IX.

Az első évet csinos veszteséggel zárták, de a balsiker nem csökkentette a részvénytársaság kedvét; Scherer kicsinylő pillantással nézte végig az üzleti könyveket, aztán így szólt a Pestről odaszerződtetett főkönyvelőhöz:

- Oda se neki, Braun úr, ez nem számít... Az első év még a beruházások kontójára megy... Majd öt esztendő múlva ön egészen csinos fölösleggel fogja meglepni az igen tisztelt rész­vényes urakat.

A telet a főemberek Pesten töltötték, csak Csollán doktor tett nagyobb utazást a külföldön, hogy a híres világfürdőket tanulmányozza. Január végén azonban sürgős távirat szólította vissza váratlanul Budapestre.

- Na, mi ég? - kérdezte kissé izgatottan az elnöktől, amikor harminchat órai utazás után be­toppant az irodájába.

- Égni, semmise ég, - válaszolt Scherer úr nyugodtan, - de azt hiszem itt a legfőbb ideje, hogy az idei szezont előkészítsük. Már úgyis attól félek, hogy megint elmulasztottunk néhány hetet.

- Januárban attól fél, hogy már elmulasztott valamit? - kiáltott föl Csollán doktor csodálkozva.

- Persze, hogy attól, kedves barátom. Az az évad, amelyiknek a programmja még január végén se tökéletes, arra az évre nem ér többé egy fabatkát.

Másnap délelőttre sürgős igazgatósági ülést hivtak egybe s tizenkét órakor szerencsésen előkerítettek néhány igazgatót: Dömjént, a milliomos gabonakereskedőt, Ráczot, az agg­legényt, aki abszolute nem értett az üzlethez, de Scherer felszólítására mindig kész volt arra, hogy az egész vagyonát megkockáztassa, Pressburg urat, aki valamikor levelező volt a Scherer irodájában, de azóta - néhány szerencsés spekuláció révén - házakra és tökére tett szert, s egy-két úgynevezett pictus masculust, aki csupán előkelő névvel volt érdekelve a zuggó-füredi részvénytársaságnál. Ezek közt volt geleméri Geleméry Sándor is, a kitünő képviselő és poli­tikus, aki állandóan miniszterek társaságában vacsorázott s ezeket az ismeretségeit szívesen kamatoztatta előkelő pénzügyi körökben: egész sereg részvénytársaság igazgatótagja volt s állandóan annyi jó és új anekdotával rendelkezett, hogy mindenütt szerették és szívesen látták.

- Tisztelt igazgató urak, - mondta Scherer, a csiptetőjét föltéve, - elsősorban is hallgassuk meg a pénztáros felvilágosítását. Mennyi a készpénzünk, Lédeczy úr?

- Negyvenkétezer forint, elnök úr.

- Szóval, körülbelül annyi, amennyire momentán szükségünk van. Bátor vagyok ugyanis azt javasolni, hogy az idén kissé fokozottabb mértékben hivjuk föl a közfigyelmet Zugó-Füredre.

S látva, hogy a többiek általános érdeklődéssel tekintenek rá, nyugodtan folytatta:

- Ha azt akarjuk, hogy Zuggó-Füred látogatottság dolgában is elérje azt a fokot, amelyre ter­mé­szeti adományai és gyógyító eszközei érdemessé teszik, kötelességünk, hogy az ismeretlen fürdőre koncentráljuk mielőbb, a művelt világ érdeklődését. Ennek elsősorban az a módja, hogy az ujságreklámot, itthon és a külföldön, minél nagyobb mértékben igénybe vegyük.

Az igazgatók helyeslőleg bólogattak, Scherer úr pedig játszani kezdett a csiptető zsinórjával. S aztán, mintha a legtermészetesebb dolgot mondaná, így szólott:

- Javaslom, hogy negyvenezer forintot fordítsunk az idén ujsághirdetésekre és reklámokra.

- Negyvenezer forintot! - kiáltott föl Demjén igazgató megdöbbenve.

- Ez, úgy gondolom, csakugyan sok egy kissé, - folytatta szerényen Rácz igazgató, aki egyébként nem igen szokta bírálni a Scherer úr indítványait.

Az elnök hidegen bólintott.

- Egyelőre csak negyvenezer forintot, mert nem akarom, hogy mindjárt a legnagyobb ágyút süssük el. Ez természetesen nem jelent annyit, mintha a jövő esztendőben százezer forinton alul állanánk meg.

