IV.

A hajnali sétát követő délelőtt a két jó barát a Huppinger-féle sörcsarnokban találkozott; ez a szűk és sötét helyiség volt a bakonyvári értelmiség legkedvesebb találkozó helye. Huppinger özvegy ember volt, de a leányai, - Ilka és Róza, - tőlük telhetőleg gondoskodtak róla, hogy édesapjok öregségét megaranyozzák. A két viruló, kacér leány kedvéért Bakonyvár egész férfilakossága veszedelmesen neki adta magát a sörivásnak; délelőtt tizenegy óra felé az összes boltok, hivatalok kiürültek, míg a Huppinger-sörcsarnokban ember ember hátán szo­ron­gott, s nekihevült, hangos, jókedvü férfiak ingerkedtek a kezeik közül angolna módjára kisikló leányokkal. Az idegent, akinek ez időtájt valami bakonyvári hivatalban dolga akadt, a hajdu vagy a hivatalszolga oly bámuló arckifejezéssel fogadta, mintha azt kivánták volna tőle, hogy igya ki az Óceánt.

- A fogalmazó urat tetszik keresni? - kérdezték csodálkozva. - Most, tíz és tizenegy óra között?

- De hiszen, ha jól tudom, tizenkettőig tart a hivatalos óra...

- A hivatalos óra kilenctől tizenkettőig tart. De tíz és tizenegy között Huppinger bácsihoz vannak áthelyezve az összes hivatalok... Uraságod bizonyára idegen nálunk...

Pethő Géza és Szamosi Gyurka tehát a Huppinger-sörcsarnokban találkozott másnap délelőtt. Mindaketten álmosak voltak kissé az éjszakai kószálástól, de azért nagy örömmel üdvözölték egymást, s kutatva néztek körül egy alkalmas asztal után. De a Szent Péter-templomban, husvét hetében, könnyebb jó helyhez jutni, mint itt, a bakonyvári értelmiség népszerü talál­ko­zó­helyén.

Minden asztal mellett öten-hatan is szorongtak, gyönyörüséggel élvezvén a jéghideg söröcs­két, vagy a két leánnyal ingerkedve, akik frissen, fáradhatatlanul futkostak ide-oda a vendégek közt.

- Terringettét, hiszen itt lehetetlen leülni, - szólott bosszusan Pethő Géza.

Miután hasztalan nézett körül valami alkalmas zug után, így szólott a barátjához:

- Azt hiszem, jobb lenne, ha inkább a Weninger-kávéházban telepednénk meg egy félórára... Ott ebben az időben ugyancsak nem zavarják az embert...

De Szamosi Gyurka mély meggyőződéssel válaszolt:

- Fiam, ha azt akarod, hogy okosan beszéljek, hát ne menjünk innen egy tapodtat se... Nekem csak akkor van együtt valamennyi eszem, ha egy korsó frissen csapolt sör van előttem...

A gondviselés segített a két fiatalember baján: egy megyei hajdu lépett be, aki feszes szalutá­lással jelentette a sarokasztalnál ülő központi szolgabirónak, hogy a főispán a hivatalában várakozik rá. (A régi képviselő, Huszthy János meghalt, s most új választásra készülődött a kerület.) A szolgabiró tehát nagy káromkodások között távozott, s így a sarokasztalt Pethő Géza egy nagyszerü stratégiai mozdulattal villámgyorsan meghódította.

A leányok eléjök állították a friss söröket; Szamosi Gyurka műértő ropogtatás után, kettétört egy sóskiflit, s nagyot szippantott Huppinger-gazda burnótjából. Pethő Géza azonban nem ivott, hanem aggódó arccal kérdezte:

- Gondolkodtál a problémám felől?

Gyurka megtörölte a bajuszát, aztán jóindulattal bólintott.

- Amikor hazamentünk, jó ideig hánykolódtam az ágyamban, mert az a rossz szokásom van, hogy reggel három óra után csak a legnagyobb fáradsággal tudok elaludni... Mondd, hogy filiszter vagyok, talán igazad lesz, de ez már egyszer így van és nem segíthetek rajta... Ha idejében el akarok aludni, hát nyárspolgár módjára már kettőkor, félháromkor az ágyba kell bújnom, mert különben úgy járok, mint a mult éjjel... Hosszu ideig álmatlanul fetrengtem, s így volt rá időm, hogy a te problémáddal foglalkozzam... No, tehát fiacskám, örömmel jelent­hetem, hogy rájöttem az egyetlen elképzelhető megoldásra...

- És mi az?

- Nem vitatkozom veled afölött, vajjon csakugyan lehetséges-e, hogy a normális idegzetü em­ber egy időben két nőbe szerelmes?... Elfogadom a te álláspontodat, s készpénznek veszem, amit mondottál; vagyis elhiszem, hogy épp oly lángoló szenvedéllyel szereted Jablonszky Sárika kisasszonyt, mint Lénárt Endréné úrnő ő nagyságát. Ha keleti államban élnénk, egy­szerü lenne a probléma megoldása: feleségül vennéd mind a két ideálodat, s a páratlan napo­kon épp oly ragaszkodással csüggnél az egyiken, mint a páros napokon a másikon. De ezt a bölcs elintézést nálunk rideg elzárással sújtja a szigoru büntetőtörvénykönyv. Mindakét hölgyet tehát még az esetben se vezethetnéd oltárhoz, ha Lénárt Endre egyébként hajlandó is lenne arra a baráti szivességre, hogy a feleségétől elváljon. Itt lenne ennek a módnak az ellen­kezője is: hogy tudniillik egyiket se veszed el a kettő közül. Ez azonban körülbelül olyan el­járás lenne, mint amit a néhai angol lord követett, aki a haláltól való félelmében öngyilkossá lett. Nem marad tehát egyéb hátra, mint hogy az egyiket feleségül veszed, a másikról pedig le­mondasz; mert a francia regények kettős háztartásához nincs elég kedved és elég cinizmusod?

