Kemény doktor karriérje.

A hölgyeket lekísérték a fiakkerhez, maguk visszatértek még egy kissé az étterembe, hogy - miként az asszonyoknak mondták - a megmaradt pezsgőt kiigyák. A nagyteremben még járta néhány pár a csárdást, de a báli közönség nagyobb része eltávozott már a mulatságból. Az öt fiatalember, aki az egész estén át a lady patronesse szép leányának udvarolt, mámoros kedvvel tért vissza a fehér asztalhoz, amelyen még egynéhány perc előtt legyezők és prémes belépők hevertek össze-vissza a palackok aranyos etiquetteje mellett.

A szép Balogh kisasszony révén az öreg Balogh Sándorra is átfordult később a beszélgetés, s a társaság egyik tagja mereven kétségbevonta, hogy ez a jeles politikus a saját tehetségének köszönhetné tüneményes karriérjét. Minden a véletlen dolga, a szerencsés véletlené. Hevesen vitatta a maga filozófiáját, de egy másik úr izgatottan csapta le erre a szélestalpu poharat:

- Bolondság arról beszélni, hogy az emberek a szerencsés véletlennek köszönhetnének vala­mit... Ez a véletlen közönséges fikció... Mindenki csak annyira viheti, amennyire saját ereje képessé teszi... Minden karriérnek egyszerűen az idegrendszerben van a kulcsa... Az erős és egész­séges föltarthatatlanul előre siet és hidegen megcsinálja a jövőjét... A lágy és szenti­mentális pedig kitör a pálya közepén, akár egy rossz versenyparipa... Nem is a tehetségtől függ minden, hanem főképp az erőtől és az idegektől...

Szabó Elemér doktor, a cigányképü párbajorvos, (aki az önök férjeinek, szép olvasónők, valószinüleg szintén gyönyörü sebeket varrt be annak idején) földhöz csapta a szivarját:

- Ez a naturálista smokkok hazug teoriája... Van is egy emberben annyi erő, hogy az a millió­fejü tömeggel szemben kellőképpen érvényesülhessen... Bizonyos, hogy egyik emberben több van egy unciával, mint a másikban, de vajjon mit ér egy szalmaszál az oceán hatalmas nyomá­sával szemben?... Én azt mondom, minden a szerencse dolga, a szerencsés véletlené... Mi többiek viszünk előre minden strébert és diplomatát... Öt társaságbeli gavallér a leggyatrább filiszterből is nagy embert csinálhat, habár annyi ereje sem volna, mint egy Péterke-bogárnak.

Többen közbekiáltottak:

- És te még a tehetséget is szükségtelennek tartod?

- Teljesen. Mi öten, akik e percben ezt az asztalt körülüljük, bárkit is nagy emberré tehetünk, föltéve, hogy erősen akarjuk, s föltéve, hogy az illető nem váltóhamisító és nem bárgyu...

Egy aranycvikkeres mérnök nevetve intett a kezével:

- Szeretném látni, hogyan csinálnál nagy embert Kemény Gyuriból...

- Ha ti öten velem tartatok, egy év alatt egész Budapest ismerni fogja a Kemény Gyuri nevét s húszezer forint évi jövedelme lesz az ügyvédi irodájából...

Kunevald, a bankigazgató, megáztatta kissé a nyelvét a Roedererben.

- Becsületszavamra nem eskomptálnám előre azt a jövedelmet...

Mindnyájan nevettek, de a kis párbajorvos hevesen folytatta:

- Ha vállalkoztok rá, megpróbálhatjuk... Tartok bármilyen fogadást a Kemény doktor csoda­szerü karriérjére... Egyszerűen azt kell tennetek, amit én mondok...

A bankigazgató, a mérnök, a kis Andrássy-úti háziúr és a miniszteri titkár, mint egy fogadal­mat tevő szövetség koccintották össze a poharukat:

- Tehát egy év a határidő... Ha Kemény Gyuriból mához egy esztendőre nagy ember lesz, ugyanennél az asztalnál fogjuk megtartani a győzelmi lakomát...

