A sorsjegy.

Juhász átellenben ült a szép asszonnyal az Estrella-nyaraló üveges verandáján. Cigarettázott és a fekete kávéját kavargatta. Faragóné pedig gúnyosan nevetve himbálózott egy nádfonatu karosszékben.

- Miért higyjem el magának, hogy szeret? - szólt a szép asszony, miközben a karját kissé álmosan fonta össze fekete frizurája fölött. - Azt hiszem, nem igen találnék férfira, aki hasonló körülmények közt nem ugyanezt mondaná, de tenném csak próbára magukat, mint a közép­kori lovagokat! Teóriában valamennyi meghalna értünk, de a valóságban még egy kis fog­fájást sem viselnének el kedvünkért. Igy, egy csésze fekete kávé mellett, nem valami nehéz dolog az örök szerelemről beszélni... De jutna csak egyszer az eszembe, hogy valami rend­kívülit kérjek magától!...

- Hát mit gondol, mi érdekem van abban, hogy magával hazugságokat hitessek el?...

- Nagyszerü, udvarol, mert nem tudja okosabban agyonütni az idejét. Budapesten kártyával töltené el a délutánt, itt a széptevéssel szórakozik, mert nincs jóravaló kártyapartnere...

Juhász sértődötten hallgatott egy darabig, aztán egyszerre a szép asszony felé fordult.

- Ha azt gondolja, - mondta nemes egyszerüséggel, - hogy valami banális udvarlóval van dolga, nagyon téved... Léha, kártyás, veszekedő fickó vagyok, de van egy bogaram: szívemből megvetem a hazudozó embereket... A szerelmi hazugságok szerintem épp olyan gyönge karak­terre mutatnak, mint a karriérért, vagy az anyagi előnyökért való füllentések... Ki kény­szerít engem arra, hogy a szerelemről beszéljek magával?... A Szerelem nélkül is elég jó barátok lehetnénk és hogy szeretem, erről épp oly kevéssé tehetek, mintha nem szeretném, vagy akár gyűlölném... Unalomból csak az ostobák udvarolnak, mert a magunkfajta ember egyéb témát is talál, hogy egy szép asszonnyal elcsevegjen...

- Hát komolyan meg tudná azt tenni, hogy áldozatokat hozzon értem?

Juhász közömbösen vállat vont.

- Téved, mikor áldozatokról beszél, mert igazán semmi sem lenne áldozat, amit magáért elkö­vetnék... A sárkányokkal nem vívok meg, de ha akarná, nem innám több feketét, vagy nem vennék több szivart a számba... Körülbelül az lenne a legnagyobb hőstett, amit elkövethetnék, a többiért még csak a kisujjamat sem mozdítanám meg...

Faragóné még mindig nevetett, de a nevetéséből már kiérzett az asszonyok szomjas szenti­men­tálizmusa.

- Igazat beszél? - kérdezte, miközben elpirulva nézett a Juhász szeme közé.

- Mondtam, hogy sohasem hazudom és sohasem mondok olyasmit, amit nem érzek...

A szép asszony abbahagyta a nevetést, néhány percig zavartan babrált a kávéskanalával, aztán kissé megindulva emelte föl leányos pillantását.

- Juhász, - mondta komolyan, - tudom, hogy léha, kártyás, izgága, rendetlen, de azt hiszem, csakugyan van egy jó tulajdonsága: hogy a hazugság nem fér össze a jellemével... A többivel nem sokat törődném, ha ebben az egyben nem tévednék... Most látogatásokat várok, de holnap még beszélünk a dologról... Menjen hát szépen a kávéházba és ha holnap nem akad jobb dolga, jőjjön el...

- Hány órakor?

Faragóné lesütötte a szemét.

- Hatkor jőjjön, mikor a gyerekek a tengerparton sétálnak, a cselédeknek pedig a konyhában van dolguk. Itt fogom várni a verandán...

- Egyedül leszünk?

- Ne kérdezzen, hanem most már szedje össze a sátorfáját...

Juhász szerelmesen csókolta meg a szép asszony kezét, s miközben a babérfák közt a kávéház felé sietett, mámorosan gondolta:

- Ime, elérkezett végre a boldogság órája... Még egy éjszaka - és a karjaimban fogom tartani a világ leggyönyörűbb asszonyát... Kitalálhatna-e valaki olyan áldozatot, ami ezzel az órával fölérne!...

*

Juhász megint kávét és cognacot rendelt, de valószínü, hogy a málnaszörpöt is kávénak itta volna meg, ha a pincér azt állítja az asztalára. Öntudatlanul, a holnapi napra gondolva, lapoz­gatott az illusztrált ujságokban és megindult arccal olvasta végig az élclapok legsikerültebb tréfáit. Talán éjfélig is ott ül a Volosca-kávéház márvány-asztala mellett, ha egy napihír, melyen immár hatodszor akadt meg a szeme, végre ki nem zökkenti az álmadozásából. A napihírben ez állott:

(Föl nem vett főnyeremény.) A Transversalis Csatorna Sorsjáték kétszázezer forintos fő­nyereményét, mint értesülünk, máig sem vette föl a 4526. sorozat 38. számu sorsjegy birtokosa. Érdekes eset ez már abból a szempontból is, hogy a kétforintos sorsjegyek éppen a legszegé­nyebb néposztály körében vannak elterjedve. A kétszázezer forintos főnyeremény - ha tulajdo­nosa időközben föl nem veszi - már holnapután, e hónap 31-én, a Transversalis Csatorna-Részvénytársaságra száll vissza.

