kitette a házából.~ ~- És most mi a szándéka? - kérdezte
 25  1|            kérdezték csodálkozva. - Most, tíz és tizenegy óra között?~ ~-
 26  1|            Huszthy János meghalt, s most új választásra készülődött
 27  1|         királynőjévé lesz. Megérted most már, hogy melyik az a tanács,
 28  1|           felhőkárpitok mögött:~ ~- Most már elég, nem kell bolondozni,
 29  1|          mondanom róla... Sejti már most, hogy mi a kérésem?... Ha
 30  1|      kérdezte:~ ~- Sári tudja, hogy most erről beszélsz velem?~ ~-
 31  1|         némi formaságokkal jár, hát most nem adok neked érdemleges
 32  1|          milyen hálás vagyok!... De most megyek, doktor bácsi, mert
 33  1|            semmit se aludt, az álom most is makacsul elkerülte, s
 34  1|           homlokát így szólott:~ ~- Most minden a jó Istentől függ...
 35  1|     szívében, amikor a doktor bácsi most is nyájasan állott föl a
 36  1|            ebbe a karosszékbe... És most: ismételd el, amit tegnap
 37  1|    készséggel hallgatlak...~ ~Pethő most egyszerre magához tért és
 38  1|           kis leányát...~ ~A doktor most közelebb húzódott hozzá,
 39  1|           ilyenné neveltük, de ezen most már nem lehet változ­tatni
 40  1|             Gézuskája...~ ~A doktor most kitárta a karjait és a keblére
 41  1|             amikor így szólott:~ ~- Most, ebben az ünnepies pillanatban
 42  1|            az akácfák közé, amelyek most csodamódra illatosak, amíg
 43  1|           mindig dédelgettél, ugy-e most se fogsz elhagyni? Hiszen
 44  1|        hallgatag szerelem után ime, most ott ül a férje oldalán,
 45  1|   elérzékenyülve, túláradó szívvel, most végre megtette, amire annyi
 46  1|             Hiszen csak sírni tudok most, de a beszédhez nincs erőm...~ ~
 47  1|          mint te engem...~ ~A batár most befordult az Iskola-utcába,
 48  1|            házhoz... De a lépcsőház most egyszerre megtelt a selyemuszályos
 49  1|           kisleányomat féltettem... Most már őt se féltem, édes fiam;
 50  1|            se legyen az életben?... Most, ebben az ünnepies órában,
 51  1|             városházon. A falak még most, a béke idejében is megőrizték
 52  1|           de otromba bástyái mögött most már nem a katonák fegyvere
 53  1|         napvilágot megpillantották, most se voltak rosszabb állapotban,
 54  1|           salátát szedek, - szólott most hirtelen a kövér Zsuzsa,
 55  1|       Jézuskám, csakugyan?... Nohát most próbáljon meg a konyhába
 56  1|        gyerekeket ne háborgassa, de most már talán a szemét se tudná
 57  1|             milyen édes vagy!... De most már, akármit szól is a mama,
 58  1|            Az, - szólott Pethő, aki most egyszerre élénken kipirult.~ ~-
 59  1|             valamikor az utódja, de most már, édes fiam, azt hiszem,
 60  1|    ellentmondott, de a beszélgetést most megszakította Lénárt úr,
 61  1|    megszokott... Mert bár Lénárt úr most már előkelő tagja volt a
 62  1|                    Kedves volna, ha most szépen itt maradnának ebédre
 63  1| csodálatosan ingerlőnek tetszett... Most diszkrét elegánciával viselkedett,
 64  1|    elbájolva szólott az urához:~ ~- Most is azt mondod, hogy nem
 65  1|             teremtésre, aki ránézve most annyira idegenné lett...
 66  1|        édessége... Nyolc hónap után most megint szabadnak és függetlennek
 67  1|             Mentónba készülődött, s most tartotta Bakonyvárott a
 68  1|           asztal alatt; de Lénártné most óvatosan vissza­húzta a
 69  1|   elszédülve hullott a karjai közé. Most majdnem úgy tünt föl előtte,
 70  1|       szerelmüket megpecsételték... Most, hogy megint mellette ült,
 71  1|          vagyok bűnös, s hogy magát most épp úgy szeretem, mint valaha...
 72  1|  parancsszóra... Akármi történt, én most is az vagyok, aki voltam,
 73  1|      megfeledkezni... És hiába adja most a haragosat, én tudom, hogy
 74  1|      tisztában lenne vele, hogy még most is épp úgy szeretem, mint
 75  1|          szeretem, mint valaha...~ ~Most már sápadtan, felindulva
 76  1|      szemmel nézett Lénártnéra, aki most végre elszánta magát arra,
 77  1|        Komolyan az a szándéka, hogy most már mindig így fog bánni
 78  1|          közelebb húzta a székét, s most már tajtékozó áradat módjára
 79  1|            hogy az a becsület... De most borzadva látom, hogy hallatlanul
 80  1|           hogy elfelejtsem magát, s most rémülten tapasztalom, hogy
 81  1|          Lénártné arcáról is eltünt most már a szigorúság, vonásai
 82  1|            el mind a ketten... Maga most már másnak tartozik az életével...