*

Kemény György dr. földije és iskolatársa volt Szabó Elemérnek, s az ő révén az egész társaság ismerte. Szegény és gyámoltalan fiú volt, aki csak nagy üggyel-bajjal tudta lerázni magáról a szigorlatok terheit. Szabó, aki mint a főispán fia, dús apanage-t húzott hazulról, az erősek derült nyugalmával segítette mindig ezt a szegény tehetetlen ördögöt. Ha csinos legénylaká­sának dohányzóasztalát a főváros e szerencsés gavallérjai körülvették, a sarokban bizonyosan ott lehetett látni Kemény Gyurit, aki megfényesedett redingotjában türelmesen olvasgatta az ott heverő revueket. Mindnyájan szerették ezt a jó és tehetetlen fiut, aki szerényen húzódott meg e vállalkozó viveurök közt, az ő kicsinységének tudatában. Kezet fogtak vele, kényez­tették, jókedvüen ütögettek kivattázott vállaira:

- Jönnek-e a kliensek, Gyuri?... Hát csak mindig nem kell még kibővíteni az irodáját...

De Kemény Gyuri bonhomiával válaszolt:

- Csupa tyúkpör, egyetlen váltót sem lát az ember... Hej, ha egy eleven nagykereskedő egyszer betévedne hozzám...

Gyuri, dacára ügyvédi oklevelének, még mindig ugyanabban a tejcsarnokban költötte el a vacsoráját, ahol diákkorának nyomorúságos napjai elteltek valaha. Ő bizony alig ismert mást a női nemből, mint Julcsa kisasszonyt, aki őt esténként mosolyogva kiszolgálta. A kis orvostan­hallgatók, a könyvvezetők, akik ide jöttek be alkonyattájt a napi fáradalmak után, figyelemmel helyet szorítottak neki, mert mindannyian őt tekintették a tejcsarnokbeli társaság doyenjének...

Mikor a Szabó Elemér vendégei csettintve emlegették egyik-másik társaságbeli kisasszony nevét, Gyuri, akiben költői lélek lakott, melancholikusan sóhajtott föl:

- Hej, ha én annyira vinném egyszer, hogy Gál Katinkát elvehetnem...

Gál Katinka egy gyógyfűszeres leánya volt, aki Gyuri szemében a női gráciát képviselte. Szőke volt és édes és állítólag Kemény Györgyben látta volna a régi lovagkor föltámadását. Az Elemér barátai néha érdeklődve megkérdezték tőle:

- Mikor vezeti oltárhoz a kis Katinkát?

Sóhajtva válaszolt ilyenkor a szegény és ügyefogyott doktor:

- Mihelyt lejöhetek a harmadik emeletről és végleg otthagyhatom a Király-utcát... Ha egyszer annyira konszolidálva lesznek a viszonyaim, hogy föltétlenül számíthatok évi ezerkétszáz forint bevételre...

*

A miniszteri tanácsosék februári estélyén, egy válópörről lévén szó, Szabó Elemér ezeket mondta az asszonyoknak:

- Válópörökben csak egyetlen igazi kapacitás van Budapesten és ez Kemény György doktor...

Csodálkozva fordultak feléje:

- Kemény György doktor?... Ugyan ki az?...

- Hogyan, nem ismernék Kemény Györgyöt?... De hiszen, hölgyeim, ő az, aki a Ruppmann-pörben azt a nevezetes védőbeszédet elmondotta...

S a maga szeretetreméltó fantáziájával egy gyönyörü történetet eszelt ki valami állítólagos Ruppmann-pörről, ahol a Kemény György beszédének hallatára az elnök zokogva kelt föl a helyéből és az ügyész megtörve jelentette ki, hogy a hallatlan beszéd hatása alatt kénytelen visszavonni az egész vádat...

Mikor a kaszinóban egy fiatal mágnás zavaros váltóviszonyai csődbe kerültek, a miniszteri titkár fitymálva hadonázott a levegőben:

- Ugyan hagyják az ügyvédeket, valamennyi csak a saját zsebével törődik... Egyetlen igaz és képzett fiskálist ismerek, Kemény György doktort...

A zsúrokon, ahol a Lipótváros nagykereskedő kisasszonyai a páros és páratlan napokon össze­találkoztak, a mérnök néha hirtelen másra fordította a beszélgetést.

