XI.

Kora reggel. A Pogánykő orma aranyos sugárözönben ég s a virágágyakban harmatcseppek ragyognak. A tiszta levegőben a hegyvidék csodálatosan édes illata érzik. A zenekari pavillon­ban fölhangzik az első keringő, amely lágyan, dallamosan suhan át a fákon és a bokrokon, a szunnyadó nyaralók felé, óvatosan lopózva be a zöld zsalugáterek nyilásán, hogy egy-egy álmodó szép asszonyt fölébresszen...

A fürdő lassanként fölébred. A napsugarak megcsillannak a Chrizosztom-kút kristálypoharain s a forrás tündérei, a bóbitás lányok, rózsásarcu Hébék módjára várják nehezen ébredő bete­geiket. A terrász reggeliző abroszai között már sürögnek-forognak a pincérek; a konyhában jégen állnak a vaj aranysárga kúpjai, a nagy, tejszínes rézüstök, a hamvas és arómától illatos szamócaszemek. A hotelek ablakai fölnyitják zöld redőiket, s a fürdőépület ablakai mögül kihallatszik a hegyi forrásvíz csobogása...

A pavillon körül benépesül az erdei sétány. Előbb egy vidám aggastyán jelenik meg, aki már hajnali félnégykor ébred, s aki ilyenkor már a távoli zuhatagtól tér vissza a fürdő kultiváltabb vidékeire. Az öreg ember jókedvüen szóba áll a kúti lányokkal, s udvariasan szétosztja köztük a virágot, amit kirándulásából magával hozott. Néhány idősebb néni hangos beszélgetéssel közeledik a szálloda felől, ahol kisasszony-lányaik még legédesebb álmukat alusszák. Egy-két hivatalnok-vendég, aki megszokta a koránkelést, hófehér vászonruhában, fehér selyemsipká­val jelenik meg a zenekari filagóriánál. Egy szép szalmaözvegy-asszony, bájosan összecsapott frizurával, fűző nélkül fogadja hódolói köszöntését. Félóra mulva, úgy ahogy, megtelnek a kút körül kígyózó gyalogutak; a karmester a Szép Heléna potpourriját huzatja, s fiatal lányok libegő tánclépésben himbálják magukat ide-oda a pikáns zene dallamára. A kis szálló kapujá­ban feltünik a nyugalmazott tábornok, aki előbb gondosan megvizsgálja a szemhatárt, műértő pillantást vet a bárányfelhőkre, aztán méltóságosan, a botjára támaszkodva, közeledik a sétáló vendégek felé.

A tábornokot minden ember ismeri, s daliás alakja, hófehér koponyája általános tiszteletet és rokonszenvet kelt. A tábornok érzi ezt, s szívesen sütkérezik a népszerűség sugaraiban. Gavallér módjára köszönti a lányokat és a fiatal asszonyokat, s a negyvenes évek kipróbált modorában udvarol nekik. Az urakkal szót vált a politikáról s habozás nélkül kolportálja azt a meggyőződését, hogy az állam gépezete csak akkor fog kellőképp funkcionálni, ha a polgári közigazgatást is a katonák kezére adják. A gyerekek kissé félnek tőle, mert barackot nyom a fejükre; ők persze nem tudják, hogy a kötelességtudó tábornok a barackkal csak szerződéses tartozását teljesíti.

A reggeli séta eléggé mutatós, bár még távolról sincs annyi vendég, amennyi a rengeteg be­ruházással arányos lenne. A nagy reklám hozott ugyan idegeneket, de a domináló eleim föl­tét­lenül a hazai; az angol család, aki a reggelinél egy hosszu asztalt elfoglal, közérdeklődés és közbámulat tárgya. Sokan vannak itt a főváros pénzügyi köreiből s a vidék, jómódu családai se hiányzanak; de bizonyos, hogy a restaurált Zuggó-Füred négyennyi vendéget is könnyü szerrel elláthatna.

Nyolc óra még nem mult el, amikor az elnök, aranyszegélyes tengernagyi sapkában, szintén kibukkanik a Ferenc József-szálloda kapuján. Scherer úr ezidőszerint az egyetlen élőlény, aki Zuggó-Füred programmját tökéletesen megvalósítja; ő már puha selyemtógát visel, míg a többiek még európai toalettben csevegnek és sétálnak a kút körül.

Az elnök, a fürdőépület előtt, szembetalálkozik Csollán doktorral, aki a kora reggel ellenére, már a kádak és hideg medencék közül jön. Együtt mennek végig a sétáló vendégek között s az elnök szigoru szemmel néz szét pár pillanatig a járókelők soraiban.

- Hol van Csapó? - kérdezi összeráncolt homlokkal.

- A regényíró? Csak nem képzeli kedves elnököm, hogy Csapó résztvesz a reggeli sétában?

- Miért ne képzelném?

- Mert derék koszorúsunk csak hajnali féltizenkettőkor szokta fölnyitani a szemét.

- Déli féltizenkettőig alszik?

- Természetesen. Csapónak is az az elve, ami a többi költőnek: hogy csupán a nappali alvás egészséges. Az éjjelt csak a perverz emberek aluszszák át. Miben különböznék az író a kőmű­vestől, ha ő is tíz órakor lefeküdnék?

- Hát Csapó mikor fekszik?

- Háromkor, négykor, ötkor: ez a helyzettől és a körülményektől függ.

