II.

Caudéran úr még élt, mikor a pap megérkezett. A hölgyek kigyulladt szemmel ültek ágya mellett, az orvos pedig, akit a szomszéd városkából hoztak, orvosságot kevert a kis szalónban; a gvárdiánt csönd és kétségbeesés fogadta. A haldokló az ajtó nyílására bágyadtan fölemelte a szemét; s pillantásában megvillant a boldog tudat, hogy jó keresztény módjára fog meghalni. A gvárdián odalépett az ágyhoz s a beteg ajkához tartotta a feszületet...

Kívülről halk döngés hallatszott a betegszobába; a gyár gőzgépe volt, mely búgva dolgozott az éjszaka csöndjében. A pap egy pillanatra haragosan összevonta a szemöldökét, de a ráncok mindjárt elsímultak a homlokáról, a beteg megtört szemeivel rája nézett... És az Isten szolgája ekkor hangosan így szólott:

- Ego te absolvo, in nomine patris et filii et spiritus sancti.

Caudéran úr szemében szenvedő mosoly gyúlt ki, majd megszorította Blanche kisasszony kezét és egy gyönge sóhajtással visszadőlt a párnáira. Egy pillanatig csönd támadt, majd az asszony hangosan fölsikoltott; az orvos pedig, aki a kis szalónból berohant, kezét a Caudéran úr szívére tette... Pár percig szótlanul állt az ágy mellett, aztán a fejével szomorúan bólintott...

- Miránk, szent atyám, nincs többé szükség, - szólt halkan, míg a nők jajveszékelve az ágyra borúltak.

A gvárdián még egy utolsó pillantást vetett Caudéran úrra, aztán csöndesen távozott a halottas szobából. A kocsi, mely idáig hozta, a majorság udvarán várakozott rá; és a pap, aki meg­lehetősen fázott, borzongva beburkolózott a köpönyegébe.

Még félig-meddig éjjel volt, de távol, a fenyveserdő fölött, már ibolyaszínbe olvadt az ég alja s a sűrűségben egy-egy koránébredő madár füttyentgetett...

A páter hátradőlt a kocsiülésen s míg a lovak vígan ügettek vele lefelé a hegyi úton, egyszerre csak megriadva hallgatódzni kezdett... A gőzgép, mely a gyár küllőit és kerekeit hajtotta, túl­harsogta a hajnal ébredő hangjait... És a gvárdián szeme előtt most ismét megjelentek a palackokkal megrakott podgyászkocsik, a színes reklámképek, amelyek egy barnacsuhás atyát ábrázolnak, aki mennyei kéjjel hörpint a Szent Péter csöppjeiből s a kövér kappanok, a kotkodácsoló tyúkok, a tekintélyes pontyvirilisták, akik örökre búcsút készülnek mondani a kolostor ketrecének és halastavának... És a jó gvárdián keze ekkor haragosan ökölbe szorult, míg ajka kegyellenül ezt dörmögte:

- Istentelen pogánya, megérdemelnéd, hogy a pokolba kerülj, amiért az Úr szegény szolgái ellen törtél...

De rögtön el is szégyelvén magát vétkes önzéseért, kövér ujjait egymásba fonta s behunyt szemmel mondott egy miatyánkot az elköltözött Caudéran úr lelkiüdvéért...