- Ugyan, hallottátok-e már a Kemény Gyuri legújabb ötletét?... Magának a miniszternek mondta a szemébe, mikor a textil-iparról volt szó köztük...

Készségesen eltolvajolt valahonnan egy kitünő ötletet a gyanútlan Kemény György számára, s a hölgyek tetszőleg bólogattak.

- Elmés és jókedvü ember lehet...

Így nőtt, izmosodott lassanként a Kemény György hírneve... Mikor egy nagy lipótvárosi cég moratóriumot kért a hitelezőitől, a tulajdonosnak jóakarólag súgták a fülébe a tizedik vagy huszadik forrásból:

- Kemény Györgyhöz forduljon, arról csodákat beszélnek... Az ugyan könnyű szerrel kiforgat­ja a legmakacsabb hitelezőt...

Modern legendák keltek szárnyra a Kemény doktor furfangjáról, éles jogászi elméjéről. Egy öreg kuriai bíró egyszer hallhatólag mondta a kioszkban:

- Jeles eszü jurista, a jövő embere...

Egy ismert gróf, aki rengeteg hitbizomány fölött uralkodott, június elején fölbaktatott a vén király-utcai ház harmadik emeletére s Gyurit hivatalosan ügyvédjévé nevezte ki. Gruenthal, a nagy manchesteri bársonyraktár főképviselője, magánkívül mesélt egyszer a Gyuri egy föleb­be­zé­séről:

- Ha valamennyi budapesti ügyvéd összeül, sem csinálja meg ezt a mesébe illő remekművet.

Banális irodai munka volt, de a kereskedők méltánylólag nevettek össze a Kemény doktor csodálatos furfangján. Egy vén sas-utcai paplangyáros kéjelegve bólintott:

- Hej, hogy tüszkölhettek tőle a bíró urak...

Akinek zavaros és kétséges ügye volt, habozás nélkül hozzáindult, mint a nagy beteg a min­den­ható professzorhoz. Ha az írásokat otthagyhatták az asztalán, megnyugodva távoztak a pörlekedő felek.

- Dejszen, most jó kezekben van az ügyecske...

Mint egy nagy, beláthatatlan háló, font be mindeneket lassanként a kiváló jogász híre. Egyik hullám a másiknak adta, a nagyváros mérhetetlen rétegei egymásnak mesélték, völgyeken és hegyeken átalvitték a csacsogó ujságok. Mint a lángtenger, mely egy beláthatatlan rengeteget elborít, s melyet egy vézna kis pásztorgyerek lobbantott föl egy nyomorúlt gyujtószál segítsé­gével...

A koncertekben és a színház földszintjén suttogva szóltak egymáshoz a leányok és az anyósok:

- Ni csak, amaz ott Kemény György, azzal a halványkék nyakkendővel...

A minisztert komolyan megszólították az igazságügyi bizottság ülésén:

- Miért nem bízol, kegyelmes uram, Kemény Györgyre valami kodifikáló munkálatot?

- Már intézkedtem, hogy az ankétra meghívassék...

Az ügyvédi kamara kitüntette a választmányi tagsággal, mivel a túlnyomó rész azt tartotta, hogy ez az előkelő jogász nem hiányozhatik a kar szűkebb testületéből. Maguk sem tudták miért, de a kollégák is irigykedve suttogták:

- Tény, hogy kivételes tehetség...

Száraz, pedáns jogi fejtegetéseit olvasván, mintegy hipnotizálva mondogatták maguk a pörbeli ellenfelek:

- Mennyi lelemény, mennyi logika és mégis mennyi egyszerűség!

Odavetett megjegyzéseiből különös elmésségeket olvastak ki és ha néhanapján megállott a lipótvárosi kliensek boltja előtt, gyönyörködve hallgatták minden szavát a hajlongó keres­kedők.

A jourokon, ahol néha összetalálkozott a többiekkel, Szabó Elemér diadalmasan kérdezte:

- Nos, meg vagytok-e elégedve a Kemény doktor karriérjével?

Összehunyorgattak, nevettek, ha néha előttük áradoztak a protegéjük ragyogó tehetségei felől. Egy-egy szép asszony, hosszan nézvén a Kemény György ügyetlen szabásu kabátjára, meg­győ­ződéssel mondogatta:

- Nem ad semmit a külsőre, mert ő is az igazi nagyságok közül való...