Ismét föltette a csiptetőjét, s látva a komoly elképedést, amelylyel a szavait fogadták, szilárd felsőbbséggel, a nagy hadvezérek biztosságával folytatta:

- Aki milliókra utazik, annak kötelessége, hogy a milliókhoz méltó eszközökkel is dolgozzék. A mi céljaink csak úgy fognak megvalósulni, ha nagy és impozáns stílusban látunk hozzá a munkához. Kérem, bízzanak meg az emberismeretünkben; már mint az enyémben és a Csollán doktor úréban, akivel a haditervet kieszeltük.

Az igazgató urak, akik megszokták, hogy Scherer nagy koponyája alól többnyire egészen jóravaló ötletek kerülnek ki, némi tünődés után megszavazták a reklámköltségeket, s a követ­kező hónapban, szinte maguk is megdöbbenve olvasták a lapokban a Zuggó-Füredre vonatkozó közleményeket.

Ezek a hallatlanul merész és kiáltó reklámok egyszerre óriás mértékben fölülmúlták mindazt, amit itthon és a külső országokban, ebben a genre-ban, produkált valaki.

Az ujságreklám a hetvenes évek elején még a csecsemőkorát élte. Két magyar elme, a Schereré és a Csollán doktoré volt az, amely a hírnévcsinálásnak ezt az utólérhetetlenül nagy módját a maga fontosságához képest először fölhasználta.

Az ujságolvasó Európa két hónapon keresztül lépten-nyomon találkozott a Zuggó-Füred nevével. Minden valamirevaló lap hátulsó oldala, az első sortól az utolsóig, a magyar fürdő szépségét, olcsóságát, gyógyító erejének csodálatos voltát zengte. Csábító színekkel volt leföstve a Pogánykő égbenyúló ormát szegélyező fenyveserdő, a pisztrángokban bővelkedő tengerszem, a hegyek közül lesiető jeges zuhatag, s a gyönyörü, lelketifjító milieuben maga a fényes és modern fürdő, aranytól csillogó hoteljeivel, kacér villáival, gondosan ápolt park­jaival és erdei pihenőivel, királyokat kielégítő gazdaságával és kényelmével. Mindez azonban csak bevezetése volt annak a megkapó leírásnak, amely az új fürdő hihetetlen gyógyító erejét vázolta. Harminc orvosi tekintély, Európa minden részéből (ösmeretlen, de gyönyörüen hangzó nevek), kijelentette, hogy Zuggó-Füred tökéletesen restaurálja az elernyedt idegrend­szert, s hogy meggörnyedt aggastyánok daliás rugalmassággal tértek vissza, e fürdő használata után, az ifjuság berkeibe... „A lakásrendelések - így végződött az ismertetés - fölöttébb sürgő­sek, mert több fejedelmi személyiség kilátásba helyezte, hogy az egész nyarat Zuggó-Füreden tölti.”

A hirdetésekkel egyidejüleg több olyan hír is megjelent az ujságokban, amely még fokozta az általános érdeklődést. Egy dél franciaországi biboros - írták a lapok - azzal a furcsa kivánság­gal fordult a zuggó-füredi igazgatósághoz, hogy küldje hozzá egyik orvosát Marseille-be, mert ő aggkora miatt nem tehet többé ily hosszu utat, pedig bizonyosan tudja, hogy a csodálatos gyógyítómód neki is visszaadná az egészségét. A kérést, fájdalom, nem teljesíthették, mert a zuggó-füredi orvosoknak még annyi idejük sincs, hogy a szomszédvárosba utazzanak. Ugyan­csak a lapok azt is jelentették, hogy egy amerikai köztársaság feje, kiséretével együtt, Európába indult, hogy a magyar fürdőt használja. Valóságos körutat tett a sajtóban a spanyol tábornok esete, aki egy afrikai háborúban napszúrást kapott, s ennek következtében tizenhat éven keresztül borzalmas betegségben szenvedett: csak azokra az eseményekre bírt vissza­emlékezni, amelyek huszonnégy órával ezelőtt történtek. A tábornok ötheti zuggó-füredi kúra után váratlanul visszanyerte az emlékező tehetségét, még pedig oly mértékben, hogy aktiv szolgálatát, amelyről több mint másfél évtizeddel ezelőtt lemondani kényszerült, ismét meg­kezdhette...