- Persze, hogy nincs...

- Fönmarad tehát annak az eldöntése, melyik legyen az a kettő közül, akiről lemondasz, s melyik, akit egy hosszu életre magadhoz csatolsz?... Hogy erre a kérdésre a kellő alapossággal válaszolhassak, meg kell állapítanunk egy kétségbevonhatatlan igazságot.

- Mi az?

- Analizálnunk kell kissé az érzéseket, amelyek a két szerelemben dominálnak. Megengeded, úgy-e, hogy az a mámor, amellyel Jablonszky Sárikára gondolsz, lényegesen különbözik attól, amellyel Lénártnét körülveszed. Az első a desztillált szerelem, amelyet csak a legminimá­lisabb mértékben zavarnak meg idegen elemek; a másodikban viszont sokkal több az idegen elem, mint a tulajdonképpen való szerelem. Amikor Lénártnét látod, az ereidben lázasan kering a vér, mert arra a csókra gondolsz, amit tegnap kaptál tőle, s aminek a párját holnap fogod megkapni, amikor ismét egyedül lehetsz vele az emeleti szalonban... A Sárika ártatlan kis személyével ily fölindulások nincsenek kapcsolatban. Őt önzetlenül szereted; sírni tudnál, amikor elválsz tőle, pedig ha együtt vagytok, talán még arra se gondolsz, hogy a kezecskéjét megszorítsad... A Sárika egyszerü látása boldoggá tesz; míg ellenben minden idegszálad megfeszül a fájdalmas izgalomtól, ha az asszonyt, akit már a karjaidban tartottál, a mások jelenlétében látod viszont. Lénártné az érzékeid királynője, Sárika a szivedé. Beismered-e, hogy az eddigi fejtegetéseim közel járnak az igazsághoz?

- Hiába ismerem be, ez nem változtat azon a borzalmas valóságon, hogy egyikről se tudok lemondani...

- Várj, még nem jutottam el a konkluzióhoz. Az az érzés, amellyel Lénártné iránt viseltetel, ugyebár sohase lehet hasonlóvá ahhoz a másikhoz, amely Sárika látásakor a szívedbe áramlik? Az asszonyból sohase lehet többé naiv leány; olyan érzelmeket tehát, mint egy tizennyolc éves bakfis, a férjes asszony nem kelthet a férfiak szívében. Lángolóbbakat, szenvedélyesebbeket talán igen, de oly tisztákat, mint az az ártatlan gyermek, soha... Ám fordítsuk meg a dolgot: vajjon a leányból is hiányzik-e a képesség ahhoz, hogy az asszonnyal, szerelem dolgában, föl­­vegye a versenyt? A választ önmagad is megadhatod: a legcsitribb leány is rendelkezhetik az asszony egész arzenáljával, mihelyt maga is asszonnyá lesz. Vagyis a különbség az: asszony­ból sohasem lehet leány, a leány ellenben minden pillanatban asszonnyá lehet.

S akkor egy kézben egyesül a két fejedelmi hatalom: a feleséged, akit igaz szerelemből csatoltál magadhoz, a szívednek is, az érzékeidnek is a királynőjévé lesz. Megérted most már, hogy melyik az a tanács, amit, ha a lelkiismeretemre hallgatok, adnom kell?

Szeretettel közelébb húzódott a barátjához, aki fejét a könyökére támasztva, tágranyilt szemmel, visszafojtott lélekzettel figyelt rá. S karját a fiatal ügyvéd vállára téve, szinte apai hangon folytatta:

- Ez a hosszu, unalmas fejtegetés csak arra való volt, hogy a logika fegyverével is meggyőz­zelek arról, amit cselekedned kell... A szíved különben amúgy is elibéd szabja az igaz útat: boldoggá csak akkor lehetsz, ha ezzel az édes, elragadó ártatlansággal lépsz majd örök szö­vetségre... Szó sincs róla, nem lehetetlen, az asszony, aki egy idegen családi tűzhelyet hagyott el a kedvedért, talán szintén kívánatossá teheti az életedet... De az általános szabály nem ez; s száz meg száz házasság titkolt könnyei, keserves viharai bizonyítják, hogy az első férfi emléke sohasem pusztul ki végképpen az asszonyok szívéből... Ez az első kegyetlen kísértetként jelenik meg az új házasságban, kísértetként, amely féltékenyen megőrli a készülő boldog­­ságot... A férj, aki csupán szeretője a feleségének, nem lehet tökéletesen nyugodt; az asszony csak azé a férfié igazán, aki egy személyben a barátja, a szeretője, a tanítómestere, a nevelője, szóval mindene... A más tanítványa a mi lelkünket sohase értheti meg egészen...

Elhallgatott, de a szemében őszinte szeretet és barátság csillogott; látszott rajta, hogy érzi is azt, amit mond. Pethő jó ideig maga elé bámult, aztán halkan szólott:

- És el mered vállalni a felelősséget azért, hogy a másik szerelem emléke sohase fogja meg­rontani a boldogságomat?

- El, - mondotta Szamosi Gyurka, komoran bólintva a fejével.

A fiatal ügyvéd csöngetett Róza kisasszonynak, fizetett, aztán Gyurkával együtt távozott a sörcsarnokból. Az utcán belekarolt barátjába, - és ezt mondotta neki:

- Ma este meg fogom kérni Jablonszky Sárikát...