Hibáiban erényeket láttak és félszegségeit a kitünő tehetségek naivitására magyarázták. Ügyet­len meghajlását tetszéssel nézték az asszonyok:

- Nem ért rá arra, hogy a jó modor kicsinyességeivel foglalkozzék.

És egy délután, ősszel volt, udvariasan állított be a Kemény György irodájába a hírneves Biarritz, a Biarritz és Társa cég főnöke, az internacionális házasságközvetitő hivatal legelső diplomatája és kirakván a maga arcképeit, mosolyogva fordult a csodálkozó doktorhoz:

- Ime, ez a kisasszony százezer forintnyi hozományt kap... ez a szőke tizenkétezer forint apanage-t, ez a Tizianhaju egy budapesti bérházat... Válasszon tetszése szerint, valamennyi rendelkezésére áll...

És Kemény doktor, aki most már a Hungáriában vacsorált és úgyszólván sohasem látta a kis Gál Katinkát, habozva nézegette az arcképeket:

- Ez az Imogén nagyon csinos, - mondta, - nem mondom, hogy elvileg kifogásaim lennének...

*

Este pedig, lefekvés előtt, miután a holnap tárgyalandó pörökbe egy futó pillantást vetett volna, így szólt magában Kemény György, az irodai karosszékben ülve:

- Becsületemre, alig tudom, miért ez az általános forradalom? Úgy érzem, hogy a tehetségeim nem növekedtek meg azóta, hogy a tejcsarnokban költöttem el a vacsorámat... Pedig mégis úgy kell lenni, mert az emberek nem bolondok...

És szombat este, mikor egyszer megint elment az Andrássy-úti kávéházba, hogy a régi pajtá­sokkal csevegjen el egy félórácskát, ekként szólt a jó fiúkhoz, akik a bámulat pillantásával tekintettek föl reá:

- Csak én tudom, mennyi álmatlan éjszakámba került, míg valahogy a fölszínre kerekedtem... Mert nekem sem ment ám könnyen, azt elhihetitek... Tudnék egyet-mást beszélni a tejcsar­nokról és a huszonötkrajcáros ebédekről... De hát terringettét, az a fő, hogy az ember ne adja be a derekát... Igy szóltam a megpróbáltatás napjaiban: Csak azért is, menni kell, mert úgy akarom... És sikerült, bárhogyan tornyosultak is ellenem a hullámok... Tanuljátok meg ebből, hogy a csüggedés egyenlő a halállal és egészen biztos lehet a sikerről, aki keményen neki­feszül a viharoknak... Férfinak kell lenni, fiaim, és nem pulya, tehetetlen báboknak...

Egy kezdő ügyvéd, aki ezidőszerint még a köruti tejcsarnoknál tartott, lemondólag nézett föl a fiatal mesterre:

- Könnyü volt önnek, az ön kivételes tehetségével...

És Kemény doktor meggyőződéssel válaszolta:

- Szó sincs róla, a tehetség sem megvetendő... De azt mondom nektek, fiúk, az erős akarat többet ér, mint a legfényesebb tehetség...

*

Mikor Szabó Elemérék a következő évben megint együtt ültek a Vigadó éttermében, a párbaj­orvos így szólt a többiekhez:

- Nos, mit szóltok hát a fogadásunkhoz? Kemény doktornak többje van ezidőszerint évi harmincezer forintjánál...

Hosszan beszéltek az esetről és a tavalyi ellenzék tisztességgel visszavonult. De a mérnök, akinek egyik unokahúga pár hét előtt a Kemény György menyasszonya lett, szilárd meggyő­ződéssel mondta:

- Annyi azonban kétségtelen, hogy Kemény doktor fényes és előkelő tehetség...

És a többiek, akik a maguk egyesült erejével a gyönge bárkát átsegítették a hullámokon, mint­egy hipnotizálva a sikertől, melyben önmaguknak volt kizárólagos érdemük, egyértelmüleg így szólottak:

- Bizonyos, hogy igazán nagy ember, ezt az irigység sem tagadhatja...