Juhász ugy érezte, hogy minden vére a szívére tódul, mert egyszerre eszébe jutott a svábhegyi jótékony bazár, ahol mindenféle haszontalan lim-lom között a Transversalis Csatorna sors­jegyeit is árulgatták Budapest előkelő kisasszonyai. Juhász a szőke Papp Sárikától vett egy trans­versalis sorsjegyet - egy kerek ötforintost adott érte - a cifra papirost pedig még aznap este a hamutartókkal, csokoládé-nyulakkal és egyéb haszontalanságokkal együtt a könyves szekrénye alsó fiókjába dobta. Három hónap óta nem látta a sorsjegyet - még álmában sem gondolt arra, hogy a cifra papirosnak értéke is lehet, - de most a hátán végigborzongott a sejtelem, hogy ő ütötte meg a kétszázezer forintos főnyereményt. Mi lenne, ha ez a megvetett papirfoszlány viselné a keresett számokat? Juhász halotthalványan hajtotta föl az üres kávés­csészét, de később megint urrá lett benne a józanság és a hidegvér.

- Ostobaság, - mondta, - miért éppen én lennék, aki a főnyereményt megütötte? Félmillió ember vásárolta a Transversalis Csatorna sorsjegyeit és Fortuna istenasszony éppen engem szemelne ki arra, hogy a kabátomba kapaszkodjék...

Izgatottan ment végig a tengerparton (messziről ide csillogott az Estrella-nyaraló bádog­tor­nya), de miközben sétapálcájával az olajfákat ütögette, megint az előbbi, bolondos gondolatok cikkáztak végig agyvelején. Nem-e nagyon is valószínü, hogy az övé a szerencsés sorsjegy? A többiek bizonyára pontosan figyelemmel kísérték a húzás napját, - melyik szegény ördög nem hiszi, hogy egyszer beröpül az ablakán a kétszázezer forint? - és talán ő volt valamennyi közt az egyetlen, aki sorsjegyét közömbösen a sutba lökte. Föl lehet-e tenni, hogy a kétszázezer forintnak nem akadt volna három hónap alatt gazdája? Juhász úgy érezte, hogy a tengerparti sziklák táncolnak a lába alatt, mert egyszerre megcsapta a remény, hogy gazdag emberré lett. Míg az egyik padon fáradtan helyet foglalt, dobogó szívvel gondolt a képes papirosra, mely porosan, elfeledve pihen a könyves szekrénye fiókjában...

- Ma huszonkilencedike van, - mondta magában fogvacogva, - és ha a sorsjegyet holnaputánig be nem váltom, üthetem ugyan bottal a pénz nyomát... Ha ma este vasútra nem ülök, elkésem a terminust és a gazdagságot...

És elszántan, most már véglegesen megnyugodva abban, hogy ő a nagy sorsjáték nyertese, már a gondolattól is szinte részegen folytatta:

- El fogok utazni az éjszakai gyorsvonattal...

A lenyugvó nap, mely violaszínü sávok közt merült el a tenger sötétkék vízébe, e pillanatban végigaranyozta még egyszer az Estrella-nyaraló bádogtornyát és Juhásznak eszébe jutott a szép Faragóné, a holnapi légyott és az a komoly fogadalom, hogy szerelméért minden áldo­zatra képes... Mi lesz a hatórai találkával?... Juhász összegombolta a fekete kabátját és így szólt magában egy bölcs ember józanságával:

- A szép asszonyt még harmincegyedikén túl is megtalálom, de a kétszázezer forintot nem találom még, ha az éjszaka útra nem kelek...

*

A Transversalis Csatorna sorsjegye érintetlenül ott hevert az alsó fiókban és mikor Juhász a portengert lefújta róla, egy percig őrült táncot jártak előtte a sorsjegy fekete számai... Mikor utóbb annyira magához tért, hogy az arabs számjegyeket fölismerte, elszorult szívvel győző­dött meg, hogy Fortuna istenasszony is csak kacér teremtés, mint a többi. A szám ugyanis közel járt a főnyeremény számához - a 38-as helyett a 97-es volt - de a sorozatszám körülbelül kétszáztizenkilencezerrel haladta túl a 4526-ot... Juhász szédülő fővel bámult egy darabig a sorsjegyre, de aztán egyszerre fölülkerekedett benne a könnyűvérü, gondtalan bohém...

- Nevetséges, - szólott magában megvígasztalódva, - csak nem vagyok még annyira együgyü, hogy főnyereményekre szorúljak...

De amíg sötét, naftalinos lakásán végighaladt, a lelkében szomoru melankóliával szólalt meg a mindegyikünkben ott rejtőzködő filozófus:

- Azt mondtam, hogy minden áldozatra képes lennék érte és lám, még a remény egy vékony foszlányáról sem tudtam letenni a kedvéért... A világ legszebb asszonyát hagytam cserben, hogy egy félmilliomodrész valószínűség után szaladjak... Hol vannak a keresztes vitézek, akik az imádott nő egy szalagjáért tették kockára az életüket?...