- Mi az ördögöt tud itt csinálni hajnali háromig?

- Hogy mit? Ezer különféle dolgot. Többnyire a fiakkeresek kocsmájában virraszt, még pedig - állítólag - a tanulmányozás kedvéért. De ha a kocsmát véletlenül korábban becsukják, akkor a koszorús a szobájában tartlizik, malmost játszik vagy a kucséberrel beszélget, - csakhogy hajnalig ébren maradhasson.

- S mire jó ez az életmód?

- Csapó azt állítja, hogy az okos ember, aki az egészségére ad valamit, nem is élhet másképp, csak így. Ha este tízkor lefeküdnék, akkor - ő szerinte - két év alatt a sírba tennék.

Az elnök, aki kilenc órakor elvileg nyugovóra tért, rosszalólag rázta meg a fejét, aztán haragosan így szólott:

- Hallatlan, hogy mindenütt csalják az embert! Ezt az urat azért szerződtettem, hogy a közönség előtt mutatkozzék, s ő szépen átaluszsza a drága napot. No majd mingyárt teszek róla, hogy az efféle visszaélések megszünjenek!

A következő pillanatban már a faképnél hagyta Csollán doktort, s gyorsan elsietett a regényíró hoteljébe. A bérszolga, aki a folyosón a szőnyegeket kefélte, aggodalmasan vakarta meg a fejét, amikor az elnök Csapó ajtaján kopogtatni akart.

- Jaj nagyságos uram, - szólott szepegve, - attól félek, hogy baj lesz, ha be méltóztatik menni...

- Micsoda baj lenne?

- A vendég úr azt mondta, hogy mindenkit lelő, aki tizenegy óra előtt zavarni meri....

Scherer úr dühösen nyitotta föl az ajtót, s a másik percben ott állott az oroszlán barlangjában. Éjjeli sötétség volt s az elnöknek ugyancsak föl kellett nyitnia a szemét, hogy az ágyat és az alvó vendéget megláthassa. De a hatalmas horkolás csakhamar útbaigazította.

- Ember, - kiáltotta hangosan, - ember, maga még mindig alszik? Nem röstelli, hogy ebben a párnatengerben tölti az idejét, amikor odakünn a nap süt és a pacsirták énekelnek?

Valami artikulátlan hang hallatszott: a híres regényíró, az asszonyok kedvence, megmozdult. Egy pillanatra ijesztő csönd állott be, aztán a koszorús költő káromkodni kezdett, mint a jégeső.

- A teremtésit, ki az a gazember, aki háborgatni mer? Hol a pisztolyom, hogy lepuffantsam, mint az útszéli kutyát?

Az elnök szó nélkül az ablakhoz botorkált s fölhúzta a lebocsátott függönyöket. Az aranyos napfény beömlött a szobába s a regényíró ijedten hunyorgatni kezdett. Mikor végre nagy­nehezen visszanyerte a látóképességét, s váratlan vendégét, az elnököt fölismerte, mente­getőzve megszólalt:

- Bocsánat, azt hittem, hogy az a félkegyelmü háziszolga jött be... A gazembernek meg­tiltottam, hogy tizenegy óra előtt a szobámba lépjen...

Scherer odaállt az ágy elé, s egy percig visszafojtott dühhel nézte a hálóinges poétát.

- Kedves uram, - mondta aztán, - én nem bánom, ha szeptembertől kezdve maga is téli álomra vonul be valami kárpáti barlangba, s egész március végéig nem is nyeri vissza a nagybecsü öntudatát. De addig, amíg a szerződésünk érvényben van, nem tűröm, hogy az egész délelőttöt átaluggya. Azért fizetek ezer pengőt és teljes ellátást, hogy a kútnál épp úgy ott legyen, mint a többi vendég, s hogy a fiatal lányok meg a bolondos asszonyok a kedvükre nézhessék magát héttől kilencig...

A regényíró felült az ágyában.

- Hallja, - mondta elsápadva, - maga talán azt hiszi, hogy a hordárjával vagy a háziszolgájával beszél?

- Óh, legyen nyugodt, tudom, hogy önnel, a magyar Hugó Viktorral beszélek... Nagyon tiszte­lem és becsülöm önt, de a pénzemért jogom van ahhoz, hogy a szerződéshez ragaszkodjam... És akárhogy is dühöng, én szigoruan megkívánom, hogy ezentúl a reggeli sétában résztvenni méltóztassék...

Csapó még válaszolni akart valamit, de az elnök köszönt és távozott. Csak az ajtóból kiáltott vissza:

- A háziszolgának meg fogom hagyni, hogy ezentúl mindennap öt órakor keltse...

Másnap hangos dörömbölés verte föl első álmából a szerencsétlen regényírót. Mivel revolver nem volt kéznél, az incidens, hála a Gondviselésnek, nagyobb baj nélkül végződött. Csapó föl is kel félhatkor s negyedhét után, a reggeli vonattal, végképp elutazott Zuggó-Füredről. Ott­hagyta az ezer forintot és a fényes ellátást, de nem áldozta föl az egészségét és az idegeit. Mi­kor a vonaton ült, úgy nézett vissza a fürdőre, mintha Szodoma vagy Gomorrha városa maradt volna el mögötte a hegyeken túl. A bűnös város, ahol a boldogtalan és perverz emberek nappal élnek és éjszakánkint alszanak...