 83  1|          elidegenítse magától. Csak most látszott meg, hogy mennyire
 84  1|       mennyire szeretlek...~ ~Pethő most már nem szólt többet, mert
 85  1|     szamócát vagy sárgadinnyét?~ ~- Most, március végén? - kérdezte
 86  1|            futkosott Lénártné után, most egyszerre megható gyöngédséget
 87  1|           meg fog áldani érte fiam. Most már nem félek attól, hogy
 88  1|             szokott lenni, de Pethő most megállott a rozzant ajtó
 89  1|             bátortalan Sárikát, aki most már, hogy a kis baba látogatásának
 90  1|           magam is azt mondom, hogy most már menjen... Amire haza­érnek,
 91  1| gyöngédséggel szólt:~ ~- Igy, baba, most már nem fog megártani az
 92  1|             esti hűvös levegő... És most siessünk egy kicsit, nehogy
 93  1|             és a boldog­ságtól...~ ~Most, hogy a Sárika szobájából
 94  1|            a piacon és a konyhában, most mindennap ötször-hatszor
 95  1|         késő estig ott maradt, mert most mindannyian Sárika ágya
 96  1|          fogalmával megbarátkozzék, most egyálta­lában nem gondolt
 97  1|    megfosztott... Drága, kis cicám, most már igazán megfogadom, hogy
 98  1|          hát, beszéljen, hallgatom. Most mindent elmondhat, ami csak
 99  1|  demokráciát képviselte...~ ~Amikor most, a szelíd nyárutói alkonyaton
100  1|             gon­dolta:~ ~- Óh igen, most már nincs benne többé kétség,
101  1|             is ökölbe szorult... És most már makacsul, szilaj daccal
102  1|           nem hiányoznék, mint hogy most, titokban, ilyen urakat
103  1|            helyre­álljon közöttünk, most már örökre vége van...~ ~-
104  1|            szállító-cég kocsisát, s most haragtól kipirulva jelent
105  1|             Ne ijedjen meg, mert az most már, hála Istennek, semmi
106  1|            s a távol jövőben, amely most mintha megvilágosodott volna
107  1|          rövidíti az életemet... De most már nem volna értelme, ha
108  1|             fáradt és küzködött, de most úgy érezte, hogy meg lehet
109  1|        létezését is kétségbe vonta; most azonban bűnbánólag bocsánatot
110  1|          annál jobban essék?... Oh, most már nagyon is tudom, hogy
111  1|                Én eleget éltem, hát most már nyugodtan meghalhatok...
112  1|         jobban lássa a képet, amely most a lelke előtt megjelent;
113  1|           apróság édesanyja... Csak most érezte igazán a nagyapai
114  1|   szerelmesek a világon, pedig lám, most is csak annyian vannak,
115  1|     bűnünkben ártatlanok.~ ~A férfi most megragadta az asszony kezét
116  1|            képes. De részegségükből most hirtelen magukhoz térítette
117  1|           nem válaszolt, de az arca most hirtelen szederjessé vált,
118  1|                De Jablonszky doktor most egyszerre fölegyenesedett,
119  1|                El innen!~ ~Lénártné most fölemelkedett a földről,
120  1|             szolgálatot, csodamódra most megszólalt...~ ~- Senki
121  2|       pörlekedő felek.~ ~- Dejszen, most jó kezekben van az ügyecske...~ ~
122  2|               És Kemény doktor, aki most már a Hungáriában vacsorált
123  3|           az egyben nem tévednék... Most látogatásokat várok, de
124  3|                 Ne kérdezzen, hanem most már szedje össze a sátorfáját...~ ~
125  3|    papirosnak értéke is lehet, - de most a hátán végigborzongott
126  3|      gazdagságot...~ ~És elszántan, most már véglegesen megnyugodva
127  4|    főtisztelendő atyák orra alá! Ha most meg is adják neki az abszo­luciót,
128  4|     beteljesedett fölötte a végzet: most ott feküdt haldokolva a
129  4|         halotti szentségeket? Hátha most áll bosszút mindazért, amit
130  4|           És a gvárdián szeme előtt most ismét megjelentek a palackokkal
131  5|          asszonyon, aki okos szemét most kiváncsian felém fordította:~ ~-
132  5|         beszélgessünk egymás­sal... Most se hagyott hát megbántott
133  5|        nevetve.~ ~- Miért?~ ~- Mert most azt szeretné, hogy én mulattassam
134  5|        izgató történetekkel... Maga most nem pszikhológus, kedves
135  5|        áradt ki, mert Emma hercegnő most már komolyabban folytatta:~ ~-
136  5|           szóval, mert amint tudja, most másodszor vagyok férjnél.
137  5|         szíve azt mondta neki, hogy most még sokkal jobban rászorulok
138  5|         szülőföldjét... Higyje meg, most is akárhányszor sírva fakadok,
139  5|           voltam a legcsunyább...~ ~Most már vén asszony vagyok,
140  5|                Gondolhatja, hogy ez most nem okozott nekem semmi
141  5|     véletlen megismerkedéseknek, de most, itt a véghetetlen víz fölött,
142  5|             szerencsétlen vagyok és most hirtelen rámszakadt az egyedüllét