XIII.

Lénárt úr a bolthelyiségben a szállítócég kocsisával veszekedett, a segédek udvariasan sürgö­lődtek a vevők körül, az utcán fiatal leányok és szerelmes gavallérok kószáltak, a bolt ajtajá­ban pedig kokettül, házias pongyolában állt a szép asszony, nyájasan fogadva az ismerősei köszöntését, míg Pethő a legközönségesebb arcával, de voltaképp a felindulástól remegve, suttogta:

- Föltétlenül beszélnem kell magával, még pedig holnap délután... Akármiképp is, de úgy kell intéznie a dolgot, hogy tanuk nélkül találkozhassunk... Csak annyit mondok, hogy életre ki­ható dolgokról van szó...

- Talán csak nem akarja megkérni a kezemet? - szólt Lénártné ingerkedve, miközben kacér mosollyal intett a polgármesternek, aki épp ott sétált el a bolt előtt.

- Ne tréfáljon, ez egyszer nagyon is komolyan beszélek... Holnap ebéd után, föl fogok jönni magához tíz percre... Ne higyje, hogy talán valami légyott után áhítozom, itt a kezem rá, hogy oly tisztességesen fogok viselkedni, akár egy megyés-püspök... De még ez egyszer bele kell egyeznie, hogy meghallgat...

Lénártné nem válaszolt, mert a szobalánya megjelent a boltajtóban... Pénzt kért, hogy friss gyümölcsöt hozzon a piacról, s a szép asszony fölhasználta az alkalmat, hogy a délutáni ablaktisztítás felől tudakozódjék.

- Végeztél az udvari ablakokkal is, te lustaság?... Azt mondom, hogy minden ragyogjon a tisztaságtól, mert különben lesz hadd el hadd, ha feljövök.

A szobaleány, miután megnyugtatón válaszolt a kérdésre, elballagott a piac felé, s Lénártné csak akkor tért át szerelmes lovagja szavaira.

- Kedves barátom, ne vegye hízelgésnek, de maga bolond... Csak nem képzeli talán, hogy holnap délután meglátogathat?...

- Miért ne képzelném?

- Mert jól tudja, hogy az uram nagynénje látogatóban van nálunk, s más az én kis fejemnek ugyancsak nem hiányoznék, mint hogy most, titokban, ilyen urakat fogadjak... Aki a vízbe fullad, az nem jár valami nagyon jól, de még mindig sokkal jobban jár, mintha annak a pletykázó vénkisasszonynak a nyelvére kerül...

- Hát ki mondotta, hogy odahaza fogadjon?... Azt hiszem, van még olyan hely Bakonyvárott, ahol akadálytalanul találkozhatunk...

- Például?

- Például... Istenem... hát akárhol... Mondjuk, hogy... mondjuk, hogy...

Tünődve, zavartan nézett maga elé, míg Lénártné mosolyogva szólott:

- Lássa, hogy maga se tud alkalmas helyet... Bakonyvár nem nagy város... ahol az ember kedve szerint elbújhat... Itt száz meg száz szem vigyáz az olyan szegény asszonyra, mint én vagyok... De különben mi szükség rá, hogy titokban találkozzunk?... Ha mondani akar nekem valamit, itt is megmondhatja, a boltban, ahová bármikor bejöhet feltünés nélkül... Holnap délután két órakor várni fogom...

Pethő konokul csóválta a fejét.

- Nem, ez a hely nem alkalmas... olyan helyre van szükség, ahol teljesen egyedül lehetünk... Még az egyszer négyszemközt akarok beszélni magával...

- Jesszusom, csak nem azt akarja ajánlani, hogy kettős öngyilkosságot kövessünk el?

- Mondtam már, hogy ne tréfáljon, mert igen komolyan beszélek...

Elgondolkozva simította végig a homlokát, majd egyszerre örvendve fölkiáltott:

- Van egy nagyszerü ötletem...

- Micsoda?

- Kora délután sétáljon ki a malmok felé... Ott ugyan ilyen időtájt senki se jár... A Répás-malom mögött a kis erdőben várni fogok magára...

Az asszony nevetve megborzongott:

- Pethő, maga olyan romantikus, mint egy gimnázista... Még jó, hogy nem éjfélkor akar talál­kozni velem, valahol a Suhogó tisztáson, holdfény mellett... De mindegy, még utóljára meg fogom tenni, amit kíván tőlem... Kettőkor várakozzék reám a malom mögött, de előre kikö­töm, hogy nem szabad erőszakosnak lennie... Mert annak, hogy a régi bizalmasság helyre­álljon közöttünk, most már örökre vége van...

- A becsületszavamat adom rá, hogy korrektül viselkedem...

Megszorította a szép asszony kezét, de tovább nem beszélhettek a dologról, mert Lénárt úr időközben kidobta a szállító-cég kocsisát, s most haragtól kipirulva jelent meg maga is a bolt ajtajában. A Pethő láttára azonban visszatért a jókedve, barátságosan megveregette a fiskális arcát, s nyájasan, baráti hangon szólott:

- Ügyvéd uram, gyujtson rá erre a pesti trabukkóra... Mi ugyan itt Bakonyvárott meg nem érjük, hogy a nagytrafikos úrtól valaha egy ilyen szivart kapjunk...